Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület évi. Közhasznú jelentése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület. 2003. évi. Közhasznú jelentése"

Átírás

1 Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület évi Közhasznú jelentése

2 Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület szakmai tevékenységének bemutatása Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 1998 februárjában alakult középiskolások, egyetemi és főiskolai hallgatók részvételével, azzal a célzattal, hogy saját kezébe vegye a város fiataljainak főként kulturális, szabadidős, sport valamint szórakoztató programjainak szervezését. A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az egyesületet 2000-ben nyilvánította közhasznúvá. Feladataink között fogalmaztuk meg: - Hogy, közreműködjünk a város ifjúságpolitikájának alakításában, különböző (országos, térségi, helyi) ifjúsági szervezetekkel együttműködve megfogalmazzuk és képviseljük a hajdúnánási fiatalok érdekeit - Szeretnénk - erőnkhöz mérten - folyóiratot vagy egyéb kiadványokat megjelentetni, kulturális -, szabadidős- és sportprogramokat szervezni, támogatni és lebonyolítani - Elengedhetetlen feladatunk, hogy teret biztosítsunk a kultúra és a közéletterületén tevékenykedő fiatal tehetségeknek - A helyi természeti értékek feltérképezése, megismertetése, tudatosítása és megóvása - A hagyományőrzés és tradícióápolás mellett elengedhetetlen a kapcsolatteremtés és kapcsolattartás a hasonló területeken működő társszervezettekkel - Szeretnénk minél szélesebb körben információt nyújtani a fiatalokat érintő területekről: művelődés, szabadidő eltöltés, sport, szünidei programok, alkalmi munkavállalás stb., valamint felvilágosító és megelőző tevékenységet folytatni a fiatalok érdekében. Az egyesület az alapszabályban megfogalmazott értékrendek alapján végzi feladatait, illetve intézményesült közfeladatokat lát el.

3 Beszámoló az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület évi munkájáról Ifjúsági Ház működtetése: a Mozi épületét 2000-ben kapta meg az egyesület A Hajdúnánási Teleház beindítása Havonta táncházat rendeztünk III. Nomád Ökológiai Tábor Hátrányos helyzetű gyerekeket táboroztattunk - ifjúsági internetes újság működtetése Roncs-Film-Klub heti rendszerességgel Részt vettünk a Határtalan7 rendezvénysorozat helyi regionális és országos programjain és szervezésében A Hajdúnánási Teleház beindítása A teleház egy olyan komplex szolgáltató központ, amely a város teljes lakossága felé szolgáltat, amennyiben sikerül beépülnie a városlakók gondolkodásában, fontos kapocs lehet a városban, és a megyében működő hivatalok, intézmények között. Lényegesen meggyorsíthatja, olajozottabbá teheti a hivatali munkát, például azáltal, hogy jól előkészített beadványokkal jelennek meg az ügyfelek. Három fő célcsoportot tűztünk ki magunk elé: Ifjúsági korosztály Gazdálkodó szervezetek Eu-s információk mindenkinek

4 Többek között a következő tevékenységeket takarja Számítógépes, irodatechnikai szolgáltatások biztosítása, és számítógépes munkák elvégzése o Gépelés, szövegszerkesztés o Faxolás o Szkennelés o Nyomtatás o Fénymásolás o Pályázatfigyelés o Internetezés Információszolgáltatás o A már működő ifjúsági információs szolgáltatások folytatása (ifjúsági szálláshelyek, iskolák, továbbtanulás, címek, kulturális programok, egyéb fiatalokat érintő információk). o Pályázattal kapcsolatos információk gyűjtése, regisztrálása, az ifjúság, nonprofit szféra területéről, illetve ösztöndíjpályázatok, és mindezeknek a közzététele. o Adatlapok, kérelmek kitöltésében történő segítségnyújtás. o Kulturális eseményeknek, programoknak az ismertetése, helyi, megyei, regionális programokról. (Együttműködőink: információs irodák, kulturális központok, turinform irodák, teleházak, egyéb kapcsolatok). o Igényekhez és lehetőségekhez mérten képzések, pályázati tanácsadások lehetőségeinek a megteremtése. o Létre kívánunk hozni egy adatbázist, mely a kistérségben élőknek segítséget nyújt minden hivatalos ügy elintézése kapcsán (önkormányzat rendőrség, egészségügy, APEH, társadalombiztosítás, okmányiroda, munkaügyi központ, bíróság, közlekedésfelügyelet, utazás külföld-belföld, jogosítvány, földügyek intézése, stb.). o Minden egyéb információ nyújtása melyre a fiatalok körében igény merül fel. Civil szervezetek számára biztosítani tudjuk az általunk működtetett szolgáltatások kedvezményes igénybe vételét, illetve igény szerint programjaikhoz helyiséget biztosítunk, együttműködési megállapodás alapján

