3. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatának évi költségvetési koncepciójára
|
|
- Vilmos Kozma
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ikt.sz.: /2012. Jegyzőkönyv Kzült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűle Pénzügyi Ügyrendi Bizottsága november 22-én, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron kívüli ülén. Jelen vannak: Lacsny Péter, a bizottság elnöke, Dudás Vilmos, Meló Ferenc, Palotai Szilárd, dr. Rozgonyi József, Tisza Attila dr. Barta László főjegyző dr. Juhász Kinga, a bizottság referense Bácskai Katalin, a hivatal munkatársa Murányi Kármen, jegyzőkönyv-vezető Köszönti a megjelenteket. Az ült megnyitja. Megállapítja, hogy a megválasztott 6 bizottsági tagból 6 fő van jelen, az ül határozatképes. Indítványozza, új napirend felvételét 7. napirendi pontként: Javaslat Balassagyarmat Város Önkormányzata által érvényesítendő követelsel összefüggő intézkedekre. Más javaslat, zrevétel nincs. Kéri, hogy aki az így kiegzített, napirenddel egyetért, jelezze. A szavazást követően megállapítja, hogy a bizottság a napirendet 6 igen szavazattal elfogadta. Napirend: 1. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata a Közgyűl Hivatala évi ellenőrzi terve jóváhagyására, valamint évi ellenőrzi terve módosítására Előterjesztő: dr. Barta László főjegyző 2. Javaslat a közgyűl szervei Szervezeti Működi Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosítására 3. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatának évi költségveti koncepciójára 4. Tájékoztató Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetének I-III. negyedévi teljesítéről 5. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójával kapcsolatos dönt meghozatalára 6. Tájékoztató Nógrád megye háziorvosi ellátásáról Előterjesztő: Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegzségügyi Szakigazgatási Szerve, dr. Surján Orsolya, megyei tiszti főorvos 7. Javaslat Balassagyarmat Város Önkormányzata által érvényesítendő követelsel összefüggő intézkedekre 8. Egyebek
2 1. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata a Közgyűl Hivatala évi ellenőrzi terve jóváhagyására, valamint évi ellenőrzi terve módosítására Előterjesztő: dr. Barta László főjegyző Köszönti a napirendi pontokhoz megjelent dr. Barta László főjegyző urat. Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzíte? (Nincs) Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Két javaslatot vet fel. Az egyik, hogy ha lehetséges lenne, akkor a bizottság tagjai bekapcsolódjanak a vizsgálatokba. A másik pedig, hogy a vizsgálatok eredményét korábban a bizottság tárgyalta meg még utóellenőrzt is tartott, úgy gondolja, hogy ezt a munkamódszert meg kellene tartani a továbbiakban is. dr. Barta László főjegyző: Sem jogi, sem egyéb akadálya nincs, hogy a jövő évi ellenőrzekben a régi gyakorlat szerint egy-egy képviselő rzt vegyen. Elmondja, követni fogják azt a jól bevált gyakorlatot, ami az ellenőrzi vonalat illeti. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek egyéb kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Nógrád Megye Önkormányzata a Közgyűl Hivatala évi ellenőrzi terve jóváhagyására, valamint évi ellenőrzi terve módosítására vonatkozó határozati javaslatot, melyet a bizottság 6 igen szavazattal elfogadott a következő határozatot hozta: Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlének Pénzügyi Ügyrendi Bizottsága 9/2012. (XI. 22.) PÜB. Tárgy: Nógrád Megye Önkormányzata a Közgyűl Hivatala évi ellenőrzi terve jóváhagyása, valamint évi ellenőrzi terve módosítása HATÁROZATA 1. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűle Pénzügyi Ügyrendi Bizottsága a Belső Ellenőrzi Kézikönyvről szóló 12/2012. számú főjegyzői rendelkez VI.1. pontja alapján, a közgyűl szervei Szervezeti Működi Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet 1/a. melléklet 7. pontja alapján átruházott hatáskörben a határozat 1. sz. melléklete szerinti rzletezettséggel elfogadja a évi ellenőrzi tervet. 2. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűle Pénzügyi Ügyrendi Bizottsága a 10/2011. (XI. 15.) PEB sz. határozattal elfogadott a 7/2012. (IV. 17.) PÜB sz. határozattal módosított évi ellenőrzi terv módosítását a határozat 2. sz. melléklete szerinti rzletezettséggel jóváhagyja. Salgótarján, november Lacsny Péter s.k. a bizottság elnöke
