Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály. A falak ereje nem a kőben van...

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Írta: Kozma Dóra, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, 12. a osztály. A falak ereje nem a kőben van..."

Átírás

1 A falak ereje nem a kőben van... A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében. Gárdonyi Géza írta ezeket a sorokat az Egri csillagok című történelmi regényében. Az állítással sokan szembe tudnának szállni, viszont egyetlen egri sem fog. Hogy miért nem? Mert hihetetlenül büszkék vagyunk arra, amit az elődeink (még ha közvetlenül nem is azok) tettek körülbelül 460 évvel ezelőtt annak érdekében, hogy ne veszítsék el a várat és az otthonaik ne kerüljenek török kézre. A 38 napig tartó ostromról olvasva olyat tanultam, amiről azelőtt még csak nagyon kevés ismeretem volt. A hazaszeretet mibenlétét. A hazaszeretet nemcsak abban nyilvánul meg, hogy tisztelem és szeretem az országomat, hanem abban is, hogy képes vagyok áldozatokat hozni érte ben a várban lévő katonák közül mindenki elmondta az alábbi esküt: Esküszöm az egy élő Istenre, hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen! Ha ők képesek voltak arra, hogy áldozatot vállaljanak a hazájuk és a szeretteik védelme érdekében, akkor ma miért olyan nehéz ezt megtenni? Manapság az emberek már nem ezt tartják hazaszeretetnek, hiszen alig van ember a talpán, aki hajlandó lenne feláldozni önmagát vagy a vagyonát, vagy akár csak egy kis apróságot is a saját tulajdonából. Annyira fásultak és zsugorik lettünk, hogy néha már én is azt hiszem, ez így teljesen rendjén van. Ilyenkor kinyitok egy könyvet, például Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét, vagy elolvasok néhány verset Petőfi Sándortól netán Arany Jánostól, és újra értelmet nyer a hazaszeretet fogalma. Véleményem szerint az Egri csillagok nagyszerű történelmi regény, amely remekül bemutatja a fiatalabb korosztálynak is az es ostromot, az akkori életet és szokásokat. Sokat tanulhatunk belőle, például, hogy mire képes az ember, ha a hazáját kell védenie. Ugyanígy a török megszállás ideje alatt játszódik Arany János Szondi két apródja című balladája, melyben az Egri csillagokból már ismert elszántság és makacsság a haza iránt szintén jelen van. A versben a két apródot így jellemzi a költő:

2 Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába! A mű cselekménye érthető mindenki számára. Ali, a török vezető próbálja a maga oldalára állítani a két fiatalt, hiszen még csak gyerekek. Kínálgatja őket étellel, itallal, de azok nem törnek meg. Nem adják fel a vallásukat, a nézeteiket, és nem tagadják meg az urukat, még akkor sem, amikor ő már nem él. Egészen halálukig kiállnak a Szondi és az ország mellett. Egy idő után Ali megunja a visszautasításaikat, és így szól hozzájuk: Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak. Számos olyan irodalmi mű van még, melyben a hazaszeretet motívuma fedezhető Vegyük például Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című barokk eposzát. A történet Szigetvár 1566-os eleséséről szól. 15 énekből áll, összesen 1566 négysoros és két ötsoros versszakból. A versszakok száma tükrözi a szigetvári csata évszámát. Gyakorlatilag egy teljesen hétköznapi török-magyar csatáról van szó. A törökök többszörös túlerőben vannak, a magyarok elbarikádozták magukat a várfalak mögé. Nem számolnak azonban azzal, hogy a török szultán időközben meghal, és azzal sem, hogy a várt felmentő sereg nem érkezik meg. Megadásról szó sem eshet, ezért nincs mást tenni, mint támadni, előre! A mindössze 300 fős seregnek, amely kitört a várból, esélye sem volt a törökök ellen. A mai időkben szerencsére Magyarország nem áll háborúban közvetlenül senkivel sem. Fiatal koromnak hála még sosem kellett szembenéznem olyan nehézségekkel, mint egy háború, vagy idegen megszállás. Minden tudásomat, amit az ilyen szituációkról elsajátítottam, könyvekből, filmekből vagy a nagyszüleim beszámolóiból szereztem. A nagyszüleim meséltek nekem az 1956-os forradalomról, a második világháborúról, és meséltek 1848-ról is. Ezt már nekik sem volt szerencséjük megtapasztalni, de ők is hallgatták a nagyszülők történeteit. Most éppen aktuális erről beszélnünk, hiszen nemsokára itt van március 15-e, és mint minden évben, idén is megemlékezünk a forradalom és

