A SzentíráS vándorútja A tiszántúlon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SzentíráS vándorútja A tiszántúlon"

Átírás

1 Tiszántúli Református Egyházkerület Reformátori alapok A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon Felelős szerkesztő: Fekete Károly Kiadja a Tiszántúli Református Egyházkerület Szerkesztette: Fekete Károly, Tóth-Mihala Veronika, B. Nagy Tünde A szöveget gondozta: Tóth Erika A térképet szerkesztette: Ősz Attila Grafikai terv, tipográfia: Mikáczó Kamilla Nyomtatás és kötés: Center-Print Nyomda Kft. Felelős vezető: Szabó Sándor Debrecen, 2017 Illusztráció: Baló Anna ttre.hu A SzentíráS vándorútja A tiszántúlon Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent Igédnek

2 A szent keresztyén egyház, amelynek Krisztus az egyedüli Feje, Isten Igéjéből született, abban marad, és nem hallgat idegen szóra ból való Berni tételek legelseje, in: NAGY Barna, Bevezetés a II. Helvét Hitvalláshoz

3 ÁldÁs, BékEsséG! Kedves Testvéreink a Krisztus Jézusban! Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek A Reformáció 500. és a Tiszántúli Református Egyházkerület fennállásának 450. évfordulója alkalmából vándorútra indított Szentírás január 1-től december 31-ig bejárja összes tiszántúli gyülekezetünket Záhonytól Szegedig. Kézből kézbe és gyülekezetről gyülekezetre jár majd a díszkötéses könyv, amelyet vinni és fogadni kell, amelyre vigyázni és figyelni kell, amelyet érdemes felnyitni és elolvasni belőle az aznapra kijelölt verseket. A Biblia nekünk nem csak egy könyv a többi között, hanem kiemelt jelentőségű mű: a Könyvek Könyve. Olyasmit várunk tőle, amit más könyvtől nem. A szentírás Isten kijelentésének tanúja, hiteles forrása, amelyben Isten szava szólal meg az ember üdvösséges javára. Benne iránytűt kapunk a kezünkbe, ami helyes tájékozódáshoz segít bennünket a hit útján. A Biblia számunkra mindent meghatározó és semmivel felül nem múlható mérték: a hit normája, életünk igazodási pontja. Az egykori debreceni teológiai professzor, Csikesz Sándor legendás mondása szerint a Biblia: Ige, mert ihlet a köntöse, ígéret a sugárzása, igazság a lábnyoma, ünnep a reád mosolygása, üdvösség az ölelése, igézet a hatalma. Isten írott Igéje 2017-ben szó szerint mozgásba akar hozni bennünket, hogy lépjünk közelebb egymáshoz, hajoljunk a szentírás fölé és olvassuk szavait, majd kísérjük át a következő helyszínre, hogy így találkozásaink serkentője legyen. Aki hordozza az Igét, az ráérez majd arra, hogy az Ige Urával halad, sőt az Ige Ura hordozza őt magát is. Legyen áldás a Szentírás olvasásán a jubileumi esztendőben és erősítse meg összetartozásunkat a Tiszántúlon ez a vándorútra indított Biblia! debrecen, január 1. A reformáció áldásaiért hálát adva testvéri köszöntésünket küldjük minden kedves Testvérünknek: dr. AdoRjÁN GuszTÁv főgondnok dr. FEkETE károly püspök 3

4 4 litu RGIAI AjÁNl Ás (Ha bibliaóra vagy istentisztelet keretében történik a Biblia fogadása és a beosztás szerinti felolvasás, akkor értelemszerűen rövidíthető és alakítható a liturgiai ajánlás.) Köszöntés Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsolt 119,105) Kegyelem néktek és békesség, Istentől a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Ámen. Hirdetem a gyülekezetnek, hogy a Reformáció 500. és a Tiszántúli Református Egyházkerület fennállásának 450. évfordulója alkalmából vándorútra indított szentírás megérkezett hozzánk. Isten hozta közénk a... gyülekezet küldöttségét/lelkipásztorát! A Biblia átadása és átvétele köszöntöm a...-i gyülekezet nevében a...-i gyülekezet tagjait és lelkipásztorát. szeretettel és örömmel adom át a vándorútra indított szentírást. Isten áldása legyen a...-i gyülekezet minden tagjának életén és szolgálatán! Ének (119:1 vagy 171., vagy 231:1) Hallgassátok meg szeretett Testvéreim, Isten rendelését Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat, azért én úgy bánok majd ezzel a néppel, hogy csodálkozni fog, igen csodálkozni: vége lesz a bölcsek bölcsességének, az értelmesek értelme homályos marad. (Ézs 29,13-14) Jöjjetek, tegyünk vallást bűneinkről a szent és kegyelmes Isten színe előtt. Imádkozzunk! Mindenható Urunk, színed előtt megvalljuk, hogy szükség van életünk és istentiszteletünk megújulására. Bocsásd meg képmutató kegyességünket és lélektelenül végzett szertartásainkat. Állíts újra igéd alapjára, hogy szívünket mint égő áldozatot ajánlhassuk neked. krisztusért kérünk, hallgass meg. Ámen. Halljuk meg Isten kegyelmes válaszát az Ő Igéjéből A trónuson ülő ezt mondta: íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: megtörtént. Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. (Jel 21,5-6) 5

5 6 Egyházkerületi köszöntő felolvasása kedves Testvéreink a krisztus jézusban! A reformáció 500. és a Tiszántúli Református Egyházkerület fennállásának 450. évfordulója alkalmából vándorútra indított Szentírás január 1-től december 31-ig bejárja összes tiszántúli gyülekezetünket Záhonytól Szegedig. Kézből kézbe és gyülekezetről gyülekezetre jár majd a díszkötéses könyv, amelyet vinni és fogadni kell, amelyre vigyázni és figyelni kell, amelyet érdemes felnyitni és elolvasni belőle az aznapra kijelölt verseket. A Biblia nekünk nem csak egy könyv a többi között, hanem kiemelt jelentőségű mű: a Könyvek Könyve. Olyasmit várunk tőle, amit más könyvtől nem. A szentírás Isten kijelentésének tanúja, hiteles forrása, amelyben Isten szava szólal meg az ember üdvösséges javára. Benne iránytűt kapunk a kezünkbe, ami helyes tájékozódáshoz segít bennünket a hit útján. A Biblia számunkra mindent meghatározó és semmivel felül nem múlható mérték: a hit normája, életünk igazodási pontja. Az egykori debreceni teológiai professzor, Csikesz Sándor legendás mondása szerint a Biblia: Ige, mert ihlet a köntöse, ígéret a sugárzása, igazság a lábnyoma, ünnep a reád mosolygása, üdvösség az ölelése, igézet a hatalma. Isten írott Igéje 2017-ben szó szerint mozgásba akar hozni bennünket, hogy lépjünk közelebb egymáshoz, hajoljunk a szentírás fölé és olvassuk szavait, majd kísérjük át a következő helyszínre, hogy így találkozásaink serkentője legyen. Aki hordozza az Igét, az ráérez majd arra, hogy az Ige Urával halad, sőt az Ige Ura hordozza őt magát is. Legyen áldás a Szentírás olvasásán a jubileumi esztendőben és erősítse meg öszszetartozásunkat a Tiszántúlon ez a vándorútra indított Biblia! A reformáció áldásaiért hálát adva testvéri köszöntésünket küldjük minden kedves testvérünknek: dr. AdoRjÁN GuszTÁv főgondnok dr. FEkETE károly püspök 7

6 8 Valljuk meg keresztyén hitünket az Apostoli Hitvallással Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett, Poncius Pilátus alatt megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra. Harmadnapon feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen. Ének (226:2) A kijelölt bibliai igék felolvasása az Ószövetségből és az Újszövetségből Imádság (szabadon) Javasolt gondolatkörök az imádsághoz: dicsőítsük a magát kijelentő Istent, aki szavával elér bennünket és magához hív minket. Adjunk hálát Isten üzenetéért, a testté lett Igéért, Jézus Krisztusért és az Igét megelevenítő Szentlélekért. Könyörögjünk Isten Igéjének befogadásáért, terjedéséért, magyarázatáért, egyházunk megelevenedéséért. Imádkozzunk a Szentírás tiszántúli vándorútjáért, a következő helyszín gyülekezetéért és szolgálatuk hitelességéért. Csendes ima (ajánlott) Úri imádság közös elmondása Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen. Hirdetés A Biblia vándorútjának következő helyszíne:...-i gyülekezet. Az eljuttatás módjának bejelentése. Meghívás a következő helyszínre történő átkísérésre. Ének (390:1-4, vagy 390:4) Áldás Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet! Ámen. 9

