Kedves Masters és Parakenu Versenyzők,
|
|
- Edit Molnárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Kedves Masters és Parakenu Versenyzők, Szeretettel köszöntünk Benneteket Győrben, örülünk, hogy elfogadtátok meghívásunkat a világkupára. Többen közületek valószínűleg már nem első alkalommal versenyeztek városunkban, így nem ismeretlen számotokra a helyszín. Aki első alkalommal jár itt, javasoljuk hogy ne csak a versenypályát, de a város egészét fedezze fel. Nagy öröm számunkra, hogy 5 kontinens 30 országának több mint 350 versenyzője nevezett erre a rangos viadalra. Biztosak vagyunk abban, hogy színvonalas versenyeket fogunk látni, amelyeken sportszerű küzdelmek zajlanak majd. A korábbi győri versenyeken voltak már ideális és szélsőséges körülmények is, gondolunk itt a es árvizes világkupára és világbajnokságra. Az előrejelzések szerint ebben az évben az egész világot sújtó szárazság okozta alacsony vízállással kell majd megküzdenetek. Mi, a verseny szervezői mindent megteszünk annak érdekében, hogy megfelelő körülményeket, jó versenyzési feltételeket biztosítsunk számotokra. Bízunk benne, hogy a régi ismerősökkel, ellenfelekkel a versenypályán és a pályán kívül is pozitív élményekkel gazdagodva emlékeztek majd vissza a nálunk eltöltött időre. Ebben a kiadványban foglaltuk össze azokat a hasznos tudnivalókat, információkat, amelyek birtokában könnyebb lesz eligazodnotok a verseny helyszínén. Kérjük, hogy figyelmesen olvassátok végig ezt a füzetet, nehogy az információk hiányából fakadóan bármilyen hátrányotok származzon. A versenyről további információkat a oldalon találtok. Sikeres versenyzést és kellemes időtöltést kívánunk, A Szervező Bizottság
3 Résztvevő országok (30 ország) Argentína, Ausztrália, Belgium, Fehéroroszország, Brazília, Kanada, Csehország, Dánia, Spanyolország, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Hong kong, Magyarország, Írország, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Norvégia, Új-Zéland, Lengyelország, Románia, Dél-Afrika, Oroszország, Szlovénia, Szlovákia, Svédország, Ukrajna, Egyesült Államok Időrend Szerda (szeptember 9.) 10:00 K1 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 10:05 K1 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 10:10 K1 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 10:30 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 10:30 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 10:30 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 10:35 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 10:35 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 10:35 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:40 Eredményhirdetés első blokk 13:00 K1 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:05 K1 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:05 K1 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:09 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:13 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:13 K1 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:18 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:23 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:23 C1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:26 K1 women rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:26 K1 women rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:30 C1 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 16:15 Eredményhirdetés második blokk 16:00 K1 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 16:05 K1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 16:10 K1 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 18:15 Eredményhirdetés harmadik blokk
4 Csütörtök (szeptember 10.) 9:30 K2 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 9:30 K2 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 9:30 K2 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 9:33 K2 mix rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:33 K2 mix rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:33 K2 mix rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:36 K2 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:36 K2 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:40 C2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 9:40 C2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 12:15 Eredményhirdetés első blokk 12:00 K1 men LTA 3 kör, 0 futás, 11,7 km 12:00 K1 men TA 3 kör, 0 futás, 11,7 km 12:05 V1 men LTA 2 kör, 0 futás, 7,8 km 12:05 V1 men TA 2 kör, 0 futás, 7,8 km 12:05 K1 men A 2 kör, 0 futás, 7,8 km 12:05 K1 women LTA 2 kör, 0 futás, 7,8 km 12:05 V1 women LTA 2 kör, 0 futás, 7,8 km 12:10 K1 women TA 1 kör, 0 futás, 3,9 km 12:10 K1 women A 1 kör, 0 futás, 3,9 km 12:10 V1 men A 1 kör, 0 futás, 3,9 km 12:10 V1 women TA 1 kör, 0 futás, 3,9 km 12:10 V1 women A 1 kör, 0 futás, 3,9 km 14:05 Eredményhirdetés Parakenu 13:30 K2 men rövid kör, 5 futás, 22,2 km 13:35 K2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:35 K2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:38 K2 mix rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:38 K2 mix rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:38 K2 mix rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:41 K2 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:41 K2 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:41 K2 women rövid kör, 4 futás, 18,3 km 13:41 K2 women rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:55 K2 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 13:55 K2 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 14:00 C2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 14:00 C2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 14:00 C2 men rövid kör, 4 futás, 18,3 km 14:00 C2 men rövid kör, 0 futás, 18,3 km 15:30 Eredményhirdetés harmadik blokk