3 szabadságharc fontos eseményeiről. Hiszen a forradalom a hazaszeretet minden jegyét magában hordozza. Március 15-e történetét minden igaz magyar álmából felébresztve is tudja. A részleteket már kevesebben, az azt követő időszakokat pedig még kisebb számban ismerik. Minden évben megemlékezünk róla az iskolai ünnepség keretében, ahol felöltjük az ünneplő ruhánkat, meghallgatjuk az előadást, amin folyton próbálnak újítani, de a lényege mindig ugyanaz. Már fejből tudjuk a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Ha így akarják nekünk megtanítani, hogy milyen a hazaszeretet, ám legyen. De nem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy több mint 150 éve volt ez a forradalom, és ha valamit tanulhatunk belőle, akkor az az, hogy hogyan ne cselekedjünk, amikor egy elnyomó hatalom ellen akarunk fellázadni. Személy szerint nagyra tartom Petőfi Sándort a költészetéért. A Nemzeti Dal is hatásos, vagy a mai szlenges szóhasználattal élve ütős költemény, ami cselekedetre buzdítja a fiatalokat, és felszólítja őket a hazaszeretetre. A mű első sorának aposztrófiája Talpra magyar, hí a haza! minden magyarnak szól. Petőfi versében segítséget kér a néptől, hogy visszaállítsák az ország régi becsületét, amit a Habsburgok, előttük pedig a törökök elnyomtak. A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! Ezzel nincs is gond, hiszen abban az időben szükség volt az ilyesfajta vezetésre. Akkoriban a költők szerepe sokkal fontosabb volt, mint ma. Ugyancsak Petőfi Sándort hoznám példának, aki A XIX. század költői című versében úgy utal a poétákra, mint lángoszlopokra, akik a népet vezetik Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt!

4 Ma a nép már sokkal önállóbb, szabad akarattal rendelkezik és demokráciában él. Ezek a tényezők is befolyásolhatták a hazaszeretet mibenlétének megváltozását az elmúlt 500 évben. Én azon a véleményen vagyok, hogy a hazaszeretet olyan érzés, amely manapság már egyre több emberből hiányzik, vagy csak nagyon mélyen el van rejtve. Hogy miért? Ennek számos oka lehet. Engedjék meg, hogy példákkal alátámasszam ezen kijelentésemet. Az egyetemekre jelentkezéskor mindenkinek alá kell írnia egy hallgatói szerződést, amely szerint az illető nem mehet külföldre dolgozni, hacsak nem fizeti ki tanulmányainak költségeit, vagy nem dolgozik itthon annyi évig, ameddig a tanulmányait végezte. Ez az újítás sok fiatalnak nem tetszik, főleg most, hogy az országban válság van, és néhány területen nagyon nehéz elhelyezkedni. Én mégis azon kevés fiatal közé tartozom, akik el tudják képzelni az életüket Magyarországon a gimnázium és talán az egyetem elvégzése után is. Másik észrevételem az, hogy nagyon sokan az ország politikai rendszerét azonosítják magával az országgal. Ez nagy hiba. Sajnos nem minden ember képes arra, hogy elkülönítse a valóságot a mindennap hallott rémhírektől. Egyszerűen elsiklunk az olyan tények felett, amikre büszkék lehetünk. A boraink, az olimpiai aranyérmek. Egyszerű gesztusok, mint például Gyurta Dani beszéde Norvégiában az elhunyt versenytárs emlékére. Az emberek gyakran nem néznek utána annak, amit a tévében hallanak, hanem egyszerűen mindent elhisznek, majd váltig állítják az igazukat a témában. Sohasem értettem azokat, akik olyasmi miatt emelik fel a hangjukat, köznapin szólva reklamálnak, amire nincs valódi okuk. Ez már nagyon jól megy a magyaroknak. Fogalmazásom zárásaként egy saját példával szeretném megmutatni, hogy számomra mit jelent a hazaszeretet. 15 éves voltam, amikor a szüleim azt mondták, hogy Angliába fogunk költözni egy évre, amíg én a kilencedik évfolyamot végezném az iskolámban. Édesapám sok jóval kecsegtető állásajánlatot kapott, és a szüleim úgy gondolták, hogy próbáljuk meg, nincs veszíteni valónk. Ha másnak nem is, nyelvtanulásnak tökéletes lesz, és ha nem tetszik, vissza tudunk jönni. Összepakoltunk, és kiköltöztünk. Én keményen tiltakoztam, hiszen abban a korban minden tinédzser a lázadó korszakát éli, és ez tökéletes oknak tűnt. Nem akartam Angliába költözni, és itthagyni az újonnan szerzett barátokat. Nem akartam megint elölről