7 10 A SZenTíRÁS vá ndorútja A TISZÁn TÚLOn tájékoztató A Szentírás végigvándorolta az elmúlt két évezredet. Kutatták értelmét kétségbeesetten a vigaszra szorulók, tanulgatták sorait a katekumenek, ismételgették tanításait az apák fiaiknak, magyarázatot fűztek soronként hozzá az egyházatyák, táblákba faragták betűit a nyomdászok, forrásként fakadtak fel szavai hitvalló őseink évszázadában ben vándorútra indul a Tiszántúlon egy Szentírás, vándorútja jelkép. Jelképezi, hogy reformátusnak lenni azt is jelenti: olvasni, közösségben felolvasni az Isten Igéjét. A nagytemplomi gyülekezet viszi át az év első napján a szomszédba, a Kistemplomba a Bibliát, miután felolvasta a rá eső bibliai szakaszt. így kezdődik az út, s ezután mindenki átviszi a Bibliát a szomszédos gyülekezethez. A Tiszántúlon 414 anya- és missziói egyházközség van. A 365 napra a beosztás úgy történt, hogy vasárnaponként két helyen is olvasnak a Szentírásból, s három napon szünetel a program (nagypéntek, nagyszombat, szenteste). Az útvonalterv olvasható a táblázatban. Minden napra ki van jelölve, hogy ki, hol, mit olvas a szentírásból. A felolvasás történhet a helyi közösség adottságai szerint, változatosan. Ha a gondnok és a lelkipásztor ketten tudnak aznap erre egy órát szakítani, hogy felolvassák és átvigyék a szomszéd gyülekezetbe a Bibliát, az éppen olyan jó megoldás, mintha valaki beviszi egy hittanórára vagy az idősek otthonába vagy egy bibliakörbe a Szentírást, és felolvassák az aznapra kijelölt szakaszt. Az is elképzelhető, hogy találkozási ponttá válik a Szentírás felolvasása, találkozás a település lakóival, ahol a gyülekezet él, találkozás a szomszéd gyülekezettel, hiszen úgy is lehet időzíteni a felolvasást, hogy akkor hozzák át a szomszédok a Bibliát, amikorra a felolvasást szervezték, így két közösség együtt olvas a Bibliából. A felolvasás mellé a Tájékoztató füzetben egy ajánlott ének és imádságrend szerepel, mellyel ki lehet egészíteni az igeolvasást. A szomszéd gyülekezetnek átviheti a szentírást egy gyülekezeti tag vagy gyülekezeti csoport, a lelkipásztor, a gondnok, a presbiterek, vagy a nőszövetség tagjai. A Szentírás kapcsolatteremtő erejét jelképezi, hogy minden gyülekezetet a látogatás, a beszélgetés lehetőségével ajándékoz meg. A Szentírás mellett a gyűjtődobozban található egy Kísérőkönyv, melyben minden gyülekezetnek van egy saját oldala. Kérjük, írja alá a lelkipásztor és a gondnok, pecsételjék le az egyházközség pecsétjével. Az oldalon megörökíthető néhány sorban a helyi esemény, mindenki saját elgondolása szerint. A Tájékoztató füzetben a kapcsolattartók elérhetőségei abból a célból jelennek meg, hogy bármilyen kérdéssel, kéréssel bátran forduljanak hozzájuk. Örömmel veszünk minden szöveges-képes beszámolót, melyet akár a kapcsolattartóknak, akár a ttresajto@reformatus.hu -címre is elküldhetnek. A ttre.hu oldalon követhető lesz, hogy éppen hol jár a Szentírás, s így együtt lehet olvasni a Bibliát a tiszántúli gyülekezetekkel. A teljes szentírás felolvasása üzeni, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre. (2Tim 3,16) váljon áldás forrásává köztünk az Isten Igéje ma is! 11 TóTH-MIHAlA veronika

8 TiSzánT úl

9 14 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /01/01 vasárnap de. 1Móz 1-2 Mt 1 debrecennagytemplom 2. vasárnap du. 1Móz 1-2 Mt 1 Kistemplom TAMÁs GERGElY 30/ /01/02 hétfő 1Móz 3-5 Mt 2,1-12 kossuth utca /01/03 kedd 1Móz 6-8 Mt 2,13-23 Szabadságtelep /01/04 szerda 1Móz 9-10 Mt 3 Árpád tér debrecen /01/05 csütörtök 1Móz Mt 4,1-17 Csapókert /01/06 péntek 1Móz Mt 4,18-25 Homokkert /01/07 szombat 1Móz Mt 5,1-16 Lencztelep 9. vasárnap de. 1Móz Mt 5,17-48 Kerekestelep 2017/01/ vasárnap du. 1Móz Mt 5,17-48 Bánk /01/09 hétfő 1Móz Mt 6,1-18 Tégláskert /01/10 kedd 1Móz Mt 6,19-34 széchenyikert /01/11 szerda 1Móz Mt 7 nagysándortelep Egyetemi Gyülekezet /01/12 csütörtök 1Móz Mt 8,1-22 Mester utca /01/13 péntek 1Móz Mt 8,23-34 Füredi út /01/14 szombat 1Móz Mt 9,1-26 nagyerdő 17. vasárnap de. 1Móz Mt 9,27-38 józsa 2017/01/ vasárnap du. 1Móz Mt 9,27-38 ondód-macs TAMÁs GERGElY 30/ /01/16 hétfő 1Móz Mt 10,1-23 ebes-szepes /01/17 kedd 1Móz Mt 10,24-42 nagycsere-haláp NAGY GÁBoR /01/18 szerda 1Móz Mt 11,1-19 Mikepércs 30/ /01/19 csütörtök 1Móz Mt 11,20-30 sáránd /01/20 péntek 1Móz Mt 12,1-21 Hajdúszovát debrecen /01/21 szombat 1Móz Mt 12,22-50 derecske 25. vasárnap de. 2Móz 1-2 Mt 13,1-23 Tépe 2017/01/ vasárnap du. 2Móz 1-2 Mt 13,1-23 konyár /01/23 hétfő 2Móz 3-5 Mt 13,24-58 Esztár /01/24 kedd 2Móz 6-7 Mt 14,1-21 kismarja /01/25 szerda 2Móz 8-10 Mt 14,22-36 Pocsaj /01/26 csütörtök 2Móz Mt 15,1-20 Nagyléta /01/27 péntek 2Móz Mt 15,21-39 vértes /01/28 szombat 2Móz Mt 16,1-12 Hosszúpályi vasárnap de. 2Móz Mt 16,13-28 Hajdúbagos 2017/01/ vasárnap du. 2Móz Mt 16,13-28 Monostorpályi /01/30 hétfő 2Móz Mt 17,1-13 kokad

10 16 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /01/31 kedd 2Móz Mt 17,14-27 Álmosd NAGY GÁBoR /02/01 szerda 2Móz Mt 18,1-20 Bagamér 30/ /02/02 csütörtök 2Móz Mt 18,21-35 Újléta H AJdÚ v IdÉK /02/03 péntek 2Móz Mt 19,1-26 vámospércs lomentné /02/04 szombat 2Móz Mt 19,27-30 Nyírábrány SZOPKó Tünde 20/ vasárnap de. 2Móz Mt 20,1-19 Fülöp /02/05 Nyírmártonvasárnap du. 2Móz Mt 20,1-19 falva /02/06 hétfő 3Móz 1-3 Mt 20,20-34 Nyíracsád /02/07 kedd 3Móz 4-6 Mt 21,1-22 Hajdúsámson /02/08 szerda 3Móz 7-9 Mt 21,23-46 Nyíradony N Y írség /02/09 csütörtök 3Móz Mt 22,1-33 Nyírmihálydi NAGY józsef /02/10 péntek 3Móz Mt 22,34-46 Encsencs 30/ /02/11 szombat 3Móz Mt 23 Piricse 4. vasárnap de. 3Móz Mt 24 Bátorliget 2017/02/12 5. vasárnap du. 3Móz Mt 24 Mérk /02/13 hétfő 3Móz Mt 24 Tiborszállás NAGY józsef /02/14 kedd 3Móz Mt 24 Fábiánháza 30/ N Y írség /02/15 szerda 3Móz Mt 26,1-46 Nyírkáta /02/16 csütörtök 4Móz 1-3 Mt 26,47-75 Nyírvasvári /02/17 péntek 4Móz 4-6 Mt 27,1-26 Nyírbogát /02/18 szombat 4Móz 7-9 Mt 27,27-66 Nyírbátor 12. vasárnap de. 4Móz Mt 28 Nyírcsászári 2017/02/ vasárnap du. 4Móz Mt 28 Nyírmeggyes /02/20 hétfő 4Móz Mk 1, /02/21 kedd 4Móz Mk 1,16-45 Mátészalkakertváros Mátészalkakossuth téri keresztiné szemán szilvia 30/ /02/22 szerda 4Móz Mk 2 kocsord sz ATMÁR /02/23 csütörtök 4Móz Mk 3,1-19 Nyírcsaholy /02/24 péntek 4Móz Mk 3,20-35 Nagyecsed /02/25 szombat 4Móz Mk 4 Tyukod 7. vasárnap de. 4Móz Mk 5,1-20 ura 2017/02/26 8. vasárnap du. 4Móz Mk 5,1-20 Csengerújfalu /02/27 hétfő 4Móz Mk 5,21-43 Csenger /02/28 kedd 4Móz Mk 6 komlódtótfalu /03/01 szerda 5Móz 1-2 Mk 7,1-23 Csengersima

