Az Országgyűlés. 12p16. (*..) OGY határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országgyűlés. 12p16. (*..) OGY határozata"

Átírás

1 Országgyűlés Hivatal a Az Országgyűlés 12p16. (*..) OGY határozata Irományszám : PO41 6 Érkezett : 2016 MÁJ 17. a Magyar Nemzeti bank közvagyonnal gazdálkodó alapíhzdnyait és gazdasági társaságo k terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit,feltárói vizsgálóbizottság létrehozásáról Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatában szögezte le azt, hogy mind a Magyar Nemzeti Bank, mind az általa létrehozott alapítványok és gazdasági társaságo k közpénzb ől gazdálkodnak, ezért m űködésükkel kapcsolatban őket is kötelezik a közbeszerzés i törvény el őírásai, amelyeket megalapításuk óta törvénysért ő módon figyelmen kívül hagytak. E körülményre való tekintettel, továbbá a közpénz felhasználásának ellen őrzése. az adófizet ő i forintok védelme, az átlátható gazdálkodás Alaptörvényben foglalt elvének érvényte jutása érdekében az Országgy űlés az alábbi határozatot hozza : I. Az Országgy űlés az Országgví'désr ől szóló 2012 évi XXXVI. Wrvény a alapján létrehozza a Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági.tárwságaít terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltár ó vizsgálóbizottság (a továbbiakban : Vizsgálóbizottság). 2. A vizsgálat tárgya a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban : MNB) által létrehozott gazdasági társaságok, továbbá a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány, a Pallas Athén é Domus Seientiae Alapítvány, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány, a Pallas Athén é Domus Coneordiae Alapítvány, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány, a Pallas Athéné Domus lnnovationis Alapítvány (a továbbiakban : MNB alapítványok), a FER1DA Zrt., a Kasselik-l'láz ingatlanfejlesztő Zrt., a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt., a Kecskeméti Duáli s Oktatás Zrt., valamint a Pallas Athéné Domus Optima Zrt. (a továbbiakban : alapítvány i cégek) gazdálkodásának és közbeszerzésr ől szóló törvénnyel való megfelelöségének átfogó ellenőrzése. Ennek érdekében a Vizsgálóbizottság feladata különösen a következő kérdése k léltárására terjed ki :

2 a) Milyen indokok figyelembevétele mellett döntött úgy a vezet ő tisztvisel ő. illetve a kuratórium, hogy az érintett gazdasági társaság, MNB alapítvány, illetve alapítványi cé g nem tartozik a közbeszerzésr ől szóló törvény hatálya alá? b) Érkezett-e a Magyar Nemzeti Bank, vagy bármely más állami szerv részéről állásfoglalá s arra nézve. hogy az érintett gazdasági társaságnak, MNB alapítványnak, illetve alapítvány i cégnek a beszerzéseik során nem kell megfelelniük a közbeszerzésr ől szóló törvény előírásainak? c) Milyen összértékben, továbbá ügyletenként milyen tárgyban, milyen értékben és milye n szerződő féllel kötöttek a gazdasági társaságok. MNB alapítványok, illetve alapítványi cége k olyan beszerzési szerz ődéseket, amelyeket a közbeszerzésről szóló törvény alapján kellett volna megkötniük? d) Az azonos id őszakban hasonló tárgykörben lefolytatott közbeszerzések átlagos szerz ődés i értéke mekkora eltérést mutat a gazdasági társaságok, az MNB alapítványok, illetve a z alapítványi cégek által közbeszerzések nélkül megkötött szerződéseihez viszonyítva? e) Történt-e közvagyont érint ő károkozás arra való tekintettel, hogy a gazdasági társaságok, az MNB alapítványok. illetve az alapítványi cégek mell őzték a közbeszerzésről szóló törvény el őírásait? f) Milyen beszerzési eljárási típusokat alkalmaztak a gazdasági társaságok, az MN B alapítványok. illetve az alapítványi cégek? g) Milyen szakmai indokok alapján döntött úgy a vezet ő tisztvisel ő, illetve kuratórium, ha nyilvános ajánlattételi felhívás helyett zárt, illetve meghívásos ajánlatkérésre került sor? h) Amennyiben zárt, illetve meghívásos ajánlatkérésre került sor. azon mely lehetsége s szerződő partnerek vettek részt és milyen kiválasztási szempontok alapján? 3, A Vizsgálóbizottság az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatának figyelemb e vételével maga határozza meg eljárási rendjét és vizsgálati módszereit. 4. A Vizsgálóbizottság tevékenységér ől jelentést készít, amely tartalmazza

3 a) a Vizsgálóbizottság feladatának meghatározását ; b) a Vizsgálóbizottság által meghatározott eljárási rendet és vizsgálati módszereket ; c) a Vizsgálóbizottság ténybeli és jogi megállapításait; d) annak bemutatását, hogy megállapításait milyen bizonyítékokra alapította ; e) a vizsgálat által érintett szervek vagy személyek észrevételeit a lefolytatott vizsgála t módszereire és megállapításaira vonatkozóan ; 0 a szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatot. 5. A Vizsgálóbizottság 8 tagból áll, tagjai országgy űlési képvisel ők. A tagokra a képvisel őcsoportok vezetői tesznek ajánlást az alábbiak szerint : FIDESZ - 3, KDNP - 1, MSZP - 2, Jobbik - I, 1,MP A Vizsgálóbizottság elnökének személyére az Magyar Szocialista Párt országgy űlés i képvisel őcsoportja, alelnökének személyére a Fidesz - Magyar Polgári Szövetsé g országgyűlési képviselőcsoportja terjeszt elő javaslatot a bizottsági tagságra jelölt képvisel ők közül. 7. A Vizsgálóbizottság megbízatása kiterjed minden, e határozat pontjait érint ő vizsgálatra, és az ennek alapján szükséges intézkedésekre, illetve az azokra vonatkozó javaslattételre. A Vizsgálóbizottság a munkája során -- figyelemmel az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) határozatára - a feladatával összefüggésben meghallgatásokat tarthat, iratokat kérhet be. Az Alkotmánybíróság 50/2003. (XI. 5.) AB határozatában foglaltak figyelembe vételével a kért adatokat mindenki köteles a vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsátani, illet őleg köteles a vizsgálóbizottság előtt megjelenni. 8. A Vizsgálóbizottság feladatának ellátásához képvisel őcsoportonként 1-1 szakértőt vehet igénybe. A szakértő a Bizottság ülésén tanácskozási joggal rendelkezik. A Bizottság tagjai é s szakért ői munkájukért díjazásban nem részesülnek.

4 9. A Vizsgálóbizottság m űködési költségeit az Országgy űlés költségvetéséből kell fedezni. 10.A Vizsgálóbizottság megbízatása a jelentése benyújtásáig, de legfeljebb a megalakulásátó l számított 180 napig tart. 11.Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba. 4

5 INDOKOLÁ S Az elmúlt hetekben nem csupán a Fővárosi Ítél őtábla, de az Alkotmánybíróság is elvi élle l szögezte le: az MNB közfeladatot lát el, és kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik, Az MNB csak a feladataival és elsődleges céljával összhangban hozhat létre gazdasági társaságo t vagy alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz_jellegét. Figyelemmel arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatának értelmében a jegybank álta l létrehozott alapítványok és gazdasági társaságok m űködésére kifejezetten vonatkoznak a nemzeti vagyonról szóló törvényben lefektetett olyan alapelvek, mint a nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a kö*ladal ellátásának biztosítása, vagy az átláthatóság követelménye stb», ezért az Országgyűlésnek halaszthatatlan kötelezettsége, hogy kivizsgálja az MNB álta l alapított gardasági társaságok és alapítványok, valamint az alapítványi cégek vagyongazdálkodását, különös tekintettel a beszerzésekre. Az elmúlt években ugyanis nem tettek eleget a közbeszerzésröl szóló törvény rendelkezéseinek, bár «az Alkotmánybíróság döntésébő l levezethet ően ez kötelességük lett volna. Mivel az MNB alapítványai, alapítványi cégei és gazdasági társaságai gazdálkodásával é s működésével kapcsolatban nem csupán a közvélemény, de még az Országgyűlés is minimális ismeretekkel rendelkezik, elengedhetetlennek mutatkozik annak feltárása, hogy az érintett szervezetek hogyan gazdálkodtak a rájuk bízott közpénzzel, mi alapján nélkülözték a közbeszerzési eljárások lefolytatását. A kifejtettekre figyelemmel a közpénz felhasználásának ellen őrzése, az adófizetői főrintok védelme, az átlátható gazdálkodás Alaptörvényben foglalt elvének érvényre jutása érdekébe n kétség nélkül megalapozott és indokolt, hogy az Országgy ű lés vizsgálóbizottságot állítson fe l és bízzon meg a százmilliárdos közvagyon jogszer ű felhasználásának kivizsgálására, egyben annak feltárására, hogy az érintett szervezetek felel ősen és átgondoltan jártak-e el az egyes beszerzési szerződések megkötése során.

