Jegyzőkönyv a képviselő-testület április 28-án megtartott nyílt üléséről
|
|
- Aurél Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv a képviselő-testület április 28-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatója A napirendi pont kertében a Balassagyarmati szakaszmérnökség vezetője ismerteti a most átadásra kerülő Szécsény-Pösténypusztai híd, az Ipoly-folyó és ártere vonatkozásában valamint a Vízügyi Felügyelőség által engedélyezett Ludányhalászi 0423 hrszú átjáró műtárgy rekonstrukció során felmerülő vízügyi problémákat az alábbiak szerint. A) az előző év hidrometorologiai szempontból különleges év volt, hiszen a lehullott csapadék mennyisége 62 éves rekordot döntött meg - a mikroklímaváltozásra utal az a tény is, hogy ezt a csapadékmennyiséget korábban az Alpok aljában mérték, még most a Kékesen - az elmúlt évben lehullott csapadék az ország egész területén gondot jelentett - a híd nem okozhat visszaduzzasztást hiszen több árvízi nyílás is van rajta, duzzasztást a torlaszok okozhatnak, amelynek a megszüntetése komoly gondot jelent. - a fenntartási munkák időre történő elvégzésével az árvízi károk megelőzhetők lettek volna. B) az átjáró engedélyezési eljárásában a Felügyelőség sajnálatos módon nem vonta be a szakaszmérnökséget - ez a műtárgy visszaduzzasztást biztos nem fog okozni, hiszen a terveket úgy készítették, hogy erre ne kerüljön sor. - ha jön egy nagyobb árvíz az inkább magában az építményben tehet majd kárt Kérdés, észrevétel, hozzászólás Sútor Csaba képviselő A tavalyi évhez hasonló vízmennyiség esetében az átjárót el fogja vinni a víz. Szlovákiában a zsilipeket várhatóan megnyitják-e? Taliga Péter Krisztián válasz A víz biztosan rongálni fogja az átjárót, de a középső rész nagyon stabil. A szlovákiai tározó nem a határon van hanem attól kb. 60 km távolságra, ha vészleürítés lenne, akkor az alvízi vízfolyás mentén mindent vinne, náluk nagyobb veszélyt és kárt jelentene.
2 A testület a tájékoztatót egyhangúan 7 igen szavazattal tudomásul vette. 3. Napirend: A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda további működése Kovács Imre polgármester tájékoztatja a testületet az előzményekről: - már évek óta keressük a megoldást arra, hogyan lehetne az intézményt kevesebb veszteséggel működtetni - az egyházi fenntartású illetve művészeti iskolaként való működésre vonatkozó kezdeményezések nem vezettek eredményre - a képviselő-testület a továbbműködéshez az engedélyt megkérte - a következő tanévben induló első osztály létszáma 10 fő - az előző ülésen már felvetett iskolaotthonos oktatás bevezetésével többletnormatívához juthat az önkormányzat A költségek további csökkentése azonban továbbra is napirenden kell, hogy maradjon. Azzal, hogy a testület biztosítja a lehetőséget a diákoknak az iskolai helyben járásra a tantestülettel szemben többletelvárásai vannak a pedagógiai munka és a köz területén. A képviselő-testület az elvet vallja, hogy iskola nélkül a falu nem falu. Azok a gyerekek akik nem itt járnak általános iskolában sokkal kevesebb információval rendelkeznek a község múltjáról, értékeiről jelenéről, kevesebb illetve sokszor nincs is kötödésük. A döntés másik emberi oldala, hogy az iskolában dolgozók munkahelye ne kerüljön megszüntetésre, ez is amellett volt, hogy az iskola továbbra is így maradjon. Józsáné Kovács Klára igazgató A roma kisebbségi oktatásra most már pontosabb információk állnak rendelkezésre, ami alapján nyilvánvaló, hogy nem megtakarítás, hanem többlet kiadás lenne az önkormányzatnak. Az iskola pedagógiai programja a kisebbségi oktatás egyes elemeit tartalmazza. Az iskolaotthonos oktatás bevezetésére az 1. és 2. osztályban kerülne sor, a napköziotthon az alsó tagozaton nem működne. Bódiné Fenyvesi Mónika képviselő Örül annak, hogy nem kerül sor összevonásra. Az egésznapos oktatásnak is megvannak az előnyei hiszen jobban lehet építkezni a pedagógusoknak. Józsáné Kovács Klára igazgató Az előző intézkedések mind a megtakarításokról a költségcsökkentésről szóltak, de az iskolában nagyon nagy szükség lenne pszichológusra. Kovács Imre polgármester