3 ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV A 9/2012. (XI.22.) PÜB sz. határozat 1.sz. melléklete Az ellenőrzi időkapacitás a következő: munkaidő alap havonta 2 nap, éves szinten összesen 24 nap - ebből: beszámolás, tervez 3 nap dokumentálás 3 nap nettó munkaidő 18 nap - ebből: tanácsadó tevékenység 3 nap ellenőrzre fordítható idő 15 nap A vizsgálatok terveze az önkormányzat hivatalára terjed ki az alábbi kockázatelemz szerint: Kockázati tényező Súlyok Kapcsolat A működ gazdálkodás szabályozottsága Költségveti gazdálkodási rendszere Külső jogszabályok módosítása Gazdasági szabályozórendszer változása Bevételek kiadások nem reális terveze Könyvvezeti kötelezettség nem megfelelő teljesíte Nem megfelelő belső ellenőrzi terv összeállítása Informatikai háttér elavultsága Súly összesen Súlyozott átlag 4,1 4,3 3,4 3,4 Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlének Hivatalában tervezett belső ellenőrzek Tárgya Célja Ellenőrz típusa 1. gazdasági társaságok működtete 2. céljelleggel nyújtott támogatások felülvizsgálata üzleti terv bevételi működi költségei tervezének megalapozottsága a belső szabályzatok vezetői rendelkezek jogszabályoknak való megfeleltete teljesítmény Tervezett időpont Ellenőrizendő időszak áprilismájus szabályszerűségi szeptember Belső kontrollrendszer működe hatékonysága Informatikai feltételek megfelelősége
4 A 9/2012. (XI.22.) PÜB sz. határozat 2. sz. melléklete ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV Az ellenőrzi időkapacitás a következő: munkaidő alap havonta 2 nap, éves szinten összesen 24 nap - ebből: beszámolás, tervez 3 nap kézikönyv aktualizálás 3 nap Nettó munkaidő 18 nap - ebből: tanácsadó tevékenység 3 nap ellenőrzre fordítható idő 15 nap A vizsgálatok terveze az önkormányzat hivatalára terjed ki az alábbi kockázatelemz szerint: Kockázati tényező Súlyok Kapcsolat A működ gazdálkodás szabályozottsága Költségveti gazdálkodási rendszere Külső jogszabályok módosítása Gazdasági szabályozórendszer változása Bevételek kiadások nem reális terveze Könyvvezeti kötelezettség nem megfelelő teljesíte Nem megfelelő belső ellenőrzi terv összeállítása Informatikai háttér elavultsága Súly összesen Súlyozott átlag 4,1 4,3 3,4 3,4 Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlének Hivatalában tervezett belső ellenőrzek Tárgya Célja Ellenőrz típusa 1. céljelleggel nyújtott támogatások felülvizsgálata a belső szabályzatok vezetői rendelkezek jogszabályoknak való megfeleltete Tervezett időpont Ellenőrizendő időszak szabályszerűségi szeptember Belső kontrollrendszer működe hatékonysága Informatikai feltételek megfelelősége 4
5 2. Javaslat a közgyűl szervei Szervezeti Működi Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosítására Megkérdezi a közgyűl elnöke mint előterjesztő képviseletében a napirendi pontokhoz megjelent dr. Barta László főjegyző urat, van-e szóbeli kiegzíte? (Nincs) Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Az előterjeszt rendelet-tervezetet határozati javaslatot tartalmaz, melyek egyenként történő szavazásra bocsátása után megállapítja, hogy a bizottság a közgyűl szervei Szervezeti Működi Szabályzatáról szóló 24/2003. (XII. 29.) Kgy. rendelet módosítására vonatkozó rendelettervezetet 6 igen szavazattal; a közgyűl szervei Szervezeti Működi Szabályzatáról szóló rendelet módosításával összefüggő intézkedekre vonatkozó határozati javaslatot 6 igen szavazattal a közgyűlnek elfogadásra javasolta. 3. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzatának évi költségveti koncepciójára Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzít? dr. Barta László főjegyző: Kiegzítként elmondja, hogy az év során több alkalommal felmerült a Nógrádi Fejleszti Ügynökség Nonprofit Kft. tulajdonlásának kérde úgy ítélték meg, hogy célszerű megvásárolni a 25%-os üzletrzt. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Sajnálatosnak találja, hogy a tavalyi szintű forrásból kell gazdálkodni nem látja nyomát annak, hogy a területfejlesztsel összefüggő feladatokra többletforrást biztosítottak volna. Elmondja, hogy azért nem fog igen -nel szavazni, mert szakmailag, számvitelileg ugyan rendben van az előterjeszt, de az egz helyzet egy hibás döntre vezethető vissza. Véleménye szerint a területfejleszti koncepció kidolgozásával kapcsolatos téma lényegesen fontosabb ma, mint az, hogy intézményeket üzemeltessenek. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek egyéb kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetének koncepciójáról szóló határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen 1 tartózkodó szavazat mellett a közgyűlnek elfogadásra javasolt. 4. Tájékoztató Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetének I-III. negyedévi teljesítéről Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzít? (Nincs) Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetének I-III. negyedévi teljesítéről kzült tájékoztató elfogadásáról szóló határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen 1 tartózkodó szavazat mellett a közgyűlnek elfogadásra javasolt. 5
