KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz
|
|
- Gréta Deák
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) felhatalmazása alapján alkotott Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének építményadóról szóló 51/2011. (X.29.) számú rendelete (továbbiakban: Ör.) állapította meg. Az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 26. -a alapján az adót az adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni. A jogi személy és egyéb szervezet, valamint magánszemély az adót - az építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével - önadózással állapítja meg. Az Art. 32. (2) bekezdése alapján, ha a helyi adót nem az adózó állapítja meg, az adókötelezettség keletkezését (változását) követő 15 napon belül kell adóbevallást tennie. Nem kell újabb adóbevallást tenni a (2) bekezdésben foglalt esetben mindaddig, ameddig a helyi adót (adókötelezettséget) érintő változás nem következett be. Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény). A Htv. alapján építmény a rendeltetésére, szerkezeti megoldására, anyagára és kiterjedésére tekintet nélkül minden olyan helyhez kötött műszaki alkotás, amely a talaj, a víz vagy azok feletti légtér megváltoztatásával, beépítésével jött létre. Épület: az olyan építmény, vagy az építmény azon része, amely a környező külső tértől szerkezeti elemekkel részben vagy egészben mesterségesen kialakított, elválasztott teret alkot és ezzel az állandó vagy időszakos tartózkodás, illetőleg használat feltételeit biztosítja, ideértve az olyan önálló létesítményt is, amely részben vagy teljes belmagasságával a környező csatlakozó terepszint alatt van. Épületrész az épület önálló rendeltetésű, a szabadból vagy az épület közös közlekedőjéből nyíló önálló bejárattal ellátott helyisége vagy helyiség-csoportja, amely a Htv , a 20., a 45. és 47. pontokban foglaltak szerint azzal felel meg lakásnak, üdülőnek, kereskedelmi egységnek, egyéb nem lakás céljára szolgáló épületnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel. Főlap I. Bevallás fajtája: Az adó alanya (a magánszemély, a jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéb szervezet, a magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi egyesülése) az, aki a naptári év első napján az építmény tulajdonosa. A Htv. szerint az ingatlan tulajdonosa az a személy vagy szervezet, aki/amely az ingatlannyilvántartásban tulajdonosként szerepel. Amennyiben az ingatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződést az ingatlanügyi hatósághoz benyújtották melynek tényét az ingatlanügyi hatóság széljegyezte, a szerző felet kell tulajdonosnak tekinteni. Újonnan létrehozott épület/épületrész tulajdonjogának a használatbavételi engedély jogerőre emelkedését megelőző átruházása esetén a szerződés ingatlanügyi hatósághoz történő benyújtását követően a szerző felet a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésének időpontjától kell tulajdonosnak tekinteni. Egyéb módon történő tulajdonszerzés esetére a Polgári Törvénykönyv vonatkozó szabályai az irányadók. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben az építményt az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog (a kezelői jog, a vagyonkezelői jog, a tartós földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga - ideértve a 1
2 külföldiek ingatlanhasználati jogát is, a földhasználat és a lakásbérlet) terheli, az annak gyakorlására jogosult az adó alanya. (A tulajdonost, a vagyoni értékű jogjogosítottját a továbbiakban együtt tulajdonos fogalomként említjük.) Valamennyi tulajdonos által írásban megkötött és az adóhatósághoz benyújtott megállapodásban a tulajdonosok az adóalanyisággal kapcsolatos jogokkal és kötelezettségekkel egy tulajdonost is felruházhatnak. A bevallás fajtájaként a megállapodás alapján benyújtott bevallást abban az esetben kell megjelölni, ha az ingatlannak több tulajdonosa van és a tulajdonosok megállapodtak abban, hogy közülük egy tulajdonos vállalja az adóalanyisággal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket (bevallás benyújtása, jognyilatkozat tétele, módosítása, az egész ingatlan után az adó megfizetése). Ebben az esetben elegendő az ingatlanról egy bevallást benyújtani. Szükséges azonban a bevallás mellé kitölteni a megállapodás adóval kapcsolatos kötelezettségekről és jogokról című nyomtatványt is, melyet az építményadó bevallással egyidejűleg, illetve elektronikus úton benyújtott építményadó bevallás benyújtását követő 15 napon belül a tulajdonostársak eredeti aláírásával ellátva kell az Adóügyi Osztályhoz eljuttatni. A megállapodás hiányában az így kitöltött építményadó bevallást nem megállapodás alapján benyújtott bevallásnak tekintjük. A nem megállapodás alapján benyújtott bevallást abban az esetben kell megjelölni, ha az ingatlannak egy tulajdonosa van, illetve az ingatlan tulajdonosai tulajdoni hányaduk, vagyoni értékű joguk arányában lesznek az adóalanyok. Ebben az esetben minden tulajdonosnak tulajdoni hányada, vagyoni értékű joga arányában külön-külön bevallást kell benyújtania, mely bevallások tartalmazzák az ingatlanon lévő összes épületet, épületrészt. II. Bevallás benyújtásának oka: A Htv. 14. alapján az adókötelezettség a használatbavételi, illetőleg a fennmaradási engedély jogerőre emelkedését követő év első napján ingatlan szerzése, jognyilatkozat megváltozása esetén a változást, illetve az öröklés megnyíltát követő év első napján keletkezik. Az engedély nélkül épült vagy anélkül használatba vett építmény esetén az adókötelezettség a tényleges használatbavételt követő év első napján keletkezik. Az adókötelezettséget érintő változást (így különösen a hasznos alapterület módosulását, az építmény