3 A testület a pszichológus kérdésében csak az ilyen irányú alkalmazás anyagi vonzatát ismerve tud dönteni. A testület az előterjesztést megvitatta és egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 32/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda alapító okiratának 8. a) pontjának 2 francia bekezdését az alábbi utolsó mondattal egészíti ki: 1-2 évfolyamon iskolaotthonos oktatás 4. Napirend: a) Az önkormányzat évi költségvetési rendelet módosítása Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte (II. és III. sz. melléklet) Kérdés, észrevétel, hozzászólás nem volt. A testület egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: 8/2011.(IV.29.) önkormányzati rendelete A képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 3/2010.(II.12.) önkormányzati rendelet módosítására a III. sz. melléklet szerinti rendeletet alkotja. b) Az önkormányzat évi költségvetésének végrehajtása Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte (IV. és V. sz. melléklet) Kovács Imre polgármester szóbeli kiegészítése - a év ellentmondásos év volt hiszen a költségvetés hiánnyal indult, amit még megtetézett az árvíz is. - az előzőek ellenére azonban év végén pozitív mérleggel sikerült zárni a költségvetési évet, amihez a szerencse és az előre nem tervezett egyéb bevételek is hozzájárultak.
4 A testület egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi rendeletet alkotta: 9/2011.(IV.29.) önkormányzati rendelete A képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról és pénzmaradványának jóváhagyásáról az V. sz. melléklet szerinti rendeletet alkotja. 5. Napirend: Beszámoló az önkormányzat intézményeinél évben végzett ellenőrzésekről Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte (VI. sz. melléklet) Kérdés, észrevétel, hozzászólás Végh Imre képviselő A szigorú számadási nyomtatványok nyilvántartásánál mit hiányoltak az ellenőrök. Kereszti Márta jegyző A nyilvántartás adattartalmát kellett kibővíteni. A testület az előterjesztést egyhangú 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 33/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület a évi belső ellenőrzési tevékenységről szóló beszámolót a VI. sz. melléklet szerinti tartalommal elfogadja.
5 6. Napirend: Beszámoló a Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkájáról Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte (VII. és VIII. sz. melléklet) Kérdés, észrevétel, hozzászólás. Végh Imre képviselő A beszámoló nagyon részletes, de keverednek benne a kistérségre és a Ludányhalászi településre vonatkozó adatok. Szeles Marianna képviselő Nagyon sok helyről pozitív visszajelzés érkezik a családgondozó személyével kapcsolatban. A testület az előterjesztést egyhangú 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 34/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület gyermekjóléti szolgálat évi munkájáról szóló beszámolót a VII. sz. melléklet szerinti tartalommal a családsegítő szolgálat évi munkájáról szóló beszámolót a VIII. sz. melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 7. Napirend: Beszámoló a gyámügyi igazgatási tevékenységről Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte (IX. melléklet) Kérdés, észrevétel, hozzászólás. Szeles Marianna képviselő A beszámolóban az szerepel, hogy az önkormányzatnak nincs bűnmegelőzési programja. Szeretné és javasolja, hogy ezt készítsük, illetve készíttessük el. Sútor Csaba képviselő A rendőrséget meg kell keresni, hogy a közreműködésével megvalósított és jól bevált DADA programot újból szervezze meg.