6 5. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójával kapcsolatos dönt meghozatalára Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzít? (Nincs) Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójával kapcsolatos dönt meghozatalára vonatkozó határozati javaslatot, melyet a bizottság 5 igen 1 tartózkodó szavazat mellett a közgyűlnek elfogadásra javasolt. 6. Tájékoztató Nógrád megye háziorvosi ellátásáról Előterjesztő: Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegzségügyi Szakigazgatási Szerve, dr. Surján Orsolya, megyei tiszti főorvos Köszönti a napirendi pontokhoz megjelent dr. Surján Orsolya megyei tiszti főorvos asszonyt. Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzíte? Kiegzítként elmondja, hogy a jelen tájékoztató az október 31-ei állapotot tükrözi, azóta még eggyel nőtt a betöltetlen körzetek száma, ugyanis egy háziorvos távozott. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Kérde, hogy országos tekintetben a Nógrád megyei helyzet mennyire aggasztó? Nem csak Nógrád megyét érinti az alapellátás személyzeti hiánya, sőt a személyzeti hiány nemcsak az alapellátást, hanem a járóbeteg szakellátást a fekvőbeteg szakellátást is érinti országosan. Nógrád megye szociális egyéb gazdasági szempontból is a hátrányos megyék közé sorolható ennek az eredménye az, hogy itt még súlyosabb a helyzet. Kérde, hogy ugyanannyi állami támogatást kap-e egy háziorvos Budapesten Salgótarjánban vagy Nógrádmegyerben? Válaszként elmondja, hogy az OEP támogatása kártyaszámra történik nem betegellátási számra. A kártyaszám azonos, viszont a betegellátási szám nagyobb. A mortalitási adatokat elemezve nagy különbség nincs, viszont a morbiditási adatok egyértelmű különbséget mutatnak. Úgy gondolja, ez egy nagyon összetett komplex problémakör, mert az orvosok letelepedét illetően nemcsak az anyagi vonzat, hanem a leteleped területéhez kapcsolódó kulturális egyéb témák is meghatározó jellegűek. Kérde, hogy a praxis megvásárlása okozhat-e problémát? Ha betöltetlen praxisról van szó,akkor az nem kerül pénzbe. Amennyiben egy működő háziorvos szeretne elmenni eladni a praxisát vagy távozik anélkül, hogy eladta volna, akkor fél évet kell várni, 6
7 addig nem idegeníthető el a praxis joga. A praxisjog helyhez kötött, tehát ha egy másik területen akar dolgozni, akkor ott is meg kell szereznie fél év átmeneti idő van, amíg eladhatja. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek egyéb kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Nógrád megye háziorvosi ellátásáról szóló tájékoztató elfogadására vonatkozó határozati javaslatot, melyet a bizottság 6 igen szavazattal a közgyűlnek elfogadásra javasolt. 7. Javaslat Balassagyarmat Város Önkormányzata által érvényesítendő követelsel összefüggő intézkedekre Megkérdezi, van-e szóbeli kiegzít? Az előterjeszt a bizottsági ült megelőzően kiosztásra került! dr. Barta László főjegyző: Röviden ismerteti a Balassagyarmat Város Önkormányzata által jogalap nélküli gazdagodás visszatéríte iránt indított perhez kapcsolódó előzményeket. Megkérdezi a bizottság tagjait, van-e valakinek kérde, zrevétele? Kérd, zrevétel nincs. Szavazásra bocsátja a Balassagyarmat Város Önkormányzata által érvényesítendő követelsel összefüggő intézkedekre vonatkozó határozati javaslatot, melyet a bizottság 6 igen szavazattal a közgyűlnek elfogadásra javasolt. 8. Egyebek Megkérdezi a bizottsági tagokat, hogy a bizottság munkájával kapcsolatban van-e valakinek kérde, zrevétele, bejelentenivalója? (Senki nem kíván hozzászólni.) Megköszöni a rzvételt, az ült bezárja. K. m. f. dr. Barta László főjegyző Lacsny Péter a bizottság elnöke 7
4. Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2010-2014. években végzett tevékenységéről Előterjesztő: dr. Barta László, megyei főjegyző
Ikt.sz.: 43-13/2014. Jegyzőkönyv Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2014. június 26-án, a Megyeháza I. emeleti Hadady-Hargitay termében tartott soron következő
RészletesebbenIkt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
RészletesebbenIktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt
RészletesebbenIkt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 177-24/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági Bizottsága 2011. augusztus 9-én, a Megyeháza I.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2. Tájékoztató Nógrád Megye Területfejlesztési Programja tervezésének aktualitásairól
Ikt.sz.: 33-50/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 23-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.
Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1. Javaslat egyes rendeletek módosítására, valamint hatályon kívül helyezésére Előterjesztő: Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke
Ikt.sz.: 177-34/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Gazdasági, Pénzügyi Ellenőrző, Ügyrendi És Humánszolgáltatási Bizottsága 2011.
Részletesebben1. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének V. számú módosítására Előterjesztő: Jónás Gábor (1969), elnök
Ikt.sz.: 33-11/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. február 10-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
15/2012. TERKA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2012. december 10. napján 14:30 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat június 23-án, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén.
Ikt.szám: 42-24/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. június 23-án, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1. Beszámoló a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról
NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2013. augusztus 6-án Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott soron kívüli ülésén. Jelen
Részletesebben9. sz. JEGYZŐKÖNYV. 4. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata évi költségvetésének módosítására (V. számú módosítás)
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 9. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2014. október 9-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay teremben megtartott soron kívüli ülésén. Jelen vannak:,
RészletesebbenIktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 18-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Zsolnai Béla, a hivatal munkatársa Tóth Mária Ágnes jegyzőkönyvvezető
Iktatószám: 131-15/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. március 22-ei soros ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: Meló Ferenc,
Részletesebben5. sz. JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2014. évi költségvetésének módosítására (II. számú módosítás)
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 5. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2014. június 5-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay teremben megtartott soron kívüli ülésén. Jelen vannak:,
RészletesebbenIkt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének II. számú módosítására.
NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. augusztus 15-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
RészletesebbenJegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.
RészletesebbenNÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 4. sz. JEGYZŐKÖNYV
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2015. május 7-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott soron kívüli ülésén. Jelen vannak:, a
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügy és Szociális Bizottságának április 9. napján tartott nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügy és Szociális Bizottságának 2014. április 9. napján tartott nyílt üléséről Jelen vannak: dr. Kozma József, a Bizottság elnöke, képviselő
RészletesebbenBerekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
RészletesebbenNÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE. 8. sz. JEGYZŐKÖNYV
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 8. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Közgyűlésének 2013. december 19-én, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay teremben megtartott ülésén. Jelen vannak:, a közgyűlés
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.
RészletesebbenPalotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 30-án megtartott rendkívüli nyílt
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére
Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)
RészletesebbenIktatószám:202-14/2011. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám:202-14/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága 2011. június 14-ei soros ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. 116. termében) Jelen
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2018. augusztus 27. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. április 15-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén.
Ikt.szám: 42-18/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. április 15-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraderecske és Mátraballa Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek április 20-án megtartott eevüttes üléséről
6/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraderecske és Mátraballa Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2015. április 20-án megtartott eevüttes üléséről Rendelet száma Mátradereeske Községi Önkormányzat
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,
Részletesebben2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenTUNYOGINÉ DR GÁLIK ÁGNES aljegyző JUHÁSZNÉ GAJZINGER ÁGNES pénzügyi osztályvezető
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15. napján megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenBUDAPEST. Nyílt Jegyzőkönyv Közbeszerzési Bizottság június 3-i ülés. Helyszín: II tárgyaló Időpont:
BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Közbeszerzési Bizottság 1000093671085 *1000093671085* ikt, szám: FPH046/9-2/2019 Nyílt Jegyzőkönyv Közbeszerzési Bizottság 2019. június 3-i ülés Helyszín: II. 282.