11 18 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /03/02 csütörtök 5Móz 3-4 Mk 7,24-37 szamosbecs keresztiné /03/03 péntek 5Móz 5-7 Mk 8,1-26 szemán szamosangyalos szilvia 30/ /03/04 szombat 5Móz 8-10 Mk 8,27-38 Pátyod 15. vasárnap de. 5Móz Mk 9 Porcsalma 2017/03/ vasárnap du. 5Móz Mk 9 Rápolt sz ATMÁR /03/06 hétfő 5Móz Mk 10,1-31 szatmárököritó /03/07 kedd 5Móz Mk 10,32-52 Fülpös /03/08 szerda 5Móz Mk 11 Győrtelek /03/09 csütörtök 5Móz Mk 12,1-27 Géberjén /03/10 péntek 5Móz Mk 12,28-44 Fülpösdaróc /03/11 szombat 5Móz Mk 13 Cégénydányád kálmán dávid 30/ vasárnap de. 5Móz Mk 14,1-31 Gyügye 2017/03/ vasárnap du. 5Móz Mk 14,1-31 szamosújlak /03/13 hétfő 5Móz Mk 14,32-72 szamossályi /03/14 kedd Józs 1-3 Mk 15,1-19 Hermánszeg /03/15 szerda Józs 4-6 Mk 15,20-47 szamostatárfalva kálmán /03/16 csütörtök Józs 7-8 Mk 16 Császló dávid 30/ /03/17 péntek Józs 9-10 lk 1,1-38 Gacsály /03/18 szombat Józs lk 1,39-80 Rozsály 31. vasárnap de. Józs lk 2,1-20 Méhtelek 2017/03/ vasárnap du. Józs lk 2,1-20 Garbolc /03/20 hétfő Józs lk 2,21-52 Nagyhódos /03/21 kedd Józs lk 3 kishódos sz ATMÁR /03/22 szerda Józs lk 4,1-30 Tisztaberek /03/23 csütörtök Bírák könyve 1-3 Lk 4,31-44 Túrricse /03/24 péntek Bírák könyve 4-5 Lk 5,1-16 Csaholc /03/25 szombat Bírák könyve 6-8 Lk 5,17-39 kisnamény 39. vasárnap de. Bírák könyve 9-10 Lk 6,1-16 darnó 2017/03/ vasárnap du. Bírák könyve 9-10 Lk 6,1-16 jánk szikszai /03/27 hétfő Bírák könyve Lk 6,17-49 Majtis ERzséBET 20/ , /03/28 kedd Bírák könyve Lk 7,1-35 zsarolyán 30/ /03/29 szerda Bírák könyve Lk 7,36-50 Nagyszekeres /03/30 csütörtök Bírák könyve Lk 8,1-25 kisszekeres /03/31 péntek Bírák könyve Lk 8,26-56 vámosoroszi /04/01 szombat Ruth 1-2 Lk 9,1-27 Nemesborzova

12 20 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó 47. vasárnap de. Ruth 3-4 Lk 9,28-62 Mánd szikszai 2017/04/02 ERzséBET 48. vasárnap du. Ruth 3-4 Lk 9,28-62 Penyige 20/ , /04/03 hétfő 1Sám 1-3 lk 10,1-20 Fehérgyarmat 30/ /04/04 kedd 1Sám 4-6 lk 10,21-42 Matolcs /04/05 szerda 1Sám 7-9 lk 11,1-28 Tunyog sz ATMÁR /04/06 csütörtök 1Sám lk 11,29-54 ópályi /04/07 péntek 1Sám lk 12,1-34 szamoskér /04/08 szombat 1Sám lk 12,35-59 szamosszeg 55. vasárnap de. 1Sám lk 13,1-17 Olcsvaapáti 2017/04/ vasárnap du. 1Sám lk 13,1-17 Panyola /04/10 hétfő 1Sám lk 13,18-35 kérsemjén /04/11 kedd 1Sám lk 14,1-24 Nábrád /04/12 szerda 1Sám lk 14,25-35 Kömörő /04/13 csütörtök 1Sám lk 15 Túristvándi 2017/04/14 Nagypéntek 2017/04/15 Nagyszombat /04/16 Húsvétvasárnap 2Sám 1-4 lk Fülesd szikszai ERzséBET 62. Húsvéthétfő 2Sám 5-9 lk 17,1-37 kölcse 20/ , 2017/04/ Húsvéthétfő 2Sám 5-9 lk 17,1-38 sonkád 30/ /04/18 kedd 2Sám lk 18,1-17 Botpalád /04/19 szerda 2Sám lk 18,18-43 Kispalád sz ATMÁR /04/20 csütörtök 2Sám lk 19,1-27 Magosliget /04/21 péntek 2Sám lk 19,28-48 uszka /04/22 szombat 2Sám lk 20,1-19 Tiszabecs 69. vasárnap de. 1Kir 1-2 lk 20,20-47 Milota 2017/04/ vasárnap du. 1Kir 1-2 lk 20,20-47 Tiszacsécse 21 sz.-bereg /04/24 hétfő 1Kir 3-5 lk 21 Tiszakóród /04/25 kedd 1Kir 6-7 lk 22,1-38 szatmárcseke /04/26 szerda 1Kir 8-10 lk 22,39-71 Nagyar /04/27 csütörtök 1Kir lk 23,1-31 kisar /04/28 péntek 1Kir lk 23,32-56 Tivadar németh PÉTeR /04/29 szombat 1Kir lk 24,1-35 Gulács 30/ vasárnap de. 1Kir lk 24,36-53 Tarpa 2017/04/30 4. vasárnap du. 1Kir lk 24,36-53 Hete /05/01 hétfő 2Kir 1-2 Jn 1,1-34 Fejércse /05/02 kedd 2Kir 3-4 Jn 1,35-51 Márokpapi

13 22 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /05/03 szerda 2Kir 5-6 Jn 2 Beregsurány NéMETH /05/04 csütörtök 2Kir 7-8 Jn 3 Beregdaróc PÉTeR 30/ /05/05 péntek 2Kir 9-10 Jn 4,1-38 Gelénes /05/06 szombat 2Kir Jn 4,39-54 Barabás SZ A BOLCS-BeR eg 11. vasárnap de. 2Kir Jn 5,1-15 vámosatya 2017/05/ vasárnap du. 2Kir Jn 5,1-15 Csaroda /05/08 hétfő 2Kir Jn 5,16-47 Tákos /05/09 kedd 2Kir Jn 6,1-40 jánd /05/10 szerda 2Kir Jn 6,41-71 Gergelyiugornya /05/11 csütörtök 2Kir Jn 7,1-30 vásárosnamény /05/12 péntek 1Krón 1-3 Jn 7,31-53 Tiszaszalka /05/13 szombat 1Krón 4-6 Jn 8,1-29 Tiszavid 19. vasárnap de. 1Krón 7-9 Jn 8,30-59 Tiszaadony 2017/05/ vasárnap du. 1Krón 7-9 Jn 8,30-59 Tiszakerecseny /05/15 hétfő 1Krón Jn 9 Mátyus /05/16 kedd 1Krón Jn 10,1-21 Nagylónya NéMETH /05/17 szerda 1Krón Jn 10,22-42 kislónya PÉTeR 30/ /05/18 csütörtök 1Krón Jn 11 Tiszamogyorós SZ A BOLCS-BeR eg /05/19 péntek 1Krón Jn 12,1-19 Mándok BeRenCSI /05/20 szombat 1Krón Jn 12,20-50 eperjeske BAlÁzs 30/ vasárnap de. 1Krón Jn 13 Tiszaszentmárton 2017/05/ vasárnap du. 1Krón Jn 13 zsurk /05/22 hétfő 1Krón Jn 14 záhony /05/23 kedd 2Krón 1-3 Jn 15 Győröcske /05/24 szerda 2Krón 4-6 Jn 16 Tiszabezdéd /05/25 csütörtök 2Krón 7-8 Jn 17 Tuzsér /05/26 péntek 2Krón 9-10 Jn 18,1-27 komoró /05/27 szombat 2Krón Jn 18,28-40 Fényeslitke 35. vasárnap de. 2Krón Jn 19,1-15 Tornyospálca 2017/05/ vasárnap du. 2Krón Jn 19,1-15 Benk /05/29 hétfő 2Krón Jn 19,16-42 Mezőladány /05/30 kedd 2Krón Jn 20 Újkenéz /05/31 szerda 2Krón Jn 21 Kopócsapáti /06/01 csütörtök 2Krón ApCsel 1 Révaranyos /06/02 péntek 2Krón ApCsel 2,1-13 Gyüre