5 kezdeni az ismerkedést egy teljesen új iskolában, ahol az emberek már összeszoktak, és csak én vagyok új. Nem volt egyszerű velem, bevallom. Az iskolában folyton összehasonlítottam a magyar oktatást az angollal. Az idegen nyelv oktatását, a matematikáét, és amit a legérdekesebbnek tartottam, a testnevelését. Véleményem szerint és őszintén szólva, meglepetésemre a magyar oktatás magasan viszi a pálmát. Nálunk olyan alapismeretekre is kötelező szert tenni, ami Angliában csupán választható. A földrajz, történelem és művészettörténet ezek közé a választható órák közé tartozott. A hazai iskolában ezen órák közben szokták sokan azt mondani, hogy Nem is ebből a tantárgyból érettségizem, akkor meg minek? De én ezt úgysem fogom használni a jövőben. Engem csak az érdekelne, hogy miért olyan biztosak ebben? Senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő. Ha mégis, akkor igazán elmondhatnák nekem, hogy megnyerem-e a lottó főnyereményét valaha is, mert akkor ettől kezdve hetente fogok lottót venni. Mindent összevetve, nem élveztem Angliát annyira, ahogyan sokan hiszik. Nem tetszett az egyenruha, hiányoztak a magyarórák, és bevallom őszintén, néha még a házi feladat is. Szerencsémre azonban hamarosan hazajöttünk. Hiányzott a magyar beszéd. A paprika. A túrós tészta szalonnával nem baconnel. Az egri bikavér, a tokaji aszú és a többi híres borunk, melyekre nemcsak büszkék lehetünk, hanem annak is kell lennünk. Hiányoztak a rádiókból szóló régi slágerek, amiket szinte mindenki ismer. A könyvesboltokból a nagyszerű regények, például Szabó Magdától, vagy Karinthy Frigyestől. Hiányzott az irodalomkönyvemből Petőfi, Arany, Kölcsey és Vörösmarty. Egyszerűen hiányzott az országom és a magyarságom. Ezt jelenti a hazaszeretet mibenléte számomra.

Nguyen Luu Lan Anh, szociálpszichológus, hab. egyetemi docens

Nguyen Luu Lan Anh, szociálpszichológus, hab. egyetemi docens valóság 245 Nguyen Luu Lan Anh, szociálpszichológus, hab. egyetemi docens Educatio: Kérlek, mutatkozz be röviden olvasóinknak! LA: Nguyen Luu Lan Anh-nak [kiejtés: nuəŋ liu lʌn ain] hívnak. 16 éves koromban

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján)

TARTALOMJEGYZÉK: (két kérdéscsoport alapján) v. 1408 Markovics Milán Mór Bajtársaim! Markovics Milán Mór, római katolikus tábori lelkész vagyok. Az alábbi dokumentum egy folyamatosan bővül ő(!) kérdések-válasz segédanyag ( nemcsak) katonák számára.

Részletesebben

1. A népköltészet szerepe a magyar irodalomban

1. A népköltészet szerepe a magyar irodalomban 1 1. A népköltészet szerepe a magyar irodalomban I. A népköltészeti alkotások általános jellemzése: Szerzőjük ismeretlen. Évszázadokon keresztül szájhagyomány útján terjedtek. Céljuk a pihentetés, kikapcsolódás,

Részletesebben

a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ

a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ VIII. évf. 1. sz. 2001. HÚSVÉT EGRI FEHÉR/FEKETE a Ciszterci Diákszövetség Egri Osztályának hírei és a Gárdonyi Gimnázium és Szakközépiskola színes lapja TAVASZ tavasz te csupa zöld a föld magot ölelve

Részletesebben

Bevezetőként. Szentmisét közvetít a Magyar Rádió és a Magyar Katolikus Rádió templomunkból

Bevezetőként. Szentmisét közvetít a Magyar Rádió és a Magyar Katolikus Rádió templomunkból 2013. március 15. A zagyvapálfalvai Jézus Szíve Plébániatemplom lapja V. évfolyam, 5-6. szám (61-62.) Bevezetőként Kedves Olvasóink, kedves Hívek! Ahogyan azt korábban is írtuk: XVI. Benedek pápa lemondása

Részletesebben

Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban

Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban Görömbei András és Nagy Gáspár Varsóban 2000. május 16. Varsó, ul. Marszałkowska 80 Az ezredfordulóra a nulladik évre a művészetek mintha elfáradtak volna akarva-akaratlanul elgondolkozik az ember: mit

Részletesebben

Hol van a misszionárius-gyerekek hazája?

Hol van a misszionárius-gyerekek hazája? A Nemzetközi Liebenzelli Misszió Molnár Mária Külmissziói Alapítvány Lapja XV. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Hol van a misszionárius-gyerekek hazája? 2005 Október A misszionáriusok gyerekeivel hasonló a helyzet, mint

Részletesebben

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés

Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág Bevezetés Kovács Eszter Réka: Még ép a roncs ág (In: Grezsa Ferenc Takács Péter (szerk.): Még ép a roncs ág Válogatás erdélyi mentálhigiénés szakemberek dolgozataiból. Országos Addiktológiai Intézet. Budapest, 2005.

Részletesebben

A SZEGÉNY KISGYER- MEK HOGYAN JUTOTT EL A BÚS FÉRFIVÁ VÁLÁSHOZ

A SZEGÉNY KISGYER- MEK HOGYAN JUTOTT EL A BÚS FÉRFIVÁ VÁLÁSHOZ 1 Iskolai tanulmányaim során sokat foglalkoztunk KOSZTOLÁNYI DEZSŐ munkásságával, ám az én érdeklődésemet annyira felkeltette munkássága, hogy tovább szerettem volna fejleszteni tudásomat kutatásokkal.

Részletesebben

Karinthy Frigyes: Minden másképp van

Karinthy Frigyes: Minden másképp van Karinthy Frigyes: Minden másképp van Karinthy Frigyes Minden másképp van Karinthy Frigyes füveskönyve (Részlet) A kötet anyagát válogatta, összeállította Praznovszky Mihály (Részlet) Lazi Kiadó Kft. Praznovszky

Részletesebben

2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja. Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ

2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja. Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ 2002. szeptember, XII. évf. 3. (31.) szám A Magyar Schönstatti Családmozgalom lapja Erõforrásunk a család Fotó: Varga Kata KOPOGTATÓ A házasság nem magánügy, hanem országépítõ közügy. Isten azt az építõkövet

Részletesebben

Kegyes ég, kötözd le A sok gonosz gondolatot, amely Az álmokba furakszik! WILLIAM SHAKESPEARE

Kegyes ég, kötözd le A sok gonosz gondolatot, amely Az álmokba furakszik! WILLIAM SHAKESPEARE Kegyes ég, kötözd le A sok gonosz gondolatot, amely Az álmokba furakszik! WILLIAM SHAKESPEARE I. VALÓSÁG Voltak olyan élményeim, amikor abszolút azt hittem, a valóságban vagyok, aztán egyszer csak felébredtem.

Részletesebben

Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt!

Ez a nap az, amelyet az Úr rendelt! VII. évf. 5. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja Kezek A nagymosás után jelentve: kész Letette jó anyánk elénk az ételt. Gyermekszemem egy síkba volt kezével, S döbbenten láttam: véres volt a kéz S

Részletesebben

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században

Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században Az én történetem avagy hogyan találjam meg nőként önmagam a 21. században 1 A Junior Achievement Magyarország Alapítvány által készített kiadvány megjelenését, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány

Részletesebben

Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral. Az interjút készítette Tóth Károly Antal

Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral. Az interjút készítette Tóth Károly Antal Én ebből kimaradok! Beszélgetés Kovásznay Enikő göteborgi tanárral Az interjút készítette Tóth Károly Antal Még otthon - A svéd oktatási rendszert Magyarországon sokan követendő példaképnek tekintik. Mielőtt

Részletesebben

Vitézavatás Erdélyben A Főkapitány Úr beszéde

Vitézavatás Erdélyben A Főkapitány Úr beszéde 2013. évi (I. évfolyam) IV. szám (Június hó) Vitézavatás Erdélyben A Főkapitány Úr beszéde Nemzetes Magyar Gyülekezet! Meghatottan állok itt Erdélyben és örülök, hogy újra köztetek lehetek. Büszkeséggel

Részletesebben

www. gardonyi.eger-sulinet.hu/iskolaújság

www. gardonyi.eger-sulinet.hu/iskolaújság VII. évf. 4. szám 2012. december www. gardonyi.eger-sulinet.hu/iskolaújság Decemberi gondolatok Tisztelt Igazgató Úr, Igazgatóhelyettes Nő, Tisztelendő Atyák, Kedves Kollégák! Köszönöm a meghívást, hogy