6 A testület a javaslattal egyetértett és egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 35/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület a gyámügyi igazgatási tevékenységről szóló beszámolót a IX. sz. melléklet szerinti tartalommal elfogadja. 36/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület a megbízza a polgármestert, hogy a település bűnmegelőzési programját készítse el, illetve vegye fel a kapcsolatot a Szécsényi Rendőrkapitánysággal a DADA-program további folytatásának lehetőségeire vonatkozóan. Felelős: Kovács Imre polgármester Határidő: értelemszerűen 8. Napirend: Vízmű-vagyon tulajdoni szerkezet módosítása A Környezet és Energia Program (KEOP) keretében megvalósuló hulladékgazdálkodási és vízgazdálkodási projektre, a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásnak alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 255/2006. (XII.8.) Korm. rendelet, a programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 281/2006. (XII.23.) Korm. rendelet, valamint a időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális és Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályairól szóló 16/2006. (XII.28.) MeHVM-PM együttes rendelet (MeHVM rendelet) előírásai alkalmazandók. KEOP hulladékgazdálkodási és vízgazdálkodási projekt elsősorban a gazdaságossági és műszaki szempontból egységes rendszerként működtethető, több önkormányzat együttműködésére épülő, a település (helyi) önkormányzatok továbbiakban együtt önkormányzat/önkormányzatok jogszabályban előírt kötelező közfeladatai közé tartozó települési
7 hulladékkezelési illetve az egységes ivóvíz-ellátási, valamint a szennyvízelvezetési és tisztítási közszolgáltatásokról való gondoskodási kötelezettség teljesítéséhez szükséges infrastruktúra biztosítását célozza meg. Emiatt, a KEOP keretében megvalósuló hulladékgazdálkodási és vízgazdálkodási projektek sikeres lebonyolításának előfeltétele, hogy az adott projektben rész vevő önkormányzatok együttműködjenek és együttműködésük főbb feltételeiről, különösen a kedvezményezetteket terhelő saját forrás finanszírozásával, továbbá támogatással megvalósuló a létesítmények, eszközök (eszközrendszerek) tulajdonjogával és jövőbeni működtetésével kapcsolatos főbb kérdésekről már a projekt előkészítésekor megállapodjanak. A KEOP projekt megvalósítása érdekében létrehozott, társulási tanács létrehozásával működő társulás szerződésének továbbiakban szerződés a Ttv. rendelkezései szerint tartalmaznia kell: a) a társulás nevét, székhelyét; b) a társulás tagjainak nevét, székhelyét; c) a társulás tagjai által a társulásra átruházott feladat-és hatásköröket; d) a társulási tanács működésére vonatkozó szabályokat; e) a társulás által ellátott feladatot, hatáskört, szolgáltatást; f) a megállapodás időtartamát, g) a költségek viselésének arányát és teljesítésének feltételeit; h) az önkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulás nem teljesítése esetén irányadó eljárást (a társulás döntésétől függően az azonnal beszedési megbízás inkasszó alkalmazását); i) a társuláshoz való csatlakozás és a társulási megállapodás felmondásának részletes szabályait, az elszámolás rendjét a társulás megszűnése esetén; j) a társulás ellenőrzésének rendjét; k) a társulásban foglalkoztatott személy alkalmazásának feltételeit; l) azt, amiben a képviselő-testületek megállapodnak. Szükséges az együttműködő önkormányzatok kifejezett nyilatkozata arról, hogy a jövőben alapítandó társulás alapítására/létrehozására, jogállására és gazdálkodására az Ötv. és a Ttv. mellett, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény, (Kt.) az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (Áht.) az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet (Ámr.) és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/200. (XII.24.) Korm. rendelet (Ászr.) előírásai alkalmazandók, melyek betartását a társuló önkormányzatok előzetesen vállalják. Sútor Csaba képviselő A pályázathoz kell-e önerő és ha igen mennyi?
