Jegyzőkönyv. 26/2015. sz. határozat
|
|
- Miklós Veres
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén december 8-án, a Szövetség 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. sz. alatti iroda helyiségében. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Makár Richárd: Köszöntötte az elnökség tagjait és a megjelenteket. Ismertette a napirendi pontokat. 1. Beszámoló a Szövetség II.-III. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról 2. Alelnöki beszámoló a II.-III. negyedévi tevékenységéről 3. Beszámoló pályázatok állapotáról évi kiemelt eseménynaptár, kiemelt szövetségi rendezésű programok 5. Massa és Fehér holló kulcsosházak évi üzemeltetése 6. Rendkívüli közgyűlés összehívása alapszabály-módosítás miatt 7. Egyebek Makár Richárd: Az 1. napirendi pont kiküldött anyagával kapcsolatban megkérdezte, van-e valakinek észrevétele, hozzáfűznivalója a leírtakkal kapcsolatban. Megállapította, hogy az Elnökség a beszámolót egyhangúlag elfogadta. 26/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta a Szövetség II.-III. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról szóló beszámolót. Makár Richárd: A 2. napirendi pont kiküldött anyaggal kapcsolatban megkérdezte, kíván-e valaki bármit hozzáfűzni. Megállapította, hogy az Elnökség az alelnöki beszámolót egyhangúlag elfogadta. 27/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta az alelnök beszámolóját II.-III. negyedévi tevékenységéről. Makár Richárd: A 3. napirendi ponttal kapcsolatban szóbeli kiegészítést tett. Az első részben azok a pályázatok szerepelnek, amelyek várólistásak vagy elutasításra kerültek. Három olyan pályázat van, ami jelenleg is fut, ebből az Encián Tájékozódási Teljesítménytúrára vonatkozó átütemezhető volt a Mikulástúrára az Önkormányzat engedélyével. Eredetileg a GYOT alkalmából került volna megrendezésre, de akkor a csekély érdeklődés miatt elmaradt. A másik az Idegenforgalmi Alaptól kapott Ft a GYOT-on került felhasználásra. Az ÉMOP-os pályázat megvalósíthatósági határidejét december 31-ig meghosszabbították, ekkor zárul a projekt. 1
2 Bernáth Marietta: Az ÉMOP-os pályázattal kapcsolatban könyvvizsgálói ellenőrzés történt nyáron és a jövő héten lesz a következő az elmúlt időszakban keletkezett számviteli bizonylatok ellenőrzése kapcsán. Egy tárgyi eszköz analitikát kell elpostázni még. Gyurák József: Megkérdezte, hogy kinél lesznek ezek az eszközök üzembe helyezve? Bernáth Marietta: Az eszközök tulajdonosa a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség, hiszen a beszerzésekről szóló számlák is a megyei Szövetség nevére szólnak. Jelenleg a Magyar Természetjáró Szövetségnél vannak tárolva (vonalkód leolvasó készülékek, kerékpáros műszaki elsősegély csomagok), mivel a beszerzések nemcsak a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetséget érintették, hanem az OKK projektben érintett valamennyi partnert. Az eszközök átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján az OKK szolgáltatói hálózat egy-egy partneréhez kerülnek a közel jövőben. Ezt a szolgáltatói hálózatot is az MTSZ építette fel. Gyurák József: Ha üzembe lesznek helyezve, amortizáció is jelentkezik. Bernáth Marietta: Mivel a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség nevén futó beszerzések ezek, így természetesen az amortizációt is a megyei Szövetségnél kell elszámolni. A kis értékű eszközöknél egy összegben történik leírásuk, a kerékpáros műszaki elsősegélycsomagoknál pedig a pályázat 5 éves fenntartási időszaka alatt lineárisan amortizálva, melyet a könyvelésben is ennek megfelelően kell szerepeltetni. Azaz figyelemmel kell lenni, hogy a kapott támogatásból az amortizációra jutó értéket el kell határolni és minden évben az amortizáció összegével egyenértékűt kell majd belőle elszámolni. Tóth Éva: Ezek a vonalkódos leolvasók az MTSZ kártyákra vonatkoznak? Garadnay Sándor: Olyan helyeken használható, ahol az MTSZ tagsági kártyára kedvezményt biztosítanak. Helyenként olyan szolgáltatókhoz is kiteszik őket, ahol várhatóan nagy forgalom lesz, például Dobogókőn. Lehet, hogy a legközelebbi GYOT-on is lehet majd használni. Makár Richárd: A pályázatokról annyit lehet még tudni, hogy kiírták a NEA-s pályázatokat, a beadási határideje a működési költség pályázatoknál január 7., a szakmai pályázatoknál január 18. a Mobilitás és Alkalmazkodás Kollégiuma esetén. Megkérdezte, van-e valakinek még hozzáfűzni valója. Megállapította, hogy a beszámolót a szóbeli kiegészítéssel egyhangúlag elfogadták. 28/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta a pályázatok állapotáról szóló beszámolót. Makár Richárd: A 4. napirendi pont a jövő évi kiemelt eseménynaptárra vonatkozik. Az eszaktura.hu oldalon már megtalálhatók a 2016-ban tervezett szövetségi és egyesületi kiemelt programok. Tóth Éva: A Szövetség megalakulásának 25 éves jubileuma alkalmából tervezett 25 km-es túrákról kért bővebb tájékoztatást. Be lehet-e vonni az egyesületi túrákat a születésnapi programba? 2
3 Makár Richárd: A szokásos éves megyei túranaptárban benne kell lennie ezen túráknak is. A 25 éves évfordulóra tekintettel a teljesítés két módon történhet: - minden negyedévben egy olyan 25 (± 5) km-es túrán kell részt venni, ami a megyei túranaptárban szerepel vagy - három 25 (± 5) MTSZ pontot érő túrát kell teljesíteni minden negyedévben. Egyszerű igazoló lapja lesz, csak a túravezető fogja igazolni a teljesítést. Minden túrának lesz száma, amit a honlapon fognak megtalálni. A megyei teljesítménytúrák is figyelembe vehetők. Garadnay Sándor: Az a javaslata, hogy egy személy kezében legyen ennek a programnak az adminisztrációja. Ennek kapcsán valamilyen központi rendezvényt is kellene szervezni, amelyről médiaanyagot kell készíteni és népszerűsíteni a megyei Szövetséget. Jelezni kell az MTSZ-nél, hogy itt milyen munka folyik, mennyi rendezvény kerül megszervezésre és milyen nagy létszámú az érdeklődés. Tömegével vannak diáktúrák, ezzel első a Szövetség országos szinten. A 25 év ugyanilyen, az OKT festése szintén (a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség festette a legtöbb utat 2015-ben). Bernáth Marietta: A legutóbbi Mikulástúrán is a túravezetőkkel együtt 745 fő vett részt. Lehet, hogy ez volt az országban az egyik legnagyobb Mikulástúra rendezvény, azonban sokan még sem tudtak róla, mert valóban nem reklámozza magát kellően a megyei Szövetség. Ennek oka részben, hogy a megvalósításban közreműködők szabadidejét bőven leköti az egyes rendezvények szervezése, megvalósítása, az önreklámra már nem fordítanak időt, energiát, mert alighogy vége van az egyiknek, kezdik a következőt. Makár Richárd: A 25 éves születésnapi központi ünnepséget a legnagyobb rendezvényen, a Népek Tavaszán tervezik megtartani. Ott lehet hirdetni, hogy már 25 éves a Szövetség. Az évnyitó túrán kerül kihirdetésre a túrasorozat, januártól lehet gyűjteni a pontokat. A díjazásról a későbbiekben fognak döntést hozni. Megállapította, hogy a jövő évi eseménynaptárt az elnökség tagjai egyhangúlag elfogadták. 29/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta a évi kiemelt eseménynaptárt. Makár Richárd: Az 5. napirendi pont a kulcsosházak fenntartásával, működtetésével kapcsolatos. A Szövetség tárgyi eszköz analitikája szerint a Massa kulcsosházat án vásárolta a Szövetség Ft-ért, a bútor Ft volt. Aktivált értéke án a felújítások után Ft én könyv szerinti értéke Ft volt. A Fehér holló kulcsosházat án Ft-ért vásárolták, majd ezt követően felújították, melynek értékével a bekerülési érték természetesen emelkedett és ezen összeg az amortizáció alapja. A i könyv szerinti értéke Ft. Gyurák József: A hollóházi házért 4-5 millió forintot lehetne kérni, ha eladásra kínálná a Szövetség. 3