14 24 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /06/03 szombat 2Krón ApCsel 2,14-47 Nagyvarsány BeRenCSI BAlÁzs /06/04 Pünkösd- vasárnap 2Krón ApCsel 3 kisvarsány 30/ Pünkösdhétfő 2Krón ApCsel 4,1-22 vitka 2017/06/ Pünkösdhétfő 2Krón ApCsel 4,1-22 olcsva SZ A BOLCS-BeR eg /06/06 kedd Ezsd 1-2 ApCsel 4,23-37 Ilk /06/07 szerda Ezsd 3-4 ApCsel 5,1-16 Gemzse /06/08 csütörtök Ezsd 5-6 ApCsel 5,17-42 szabolcsbáka /06/09 péntek Ezsd 7-8 ApCsel 6 Lövőpetri /06/10 szombat Ezsd 9-10 ApCsel 7,1-29 nyírlövő 51. vasárnap de. Neh 1-2 ApCsel 7,30-60 Pap 2017/06/ vasárnap du. Neh 1-2 ApCsel 7,30-60 jéke /06/12 hétfő Neh 3-4 ApCsel 8,1-25 döge /06/13 kedd Neh 5-7 ApCsel 8,26-40 szabolcsveresmart /06/14 szerda Neh 8-9 ApCsel 9 kékcse BOdnÁR PÉTeR /06/15 csütörtök Neh ApCsel 10 Tiszakanyár 30/ SZ A BOLCS-BeR eg /06/16 péntek Neh ApCsel 11 dombrád BeRenCSI /06/17 szombat Eszt 1-3 ApCsel 12 Beszterec BAlÁzs 30/ vasárnap de. Eszt 4-6 ApCsel 13 kék 2017/06/ vasárnap du. Eszt 4-6 ApCsel 13 demecser /06/19 hétfő Eszt 7-8 ApCsel 14 Gégény /06/20 kedd Eszt 9-10 ApCsel 15 Pátroha /06/21 szerda Jób 1-3 ApCsel 16 Ajak /06/22 csütörtök Jób 4-6 ApCsel 17,1-15 Rétközberencs /06/23 péntek Jób 7-8 ApCsel 17,16-34 kisvárda /06/24 szombat Jób 9-11 ApCsel 18 Anarcs 25 N Y írség 67. vasárnap de. Jób ApCsel 19 Gyulaháza 2017/06/ vasárnap du. Jób ApCsel 19 Nyírkarász /06/26 hétfő Jób ApCsel 20,1-16 Nyírtass /06/27 kedd Jób ApCsel 20,17-38 Berkesz /06/28 szerda Jób ApCsel 21 székely /06/29 csütörtök Jób ApCsel 22 Nyírtét NAGY józsef /06/30 péntek Jób ApCsel 23 Nyíribrony 30/ /07/01 szombat Jób ApCsel 24 Ramocsaháza 4. vasárnap de. Jób ApCsel 25 Nyírkércs 2017/07/02 5. vasárnap du. Jób ApCsel 25 laskod

15 26 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /07/03 hétfő Jób ApCsel 26 Nyírjákó NAGY józsef /07/04 kedd Jób ApCsel 27 Petneháza 30/ /07/05 szerda Jób ApCsel 28,1-10 Nyírmada /07/06 csütörtök Jób ApCsel 28,11-31 Nagydobos /07/07 péntek zsolt 1-3 Róm 1,1-17 nyírparasznya /07/08 szombat zsolt 4-6 Róm 1,18-32 Pusztadobos N Y írség 12. vasárnap de. zsolt 7-9 Róm 2 Papos 2017/07/ vasárnap du. zsolt 7-9 Róm 2 jármi /07/10 hétfő zsolt Róm 3 Őr szvoren /07/11 kedd zsolt Róm 4 vaja ATTIlA 30/ /07/12 szerda zsolt Róm 5,1-11 Rohod /07/13 csütörtök zsolt Róm 5, /07/14 péntek zsolt Róm 6 kántorjánosi /07/15 szombat zsolt Róm 7,1-13 Hodász /07/16 vasárnap de. zsolt Róm 7,14-25 Nyírgyulaj /07/16 vasárnap du. zsolt Róm 7,14-25 kisléta szvoren /07/17 hétfő zsolt Róm 8,1-27 kállósemjén ATTIlA 30/ /07/18 kedd zsolt Róm 8,28-39 ófehértó /07/19 szerda zsolt Róm 9,1-13 Besenyőd /07/20 csütörtök zsolt Róm 9,14-33 levelek /07/21 péntek zsolt Róm 10 Apagy /07/22 szombat zsolt Róm 11,1-24 napkor N Y írség 28. vasárnap de. zsolt Róm 11,25-36 Nagykálló 2017/07/ vasárnap du. zsolt Róm 11,25-36 Nyírgelse /07/24 hétfő zsolt Róm 12 szakoly /07/25 kedd zsolt Róm 13,1-7 Balkány /07/26 szerda zsolt Róm 13,8-14 Geszteréd /07/27 csütörtök zsolt Róm 14,1-12 Újfehértó /07/28 péntek zsolt Róm 14,13-23 kálmánháza /07/29 szombat zsolt Róm 15, vasárnap de. zsolt Róm 15, /07/ vasárnap du. zsolt Róm 15, /07/31 hétfő zsolt Róm 16 oros Baktalórántháza Nyíregyházakertváros Nyíregyházaváros Nyíregyházasóstó

16 28 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /08/01 kedd zsolt Kor 1,1-17 Sényő szilágyi /08/02 szerda zsolt Kor 1,18-31 Nyírbogdány sándor 30/ /08/03 csütörtök zsolt Kor 2 Nyírtura /08/04 péntek zsolt Kor 3 nyírpazony /08/05 szombat zsolt Kor 4 kótaj N Y írség 44. vasárnap de. zsolt Kor 5 kemecse 2017/08/ vasárnap du. zsolt Kor 5 vasmegyer /08/07 hétfő zsolt Kor 6 Tiszarád /08/08 kedd zsolt Kor 7 Nagyhalász /08/09 szerda zsolt Kor 8 Tiszatelek /08/10 csütörtök zsolt Kor 9 Ibrány /08/11 péntek zsolt Kor 10 Buj /08/12 szombat zsolt Kor 11 Paszab 52. vasárnap de. zsolt Kor 12 Tiszabercel 2017/08/ vasárnap du. zsolt Kor 12 Gáva /08/14 hétfő zsolt Kor 13 vencsellő /08/15 kedd zsolt Kor 14 Balsa szilágyi /08/16 szerda zsolt Kor 15,1-28 szabolcs sándor 30/ /08/17 csütörtök zsolt Kor 15,29-58 Rakamaz N Y írség /08/18 péntek zsolt Kor 16 Tiszanagyfalu /08/19 szombat zsolt Kor 1 Nyírtelek 60. vasárnap de. zsolt Kor 2 Tiszaeszlár 2017/08/ vasárnap du. zsolt Kor 2 Tiszalök /08/21 hétfő zsolt Kor 3 szorgalmatos /08/22 kedd zsolt Kor 4 Tiszadada /08/23 szerda zsolt Kor 5 Tiszadob /08/24 csütörtök zsolt Kor 6 Tiszavasvári /08/25 péntek zsolt Kor 7 Újtikos vincze MÁRTA /08/26 szombat zsolt Kor 8 Polgár 30/ H AJdÚ v IdÉK 3. vasárnap de. zsolt Kor 9 Hajdúnánás 2017/08/27 4. vasárnap du. zsolt Kor 9 Hajdúdorog /08/28 hétfő zsolt Kor 10 Téglás /08/29 kedd zsolt Kor 11 Hajdúhadház /08/30 szerda zsolt Kor 12 Bocskaikert /08/31 csütörtök zsolt Kor 13 Hajdúböszörmény- Bocskai tér

17 30 Em. Ssz Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /09/01 péntek Péld 1-2 Gal 1,1-9 Hajdúböszörménykálvin tér vincze MÁRTA 30/ /09/02 szombat Péld 3-4 Gal 1,10-24 Balmazújváros 11. vasárnap de. Péld 5-6 Gal 2 Nagyhegyes 2017/09/ vasárnap du. Péld 5-6 Gal 2 Hajdúszoboszló H AJdÚ v IdÉK /09/04 hétfő Péld 7-8 Gal 3,1-14 kaba szabadi /09/05 kedd Péld 9-10 Gal 3,15-29 Báránd ÁRPÁd 30/ /09/06 szerda Péld Gal 4 Tetétlen /09/07 csütörtök Péld Gal 5 Földes /09/08 péntek Péld Gal 6 Biharnagybajom /09/09 szombat Péld Ef 1,1-14 Szerep 19. vasárnap de. Péld Ef 1,15-23 sárrétudvari 2017/09/ vasárnap du. Péld Ef 1,15-23 Püspökladány /09/11 hétfő Péld Ef 2 Nádudvar /09/12 kedd Péld Ef 3 Hortobágy /09/13 szerda Péld Ef 4,1-16 Tiszacsege /09/14 csütörtök Péld Ef 4,17-32 Tiszafüred szabó konrád /09/15 péntek Péld Ef 5,1-20 Tiszaigar sándor 30/ /09/16 szombat Préd 1-3 Ef 5,21-33 kunmadaras 4. vasárnap de. Préd 4-6 Ef 6,1-9 Tiszaszentimre 2017/09/17 5. vasárnap du. Préd 4-6 Ef 6,1-9 Tiszaszőlős /09/18 hétfő Préd 7-8 Ef 6,10-24 Tiszaderzs /09/19 kedd Préd 9-10 Fil 1 Abádszalók NAGYkuNsÁG /09/20 szerda Préd Fil 2,1-13 Tiszabura /09/21 csütörtök Énekek 1-3 Fil 2,14-30 Tiszaroff /09/22 péntek Énekek 4-6 Fil 3 Tiszagyenda /09/23 szombat Énekek 7-8 Fil 4,1-9 kunhegyes 12. vasárnap de. Ézs 1-2 Fil 4,10-23 Berekfürdő 2017/09/ vasárnap du. Ézs 1-2 Fil 4,10-23 karcag /09/25 hétfő Ézs 3-5 Kol 1,1-23 Bucsa KOnCZ TIBOR /09/26 kedd Ézs 6-8 Kol 1,24-29 kisújszállás 30/ /09/27 szerda Ézs 9-10 Kol 2 kenderes /09/28 csütörtök Ézs Kol 3,1-11 Fegyvernek /09/29 péntek Ézs Kol 3,12-25 Törökszentmiklós /09/30 szombat Ézs Kol 4 szajol /10/01 vasárnap de. Ézs Thessz 1 kuncsorba