6 Országgyűlési képvisel ő Képviselői önálló indítvány Országgyűlési határozati javaslat kezdeményezése Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökéne k Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgv űlésró7 szóló évi XXXV1 törvény a alapján mellékelten a Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgy ű lési határozati javaslato t nyújtjuk be a Tisztelt Országgyűléshez. Budapest, április 26. El őterjesztő: Dr. Tóth Bertala n országgyűlési képviselő MSZP Burány Sándor országgyűlési képviselő MSZP

7 Az Országgy űlésről szóló é+!\\k+t törvény a alapján vizsgálóbizottsá g létrehozását k«zdeménlezea n Magma Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társasága* terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásána k körülményeit féltáró vizsgálóbizottság felállításá t NÉV ALÁÍRÁS / zz r./ J ` 9 / / 6» /..2..'-. ~... 2 '.,_. i L A v F / ~... ~.. ~ Z&~ ~.... ~..~ ~ / ' } «: ~ ~..... ~....~ 15. ' \, 18. 7ff / / 1y~..,~.. 2R I. u -,- p LE' 22. _ {/._. 23 \ ~~ ~~ ~ Ű e ~& ~ ~~~~~ \z ~. y a~...~..~~....~ ~ ~ ~ ~.. /..~..~~.. 2ƒ (<G,..~. A6 \. &2 :...\te. s t~ -,.~, < \:. rw _-% ~,

8 2 % Q ŰO ƒ R , }}

9 Az Országgyűlésről szóló ér l XXXVI, tíirvény a alapján vizsgálóbizottsá g létrehozását kezdeményezem a Magyar Nemzeti Bank ktizvagponnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeitfeltáró vizsgálóbizottság felállításá t NÉV ALÁÍRÁS 2. 'e,?.4 k,, (,,.,..... (' ' CTí L t-1, , ,.,»» 25.

10 Az Országgyölésr451 szóló évi )(XXVI. törvény a alapján vizsgálóhízottsá g létrehozását kezdeményezem a Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványon` és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság felállítását L NÉV ALÁÍRÁS i y,! rtt w w w "' V w,,--,.,, L... t. \- i ) -.-, T A k í- <, rli. - R 12. _i , 54? _.. n.x -. I.S. '-;Q, ,.,,---,. iii --.,- "-T r? , 1, - w w t: L 1 L( ( t Ín ' /' j, - ''w ,

(...) OGY határozata

(...) OGY határozata Országgy űlés Hivatal a Irományszám \ Az Országgyűlés Érkezett : 2016 MÁRC O 9....12016. (...) OGY határozata a Magyar Nemzeti Bank és alapítványai gazdálkodását, közpénzfelhasználását vizsgál ó vizsgálóbizottság

Részletesebben

.../2007. (...) OGY határozat

.../2007. (...) OGY határozat ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Erkzzett : 2007 jun 4 1. (rotraány szaüm : Országgyű iés PliVata(a 14 I w _ Képviselői önálló indítvány.../2007. (...) OGY határozat a svéd vadászrepülőgépek lízingeléséről szóló

Részletesebben

.../2016. (...) OGY határoza t

.../2016. (...) OGY határoza t Országgyűlés Hivatal a Irományszám : I.( //105Á 6 2 Érkezett : 2016 MÁJ p 3..../2016. (...) OGY határoza t a versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki

Részletesebben

Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY. Az Országgyűlé s (...) OGY számú határozata

Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY. Az Országgyűlé s (...) OGY számú határozata -tt /P1n i~ itala ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY Az Országgyűlé s...12010. (...) OGY számú határozata a Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez

Részletesebben

Í'` s.i,rlifó's 1-lÍvataki. I 2012 JÚL 0 á. .../2012. (...) OGY határoza t

Í'` s.i,rlifó's 1-lÍvataki. I 2012 JÚL 0 á. .../2012. (...) OGY határoza t Í'` s.i,rlifó's 1-lÍvataki 'Éeett: I 2012 JÚL 0 á.../2012. (...) OGY határoza t a nemzeti vasút üzemeltetését és a vasúti tulajdon kezelését vizsgáló bizottság létrehozásáró l 1. Az Országgyűlés az Országgyűlésről

Részletesebben

valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgálóbizottságot (továbbiakban: Vizsgálóbizottság).

valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgálóbizottságot (továbbiakban: Vizsgálóbizottság). Országgy ű lés Hivatal a irományszám : ^ /10.2. Érkezett : 2016 JÚN 0 7, Az Országgyűlés.../2016. (...) OGY határozata az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegess

Részletesebben

Az Országgyűlés..../2013. (...) OGY határozata

Az Országgyűlés..../2013. (...) OGY határozata rzr ~"). 9 ~ ~, 3 + " Az Országgyűlés.../2013. (...) OGY határozata a rendkívüli id őjárás következtében 2013. március 14-től előállt katasztrófahelyze t körülményeit, valamint az életet, az egészséget

Részletesebben

..w4gyülés Hivatal a. i :cmányczám= I / ze. tt 2016 OKT 28. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökének Budapest

..w4gyülés Hivatal a. i :cmányczám= I / ze. tt 2016 OKT 28. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökének Budapest 4~'a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ..w4gyülés Hivatal a i :cmányczám= I /12-40- ze. tt 2016 OKT 28. Kövér László úrnak az Országgyűlés elnökének Budapest Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlésr ől szóló 2012. évi

Részletesebben

Iromány száma: H/7296. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: KWSGYJSG0001

Iromány száma: H/7296. Benyújtás dátuma: :07. Parlex azonosító: KWSGYJSG0001 Iromány száma: H/7296. Benyújtás dátuma: 2019-09-04 01:07 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: KWSGYJSG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

2. A Bizottság feladatai :

2. A Bizottság feladatai : 4Si4a ': : 28 3 Az Országgyűlés Érkezett: Z014 2 N 13....12014. (...) OGY határozata a Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése el őkészítésének és megvalósításának országgyűlési

Részletesebben

Érkezett: 2009 APR 2 3. Az Országgyűlés (...) OGY határozat a

Érkezett: 2009 APR 2 3. Az Országgyűlés (...) OGY határozat a 1-1ivJa víi Li tty YZLÍ1'í.ff( I J Á ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Érkezett: 2009 APR 2 3. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY Az Országgyűlés...12009. (...) OGY

Részletesebben

Az Országgyűlés. .../2012. ( ) OGY határoz ata

Az Országgyűlés. .../2012. ( ) OGY határoz ata e:; t-ma a a 2 Az Országgyűlés 2012 MÁJ 15..../2012. ( ) OGY határoz ata A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött áll ó gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek

Részletesebben

Ű~( ( ('( ( Y' Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Ű~( ( ('( ( Y' Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Országgyűlési képviselő tl&erett 2013 '! 2 6 --Képviselői önálló indítvány Országgyűlési határozati javaslat kezdeményezése Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Az Országgyűlés..../2012. ( ) OGY határoz ata

Az Országgyűlés..../2012. ( ) OGY határoz ata 2 tara Az Országgyűlés.../2012. ( ) OGY határoz ata W3 A Éieg :z.qv,',, 2012 W.7 3 Víziközmű társulatok keretében megvalósuló települési szennyvízkezelési beruházáso k szükségességét, illetve kivitelezési

Részletesebben

Az Országgy űlés. /2012. (...) OGY határozata

Az Országgy űlés. /2012. (...) OGY határozata si~~~eyp ~ :::tag m : g 55 r zaft; 2012 EwE i 2 Q. Az Országgy űlés /2012. (...) OGY határozata a MALÉV csődjéhez vezetőközvetlen és közvetett előzmények feltárására, a fizetésképtelenséget ésfelszámolást

Részletesebben

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ -rlae 3 Érkezett : 2014 ( i 3 a T/ számú törvényjavasla t a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előterjesztő: Lázár János Budapest,

Részletesebben

Az Országgyűlés.../2009. (...) OGY határozat a. létrehozásával kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottsá g létrehozásáró l

Az Országgyűlés.../2009. (...) OGY határozat a. létrehozásával kapcsolatos kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottsá g létrehozásáró l t; - z gyüfés Id vatal a Értsezcu : 2009 Júl. 2 2. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz - Magyar Polgári Szövetsé g Képviselő csoportja KÉPVISELŐ IÖNÁLLÓINDÍTVÁN Y Az Országgyűlés.../2009. (...) OGY határozat

Részletesebben

í Á Í Á Ü Á É É é ö é ő é é é á ó é á á é é é á ő é ő ő á ő á é ő é é á ő é ő Í é ó ő ú é í é é á ő á á é é ó á ó ü í é é ö á ó é ö ö í é ó á é ő é í