4 Bernáth Marietta: Mindkét ház vendégforgalma évek óta alacsony, az elmúlt tíz évben történt kisebb-nagyobb (Ómassa esetén a tetőfelújítás, belső vakolás, festés, gipszkartonozás, villamoshálózat felújítás; Hollóháza esetében az ágyak újrakárpitozása, folyosó burkolás, szobák újra burkolása, stb.) beruházások sem térültek meg tulajdonképpen és már megint költeni kell a házakra. Tíz évvel ezelőtt sem voltak kiváló állapotúak az épületek és az azóta ráköltött pénzt is úgy nyelték el az ingatlanok, hogy az összbenyomása az embernek továbbra sem kellemes egyik épülettel kapcsolatban sem. Makár Richárd: Az állapotuk miatt nem lehet ajánlani egyik ingatlant sem. Hollóházán már csak egy-két vendégház, szállásadó működik, bezárt minden az érdeklődés hiánya miatt. Kicsit távolabb, Füzérradványban vagy Bózsván kicsit drágábban, de sokkal jobb minőségű szálláslehetőséget lehet találni. Árat emelni nem lehet még akkor sem, ha felújításra kerül. Bernáth Marietta: Próbálták úgy is hasznosítani, hogy a megyei egyesületeknek kedvezményes áron ajánlottak szálláslehetőséget, de még így sem volt érdeklődés. Makár Richárd: Hollóháza lakossága is már 1000 fő alá csökkent. A polgármester asszonyt próbálták rábeszélni arra, hogy adjanak be pályázatot egy turisztikai attrakcióra, amelyhez hasznosítani lehetne a kulcsosházat. A másik lehetőség, hogy a szlovákoknak megpróbálják meghirdetni. Az MTSZ képviselőivel beszélgettek az OKT-hoz kapcsolódó, állami vagyonhoz tartozó turistaházak felújításáról. Mivel a Fehér holló is az OKT mentén található, pályázat keretében esetleg szóba jöhetne a felújítása. Ezt a két házat jó szívvel nem lehet ajánlani senkinek. Az a kérdés, mit lehet csinálni. 1. Lehet várni, aki bevállalós turista, kiveheti. 2. Ki lehet adni üzemeltetésre. 3. El lehet adni. Bernáth Marietta: Az ómassai ház esetében olyan lehetőség is felmerült, hogy a konyha részt le lehetne zárni, amely a legrosszabb állapotban van. A két szobát fel lehet annyira újítani, hogy egy szoba maradna, ill. a bejárathoz közelebbi szobából konyha-étkezőt kialakítva. Makár Richárd: A ház előnye, hogy turista utak kereszteződésében van. Gyurák József: A hollóházi kulcsosház majdani eladási árát rá lehetne fordítani a Massa kulcsosház felújítására. Makár Richárd: Egyetért ezzel a javaslattal. Megállapította, hogy az elnökség javasolja a hollóházi kulcsosház eladását a közgyűlésnek. 30/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége közgyűlés elé terjeszti a hollóházi Fehér holló kulcsosház eladási javaslatát. 4
5 Makár Richárd: A 6. napirendi pont az alapszabály módosítása székhelyváltozás miatt. Rendkívüli közgyűlést kell összehívni ezzel kapcsolatban, amelynek időpontját január 29-én 16:00 órára javasolta a Selyemrét u. 30. Fsz. 2. sz. alatti szövetségi helyiségbe. Napirendi pontok: 1. Alapszabály-módosítás székhelyváltozás miatt 2. Fehér holló kulcsosház értékesítése 3. Egyebek Megállapította, hogy a javaslattal az elnökség egyhangúlag egyetértett. 31/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta, hogy a Szövetség január 29-én rendkívüli közgyűlést tart az alábbi napirendi pontokkal. 1. Alapszabály-módosítás székhelyváltozás miatt 2. Fehér holló kulcsosház értékesítése 3. Egyebek Az Egyebek napirendi pontban a következő témák kerültek megtárgyalásra: 1. Az MHTE és az MVSC jelezte érdeklődését a 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. alatti szövetségi iroda használata iránt havi egy-két alkalommal. Azt javasolta, hogy a tagszervezetek részére térítésmentes használatot biztosítson a Szövetség. Ez a két szervezet esetében szerdai napokat jelent. Gyurák József: Javasolta, hogy a rezsiköltségekhez járuljon hozzá a két szervezet. Makár Richárd: Úgy gondolta, hogy a szövetségi rendezvényeken nyújtott eddigi és jövőbeni segítség miatt nem indokolt a rezsitérítés. Megállapította, hogy az elnökség egyetértett azzal, hogy az MHTE és MVSC térítésmentesen használhassa az irodát saját egyesületi/szakosztályi megbeszéléseire. 