átminősítését) a következő év első napjától kell figyelembe venni. Az adókötelezettség megszűnik az építmény megszűnése értékesítése, vagyoni értékű jog megszűnése évének utolsó napján. Az építménynek az év első felében történő megszűnése kizárólag, ha az épületet lebontják, vagy megsemmisül esetén a második félévre vonatkozó adókötelezettség megszűnik. Az építmény használatának szünetelése az adókötelezettséget nem érinti. III. Ingatlan: Ebben a pontban meg kell adni a bevallással érintett ingatlan földrajzi fekvése szerinti címét, helyrajzi számát, valamint az egy helyrajzi számon található adótárgyak számát. Felhívom figyelmét, hogy helyrajzi számonként külön-külön bevallást kell benyújtani. A bevallással érintett ugyanazon helyrajzi számon lévő adótárgyak adatait adótárgyanként külön betétlapon kell szerepeltetni. A betétlapok számának meg kell egyeznie az itt megadott adótárgyak összegével. Például, ha ugyanazon helyrajzi számon szerepel egy lakóépület, egy gépkocsi tároló és egy műhely, abban az esetben a lakóház adatait tartalmazza az 1 db A jelű betétlap, a gépkocsi tároló és a műhely adatait pedig 1-1 db B jelű betétlap külön-külön. Ebben az esetben az ingatlanon található adótárgyak száma úgy alakul, hogy 1 db lakás és 2 db egyéb nem lakás céljára szolgáló épület, függetlenül attól, hogy az épületrészek egybeépültek-e. IV. Bevallás benyújtója: Ebben a blokkban az adóalany azonosításához szükséges adatokat kell kitölteni. 2
3 Magánszemély és egyéni vállalkozó adózó esetén meg kell adni az adóazonosító jelet és a személyes adatokat, nem magánszemély és egyéni vállalkozó adózó esetén az adószámot. Felhívom figyelmét, hogy az Adóügyi Osztály nyilvántartásában szereplő értesítési címet az adózó utolsó beadványa szerinti értesítési címre minden esetben kijavítja, ez azonban nem pótolja az adózó változás bejelentési kötelezettségét! Itt kell megjelölni, hogy a bevallás benyújtója milyen minőségben teszi bevallását, Tulajdonosként, vagy vagyoni értékű jog jogosítottjaként. A tulajdoni (jogosultsági) hányad kitöltése kötelező, az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok szerint. Például, ha a bevallás benyújtója ½ tulajdoni hányadban tulajdonosa az ingatlannak, de a másik ½ tulajdoni hányadra vagyoni értékű jog jogosítottja, abban az esetben a tulajdoni (jogosultsági) hányad 1/1. V. Résztulajdonosok adatai: Itt kell felsorolni a III. pontban megjelölt építmény további tulajdonosait az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdoni (jogosultsági) hányaduk és tulajdonostársi minőségük megjelölésével. VI. Adókötelezettség változás esetén előző vagy új tulajdonos(ok), résztulajdonos(ok) adatai Építmény vásárlás esetén az eladót, értékesítés esetén a vevőt, öröklés esetén az örökhagyót, más egyéb esetekben az építménnyel kapcsolatban korábban adózó személyt kell itt feltüntetni. A bevallás aláírás hiányában, illetve aláírásra jogosulatlan személy aláírása esetén A jelű betétlap lakásról, üdülőről a hasznos alapterület szerint működtetett építményadó bevalláshoz Adótárgyanként egy betétlapot kell kitölteni a Főlap III. pontjában közölt adatok alapján. I. Bevallás benyújtója: A Főlap IV. pontjában szereplő adatokat kell szerepeltetni. II. Ingatlan: Meg kell adni a bevallással érintett ingatlan földrajzi fekvése szerinti címét, helyrajzi számát. Ebben a pontban a Főlap III. pontjában szereplő adatokat kell feltüntetni. III. Épület jellemzői: Az adóalap pontos megállapítása érdekében meg kell adni az ingatlanon található lakás céljára szolgáló, üdülő épület ingatlan-nyilvántartás szerinti fajtáját, jellegét, valamint hasznos alapterületét. A hasznos alapterület fogalmáról a mindenkor hatályos Htv a rendelkezik. A hasznos alapterület a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m. A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek, melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszintes lakrészek belső lépcsőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik. Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt külső tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), és a fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe. A lakások esetében a pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a teljes alapterületbe számítani. IV. Adókötelezettség (tulajdonjog, vagyoni értékű jog) keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: Itt kell szerepeltetni a Főlap II. pontjában szereplő esemény időpontját. 3
4 V. Törvényi mentesség: X-szel jelölje, ha az építmény a Htv. 13. a) pontja szerinti szükséglakás. VI. Nyilatkozat a műemléképület felújításához kapcsolódó adómentesség igénybevételéről: A Htv. 13/A. -a szerint, ha a műemléki értékként külön jogszabályban védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épületet (a továbbiakban: műemléképületet) felújítják, akkor az épület, illetve az épületben lévő önálló adótárgy (lakás, nem lakás céljára szolgáló épületrész) a felújításra január 1-jét követően kiadott építési engedély jogerőre emelkedését követő három egymást követő adóévben mentes az adó alól. Felújítás alatt a műemléképület egészén, illetve homlokzatán és több főszerkezetén végzett olyan általános javítást kell érteni, amely teljesen visszaállítja az épület esztétikai állapotát, valamint legalább eredeti műszaki állapotát. Az adó alanya az építményadó mentességre vonatkozó igényét az adóhatóságnak bejelenti. Az adóhatóság az adómentességre jogosult kérelmét nyilvántartásba veszi és az adót évente megállapítja. A megállapított, de meg nem fizetett adót és az eredeti esedékességtől számított a mindenkori jegybanki alapkamat mértékével egyező mértékű kamatot az adóhatóság