í Á Í Á Ü Á É É é ö é ő é é é á ó é á á é é é á ő é ő ő á ő á é ő é é á ő é ő Í é ó ő ú é í é é á ő á á é é ó á ó ü í é é ö á ó é ö ö í é ó á é ő é í í Á Í Á Ü Á É É ö ő ó ő ő ő ő ő ő ő Í ó ő ú í ő ó ó ü í ö ó ö ö í ó ő í Ó ő ő ö ő ő ó ö í ö ö ő í ű ó í ó ö ű ő ö ő Í ö ő ő ó ö ő í ó ő ö ő ó ö ö ő ü ó ö ő É ó ő ö ö ó ő ö ú ö ö ö í í ü ö ö í ó í í ú ó

Részletesebben

Az Országgyűlés. /2013. (...) OGY határozat a

Az Országgyűlés. /2013. (...) OGY határozat a b i \-\\A ( ~ g~l l 2 f 4~1. 1. yi. 201! VS Lw«..+ 2 Az Országgyűlés /2013. (...) OGY határozat a az E. ON Földgáz Trade FöldgázkereskedőZrt. és az E.ON Földgáz Storage Földgáztárol ó Zrt. MVM Magyar Villamos

Részletesebben

ú ö ó ű ö ö ö í ó ó ö ö ü í ü ü ö ö ü ó ü ü ü ü ö ü ö ö ü ó ó ű ö ó ü ü ü ó ó í í ü ó í í ú í ö ü ü ö ö ö í ó

ú ö ó ű ö ö ö í ó ó ö ö ü í ü ü ö ö ü ó ü ü ü ü ö ü ö ö ü ó ó ű ö ó ü ü ü ó ó í í ü ó í í ú í ö ü ü ö ö ö í ó ű ö Á É Ű Ö É Á ú ö ó ű ö ö ö í ó ó ö ö ü í ü ü ö ö ü ó ü ü ü ü ö ü ö ö ü ó ó ű ö ó ü ü ü ó ó í í ü ó í í ú í ö ü ü ö ö ö í ó ű ö Á ö ó ó ö Á ü ó ű ö ö ű ö í Á ö ű ö í í ű ö ö ö ö ü ö ó ö í ű í ö í ö ó

Részletesebben

ö ö ő ó ü ő Ö ö ő ő ó ó ö ó ö ö Ö ö í ő ó ő ó ő ő ö ö í ő ő ó ö ő ó ű ó ó ö ő Á ő ó ö ú ó ö Ö ö ö ö ö ö ö ő ő ó ü ü ö ú ó í Ö ö ó ó ü ö ú ü ü ü ö ö ü

ö ö ő ó ü ő Ö ö ő ő ó ó ö ó ö ö Ö ö í ő ó ő ó ő ő ö ö í ő ő ó ö ő ó ű ó ó ö ő Á ő ó ö ú ó ö Ö ö ö ö ö ö ö ő ő ó ü ü ö ú ó í Ö ö ó ó ü ö ú ü ü ü ö ö ü ö ö ö ő ö ü ö Ö ő í ü ő ü Ö ő ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ó ó í ö Ö ú Á í ó ő ö ö ö ö ö í ü ü ő ö ö ő ő ö í ő ő ő í ő ő ő ő í ő ö ő ö ü ó Ö ö ű ö í ó í ö ú ő ő Í ö ö ő ó ü ő Ö ö ő ő ó ó ö ó ö ö Ö ö í ő ó ő ó ő

Részletesebben

ö Í í í í ö ö ö ö ö Í Í ö Í ö í ü ú ö í ö ö ü Í í ú í ö Í Í í ö í ö Í í í í íí í í í Í í Á ö ö í í í ö ö Í í ü ü í ö Í Á

ö Í í í í ö ö ö ö ö Í Í ö Í ö í ü ú ö í ö ö ü Í í ú í ö Í Í í ö í ö Í í í í íí í í í Í í Á ö ö í í í ö ö Í í ü ü í ö Í Á ö Í í í í ö ö ö ö ö Í Í ö Í ö í ü ú ö í ö ö ü Í í ú í ö Í Í í ö í ö Í í í í íí í í í Í í Á ö ö í í í ö ö Í í ü ü í ö Í Á ö ü í ö ö ü ö ö í í Í ü ö ü ö ö ö ö ö ü ö ö Í ö öí í í úö ö ö ö Í ö ü ö ü í íí Í

Részletesebben

Ö í í í í É Öü Ö ö ö ó Ü ö ö ú ó ö í ö ő ú ó í ö ü ő ü í ú ü ő ó ü ö ú ú í ű ó ú ó ö ö ó ó ü ó ü ő ö ű í ó ó ó ú ú ó ő ö ő í ő Ü ű ó ó ü ű ú ó ó í Ú ü

Ö í í í í É Öü Ö ö ö ó Ü ö ö ú ó ö í ö ő ú ó í ö ü ő ü í ú ü ő ó ü ö ú ú í ű ó ú ó ö ö ó ó ü ó ü ő ö ű í ó ó ó ú ú ó ő ö ő í ő Ü ű ó ó ü ű ú ó ó í Ú ü É í ű í Ö Ü í Ü í í í É ö ö ó Ü ö ö ú ó í 6. ő ö ö ó ö ó ő ó ö ó ü ó ü ű ö ö í óő í ó ö ö ö ö ö ö ő ü ű ö ü ő í ó ó ő ö ű Ü ö ő ó ö ó ő í ú ó ü ö ö ó ó ü ő ü ű ö ö ü ő í ú ö ó í ü ő ö ú ő í ő ő ő ö ú ú

Részletesebben

zlcexett ; 201,,2 NOV évi... törvény

zlcexett ; 201,,2 NOV évi... törvény é; T?ívatala. 19,(6 5 zlcexett ; 201,,2 NOV 16. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohányterméke k kiskereskedelméről

Részletesebben

ő ő ó ő ö ú ű ő ó í ő í ő ó ő í ó ó ő í ő í Ü ú ó ő ö ő É ő ő ő Ü í ó í Ü í ó ó Ü Ü ó ő ó ó Ü Ü ó ó ó í ó Ü ű í Ü Ü ő Ü ó É ó ő í ú

ő ő ó ő ö ú ű ő ó í ő í ő ó ő í ó ó ő í ő í Ü ú ó ő ö ő É ő ő ő Ü í ó í Ü í ó ó Ü Ü ó ő ó ó Ü Ü ó ó ó í ó Ü ű í Ü Ü ő Ü ó É ó ő í ú Ü ó ö ú ö ú í ó í í ó ő ö ö ö ő ö ú ő Ü ö ó ó ő í ő í ö ö Ü ö ú ó ó í Ü ó Ü ö ú ű ő ó í ő í Ü ű ó ö ű ő ő ó ő ö ú ű ő ó í ő í ő ó ő í ó ó ő í ő í Ü ú ó ő ö ő É ő ő ő Ü í ó í Ü í ó ó Ü Ü ó ő ó ó Ü Ü ó ó

Részletesebben

ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó

ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó ó ö ó í É ó í Á É Á ó í ó í ü ü Ü É ó í ö ö ű í ú ó í ö ö ó ö ö ö ö ü ö ő ő ö ö ű ö ö ó í ü ű í ú í ű ó ö ö ö ü ő ú ó ó ő ő ő ó ö ű ö ö Ö ö ű ö ó ó í ö ö ő ó ó ü ű í ö ü ő ü ő ö ö ó ö ó ó ü ö ö ö ö ü ó

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Ors ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3 P/... számú politikai nyilatkozattervezet t: 313 KT 14. a rezsicsökkentés védelmér

Részletesebben

ő ő ó é ő ő ő é ú é ő é é ú ó é é é í é í í é ű é ö é é é Ö ó í é é é ő ő é ö ó é Í ö ö ő é é é ő ó ó ú ö ó í ó ő ő é é ő ü ö é é é Ö é í í é ú ü é ö

ő ő ó é ő ő ő é ú é ő é é ú ó é é é í é í í é ű é ö é é é Ö ó í é é é ő ő é ö ó é Í ö ö ő é é é ő ó ó ú ö ó í ó ő ő é é ő ü ö é é é Ö é í í é ú ü é ö ő ö é ü ö ö Ö é é ő ü ü é ő é é ó é é é ő é ő é ó ő ő é é Ö ö ó é ő ő ő ö ő ó ó ő ő ó ö ö ü é é ő ü é í ő ü ő ő í Í é ő ö í ő ő é ő é é é ő ü é ó é ü ő ö í ő í ó ő í ü ö ő ő é ö ó é ö ö ö é é é ő ő ő ú

Részletesebben

É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í

É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í ú ö ű ö ő ö ő ú É ő ú ö ű ö ő ö í ó ó É í ő í ó ó Á ú ö É ő É É Ö ó ö ü ö ó ó ó ó ö ő ü ó Á É Á É Á í ő ö ó í ö ö ő ő ö ő É í ó ó ő í ő ő ő ő ö ő ő ü ö ö ő ó ö ö ő í ö ő ö ő ö É É ő É ő í ő ő ő ó ő ő ő