18 32 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /10/01 vasárnap du. Ézs Thessz 1 Túrkeve KOnCZ TIBOR /10/02 hétfő Ézs Thessz 2 Mezőtúr KUPAI-SZABó /10/03 kedd Ézs Thessz 3 Öcsöd kornél 30/ /10/04 szerda Ézs Thessz 4 kengyel /10/05 csütörtök Ézs Thessz 5 Rákóczifalva NAGYkuNsÁG /10/06 péntek Ézs Thessz 1 Martfű /10/07 szombat Ézs Thessz 2 Tiszaföldvár 28. vasárnap de. Ézs Thessz 3 Nagyrév 2017/10/ vasárnap du. Ézs Thessz 3 Tiszainoka /10/09 hétfő Ézs Tim 1 Tiszakürt /10/10 kedd Ézs Tim 2 Tiszaug /10/11 szerda Ézs Tim 3 Tiszasas /10/12 csütörtök Ézs Tim 4 Csépa /10/13 péntek Ézs Tim 5 Cserkeszőlő /10/14 szombat Ézs Tim 6, /10/15 vasárnap de. Ézs Tim 6,11-21 Cserebökénynagytőke 2. vasárnap du. Ézs Tim 6,11-21 Fábiánsebestyén FeHÉR CSABA 30/ /10/16 hétfő Ézs Tim 1 Csongrád /10/17 kedd Ézs Tim 2, /10/18 szerda Ézs Tim 2,14-26 kunszentmárton szentes- Felsőpárt CSOnGRÁd /10/19 csütörtök Ézs Tim 3 szentesnagytemplom Mindszentszegvár /10/20 péntek Jer 1-2 2Tim 4 Mártély /10/21 szombat Jer 3-4 Tit 1 9. vasárnap de. Jer 5-7 Tit /10/ vasárnap du. Jer 5-7 Tit 2 Hódmezővásárhely- Csúcsi és Erzsébeti Hódmező vásárhely- Tabán /10/23 hétfő Jer 8-9 Tit /10/24 kedd Jer Filem /10/25 szerda Jer zsid 1 Hódmező vásárhelyótemplom Hódmezővásárhely- Újtemplom Hódmezővásárhely- Gorzsa-Kopáncs Hódmezővásárhelysusán

19 34 Em. Ssz Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /10/26 csütörtök Jer zsid /10/27 péntek Jer zsid /10/28 szombat Jer zsid 4 Hódmezővásárhely- Újváros szeged-honvéd tér Egyetemi Gyülekezet szeged- Petőfi telep FeHÉR CSABA 30/ lovász AdRIENN 30/ CSOnGRÁd 17. vasárnap de. Jer zsid 5 szeged-kálvin tér 2017/10/29 szeged- 18. vasárnap du. Jer zsid 5 Újszeged /10/30 hétfő Jer zsid 6,1-8 kiszombor- Maroslele /10/31 kedd Jer zsid 6,9-20 Makó-Belváros /11/01 szerda Jer zsid 7 Makó-Újváros /11/02 csütörtök Jer zsid 8 Magyarcsanád /11/03 péntek Jer zsid 9,1-14 Csanádalberti /11/04 szombat Jer zsid 9,15-28 Nagyér 25. vasárnap de. Jer zsid 10,1-18 Földeák 2017/11/ vasárnap du. Jer zsid 10,1-18 székkutas /11/06 hétfő Jer zsid 10,19-39 kardoskút lovász AdRIENN /11/07 kedd Jer zsid 11,1-16 orosháza MolNÁR MÁTé /11/08 szerda Jer zsid 11,17-40 Békéssámson 20/ /11/09 csütörtök Jer zsid 12,1-11 Tótkomlós /11/10 péntek JSir 1-3 zsid 12,12-29 Mezőhegyes /11/11 szombat JSir 4-5 zsid 13 Battonya 6. vasárnap de. Ez 1-3 Jak 1,1-18 Mezőkovácsháza 2017/11/12 7. vasárnap du. Ez 1-3 Jak 1,1-18 Nagybánhegyes /11/13 hétfő Ez 4-6 Jak 1,19-27 kunágota Békés /11/14 kedd Ez 7-8 Jak 2,1-13 Elek /11/15 szerda Ez 9-10 Jak 2,14-26 Gyulavári /11/16 csütörtök Ez Jak 3 Békéscsaba /11/17 péntek Ez Jak 4 Gyula /11/18 szombat Ez Jak 5,1-12 Csorvás 14. vasárnap de. Ez Jak 5,13-20 szarvas KOvÁCS TIBOR 2017/11/19 30/ vasárnap du. Ez Jak 5,13-20 Békésszentandrás /11/20 hétfő Ez Pt 1,1-12 Gyoma /11/21 kedd Ez Pt 1,13-25 köröstarcsa /11/22 szerda Ez Pt 2,1-17 Mezőberény /11/23 csütörtök Ez Pt 2,18-25 Békés

20 36 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /11/24 péntek Ez Pt 3 doboz KOvÁCS TIBOR /11/25 szombat Ez Pt 4,1-11 Sarkad-Újtelek SZABó ÁRPÁd CSABA 22. vasárnap de. Ez Pt 4,12-19 sarkad-belváros 20/ /11/ vasárnap du. Ez Pt 4,12-19 kötegyán /11/27 hétfő Ez Pt 5 sarkadkeresztúr /11/28 kedd Ez Pt 1 Mezőgyán /11/29 szerda Ez Pt 2 Geszt Békés /11/30 csütörtök Ez Pt 3 Biharugra /12/01 péntek Dán 1-3 1Jn 1 körösnagyharsány /12/02 szombat Dán 4-5 1Jn 2 zsadány 30. vasárnap de. Dán 6-8 1Jn 3 okány 2017/12/ vasárnap du. Dán 6-8 1Jn 3 vésztő /12/04 hétfő Dán Jn 4 körösladány /12/05 kedd Dán Jn 5 dévaványa KOvÁCS TIBOR /12/06 szerda Hós 1-3 2Jn 1 szeghalom 30/ /12/07 csütörtök Hós 4-6 3Jn 1 Füzesgyarmat KOvÁCS TIBOR /12/08 péntek Hós 7-9 Júd 1 darvas FAzEkAs /12/09 szombat Hós Jel 1 Csökmő TERézIA 30/ vasárnap de. Hós Jel 2,1-11 komádi 2017/12/10 4. vasárnap du. Hós Jel 2,1-11 Magyarhomorog /12/11 hétfő Jóel 1-4 Jel 2,12-29 körösszakál /12/12 kedd ám 1-3 Jel 3 Körösszegapáti /12/13 szerda ám 4-6 Jel 4 Berekböszörmény BIHAR /12/14 csütörtök ám 7-9 Jel 5 Mezősas /12/15 péntek Abd 1 Jón 1 Jel 6 Furta /12/16 szombat Jón 2-4 Jel 7 zsáka 11. vasárnap de. Mik 1-3 Jel 8 Bakonszeg 2017/12/ vasárnap du. Mik 1-3 Jel 8 Nagyrábé kis dávid 30/ /12/18 hétfő Mik 4-5 Jel 9 Bihartorda /12/19 kedd Mik 6-7 Jel 10 Bihardancsháza /12/20 szerda Náh 1-3 Jel 11 Sáp /12/21 csütörtök Hab 1-3 Jel 12 Berettyóújfalu /12/22 péntek zof 1-3 Jel 13 Szentpéterszeg /12/23 szombat Hag 1-2 Jel 14 Gáborján 2017/12/24 Szenteste

21 38 Em. Ssz. Dátum nap Igehely Gyülekezet Kapcsolattartó /12/25 Karácsony1. zak 1-6 Jel váncsod kis dávid BIHAR 20. Karácsony2. zak 7-8 Jel 17 Hencida dr. 2017/12/26 HERMANN-Né 21. Karácsony2. zak 7-8 Jel 17 Nagykereki FRenCZeL /12/27 szerda zak 9-10 Jel 18 Bojt ERzséBET 30/ /12/28 csütörtök zak Jel 19 Biharkeresztes /12/29 péntek zak Jel 20 Ártánd /12/30 szombat Mal 1-2 Jel 21 Told /12/31 vasárnap de. Mal 3 Jel 22 vasárnap du. Mal 3 Jel 22 Berettyószentmárton debrecennagytemplom 39