5 Előzetes versenyműsor Az előzetes versenyműsor az alábbi linken tekinthető meg, melyet folyamatosan frissítünk, de a versenyszámok időrendjében változás nem lesz. A Szervező Bizottság tagjai Kadler Gusztáv Weisz Róbert Vaskuti Máté Schmidt Gábor Kappelmayer Zita Kovács Orsolya Ábrahám Csaba Tóth Viktor Kadlerné Szabó Marianna Szabó Szilvia Balogh Péter Dávid Domanyik Eszter, Szombati-Serfőző Eszter Szombati Bertold Sztaics István Kárpáti Zoltán Róka János Staissny Gyöngyi Elnök VB versenyigazgató Masters és parakenu versenyigazgató Igazgatás Akkreditáció Szállás-étkezés Logisztika Vásárváros Kísérő rendezvények Marketing Kommunikáció Városi kapcsolatok Támogató szolgáltatások Eseménytechnika Informatika Biztonság Eseményinformáció A Versenybíróság vezetői dr. Janza Péter Elnök ITO Kovács Béla Célbíróság vezető NTO Dénes György Indítóbíró ITO Birger VIK Vezető pályabíró ITO Christine Laws Vízre szállás vezető ITO Iker László Rajtszám NTO Boros Szilvia Rajtszám NTO Jim Rossiter Tájékoztató ITO Weixl Mónika Tájékoztató NTO
6 Helyszínrajz
7 Akkreditáció Kérjük, érkezéskor minden hivatalos résztvevő első útja az Akkreditációs Központba vezessen. Az akkreditációs pultnál a díjhátralék kifizetését, valamint a nevezések és a személyazonosság ellenőrzését követően minden versenyző kézhez kapja az akkreditációs csomagját, mely az alábbiakat tartalmazza: akkreditációs kártya póló testszám meghívó a szerdai bankettre opcionálisan: kemping belépő Nyitvatartás: Hétfőtől-csütörtökig 8:00-19:00 Helyszín: Széchenyi István Egyetem E-épület, Egyetem tér 1 (lásd a térképen) Szervezett csapatok érkezése esetén nem szükséges mindenkinek az akkreditációba mennie, kérjük, hogy a kijelölt csapatvezető végezze az ügyintézést. A masters akkreditáció a versenyzői területen megszűnik csütörtök estétől, innentől csak a nézői területre történő belépésre jogosít. A masters versenyzők akkreditációja szeptember 11-től a versenyzői területre nem jogosít belépést, kizárólag a nézői területre való belépésre szolgál. A para versenyzők akkreditációja szeptember 11-et követően is belépést jogosít a versenyzői területre. Az akkreditációs központban elfogadott fizetési módok: készpénz (HUF, EUR) bankkártya (Visa/Visa Electron, MasterCard, V PAY és Maestro) Helyszíni nevezés 30 euró késedelmi díj befizetése esetén lehetőség van a helyszínen történő nevezésre. Helyszíni nevezéseket, legkésőbb a versenyt megelőző napon 12:00 óráig fogadunk el, melyeket az információs sátornál lehet leadni. Technikai értekezlet A versenyzők részére szeptember 9-én 8:00-kor tájékoztatót tartunk a verseny lebonyolításával kapcsolatban a versenyzői területen a térképen jelölt helyen.
8 Parkolás A parkolásra kijelölt helyek a mellékelt térképen láthatók. Hétfőtől csütörtökig a masters versenyzők a mellékelt térképvázlaton található alábbi parkolókat használhatják: A vontaparkolóba behajtani csak hajószállító vontákkal lehet. Az egyénileg szállított hajókat a parkolóból kézzel kell a versenyzői területre bevinni. Mérlegelés Hajómérlegelés nem lesz. Rajtszám-osztás A versenyen kizárólag a szervezők által biztosított rajszámmal lehet rajthoz állni. A rajtszámokat a térképen jelölt információs sátornál, szerdán 8:30-tól, csütörtökön 8:00-tól lehet átvenni. A futamot követően a rajtszámokat le kell adni. A rajtszámok felvételekor minden hajóegységnek forintot vagy 10 eurót kell letétbe helyeznie, melyet a rajtszám leadásakor visszakap. A rajtszámokat minden esetben a hajó hátuljára kell helyezni, a rajtszámtartóba csavarral vagy stifttel fixen rögzíteni. Rajt-eljárás A hajók a térképen jelölt rajtpontonon sorakoznak fel, balról jobbra rajtszám szerint, növekvő sorrendben. A hajókat hajófogók tartják a megfelelő pozícióban. A rajt vezényszavak angolul hangzanak el. A rajt vezényszavak a következők: Ready-Go. Hibás rajt esetén az ICF szabálykönyv 29. pontjában meghatározottak alapján járunk el. Vízreszállás Vízre szállni kizárólag a térképen jelölt vízreszálló stégről lehet, ahol a versenybírók ellenőrzik a versenyzők hajójának épségét, a versenyzők testszámát, akkreditációját, rajtszámát. A bemelegítő és a rajtterület megközelítésekor kérjük mindenki ügyeljen rá, hogy ne zavarja az éppen futamukat teljesítő versenyzőket. A bemelegítés a rajtponton mögött történik. Testszám Az akkreditációnál átvett testszámot a versenyzőknek a vízre szállásnál és a futam alatt mellkasukra rögzítve kell viselniük.