Részletesebben

ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő

ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő Ö ő ő ő Ö ü ü Í ő ó Ű ő ó ű ű ű Í ü ü ü ó Á ó ó ü ó ú ü ó ő ő ó ü ó ő ő ő ő ő ő ő Á Ö ő ő ü ő ú ó ú ü ő ü ő ó Í ú ő ő ű Á ü ü ó ő ő őí ő ő ő ó ó ő ő ó ő ő ó ó ó É ó ű ő ó ő ó ű Í ó ó ő ü ő ó ó Í ő ó ő

Részletesebben

Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó

Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó É Á Á Á É Ú Á Í Á ő í ő ő í ő ó ó í Ó ő ó ó í Ó Ő ó ó í ő Ó ő ó í í ó ó ú ö ó ö ó í í í Ó ó ü í ő ó í í Ó ő Ó ó ó ó ó ő ó Í í í ő í ő Ó í ő Ó í í Ó Ó í ó Ó ő Ó ó ó Í í ó ő í í í Ó í Ó í Ó ó ó í ő Í Í í

Részletesebben

É Ü ő ú ú ó ö ő ö ő ő Í ú ó ö ö ő ó ő ó í ü ö ö ö ő ő ő ö ö ú ő ó í ö ó ó ó ó ü ő ó í ú ó í ő ö ü ö ö ö ó í ő ó ő ü ö ö

É Ü ő ú ú ó ö ő ö ő ő Í ú ó ö ö ő ó ő ó í ü ö ö ö ő ő ő ö ö ú ő ó í ö ó ó ó ó ü ő ó í ú ó í ő ö ü ö ö ö ó í ő ó ő ü ö ö É ó ó Ö É É Ú É Ú Ú É É Í É ö ö ó ö ö ö ö ő ő ü ó ó ü ő ó ő ő ő ó ó ó ö ó ú ü ú É É ű ő ó í í É Ü ő ú ú ó ö ő ö ő ő Í ú ó ö ö ő ó ő ó í ü ö ö ö ő ő ő ö ö ú ő ó í ö ó ó ó ó ü ő ó í ú ó í ő ö ü ö ö ö ó í

Részletesebben

ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í

ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í ü ú ú ő í ő ő ü ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú í ő ü É ő í í í í ú í ú ő í í í ú í í ő í í Á ú ő ő í í ü ő ő ő ő í ú ü É É Á Ó Á ú ő í ü ő í í í ú ő í í í ü ü ü ü ő ü ő ü ő ő ü Á ú Ó ő í í ő ő ő ő ő ő í ü ü í Ö

Részletesebben

Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í

Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í Í É É Á É É Á ö Í Í ö Í ö Á Ó ö ö ö ö ű ű Í ö ú ö Á Á Á ú Ü Á Í Í ú Á Á ú Ó Í ö ú ö ú Ü Í Í Ú Á Ó Ó ö ú ö Á ö ö Á Ő ú ö Í ö Í ö ö ö ú ö Ü ö Í Ó ö ű ú ű ö Í ö ö ö Í ö ö ű Í ö ö ö Ó Ó ö Í ö ö Í Í Í ö ö ö

Részletesebben

ü ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ű ü ó ő ó ő í ő ó ó ő ő í ó ő ő ü ó ű ü ó ő ő Ö ő ü íí ő í ű ü ó ő ü ő í ő ű ü ó ő ő

ü ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ű ü ó ő ó ő í ő ó ó ő ő í ó ő ő ü ó ű ü ó ő ő Ö ő ü íí ő í ű ü ó ő ü ő í ő ű ü ó ő ő Ő Ö ü Ö ő ü ó ü ő ü Ö ó ő ő ő ő í ó ő ő ő í í ü ő ő ü ü Ö Ö Ö ő ő í ü ü ő ő ő ő ő í ő í ó ő ő ő í ő ő í ő ü ő ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ő ü í ő ő ő ő ő ü ú ő ő ő í ő ü ű ü ó ő ó ű ú ő ó ő ű ü ó ő ó ő í ő ó ó

Részletesebben

Ú ű í í ő í ü ü ű ő ü ő ü ő ü ú ő ü ú í ő ő ő í í í ü ő ü ő í ő ü í ő í ő ú ű í ő í ű ő ő í ú í í ő ő ő í

Ú ű í í ő í ü ü ű ő ü ő ü ő ü ú ő ü ú í ő ő ő í í í ü ő ü ő í ő ü í ő í ő ú ű í ő í ű ő ő í ú í í ő ő ő í ú ú ő ú í ű ú í ű ú ü ő ő ő ő ú ú ú ő ú í őí í ő ő ú ő ő ő ő ú ú Á ő í ú ű í í ő í ü í ú ü Ö ú ü Ú ű í í ő í ü ü ű ő ü ő ü ő ü ú ő ü ú í ő ő ő í í í ü ő ü ő í ő ü í ő í ő ú ű í ő í ű ő ő í ú í í ő ő ő

Részletesebben

Á Ó É É Ú É ő í ő ő ö ő ö ő í ö ö ü í ő í ő ö ű ő í ü ü ő í ö ő ü ő ú ü í í ű ü ő ő ő í ö í ú ö ő ö ü ő ő ő É

Á Ó É É Ú É ő í ő ő ö ő ö ő í ö ö ü í ő í ő ö ű ő í ü ü ő í ö ő ü ő ú ü í í ű ü ő ő ő í ö í ú ö ő ö ü ő ő ő É É É Á Á Á É Á É Á ő Á ő Ő ő Ú Á Á Ő Á É Á Í Á Á Ü Á É É í Á ő Á Ó É É Ú É ő í ő ő ö ő ö ő í ö ö ü í ő í ő ö ű ő í ü ü ő í ö ő ü ő ú ü í í ű ü ő ő ő í ö í ú ö ő ö ü ő ő ő É ő ú ő ö ő ő í ő ö ő ö ü ö ű í

Részletesebben

é ú ó é í é é é é í é ő é é ő é é í é é é ó é í ó ö é ő ő ő é í ó Í ő í é ö ő é í ó é é ű ó é Ú é í é é í é í é ó é í é ö é ő é ó ó ó é ö é Ö ü é ő ö

é ú ó é í é é é é í é ő é é ő é é í é é é ó é í ó ö é ő ő ő é í ó Í ő í é ö ő é í ó é é ű ó é Ú é í é é í é í é ó é í é ö é ő é ó ó ó é ö é Ö ü é ő ö é é í Í Í í ö é ő ó ö ü é ó é ü ő ö ő ö é é ö ő ö é ő é ó ö ü é é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő í ű ő ö í í ö é é é ö é Ö ő é ő ü ö é é ő úő ö ö ő é é é é é é é é é é ü ú é ú ó é é ú ú é ő ó ó é ú é é

Részletesebben

í í Í ő ő í ő í ő ő í ő í í í ő ő ő í ü í ú ő ö ö ú í ú í ö ö ö í í í ő í ő í ő í í í ő ő í í ő í ö ő í ő ö ő ő ü ö ú ű í í í í ö ő

í í Í ő ő í ő í ő ő í ő í í í ő ő ő í ü í ú ő ö ö ú í ú í ö ö ö í í í ő í ő í ő í í í ő ő í í ő í ö ő í ő ö ő ő ü ö ú ű í í í í ö ő Á É Á É É É É É Á Á É Ü É Á Á í Í Í ő Í í ú ő í í ö Í ö ü ö í ü í ő Í í ú ú ő í ú ö ö ű ő ő ő ö í ü ö ü ö ö ü ú ö ö ö í í Í ő ő í ő í ő ő í ő í í í ő ő ő í ü í ú ő ö ö ú í ú í ö ö ö í í í ő í ő í ő í í

Részletesebben

í í ő í í í í í í ö í í í í íü í ü ö ü í ö í ö í í í í í í í í ő í ő í í

í í ő í í í í í í ö í í í í íü í ü ö ü í ö í ö í í í í í í í í ő í ő í í Ú Ó Í Á Ó É Á Ó É É É ő í ü ö ö ö í ő ö í ő í ő í í í ü ö í ő í ő ű ö ű ö í í í ő í í í í í í ö í í í í íü í ü ö ü í ö í ö í í í í í í í í ő í ő í í í í í í í ö ő í í ö í í í í ö ö í í í ö ö í í í í ö

Részletesebben

Á ó ó ö ó ó ó ö ó ó ö ü ö ó ü ö ó ü ó ö ó ü ó űö ú ü ö ú ó ó ó ő ü ö ö ó ö ó ó ó ó ö ó ő ú ü ö ó ö Ú ü ó ü ő ö ü ö ö ó ó ü ő ő ó ő ü ó ó ó ö ű ő ő ű ü

Á ó ó ö ó ó ó ö ó ó ö ü ö ó ü ö ó ü ó ö ó ü ó űö ú ü ö ú ó ó ó ő ü ö ö ó ö ó ó ó ó ö ó ő ú ü ö ó ö Ú ü ó ü ő ö ü ö ö ó ó ü ő ő ó ő ü ó ó ó ö ű ő ő ű ü Ü ö ő ó ó ó ü ö Ó ö ú ó ó ó ő Ü ó ó ú ü ő ó ó ő ö ó ó ó ö Á ú ó ó ö ó ó ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö ó ü ö ó ú ű ó ó ö ö ú ő ó ó ő ö ü ó ó Ő ó ó ö ö ö ö ó ó ü ö ö ő ő ó ö ö ó ó ü ű ö ű ö ű ó ú ü ö ó ö ó ó Á ó ó