az ingatlanra bejegyzett jelzáloggal biztosítja. Az adóhatóság az adómentesség időtartamának lejártát követő év január 30-ig megkeresi a műemlékvédelmi hatóságot, hogy igazolja az épület felújításának tényét és a felújítás befejezésének időpontját. A megkeresett hatóság 15 napon belül válaszol a megkeresésre. Amennyiben a megkeresés alapján az adóhatóság megállapítja, hogy a felújítás az adómentesség harmadik évének utolsó napjáig megtörtént, akkor a nyilvántartott adót és kamatokat törli, valamint haladéktalanul intézkedik az ingatlanügyi hatóságnál a jelzálogjog törlése iránt. Amennyiben a megkeresés alapján az adóhatóság azt állapítja meg, hogy a felújítás az adómentesség harmadik évének utolsó napjáig nem történt meg, úgy a nyilvántartott adót és annak a kamatait az adózónak az adóhatóság határozata alapján, a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül meg kell fizetnie. Ha a mentességi időszak alatt az adóalany személye változik, akkor az új adóalany az adóbevallásának benyújtásával egyidejűleg nyilatkozhat arról, hogy a mentességet a mentességi időszak hátralévő részére is igénybe kívánja venni, azzal, hogy a korábbi adóalany terhére előírt adót és annak kamatait a mentességi feltétel teljesülésének elmaradása esetén megfizeti. Ilyen nyilatkozat hiányában az adóhatóság a korábbi adóalanyt terhelő adót és annak kamatait a korábbi adóalany terhére az adóalanyiság megszűnését követő február 15-ig határozatban - a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül való megfizetési határidővel írja elő. Ha a korábbi adóalany megszűnt vagy elhalálozott, akkor az adóhatóság a korábbi adóalanyt terhelő adót és annak kamatait a korábbi adóalany azon jogutódja számára írja elő, aki/amely az adómentes adótárgyat megszerezte, több ilyen jogutód esetén az adót és annak kamatait az adóhatóság a jogutódok által az adómentes adótárgyon megszerzett tulajdoni hányadok arányában írja elő határozatban. VII. Önkormányzati rendeleti mentességek, kedvezmények: A Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének építményadóról szóló 51/2011. (X.29.) számú rendelete a Htv.-ben szabályozott kedvezményeken felül a következő kedvezményt, menteséget biztosítja: A rendelet 4. (2)-(3) bekezdése szerint: (2) 50%-os mértékű adókedvezményt vehet igénybe a lakcímnyilvántartás szerinti lakhelyéül szolgáló lakása után az az adóalany, aki a családok támogatásáról szóló évi LXXXIV. törvény 11. (1) bekezdés e), illetve f) pontja alapján a vele egy háztartásban élő legalább három gyermek után részesül családi pótlékban, illetve nevelőszülőként vagy hivatásos nevelőszülőként legalább három gyermek után részesül családi pótlékban; 4
5 (3) A (2) bekezdésekben említett adókedvezményre jogosult adóalany a kedvezményre vonatkozó igényét vagy az arra jogosító feltételek megszűnését, annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül jelenti be az önkormányzati adóhatósághoz. A rendelet 4/A. (1)-(2) bekezdése szerint: (1) mentes a lakcímnyilvántartás szerinti lakhelyéül szolgáló lakása után tulajdoni hányada arányában fizetendő adó alól a 62. év feletti egyedülálló adóalany, amennyiben havi jövedelme nem éri el a mindenkori öregségi nyugdíjminimum háromszorosát amennyiben a lakás hasznos alapterülete nem haladja meg a nyolcvan négyzetmétert. (2) az (1) bekezdésben említett adómentességre jogosult adóalany a mentességre vonatkozó igényét vagy az arra jogosító feltételek megszűnését, annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül jelenti be az önkormányzati adóhatósághoz. A kedvezmény, mentesség igénybevételéhez a Kérelem építményadó kedvezmény, mentesség igénybevételéhez, megszüntetéséhez című nyomtatvány kitöltése is szükséges! A betétlap aláírás hiányában, illetve aláírásra jogosulatlan személy aláírása esetén B jelű betétlap kereskedelmi egységről (szállásépületről), egyéb nem lakás céljára szolgáló épületről a hasznos alapterület szerint működtetett építményadó bevallásához Adótárgyanként egy betétlapot kell kitölteni a Főlap III. pontjában közölt adatok alapján. I. Bevallás benyújtója: A Főlap IV. pontjában szereplő adatokat kell szerepeltetni. II. Ingatlan: Meg kell adni a bevallással érintett ingatlan földrajzi fekvése szerinti címét, helyrajzi számát. Ebben a pontba a Főlap III. pontjában szereplő adatokkal kell feltüntetni. III. Épület jellemzői: Az adóalap pontos megállapítása érdekében meg kell adni az ingatlanon található kereskedelmi egység, szállásépület, egyéb nem lakás céljára szolgáló épület ingatlan-nyilvántartás szerinti fajtáját, jellegét vagy jellemző használati módját, valamint hasznos alapterületét. A hasznos alapterület fogalmáról a mindenkor hatályos Htv a rendelkezik. IV. Adókötelezettség (tulajdonjog, vagyoni értékű jog) keletkezésének, változásának, megszűnésének időpontja: Itt kell szerepeltetni a Főlap II. pontjában szereplő esemény időpontját. V. Törvényi mentesség: X-szel jelölje, ha az építmény a Htv. 13. h) pontja értelmében az ingatlan-nyilvántartási állapot szerint állattartásra vagy növénytermesztésre szolgáló épület vagy az állattartáshoz, növénytermesztéshez kapcsolódó tároló épület (pl. istálló, üvegház, terménytároló, magtár, műtrágyatároló), feltéve, hogy az épületet az adóalany rendeltetésszerűen állattartási, növénytermesztési tevékenységéhez kapcsolódóan használja. 5