9 Pályarajz
10 A pálya leírása A verseny a Mosoni-Dunán kijelölt pályán zajlik, Győr szívében. A pálya egy szakasza városi, másik szakasza pedig természetes környezetben helyezkedik el. A folyó hozzávetőlegesen 3 km/h sebességgel folyik. Jelenleg és várhatóan a verseny ideje alatt a folyó vízállása az átlagosnál alacsonyabb. Minden versenyszám kategóriától függően min 3, maximum 5 hosszú (3,9 km) körből és 1 rövid (2,7 km) körből áll. A verseny minden esetben a hosszú körök teljesítésével kezdődik, melyet egy utolsó kiskörrel zárnak a résztvevők. Figyelem: Az első körben egyik versenyszámban sincs futás. A futószakasz 150 méter hosszú. A ki- és beszállás egyaránt homokos-kavicsos parton történik. A futószakasz a menetirány szerinti jobb oldalon található. Vizezni kizárólag a közös rajtban induló versenyzőkkel lehet. A futószakasz szabályai A futószakasz-segítő területén belül nemzetenként egy időben maximum két és hajónként 1 fő segítő tartózkodhat. A futószakaszra kizárólag a szervezők által biztosított, országkóddal ellátott mellényben lehet belépni. A mellényeket az erre kijelölt bírótól lehet átvenni, melyet távozáskor le kell adni. A futószakaszon kizárólag a versenyzők áthaladásának idején lehet tartózkodni. Célzóna A célvonal a céltorony előtt két piros bója között található. A célzónát és a pályát a befutást követően a lehető legrövidebb időn belül, a pályán versenyzők zavarása nélkül el kell hagyni. A kiszállás kizárólag az erre kijelölt ki és beszálló stégen történhet. A kiszállást követően a rajtszámokat le kell adni. Minden célvonalon áthaladó versenyzőt dudaszó kísér. A versenyeredmények az információs sártornál lesznek megtekinthetők. Eredményhirdetés Az eredményhirdetés blokkosítva történik, a versenyprogramban meghirdetett időrend szerint. Érmet az első három helyezett egység kap. Kérjük, az érmes versenyzőket, hogy az eredményhirdetés előtt 10 perccel jelenjenek meg az eredményhirdetés gyülekező pontjánál. Kérünk mindenkit, hogy az eredményhirdetésen nemzeti válogatott vagy klub színű ruházatban, sapka és szemüveg nélkül jelenjen meg. Étkezés Minden akkreditált versenyző jogosult a versenynapokon egyszeri ebéd elfogyasztására az akkreditációs kártyáján lévő vonalkód leolvasásával. Ebédelni a térképen megjelölt helyen lehet 11:00-15:00 között.