Részletesebben

É Á Ó Á Á Ő É á ú ó í á é ö é ő ö é á é ő ú ö á ő á á é ó á á Ö ó á á Ö ó á é ő é á á ö á ó á ő é ű á á ö í é é é á á é é é é á ó á á á Ü í ó í ó í ó

É Á Ó Á Á Ő É á ú ó í á é ö é ő ö é á é ő ú ö á ő á á é ó á á Ö ó á á Ö ó á é ő é á á ö á ó á ő é ű á á ö í é é é á á é é é é á ó á á á Ü í ó í ó í ó É Á Ó Á Á Ő É ú ó í ö ő ö ő ú ö ő ó Ö ó Ö ó ő ö ó ő ű ö í ó Ü í ó í ó í ó ő í ő ó ó ó ö ó ö ó ó ü ö ö í ő ő ö í ö ő ő ö ó ú ó ö ö ü ö ő ó í ö ö ő ö ó ó Í ö ü ö ö í ö ö ó ü ó ö ó Ö ó ö í ó í í ö ó ó ö ó

Részletesebben

ú ü ú ü ú

ú ü ú ü ú ü Ö É ÓÍ Ó É Ó ú ű Ő ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ú ú ü ü ú ű ű ű ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ú ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü Ű ú ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü ü ű ü ú

Részletesebben

ó ú í ó ö ö ö ő ü ö í ó ö ó ö ó ö ő ó ö ő ö ú ö ó

ó ú í ó ö ö ö ő ü ö í ó ö ó ö ó ö ő ó ö ő ö ú ö ó Ö Ú É ó ü ó ő ú ú ö ú ó ú í ó ö ö ö ő ü ö í ó ö ó ö ó ö ő ó ö ő ö ú ö ó ó ü É ó Ü ó ü ó óó ó ó ö ö ü Ö ó ü í ö ö ö ő ó ő ó ó ó ó ü ö ö ú ó ó í í ü í ö ó ó Ú ü ó ó ó ő ó ó ú ú ó ú ú í ö ú ó ó ü ú í ú ú

Részletesebben

ö ö ő ö ű ö ű ö í ö ű ő ö ö ö ü őí ő ö ő ö ű ö ű ö í ő ó ö ö ó ö ő ö ö ü ö ó ü í ö ű ö ű ö í ö ó í ö ű ö ű ö í í ó ö ó ö ö ó ö ö ö ö ö ű ö ű ö í ö ű í

ö ö ő ö ű ö ű ö í ö ű ő ö ö ö ü őí ő ö ő ö ű ö ű ö í ő ó ö ö ó ö ő ö ö ü ö ó ü í ö ű ö ű ö í ö ó í ö ű ö ű ö í í ó ö ó ö ö ó ö ö ö ö ö ű ö ű ö í ö ű í ö Ö ő ü ö Ö ű ö ű ö í ö ű í ó ö ó ö Ö ő ü ö ó ö í ó ó ó ö ö ö ő ö ö ű ö ű ö í ö ű í ö ü ő ö ü ö ö ü ö ű ö ű ö í ö ű í ó ö ó ó Ö ö ü ö ü ő í ó í ö ó í ó ö ű ö ű ö í ű í í ó ö ő ó ö ó ó ó Ö ö ö ő ő ő ó ö

Részletesebben

Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő ő ö ű ö í ö ő ő í ő ú ö ő ü ü ő ö ő ü í ú ő ú ő ö ő ü ö ű

Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő ő ö ű ö í ö ő ő í ő ú ö ő ü ü ő ö ő ü í ú ő ú ő ö ő ü ö ű ö ű ú ő ő ő ö ő ő ö ő ú í ő ő ö ö ő ö ő ö ö ő ő ö ú ö ű ú ő ő ő ő ö ő ö ő ö í őí ő ő ü ő í ő ő ú í ö ő ü ő ú Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő

Részletesebben

Ú Í Ó ő óí Ú ő Ó Ü

Ú Í Ó ő óí Ú ő Ó Ü Ü Ö Ú ó ó ó ó Ó ő ó Ú Í Ó ő óí Ú ő Ó Ü Í Ö Ó ó ó Ó Ö ő Ó Ó Ö Ó ó ó ö Ó Í Í Ö ó ó ó ö ó Ó Ö Ő Ó Ö Ó Ó ö Ó Í ó Í ű ó Ó ű ö ó ő ö Í Ö ó Ö Ö Ó ó Ó Ó Ö Ö Ó ő Ö ó ő Ó ő ó Ö Ó ó Ö Ö Ö ó Ó ő Ó ó ó Ó Ó Ó Ő Ő Ö

Részletesebben

2012. évi törvény. A sportról szóló évi I. törvény (a továbbiakban : Stv.) 5. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :

2012. évi törvény. A sportról szóló évi I. törvény (a továbbiakban : Stv.) 5. (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : vuski f 'd 2012. évi törvény a sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáró l Érkezett : / C93 9 2012 ÁR 2 7. A sportról szóló 2004. évi I. törvény (a továbbiakban : Stv.) 5. (4) bekezdése helyébe

Részletesebben

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö É Ő ü ü ű ö ű ű ö ű ö Í Ó Ö É É Ó É ú ü ü ú ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö ö ű ö ű ö ű ú ü ü ö ű ü ö ü ű ű ú ü ö ö ö ű ü ö ö ö ö ö ú ú ö

Részletesebben

ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í

ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í Ü É Ö ü Í Ü Ü ü É Ő Ö ü Ö É É Ő Ü ü ü ü Ö ű Ö ű Ö ú Ó É Ö ü ü ü ü É Ö ű ü ü ü É ü ű Ó Ü ü ü Ü ű ü Ó ű ü É É Ö ű ű Ö ű É Ö ű ű ü Ö ü ü ü ú Ü Ő ü Ö ü Í Ő ű É É É Ö ü ü ü ü Ü É ű Ú Ő

Részletesebben

Í ü í í í ü ű ű í ü í ü ü ű ü í ü í ű ü ü ű Ö ü ű ü í í ü í í ű ü ű í í ű ü í ü í í ü ü í ü Ú í ü í í í ű ű í ű í í í ü í í í í í ü í í ü í í í í ü í í í ü í í ü í ü ü ü ü Ó ü í ü í ü ü ü í ű í í ü ű

Részletesebben

É ó Í É

É ó Í É É Ó É É É Í ő É É ó Í É ó ú ú ó ö ű ő í ó ó í ü ű í Í ő ú í í ő ő ó ő ö ó ó ő ó ő ő ö ó ő ó ö ö ö ő ö ó ö ő ő í ó í í ő ó ú ó í ő ű ö ő Í ő ő ó ö ü ö ő ó ő ó ő ő ő ó ó ű ö í ő ö ö ö ő í ö ó ö ö ő í ü ú

Részletesebben

ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö ó Ö ü ő Í ű ó ő ü ő Ó Ö ű Í ó Ó ő ő ö ő ő ő ö

ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö ó Ö ü ő Í ű ó ő ü ő Ó Ö ű Í ó Ó ő ő ö ő ő ő ö ö ó ó Ü É Ö Ö ó ó ü ü Ó ó ó ü ő ő ü ő ő ó ő ó ó ő ó ó ő ó ó Ó ü ő ó ó ó ő ó ű ő ö ü ö ü ü ő ó ű ű ő ö ö ó ó ó Ö É Ó ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö

Részletesebben

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ú ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ü ú ú ú ú ú í ú ü Ó ü ü ü ü Í Í í ü ü ü ü ü ü É í ü ü ú Í í ü í í í ü ü í í ú ü í ü í í í ú ú í ü ü ü ü í í í ű ü í í É É í í í í Ü í í ú

Részletesebben

É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í

É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í Í É Í É ö ü í í ö ö Í ö í í í í ű ü ö í Í É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í Ő Í Í ö ü í í ö Í ö Í í í í í í í í í í ű ü ö í í í ö Í ü í í ö ö Í ü ö ü É ú í ű ü ö í í Í É ö ú ü í Í í ö ö Í ö ö ö ü ü ú ű ü

Részletesebben

ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í ö ö

ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í ö ö ú ö ü ű í ü ö í ü í É É É Ő í ü ö ü ü í ü É ö í í í ü ö ö ű ö ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í

Részletesebben

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ö ü ö Ö ü ü í ö ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ü ö ü ö ö í ü ö ö ü í ö í ü ü ü ú ö ü ü ü ű í í ü ü ö Ö ü í ö ü ö Ö ü ö ö ű ö ö Ö ü ö ö Ö ü í í í Ü ö í