6 VI. Nyilatkozat a műemléképület felújításához kapcsolódó adómentesség igénybevételéről: Részletezve az A jelű betétlap VI. pontjában. VII. Az építmény használatának módja: A megfelelő négyzetbe tett x-szel jelölje az építmény használatának módját. Nevelési-oktatási intézmény: óvoda, általános iskola, szakiskola (beleértve a speciális szakiskolát és a készségfejlesztő szakiskolát is), gimnázium, szakközépiskola, alapfokú művészetoktatási intézmény, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai nevelési-oktatási intézmény, kollégium, egyetem, főiskola, állami felnőttképzési intézmény, a felnőttképzésről szóló törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató intézmény, valamint az iskolai tanműhely (műhely, tangazdaság, tanbolt, tankórterem, tankert, tanudvar, tankonyha, laboratórium, taniroda, demonstrációs terem, gyakorló- és szaktanterem); Szociális intézmény: a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott személyes szociális gondoskodást nyújtó szervezet, vállalkozás; Egészségügyi intézmény: minden olyan szervezet, vállalkozás, amely járó- vagy fekvőbetegellátást, megelőző, illetőleg szűrővizsgálatot, diagnosztikai vizsgálatot, gyógyító célú vagy más egészségügyi beavatkozást, utókezelést, rehabilitációt, illetve mentőszolgálatot végez, továbbá a közforgalmi gyógyszertár, fiókgyógyszertár; Kulturális intézmény: a lakosság közösségi kulturális tevékenységéhez erre a célra alapított, fenntartott, működtetett, megfelelő szakmai, személyi, infrastrukturális feltételekkel és alapító okirattal rendelkező nonprofit gazdasági társaság tulajdonában álló építmény; Sport intézmény: sportrendezvény (sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés) megrendezésének helyszínéül szolgáló építmény; A betétlap aláírás hiányában, illetve aláírásra jogosulatlan személy aláírása esetén C jelű betétlap Amennyiben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén a Főlap III. pontjában megjelölt ingatlanon január 1. napja előtt keletkezett tulajdonjoga, vagyoni értékű joga, a C jelű betétlapot is ki kell tölteni! I. Bevallás benyújtója: A Főlap IV. pontjában szereplő adatokat kell szerepeltetni. II. Ingatlan: Meg kell adni a bevallással érintett ingatlan földrajzi fekvése szerinti címét, helyrajzi számát. Ebben a pontba a Főlap III. pontjában szereplő adatokkal kell feltüntetni. III. Törvényi mentesség: (A törvényi mentességek december 31. napjáig vehetők igénybe!) A megfelelő négyzetbe tett x-szel jelölje, meg a feltételek fennállása esetén, hogy az építmény a Htv ának mely pontja értelmében adómentes. IV. Önkormányzati rendeleti mentesség, kedvezmény: 6
7 2011. december 31. napjáig az önkormányzat az építményadóról szóló 70/2002. (12.13.) számú rendeletében (továbbiakban: Ör.) a Htv.-ben szabályozott kedvezményeken felül a következő adómentességeket biztosítja: Az Ör. 3. (1) bekezdése szerint mely január 1. napjától 2011 december 31. napjáig hatályos mentes az adó alól a lakás 65 m 2 hasznos alapterületig, illetve a lakóház 80 m 2 hasznos alapterületig. A (2) bekezdés értelmében, ha a lakás hasznos alapterülete a 65 m 2 -t, illetőleg a lakóház hasznos alapterülete a 80 m 2 -t meghaladja, a lakásban, illetőleg a lakóházban állandó bejelentett lakcímmel rendelkezők után személyenként 15 m 2 alapterület adómentes, a nagycsaládosok esetében kérelemre 25 m 2 alapterület adómentes. A rendelet értelmében nagycsaládos, ha a háztartásban az eltartott gyermekek száma három vagy annál több, feltéve, hogy a gyermekek életkora nem haladja meg a 18. életévet. Ez a mentesség nem vonható össze a rendeletben biztosított alapterület után járó mentességgel. A személygépkocsi tárolók, valamint a teremgarázsok teljes alapterülete adóköteles. IV.1. Az alapterület után járó mentesség választása esetén az építmény jellegét jellemzően társasházi lakás, lakóház az ingatlan-nyilvántartásban rögzített állapot alapján kell megállapítani. IV.2. A lakásba/lakóházba állandó bejelentett lakcímmel rendelkező személyek után járó kedvezmény igénybevételéhez szükséges az érintett személyek adatainak megadása. Nagycsaládosok esetében a kedvezmény igénybevételéhez szükséges kérelmet 31K számú űrlap a bevalláshoz mellékelni kell. Tekintettel arra, hogy az adóalany adatai a Főlap IV. pontjában megadásra kerültek, így az adóalanyt ebben a pontban nem kell ismételten feltüntetni, azonban a személyek számánál figyelembe kell venni, ha állandó lakcíme a bevallással érintett ingatlanba van bejegyezve. 2. Az önkormányzat rendeletében lakás céljára szolgáló építmény esetében a területi vagy a személyi mentességen kívül egyéb adókedvezményt nem biztosít. V. Nyilatkozat Az építményadóról szóló december 31. napjáig hatályban lévő 70/2002. (12.13.) számú önkormányzati rendelet 3. (4) bekezdése szerint a tulajdonos választása szerint, tulajdoni hányada erejéig egy lakás céljára szolgáló épület tulajdona után veheti igénybe az alapterület vagy a személyek után járó építményadó mentességet. Ebben a pontban kell az adóalanynak nyilatkoznia, hogy az itt megjelölt lakóingatlanon kívül, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén további lakóingatlannal rendelkezik-e. Amennyiben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén a Főlap III. pontjában megjelölt lakás céljára szolgáló építményen kívül további lakóingatlanban is rendelkezik tulajdonnal, vagyoni értékű joggal, ebben a pontban az ingatlanok felsorolását követően kell nyilatkoznia arról, hogy december 31. napjáig az önkormányzat 70/2002. (12.13.) számú rendeletének 3. (4) bekezdése alapján mely lakóingatlanra kéri a rendelet szerint biztosított alapterület után vagy a személyek után járó építményadó mentességet. Az itt megtett felsorolás nem mentesít a megjelölt ingatlanokkal kapcsolatos bevallási kötelezettség alól! Felhívom figyelmét az építményadó megállapítása érdekében a bevallás pontos kitöltésére! A betétlap aláírás hiányában, illetve aláírásra jogosulatlan személy aláírása esetén 7
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990.
ÉPÍTMÉNYADÓ. 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban: Ör.)
ÉPÍTMÉNYADÓ Vonatkozó jogszabály: 1990. évi C. törvény a helyi adókról (továbbiakban: Htv.) 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 45/1992. (1993.I.1.) KGY rendelet az építményadóról (továbbiakban:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (építményadó adatbejelentéshez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (építményadó adatbejelentéshez) Jogszabályi háttér: 1990. évi C. törvény a helyi adókról, Balatonszemes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. (XI.25.) sz. önkormányzati
VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK. 1. Építményadó. Az adókötelezettség. Az adó alanya. Az adómentesség
VAGYONI TÍPUSÚ ADÓK 1. Építményadó Az adókötelezettség 11. (1) 1 Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban
ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
ÉPÍTMÉNYADÓ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Salgótarjánban az üzleti célú építmények utáni adókötelezettség mellett 2017. január 01-jétől bevezetésre került a lakások- és a lakhatást szolgáló üdülők utáni építményadó,
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 53/2002.(XII.13.) Kgy. rendelete az építményadóról. (Egységes szerkezetben)
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 53/2002.(XII.13.) Kgy. rendelete az építményadóról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi adókról szóló módosított - 1990. évi C. törvény
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990.
Építményadó. Adókötelezettség 1. Az adó alanya 2.
Diósd Város Önkormányzata 19/2015. (X. 28) önkormányzati rendelete az építményadóról és a telekadóról (Egységes szerkezetben a 7 /2016. (II.25.) önkormányzati rendelettel) Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Ügytípus: Építményadó
Ügytípus: Építményadó Eljáró belső szervezeti egység: Adóügyi Osztály Illetékességi terület: Szolnok város közigazgatási területe Az ügyintézéshez szükséges és honlapról letölthető dokumentumok, nyomtatványok:
Bevezető rész. Általános rendelkezések
Szihalom Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2005. (XI. 30.) sz. rendelete az építményadóról a 2/2012. (I. 26.) számú módosítással egységes szerkezetben Bevezető rész A helyi adókról szóló
Az űrlap mezőit kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitöltetni! Ingatlan megszűnése Ingatlan szerzése
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap (Benyújtandó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén lévő építményekről. Helyrajzi számonként külön-külön
TÁJÉKOZTATÓ ÉS KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó adatbejelentési nyomtatványhoz. Tisztelt Adózó!
TÁJÉKOZTATÓ ÉS KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó adatbejelentési nyomtatványhoz Tisztelt Adózó! Az adatbejelentési nyomtatvány pontos kitöltése érdekében kérjük, tanulmányozza át az alábbi KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓT
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 18/2008./XII. 15./ számú R E N D E L E T E. az építményadóról.
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 18/2008./XII. 15./ számú R E N D E L E T E az építményadóról. Sávoly község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16..
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében
BEVALLÁS a telekadóról, alapterület szerinti adózás esetében (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS A nem lakás céljára szolgáló építmény építményadó megállapításához ( az adó alapja az építmény hasznos alapterülete)
Benyújtandó: Szalkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala 6086 Szalkszentmárton Jókai u. 2. ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS A nem lakás céljára szolgáló építmény építményadó megállapításához ( az adó alapja az
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 26/2011. (XII. 16.) rendelettel módosított 19/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az építményadóról Az Alkotmány 44/A. (1) bekezdésének d) pontjában
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében
Tiszasüly Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5061 Tiszasüly, Kiséri út 21. Tel.: 56/497-000, fax: 56/497-019 BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi
Körjegyzőség 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123.123123. BEVALLÁS a magánszemélyek kommunális adójáról
Körjegyzőség 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123.123123. BEVALLÁS a magánszemélyek kommunális adójáról Telefon: 87/435-055 (Benyújtandó a Kapolcs önkormányzat adóhatóságához, helyrajzi számonként külön-külön
BEVALLÁS a telekadóról
BEVALLÁS a telekadóról (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.
14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete. az építményadóról
Kőszárhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2004. (IV. 30) ÖK. számú rendelete az építményadóról (egységes szerkezetben a módosítására kiadott 30/2004. (VIII. 23.) ÖK. számú, és 42/2004. (XII.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Telekadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő telkek után a telekadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990. évi C.
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E. Az építmény- és telekadóról
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 5/1992. (IV.1.) számú R E N D EL E T E Az építmény- és telekadóról (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Az 1990. évi LXV. tv.
Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó. Adószáma: Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2013 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap (Benyújtandó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén lévő építményekről. Helyrajzi számonként külön-külön
Hidegkút Község Önkormányzatának 3/2003. ( IV. 15. Ör. 9 számú rendelete az építményadóról. Az adókötelezettség
Hidegkút Község Önkormányzatának 3/2003. ( IV. 15. Ör. 9 számú rendelete az építményadóról Hidegkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 1990. évi C. törvény 1. -ának /1/ bekezdésében kapott felhatalmazás
III. Az ingatlan címe: 1.Címe: 8256. Ábrahámhegy, út, utca,köz házszám Helyrajzi száma: Tulajdoni ( jogosultsági) hányad:
Kővágóörsi Közös Önkormányzati Hivatal 8254 Kővágóörs, Petőfi utca 2. Telefon: 87/563 002 ÁBRAHÁMHEGY ÖNKORMÁNYZAT Azonosító : (Adóhatóság tölti ki!) BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti
BEVALLÁS. Az építményadó megállapításához (Kérjük, hogy a bevallás elkészítése előtt szíveskedjék elolvasni a kitöltési útmutatót!
Almásfüzitő Község Polgármesteri Hivatala 2932 Almásfüzitő Petőfi tér 7. Tel.: 34/348-251/3-as mellék BEVALLÁS Az építményadó megállapításához (Kérjük, hogy a bevallás elkészítése előtt szíveskedjék elolvasni
HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése
BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.
Ügytípus: Építményadó
Ügytípus: Építményadó Eljáró belső szervezeti egység: Adóügyi Osztály Illetékességi terület: Szolnok város közigazgatási területe Az ügyintézéshez szükséges és honlapról letölthető dokumentumok, nyomtatványok:
Hegyesd község Önkormányzata. Képviselőtestülete 10/2003./XII.31.) r e n d e l e t e. magánszemélyek kommunális adójáról
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete 10/2003./XII.31.) r e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról /egységes szerkezetben/ Hegyesd község Önkormányzata a helyi adókról szóló 1990.
229/2011. A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. ( ) rendelete a helyi építmény- és telekadóról
229/2011. A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. ( ) rendelete a helyi építmény- és telekadóról A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat. 55/2008. (XI. 06.) sz. önk. rendelete
A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. november 6. Dr. Xantus Judit Jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 55/2008. (XI. 06.) sz. önk. rendelete az építményadóról
Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2014 Csobánka, Fő út 1
Csobánka Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2014 Csobánka, Fő út 1 Érkezett: BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete /2011. ( ) önkormányzati rendelete az építményadóról és telekadóról Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete az Alkotmány
HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI. Adókötelezettség keletkezése Változás bejelentése Adókötelezettség megszűnése
BEVALLÁS hasznos alapterület szerinti építményadóról 2011-RE ÉS KORÁBBI ÉVEKRE Benyújtandó Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Adóhatóságához 1139 Budapest, Béke tér 1., 1555 Budapest, Pf. 10.
ÁBRAHÁMHEGY ÖNKORMÁNYZAT BEVALLÁS
Badacsonytomaji Közös Önkormányzati Hivatal Ábrahámhegyi Kirendeltsége 8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13. Telefon: 87/571-108 Azonosító: (Adóhatóság tölti ki!) ÁBRAHÁMHEGY ÖNKORMÁNYZAT BEVALLÁS FŐLAP
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990.
Az űrlap mezőit kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitöltetni! Ingatlan megszűnése Ingatlan szerzése
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap (Benyújtandó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén lévő építményekről. Helyrajzi számonként külön-külön
Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.29.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról (egységes
Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2004. (XI.29.) számú rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról (egységes szerkezetben) Gyöngyöshalász Község Önkormányzatának 17/2004.
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévben FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2014 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
31B-13-01. Űrlapkód: 2013.05.02.
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap (Benyújtandó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén lévő építményekről. 31B-13-01 v3 Az adóhatóság tölti
Építmény utáni idegenforgalmi adó megállapításának ügyintézése.
Építmény utáni idegenforgalmi adó megállapításának ügyintézése Ügyintéző: DrPásztor Istvánné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adócsoport, 4 sz Iroda Fadd, Dózsa György u 12 Ügyfélfogadás
K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN LÉVŐ TELKEK UTÁNI BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ
K I T Ö L T É S I Ú T M U T A T Ó DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN LÉVŐ TELKEK UTÁNI BEVALLÁSI NYOMTATVÁNYHOZ Tisztelt Adózó! A telekadó bevallási nyomtatvány pontos kitöltése érdekében,
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó a Nyékládháza Város Önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó. Adószáma: Közterület Közterület jellege Házszám Épület Lépcsőház Emelet Ajtó
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében 2008-2011 adóévben FŐLAP (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I.Megállapodás I.1. Bevallás fajtája: alapján
BEVALLÁS. db Résztulajdonos. Vagyoni értékű jog jogosítottja: kezelői jog vagyonkezelői jog haszonélvezeti jog használat joga
BEVALLÁS Jászberény Város önkormányzat illetékességi területén az építményadóról a lakás, és nem lakás céljára szolgáló építményekről hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének. 16/2005.(XI.30.) rendelete
Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestületének 16/2005.(XI.30.) rendelete a telekadóról, építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról Zalacsány község Önkormányzati Képviselőtestülete a
BEVALLÁS az építményadóról
1 Lövői Közös Önkormányzati Hivatal Adóhatósága 9461. Lövő, Fő u. 181. Tel.: 99/533-557 E-mail: ado@lovo.hu BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP I. A bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás
ÉPÍTMÉMNYADÓ bevallási nyomtatványa FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.) I. Bevallás fajtája Megállapodás
KITÖLTÉSI ÚT MU T ATÓ. Litér Község Önkormányzata által rendszeresített magánszemélyek kommunális adóbevallási nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚT MU T ATÓ Litér Község Önkormányzata által rendszeresített magánszemélyek kommunális adóbevallási nyomtatványhoz Litér Község Önkormányzatának illetékességi területén lévő lakás, lakóház, építmények,
ingatlan megszűnése ingatlan szerzése ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése
Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. B E V A L L Á S az építményadó megállapításához a helyi adóról szóló többszörösen módosított 1990.évi C. törvény alapján,
Nagyfüged Község Önkormányzatának 11/2006./XI.28./ sz. Ör. A magánszemélyek kommunális adójáról - a módosításokkal egységes szerkezetben -
Nagyfüged Község Önkormányzatának 11/2006./XI.28./ sz. Ör. A magánszemélyek kommunális adójáról - a módosításokkal egységes szerkezetben - Nagyfüged Község Önkormányzata az önkormányzatokról szóló 1990.
Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról
Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (XI.26.) számú rendelete az építményadóról és a telekadóról Mány község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló, többször módosított
FEHÉRVÁRCSURGÓ Polgármesteri Hivatal bevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓ-ról, FŐLAP
FEHÉRVÁRCSURGÓ Polgármesteri Hivatal bevallási nyomtatványa az ÉPÍTMÉNYADÓ-ról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló 1990.
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében
Jászszentandrás-Jászivány Körjegyzőség Jászszentandrás, Rákóczi út. 94. 5136. T.: 57/446-006. Fax: 57/446-002. BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében adóév FŐLAP Benyújtandó
Dorog Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. 2510 Dorog, Bécsi út 71. PF.: 43.
Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 2510, Bécsi út 71. PF.: 43. BEVALLÁS AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL hasznos alapterület szerinti adózás esetén Főlap Benyújtandó Város illetékességi területén lévő építményekről
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu
Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu Bér Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008.(III.27.) számú rendelete ( az idegenforgalmi adóról szóló
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Építményadó bevalláshoz
1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Építményadó bevalláshoz Monoszló Község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló többszörösen
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 Fertőd Város Önkormányzatának Adóhatósága 9431 Fertőd, Madách sétány 1. Telefon: 99/537013 E-mail: adougy@fertod.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete. a helyi adókról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 32/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
A D A T B E J E L E N T É S FŐLAP
A D A T B E J E L E N T É S FŐLAP az épület, épületrész utáni építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében Benyújtandó Zalahaláp Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Adóhatóságához. (Helyrajzi
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
ADATBEJELENTÉS. az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
ingatlan megszűnése ingatlan szerzése ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog alapítása vagyoni értékű jog megszűnése
Gyál Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. B E V A L L Á S az építményadó megállapításához a helyi adóról szóló többszörösen módosított 1990.évi C. törvény alapján,
I. Bevallás fajtája Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott bevallás. adóalap-megállapítás változása egyéb:
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani.)
Zalalövő Város Önkormányzatának. 17/2003./XII.04./sz. rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ I.
Zalalövő Város Önkormányzatának 17/2003./XII.04./sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról. /Egységes szerkezetben/ Zalalövő Város Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Az építményadó bevallási nyomtatványhoz. Tisztelt Adózó!
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Az építményadó bevallási nyomtatványhoz Tisztelt Adózó! 2009. január 1 jétől a 35/2008. (XII.31.) PM rendelet új alapokon meghatározza az önkormányzati adóhatóságok által használt bevallási
B E V A L L Á S az építményadóról (főlap) (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani)
1 B E V A L L Á S az építményadóról (főlap) (helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást benyújtani) I. Bevallás fajtája: Megállapodás alapján benyújtott bevallás Nem megállapodás alapján benyújtott
A HELYI ADÓKRÓL HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI ADÓKRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA: 2014. FEBRUÁR 5. Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani)
Bevallás az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani) 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet alapján Az adóhatóság tölti
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ évi építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 2017. évi építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról
Dorog Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal. 2510 Dorog, Bécsi út 71. PF.: 43. BEVALLÁS AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL. Főlap
Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 2510, Bécsi út 71. PF.: 43. BEVALLÁS AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL Főlap Benyújtandó Város illetékességi területén lévő építményekről Helyrajzi számonként külön-külön kell
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Az építményadó bevallási nyomtatványhoz. Tisztelt Adózó!
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Az építményadó bevallási nyomtatványhoz Tisztelt Adózó! A 35/2008. (XII.31.) PM rendelet meghatározza az önkormányzati adóhatóságok által használt bevallási nyomtatványok tartalmát.
135. PÁPA VÁROS JEGYZİJE 8500 PÁPA, Fİ U. 12. Tel: (89) 515-000 Fax: (89) 313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu
PÁPA VÁROS JEGYZİJE 8500 PÁPA, Fİ U. 12. Tel: (89) 515-000 Fax: (89) 313-989 E-mail: jegyzo@papa.hu 135. E l ı t e r j e s z t é s a Képviselıtestület 2008. decemberi ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata
Csömör Nagyközség Polgármesteri Hivatal 2141 Csömör Szabadság út 5.
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
Fertőrákos Községi Önkormányzat Adóhatósága 9421 Fertőrákos, Fő u.139. Tel./fax: 99/530-024 E-mail: ado@fertorakos.hu 35/2008. (XII.31.) PM rendelet alapján 1 Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás (postára
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ évi építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 2017. évi építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ évi építményadó bevalláshoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 2017. évi építményadó bevalláshoz Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP
BEVALLÁS az építményadóról hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat, fővárosban a kerületi önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi
Kunhegyes Város Önkormányzatának bevallási nyomtatványa az építményadóról,
Kunhegyes Város Önkormányzatának bevallási nyomtatványa az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.