11 Szállítás A shuttle busz a mellékelt menetrend szerint közlekedik a versenypálya és a hivatalos hotelek között, melyre a felszállás az akkreditációs kártya felmutatásával történik. Bankett Minden akkreditált masters és para versenyzőt szeretettel várunk a szeptember 9-én, szerda este 8 órakor kezdődő bankettre. A banketten vacsora és táncos mulattság vár mindenkit, melyhez előre is jó szórakozást kívánunk. A nem akkreditált versenyzők, az akkreditációs központban megvásárolt meghívóval tudnak részt venni a banketten, melynek díja forint. A bankett a versenyzői területen felállított sátorban lesz. Egészségügyi ellátás A verseny hivatalos résztvevői számára térítésmentes orvosi és elsősegély ügyelet áll rendelkezésre a pályán. A Szervező Bizottság nem vállal pénzügyi kötelezettséget kórházi, fogorvosi vagy bármilyen egyéb kezelés, ellátás kapcsán. Hajótárolás A versenyzők a versenyzői területen az országnak megfelelő hajóállványokon tárolhatják hajóikat. Hajóbérlés Az előzetesen leadott hajóigények alapján a, bérelt hajók a versenyzői területen a térképen jelölt helyen vehetőek át. Megnyitó ünnepség Minden masters és para versenyzőt szeretettel várunk a maraton világbajnokság hivatalos megnyitó ünnepségére, amelyen a hivatalos részeken felül látványos, szórakoztató műsorral készülünk vendégeink számára. Ülőhely érkezési sorrendben foglalható. Helyszín: Győr Dunakapu tér Kezdés időpontja 20:00
12 AZ EREDMÉNYHIRDETÉS IDŐRENDJE MASTERS ÉS PARAKENU Győr 2015 Szerda (szeptember 9.) Csütörtök (szeptember 10.) Eredményhirdeté első blokk Eredményhirdetés első blokk K1 men K2 men :15 13:40 K1 men K2 men K1 men K2 men :22 K1 women K2 mix :47 K1 women K2 mix :29 K1 women K2 mix C1 men K2 women :36 13:54 C1 men K2 women C1 men C2 men :43 Eredményhirdetés második blokk C2 men K1 men Eredményhirdetés parakenu 16:15 K1 men K1 men LTA K1 men K1 men TA K1 women V1 men LTA 16:22 K1 women V1 men TA K1 women K1 men A C1 men K1 women LTA 14:05 C1 men V1 women LTA 16:29 C1 men K1 women TA C1 men K1 women A 16:36 K1 women V1 men A K1 women V1 women TA Eredményhirdetés harmadik blokk V1 women A K1 men Eredményhirdetés harmadik blokk 18:15 K1 men K2 men :30 K1 men K2 men :37 15:44 15:51 15:58 16:05 16:12 16:19 K2 men K2 mix K2 women K2 women K2 men C2 men C2 men K2 mix K2 mix K2 women K2 women K2 men C2 men C2 men
13
14
15
2019. AUGUSZTUS VERSENYINFORMÁCIÓ SZÖVETSÉG
2019. AUGUSZTUS 29-30. VERSENYINFORMÁCIÓ SZÖVETSÉG SZERVEZŐ BIZOTTSÁG Elnök: Versenyigazgató: ICF Canoe Sprint Technical Manager: Versenybíróság Elnöke: Versenyinformatika: Akkreditáció vezető: Információs
I. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ GYŐR
I. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ GYŐR Szervező Szakmai támogató Időpont Helyszín Graboplast Győri Vízisport Egyesület H 9025 Győr, Töltésszer u. 22. +3630 377 5754 enagy67@t online.hu www.gyorivizisport.hu Magyar
Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/
Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
III. Sárkányhajó Magyar Nagydíj 2015 Sukoró szeptember Velencei tó - Sukoró Evezős és Kajak-Kenu pálya (VVSI Sporttelep)
III. Sárkányhajó Magyar Nagydíj 2015 Sukoró 2015. szeptember. 26-27. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Velencei tó - Sukoró Evezős és
19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - eseményinformáció
19. Coca-Cola Testébresztő Női Futógála - eseményinformáció 19.Coca-Cola Testébresztő Női Futógála időpont, helyszín Időpont: 2014. május 18. Helyszín: Városliget, Napozórét Rajt/Cél: Zichy Mihály út (Napozóréttel
VERSENYZŐI TÁJÉKOZTATÓ
A jelen tájékoztatóban nem részletezett kérdésekben a Sárkányhajó Roadshow általános versenykiírása érvényes. Verseny helyszíne Szegedi Olimpiai Központ Szeged, Maty-ér Versenyzői parkoló bejárata: Röszkei
IV. Eger Nagydíj. TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság. Triatlon egyéni bajnokság, Kiemelt Amatőr Kupa
IV. Eger Nagydíj TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Váltó Országos Bajnokság Triatlon egyéni bajnokság, Kiemelt Amatőr Kupa FŐVÉDNÖKÖK: Dr. Habis László, Eger MJV. Polgármestere Rendező: Dr.