32/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta, hogy a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület és a Miskolci Vasutas Sport Club Természetjáró Szakosztálya a Szövetség 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. sz. alatti irodáját től térítésmentesen használhatja havi 1-2 alkalommal, szerdai napokon. 2. Az MTSZ támogatás (tagok utáni 500.-Ft/fő) felét a tagszervezetek megkapták egy előző határozat alapján. A fennmaradó részt a jelzett turistautak felújítására kívánták felhasználni, de erre nem került sor az országos jelzések festése miatt (időhiányra való tekintettel). Javasolta, hogy az összeget a jövő évre vigyék át azzal a megjegyzéssel, hogy kizárólag jelzésfestésre használható fel. Megállapította, hogy az elnökség egyhangúlag egyetértett azzal, hogy az MTSZ támogatás fennmaradó összegét a évi jelzésfestésre fordítsák. 5
6 33/2015. sz. határozat A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöksége egyhangúlag elfogadta, hogy az MTSZ támogatás fel nem használt részét évben jelzésfelújításra fordítja a Szövetség. 3. Jövőre az MTSZ-nél új választás lesz, viszont szeretnék folytatni a megkezdett munkát. Javaslatokat várnak az együttműködés fejlesztésére. A Szövetség jelezte a kulcsosházak, valamint a Petőfi kilátó problémáját. Az MTSZ képviselői elmondták, hogy o várható, hogy lesz jelzésfestési pályázat év elején, lezárása június közepén; o gond, hogy vannak olyan egyesületek, amelyek nem tudnak számlát adni a festésről, ezért felvetették, hogy a pályázatok úgy kerüljenek kiírásra, hogy az MTSZ tagegyesületei, illetve a megyei szövetségek is pályázhassanak; o az OKT változások miatti felújítások harmadik üteme következik, amelyet Sátoraljaújhely környékén fognak végezni. Itt valószínűleg kollégiumi szállást sikerül kapni; o ezek után a hosszabb utak, mint a Rákóczi út felújítása következik, mert többen jeleztek problémás szakaszokat; o egy év garanciával vállalták el a festéseket, az MTSZ minden egyes jelzést meg fog vizsgálni, fényképpel rögzíteni. Ha lesznek javítási feladatok, azt meg kell csinálni. Az ellenőrzést a Szövetség is megkezdte; o információs táblákat helyeztek ki, amelyekkel több probléma is van: nem a helyes irányba mutatnak a táblák, a tartalma sem megfelelő, leesik a tábla, vannak olyanok, amelyek fokozottan védett területre mutatnak, amelyek nem szerepelnek a turistatérképeken sem (Bontottcsirke-barlang), gyalogos sebesség szerepelt kerékpáros úton, a tematikus jelzést mutatta, de a turistaút jelzését nem. Minden táblának kódja van, ez alapján lehet jelezni a hibákat. Az MTSZ kérése, hogy a Szövetség gyűjtse össze a hibákat és egyszerre tájékoztassa az országos szervezetet a javítani valókról. k.m.f. Makár Richárd elnök Bernáth Marietta alelnök A jegyzőkönyvet Solczi Ágnes vezette. 6
Jegyzőkönyv. Bernáth Marietta: Köszöntötte az elnökség tagjait és a megyei tagszervezetek megjelent képviselőit. Ismertette a napirendi pontokat.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség kibővített elnökségi ülésén Miskolcon, a Zsigmondy u. 2. fsz. 5. alatti helyiségében 2015. április 28-án. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti
Jegyzőkönyv. Az elnökség egyhangú szavazással elfogadta az előző elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintését.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén 2014. november 11.-én a Teleki Tehetséggondozó Kollégium hivatalos helyiségében. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint
Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti
Elnökségi Ülés 2011. december 14.
1 Elnökségi Ülés 2011. december 14. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1) 2011.10.04-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2) Beszámoló a Magyar Természetbarát Szövetség legutóbbi
Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelenléti ív szerint
Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2014. 01. 21-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2014. I. negyedévi
Jegyzőkönyv. Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén április 18-án a Szövetség hivatalos helyiségében.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén 2016. április 18-án a Szövetség hivatalos helyiségében. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Makár Richárd: Köszöntötte
Jegyzőkönyv. 1./ 2014.04.15 és 04.29.-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnökségi ülésén 2014. július 8.-án a Teleki Tehetséggondozó Kollégium hivatalos helyiségében. Jelen voltak: a mellékelt jelenléti ív szerint
Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2012. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról
Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2012. IV. negyedévi működéséről, programjairól, gazdálkodásáról A Szövetség 2012. IV. negyedévi működése során mind szakmai, mind gazdasági szempontból
Elnökségi Ülés 2013. december 10. Jelenléti ív szerint
Elnökségi Ülés 2013. december 10. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2013. 10. 22-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése 2./ 2014. első négy havi szövetségi programjai előkészítésének
Elnökségi Ülés 2013. április 16.
Elnökségi Ülés 2013. április 16. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2013. 01. 15-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2013. I. negyedévi működéséről,
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV
Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.
Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke 16 órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2015. május 15-én a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Wass Albert termében (3527 Miskolc, Selyemrét u. 1. szám). Jelen vannak: a
Elnökségi Ülés október 22.
Elnökségi Ülés 2013. október 22. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1./ 2013. 09. 10-i és 2013.07.16-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2013. III.
Elnökségi ülés március 30.
Elnökségi ülés 2011. március 30. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1.) 2011. 01. 19-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2.) Beszámoló a Szövetség 2011. I. negyedévi működéséről,
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE
MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:
A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):
Magyar Természetjáró Szövetség
Összefoglaló a Magyar Természetjáró Szövetség 2018 évi tevékenységéről TÁBLÁZÁS JAVÍTÁS A 2018-as évben a Bükk-hegységben készült el a táblák javítása, amely összesen 213,4 km turistautat érintett. A nyomvonalak
Jegyzőkönyv Készült: Makár Richárd Makár Richárd:
Jegyzőkönyv Készült: A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Rendkívüli Közgyűlésén, 2016. január 29-én a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 3527 Miskolc, Selyemrét u. 30. fsz. 2. sz. alatti irodájában.
Elnökségi Ülés 2012. július 26.
1 Elnökségi Ülés 2012. július 26. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2012.06.07.-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2012. II. negyedévi működéséről,
T Á R G Y S O R O Z A T A
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Beszámoló A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség I.-III.