8 Kovács Imre polgármester Az Észak Nógrád Vízmű Kft.-nek az ÉRV által fizetett bérleti díj az önerő fedezete. A testület az előterjesztést megtárgyalta és egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 37/2011.(IV.28.) határozata Ludányhalászi Község Önkormányzatának Képviselőtestülete megtárgyalta a Szécsényi szennyvíztisztító telep fejlesztése érdekében létrehozandó önkormányzati társulásról szóló előterjesztést. A képviselő-testület az előterjesztésben foglaltak alapján nyilatkozik, hogy részt kíván venni a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV törvényben, valamint a helyi önkormányzati társulásról és együttműködésről szóló évi CXXV törvényben szabályozottak szerinti nem jogi személyiségű önkormányzati projekt társulás létrehozásában. A társulás gesztora: Rimóc Község önkormányzata A társulás által megvalósítandó feladat: Szécsény szennyvíztisztító telep (hrsz: Szécsény külterület. 0178) fejlesztése, technológiai megújítása. A társulásban résztvevő önkormányzatok: - Endrefalva Község Önkormányzata - Hollókő Község Önkormányzata - Karancsság Község Önkormányzata - Ludányhalászi Község Önkormányzata - Magyargéc Község Önkormányzata - Nagylóc Község Önkormányzata - Nógrádmegyer Község Önkormányzata - Nógrádsipek Község Önkormányzata - Nógrádszakál Község Önkormányzata - Piliny Község Önkormányzata - Rimóc Község Önkormányzata - Szalmatercs Község Önkormányzata - Szécsény Község Önkormányzata - Varsány Község Önkormányzata
9 A képviselő-testület tudomásul veszi, hogy a beruházás megvalósulását követően Ludányhalászi Község Önkormányzata a szennyvíztisztító telepen 6,52 %-os tulajdoni hányadot szerez. A társulás megalakításához szükséges társulási megállapodás az évi LXV. törvény, valamint az évi CXXX tv. Előírásai szerint a társulási célnak megfelelő előírások figyelembe vételével készüjön el. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a társulás megvalósításával kapcsolatos intézkedéseket megtegye, és társulási megállapodást a képviselő-testület nevében aláírja. Határidő: értelemszerűen Felelős: Kovács Imre polgármester Képviselő-testület 9. Napirend: Béke, Árpád, Vezér és Köztársaság út forgalmi rendjének felülvizsgálata Kovács Imre polgármester ismertette az útfelügyelő forgalmi rend változására vonatkozó javaslatát (X. sz. melléklet) Sútor Csaba képviselő A helyzet kezelésére kimondottan jó megoldás nincs. Végh Imre képviselő Az utak önkormányzati tulajdonban vannak, ha gond lesz a felelősség az önkormányzatot terheli. Kovács Imre polgármester A táblák kihelyezését az útfelügyelő is szükségesnek tartja, így már csak a finanszírozásról kell dönteni. Egy tábla csővel együtt kb. 20. ezer Ft, a 6 db tábla 120. ezer Ft. 38/2011.(IV.28.) határozata A képviselő-testület a Béke, Árpád, Vezér és Köztársaság út forgalmi rendjének szabályozása a X. sz. melléklet szerinti útjelző táblákat helyezi ki. Az útjelző táblák beszerzésére a költségvetésben Ftot biztosít. A testület utasítja a polgármestert, az előirányzat
10 átcsoportosítást és a költségvetési rendelet módosítást készítse el. Felelős: Kovács Imre polgármester Határidő: értelemszerűen 10. Napirend: Testvér-települési rendezvény-sorozat előkészítése Kovács Imre polgármester a rendezvénysorozatról az alábbiak szerint tájékoztatja a testületet: - a csütörtöki és a pénteki programban szeretné, ha minél több testület tag részt tudna venni - a csütörtöki napon kerülne sor a vállalkozások bemutatkozására - a pénteki napon bonyolítanánk a települések polgármesterei és képviselőtestületeinek találkozóját, valamint a testvérfalvakkal érkező iskolaigazgatók és pedagógusok találkozóját A két program párhuzamosan egyidőben kerülhetne megrendezésre: A fenti programok után kerülne sor az intézménylátogatásokra, a templom a szociális otthon és a Profilplast megtekintésére. A programot a Sóderbánya tónál egy ebéddel zárnánk. Az ebéd halászlé és túrós csusza lenne, esetleg még lehet kalács. - Szombaton kerülne sor az ünnepélyes együttműködési szerződések aláírására illetve megerősítésére. Ezen a napon a testvértelepülésekről gyerekek is jönnek, nekik ügyességi, szellemi vetélkedőt kell szervezni. Ez a nap lesz a falunap is, így az előző évekhez hasonlóan lesz kispályás foci bajnokság, ping-pong verseny, a főzőverseny keretében laskasütés. Bemutatósátrak és véradás most is lesz. További program lehetőségek még: lovasbemutató, modellező repülőgép bemutató, kulturális programok. 11. Napirend: Egyebek 11.1 Kovács Imre polgármester tájékoztatja a testületet, hogy május 21-ére hulladékgyűjtési akcióra lehet regisztrálni az önkormányzatnak. Ő nem tudja felvállalni ennek megszervezését. A testület egyhangú 7 igen szavazattal úgy döntött, hogy a május 21-i hulladékgyűjtési akcióban nem kíván részt venni Kovács Imre polgármester ismerteti Bobály Attila rendezési terv módosítására vonatkozó kérelmét, melyben a jelenleg magántulajdonban
