Válogatott keretek és elvek a 2016/2017-es versenyszezonra

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Válogatott keretek és elvek a 2016/2017-es versenyszezonra"

Átírás

1 Válogatott keretek és elvek a 2016/2017-es versenyszezonra Hargitay András felnőtt-, Petrov Iván utánpótlás-, és Gellért Gábor nyíltvízi szövetségi kapitány előterjesztése

2 A január március közötti edzőtáborok Az új olimpiai ciklus kezdetétől a szövetségi kapitányok a régóta fontolgatott felkészülési rendszert kívánják bevezetni. A mögöttünk álló időszakban a különböző egyesületek válogatott versenyzői más és más helyszínen, csoportban és időpontban készültek a rangos eseményekre. Ennek következményeként több klub arra kényszerült, hogy az edzőtáborokba legyen az a világ bármely pontján még ún. nyulat is magukkal vigyenek, hogy ily módon biztosítsák legjobb sportolóik számára a legjobb edzőpartnert. Hargitay András felnőtt-, és Petrov Iván utánpótlás szövetségi kapitány úgy ítélte meg, hogy sokkal kedvezőbb, ha a lehetőség szintjén a legjobbak együtt készülnek, egymást segítik, motiválják. A versenyzők közös felkészülésének velejárója, hogy a legsikeresebb edzők is egymást segíthetik, erényeik összegződnek. A szövetségi kapitányok a 12 tagú Edzőbizottságon kívül számos edzővel egyeztette elképzelését, amikor megjelölte, hogy 2017-ben mely edzőtáborokban biztosítja a szövetség a válogatottak felkészülését. Egy-egy a felnőtt válogatottban szereplő versenyző, az adott időszakban edzőjével egyetértésben, vagy két meleg égövi, vagy pedig egy meleg égövi és egy magaslati edzőtáborban vehet részt. A kluboknak, versenyzőknek változatlanul jogukban áll más helyszíneken, más időpontokban edzőtáborozniuk, de ezek költségeit a jelentős műhelytámogatásból, vagy más bevételeikből kell fedezniük. A Magyar Úszó Szövetség által finanszírozott külföldi edzőtáborok 2017-ben Meleg égövi edzőtáborok - Dubaj 1.: január 21-február Dubaj 2.: február 12-március 5-ig - Phuket: február 24-március Thanyapura: március 18-április 8. Magaslati edzőtáborok - Sierra Nevada: január 21 - február Belmeken: dátum még nincs meg Kiemelt versenyek időpontjai: Magyar Bajnokság: április (Dagály úszókomplexum) Budapest Open: június (Európa-kupa sorozat tervezet)

3 Sette Colli és Mare Nostrum sorozat (A MÚSZ 2 versenyt támogat az alábbiak közül) Monaco június Barcelona június Canet június Sette Colli június? Felnőtt válogatott keret Férfiak Név Született Klub 1 Kozma Dominik 1991 MTK 2 Bohus Richard 1993 Békéscsabai Előre ÚK 3 Holoda Péter 1996 Árpád SE 4 Takács Krisztián 1985 Győri Úszó SE 5 Bernek Péter 1992 BVSC-Zugló 6 Gyurta Gergely 1991 UTE 7 Rasovszky Kristóf 1997 Balaton Úszó Klub 8 Lobanovszkij Maxim 1996 Győri Úszó SE 9 Cseh László 1985 Egri Úszó Klub 10 Pulai Bence 1991 Kőbánya SC 11 Kenderesi Tamás 1996 Pécsi S.N. 12 Biczó Bence 1993 BVSC-Zugló 13 Balog Gábor 1990 Győri Úszó SE 14 Földházi Dávid 1995 Bácsvíz - KVSC 15 Telegdy Ádám 1995 Kőbánya SC 16 Zámbó Balázs 1992 Darnyi TSC 17 Gyurta Dániel 1989 UTE 18 Financsek Gábor 1985 Mohácsi TE 19 Horváth Dávid 1996 Kőbánya SC 20 Verrasztó Dávid 1985 BVSC-Zugló 21 Grátz Benjamin 1996 Százhalombattai VUK SE

4 Nők Született Klub 1 Hosszú Katinka 1989 Iron Corporation 2 Jakabos Zsuzsanna 1989 Győri Úszó SE 3 Kapás Boglárka 1993 UTE 4 Verrasztó Evelyn 1989 BVSC-Zugló 5 Risztov Éva 1985 Kőbánya SC 6 Juhász Adél 1998 Kiskunhalasi ÚGYE 7 Molnár Flóra 1998 Dél-Zalai Vízmű 8 Késely Ajna 2001 Kőbánya SC 9 Szilágyi Liliána 1996 BHSE 10 György Réka 1996 VASAS SC 11 Burián Katalin 1995 Egri Úszó Klub 12 Sztankovics Anna 1996 UTE 13 Sebestyén Dalma 1997 Győri Úszó SE

5 Válogatási elvek a felnőtteknél Rövidpályás világbajnokság december Válogatási periódus: november 05-ig. Dr. Hargitay András szövetségi kapitány kiemelt fontosságúnak nyilvánította a windsori rövidpályás világbajnokságot megelőző rövidpályás Országos Bajnokságot (Százhalombatta, november ). Aki részt kíván venni a rövidpályás világbajnokságon, annak az OB-n is bizonyítania kell részvételi jogosultságát, vagyis az OB-n el kell indulnia azokban a számokban, amelyekben aztán a rp vb-n is rajthoz kíván állni, és azokban egy vbrésztvevőhöz méltó teljesítményt kell nyújtania. Ugyanakkor magához a nevezéshez szükséges szintidőt természetesen a rp vb-t megelőző egy évben bármelyik rövidpályás versenyen lehet teljesíteni. Az utazó csapat kihirdetésére a százhalombattai rövidpályás OB után kerül sor. 17. FINA Világbajnokság Budapest, július Válogatási periódus 1: április 22-ig. (Felnőtt OB) Válogatási periódus 2.: július 02-ig. (vb kvalifikációs időszak vége) A évi világbajnokságra kvalifikáló versenyek letölthetőek:

6 SZINTIDŐK FÉRFIAK versenyszámok NŐK A 2 induló B 1 induló A 2 induló B 1 induló m gyorsúszás m gyorsúszás : : m gyorsúszás 01: : : : m gyorsúszás 04: : : : m gyorsúszás 08: : : : m gyorsúszás 16: : m hátúszás m hátúszás 01: : : : m hátúszás 02: : m mellúszás : : m mellúszás 01: : : : m mellúszás 02: : m pillangóúszás m pillangóúszás : : : m pillangóúszás 02: : : : m vegyesúszás 02: : : : m vegyesúszás 04: : csapat 4 x 100m gyorsváltó 1 csapat 1 csapat 4 x 200m gyorsváltó 1 csapat 1 csapat 4 x 100m vegyesváltó 1 csapat 4 x 100m mix gyorsváltó 1 csapat 4 x 100m mix vegyesváltó 1 csapat Kvalifikációs periódus: március július 05. A évi felnőtt Magyar Bajnokság után a világbajnoki A szintet úszók az adott versenyszámban védettséget élveznek. Az Országos Bajnokság után már csak bekerülni lehet a világbajnokságon rajthoz álló csapatba. Különleges esetben (pl. fiatal versenyző menedzselése, kiugróan jó időeredmény, világcsúcs stb.) a szövetségi kapitány dönthet arról, hogy a már A szintet úszó versenyzőt kicseréli egy másik, esetleg rosszabb A szinttel rendelkező versenyzőre. A szövetségi kapitány célja, hogy a magyar csapat lehetőség szerint minden versenyszámban képviseltesse magát a hazai világbajnokságon. A váltókban úszó versenyzőket a kvalifikációs időszak lezárása után nevezi meg a szövetségi kapitány.

7 Junior válogatott keretek Fiúk A keret Név Született Klub Barta Márton 1999 Szombathelyi VSC Holló Balázs 1999 Egri Úszó Klub SE Lakatos Dávid 1999 FTC Márton Richárd 1999 Budafóka XXII. SE Milák Kristóf 2000 E rdi Úszó SNkft. B keret Berecz Balázs 2000 Darnyi TSC Hímer Krisztofer 2000 MTK Huszti Dávid 2000 A Jövő SC FCSM Kalmár A kos 2000 Bajai SVSC Németh Nándor 1999 Egri Úszó Klub SE Selmeci Levente 2000 Dunaferr SE Végh István 1999 Balatoni Úszó Klub Leányok "A" keret Név Született Klub Barócsai Petra 2001 E rdi Úszó SNkft. Berecz Blanka 2002 Kőbánya SC Bokros Blanka Melinda 2000 MTK Bonecz Boglárka 2000 Szegedi Úszó Egylet Gyurinovics Fanni 2001 MTK Juhász Janka 2000 Kiskunhalasi ÚGYE Késely Ajna 2001 Kőbánya SC "B"keret A dám Henrietta 2000 BVSC-Zugló Dobos Dorottya 2000 Győri Úszó SE Hatházi Dóra 2003 Nyíregyházi Sportcentrum Horváth Lili 2001 VASAS SC Ilyés Laura Vanda 2001 Százhalombattai VUK SE Kiss Petra 2000 MTK Kurdi Zsófia 2001 Dunaharaszti MTK Labán Eszter 2001 VASAS SC Nagy Réka 2003 BVSC-Zugló Szabó-Feltóthy Eszter 2002 VASAS SC Vas Luca 2000 Kiskunhalasi ÚGYE Vécsei Réka 2002 Miskolci VSI

8 EYOF keret Fiúk A keret Név Született Klub Galyassy Szilárd 2002 VASAS SC Kovacsics Márk 2002 Váci VSE Mátrai Roland 2001 Balatoni Úszó Klub Mürkli Márton 2002 Veszprém Úszó Klub Bőhm Sebestyén 2001 Budafóka XXII. SE Zombori Gábor 2002 Budafóka XXII. SE B keret Lakner Dávid 2001 BHSE Mándli Benedek 2001 FTC Bánóczki Milán 2002 BVSC-Zugló Bukovics Milán 2001 Darnyi TSC Gál Olivér 2001 BA CSVÍZ-KVSC Imre Milán 2001 Győri Úszó SE Nagy Marcell 2001 Győri ÚKHE Rumpler Bence 2001 Hullám '91 ÚVSE Sándor Benedek 2002 Debreceni SC SI Sári Péter 2002 MTK Török Dominik Márk 2002 FTC Varga Bence 2001 Győri ÚKHE Tabi Zoltán 2002 Kőbánya SC Weiter Dávid 2002 Dunaferr SE Leányok A keret Név Született Klub Berecz Blanka 2002 Kőbánya SC Fábián Fanni 2002 Szegedi Úszó Egylet Gál Kincső 2003 Debreceni SC SI Hatházi Dóra 2003 Nyíregyházi Sportcentrum Híves Katica 2003 UTE Holánszky Laura 2002 FTC Hornyák Annamária 2002 Széles Sándor ÚNM Kun-Szabó Fanni 2002 Győri Úszó SE Matula Fanni 2002 O zdi Fiedler Ottó SE Mihályvári-Farkas Viktória 2003 Egri Úszó Klub Muzsnay Zsófia 2003 Egri Úszó Klub Nagy Réka 2003 BVSC-Zugló

9 Stadler Csenge 2002 Kaposvári Adorján Szabó-Feltóthy Eszter 2002 VASAS SC Szőke Viktória 2002 Dunaharaszti MTK Tankó Jázmin 2002 A Jövő SC FCSM Treffler Kata 2002 UTE Vécsei Réka 2002 Miskolci VSI B keret Barta Hanna 2003 Szombathelyi VSC Berkecz Martina 2003 ANK Pécs Bogdán Luca 2002 BA CSVÍZ-KVSC Burai Boglárka 2002 BA CSVÍZ-KVSC Csépányi Dalma 2002 O zdi Fiedler Ottó SE Farkas Dóra 2003 Győri Úszó SE Gyarmati Ditta 2003 Debreceni SC SI Horváth Evelin 2003 Dunaferr SE Papp Júlia 2003 VASAS SC Szabó Inez 2002 HKLSE Szentendre Szabó Orsolya 2002 Békéscsabai Előre ÚK Szklenár Flóra 2002 E rdi Úszó SNkft. Varga Kata 2003 Kiskunhalasi ÚGYE Vörösházy Vanda 2002 A Jövő SC FCSM Nyíltvízi válogatott keret Felnőtt nők Név Született Klub Risztov E va 1985 Kőbánya SC Olasz Anna 1993 Szegedi Úszó Egylet Kiss Nikoletta 1997 Egri Úszó Klub SE Sömenek O non Kata 1997 Kőbánya SC Felnőtt férfiak Papp Márk 1994 BVSC-Zugló Székelyi Dániel 1996 Egri Úszó Klub Rákos Patrik 1992 Szegedi Úszó Egylet Rasovszky Kristóf 1997 Balaton Úszó Klub Orosz A dám 1996 Kőbánya SC Novoszáth Tamás 1997 Darnyi TSC Junior leányok Farkas Adél 1998 BVSC-Zugló Juhász Adél 1998 Kiskunhalasi ÚGYE Ifjúsági leányok Sztankovics Dóra 1999 Darnyi TSC Juhász Janka 2000 Kiskunhalasi ÚGYE Rohács Réka 2000 Kőbánya SC

10 Serdülő leányok Kun-Szabó Fanni 2002 Győri Úszó SE Borsi Anett 2001 Kőbánya SC Junior fiúk Drigán Zoltán 1998 BVSC-Zugló Ifjúsági Fiúk Kalmár A kos 2000 Bajai SVSC Monori Kristóf 1999 Darnyi TSC Novoszáth Noel 2000 Darnyi TSC Serdülő fiúk Tabi Zoltán 2002 Kőbánya SC Fábián Milán 2001 Szegedi Úszó Egylet Válogatási elvek a junioroknál A évi válogatottak összeállítása a évi szezon eredményeinek figyelembe vételével történt. Az utánpótlás kerettagok szövetségi költségen történő - akár külföldi, akár hazai - edzőtáboroztatása a szövetségi kapitányok döntései alapján történnek. Válogatási periódus július május 28. EYOF (Serdülő) keret Junior (Ifjúsági) keret U22 (Perspektíva) A 700 FINA pont A 800 FINA pont A 850 FINA pont B 650 FINA pont B 750 FINA pont B 800 FINA pont

11 VÁLOGATÁS - Junior EB NETANYA Szintek FIÚK Versenyszám LÁNYOK : : m gyorsúszás 00: : : : m gyorsúszás 00: : : : m gyorsúszás 02: : : : m gyorsúszás 04: : : : m gyorsúszás 08: : : : m gyorsúszás 16: : : : m mellúszás 00: : : : m mellúszás 01: : : : m mellúszás 02: : : : m hátúszás 00: : : : m hátúszás 01: : : : m hátúszás 02: : : : m pillangóúszás 00: : : : m pillangóúszás 01: : : : m pillangóúszás 02: : : : m vegyesúszás 02: : : : m vegyesúszás 04: :52.57 MEGFONTOLÁSRA Váltók MEGFONTOLÁSRA 03: x100m gyorsváltó 03: : x200m gyorsváltó 08: : x100m vegyesváltó 04: x100m mix gyorsváltó 03: x100m mix vegyesváltó 03:52.89 PERIÓDUS KEZDETE: július 06. "A" keret: július április 22. (FELNŐTT OB VÉGE) "B" keret: április 23 - május 28.(Ifi OB vége) CSAK BEKERÜLÉS

12 VÁLOGATÁS - Junior VB Indianapolis Szintek FIÚK Versenyszámok LÁNYOK : : m gyorsúszás 00: : : : m gyorsúszás 00: : : : m gyorsúszás 02: : : : m gyorsúszás 04: : : : m gyorsúszás 08: : : : m gyorsúszás 16: : : : m mellúszás 00: : : : m mellúszás 01: : : : m mellúszás 02: : : : m hátúszás 00: : : : m hátúszás 01: : : : m hátúszás 02: : : : m pillangóúszás 00: : : : m pillangóúszás 00: : : : m pillangóúszás 02: : : : m vegyesúszás 02: : : : m vegyesúszás 04: :47.01 MEGFONTOLÁSRA Váltók MEGFONTOLÁSRA 03: x100m gyorsváltó 03: : x200m gyorsváltó 08: : x100m vegyesváltó 04: x100m mix gyorsváltó 03: x100m mix vegyesváltó 03:50.24 PERIÓDUS KEZDETE: július 06. "A" keret: július május 28. (Ifi OB vége) "B" keret:2017. május 29- július 28. (EYOF vége) CSAK BEKERÜLÉS

13 VÁLOGATÁS EYOF Győr Szintek FIÚK Versenyszám LÁNYOK 00: m gyorsúszás 00: : m gyorsúszás 00: : m gyorsúszás 02: : m gyorsúszás 04: m gyorsúszás 08: : m gyorsúszás - 01: m mellúszás 01: : m mellúszás 02: : m hátúszás 01: : m hátúszás 02: : m pillangóúszás 01: : m pillangóúszás 2: : m vegyesúszás 2: : m vegyesúszás 4:56.85 MEGFONTOLÁSRA Váltó MEGFONTOLÁSRA 03: x100m gyorsúszás 03: : x100m vegyesúszás 04: x100m mix gyorsváltó 03: x100 mix vegyesváltó 04:03.03 VERSENYSZÁMONKÉNT 1 ÚSZÓ PERIÓDUS KEZDETE:2016. július 06. "A" keret: július április 22. (Felnőtt OB vége) "B" keret: április 23 - június 24. (Serdülő OB vége) CSAK BEKERÜLÉS

14 U22 (perspektívikus) keret Név Született Klub Novoszáth Melinda 1998 Darnyi TSC Szokol Szonja 1998 BA CSVÍZ KVSC Kovács Benedek 1998 E rdi Úszó SNkft. Kutasi Máté 1998 VASAS SC Miksi Richárd 1998 HO D ÚSE Pulai Vince 1995 Kőbánya SC Sós Dániel 1998 E rdi Úszó SNkft. Szabó Norbert 1996 Kőbánya SC Szöllősi Martin 1998 Dunaferr Szucsik Bence 1998 Iron Corporation Tekauer Márk 1998 DMTK Az U22 keret kialakításánál a felnőtt-, és utánpótlás kapitány elsődleges szempontja junior korosztályból kiöregedő, de a felnőtt korosztályba még nem bizonyított, tehetséges versenyzők rendszerben tartása volt. A keretbe beválogatott úszók, szövetségi költségen egyedi elbírálás alapján, elsősorban hazai edzőtáborokban kaphatnak lehetőséget.

15 A felnőtt-, junior és nyíltvízi válogatott mellett dolgozó edzők 2016/2017 Bagaméri Bence Balogh János Bernhardt Károly Bodor Richárd Budavári István Czakó Csaba Egressy János Gellért Gábor Gyula Sándor Hornyák Viktor Horváth Péter Horváth Tamás Kollár Zoltán Kovács László Kovács Ottó Kovács Tamás Kovácshegyi Ferenc Krajnyák György Kutasi Gergely Lőrinczi György Ludmány László Magó Gábor Magyarovits Zoltán Molnár Ákos Nagy József Nagy Péter Novotny Attila Pass Ferenc Petrov Iván Plagányi Zsolt Schifter Tamás Selmeci Attila Shane Tusup Szarvas János Szokolai László Tari Imre Tóth Ramon Törös Károly Turi György Vértesi Tamás Virth Balázs

16 Jó felkészülést és versenyzést kíván a Magyar Úszó Szövetség

VÁLOGATOTT KERETEK, VÁLOGATÁSI ELVEK. A január március közötti edzőtáborok

VÁLOGATOTT KERETEK, VÁLOGATÁSI ELVEK. A január március közötti edzőtáborok Magyar Úszó Szövetség / Hungarian Swimming Association Alapítva 1907-ben / Founded in 1907 1007 Budapest, Margitsziget, Hajós Alfréd sétány 2 @ musz@musz.hu VÁLOGATOTT KERETEK, VÁLOGATÁSI ELVEK A 2017.

Részletesebben

Műhelytámogatás elosztás Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 2013

Műhelytámogatás elosztás Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 2013 Egyesület Versenyző Év Esemény Helyezés Versenyszám Pont Össz pont Év szorzó Pont Egyesületi pont össz 3 A Jövő SC Verrasztó Dávid 3 Világbajnokság 6 4 m vegyes 3x5x3= 45,2 9 Ferenczi Fanni 3 Ifjúsági

Részletesebben

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p

2001 Érdi Úszó Sport Kft. 0:57,65 737p Győri Úszók KHE 0:57,50 650p Kiskunhalasi ÚGYE 0:58,07 631p Kőbánya Sport Club 0:57,55 740p 100 m. fiú pillangóúszás 3. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:53.31 (Milák Kristóf - 2016-16 évesek) 1. Milák Kristóf 50m: 0:25,63 Érdi Úszó Sport Kft. 0:55,45 725p 2. Lakner Dávid 50m: 0:27,40 BHSE 0:57,08

Részletesebben

2018/2019 évi Magyar Úszó Válogatott Keretek javasolt névsora. I. Japán próba edzőtábor Koriyama /2018. október 13. október 27-ig/

2018/2019 évi Magyar Úszó Válogatott Keretek javasolt névsora. I. Japán próba edzőtábor Koriyama /2018. október 13. október 27-ig/ 2018/2019 évi Magyar Úszó Válogatott Keretek javasolt névsora I. Japán próba edzőtábor Koriyama /2018. október 13. október 27-ig/ ELŐTERJESZTÉS: VERSENYZŐK: KENDERESI TAMÁS /Pécs/ GRÁTZ BENJÁMIN /Eger/

Részletesebben

50 m. férfi pillangóúszás. 50 m. női hátúszás. 50 m. női mellúszás. 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László )

50 m. férfi pillangóúszás. 50 m. női hátúszás. 50 m. női mellúszás. 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László ) 50 m. férfi pillangóúszás 14. versenyszám Országos csúcs: 0:23.29 (Cseh László - 2009) 1. Cseh László 1985 Kőbánya Sport Club 0:23,83 834p 2. Hős Péter 1985 A Jövő SC Veolia 0:24,48 769p 3. Sincki Ádám

Részletesebben

XV. Országos Rövidpályás Bajnokság START LIST FINALS Százhalombatta, november RAJTLISTA DÖNTŐK

XV. Országos Rövidpályás Bajnokság START LIST FINALS Százhalombatta, november RAJTLISTA DÖNTŐK 4x50 m. MIX Freestyle Relay Event 15 (15. versenyszám) 1. Hódmvhely. SUVC Szilágyi Csaba (1990) - Matejdesz Máté (2001) - Batta Orsolya (2002) - Szőke Zita (2003) 1:40,16 2. Darnyi Tamás SC Novoszáth Tamás

Részletesebben

EURÓPA BAJNOKI SZINIDŐT TELJESÍTETT VERSENYZŐK / FÉRFIAK

EURÓPA BAJNOKI SZINIDŐT TELJESÍTETT VERSENYZŐK / FÉRFIAK 2.: Világversenyek Felnőtt Európa Bajnokság, Glasgow, 2018. augusztus 03-09. Válogatási elvek (medencés): a Budapesti VB döntősei, az Ifi EB egyéni aranyérmesei, az Ifi VB egyéni érmesei és az EB szintidőt

Részletesebben

Budapest Open Kvalifikációs Bajnokság 2014, április 17-20. DÖNTŐK

Budapest Open Kvalifikációs Bajnokság 2014, április 17-20. DÖNTŐK Women's 50m Freestyle - női gyorsúszás Event 33 (33. versenyszám) Országos csúcs: 0:25.19 (Hosszú Katinka - 2014) Heat 1 (1.futam) 1. Gyurinovics Fanni 2001 UTE 0:26,94 683p Coach: Széles Sándor,Kovácshegyi

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest

Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest Országos Régiós Felmérő Verseny Budapest 2014. február 1. Budapest Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Budapesti

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

BUENOS AIRES 2018 A ÉVI III. IFJÚSÁGI OLIMPIA SZAKMAI KÉRDÉSEI PETROV IVÁN - MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG

BUENOS AIRES 2018 A ÉVI III. IFJÚSÁGI OLIMPIA SZAKMAI KÉRDÉSEI PETROV IVÁN - MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG BUENOS AIRES 2018 A 2018. ÉVI III. IFJÚSÁGI OLIMPIA SZAKMAI KÉRDÉSEI PETROV IVÁN - MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG A 2018. ÉVI III. IFJÚSÁGI OLIMPIA - PETROV IVÁN 1 1.Az Ifjúsági Olimpia szerepe Az Ifjúsági Olimpia

Részletesebben

A Magyar Úszó Szövetség felkészülési programja Tokyo

A Magyar Úszó Szövetség felkészülési programja Tokyo A Magyar Úszó Szövetség felkészülési programja 2002 Tokyo Helyzetelemzés A riói olimpián három aranyat, két-két ezüstöt és bronzot szereztek úszóink, összesen 43 pontot. A magyar válogatott 37 fővel képviseltette

Részletesebben

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/620/a-hazigazda-kuldottseg-vilagbajnoki-versenyprogramja A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja 2017.07.13. 09:09 CET A 17. FINA Világbajnokság

Részletesebben

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június 50 m. fiú gyorsúszás KÖZÉPDÖNTİ 14. versenyszám 1. futam 1. Keidl Péter 1993 Pécs Városi SE 0:24,36 725p 2. Bagaméri Bence BVSC-Zugló 0:24,69 696p 3. Rákos Patrik Balaton ÚK Veszprém 0:24,80 687p 4. Csütörtöki

Részletesebben

ei ranglista Abszolut 50 m-es

ei ranglista Abszolut 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Takács Krisztián 1985 Dunaf-DVSI 0:21.42 2 Kozma Dominik 1991 Kobánya SC 0:22.33 3 Csáki János 1986 JövoVeolia 0:22.91 4 Makány Balázs 1987 Kobánya SC 0:23.42 5 Sincki Ádám 1989

Részletesebben

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én

A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én A fiú gyermek korosztály (14 évesek) 50 m-es medencében elért országos csúcsai 2014.12.31-én Versenyszám Versenyző neve (szül. éve) Egyesülete Eredmény Dátum Helyszín 50 m gyors Fekete Ferenc (1999) Szf

Részletesebben

VERSENY JEGYZŐKÖNYV. Fodor Szabolcs. II. Maraton Medencés Országos Bajnokság. Debrecen, Debreceni Sportuszoda. Ideje: 2013. január 13.

VERSENY JEGYZŐKÖNYV. Fodor Szabolcs. II. Maraton Medencés Országos Bajnokság. Debrecen, Debreceni Sportuszoda. Ideje: 2013. január 13. VERSENY JEGYZŐKÖNYV Verseny neve: Helye: II. Maraton Medencés Országos Bajnokság Debrecen, Debreceni Sportuszoda Ideje: 2013. január 13. Rendezője: A medence mérete: A víz hőfoka: Időmérés: Debreceni Sportcentrum

Részletesebben

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június

LXXXI. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, június 50 m. leány gyorsúszás KÖZÉPDÖNTŐ 31. versenyszám 1. futam 1. Pataki Fanni 1994 Kaposvári SI 0:27,41 724p 2. Mór Baranyai Erika 1995 BVSC-Zugló 0:28,27 660p 3. Nagyi Barbara 1993 Szegedi Úszó Egylet 0:28,47

Részletesebben

Men's 10000 m Freestyle / Fiú gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely - 2015)