22 41 DEbRECEn

23 43 H AJDúviDÉK

24 45 n yírség

25 47 SzATMá R

26 49 SzAbolCS-bEREG

27 51 nagy KunSáG

28 53 CSonGRá D

29 55 békés

30 bihar

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók 1 Ajak 3.500,- 2,0 2 Anarcs 1,4 3 Apagy 8.000.- 1,5 100,- 4 Aranyosapáti 3.000.- 1,5 500,- 5 Baktalórántháza 250.- Ft/m2 500,- 1,2

Részletesebben

16 Apagy térkép - Apagy utcakereső térkép, Apagy útvonaltervező 17 Aranyosapáti térkép - Aranyosapáti utcakereső térkép,

16 Apagy térkép - Apagy utcakereső térkép, Apagy útvonaltervező 17 Aranyosapáti térkép - Aranyosapáti utcakereső térkép, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes településének térképe egy helyen! Szabolcs-Szatmár-Bereg megye településeinek térképei utcakeresővel, vel. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei online műholdas térképek. -

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2009. január -jei állapot Vagyoni típusú adók AJAK 2,0 2 ANARCS,4 3 APAGY 0.000,5 4 ARANYOSAPÁTI 4000,5 5 BAKTALORÁNRHÁZA 250,2 6 BALKÁNY 200,7 7 BALSA

Részletesebben

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot

Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye január 1-jei állapot Bevezetett helyi adók Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2008. január 1-jei állapot Vagyoni típusú adók Kommunális jellegő adók Helyi iparőzési adó 1 AJAK 2 2006.01.01 2008.01.01 2 ANARCS 1,4 2004.01.01 3 APAGY

Részletesebben

Debreczeni csendőrkerület.

Debreczeni csendőrkerület. Sk J ). IH" CZ('nl f'sendórl"'rül," Debreczeni csendőrkerület. M. kir. debreczeni csendőrkerületi parancsnokság Debreczen. a) segédtisztség Tel. 444. b) katonai ügyész Tel. 225. c) törzsgazdasági hivatal

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság Cím Telefonszám Levelezési cím Fax: Földművelésügyi Igazgatóság 4400, Keleti u. 1. 42/508-300 4401 Pf. 304. 42/508-311 Földművelésügyi és

Részletesebben

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK

A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza, Tiszavasvári u. 41. Telefonszám: (42)410-522 Fax: (42) 410-277 E-mail címek: szszbegy@meoszinfo.hu postmaster@szszbmegy.t-online.hu

Részletesebben

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30

Óra:perc formátum Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Ügyfélfogadás: 07:30-17:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-16:00 07:30-14:30 1. számú melléklet: Ügyfélfogadás rendje(nyitva tartás), valamint Pénztári órák, forintban és valutában megadott Pénztári ki- és befizetési megbízások esetén (valutaforgalom csak a *-gal megjelölt fiókjaink

Részletesebben

2. számú melléklet Az afrikai sertéspestis vaddisznóban történő megállapítása miatt kialakított fertőzött területen található települések listája Település Járás Korlátozás típusa Ajak Kisvárdai Járás

Részletesebben

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység:

A Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet (4026 Debrecen, Bethlen utca ) alábbi kirendeltségeiben megszűnik a fent hivatkozott tevékenység: A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., Cg.: 01-10-041206) - hivatkozással a Bszt. 123. (1) bekezdésének e) f) pontjára közzéteszi, hogy a Főnix Takarékszövetkezet

Részletesebben

Járás Megnevezés Férőhely (fő) Cím Baktalórántházai j Közösségi Ház Nyíribrony, Fő út 42 Baktalórántházai j Közösségi Ház

Járás Megnevezés Férőhely (fő) Cím Baktalórántházai j Közösségi Ház Nyíribrony, Fő út 42 Baktalórántházai j Közösségi Ház Járás Megnevezés Férőhely (fő) Cím Baktalórántházai j Közösségi Ház 80 4535 Nyíribrony, Fő út 42 Baktalórántházai j Közösségi Ház 150 4536 Ramocsaháza, Fő tér 2 Baktalórántházai j Integrált Közösségi Szolgáltató

Részletesebben

06/80/ /80/ szerda: 10:00-18:00

06/80/ /80/ szerda: 10:00-18:00 Abádszalók 5350 Tiszafüred,Örvényi út 124. Alattyán 5100 Jászberény, Margit sziget 1. Debrecen: Álmosd hétfő, 4027 Debrecen, Füredi u. 72-74. 4287 Vámospércs, Béke u. 3. Vámospércs: Aranyosapáti 4800 Vásárosnamény,

Részletesebben

A SzentíráS vándorútja A tiszántúlon

A SzentíráS vándorútja A tiszántúlon Tiszántúli Református Egyházkerület Reformátori alapok A Szentírás vándorútja a Tiszántúlon Felelős szerkesztő: Fekete Károly Kiadja a Tiszántúli Református Egyházkerület Szerkesztette: Fekete Károly,

Részletesebben

Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához

Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához Pályázati feltételek és bírálati szempontok A Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához A védjegy A Hortobágyi Nemzeti Parki védjegyet az 1. számú melléklet tartalmazza. A védjegy célja (1)

Részletesebben

Észak-Aföldi régió területi hulladékgazdálkodási terv 20031

Észak-Aföldi régió területi hulladékgazdálkodási terv 20031 Észak-Aföldi régió területi hulladékgazdálkodási terv 20031 Észak-Aföldi régió területi hulladékgazdálkodási terv 2003 A közölt adatok, kiértékelések szabadon felhasználhatók a tervezi etika szabályinak

Részletesebben

A kérdőívet kitöltés előtt mentse el a saját gépére. Kérjük figyeljen az előlap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére is.

A kérdőívet kitöltés előtt mentse el a saját gépére. Kérjük figyeljen az előlap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére is. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

Közbiztonsági referensek elérhetőségei

Közbiztonsági referensek elérhetőségei Közbiztonsági referensek elérhetőségei 2014-08-01 Ssz. Közbiztonsági referensre vonatkozó adatok Katasztrófavédelmi Kirendeltség hivatali elérhetősége (42/594- székhely település neve 603, Mell: 35050)

Részletesebben

Egy év alatt végig a Biblián 1

Egy év alatt végig a Biblián 1 Egy év alatt végig a Biblián 1 I. 1. 1Móz 1 2 Zsolt 8 Mk 1,1 20 I. 2. 1Móz 3 5 Mk 1,21 45 I. 3. 1Móz 6 8 Zsolt 43 Mk 2,1 17 I. 4. 1Móz 9 10 Zsolt 9 Mk 2,18 28 I. 5. 1Móz 11 13 Mk 3,1 19 I. 6. 1Móz 14 16

Részletesebben

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett 2. helyen végzett szállító. 1. helyen végzett szállító pontszáma

1. helyen végzett szállító pályázatának benyújtási ideje. 2. helyen végzett 2. helyen végzett szállító. 1. helyen végzett szállító pontszáma Ellátott intézmény OM azonosító Ellátott intézmény neve Ellátott intézmény címe Tankerület pontszáma pályázatának benyújtási ideje 2. helyen végzett 2. helyen végzett pontszáma 2. helyen végzett pályázatának

Részletesebben

Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok. Beregsurány, beregdaróci elágazáshoz

Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok. Beregsurány, beregdaróci elágazáshoz Fehérgyarmat autóbusz-állomásról induló járatok Baktalórántháza, Fő térre M 5.40 O 6.15 14 11.00 M 12.00 14 13.10 Beregsurány, autóbusz-fordulóhoz M 5.45 M 6.10 M 10.50 O 12.10 I 14.30 I 15.40 W 15.50

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26 27. 28. 2015. Augusztus havi traffipax

Részletesebben

Település neve Lakosság szám/ gyermekszám

Település neve Lakosság szám/ gyermekszám Sor szám elepülés neve Lakosság szám/ gyermekszám GYERMEKJÓLÉI SZOLGÁLAÁS Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 2010. GYERMEKJÓLÉI Gyermekjóléti szolgálat GYERMEKJ Főállásban Nem főállásban ársult SZOLGÁLA ÓLÉI

Részletesebben

FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE

FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2013. december 15-től www.szabolcsvolan.hu 5 Baktalórántháza, Fő tér M 5:40 S 6:15 be11:00 M12:10 be13:10 Beregsurány, aut. vt. M 5:45

Részletesebben

Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények (2012.02.29.)

Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények (2012.02.29.) Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi k, intézmények (201029.) Sorszám Intézmény/ neve, székhelye Intézmény telephelye/területi irodája Fenntartó neve, székhelye Fenntartó típusa

Részletesebben

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE SZABOLCS VOLÁN Zártkörűen Működő Közlekedi Rzvénytársaság Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. A 2013/2014. évi Hivatalos VOLÁN Autóbusz Menetrend csatlakozásaival kapcsolatban megállapított VÁRAKOZÁSI IDŐK

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. január hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 2015. február havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés

Részletesebben

Település Ügyfélszolgálat címe Ügyf. Szolg. Tel. Hibabejelentő Nyitva tartás

Település Ügyfélszolgálat címe Ügyf. Szolg. Tel. Hibabejelentő Nyitva tartás Település Ügyfélszolgálat címe Ügyf. Szolg. Tel. Hibabejelentő Nyitva tartás Abádszalók 5240 Kunhegyes, Ady E. út 3 5350 Tiszafüred,Örvényi út 124. 59/510-210 70/331-5963 Kunhegyes: Hétfő:08:00-12:00 Szerda:

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ( )

Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények ( ) Szociális és Gyámhivatal Működési engedéllyel rendelkező gyermekjólét és gyermekvédelmi k, intézmények (201029.) Sorszám Intézmény/ neve, székhelye Intézmény telephelye/területi irodája Fenntartó neve,

Részletesebben

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE

VÁRAKOZÁSI IDŐK JEGYZÉKE SZABOLCS VOLÁN Zártkörűen Működő Közlekedi Rzvénytársaság Nyíregyháza, Korányi F. u. 12. A 2014/2015. évi Hivatalos VOLÁN Autóbusz Menetrend csatlakozásaival kapcsolatban megállapított VÁRAKOZÁSI IDŐK

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen

HAJDÚ-BIHAR MEGYE. Gyorsadatok a évi könyvtári munkáról VÁROSOK. Közvetlenül (helyben) használt. Személyes (helybeni) használat összesen HAJDÚ-BIHAR MEGYE Gyorsadatok a 008. évi könyvtári munkáról VÁROSOK Sorszám száma gyar. n dolgozók. 406 Megyei Könyvtár Bem tér 9. 947 5 98 99 59 0 9 9 57 00 Városi Könyvtár Piac u. 68. 5 0 9 9 5 705 585

Részletesebben

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke

,00 ó. Kálmánháza 9,00 ó. Nyírvasvári 9,00ó. Szatmárcseke 1/2018-2019. sz. körlevél (Ha az egyesületek nyilvántartásában szereplő adatok nem egyeznek a körlevélben közöltekkel, haladéktalanul egyeztessenek az Igazgatósággal.) Két hét múlva pályahitelesítés Az

Részletesebben

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére jogosult szolgáltatók közhiteles nyilvántartása

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére jogosult szolgáltatók közhiteles nyilvántartása A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére jogosult szolgáltatók közhiteles nyilvántartása Közszolgáltató neve "Deák-Intertrans" Kft. "Kelet-Környezet" Kft "Kgybé" Bt. Ale Gergely egyéni

Részletesebben

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817

Tel:52/523-817. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816. Földügyi Székház Kossuth u. 12-14. Tel: 52/523-817 I. Körzetközpont: Debrecen, Kossuth u. 12-14. Központ vezető: Nagy Judit e-mail: debrecenfg@mgszh.gov.hu Tel:52/523-817 Nagy Judit 70/436-2825 Debrecen Földügyi Székház Kossuth u. 12-14 Tel:52/523-816

Részletesebben

A belügyminiszter. /2006. ( ) BM rendelete. 1. A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok

A belügyminiszter. /2006. ( ) BM rendelete. 1. A Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok A belügyminiszter /2006. ( ) BM rendelete a Riasztási és Segítségnyújtási Tervről, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságok működési területéről, valamint a tűzoltóságok vonulásaival kapcsolatos

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hó 2016. Január havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.15-12.45 M3 bal 214

Részletesebben

HÍRDETMÉNY. Az ÉSZAK ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG Kht. nak hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelme alapján indult eljárásról

HÍRDETMÉNY. Az ÉSZAK ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG Kht. nak hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelme alapján indult eljárásról Egyenlő Bánásmód Hatóság Ügyiratszám: EBH/10245/5/2006 HÍRDETMÉNY Az ÉSZAK ALFÖLDI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG Kht. nak hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelme alapján indult eljárásról Az ügy

Részletesebben

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25

Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok. Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Debrecen, autóbusz-állomásról induló járatok Abádszalókra: 07:25 13:50 14:25 Álmosdra (Bánkon át): X 13:00 M 15:40 16:30 Álmosdra (Katihídon át): M 18:55 Álmosdra (Sárándon át): I 06:20 07:10 09:35 14:30

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS 2. MÓDOSÍTÁSA

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS 2. MÓDOSÍTÁSA 1KF VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS 2. MÓDOSÍTÁSA V. SZERELÉSI KÖRZET [A KÖZSZOLGÁLATI MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK ORSZÁGOS DIGITÁLIS VÉTELÉNEK BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN VEVŐDEKÓDEREK TELEPÍTÉSE A DIGITÁLIS ÁTÁLLÁS FOLYAMATHOZ

Részletesebben

Pályázati feltételek és bírálati szempontok. a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához. A védjegy. A védjegy célja

Pályázati feltételek és bírálati szempontok. a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához. A védjegy. A védjegy célja Pályázati feltételek és bírálati szempontok a Hortobágyi Nemzeti Parki Termék védjegy használatához A védjegy A Hortobágyi Nemzeti Parki védjegyet az 1. számú melléklet tartalmazza. A védjegy célja 1.

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Levéltára

Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Tartalomjegyzék IV. Megyei törvényhatóságok (1335) 1451-1950... 1 V. Mezővárosok, rendezett tanácsú városok, megyei városok, községek 1547-1950 (1983)... 10 VI. A központi államigazgatás területi szervei

Részletesebben

II. Autóbusz vár vonatra

II. Autóbusz vár vonatra II. Autóbusz vár vonatra Kék, vá. 4204/ 126 Kék, Jókai utca 86. M 11:20 100/ 6200 / 128 M 12:20 / 6212 / 130 I 12:58 / 6295 / 132 W 13:20 / 6292 / 138 W 14:20 / 6214 / 144 W 15:20 / 6204 / 148 M 16:20

Részletesebben

K I V O N A T. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. A képviselő-testület

K I V O N A T. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. A képviselő-testület K I V O N A T A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott ülése jegyzőkönyvéből. TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 96/2013.(IX.26.) számú határozata

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Képviselő-testületének 2013. október 24. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában megtartott

Részletesebben

Vágányzári információ

Vágányzári információ 218. augusztus 27-től 218. szeptember 8-ig a 1 sz. vasútvonalon Kaba - Hajdúszoboszló és a 8 sz. vasútvonalon Rákos Hatvan állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen szereplő

Részletesebben

Működési engedéllyel rendelkező szociális szolgáltatók, intézmények

Működési engedéllyel rendelkező szociális szolgáltatók, intézmények Működési engedéllyel rendelkező szociális szolgáltatók, intézmények (2012.02.29.) Fenntartó neve, Intézmény neve Intézmény székhelye, Szolgáltatások és Egyéb, székhelye telephelyek férőhelyszám ellátottak

Részletesebben

HIRDETMÉNY Hatályba lépés: től

HIRDETMÉNY Hatályba lépés: től HIRDETMÉNY Hatályba lépés: 2018.02.01-től A forgalomképes és a törvényes fizetőeszköznek minősülő forgalomképtelen forintbankjegy és forintérme címletváltásának díjtételeiről és szabályairól Hatályba léptette:

Részletesebben

Augusztu s. Október November December Január Február Március Április Május Június Július

Augusztu s. Október November December Január Február Március Április Május Június Július Sorszám Fogyasztó neve Fogyasztá si hely irányítósz ám Fogyasztási hely település Fogyasztási hely közterület neve Fh házszám, emelet, ajtó POD azonosító Téli órai csúcskap acitás [m3/óra] Október November

Részletesebben

Nyíregyháza autóbusz-állomásról induló járatok

Nyíregyháza autóbusz-állomásról induló járatok Nyíregyháza autóbusz-állomásról induló járatok Apagy, vasútállomás bejárati úthoz I 5.20 I 5.28 63 6.00 I 6.35 W 6.40 Z 6.40 M 6.55 M 7.00 X 7.00 M 8.10 + 8.25 M 8.35 O 8.45 M 9.00 M 9.45 M 9.45 Z 10.00

Részletesebben

Projekthelyszín település(ek) A projekt elő készítettsége

Projekthelyszín település(ek) A projekt elő készítettsége GF3: Kis- és középvállalkozások közvetett közösségi GF3_megye_8: Megyei turisztikai marketingstratégia kidolgozása Megye minden járása Megye minden települése projektötlet Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2006.(I. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2006.(I. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2006.(I. 25.) számú h a t á r o z a t a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának és Alapító Okiratának

Részletesebben

2.) Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodása módosításának elfogadása tárgyában

2.) Előterjesztés a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodása módosításának elfogadása tárgyában Balkány Város Képviselő-testületének 2013. június 27-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (97-100) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a Központi Egészségügyi

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.)

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: 2013. szeptember 30-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

Kijelölt felvételi körzetek 2018.