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
RészletesebbenPápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
Részletesebben14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye
RészletesebbenSzeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői
RészletesebbenSzám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a
Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 13. napján 16 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenIkt.sz.: 177-27/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 177-27/2011. NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése Gazdasági Bizottsága 2011. szeptember 6-án, a Megyeháza
RészletesebbenIktatószám: 31-68/2014. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám: 31-68/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. december 9-ei soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak:
RészletesebbenLajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. szeptember 20-án 10:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzata
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2017. november 14. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2017. november 14 -én 15.00 órakor
RészletesebbenTiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT
Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 29-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 9/2014. c.) határozatai: 46-49., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének július 5-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2010. július 5-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete:
RészletesebbenNÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE. 5. sz. JEGYZŐKÖNYV
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 5. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. július 16-án, Balassagyarmaton, a Vármegyeháza Dísztermében megtartott ülésén. Jelen vannak:
RészletesebbenRENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSE 16. számú jegyzőkönyve (2010. NOVEMBER 22.) Határozatok: 127/2010-128 /2010. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. a december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete ------------------------------------ J E G Y Z Ő K Ö N Y V a 2011. december 5-i rendkívüli Képviselő-testületi üléséről Az ülés helye: Szigethalom Város
RészletesebbenIktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. június 17-ei ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: a bizottság tagjai
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.31.-én megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. 07.24-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 96/2018.(VII.24.) 97/2018.(VII.24.) 98/2018.(VII.24.) Rendelet
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott
RészletesebbenJEGYZ KÖNYV. elnökhelyettes. Meghívottak: Szarka Andrea aljegyző Faragóné Barz Krisztina gazdálkodási irodavezető
I-1/13-2/2016. ikt.sz. JEGYZ KÖNYV Készült: A Dévaványai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 15-én megtartott ülésén Dévaványa, Hősök tere 1. szám alatt a Városháza 4-es
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
Részletesebben2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 3. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TATÓ Határozat/Rendelet száma
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről
1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenIPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület évi munkaterve
7. Napirend Tisztelt Képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. évi munkaterve Tolmács Község Önkormányzata képviselő-testületének a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 1/2013.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről
RészletesebbenSzám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a
Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenÖköritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének:
Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Rápolt Község Önkormányzat Képviselő-testülete ÖKÖRITÓFÜLPÖS RÁPOLT Száma: Ö/515-10/2014./ált. Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának
RészletesebbenPolgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Mészáros Miklós polgármester. Koós Marianna intézményvezető, Dr. Györe Zsuzsanna a Dr. Török Sándor Egészségügyi Központ képviseletében
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 2016. november 15. napján (kedden) a Fischl-házban (Balatonboglár, Erzsébet u. 12-14.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 28.-án 17 órai kezdettel, a Községházán megtartott üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
RészletesebbenJegyzőkönyv. Napirend:
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik
Részletesebben11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bursa Hungarica ösztöndíjrendszerhez csatlakozásról
Kálló Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Erdőtarcsa Község Önkormányzatának Képviselő- testülete 11/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V T a r t a l m a z z a : 45/2012. (X.24.) számú kállói képviselő-
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. február 11. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről
J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme
Részletesebben33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 1. sz. napirendi pont 33-22/2013. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László ELNÖKI JELENTÉS az elmúlt közgyűlésen hozott határozatok végrehajtásáról,
RészletesebbenKészült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
Részletesebbena./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. október 17. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Abodi Kirendeltségén (3753 Abod, Magyar út 42.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. január 23.-án (pénteken) 10 órakor a Községházán megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Somogyi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
RészletesebbenNagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2013. november 30-án 9.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Marton Ferenc, a közgyűlés
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL
Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok
RészletesebbenCseh József polgármester
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 154/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember 12-én (csütörtök) 18,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
RészletesebbenA polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 7 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 8.-án, az önkormányzat házasságkötő termében 8 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott, soron
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Kettinger János polgármester (15:30) Kiss Sándorné alpolgármester (15:30) Gorgosilits Márta képviselő (15:30)
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-én 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. 1. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetése II. számú módosítására
Ikt.szám:13-41/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Közgyűlése 2016. november 7-én 15 00 órai kezdettel Salgótarjánban, a Megyeháza (3100 Salgótarján, Rákóczi út
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült: 2017. április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Csik Balázs, Dudás
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 9-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2013/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. május 9-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenNógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
Részletesebben