Beszámoló a B.-A. A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2017. II. I.-III. III. negyedévi működéséről, programjairól ról,, gazdálkodásáról A Szövetség 2017. II.-III. negyedévi működése során is az Alapszabály
Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv
2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg
Jegyzőkönyv. Makár Richárd: Köszöntötte az elnökség tagjait és a megyei tagszervezetek megjelent képviselőit. Ismertette a napirendi pontokat.
Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség kibővített elnökségi ülésén Miskolcon, az Ökológiai Intézet Kossuth u. 13. alatti hivatalos helyiségében 2015. január 20-án. Jelen voltak:
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 -
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, - 1-2014. május 23. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2014.10.30., szerda 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2014. Jegyzőkönyv Boronkai József: Köszöntöm az
BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv
Helye: Ökológiai Intézet, BFTE iroda. 3525 Miskolc, Kossuth u. 13. I. emelet Ideje: 2016.08.23., kedd 17.00 óra BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés 2016. Jegyzőkönyv Makár Richárd: Köszöntöm a megismételt
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 15,00 órakor
JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 7/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. május 26-án megtartott üléséről Határozatok száma: 33-38. 1 TARTALOMJEGYZÉK 33/2015.(V.26.) PBH.
Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló
Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2015. május 13-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 -
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, - 1-2015. május 15. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2014.. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Petrivente Hrvatska manjinska samouprava 2010. november 30-i testületi ülése
2-11/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V HORVÁT KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. november 30-án MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 18/2010. (XI.30.) G2 19/2010. (XI.30.)
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2013. 04. 19-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve
7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség. Közgyűlése május 23. Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos Terem, óra.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlése 2014. május 23. Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos Terem, 16 30 óra. B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésének Jegyzőkönyve
A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.
2/2016 JEGYZŐKÖNYV Készült: a Derkovits Iskoláért Alapítvány kuratóriumának üléséről. Időpont: 2016. október 13. 17.00 óra Helyszín: Derkovits Gyula Általános Iskola Szombathely Bem J. u. 7. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné
3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g
4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült a Toponári Művelődési Házban, a Kaposvár Megyei Jogú Város Toponári Településrészi Önkormányzata 2011. június 10-én 16.00 órakor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti
Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2010. III. negyedévi mőködésérıl, programjairól, gazdálkodásáról
Beszámoló a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség 2010. III. negyedévi mőködésérıl, programjairól, gazdálkodásáról A Szövetség 2010 III. negyedévi mőködése során mind szakmai, mind gazdasági szempontból
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:
JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.
Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/1. Jegyzőkönyv
2008/1. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete Közgyűlésén 2008. február 23-án az Érdligeti Közösségi Házban, Érd, Fürdő u.1. A 9:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent
Elnökségi ülés 2014. január 21.
Elnökségi ülés 2014. január 21. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1. 2013. 12. 10-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése. 2. Beszámoló a Szövetség 2013. IV. negyedévi
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
Elnökségi ülés április 20.
Elnökségi ülés 2011. április 20. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1.) 2011. 03. 30.-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2.) 2011. május 21.-i közgyűlés előkészítése. 3.) Egyebek
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,
1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-17/2014. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt ülésén A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt
JEGYZŐKÖNYV. Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről május 8.
JEGYZŐKÖNYV Készfiit; a Tompái Víziközmű Társulat 2013. május 8-án tartott rendkívüli közgyűléséről 2013. május 8. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bács-Kiskun megyében, Tompa Város Polgármesteri Hivatalában, Tompa,
JEGYZŐKÖNYV. 2. Javaslat a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat évi költségvetésének IV. számú módosítására
JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. november 5-én, Vanyarcon, a Könyvtár termében tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. Jelen vannak:, a testület e dr.
Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról
Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: Napirendi pontok: 2009. január 20-án Etyek Község Önkormányzat Képviselő-testület Vállalkozói és Pályázati Bizottságának nyílt üléséről A mellékelt jelenléti ív szerint
Elnökségi Ülés 2010. július 06.