BEVALLÁS az építményadóról FŐLAP
1 Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Adóhatósága 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. Tel./fax: 99/360-012 E-mail: ado@nagycenk.hu Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás(postára adás) időpontja: 201 év.hó..nap... aláírás
Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a. magánszemélyek kommunális adójáról
Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról 2 Bucsa Község Önkormányzatának 12/2003.(XII.20.) sz. rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról Általános
város/község közterület közterület jelleg hsz. ép. lh. em. ajtó
Mátraballa Község Önkormányzata Körjegyzőség Mátraballai Hivatala 3247. Mátraballa, Iskola u. 5. Tel: 36/475-001. Bevallás a magánszemélyek kommunális adójáról (Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
Inárcs Község Önkormányzata 14/2007. (XI. 29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról
Inárcs Község Önkormányzata 14/2007. (XI. 29.) rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról (Egységes szerkezetben a 19/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelettel.) Inárcs Község Önkormányzata a helyi
ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA
ETYEKI POLGÁRMESTERI HIVATAL PÉNZÜGYI CSOPORTJA H-2091 Etyek, Körpince köz 4. Telefon: 06-22/353-633; 06-22/353-698 Fax: 06-22/353-655 E-mail: ado@etyek.hu B e v a l l á s A hatályos é p í t m é n y a
Az űrlap mezőit kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni! HELYRAJZI SZÁMONKÉNT KÜLÖN-KÜLÖN KELL BEVALLÁST BENYÚJTANI!
ÉPÍTMÉNYADÓ BEVALLÁS FŐLAP Pogány Községi Önkormányzat illetékességi területén lévő építményekről Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: Átvevő aláírása:... Az adóhatóság ügyirat száma:....
Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése
Magánszemélyek kommunális adója bevallásának, kivetésének ügyintézése Ügyintéző: Otoltics Gyuláné Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatala Adó Iroda Fadd, Dózsa György utca 12 Ügyfélfogadás
Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról
Kőröshegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2011.(XII. 13.) önkormányzati rendelete a helyi adókról a módosításáról szóló 10/2012. (V. 22.), 22/2012. (XII. 11.) valamint a 15/2013. (XII.11.)
SEGÉDLET Martfű Város Önkormányzata Adóhatóságához benyújtandó építményadó bevallási nyomtatvány kitöltéséhez. Tisztelt Adózó!
SEGÉDLET Martfű Város Önkormányzata Adóhatóságához benyújtandó építményadó bevallási nyomtatvány kitöltéséhez Tisztelt Adózó! 2009. január 1-től a 35/2008. (XII.31.) számú PM rendelet a nyilvántartást
EO IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 27/2011. ( )önkormányzati rendelete. - a helyi adók bevezetéséről -
EO IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 27/2011. (2012.01.01.)önkormányzati rendelete - a helyi adók bevezetéséről - Ibrány Város önkormányzata a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.. (1) bekezdésében
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról. (Helyrajzi számonként külön-külön kell az adatbejelentést benyújtani!)
ADATBEJELENTÉS az épület, épületrész utáni építményadóról FŐLAP Benyújtandó az épület, épületrész (építmény) fekvése szerinti települési önkormányzati, a fővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóságnak.
Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: év hó nap az átvevő aláírása
db 35/2008. (XII. 31.) PM rendelet alapján BEVALLÁS az építményadóról korrigált forgalmi érték szerinti adózás esetében FŐLAP (Helyrajzi számonként külön külön bevallást kell benyújtani.) Az adóhatóság
Benyújtás, postára adás napja: : év hó nap Ikt. szám:
Az adóhatóság tölti ki! Benyújtás, postára adás napja: : év hó nap Ikt. szám: Ügyintéző: BEVALLÁS Építményadóról Benyújtandó Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal Nikla Kirendeltségéhez, személyesen
Az űrlap mezőit kérjük nyomtatott nagybetűkkel, olvashatóan kitölteni! Vagyoni értékű jog alapítása Vagyoni értékű jog megszűnése
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében Főlap (Benyújtandó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata illetékességi területén lévő ingatlanokról. Helyrajzi számonként külön-külön
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ építményadó bevalláshoz Pilisszentkereszt község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ építményadó bevalláshoz Pilisszentkereszt község Önkormányzatának illetékességi területén lévő építmények után az építményadóval kapcsolatos adókötelezettséget a helyi adókról szóló
ingatlan elidegenítése vagyoni értékű jog alapítása művelési ág alóli kivonás vagyoni értékű jog megszűnése
Vonyarcvashegyi Közös Önkormányzati Hivatal Balatongyöröki Kirendeltség ADATBEJELENTÉS A TELEPÜLÉSI ADÓRÓL (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához.) Helyrajzi számonként
Építmény szerzése változás Építmény elidegenítése. 1. Címe: város/község közterület közterület jellege hsz ép. lh em ajtó.
BEVALLÁS az építményadóról, hasznos alapterület szerinti adózás esetében FŐLAP (Benyújtandó az ingatlan fekvése szerinti települési önkormányzat adóhatóságához. Helyrajzi számonként külön-külön kell bevallást
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998.(XI. 25.) RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓ BEVEZETÉSÉRŐL
HORT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1998.(XI. 25.) RENDELETE AZ ÉPÍTMÉNYADÓ BEVEZETÉSÉRŐL Hort Község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. a magánszemélyek kommunális adójáról
Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2003. /XII.30./ számú R e n d e l e t e a magánszemélyek kommunális adójáról ( egységes szerkezetben a módosítására kiadott 11/2007.(XII.15.) számú