2014. Október 4. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2014.09.11.
1 2014. Október 4. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2014.09.11. 2 FUTAFOK 2014 KERÜLETI FUTÓVERSENY VERSENYKIÍRÁS Időpont: 2014. október 4. Helyszín: Campona főbejárat Útvonal: Campona főbejárat előtti parkoló
BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE ÉV
BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MEGHÍVÁSOS SÍ- ÉS SNOWBOARD VERSENYE 2019. ÉV VERSENYKIÍRÁS A verseny helye: SÁTORALJAÚJHELY, ZEMPLÉN KALANDPARK A verseny ideje: 2019. január 24. (esőnap: 2019.02.14.) A verseny
Evezős évadnyitó VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK
Evezős évadnyitó 29. gróf Széchenyi István emlékverseny 9. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK 2019. április 5. péntek - Érkezés 14:00 Regisztráció kezdete Helyszín: Szent XXIII. János pápa
2015. Október 3. VERSENYKIÍRÁS
1 2015. Október 3. www.futafok.hu VERSENYKIÍRÁS 2015.09.03. 2 FUTAFOK 2015 KERÜLETI FUTÓVERSENY Időpont: 2015. október 3. Helyszín: Campona főbejárat Útvonal: Campona főbejárat előtti parkoló Nagytétényi
VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS TRIATLON BAJNOKSÁG
VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS TRIATLON BAJNOKSÁG Rendező A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség és a Magyar Triatlon Szövetség megbízásából az AGRIA Kerékpár és Triatlon Klub A
7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - eseményinformáció
7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - eseményinformáció 2014. szeptember 27. Városliget, Olof Palme sétány, a Királydomb közelében 7. kerületi Futó- és Gyaloglónap táv, útvonal, frissítés Távok 1507 m futás
ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA MEGHÍVÓ
ITF TAEKWON-DO DIÁKOLIMPIA 2010. Mezőhegyes, 2010. november 27, szombat 10 óra MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk és várjuk az ITF Taekwon-do sportegyesületeket a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség 2010.évi Országos
Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat. Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz
Sárkányhajóverseny versenykiírás/versenyszabályzat Verseny ideje: 2015. június 27-28. Verseny helyszíne: Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna Itató előtti szakasz Verseny rendezője: Mosonmagyaróvári VSE, Flesch
Youth Football Festival
2018 Youth Football Festival 7 13 July 2018 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2 0 1 8 7 13 JULY www.youthfootballfestival.org 2018 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth
MASTERS & PARAKENU MARATON VILÁGKUPA
MASTERS & PARAKENU MARATON VILÁGKUPA VERSENYKIÍRÁS GYŐR, 2015. SZEPTEMBER 9-10. Kedves Sporttársak! A Magyar Kajak-Kenu Szövetség ezúton minden érdeklődőt tisztelettel meghív Győrbe, az ICF Kajak-Kenu
Magyar Sárkányhajó Bajnokság IV. forduló Újpesti-öböl augusztus 4.
Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2018. IV. forduló Újpesti-öböl 2018. augusztus 4. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Újpesti-öböl (Budapest,
MURAU 25. Dockyard Havas Szezonzáró XI. Atomic Kupa (MK-GS, PS), Sí Cross Magyar Bajnokság OB-SX, Slope Style Junior OB
MURAU 25. Dockyard Havas Szezonzáró XI. Atomic Kupa (MK-GS, PS), Sí Cross Magyar Bajnokság OB-SX, Slope Style Junior OB 26. Fundango Snowboard Magyar Bajnokság Sí versenyszámok kiírása Verseny időpontja:
Eger, május 21.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :
I. SIÓFOK MARATON FUTÓFESZTIVÁL RENDEZVÉNY VERSENYKIÍRÁSA
Maraton Siófok, 2014. október 4. I. SIÓFOK MARATON FUTÓFESZTIVÁL RENDEZVÉNY VERSENYKIÍRÁSA Helyszín: Siófok, Magyarország Időpont: 2014. október 4. szombat 10.00 Versenybíróság: A versenybíróság elnökét
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.