Elnökségi Ülés 2010. július 06. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1.) Beszámoló a Szövetség 2010 elsı félévi mőködésérıl, programjairól 2.)Fıtitkári beszámoló elsı félévi tevékenységérıl
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.
Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen
Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről
Jegyzőkönyv, mely készült 2013. július 11. napján 9 órakor a Gyerekesély Irodában (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló
Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, május 20.
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - Miskolc, 2016. május 20. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2015.. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
Tápiószőlősi Községi Sportegyesület
Tápiószőlősi Községi Sportegyesület JEGYZŐKÖNYV Készült: Tápiószőlős Községi Sportegyesületének 2010. március 27-én megtartott közgyűlésén Az ülés helye: Sportépület-Sport út 3. Jelen vannak: A jelenléti
Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318
Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2011. május 13. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ
Elnökségi Ülés szeptember 13. Jelenléti ív szerint
Elnökségi Ülés 2012. szeptember 13. Jelen vannak: Napirendi pontok: Jelenléti ív szerint 1) A 2012. 07. 26-i elnökségi ülés határozatainak áttekintése. 2) Jövőbeni természetjáró rendezvényeink és a Természet
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2015. április 16-án az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,
Közgyűlése május 20.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlése 2012. május 20. Teleki Tehetséggondozó Kollégium Iharos Terem, 9 00 óra. 2 B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésének Jegyzőkönyve
Akikre büszkék vagyunk. (2018)
Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések
JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja
JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről
JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt
Közhasznúsági jelentés 2006.
Közhasznúsági jelentés 2006. Magyar Természetbarát Szövetség Szövetségünk alapszabályban megfogalmazott célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését,
J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János
JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése
Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV
A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács
Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)
Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Tárgy: a Magyar Vízkútfúrók
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.
Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, május 25.
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 - Miskolc, 2013. május 25. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2012. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS
ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI
Ikt.szám: 1/144-8/2012. KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs, Nagybajcs és Vének Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2012.
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL - 1 -
BESZÁMOLÓ A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG 2017. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL, GAZDÁLKODÁSÁRÓL Miskolc, - 1-2018. május 25. I. AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A SZÖVETSÉG 2017.. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester
Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2017. február 28-án 15:00 óra N A P I R
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen
Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), I. emeleti kocka tárgyaló
Jegyzőkönyv a Fogyatékosok Országos Diák-, és Szabadidősport Szövetségének (a továbbiakban: FODISZ) 2014. szeptember 6-án megtartott elnökségi üléséről (a továbbiakban: ülés) Az elnökségi ülés helyszíne:
Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. március 27-én 9.00-kor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: a csatolt
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 12 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég
JEGYZŐKÖNYV amely készült 2011. szeptember 25. 11 óra 36 perces kezdetel a Wikimédia Magyarország Egyesület megismételt közgyűlésén, a 2083 Solymár, Orgona utca 9. szám alat. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv
19:07 Jakab Annamária elnök ismerteti az alapszabály módosítás részleteit.
Teljesítménytúrázók Társasága Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 110. Székhely: 1035 Budapest, Raktár u. 6. e-mail: ttt.levelek@gmail.com Telefon: +36 70 9412258 elnök: Jakab Annamária Jegyzőkönyv a Teljesítménytúrázók
Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a 2007. szeptember 22-én megtartott elnökségi ülésről, Dobogókőn A 2007. szeptember 15-ére meghirdetett elnökségi ülést az előrejelzések alapján határozatképtelenség miatt
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rönökön a hivatali helyiségében megtartott április 11.-án 17 órakor megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről.
10/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rönökön a hivatali helyiségében megtartott 2011. április 11.-án 17 órakor megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Pékó Tamás polgármester Sztraka László
JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.
JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint
JEGYZŐKÖNYV. A Közgyűlés a javaslatot egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. január 29-én 17.00 órakor a Magyar Gószövetség közgyűlésén. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dienes Péter köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a Közgyűlés
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak: