Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
|
|
- Klára Lukácsné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító szám: AK b) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 6. (1) bekezdés h) pontja szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség vagy külön jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Kbt. 6. (1) bekezdés c) pont c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Harmadik Rész d) az adott közbeszerzés vagy beszerzés forintban kifejezett becsült értéke, szükség szerint utalva a Kbt ára: Ft. e) annak megjelölése, hogy a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ez a körülmény: Kötelező g) a kérelem és a hirdetmény megküldésének napja: h) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, annak közlése, hogy a kérelmező kéri-e a hirdetmény ellenőrzését: igen i) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlése: nem jogosult Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Postai cím: Attila út 13/a
2 Város/Község Budapest Kapcsolattartási pont(ok): Glavinics Tibor és Józsa Anett Címzett: Glavinics Tibor Postai irányítószám: 1013 Ország: Magyarország Telefon: Fax: Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): I.2.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TÍPUSA Központi szintű [ ] Közszolgáltató [ ] Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ] Közjogi szervezet [x] Egyéb [ ] I.3.) FŐ TEVÉKENYSÉG I.3.1) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK [ ] Általános közszolgáltatások [ ] Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció [ ] Honvédelem [ ] Szociális védelem [ ] Közrend és biztonság [ ] Szabadidő, kultúra és vallás [ ] Környezetvédelem [ ] Oktatás [ ] Gazdasági és pénzügyek [x] Egyéb (nevezze meg): vagyonkezelés, vagyongazdálkodás [ ] Egészségügy I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉRŐK [ ] Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása [ ] Vasúti szolgáltatások [ ] Villamos energia [ ] Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások [ ] Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése [ ] Kikötői tevékenységek [ ] Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése [ ] Repülőtéri tevékenységek [ ] Víz [ ] Egyéb (nevezze meg):
3 [ ] Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási keretszerződés őrzés-védelmi tevékenység ellátására. II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye ( Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának) [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés [ ] Kivitelezés [ ] Tervezés és kivitelezés [ ] Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően [ ] Építési koncesszió A teljesítés helye: Bp. XIV. Ker. Gvadányi u Bp. V. Ker. Curia u. 3. Bp. XVIII. Ker. Lenkei u Bp. X. Ker. Tarkarét u Bp. III. Ker. Bécsi út 343. Bp. XXII. Ker. Nagytétényi út 57. Bp. III. Ker. Záhony u. 10. Bp. I. ker. Attila út 13/A. Bp. XIII. ker. Szabolcs utca 35. Bp. XI. Ker. Kosztolányi Dezső tér 2. Bp. IX. Ker. Fővám tér CET Bp. VIII. Ker. Kőbányai út 22. NUTS-kód: HU101 [ ] Adásvétel [ ] Lízing [ ] Bérlet [ ] Részletvétel [ ] Ezek kombinációja Szolgáltatási kategória száma 23 (az szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) [ ] Szolgáltatási koncesszió II.1.3) Keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk [ ] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződés(ek)re irányul II.1.4) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége: 2.a - Bp. XIV. Ker. Gvadányi u Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra :
4 Az őrutasításban foglaltak betartása és ellenőrzése Gyalogos - gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása Objektum területén járőrözési feladatok ellátása óránkénti rendszerességgel Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Zárás után az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése Kamera rendszer felügyelete 2.b - Bp. V. Ker. Curia u. 3. Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Ügyfélforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja Biztosítja a dolgozók zavartalan munkavégzését Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Ügyfélforgalom után az objektum területén járőrözési feladatok ellátása Riasztó és tűzjelző rendszer felügyelete, Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Zárás után az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.c - Bp. XVIII. Ker. Lenkei u Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja Biztosítja a dolgozók zavartalan munkavégzését Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Zárás után az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.d - Bp. X. Ker. Tarkarét u Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Az objektum és az ott található értékek vagyonvédelmének biztosítása Az őrutasításban foglaltak betartása és ellenőrzése Tűzjelző rendszer felügyelete Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Az épület nyílászáróinak bezártságának ellenőrzése 2.e - Bp. III. Ker. Bécsi út 343. Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra
5 Gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása Objektum területén járőrözési feladatok ellátása óránkénti rendszerességgel Az objektum területén található épületek külső nyílászáróinak épségének ellenőrzése 2.f - Bp. XXII. Ker. Nagytétényi út 57. Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.g - Bp. III. Ker. Záhony u. 10. Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése Riasztó és tűzjelző rendszer felügyelete 2.h - Bp. I. ker. Attila út 13/A. Munkaidő / várható óraszám: napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot (hivatali munkaidőben 8 órában hétfőtől-péntekig recepciós munkakörben), a hivatali munkaidőn kívül pedig vagyonvédelmi feladatok ellátásával 30 napra azaz 1 hónapra Ügyfélforgalom beengedése regisztrálása, Vendégbelépő kártyák kiadása visszavételezése Beléptető rendszer ellenőrzése, felügyelete Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja Beérkező telefonhívások fogadása Kamera rendszer felügyelete Biztosítja a dolgozók zavartalan munkavégzését Riasztó és tűzjelző rendszer felügyelete, Ügyfélforgalom után az objektum területén járőrözési feladatok ellátása A hivatali munkaidőn kívül az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése A hivatali munkaidőn kívül az épület nyílászáróinak bezártságának ellenőrzése 2.i - Bp. XIII. ker. Szabolcs utca 35. Munkaidő / várható óraszám: napi 24 órában 2 fő biztonsági őr lát el portaszolgálatot, valamint járőr feladatot a telekhatáron belül 30 napra azaz 1 hónapra 1440 óra Az objektum és az ott található értékek vagyonvédelmének biztosítása
6 Gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja Kamera rendszer felügyelete Tűzjelző rendszer felügyelete, Az objektum területén járőrözési feladatok ellátása Az épület, valamint a benne található közművek zártságának ellenőrzése Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.j Budapest XI. Ker. Kosztolányi Dezső tér 2. Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 1 fő biztonsági őr látja el a szolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra Objektum területén járőrözési feladatok ellátása Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.k - Budapest IX. Ker. Fővám tér CET Munkaidő / várható óraszám: Napi 24 órában 6 fő biztonsági őr lát el portaszolgálatot, valamint járőr feladatot 30 napra azaz 1 hónapra 4320 óra Az őrutasításban foglaltak betartása és ellenőrzése Gépjárműforgalom beengedése, ellenőrzése, regisztrálása Objektum területén járőrözési feladatok ellátása félóránkénti rendszerességgel Az objektum területén található épületek külső nyílászáróinak épségének ellenőrzése, megóvása Belépő kártyák ellenőrzése, vendégkártyák kiadása, visszavételezése A területre érkező vendég személyek /előzetes egyeztetés betartásával/ beengedése, regisztrálása, kísérése a Megbízó kérése alapján Kulcsok kiadása bevételezése, és azok pontos regisztrációja Tűzjelző rendszer felügyelete Az épület nyílászáróinak zártságának ellenőrzése 2.l - Budapest VIII. Ker. Kőbányai út 22. Munkaidő / várható óraszám: napi 24 órában 2 fő vagyonőr lát el portaszolgálatot 30 napra azaz 1 hónapra 1440 óra A társasház vagyonvédelmének biztosítása A társasházba illetéktelen személyek bejutásának megakadályozása Közrend, közbiztonság fenntartásának biztosítása, bűncselekmények megelőzése Köztisztasági szabálysértések, valamint a társasház területén (telekhatáron belül) illetve annak környezetében szeszes ital fogyasztásának megakadályozása, megelőzése A társasház területén járőrözési feladatok ellátása Parkolási rend felügyelése 12 darab munkaterületen, napi 19 fő vagyonőr, havi átlag (30 nap) óraszámban lát el szolgálatot. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)
7 Fő tárgy További tárgy(ak) II.2) A SZERZŐDÉS(EK) VÉGLEGES ÖSSZÉRTÉKE II.2.1) A szerződés(ek) végleges összértéke (Csak a végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban a IV.szakaszt (Az eljárás eredménye) kérjük kitölteni) Áfa nélkül Érték: Pénznem: HUF [x] [ ] Áfával Áfa (%), II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása: III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA III.1.1) Az eljárás fajtája Klasszikus ajánlatkérők [ ] A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt (1) b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint: [x] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Gyorsított meghívásos [ ] Versenypárbeszéd [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos [ ] Gyorsított tárgyalásos [ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos nyílt meghívásos hirdetménnyel induló tárgyalásos hirdetmény nélküli tárgyalásos Közszolgáltató ajánlatkérők [ ] A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt (1) b) pontja szerinti, a Kbt. Második Részében meghatározott szabályok alapján lefolytatott eljárás az alábbiak szerint: [ ] Nyílt [ ] Meghívásos [ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos [ ] Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos [ ] Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos [ ] Hirdetmény nélküli tárgyalásos nyílt meghívásos hirdetménnyel induló tárgyalásos hirdetmény nélküli tárgyalásos III ) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának
8 indokolása: (adott esetben) : III.2) ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) [ ] A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY (adott esetben a Kbt a szerinti eljárásban) [x] Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Részszempont ajánlati ár szakmai ajánlat a személy- és vagyonőrök ellenőrzésére - a jelen szerződés(ek) keretében - alkalmazni kívánt módszerek, műszaki megoldások ismertetése, ezen módszerek és megoldások kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége. 2.2 a szakmai elvárásokban rögzített alapvető biztonsági szolgáltatási feladatok igazolhatóságára és minősíthetőségére alkalmas dokumentumterv kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége 2.3 a jelen szerződés(ek) keretében alkalmazni kívánt személy- és vagyonőrök toborzási, kiválasztási, felkészítési és munkába állítási eljárása folyamatának, módszerének ismertetése, ezen folyamatok és módszer kidolgozottságának mértéke és szakmai megfelelősége VAGY [ ] Egyéb: III.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést alkalmaztak [ ] igen [x] nem Súlyszám III.3) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben) III.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a HL-ben [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Előzetes tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - [ ] Ajánlati/részvételi felhívás [ ] Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S -
9 A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - III.3.3) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre a KÉ-ben [x] igen [ ] nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) [ ] Előzetes tájékoztató [ ] Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) [x] Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás [ ] Dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített hirdetmény A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / 2012 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: 2012/11/15 (év/hó/nap) [ ] Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) IV. SZAKASZ : AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE A SZERZŐDÉS SZÁMA: 1 RÉSZ SZÁMA: 1 ELNEVEZÉS: ŐRZÉS-VÉDELMI FELADATOK ELLÁTÁSA A BFVK ZRT. RÉSZÉRE. IV.1) Az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredményes volt: [x] igen [ ] nem IV.2) Ha az eljárás (részajánlat-tételi lehetőség esetén az adott rész vonatkozásában) eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: IV.3) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 6 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0 IV.4) A szerződéskötés időpontja: 2013/01/18 (év/hó/nap) IV.5) A NYERTES AJÁNLATTEVŐ NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: PAJZS 07 Zrt. - Referens Kft. - BB-Védelem Kft. Konzorcium Postai cím: Angol u. 77. Város/Község Budapest pajzs07@pajzs07.hu Internetcím (URL): Postai irányítószám: 1149 O H T 2 F 2
10 IV.6) A SZERZŐDÉS ÉRTÉKÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (csak számokkal) A szerződés eredetileg becsült összértéke (adott esetben) Érték: Pénznem: HUF A szerződés végleges összértéke Érték: Pénznem: HUF és a figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat /és a legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: Pénznem: HUF Éves vagy havi érték esetén: (adja meg) Az évek száma: VAGY a hónapok száma: A szerződés határozatlan időtartamra szól [ ] igen [x] nem IV.7) Alvállalkozásra vonatkozó információk Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződéshez: [ ] igen [x] nem Áfa nélkül Áfával Áfa (%) [x] [ ], (Igen válasz esetén, csak számokkal) Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek igénybevételével történő teljesítésének értékét vagy arányát (részét): Arány (rész):, (%) Érték áfa nélkül: (arab számmal) Pénznem: Nem ismert [ ] Az alvállalkozásba adandó érték/arány rövid meghatározása: (ha ismert) [x] [x] [ ] [ ],, IV.8) A nyertes ajánlattevő kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti minősítése [ ] mikro vállalkozás [ ] kisvállalkozás [x] középvállalkozás [ ] egyéb IV.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben) Név: T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 25. Ellenszolgáltatás összege (csak számokkal): Áfa nélkül Áfával Áfa (%) Érték: Pénznem: HUF [x] [ ], IV.10) Az ajánlattevők neve és címe (ország is): (adott esetben) Gepárd - KÖVAMAX Konzorcium (név) 4031 Debrecen, Tocópart u. 26. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország) Jánosik és Tsa Kft. és Sentinel Kft. közös ajánlattevők (név) 1145 Budapest, Szugló u V/3. (cím)
11 Magyarország (székhely szerinti ország) T.O.M. Controll 2001 Vagyonvédelmi Szolgáltató Zrt. (név) 1106 Budapest, Maglódi út 25. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország) PAJZS 07 Zrt. - Referens Kft. - BB-Védelem Kft. Konzorcium (név) 1149 Budapest, Angol u. 77. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország) Török Biztonsági Szolgálat Kft. - Tímárőr Kft. közös ajánlattevők (név) 1026 Budapest, Gábor Áron u. 38. (cím) Magyarország (székhely szerinti ország) G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. (név) 1033 Budapest, Polgár u (cím) Magyarország (székhely szerinti ország) (E pontból az ajánlattevők számától függően több használandó) IV.11) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatot tett [ ] igen [x] nem IV.12) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt [ ] igen [x] nem (Ez a szakasz szükség szerint több példányban is használható. Részajánlat-tételi lehetőség esetén ez a szakasz valamennyi részajánlati kör tekintetében, külön-külön töltendő ki.) V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK V.1) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos [ ] igen [x] nem (Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: V.2) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben) V.2.1) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja: Dátum: (év/hó/nap) V.2.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok (adott esetben) Az eljárásban környezetvédelmi szempontok kerültek meghatározásra: [ ] szerződéses feltételként [ ] bírálati részszempontként/alszempontként [ ] a műszaki leírás részeként [ ] az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi intézkedések alkalmazásának előírásával (építési beruházás és szolgáltatás megrendelés esetén) [ ] az alkalmassági feltételek körében környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés igazolásával V.2.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok (adott esetben) Az eljárásban szociális szempontok kerültek meghatározásra: [ ] szerződéses feltételként
12 [ ] bírálati részszempontként/alszempontként [ ] a műszaki leírás részeként [ ] alkalmassági feltételként [ ] védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés útján V.2.4) Egyéb információk: V.3) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: 2013/01/14 (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK A másik ajánlatkérő címei, amely nevében az ajánlatkérő a beszerzést végzi Hivatalos név: Postai cím: Város/Község Postai irányítószám: Ország: (Ez a melléklet szükség szerint több példányban is használható)
Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése
Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/74 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ
Karbantartási feladatok ellátása
Karbantartási feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u. 35-45. és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása
Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u. 35-45. és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/83 Beszerzés tárgya: Építési beruházás
Egyéb közlemény: A beszerzés saját forrásból valósul meg, nem támogatott szervezetként. A hirdetményt Dr. Kónya Tamás (308) adta fel.
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
Postai irányítószám: 1027. Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ]
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Diákhitel Központ Zrt.
Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás
Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/141 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése
1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/12 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es
Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.)
Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/92 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény
Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő:
"Ultrabook-ok és külső winchesterek beszerzése a KM0201-0219SZGR13 keret-megállapodásból" tárgyú közbeszerzési eljárásban eredményről szóló tájékoztató közzététele Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96
A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete
A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/83 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása
2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/52 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Tájákoztató az eljárás eredményéről
Tájákoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/9 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás
Magyarcsanád, Közösségi ház építése
Magyarcsanád, Közösségi ház építése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/17 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Perifériák beszerzése
Perifériák beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt. 122/A.
Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE
Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/68 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/118 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Adatbázis kezelő szoftver (4 processzor licenc) beszerzés Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat parkolási informatikai rendszer redundáns működésének biztosításához Közbeszerzési Értesítő száma:
Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére
Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/135 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény
Közzététel dátuma: 2013.05.20. Iktatószám: 7982/2013 CPV Kód: 71322000-1 Csengerújfalu Község Önkormányzata
Partnerség a fenntartható megoldások megvalósításáért a határmenti környezet közös kezelése és védelme - HURO/1001/206/1.3.4 kódszámú projekt- engedélyes tervek készítése. Közbeszerzési Értesítő száma:
Erdőtelepítési feladatok ellátása
Erdőtelepítési feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/63 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről
Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/21 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH)
Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/67 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
KEOP-3.2.0/ azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása
KEOP-3.2.0/11-2012-0009 azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/50 Beszerzés tárgya: Építési
1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez
1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/3 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről
4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Tájékoztató az eljárás eredményéről-munkahelyi képzések megvalósítása a Sanmina-SCI Magyarország Kft-nél- vállalkozás működésével kapcsolatos képzés II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113 Beszerzés
Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése
Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/81 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
A KDOP-2.1.1/D-12-2012-0004
A KDOP-2.1.1/D-12-2012-0004 számú Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont Bakony-Balaton Geopark nyugati kapuja kialakításához kapcsolódó építési kivitelezési munkák elvégzése Közbeszerzési Értesítő száma:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Tájékoztató az eljárás eredményéről. "Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Szarvasi Arborétum területén éjszakai porta-, recepciós szolgálati és egyéb vagyonvédelmi feladatok ellátása" Közbeszerzési
9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására
9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/2 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése
Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika.
Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/71 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közzététel dátuma: 2015.01.23. Iktatószám: 868/2015 CPV Kód: 30199000-0;30192000-1;30197000-6;30192112-9
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala és az Önkormányzat intézményei részére papír, irodaszerek, és nyomtatványok beszerzése (er. táj.) Közbeszerzési Értesítő
1147 Budapest, Csömöri út 50-60. és 1194 Budapest, Temesvár utca 1. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:
Tájékoztató az eljárás eredményéről: Szállítási szerződés - TÁMOP-1.1.1-11/2-2011-0001 Automata ipari varrógép és kelmebevizsgáló berendezés beszerzése - Csömöri úti Mintavarroda Közbeszerzési Értesítő
In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP A-11/1/KONV pályázat keretében II.
In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0053 pályázat keretében II. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH)
Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH) Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es
VASIVÍZ ZRt. műszaki létesítményeinek őrzése
VASIVÍZ ZRt. műszaki létesítményeinek őrzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/79 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30
A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u sz. alatti (7377. és Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése
A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u. 16-20. sz. alatti (7377. és 7379. Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/57 Beszerzés tárgya:
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási
Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése.
Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/134 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása
Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/60 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részére közfoglalkoztatási programhoz kullancs elleni védőoltás (FSME-IMMUN felnőtteknek szuszpenziós injekció) 320 db beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133
Járdaépítések I.
Járdaépítések - 2015 - I. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/93 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/25. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
A NAV KAFIG 1077 Budapest, Dob u. 75-81. szám alatti irodaépületeiben üzemelő liftek karbantartása tárgyú hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma:
A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés).
A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés). Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/33 Beszerzés tárgya:
Adathordozók beszerzése (500/2013)
Adathordozók beszerzése (500/2013) Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/120 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás
Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015.
Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015. (ER) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/142 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/144 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése
tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/139 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Szállítási szerződés utcabútorok beszerzése tárgyában
Szállítási szerződés utcabútorok beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/78 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Kazincbarcika, Herbolyai út 7/a. (566/5. hrsz.) sz. alatti központi konyha épület kivitelezése
Kazincbarcika, Herbolyai út 7/a. (566/5. hrsz.) sz. alatti központi konyha épület kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/54 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció)
Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/106. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Tájékoztató az "MTVA meglévő Fotobank szolgáltatásának megújítása Fotoweb 7.0 licensz moduljainak beszerzésével, a rendszer fejlesztésével és 2 éves supporttal" tárgyában lefolytatott eljárás eredményéről
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről
1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási
Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés
Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF-2013-0202 számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/123 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Közzététel dátuma: 2015.07.06. Iktatószám: 11481/2015 CPV Kód: 45233141-9 Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft.
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató - Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság üzemeltetésében lévő szilárd burkolatú utak karbantartása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/75
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Külföldi folyóiratok beszerzése a Miskolci Egyetem részére
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Külföldi folyóiratok beszerzése a Miskolci Egyetem részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/6 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/117. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
EH - A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet "C" és "D" épület tetőfelületének déli oldalán 48 kva beépített látszólagos teljesítményű napelemes rendszer tervezése és telepítése Közbeszerzési Értesítő
A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj.
A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/96 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Postai irányítószám: 1053
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Eötvös Loránd Tudományegyetem
"A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái" tájékoztatás az eljárás eredményéről
"A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái" tájékoztatás az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/54 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Tájékoztató az eljárás eredményéről a Kovács Ádám Intertrans Kft. képző kiválasztására indított közbeszerzési eljárásában
Tájékoztató az eljárás eredményéről a Kovács Ádám Intertrans Kft. képző kiválasztására indított közbeszerzési eljárásában Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/149 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Pápa Rendőrkapitányság bővítési igényével kapcsolatos kivitelezési feladat
Pápa Rendőrkapitányság bővítési igényével kapcsolatos kivitelezési feladat Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/1 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Angol és német nyelvi képzések beszerzése
Angol és német nyelvi képzések beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/118 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 1056 Budapest, Molnár utca 11. épületen belüli pincei padlószint süllyesztés körüli falak jet-groutingos alapmegerősítése (III. ütem) mintegy 1.100 folyóméternyi jet-elés,
Győrság Községben Ikszt kivitelezési munkái
Győrság Községben Ikszt kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/20 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30
Postai irányítószám: 1027
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Diákhitel Központ Zrt.
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/77. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Innovációs intézményi és szervezeti keretek kialakítása, valamint kutatási hálózatok megszervezésének, az együttműködések jogi és pénzügyi hátterének kialakítása -
Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése
Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/112 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Hidrofor konténer beszerzés
Hidrofor konténer beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/9 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt.
útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ Hirdetmény típusa:
útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény nélküli
Tájékoztató az eljárás eredményéről
Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/81 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:
Tájékoztató a "Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.
Tájékoztató a "Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/116 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem
Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság által vezetett ajánlatkérők
FORDÍTÁS/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/86. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:
FORDÍTÁS/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/86 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Hirdetmény
Labor eszköz és műszer csomag beszerzése A Szent István Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet részére műszaki specifikáció szerint
Labor eszköz és műszer csomag beszerzése A Szent István Egyetem Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet részére műszaki specifikáció szerint Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/46 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés
Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira.
Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/68 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés
Újköztemető szociális parcella kialakítása - Tájékoztató az eljárás eredményéről
Újköztemető szociális parcella kialakítása - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/107 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése
IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
HPV elleni oltás. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129
HPV elleni oltás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel
Munkaruházat körébe tartozó kabátok beszerzése - tájékoztató eljárás eredményéről
Munkaruházat körébe tartozó kabátok beszerzése - tájékoztató eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése"
Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése" Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/86 Beszerzés tárgya:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/11
Tájékoztató hirdetmény A NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Budapest XIV. ker., Gvadányi u. 69. szám alatti objektumában a biztonságfelügyeleti rendszer telepítése közbeszerzési eljárás
Képzési szolgáltatás. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/142. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:
Képzési szolgáltatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/142 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:
Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/82. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:
A Veszprém Megyei Főügyészség, a Veszprémi Járási Ügyészség és a Veszprémi Nyomozó Ügyészség irodaépületeiben portaszolgálati (őrzés-védelmi) és takarítási tevékenység ellátása Közbeszerzési Értesítő száma:
TEE- SZE Diákmunka igénybevétele
TEE- SZE Diákmunka igénybevétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/105 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Plébánia épület utcaszint alatt található területének felújítása
Plébánia épület utcaszint alatt található területének felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es
A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása
A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/18 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016.
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény
"Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Cserkeszőlő Községben" Tájékoztató
"Közvilágítás energiatakarékos korszerűsítése Cserkeszőlő Községben" Tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/28 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (Őrzésvédelem 2012.)
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (Őrzésvédelem 2012.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/145 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es
K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése
K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás
Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái
Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/14 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (Társasház integrált felújítása a Magdolna Negyed Program III. keretében)
Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (Társasház integrált felújítása a Magdolna Negyed Program III. keretében) Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/54 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény
Kisbusz beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről
Kisbusz beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01