11 lévő 667 hrszú ingatlan utcává történő alakítására vonatkozó döntés felülvizsgálatát kéri. A polgármester bejelenti az ügyben személyes érintettségét, és saját elhatározásából nem vesz részt a döntéshozatalban. Kereszti Márta jegyző tájékoztatja a testületet, a rendezési terv módosítása költséges és időigényes feladat. Van már felvetés a testület részéről más módosításra is, ezért azt javasolja, hogy ezeket össze kell gyűjteni és együtt kell a módosítást megrendelni. Javasolja, hogy az önkormányzat tegyen nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a 667 hrszú területet a rendezési terv módosításáig nem kívánja közterületként, utcaként használni. A testület a javaslattal egyetértett és egyhangú 6 igen szavazattal 1 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: 39/2011.(IV.28.) határozata 1. A képviselő-testület a 15/2010.(XI.26.) önkormányzati rendeletével elfogadott helyi építési szabályzatban a 667 hrsz. alatt felvett ingatlan utcává történő átalakítását az építési szabályzat következő módosításkor a módosítandók közé felveszi. 2. A képviselő-testület nyilatkozik, hogy a szabályozási terv módosításáig a 667 hrszú területet nem kívánja közterületként, utcaként használni használni Végh Imre képviselő a körzetében lakók kérését tolmácsolja: - a játszóteret be kell keríteni és nyitvatartási időt kell meghatározni, mindent tönkretesznek, nem csak az a korosztály használja akiknek építették, és éjszaka is vannak akik ott randalíroznak. Kovács Imre polgármester: ha kerítés és kapu lesz azt zárni és nyitni kell ez pedig csak úgy lehetséges, ha felelőst jelölünk ki. Reggel az óvodából kinyitnak, de estére más megoldást kell találni. Végh Imre képviselő: magára vállalja az esti zárási feladatot. A testület egyhangú 7 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
12 40/2011.(IV.28.) határozata 1.) A képviselő-testület a községi játszóteret a további rongálások megelőzése érdekében körbekeríti. 2.) A képviselő-testület a játszótér nyitvatartását az alábbiak szerint határozza meg: január 1-től március 31-ig és október 1-től december 31-ig április 1-től szeptember 30-ig ) A képviselő-testület a kerítés megépítésére a költségvetésben Ft-ot biztosít és utasítja a polgármestert, hogy az előirányzat átcsoportosítást és költségvetési rendelet módosítást készítse el. Felelős: Kovács Imre polgármester Határidő: értelemszerűen Több kérdés, észrevétel nem lévén a polgármester az ülést bezárta. Kovács Imre Kereszti Márta polgármester jegyző
13 Községi Önkormányzat képviselő-testülete L u d á n y h a l á s z i év 4. sz április 28-án megtartott ülés j e g y z ő k ö n y v e
Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.
Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.
a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési
Jegyzőkönyv a képviselő-testület május 27-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2010. május 27-én megtartott nyílt üléséről 2.Napirend: Tájékoztatás a Tűzoltóság munkájáról Okolenszki Gábor őrnagy a műszaki mentési osztályvezetője tájékoztatja a testületet
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Beszámoló a Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkájáról Írásos előterjesztés a meghívó
Jegyzőkönyv a képviselő-testület január 31.-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2013. január 31.-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: A helyi hulladékgazdálkodásról, valamint a település köztisztaságának fenntartásáról szóló 14/2004. (XII.31.)
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra
5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.
5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi 1. sz. jegyzőkönyve. a február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről.
Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. évi 1. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 14-én megtartott rendes, nyílt üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült a Szalmatercsi Roma Nemzetiségi Önkormányzat
3/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 3/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Határozatok: 11/2018.(III.26.) határozat 12/2018.(III.26.) határozat 13/2018.(III.26.) határozat 3. számú J E G Y Z Ő
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott
JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek
Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2011. május 26-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2011. május 26-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Tájékoztató a közrend és közbiztonság helyzetéről a településen Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte.