1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-
V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL
V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai
130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség
Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny
Ibrány Nagydíj Kerékpárverseny 2019 évi Magyar Kerékpáros Amatőr bajnokság 11. fordulója Nyílt országúti kerékpárversenyt rendez 2019. július 21 (vasárnap) 10:00 órai kezdettel Ibrány Város Önkormányzata,
III. Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál
VERSENYKIÍRÁS III. Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál Rendező: Helyszín: Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület Kimle, Vízpart utca / Mosoni-Duna part Időpontok: 2016.06.04 (szombat) 10-es
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő
VERSENYKIÍRÁS. Mecsek Meghívásos Terepfutó OB
Jóváhagyom! Budapest, 2013. augusztus 14. Bittmann Tibor tű. ezredes sk. BM OKF Humán Szolgálat szolgálatvezető VERSENYKIÍRÁS Mecsek Meghívásos Terepfutó OB Felterjesztem! Pécs, 2013. augusztus 13-án Mácsai
VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny
VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny 1. A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása. 2. Verseny helye és ideje: Kecskemét, Kecskeméti Fürdő, 50m-es 10 pályás
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT. Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km Érvényes nevezés mindkét távra kizárólag a Kerekdomb Fesztivál hivatalos weboldalán, a www.kerekdombfeszt.hu/sportporgramok
V. Greiner Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál
VERSENYKIÍRÁS V. Greiner Szigetközi Sárkányhajó Sport és Gyermek Fesztivál Rendező: Helyszín: Időpont: Hajóosztályok: Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület Kimle, Vízpart utca / Mosoni-Duna part 2018.05.26
Nyílt Kempo Világkupa
E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket
A Honvédelmi Minisztérium felsővezetőinek két- és többoldalú tárgyalásai 2011. január 1-2011. december 31. között
Franciország 2011.01.20-2011.01.20 (117/00084/2011) 8 fő Dr Hende Csaba Napidíj: 17 EUR (7.720 HUF), Repülőjegy:364.998 HUF Horvátország 2011.01.24-2011.01.24 (117/00117/2011) 11 fő Dr. Hende Csaba Napidíj:
EGRI TESTEDZŐ CLUB. 3300 Eger, Klapka György utca 1. etc2001@freemail.hu www.egritc.hu facebook.com/egritestedzoclub
EGER 2013. június 29. VERSENYÉRTESÍTŐ Rendezőség: Egri Testedző Club Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! A verseny fővédnöke: Rázsi Botond Eger MJV alpolgármestere Dr. Juhász Attila
Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2015 Sukoró Július. 18.
Magyar Sárkányhajó Bajnokság 2015 Sukoró 2015. Július. 18. Szervező Magyar Kajak - Kenu Szövetség H-1138 Budapest, Latorca u. 2. www.kajakkenusport.hu Helyszín Velencei tó - Sukoró Evezős és Kajak-Kenu
VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,
I. DOROG SARPI VÁROSFUTÁS
Időpont: 2015. szeptember 19. szombat I. DOROG SARPI VÁROSFUTÁS Helyszín: Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion (Versenyközpont, rajt/cél) 18. Sulisprint futás Utcai futóverseny (dorogi utcák és terek) HUNfoglalás
VERSENYFÜZET. Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu
VERSENYFÜZET Terematlétika Diákolimpiai Bajnokság 2014. www.fodisz.hu A verseny célja: Lehetőséget biztosítani az intézmények alsó tagozatos tanulói számára, hogy az atlétika játékos formában történő gyakorlásával
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Sárkányhajó Roadshow és SUP Kupa Orfű június 2.
SZERVEZŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG H-1138 Budapest, Latorca u. 2. Kapcsolattartó: Balázs Réka +36 30 560 6921 reka.balazs@mkksz.hu HELYSZÍN 7677, Széchenyi tér 5-6. IDŐPONT ELŐZETES PROGRAM 08.00 08.30
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét
Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon SE Kecskemét IV. Hírös Kupa Ejtőernyős Célbaugró Verseny Kecskemét, Matkópuszta reptér 2012. május 18-20. Versenykiírás - 2-1. A verseny rendezője: Hírös Ejtőernyős és Hőlégballon
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport
I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26.
I. ÓZD KUPA XCO MAGYAR KUPA 2012. AUGUSZTUS 25-26. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Szervezők: Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület 2004. után ismét XCO Magyar Kupa futamot szervez, ám az eddigiektől eltérően
2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Uszonyosúszó Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt
Versenyrendszer Az országos Sárkányhajó Roadshow 2012. balatonfüredi versenyén 22 fõs
Szervezõk Helyszín Balatoni Kajak Kenu Evezõs és Vitorlás SE H-8230 Balatonfüred, Arácsi u. 4. Házi Zsuzsanna +36-70-369-6743 sari.hzsuzsi@gmail.com www.balatoni-sarkanyhajo.hu Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Eger, április 26.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április
ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA. Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2.
ISF ÚSZÁS 2007 KÖZÉPISKOLAI ÚSZÓ VILÁGKUPA Bulletin N 1 SZÉKESFEHÉRVÁR MAGYARORSZÁG 2007. ÁPRILIS 28. MÁJUS 2. NEMZETKÖZI ISKOLASPORT SZÖVETSÉG (I. S. F.) BULLETIN N O 1 Székesfehérvár Magyarország, 2007.
V. Triatlon Fesztivál
V. Triatlon Fesztivál TRIATLON Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyéni és Csapat Országos Bajnokság MIX Váltó-csapatverseny Országos Bajnokság Shimano nyílt kiemelt amatőr kupa FŐVÉDNÖK: Dr. Habis László,
FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.
FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. 1.) Verseny célja: Az uszonyos úszás népszerűsítése, valamint minden korosztály részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2.)Rendező: Debreceni Búvárklub /4031. Debrecen,
65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.
23.KIDS KUPA mezei futóverseny Balassagyarmat (péntek) I-VI. korcsoport Versenykiírás
23.KIDS KUPA mezei futóverseny Balassagyarmat 2017. 03. 24. (péntek) I-VI. korcsoport Versenykiírás 1. A VERSENY RENDEZŐJE: A Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége megbízásából a Balassagyarmati Szent
VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre A verseny célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság szerveinél dolgozók közül a teniszt kedvelőknek versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása,
ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó
ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A
VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői
VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó
TUDNIVALÓK OKLEVÉL. mény József. alapító tagja. Időpont / Helyszín. Rendező / Információ. Versenyiroda. Versenyszámok. Rajtszámok
A III. A R GESZTER B LY A F U T Ó NY TUDNIVALÓK SZ A RSE SA SÁG NY VE TÁ R BLY SZA A AR ÉDI ANY GE S Z T E D 2 018. RÉ OKLEVÉL Időpont / Helyszín A verseny időpontja: 2018. május 26. szombat klevél tanúsítja,
31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019.
31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. Verseny célja: A squash 2019. évi egyéni női és férfi bajnoki címének elnyerése. Versenyszámok: Női-és Férfi zárt verseny Versenyen indulhatnak: Azon magyar állampolgárok,
XII. CMAS USZONYOSÚSZÓ VILÁGKUPA FEBRUÁR , EGER VERSENYKIÍRÁS
VERSENYKIÍRÁS 1. JOGOSULTSÁG: SZABÁLYZAT A Magyar Búvár Szakszövetség a CMAS felhatalmazásával 2017. február 24-26. között Egerben rendezi meg a XII. CMAS Uszonyosúszó Világkupa első fordulóját. A Magyar
VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV
VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó
II. Kórház Kupa. Értesítő
II. Kórház Kupa 2016.08.28. Értesítő 1. futam 2. futam Versenyközpont helye: Jelentkezés : Parkolás: Rajtlista: Jósa András Oktatókórház Zalka Máté utcai bejárat mellett, lásd mellékelt térképen Versenyközpontban
A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti
A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák
- XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS
- XI. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁS 1) Helyszín: Versenyközpont címe: 2084 Pilisszentiván, Sport tér GPS koordináta: 47.612152, 18.883802 Verseny időpontja: 2017.
VERSENYKIÍRÁS. 31. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2015. március 08., vasárnap
VERSENYKIÍRÁS 31. PÉCS-HARKÁNY ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY 2015. március 08., vasárnap Versenykiírás Rendező: PVSK Atlétikai Szakosztály Időpont: 2015. március 08., vasárnap; rajt 11:00 óra Verseny távja: 25
Evezős évadnyitó 25. gróf Széchenyi István emlékverseny 5. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK
Evezős évadnyitó 25. gróf Széchenyi István emlékverseny 5. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK 2015. Március 20. Péntek - Érkezés 14:00 Regisztráció kezdete Helyszín: Danubius Nemzeti Hajós
2015. március 28. Budapest
TAEKWONDO DIÁKbajnokság és ENGRICH MARIANN Emlékverseny 2015. március 28. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo
ICOLIM 2014. Budapest
ICOLIM 2014 Budapest A konferenciáról ICOLIM Témák Célok A konferenciáról Történelmi áttekintés 1992 Keszthely, Magyarország 1994 Mulhouse, Franciaország 1996 Velence, Olaszország 1998 Lisszabon, Portugália
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny
Mi az a FIRST LEGO League?
Mi az a FIRST LEGO League? FIRST LEGO League (FLL) egy nemzetközi robotverseny 10 és 16 év közötti gyerekeknek és fiataloknak. A verseny egyben egy lehetőség, hogy a gyerekek és fiatalok megismerkedjenek
TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA. 2014. április 05. Budapest
TAEKWONDO DIÁKOLIMPIA 2014. április 05. Budapest BHSE -TAEKWONDO FANATICS OLYMPIC GAMES ENGRICH MARIANN 1964-1996 Eredményei: Év Sportág Szakág Esemény Eredmény 1992 Taekwondo WTF taekwondo Európa-bajnokság
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny
Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.
Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.