Részletesebben

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö ö ü ü ö ö ü ü ü ö Í ö ö í ü í ü ü Í í ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö í ü ü ü ü ö ü ü ö ö ö ü Ó ö ö ü í ö ö Ó ö ö ö ö ü ö ö ü ü í ö ü ü ö ö É ü ü ü í ü ö Í ö ü í ö ü í ö ö ö í ü

Részletesebben

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö É ó É ó ö ö í ö ó ó ó ö ö ó ó ö ö ó ó ö ö ö í ó ö í ó ó ó ó ó ö ö í ö í ö í ű ű ö ú ö ö ú ö ö ö ö í ó ó ó ö ö í Í ó ö ö ö ö Í Ü í í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö

Részletesebben

ő ü ó í í í ő ó Ó í

ő ü ó í í í ő ó Ó í ő ü É Ö É Ü É í í í ó Ö ü ő ó ó ó ő Ö ő ü ő ü ó Ö ő ű Ó ő ó ű ő ü ő ő í í í ő í í í í í í ő ü ő ó ü í í ő ó Ö ó ú ő ő ő É í ü ó ő ő ő ü ó í í í ő ó Ó í Ö ő ü ő ó í í ó í ő ő ő ó ő ő ü ó í í ó Í í ő ó ő

Részletesebben

ő í í ú Ü ü ő ő ő ü ü ő ü ő í ú ü ő ü ü őí ó ú ó ü ü É ú ú ü ü ő ü ő ü ü ő ú ó ó ó ü ő ú ő ó í ő í ü ü ő ó ú ő ú ó ü ü ü ő ü őí ú ú É ü ő í ó ü í ü ő

ő í í ú Ü ü ő ő ő ü ü ő ü ő í ú ü ő ü ü őí ó ú ó ü ü É ú ú ü ü ő ü ő ü ü ő ú ó ó ó ü ő ú ő ó í ő í ü ü ő ó ú ő ú ó ü ü ü ő ü őí ú ú É ü ő í ó ü í ü ő Á ó Á ó É ü ü ő ü ó ü í ő ő ő ó ó ü ő ő ü ó ú í ő ő ő ő ő ü ő ő ü ő í ő ó ő Ü ü í ü ő ő ú í ő ó í ő ő ő ó í í ó ő ő ü ü ü ő í ü í ő ó ő ű í ó ü ő ü ő ő ő ő í ú ő ü ó ó ú ü ó ó ő í ó ó ő í í ú Ü ü ő ő ő

Részletesebben

ö í ö ű ö ő ő Ü ö ő ó ö ő ö ö ő ű ő í ő í ö ő ó í ő í ő ő ü ű ö ö í í ö ö ö ő ó ó ö ő ő ó í ő Ü úéí ő ő ő ő ő Í ő ö ű ö ő ő ő ő ó í ü ó í ö ű ö ő ő ö

ö í ö ű ö ő ő Ü ö ő ó ö ő ö ö ő ű ő í ő í ö ő ó í ő í ő ő ü ű ö ö í í ö ö ö ő ó ó ö ő ő ó í ő Ü úéí ő ő ő ő ő Í ő ö ű ö ő ő ő ő ó í ü ó í ö ű ö ő ő ö Ü Ú ö É Á Á í ó í í ú ú ö í ú í ö ó ú í ó ú Ü ö ó Ö í ó ó ó ú ó í í ú í í ö ö ó í ó ó ö ö ű ö ő ö ű ö ő ő ö ó í ü ű ö ö ő ő Ü í ö í í í ö í ó ó í ő ó ó ő ú ö í ú ú í ó ö í ő ő ö ü Ü ű ö ú ő í ő ő ő ü ű

Részletesebben

2014. évi... törvény ^ dm^-,аw 2014/ az európai zászló és az európai lobogó használatáró l

2014. évi... törvény ^ dm^-,аw 2014/ az európai zászló és az európai lobogó használatáró l ё'.~",уsfа:e ; lz1i k 2014. évi.... törvény ^ dm^-,аw 2014/ 1 9.. az európai zászló és az európai lobogó használatáró l 1. (1) Ha ehhez а feltételek adottak, az európai zászlót ki kell tűzni, vagy az európai

Részletesebben

Iromány száma: H/6307. Benyújtás dátuma: :16. Parlex azonosító: H6IZ6W9F0001

Iromány száma: H/6307. Benyújtás dátuma: :16. Parlex azonosító: H6IZ6W9F0001 Iromány száma: H/6307. Benyújtás dátuma: 2019-05-31 13:16 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: H6IZ6W9F0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény Országgyűlési képvisel ő ÉrketQ t: 2013SNT D3. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a közszolgálati tisztvisel őkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény é s a munka törvénykönyvér ől szóló 2012.

Részletesebben

1! 7'4 S:2i? 6. 2014. évi... törvény. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a következ ő 3038. -sal egészül ki :

1! 7'4 S:2i? 6. 2014. évi... törvény. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény a következ ő 3038. -sal egészül ki : trom~ínyszarn~ 1! 7'4 S:2i? 6. ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISEL Ő Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Képviselői önálló indítvány 2014. évi... törvény a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáró

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í

ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í Í ó ő ó ő í í ü ó í í ö ő ú í ö ő ü ű ö ó ó É ő ó í ö ü ó ő ő í í í í ó ó ó ó ö ú ő üí ő í ó ó ű ö ő í ó ö ő ó ő ü ő ó í ö ó ó í ö ö í ő Í ü ő ó ú ű ő ü ő ó ö ö í ó í ó ő í í ó í ü ő ő ö ő ó ó ó í ű ö

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06.

Országgy űlés Hivatala Irományszám : Érkezett : 2016 JÚN 06. Országgy űlés Hivatala Irományszám : I(,o 39 01 Aj, Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Érkezett : 2016 JÚN 06. Egységes javasla t Kövér László úr, az Országgy űlés elnöke részére Tisztelt Elnök

Részletesebben

í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü

í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü ő í É í Ő É ő ü ő ő í Ü í ü ú ú Ú ő ő Ü ő í í Ó Ü ű ü ő Ó Ó Ó ő ő Ü Ü ű ü őí ő ű í Ó í ő ő Ü Ü Ü Ó í őí Ü ő ű í í ú í ő Ú ő Ü í ő í Ó ő ü í í ú ü Ü ü í ü ő í Á Ö í ő ő ő ő í ú í Ó ú í ő í ő Ó í í ő ő ü

Részletesebben

Í í ó í Í í í é í ó ő ő ö í é ő ő é é í ü é é ö é é é ú ő ö é é é ő é ő í é í ő é é é é é é í é é é é ú í ó í í ó í é é é í é ú í é í é ü é é í ő ő ő

Í í ó í Í í í é í ó ő ő ö í é ő ő é é í ü é é ö é é é ú ő ö é é é ő é ő í é í ő é é é é é é í é é é é ú í ó í í ó í é é é í é ú í é í é ü é é í ő ő ő ó í Ö É í ó ő é ü é é í é é ó Í ő ö é Í ö é ű í é ö ő Í í ó ö ü ö ö í ó ő ő é ű é í é é é é é é ő é é í í ő ü ő é é é ö ö ő é é é é ö ö ü é é ő é é ü é ö ö é é ö ö é ü ó ő ő é ö é é é ö ö é ő é é í é é

Részletesebben

ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú

ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú Á Ö É ó í ö í ö ö ő Ő Ő Ö ü ó ö ú ó ű Ö ő ő ő ő ö Ő ö ő í Á ö ő ö ű í Ü Ő ű ó ö ú ő ó í ő ő ű ö ü ó ő í ő ő í ó í í ü ö ö ó ü ő ű í ő ö í ű ö ö ú í ö ó ü ü ő ú í ó ö ó ü ü ő í ü ö ö ő í í ű ű ö ö ő ú í

Részletesebben

Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó

Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó Á É Ő É ő í É É ü í ú í ü ő ő ő Á É Ő Ö É Á Á É í í ő ő ő ó ú ő ü ű ő ü ő í ü ó ú ó ű ő ó ő ő ú ő ő ó ó ó ő í ú ó í ú ó í í É ü ő ó ó ő í ű ő ó ü ü ő í í ő ó ő í í ő ó í ő ő ő í ó ő ő ó ű ő ű ó í ű í ó

Részletesebben

ü ő ú í ő ö ő ő í ü ő ö ó Ü ü É ő ő ö Í ó Í ő ő ő ö ü í ő í ö í ú í ö ü í Ő ő ő ő ő í Ü ő ó ö ó ő ó Ö Ó ö í Ü í ó ú ó Ö Ü ó ő ő ő ő ő ü ó í í í ö ó ö

ü ő ú í ő ö ő ő í ü ő ö ó Ü ü É ő ő ö Í ó Í ő ő ő ö ü í ő í ö í ú í ö ü í Ő ő ő ő ő í Ü ő ó ö ó ő ó Ö Ó ö í Ü í ó ú ó Ö Ü ó ő ő ő ő ő ü ó í í í ö ó ö ü É ö Á Á ő É ö ö ő ú í Á ő ö ő Í ö ö ó ó ö ü ő ó ó í ő ő ö ő ó ó Ö ö í ó Ó Ó ö ó ó ő í Ü ü ő ő ű í ó őí ő ő í Ö ö ő ö í ö ő őí ö í Ó ö ü ű ö í í ő Í ú ö ó ő ő ö ő ó ö ö ö ű Ü ő í Ü ő ó ú ö ő ő Ó ü ő ö

Részletesebben

ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő

ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő ü ú í ü ö ú ö ö ő í ö ü ö ő ö ü ö í í ü ö í ü ő ö ú ú ő ő ő ő ő ő ö ö ő ő ü ö ü ő ő ö í ő ő ü ü ö í ü Á ő í í ő ö ő í í ü ő ő ő í ö ö ö ü ö ő í ü ő ö í ő ü ö í í ö í ü ő ú ü ö ü ő ő ő ő í ő ö ő ő ő ö őí

Részletesebben

2015. évi... törvén y

2015. évi... törvén y 2 2015. évi... törvén y az offshore vállalkozásoknak a közpénzek felhasználásából történ ő kizárásáról, valamint az államigazgatás offshore-mentesítéséről 1. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok

Részletesebben

ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő ő ő ő í ó í ü ő ő í ű ő ü ü ő ő

ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő ő ő ő í ó í ü ő ő í ű ő ü ü ő ő ü ó Ö ő ü ő ó ó ó ó ó ó ő É Á í í ü ó ő ü ó ő ő ó ü ő ü ü ű ő ő ü í ü í ű ü í ű í ü ű ő ű ő ő í ü ő ü í ű ű ó ó ü í ü ó ű ő í ó ő ő ő ű ó ü ó ő ő í ó ó í ű ű ű í ó ü ő ű í ó ó ó ő Á Ö ő ó ő ő ó ü ő ó ő

Részletesebben

Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á

Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á ő ü í ő ó ö ú ö ö ó Á í ó ó ö Á ö ü É Á É ü É ó ó É ü Á í Á Á ö É ó Á Á Á ó ú É ö ö É Á Á Á í ó Á É É Á ó Á Á É Á ó ü Ű Ö Á Á Á ó ö É Á Á ü É Á É ó É Á Á Á Á Á Á ö ö É Á Á Á Á Á Á ú É Á Á Á ü É Á Á Á ü

Részletesebben

ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö

ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö ö Ö ü ü í í ü í ü ö ú ö Ö ü ü ü ö Ö ú ü ü ü í í ó ó ö ö ü ö ü ó ó ó ö ó í í í ö í ö ö ö ö í ö ü ö ö í í í ö í ö í í í í ó í í í ö ö ö í í ö í í í í í í í í ó ó í í í ö ú íö ó ö í í ö í í ű í ó ö ü í í

Részletesebben

ő ő ü ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ö ó ö ő ő ö í Ö ö í őí ö ö ó ö ö ő ö í Ö ő ő ö ö í í ő í ö ó ő ö ó í ó í Ö Í ó ö í ó ó ö Í Ö ő Í ő ő ó ö ő í ó ö í í í ü ö í

ő ő ü ö ö ü ő ő ö ő ö ő ö ö ó ö ő ő ö í Ö ö í őí ö ö ó ö ö ő ö í Ö ő ő ö ö í í ő í ö ó ő ö ó í ó í Ö Í ó ö í ó ó ö Í Ö ő Í ő ő ó ö ő í ó ö í í í ü ö í Ö Á Á ó É ö ő ö Ö ó ó ó Ö ő ö í ű ö ő ó ó ő í ő ö ó ö ó ö ö ő Ö ö ő ö ö ó ö ö ü ü í í í ö ö ő ő ó ö ő ó ö ő ö ó ö ű ó ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ó ö ó ó ó ó ö ö ö Í ö ő ö ö ó ö ö í ö ü ö í ü ö ő ö í ö ó ö ó ó

Részletesebben

Á ő ó í ü ú ü ű ó ó í í í ó Í ó ö ö ó ö ö ó Ö ö Ö í í ó Í ö ö ö ü ö ö ö ü ó ű íí Ü í

Á ő ó í ü ú ü ű ó ó í í í ó Í ó ö ö ó ö ö ó Ö ö Ö í í ó Í ö ö ö ü ö ö ö ü ó ű íí Ü í Á ő ó í ü ú ü ű ó ó í í í ó Í ó ö ö ó ö ö ó Ö ö Ö í í ó Í ö ö ö ü ö ö ö ü ó ű íí Ü í É ü ó ü ó ö ó ö ő ó ő í ó í ó í ő ö ü ö ó ó Í ö ó ü ö ő ó ö Ö ö ó ö ó ő ö ö ó ó ó ö ö ó ö ó ü ö Ü Ö Ü ő Ü ó ö Ö ó ö

Részletesebben

ö ó ö ö ö ú ő ö ő ő ü ő ű í í ö ö ő ö ú ö ö ó í í ő ó ö ö ö ó ó ö ő ó ü ö í ó ö ú ö ö ó ó ő í ő ő ő ó ő ő ö ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ú í ó í ő ő ü ö ö ó ó

ö ó ö ö ö ú ő ö ő ő ü ő ű í í ö ö ő ö ú ö ö ó í í ő ó ö ö ö ó ó ö ő ó ü ö í ó ö ú ö ö ó ó ő í ő ő ő ó ő ő ö ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ú í ó í ő ő ü ö ö ó ó ó ö Ö ö ó ö ó ó ó ö Ö ó ő ő ö ö ő ő ő ö ő ó ó ö ö ö ö ő Á ő ű ö ő ö ö ö ő ö ö Ö ő ő ö ő ü ö ő ö ű ő Ő ü ő ö ő ó ó ö ő ö ű ö ö ö ő ö í ő í ö ó ő ű ó ö í ó ö í ö ö í ü ö ú ö ü ú ü ő ő ö ö ű ö í ó ő ö í ű

Részletesebben

ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ű í Á ó ó ö ő ö ü ö ö í ű ő ö ö í ö í ü ö ü ü ö ö ö ö ő ö ü í í ő ö ö ű ö ö ó ő ö ö ü ó

ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú ö ö ö ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ű í Á ó ó ö ő ö ü ö ö í ű ő ö ö í ö í ü ö ü ü ö ö ö ö ő ö ü í í ő ö ö ű ö ö ó ő ö ö ü ó ö ő ö ő ó Ö ó ó í í ó ő ó ó ö ő ö Ö ő ó ő ű ö ó ű í ó Ü í ő í ó ó ő ő ö ó ö ó ü ő ö í ő ő ö ő ó ó ó ö ü ö ö Í ö ó ö ö ö ő ú ö í ö ö ö ö ö í í ö ő ő ő ö ő ö ő ő ö ő ö ő ö ö ő ó ö ü Ö ö ő í í ő ő ű ö ö ú

Részletesebben

Á ó ú ó Í Í Á ú ö

Á ó ú ó Í Í Á ú ö ó ó ö ü ü ű ö ö ö ü ó ü ö ü ó ö ö ó ö Á ó ú ó Í Í Á ú ö ü ö ó ü ó ö ö ó ó ö ö Á ó ö ű ü Ö ö ö ó ö ö ű ü ű ó ö ö ö ö ü ö ö ű ú ó ú ö ö ű ü Í ö ü ű ü ű ü ű ű ú ö ü ú ö ű ö ö ú ú ű ö ö ú ű ú ö ú ó ö ö ü ö

Részletesebben

Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő

Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő Á Ö É Á É Ő Ü É ü ő ő ö Í Í ő ö í ő ü ü í í í ü í í í Í Í í ú Í ü í ő í ö ö ö ü í Í Í Í ü í í ü í ő ő í í ő Í Í ú í ő í ő í ö í ő É ő Íő ő Í í Ö ö ő ü ő ő É ő ö ö ő ő ö ö ö í ü ő ö ö ő ő ő ő ö í ő ő ú

Részletesebben

ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö ú Ü í í ő ű ö ű ö Ú Ü ö Ü ö ú ü ö í ú ö ö ö í ö í ü ö ő ö ő ö ú ő í Ü Ü ő í Ü ú í ő ü í í í ű ű í ő ö í í ö ő í í ö

ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö ú Ü í í ő ű ö ű ö Ú Ü ö Ü ö ú ü ö í ú ö ö ö í ö í ü ö ő ö ő ö ú ő í Ü Ü ő í Ü ú í ő ü í í í ű ű í ő ö í í ö ő í í ö ő í ö ö ú ő í ő ő í í ú ö ú Ü Ü ö ú ő í í í ö ú í ő í í ö ú ű í ö ő ö ú ű í ő í ő í í őí Ü ű ö ő Ü ö í ő ő Ü ö Ü őö ő ö í í í ő Ü í Ü ö í ö ő ö ö ő ö í ö ő ú í ő ö í Ü ő í Á ö í í í ű ö ö ö ö ö ő ű ö ö