5 12 órás vetélkedő 3 középiskola részvételével A áprilisában rendeztük meg középiskolás diákok számára a maratoni szellemiügyességi játékos vetélkedőt. Ennek a megrendezésében közreműködtek a középiskolák fiatal tanárjai. A rendezvényen résztvevő fiatalok több mint 250-en voltak. III. Nomád Ökológiai Tábor ban harmadik alkalommal került megrendezésre a hajdúnánási nomád ökológiai tábor. Ezzel a kezdeményezéssel kívántuk segíteni főleg a helyi fiatalokat abban, hogy megismerhessék környezetük szépségeit, közvetlen környezetük élővilágát. A táborban főleg általános iskolás gyerekek vettek részt, a táborlakók létszáma 30 fő volt. - ifjúsági internetes újság Az Ifinet internetes újság egy fiatalok által szerkesztett, fiataloknak szóló, sűrűn frissített internetes újság, ahol a fiatalok az őket érintő információk széles skálájával találkozhatnak. A portált két fő részre lehet osztani. Az egyik részében a fiatalok az aktuális híreket, aktuális eseményekhez kapcsolódó cikkeket, információkat olvashatják, valamint a frissítésekről tájékozódhatnak. A portál másik részében statikus információt találnak. Roncs-Film-Klub Egyesületünk megalakulása óta kisebb-nagyobb megszakításokkal működtette a filmklubot. Így ez a 2002-es évben sem volt másképp. Olyan művészfilmek, és művészjellegű filmek kerültek vászonra, melyek mondanivalójukkal mindig valamilyen értéket akartak képviselni. A vetítéseken a résztvevők száma átlagosan 10 fő volt. Hajdúnánás, február

6 /képviselője/ AZ OKKAL-MÁS-OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÉVI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÓJA KIMUTATÁS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐKNEK NYÚJTOTT JUTTATÁSOKRÓL Juttatás megnevezése évi juttatás (Ft) Pénzbeli kifizetések : 0- - Munkabérek: - Tiszteletdíjak, megbízási díjak: - Költségtérítések: - Egyéb pénzbeli kifizetések: Természetbeni juttatások: 0- - Értékpapír juttatások: - Adott kölcsönök összege: - Kamatmentes kölcsönök: - Kölcsöntartozások a mérlegkészítésig: - Egyéb juttatások: Összesen: 0- A pályázó évi mérlege ESZKÖZÖK (aktívák) év E Ft A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK: 177- I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök: 177- III. Befektetett pénzügyi eszközök IV. Befektetett eszközök értékhelyesbítése B.) FORGÓESZKÖZÖK: I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök: C.) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:

7 FORRÁSOK (passzívák) /képviselője/ év E Ft D.) SAJÁT TŐKE: I. Induló tőke: 341- II. Tőkeváltozás III. Lekötött tartalék IV. Értékelési tartalék V. Tárgyévi eredmény közhasznú tev.: VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tev.: 271- E.) CÉLTARTALÉKOK F.) KÖTELEZETTSÉGEK: 145- I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek: 145- G.) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK FORRÁSOK ÖSSZESEN: A pályázó évi eredmény levezetése év E forintban A.) Összes közhasznú tevékenység bevétele: I. Pénzügyileg rendezett bevételek: Közhasznú célú működésre kapott támogatás: Alapítótól: 50- központi költségvetéstől: helyi önkormányzattól: egyéb: 2. Pályázati úton elnyert támogatás: Közhasznú tevékenységből származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevétel 5. Egyéb bevétel: 830- II. Pénzbevételt nem jelentő bevételek: 0- B.) Vállalkozási tevékenység bevétele: Nem célszerinti (vállalkozási) bevétel 2. Egyéb cél szerinti tevékenység bevétele C.) Tényleges pénzbevételek: D.) Pénzbevételt nem jelentő bevételek: 0-