Jegyzőkönyv a képviselő testület december 22-én megtartott nyílt üléséről. Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.
Jegyzőkönyv a képviselő testület 2010. december 22-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2012. évi ülésterve Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet. Kérdés,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről
170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-23/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE
SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. augusztus 09-én megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. augusztus 09-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az étkezési ellátás nyersanyagköltségeiről és térítési díjakról szóló 5/2011. (IV.01.) önkormányzati rendelet
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2011. június 30-án megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2011. június 30-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Beszámoló a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda nevelési, oktatási tevékenységéről, valamint
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.
Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-6/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
Jegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V
LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 640-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lesencetomaj Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án (csütörtök) 13: 00 órakor tartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z
MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről
Gecse Község Önkormányzata 8543 Gecse, Kossuth u. 39. Szám: 22-13/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Gecse község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. június 26-án 15,00 órakor megtartott testületi üléséről
BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 111-9/2017. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 15. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,
1./ Beszámoló a Hegyaljai Családsegítő-és Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról Előadó: Gánóczi Istvánné mb.intézményvezető
Jegyzőkönyv Készült: 2009.május 26-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Csatlós Csaba képviselő Fercsák András képviselő
J e g y z ő k ö n y v
99/17/2013.szám. J e g y z ő k ö n y v Készült Ágfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 27-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u. 3.) megtartott
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi
JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 10. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 29-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
175-35/2011. K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
ülésének könyvéből. 226/2011. (X. 26.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. október 26-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS
TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS mely létrejött Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, valamint Magyarország helyi önkormányzatairól (továbbiakban: Mötv) szóló 2011. évi CLXXXIX. évi törvény
Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző
J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 06-76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-9/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Jegyzőkönyv. 3./ A Szerencsi Rendőrkapitányság beszámolója a 2009.évi munkáról Előadó: dr. Bogyay Ferenc r. alezredes, kapitányságvezető
Jegyzőkönyv Készült: 2010.július 29-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
2/2014. Kishartyán Községi Önkormányzat 2014. február 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 19-én 15.00 órakor
Bizottsági ülések időpontjai:
Bizottsági ülések időpontjai: Gazdasági, Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság 2004. december 13. (hétfő) 17 óra Oktatási, Kulturális és Közművelődési Bizottság 2004. december 14. (kedd) 15,30 óra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer
2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről
170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6 jelenlévő képviselőből 6 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. július 23. 10.00 órától 11.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:
Kiss Csaba polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült Kulcs Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. május 28-án 16.00 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.
Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza
Községi Polgármestertől F ü l e s d. T á r g y s o r o z a t
Községi Polgármestertől F ü l e s d 6-7/2009. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, c) rendelete: 13/2009.
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata
K I V O N A T Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 29-i ülésének jegyzőkönyvéből
26/2017. /XI.29./ számú képviselő-testületi határozat Bögöt Község Önkormányzata Képviselő-testülete Bögöt község településképi rendeletének előkészítésével az Archit Kft-t (9700 Szombathely, Tulipán u.
2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott
15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 24-én megtartott ülésről.
Nógrádszakál Község Önkormányzat 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2014. november 24-én megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Balla Péter Oláh Ernő Szilágyi Szilárd Hódosi Tamás Kereszti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 9-én a bezi Községházban megtartott
J e g y z ő k ö n y v. KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről.
J e g y z ő k ö n y v KOZMADOMBJA község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 13-án (szerda) 8.30 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Virágh Enikő polgármester Bertalan Gyula
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 1.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-én 18.00
Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről.
BODORFA TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 395-59/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 29-én 17 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott
Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága
Ikt.sz.: Ph.665-7/2012 Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottsága
E L Ő T E R J E S Z T É S
Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Szociális
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,
Ikt.szám:169 /2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről
Ikt.szám:169 /2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 05-én 17,00 órai kezdettel tartott üléséről 1 A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 14.-én megtartott soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Horváth Józsefné és Major Mária
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja
JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma
JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.
JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)
Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő
Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án megtartott üléséről. 2 Mérges
Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV
Ikt. sz.: 3695/2017/A. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzat Képviselő-testületének rendes ülésén 2017. október 19. napján, 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatal (Ászár, Kossuth u. 16.) tanácstermében.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-8/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. május 29-én