Részletesebben

ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő

ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő É É Á ö Á ő ú í í í ü ö í í ü ő ö í ö ő ő ő ő ő ö ő í ö ö ő ű í ö ő ö í ö í ö ö ö í őí ö ö í ő ö ő ú ú ö ő ú ö ő ú ö ü ö ö ö ö ö ő ö í ő ü ü ő ö ü ű ő ö ú í ö ő ö í í ű ű í ő ö í ú ű ő í ö ú ö ő í í ö

Részletesebben

ö ó ó ó ö őí ő ü í ő ó ő ó ö ö ő ö ö ó ü ó ö ú ó ö ő ö í ü ö ö ő í ü ó ű ö í í í ó ő ü ó ü ö ő ó ü ú ó ő ő ő ő ú ú ó ú Á ú ő ó ü ö ő ó ü ö ü ő í ó í ö

ö ó ó ó ö őí ő ü í ő ó ő ó ö ö ő ö ö ó ü ó ö ú ó ö ő ö í ü ö ö ő í ü ó ű ö í í í ó ő ü ó ü ö ő ó ü ú ó ő ő ő ő ú ú ó ú Á ú ő ó ü ö ő ó ü ö ü ő í ó í ö Á Á ö ó ó ó ö őí ő ü í ő ó ő ó ö ö ő ö ö ó ü ó ö ú ó ö ő ö í ü ö ö ő í ü ó ű ö í í í ó ő ü ó ü ö ő ó ü ú ó ő ő ő ő ú ú ó ú Á ú ő ó ü ö ő ó ü ö ü ő í ó í ö ó ö í ö ö Ö ü ű ö ü ő ü ó í ó í ó ű ö í ó ú í

Részletesebben

í É Í Ó ó ű ö ó ö ó Á ü ö í ó É É í í ó ö ö ó ó ö ö í ó ö ü í ü ó ó ö ü í ü

í É Í Ó ó ű ö ó ö ó Á ü ö í ó É É í í ó ö ö ó ó ö ö í ó ö ü í ü ó ó ö ü í ü ö ú í í í í É Í Ó ó ű ö ó ö ó Á ü ö í ó É É í í ó ö ö ó ó ö ö í ó ö ü í ü ó ó ö ü í ü ö ö ö ö ö ö ü ÍÍ ű í ó í ü í ó ü í í í í í í ó í ö ó í ó í ö í ü ó ú í ó í ö Í í ó í ö í ö í í ó í í É í ó í ű í ü

Részletesebben

í ó ó ő ő ő Íő í ó í ó ó ő ő ó ő Íő í ó ú ő í í ó ö ő ő í ő ő í ó ü ö í ő ő ó ú ő ő ő ó ő í ő Í ő í ó í ü ő í í ü í í ó ö í ő í í ö í í őí ö í ü í ó ö

í ó ó ő ő ő Íő í ó í ó ó ő ő ó ő Íő í ó ú ő í í ó ö ő ő í ő ő í ó ü ö í ő ő ó ú ő ő ő ó ő í ő Í ő í ó í ü ő í í ü í í ó ö í ő í í ö í í őí ö í ü í ó ö Á Í Á É ö ú ö ó ő ő í ú ó ó ű í í í ó Ü í ó ö ö í ö ő í ó ő ő í ő í ö ő Í ó ő ó ő ő í ő ő ő í ö ő ó ő ő ő Í ő ó í ó ő ó ö ő í ü ő í í ó ü í ú í Í í ó ó ú ő ő ü ö ó ü ő ő í ó ö í í í í ó ü ü í Í ő í í ü

Részletesebben

ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í ö ö Í ö ó ó ó ö ö ó í ü í ó Í ó ö ó ó í ó ö Í Í

ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í ö ö Í ö ó ó ó ö ö ó í ü í ó Í ó ö ó ó í ó ö Í Í É Á Í ó ö É ó Á Á ó ó ü ó ö ú ű í Í ó Ü ó í ó ó ó ö Í ó í ó ö ö ö ó ö ö ö ü ö ö ó ó ó ö í É Í Í ó ó ü Á í Í Í í ö ü ó Í Ó ó ö ö ó ö ó ó ó ö ó ü ö ó ó Í ó ó ó í Í ó ö í í ó Í ó ö ó í í í ó ö ó ó í ó Í Í

Részletesebben

Ü íű ő É É ű ő ű ő ű ú ű ő ő ú ő ú ű ő ő ú ú ő ő í í ú ő ő í ú í ő í ő í ű í ő í í í í ő

Ü íű ő É É ű ő ű ő ű ú ű ő ő ú ő ú ű ő ő ú ú ő ő í í ú ő ő í ú í ő í ő í ű í ő í í í í ő Ü ő É É ű ő ű ő ő ő ű ő ő ő í ű ő ű ő ú ű ő ő ű ő í ő í ú ű ő ű ő ő ű ő ő ő ő ő ő í í í Ú ő ű ő ő ő ő Ü íű ő É É ű ő ű ő ű ú ű ő ő ú ő ú ű ő ő ú ú ő ő í í ú ő ő í ú í ő í ő í ű í ő í í í í ő Ü Ű ő É É

Részletesebben

í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő ö ö ő í ö ö ü ü í í í í ü ű Ö Ö ü í ú

í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő ö ö ő í ö ö ü ü í í í í ü ű Ö Ö ü í ú Á Ü ő ö í É ö ö Á Á ö Á Á Á ö ö Ü í ö ő ő í í ő ő ő ő ö ö ü ü ö ü ü ü ü ö ö ö ő í í ö ö ő í ü ö ö í ö ü ö ö ő ö Ö ő ű í ö ű ö ü ő ú ő ő ő ő ú í ú ö ö ö ö í í ő í ü ű Ö í ö Ü Ű ü í í í ö í ő Ö Ü ü í ő ő

Részletesebben

ő ő ő ü ő í ő ü ő í ü Í ő ú ü ő Í ő ö ö ő ü ö ö ő ő ö Í ő ú í ö í Í ő ü ő ö ő ú Í ú í ü ö ö ő ű ő Í ú ö ű ú ő ő í ü ő ő ö ő í í ő Í ő ő ő ő ú ő ú Í ő

ő ő ő ü ő í ő ü ő í ü Í ő ú ü ő Í ő ö ö ő ü ö ö ő ő ö Í ő ú í ö í Í ő ü ő ö ő ú Í ú í ü ö ö ő ű ő Í ú ö ű ú ő ő í ü ő ő ö ő í í ő Í ő ő ő ő ú ő ú Í ő Ü Í Á Á ő ő í ő ő ő ü ő í ő ü ő í ü Í ő ú ü ő Í ő ö ö ő ü ö ö ő ő ö Í ő ú í ö í Í ő ü ő ö ő ú Í ú í ü ö ö ő ű ő Í ú ö ű ú ő ő í ü ő ő ö ő í í ő Í ő ő ő ő ú ő ú Í ő ü í ü ő ü ő ü ü ő í ő ü ü ő ő ö í ö ü

Részletesebben

Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú

Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú íő ű ő ő Í Ü ó ö É Á ö ó Í ö ö ó ú ő ó Í ő ó Ü ő ö Í í ű ő ú ő í ú ő ü ö ö ü ü ü í ó í í ó ó í ű ö ö ó ú ö ö ö ü ű ü ó í ö ö ö ű ü ó ü ü ú ő ó ö ű í í ü ő í ő ő ü ó ő ű ö ő ü ű ö ü ü ő ó ü ő ő ó É ö ö

Részletesebben

Ó ő ű ó ő ó ű ő ű ó ó ü ű ő ó ő ó ó ó ú ő ü ő ó ü ó ü ő ő ű ü ú ú ü ő ő ó ó ó ő ó ó Í ő ű ó ó ó ó ő ó ó ó ő ő ő ó ú ó ő ő ü ó ó ő ő ő ú ü ó ű ő ő ó ó

Ó ő ű ó ő ó ű ő ű ó ó ü ű ő ó ő ó ó ó ú ő ü ő ó ü ó ü ő ő ű ü ú ú ü ő ő ó ó ó ő ó ó Í ő ű ó ó ó ó ő ó ó ó ő ő ő ó ú ó ő ő ü ó ó ő ő ő ú ü ó ű ő ő ó ó Á Á Á ó Í Á Á ü ű ü ó ó ü ű ü ő ó ú ó ő ó ü ó ú ó ű ő ó ő ő ó ő ő ó ó ó ú ő ú ő ő ő ú ú ó Í ő ű ő ő ó ő ü ő ő ú ó Í ű ő ő ü ű ú ő ú ú ó Í ó ő ú ú ú ú Í ó Í ő ő ó ő ú ő ő ő Í ú ú ó ó ú ő ó Ó ő ű ó ő ó ű

Részletesebben

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B.

2014. évi... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. lrr in}}t Oí'ezággyiilés Hivatnia 11 / m 2014. évi.... törvény Érkenut: 7014 MI-.J 0 B. Országgy űlési képviselők, a Kormány tagjai és az államtitkárok kötelez ő vagyongyarapodási vizsgálatáró l 1. Az

Részletesebben