8 /képviselője/ E.) Közhasznú tevékenység ráfordításai: Ráfordításként érvényesíthető kiadások: Ráfordítást jelentő eszközváltozások: 0-3. Ráfordítást jelentő elszámolások: Ráfordításként nem érvényesíthető kiadások: 70- F.) Vállalkozási tevékenység ráfordításai: Anyagjellegű ráfordítások: Személyi jellegű ráfordítások: Értékcsökkenési leírás: Egyéb ráfordítások: Pénzügyi műveletek ráfordításai 6. Rendkívüli ráfordítások G.) Közhasznú tevékenység eredménye: Tárgyév pénzügyi eredménye: Nem pénzben realizált eredmény: -76- H.) Vállalkozási tevékenység eredménye: 271- I.) Összes pénzügyi eredmény: J.) Nem pénzben realizált eredmény: 0- K.) Adófizetési kötelezettség: 0- L.) Vállalkozási tevékenység tárgyévi adózott eredménye: 271- Tájékoztató adatok Személyi jellegű ráfordítás: Bérköltség: 850- ebből: - megbízási díjak - tiszteletdíjak 2. Személyi jellegű egyéb kifizetések: Bérjárulékok: 400- B.) A szervezet által nyújtott támogatások:

9 Kimutatás a vagyon felhasználásáról év /képviselője/ Megnevezés évi összeg (EFt) Saját tőke összesen: Induló tőke 341- Induló tőke: növekedésre ható tényezők - csökkenésre ható tényezők Tőkeváltozás Tőkeváltozás - növekedésre ható tényezők - csökkenésre ható tényezők = közhasznú tevékenység tárgyévi vesztesége = vállalkozási tevékenység tárgyévi vesztesége = egyéb Tárgyévi eredmény Tárgyévi eredmény: növekedésre ható tényezők - csökkenésre ható tényezők Kimutatás cél szerinti juttatásokról Év Megnevezés évi juttatás (EFt) Közhasznú tevékenység keretében ( nem Pályázat útján ) nyújtott: 0- - pénzbeli juttatások összesen ebből:= adóköteles = adómentes - nem pénzbeli juttatások összesen ebből:= adóköteles = adómentes Pályázóknak továbbadott támogatások (kötelezettségként nyilvántartott összegből) - pénzösszeg - eszközérték Pályázóknak adott juttatások (bevételként nyilvántartott összegből) - pénzösszeg(alternatív) - eszközérték(alternatív) Egyéb támogatások: Összesen: 0-

10 /képviselője/ Kimutatás a kapott támogatásokról és azok felhasználásáról év E Ft-ban Megnevezés Megjegyzés 1.Központi költségvetési szerv: Elkülönített állami pénzalap: Helyi önkormányzat és szervei: Kisebbségi települési önkormányzat 5.Települési önkormányzat társulás 6.Magánszemély 7.Cégek,vállalkozók: 80- Összesen: Hajdúnánás, február /képviselője/

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2007.évi mérlege

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2007.évi mérlege Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2007.évi mérlege ESZKÖZÖK (aktívák) 2007 év E Ft A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök - III. Befektetett pénzügyi

Részletesebben

Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület. 2004. évi. Közhasznú jelentése

Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület. 2004. évi. Közhasznú jelentése Az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2004. évi Közhasznú jelentése Cím: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 6. Bírósági bejegyzés száma: 1822 Adószám: 18554731-1-09 Számlaszám: 61200247-10019652 1 Az Okkal-Más-Okkal

Részletesebben

Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011.

Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011. Martfűi Városi Sportegyesület 5435 Martfű, Strand út 3. Adószám: 19866358-1-16 Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011. KIMUTATÁS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐKNEK NYÚJTOTT JUTTATÁSOKRÓL Juttatás megnevezése

Részletesebben

OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET 2002. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Cím: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 6. Bírósági bejegyzés száma: 1822 Adószám: 18554731-1-09 Számlaszám: 61200247-10019652 Az Okkal

Részletesebben

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 3 051 0 3 262

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN 3 051 0 3 262 " ÉRTED!- ÉRTED?" ALAPÍTVÁNY ESZKÖZÖK (aktívák) Mérleg 2010. Év Előző év Előző év(ek) módosításai A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 280 0 280 I. Immateriális javak 0 0 0 II. Tárgyi eszközök 280 0 280 III. Befektetett

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év Név: " Koháry István " Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. Adószám: 18354517-1-03 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló ( Korm.rendelet

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Név: " Koháry István " Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. Adószám: 18354517-1-03 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló ( Korm.rendelet

Részletesebben

Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület 1089 Budapest, Elnök u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület 1089 Budapest, Elnök u KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Székhely: Adószám: Statisztikai számjel: Lajstromszám: Rádiós Segélyhívó Országos Egyesület 1089 Budapest, Elnök u. 1. 19722083-2-42 19722083-9499-529-01 60968 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Tartalma: 1. Számviteli

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2009. évi mérlege ESZKÖZÖK (aktívák) 2009. év E Ft A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök - III. Befektetett pénzügyi

Részletesebben

OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET 2001. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET 2001. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE OKKAL MÁS OKKAL IFJÚSÁGI EGYESÜLET 2001. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Cím: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 6. Bírósági bejegyzés száma: 1822 Adószám: 18554731-1-09 Számlaszám: 61200247-10019652 Az Okkal

Részletesebben

2009. évi Közhasznú Jelentés

2009. évi Közhasznú Jelentés Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklet 190594289 9499 529 04 Jóga a Mindennapi Életben Egyesület 5600 Békéscsaba Mester u.45 2009. évi Közhasznú Jelentés Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2014 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. 01.01. - 2014 12.31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)

Részletesebben

Mérleg év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 0 0 I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B.

Mérleg év ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 0 0 I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B. NÉV Kíra Völgységi Kutyamentő Egyesület CÍM 7150 Bonyhád, István u. 18. 18142165-9499-529-17 Fordulónap: 2010.12.31. Megnevezés Előző évi Előző év(ek) helyesbítése Tárgyév A. Befektetett eszközök 0 0 I.

Részletesebben

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009.

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009. Egyesület címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97. 3/7 Egyesület adószáma: 18474660-1-06 Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2012. évi mérlege ESZKÖZÖK (aktívák) 2012. év E Ft A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök - III. Befektetett pénzügyi

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY Statisztikai számjel Adószám: 18057966-1-42 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. ÉV FÉLÚTON ALAPÍTVÁNY Tartalom: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló a./ Mérleg b./ Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012.01.01.-2012.12.31 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló

2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 19277181-1-20 Apk.60.068/1992/20 Nagykanizsai Piarista Iskoláért Közhasznú Alapítvány 8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13. 2008. évi Közhasznú egyszerűsített beszámoló

Részletesebben

1. Számviteli beszámoló

1. Számviteli beszámoló Név: III. Béla Gimnázium a Művelt Ifjúságért Alapítvány Székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 5. Adószám: 19046574-1 - 03 KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2010 Tartalma: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület

Statisztikai számjel: Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet neve: Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület Szervezet címe: 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Nyilvántartási szám: 19-02-0002960 2016. évi Egyszerűsített éves beszámoló Berhida, 2017.

Részletesebben

2009. ÉV

2009. ÉV Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege 2009. ÉV 2008. 2009. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző évek helyesbítései Tárgyév a b c d e 1 A.

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló 2011

Egyszerűsített éves beszámoló 2011 Közhasznúsági jelentés 1. sz. melléklete Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Egyszerűsített éves beszámoló 2011 Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

2010 évi Közhasznú Jelentés

2010 évi Közhasznú Jelentés Közhasznús{gi jelentés 1. sz{mú melléklet 190594289-9499-529-04 Jóga a Mindennapi Életben Egyesület 5600 Békéscsaba Mester u.45 2010 évi Közhasznú Jelentés Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény

Részletesebben

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 18693001-1-13 Pk.60.266/2001 Ceglédi Őszikék Szociális Alapítvány 2700 Cegléd Bajcsy-Zs. u. 1 2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 190323829199933102 Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány az egyéb szervezet megnevezése 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. DECEMBER 31. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek számára