T Tavaszi Fergeteg Duatlon Verseny Duatlon Utánpótlás Ranglista Verseny, Amatőr Sprint Kupa V E R S E N Y K I Í R Á S
T Tavaszi Fergeteg Duatlon Verseny Duatlon Utánpótlás Ranglista Verseny, Amatőr Sprint Kupa V E R S E N Y K I Í R Á S 1) Helyszín: Versenyközpont címe: Újszilvás, Alkotmány út 73. GPS koordináta: Verseny
Sárkányhajó Roadshow 2012 IV. Kanizsa Sárkányhajó Bajnokság Nagykanizsa, 2012. június 1-3. Szervezõk Kanizsa Kajak-kenu Klub
Szervezõk Kanizsa Kajak-kenu Klub H-8800 Nagykanizsa, Sugár u. 2/a Varga Péter +3630/852-4530 petv2@freemail.hu Kanizsa Turizmusáért Egyesület H-8800 Nagykanizsa, Magyar u.19 Nagykanizsa Megyei Jogú Város
FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2019. MÁJUS 28-29. A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
- XII. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon VERSENYKIÍRÁS
- XII. Életfa Terepfesztivál Terepduatlon VERSENYKIÍRÁS 1) Helyszín Versenyközpont címe 2084 Pilisszentiván, Sport tér GPS koordináta 47.612152, 18.883802 Verseny időpontja 2018. szeptember 2. 2) Rendező
VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése
VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) II. WKF Para Karate Bajnokság VII. Nyílt WKF
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport
IX. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.
IX. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYIGAZGATÓ Kozák László
XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2015. május 23. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda
Evezz együtt a bajnokokkal!
II. KANIZSAI SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG ÉS II. REGIONÁLIS SELEJTEZŐ Főszervező Kanizsa Kajak-kenu Klub Társszervező H-8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 9/a +3630 391 4958 kanizsakajak@freemail.hu Kanizsa Turizmusáért
KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató: Szemes
3. MérőMaraton Futóverseny Kaposmérő 2015. 2015. március 28. szombat. Versenyszabályzat
3. MérőMaraton Futóverseny Kaposmérő 2015. 2015. március 28. szombat Versenyszabályzat 1. Jelen versenyszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a 2015. március 28-án megrendezésre kerülő MérőMaraton futóversenyre
BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május
Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA Veszprém, 2007. július Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2007 Igazgató: Szemes Mária Tájékoztatási
VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak
Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB június , Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S
Felnőtt, Utánpótlás Országúti OB 2017. június 24-25., Ibrány V E R S E N Y K I Í R Á S A felnőtt-férfi, felnőtt-női, utánpótlás férfi és utánpótlás női korcsoportok számára kiírt országúti országos bajnokságot
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
V. MIGHTYFIST EAGLES CUP NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG GYEREK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI, FELNŐTT 2015
Verseny megnevezése: Rendező Szervezet: V. MIGHTYFIST Eagles Cup Nemzetközi ITF. Taekwon-do Bajnokság Magyar ITF Taekwon-do Szövetség, Sasok Sportegyesület Rendező: Szalay Gábor V.dan, Békássy Csaba V.dan
XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda
2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság
2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek
MVM MELGES24 TAVASZI REGATTA - EB ELŐVERSENY2014 BALATONFÜRED, 2014. ÁPRILIS 26-27. VERSENYKIÍRÁS
MVM MELGES24 TAVASZI REGATTA - EB ELŐVERSENY2014 BALATONFÜRED, 2014. ÁPRILIS 26-27. VERSENYKIÍRÁS 1. BEVEZETÉS 1.1. A verseny célja: A 2014. évi Melges 24 Európa Bajnokság előversenye, nemzetközi regatta
Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Debrecen október
Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny Debrecen 2018. október 26-28. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny szervezője: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) A MOKSZ fenntartja a
NOKIA Sárkányhajó Fesztiválok III. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál IDŐREND
NOKIA Sárkányhajó Fesztiválok IDŐREND Rendező: Helye: Ideje: Szombat Dragon Aktív Kft. Szeged, Tisza folyó, Öreg híd alatti szakasz 2009. 09. 5-6. (szombat-vasárnap) 9:00 Technikai értekezlet. 10:30 1
VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése
VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21és Felnőtt) V. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás Karate Magyar
XI. Nemzetek Kupája. Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE. Harmat László VIII.
XI. Nemzetek Kupája Nemzetközi ITF Taekwon-do Gyermek-Serdülő-Ifjúsági Kupa A VERSENY FŐVÉDNÖKE Harmat László VIII. Dan Nagymester, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség Elnöke VERSENYKIÍRÁS VERSENYIGAZGATÓ