Kijelölt felvételi körzetek 2018. 1. sz. melléklet Kijelölt felvételi körzetek Település OM azonosító Ajak 033474 Tagintézmény neve Tagintézmény címe Kijelölt felvételi körzet Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és, Óvoda és Bölcsőde

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 16.-án tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 16.-án tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e - 468 - Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 16.-án tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza

Részletesebben

Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok

Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok Vásárosnamény autóbusz-állomásról induló járatok Anarcs, vegyesbolt megállóhelyre M 4.28 O 4.33 X 6.10 M 7.30 X 10.20 + 12.15 O 12.35 M 12.40 X 14.20 O 16.55 14 16.55 41 16.55 15 17.54 95 17.55 Apagy,

Részletesebben

03. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 04. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal )

03. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 04. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 2013. NOVEMBER havi traffipax Autópálya alosztály nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli cs.pont - Kálmánháza ( jobb - bal ) 02. 09.00-13.00 Északi-Keleti-Déli

Részletesebben

Csengerújfalu, autóbusz-váróteremhez X I O W M

Csengerújfalu, autóbusz-váróteremhez X I O W M Mátészalka autóbusz-állomásról induló járatok Baktalórántháza, Fő térre M 5.32 I 6.15 M 6.15 X 6.50 I 6.53 + 7.10 M 8.35 10.15 X 10.25 M 11.35 14 11.35 14 11.50 M 12.35 15 13.20 M 13.30 M 13.45 O 13.45

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE

NYÍREGYHÁZA AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE NYÍREGYHÁZA AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2014. december 14-től www.szabolcsvolan.hu 5 Ajak, olajütő M10:00 S10:20 M13:55 M15:40 bf18:14 Apagy, vá. bej. út I 5:20 I 5:28 gc 6:00

Részletesebben

MUNKATERV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca

MUNKATERV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 10-12. Tel/Fax: 06-42/413-406 E-mail: bizottsag.1@gmail.com MUNKATERV 2016-2017 1 Az intézmény neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

Csengerújfalu, autóbusz-váróteremhez X I O W M

Csengerújfalu, autóbusz-váróteremhez X I O W M Mátészalka autóbusz-állomásról induló járatok Baktalórántháza, Fő térre M 5.32 I 6.15 M 6.15 X 6.50 I 6.53 + 7.10 M 8.35 10.00 X 10.25 M 11.35 14 11.35 14 11.50 M 12.35 15 13.20 M 13.30 M 13.45 O 13.45

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE

VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE VÁSÁROSNAMÉNY AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2013. december 15-től www.szabolcsvolan.hu 5 Anarcs, vegyesbolt M 4:28 S 4:33 X 6:10 M 7:25 X10:20 U12:15 S12:35 M12:40 X14:20 be16:55

Részletesebben

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje Álmosd Ártánd Bagamér Bakonszeg Balmazújváros Báránd Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Bocskaikert Bodaszőlő Bojt Csökmő Darvas Debrecen Derecske

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05.

2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05. 2014. október havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi- Ófehértó - 49-es cs.pont (ba 02. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi-

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 41-84/2010. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. alapvető feladata a víztermelés, - kezelés és ellátás, és a szennyvízelvezetés- és kezelés.

A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. alapvető feladata a víztermelés, - kezelés és ellátás, és a szennyvízelvezetés- és kezelés. Nyújtott közszolgáltatások: A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. alapvető feladata a víztermelés, - kezelés és ellátás, és a szennyvízelvezetés- és kezelés. A szolgáltatás igénybevételének rendje: Szolgáltatás létrehozása,

Részletesebben

17/2013. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve b.) /2013.(IX.18.) határozata

17/2013. Készült: 2 példányban.. példány. a.) jegyzőkönyve b.) /2013.(IX.18.) határozata 489 17/2013. Készült: 2 példányban.. példány Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 2013. szeptember 18-án 13 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 127-131/2013.(IX.18.) határozata

Részletesebben

a.) jegyzőkönyve b.) 79-91/2009.(IX.24.) kt. határozata c.) 10/2009.(X.02.) kt. rendelete

a.) jegyzőkönyve b.) 79-91/2009.(IX.24.) kt. határozata c.) 10/2009.(X.02.) kt. rendelete 192 12/2009. Készült : 2 példányban. példány Mérk nagyközség Képviselő-testületének 2009. szeptember 24-én 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 79-91/2009.(IX.24.) kt. határozata

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 10 hektár erősen vagy 20 hektár közepesen et kezelők listája) 503 Guthi Erdészet 4254 Nyíradony Gúthpuszta 6551 Nyírlugos 73,50 Gazdálkodó : 73,50 507 Hajduhadházi Erdészet 4242 Hajdúhadház Sámsoni

Részletesebben

2018. ÉVI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERV

2018. ÉVI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERV 2018. ÉVI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERV 2017. december 15. 2018. évi hatósági ellenőrzési terv Ellenőrző hatóság megnevezése: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali

Részletesebben

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út 2014. augusztus havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-12.00 02. 07.00-12.00 03. 07.00-12.00 04. 07.00-12.00 05. 07.00-12.00 06. 07.00-12.00

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye

2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 2014. július havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-12.00 02. 07.00-12.00 03. 07.00-12.00 04. 07.00-12.00 05. 07.00-12.00 06. 07.00-12.00

Részletesebben

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje

Hajdú -Bihar Megye gyógyszertárainak szolgálati rendje Álmosd Ártánd Bagamér Bakonszeg Balmazújváros Báránd Bedő Berekböszörmény Berettyóújfalu Bihardancsháza Biharkeresztes Biharnagybajom Bihartorda Bocskaikert Bodaszőlő Bojt Csökmő Darvas Debrecen Derecske

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2017.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca Tel/Fax: 06-42/

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca Tel/Fax: 06-42/ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat 4400 Nyíregyháza, Szarvas utca 10-12. Tel/Fax: 06-42/413-406 E-mail: bizottsag.1@gmail.com MUNKATERV 2017-2018 1 Az intézmény neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Egyszerűsített tűzvédelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre 503 Guthi Erdészet 4254 Nyíradony Gúthpuszta 6551 Nyírlugos 53,60 Gazdálkodó összesen: 53,60 511 Fehérgyarmati Erdészet 4900 Fehérgyarmat Kisgyarmat út 19.sz. 6584 Csengersima 5,70 6607 Kisszekeres 0,90

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Ellátási t: NYMJV Molnárné Tóth Katalin 42/310-910 Önkormányzat (állami) Ellátási t.: NYMJV Szokolyiné Koczka Judit

Ellátási t: NYMJV Molnárné Tóth Katalin 42/310-910 Önkormányzat (állami) Ellátási t.: NYMJV Szokolyiné Koczka Judit 1. számú táblázat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bölcsődéinek címjegyzéke 11. Sorszám Megnevezés Vezető neve Telefon Fenntartó forma, ellátási terület Megyei Jogú Város Nyíregyháza 1. 12.sz. Babaház Bölcsőde

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szeptember hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye szeptember 01. vasárnap Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2013. szeptember hónapra tervezett sebességmérések 07.00-09.00 Püspökladány

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 56. szám VERSENYBIZOTTSÁGI

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Családi napközi Intézmény neve Működés helye Vezető Telefon Férőhelyek száma

Családi napközi Intézmény neve Működés helye Vezető Telefon Férőhelyek száma SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI CSALÁDI NAPKÖZIK, HÁZI GYERMEKFELÜGYELET CÍMLISTÁJA 20.. Családi napközi Intézmény neve Működés helye Vezető Telefon Férőhelyek száma Hétszínvirág Családi Napközi 448 Nyíregyháza-Sóstóhegy

Részletesebben

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ:

MŰANYAG ÉS FÉM CSOMAGOLÁSI HULLADÉK, ITALOSKARTONDOBOZ: 2015 Apagy Biohulladék szállítás BIOHULLADÉK: gyümölcs- és zöldségmaradvány, hervadt virág, falevél, levágott fű, kerti gyom, összeaprított ág, faforgács, fűrészpor, fahamu 2015 Balkány 2015 Balsa 2015

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

Érvényes: december 09-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: december 09-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 2 Abádszalók, aut. áll. 15.50 1 Abádszalók, aut. áll. 6.15 * 10.00 8 Almáskamarás, aut. vt. 11.00 < 13.40 z13.40 6 Almáskamarás, aut. vt., 15.00 8 Ambrózfalva, kh. 5.20 3 Ambrózfalva, kh. 714.35 3 Baja,

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) mint Kiíró a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu VERSENYBIZOTTSÁG HATÁROZATAI : H I

Részletesebben

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések

Rendőri szerv: Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 4-es sz. főút Püspökladány - Kaba közötti 09.10-11.10 Püspökladány, Karcagi utca 11.20.-12.30 Püspökladány, Petőfi utca 13.40-15.00 4-es sz.

Részletesebben

RÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA

RÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA RÁTKY & TÁRSA ÜGYVÉDI IRODA E-mailen továbbítva! Tárgy: A Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság ajánlatkérő által a TED 2016/S 148-268082 számon megjelent Szennyvíztisztítási

Részletesebben

2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05.

2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) mérés tervezett ideje. mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 19.00-05. 2014. november havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi- Ófehértó - 49-es cs.pont (ba 02. 07.00-17.00 Déli-Keleti-Északi-

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI

FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI SZERVEK, HATÓSÁGOK ÉS FÜGGETLEN TESTÜLETEK ELÉRHETŐSÉGEI Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52. Postacím: 1444 Budapest,

Részletesebben