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. DECEMBER 31. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek számára 0 8 7 2 4 4 0 8-9 3 1 2-5 2 9-0 1 Statisztikai számjel 1 8 2 4 4 2 7 4-2 - 4 1 Adószám A vállalkozás megnevezése: "Ha megvetted, tekerd!" Egyesület A vállalkozás címe, telefonszáma:. DECEMBER 31. KÖZHASZNÚ

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 1 9 2 5 5 5 7-1 - 1 9 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 211. év MOZGÁSSÉRÜLTEK VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE egyéb szervezet megnevezése 82 VESZRPÉM BUDAPEST

Részletesebben

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege

Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA évi mérlege Közhasznúsági jelentés 19. (3) a) Számviteli beszámoló A NOFKA 2011. évi mérlege ESZKÖZÖK (aktívák) 2011. év E Ft A.) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök - III. Befektetett pénzügyi

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 1 8 6 7 3 1 2 0 1 1 3 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2 9 ÉV egyéb szervezet megnevezése 2194 Tura Hevesy György út 1. címe Keltezés: Tura, 2010.02.18.

Részletesebben

Szajki Tavak Aranykárász Horgász cs Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület 9831 Bérbaltavár, Rákóczi F. u évi Egyszerűsített éves beszámoló

Szajki Tavak Aranykárász Horgász cs Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület 9831 Bérbaltavár, Rákóczi F. u évi Egyszerűsített éves beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete Adószám: 18880302-1-18 Szajki Tavak Aranykárász Horgász cs Környezetvédelmi Közhasznú Egyesület 9831 Bérbaltavár, Rákóczi F. u. 51. i Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

2012.évi A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 9 8 0 6 0 7 9 9 2 6 2 5 2 1 0 1 MAGYAR TESTNEVELÉSI EGYETEM SPORTEGYESÜLETE a egyéb szervezet megnevezése 1123 Budapest, Alkotás u. 44. az egyéb szervezet címe 2012.évi A számviteli törvény szerinti

Részletesebben

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. i Közhasznúsági jelentése Budapest,2012.március 7. A Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 9 6 2 3 2 3 8 9 3 1 9 5 2 1 1 a vállalkozás megnevezése 153. Budapest, Curia u.3. a vállalkozás címe, telefonszáma 211. december 31. EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1 9 6 2 3 2 3 8 9 3 1 9 5 2 1 1 a vállalkozás megnevezése 153. Budapest, Curia u.3. a vállalkozás címe, telefonszáma 212. december 31. EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. április 09. Kállay Kristóf elnök A Napsárkányok Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B.

Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Bírósági határozat száma: Pk.60553/2010/1/II, 2011.01.25 Magyar ILIAS Közösség Egyesület 2085, Pilisvörösvár, Horgászsor u. 3/B. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2013. január 1. - számviteli évről

Részletesebben

A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület

A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Közhasznúsági jelentés 1/9. oldal Közhasznúsági Jelentés az A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület 2010. évi működéséről A szervezet

Részletesebben

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB

A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB 1 8 6 1 4 3 8 5 1 1 1 Statisztikai számjel vagy adószám Az egyéb szervezet megnevezése: Az egyéb szervezet címe: 2500 Esztergom, Bíróréti dűlő 10.453. hrsz. A SZÁMVITELI TÖRVÉNY SZERINTI EGYÉB SZERVEZET

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2004. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15.

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 30. Steven Johnson képviselő FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete 2194 Tura, Iskola u.66. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Tura, 2012. február 15. Tóth Máté József egyesület elnöke Galgavidéki Sakkbarátok Sportegyesülete Közhasznúsági

Részletesebben

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Székhely: 1173. BUDAPEST, Pesti út 31 Adószám: 18195998-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Csillagjáró Fejlesztőház Nonprofit Közhasznú Kft 2040 Budaörs, Csillag u. 1. Statisztikai számjel: 22962227-8891-572-13 Cégjegyzékszám: 13-09-140849 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Budaörs, 2012. március

Részletesebben

2013. évi. Közhasznúsági jelentése

2013. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2009. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2008. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2009. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S Bogáncs Kisállatotthon Alapítvány 2500 Esztergom, Bíróréti dűlő 10.453. hrsz. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2007. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2008. május

Részletesebben

Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44.