Részletesebben

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 2009. DECEMBER 17. 260 FORINT

IV. (XX.) ÉVFOLYAM, 47. SZÁM 2009. DECEMBER 17. 260 FORINT 260 FORINT VOLTUNK! VAGYUNK! LESZÜNK! 2 BALSZEMMEL BALSZEMMEL Thürmer Gyula MI A BAL SZEMÜNKKEL NÉZÜNK A VILÁGRA. ÍGY SOK MINDENT ÉSZREVESZÜNK, AMIT CSAK A JOBB SZEMÜNKKEL NEM LÁTNÁNK. MÁSKÉNT IS LÁTJUK

Részletesebben

Nyelvében él a nemzet

Nyelvében él a nemzet SZILÁGYI N. SÁNDOR Nyelvében él a nemzet E zt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam,

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/8-2/2014. NOB-2/2014. sz. ülés (NOB-2/2014-2018. sz. ülés) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. június 3-án, kedden, 14 órakor az Országház Esterházy

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2015. január 11. Bálintbokor, Kálmánháza Istentisztelet Drága Gyülekezet! 1 Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek.

Részletesebben

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET

NYELVÉBEN ÉL A NEMZET NYELVÉBEN ÉL A NEMZET Ezt a számtalanszor hallható, olvasható, szállóigévé vált kijelentést nem azért választottam írásom címéül, hogy Széchenyi István idézettségi indexét gyarapítsam, hanem mert az alábbiakban

Részletesebben

MANNA. Erőt ad a megfáradtnak. Erőről erőre (Zsolt 84,8) VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja 2010. aug. szept.

MANNA. Erőt ad a megfáradtnak. Erőről erőre (Zsolt 84,8) VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja 2010. aug. szept. VI. évf. 8 9. szám A Budai Baptista Gyülekezet lapja Erőről erőre (Zsolt 84,8) Hányszor hittem már, hogy elfogyott erőm! Vége, nincs tovább Megtántorodtam, már-már elestem, elborított a nyomorúság. Szóltam:

Részletesebben

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt.

A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA. 2010./2. szám. Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. A MAGYAR EVANGÉLIUMI RÁDIÓ ALAPÍTVÁNY KIADVÁNYA 2010./2. szám Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, hanem feltámadt. Lk 24,5-6 2 2010 / 2 Keresztény családba születtem. Nagyon szerettem a szüleimet,

Részletesebben

Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai

Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai RÁCIÓ KIADÓ Budapest, 2006 Anyámnak, Ruth Moodynak és apámnak, Jason Perkinsnek, akik szeretni és élni tanítottak, és belém oltották a bátorságot, amely

Részletesebben

Úgy kezdõdött, hogy: Történelmi tény (avagy a szocializmus gyerekszemmel)

Úgy kezdõdött, hogy: Történelmi tény (avagy a szocializmus gyerekszemmel) BENEDEK SZABOLCS Úgy kezdõdött, hogy: Történelmi tény (avagy a szocializmus gyerekszemmel) Tíz évvel halála után, egy regény írása közben döbbentem rá néhai nagyapám hajdan oly gyakran emlegetett szavainak

Részletesebben

Akkor érzem jól magam, ha együtt a család

Akkor érzem jól magam, ha együtt a család Akkor érzem jól magam, ha együtt a család Beszélgetés Dr. Sokcsevits Dénessel Minden magyarországi nemzetiségnek, népcsoportnak vannak emblematikus személyiségei, megkerülhetetlen szakemberei, a közéletben,

Részletesebben

Sheryl Sandberg. Dobd be magad!

Sheryl Sandberg. Dobd be magad! Sheryl Sandberg Dobd be magad! Sheryl Sandberg DOBD BE MAGAD! Nõk több szerepben A fordítás alapja: Sheryl Sandberg: Lean In: Women, Work, and the Will to Lead. Published in the United States by Alfred

Részletesebben

ÉLET. Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám. A tartalomból:

ÉLET. Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám. A tartalomból: UNITÁRIUS ÉLET Kéthavonta megjelenõ folyóirat 2008. szeptember október 62. évfolyam 5. szám Bartók Béla síremléke a Farkasréti temetõben A tartalomból: Imádság Õszi Hálaadás ünnepén Zsoltáros hálaadás

Részletesebben