Statisztikai számjel/adószám év. Magyar Gyermekmentő Alapítvány. Cím: 1025 Budapest Szalamandra út 44. Statisztikai jel/adó 18116533-1-41 Év Név 25. év Cím: 125 Budapest Szalamandra út 44. Keltezés Budapest, 26. március 31. kozhasznjelent25.xls.xls\adatlap Statisztikai jel vagy adó A viteli törvény szerinti

Részletesebben

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

Részletesebben

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE 2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Tartalom: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 77. Fordulónap: 2011.12. 31.

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Statisztikai számjel: 14896680-8510-572-05 Cégbírósági bejegyzés száma: 05-09-018279 Cég adószáma: 14896680-1-05 Pénzügyi Tudást Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 3580 Tiszaújváros

Részletesebben

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel

Részletesebben

Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója

Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 18829572-1-16 (csekkszámlaszám) Székács a Korszerű Oktatásért Alapítvány 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója 2010. az alapítvány vezetője (képviselője)

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Viharvadászok Egyesülete 2011. január 5. Viharvadászok Egyesülete 2483 Gárdony, Babits Mihály u. 1. Pk.60.064/2010/2 3449/közhasznú szervezet 2010. évi Közhasznúsági

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2007. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2006. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2007. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2008. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2007. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2008. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY 1 1 0 1-4 - - 1 00 PÁPA, MÁRCIUS 1. TÉR. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. január 01. - 20. december 31. 20 Kelt Pápa, 2012. január 31. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal

Részletesebben

Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány

Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány 1 8 1 6 9 6 9 6-9 4 9 9-5 6 9-0 1 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010. december 31. 2010 Kelt Budapest, 2011. május 08. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal

Részletesebben

2010. évi. Közhasznúsági jelentése

2010. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Őr, 2011. június 16. Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója A viteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beolója egyéb szervezet megnevezése 135 Budapest, Szellő uta 9-11. íme Keltezés: 212. május 5. az egyéb szervezet vezetője képviselője

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése

2011. évi Közhasznúsági jelentése 1042 Budapest, Árpád út 44-46. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. március 10. Kusper Zsolt elnök A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1.

Részletesebben

2012. évi. Közhasznúsági jelentése

2012. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Őr, 2013. február 14. Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója

Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója Magyar Coach Egyesület Budapest 1147 Benkő u. 23. Közhasznú társadalmi szervezet egyszerűsített beszámolója A beszámolási időszak kezdete: 2014. január 1. A mérleg fordulónapja: 2014. december 31. Keltezés:

Részletesebben

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01. - 2011 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerősített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év Adószám: 18348567-1-03 KISKŐRÖS VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY 6200, Petőfi tér 1. KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2009. év adatok e Ft-

Részletesebben

T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II. A Messzelátó Egyesülete számviteli beszámolója III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról

T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II. A Messzelátó Egyesülete számviteli beszámolója III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 Messzelátó Egyesülete Budapest, 2009. T a r t a l o m I. A szervezet alapadatai II. A Messzelátó Egyesülete számviteli beszámolója III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról

Részletesebben

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület BODOR KARATE ÉS REKREÁCIÓS KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 6724 Szeged, Körtöltés u. 52. i Közhasznúsági jelentése 1 A Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentése

2009. évi Közhasznúsági jelentése MÁKVIRÁG VIRÁGAI Gyermekellátási és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Székesfehérvár, Nefelejcs u. 79-1. 8000 2009. évi Közhasznúsági jelentése Székesfehérvár, 2010. május 22.. Pintérné

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló 2007.

Közhasznúsági beszámoló 2007. Közhasznúsági beszámoló 2007. A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány célja: Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek működésének erősítése, hatékonyságuk növelése, annak érdekében, hogy társadalmi

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Alapítvány az Aszódi Evangélikus Fiatalokért 2010. évi Közhasznúsági jelentése Aszód, 2011. május 31. Detre Zoltán elnök 2 AZ Alapítvány az Aszódi Evangélikus Fiatalokért Közhasznúsági

Részletesebben

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E.

M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1 8 2 3 2 8 1 9-9 4 9 9-5 2 9-0 1 Statisztikai számjel M. O. CHRON COLITISES BETEGEK E. 1021 BUDAPEST, HŰVÖSVÖLGYI U.112. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2011. január

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2015. Üzleti évről 2015. január 01-2015. december 31. 2151 Fót, Malom u.1. tel.:27/ 539-680 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma - SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ: - Közhasznú

Részletesebben

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1.

Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Statisztikai számjel Mozgássérültek Heves Megyei Egyesülete 3300 Eger, Rózsa Károly u. 2 1. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Beszámolója Éves zárómérleg 2010. január 01. - 2010 december 31. 2010.

Részletesebben

BOLDOGBT Egyesület 2040 Budaörs, Cserebogár u.1

BOLDOGBT Egyesület 2040 Budaörs, Cserebogár u.1 1 8 7 1 4 5 1 9 1 1 3 KSH szám T E 4 7 6 7-2 0 0 6 az egyesület megnevezése 2040 Budaörs, Cserebogár u.1 az egyesület címe, telefonszáma 2011.december 31. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG

Részletesebben

FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT

FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS Közhasznú Nonprofit Kft 2010. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2014..május 14. Szabó János elnök Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Keltezés: 2009.április 06... az egyéb szervezet vezetője

Keltezés: 2009.április 06... az egyéb szervezet vezetője Egyéb szervezet neve 19032382-91999-331-02 Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány Egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának eredménylevezetése

Részletesebben

2009. évi. Közhasznúsági jelentése

2009. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2009-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT

Részletesebben

Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a gazdálkodási évről

Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a gazdálkodási évről Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012. gazdálkodási évről Készítette: Magyar Tinnitus Egyesület Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-as esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135

SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET. 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13. Cégjegyzékszám: TE 3777. Ksh: 450135 SANDAN KARATE KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 2220 Vecsés Hunyadi u. 13. Adószám: 18701335-1-13 Cégjegyzékszám: TE 3777 Ksh: 450135 2011. évi Közhasznúsági jelentése Vecsés, 2012. május 23. Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása:

Bevételek alakulása: Kiadások alakulása: Alapítvány a Dányi Iskolásokért 2118 Dány, Szent Imre tér 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év I. ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁSA: Az alapítvány neve: ALAPÍTVÁNY A DÁNYI ISKOLÁSOKÉRT Székhelye: 2118 Dány, Szent Imre

Részletesebben

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Dunaújváros, 2012. május 19. Katona Dániel elnök Az MTH Magyar Túra Hajó

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Csillogó Gyermekszemek Alapítvány 4100 Berettyóújfalu Vass Jenő u. 8. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gálné Tóth Klára elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Csillogó Gyermekszemek Alapítvány

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója címe: 2117 Isaszeg, Aulich u. 8/F. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2006.év Gödöllő, 2007. 03. 31. Közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlege E S Z K

Részletesebben

Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány 9241 Jánossomorja, Szabadság u évi Közhasznúsági jelentése

Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány 9241 Jánossomorja, Szabadság u évi Közhasznúsági jelentése Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány 9241 Jánossomorja, Szabadság u. 39. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Jánossomorja, 2013. március 29. Lacknerné Fördős Klára elnök Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről

Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről Közhasznúsági Beszámoló a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány 21. évi tevékenységéről AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁS A.,Képző és Iparművészeti Közalapítvány

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 0 8 év GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 8800 NAGYKANIZSA TELEKI U. 7/C. II/16. címe Keltezés:

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY

MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 MAGYAR NEMZETI SZÍVALAPÍTVÁNY székhely: 1146 Budapest, Cházár András u. 19. adószám: 18049471-2-42 közhasznúsági fokozat: kiemelkedően közhasznú szervezet

Részletesebben

KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról év

KIMUTATÁS a vagyon felhasználásáról év Közhasznúsági jelentés 3. sz. melléklete a vagyon felhasználásáról Változás Megnevezés Előző évi összeg (eft) Tárgyévi összeg (eft) Megjegyzés % eft Induló tőke 79 566 Tőkeváltozás 271 356-210 Lekötött

Részletesebben

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009 A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

Az ORSZÁGOS SCLERODERMA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Az ORSZÁGOS SCLERODERMA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Az ORSZÁGOS SCLERODERMA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2006. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló Az Országos Scleroderma Közhasznú

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület 1 8 7 2 5 5 6 4-9 4 9 9-5 2 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2009. augusztus 18. - 2009. december 31. 2009 Kelt Budapest, 2010. május 31. P. H. A vállakozás

Részletesebben