Men's 10000 m Freestyle / Fiú gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely - 2015) Men's 10000 m Freestyle / Fiú gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely - 2015) Adult / Felnőtt 1. Székelyi Dániel 1995 Budafóka XXII. SE 01:49:40 100m: 0:01,01 200m:

Részletesebben

10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám. 10000 m. leány gyorsúszás 2. versenyszám. 1. futam. 0. Orosz Ádám 1996 Kőbánya Sport Club

10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám. 10000 m. leány gyorsúszás 2. versenyszám. 1. futam. 0. Orosz Ádám 1996 Kőbánya Sport Club 10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 0. Orosz Ádám 1996 Kőbánya Sport Club 1. Kiss Attila 1996 Misk.VSI Nonprof.Kft 2. Farkas Tamás 1995 Szegedi Úszó Egylet 3. Rákos Patrik 1996 Szegedi Úszó Egylet 4.

Részletesebben

A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul.

A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul. A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul. Joggal merült fel a náluk idősebb ifjú tehetségekben,

Részletesebben

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám

50 m. leány mellúszás 1. versenyszám. 50 m. fiú mellúszás 2. versenyszám. 200 m. leány gyorsúszás 3. versenyszám 50 m. leány mellúszás 1. versenyszám Bálint Viktória 1994 BVSC 0:44,92 306p Kuzmann Petra BVSC 0:41,85 378p Sánta Klementina BVSC 0:36,03 5p Barnák Viktória 1992 Római SE 0:38,71 478p 50 m. fiú mellúszás

Részletesebben

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter évesek)

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter évesek) Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter - - 13 évesek) -ban születettek 1. Csicsáky Péter 50m: 0:31,07 100m: 1:08,68 150m: 1:52,02

Részletesebben

ei ranglista 2000-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 2000-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Hímer Krisztofer 2000 BVSC-Zugló 0:32.59 2 László Levente 2000 Kiskunhal. 0:32.94 3 Berecz Balázs 2000 Kobánya SC 0:33.4 4 Szabó Bálint 2000 JövoVeolia 0:33.94 5 Selmeczi Levente

Részletesebben

XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság Kecskemét, tól ig. 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58

XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság Kecskemét, tól ig. 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58 100 m. fiú mellúszás csúcskísérlet 40. versenyszám Országos csúcs: 0:56.72 (Gyurta Dániel - 2009) 4. Stocker Ákos 2002 Mohácsi Torna Egylet 1:10,58 400 m. fiú gyorsúszás 21. versenyszám Országos csúcs:

Részletesebben

A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul.

A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul. A sportágfejlesztés keretében zajló Jövő Bajnokai program hét régióban a 2002-2003-ban született sokra hivatott gyerekek kiválasztására összpontosul. Joggal merült fel a náluk idősebb ifjú tehetségekben,

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 2. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:31.90 (Tóth Tibor évesek) Lencsés Noel 2004 Váci Vízmű SE 0:38,88 192p

50 m. fiú pillangóúszás 2. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:31.90 (Tóth Tibor évesek) Lencsés Noel 2004 Váci Vízmű SE 0:38,88 192p Dr. Dobai Gyula Úszó Emlékverseny Jegyzőkönyv-kivonat Kecskemét, 2013.11.02-3. 3 50 m. leány pillangóúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:32.13 (Cseh Német Luca - 2000-10 évesek) 2003 1. Szalai Csenge

Részletesebben

LXXXIII. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, Bitskey Aladár Sportuszoda

LXXXIII. Országos Ifjúsági Bajnokság Eger, Bitskey Aladár Sportuszoda 50 m. fiú hátúszás középdöntő 7. versenyszám Kategóriás csúcs: 0:25.75 (Szilágyi Ádám - 2009-18 évesek) 1. Németh Levente 1994 ANK Úszóklub Pécs 0:28,62 Edzője: Dr. Petrov Anatolij 2. Földházi Dávid 1995

Részletesebben

Kőbánya Sport Club SZAKOSZTÁLYAINAK évi, hazai és nemzetközi eredményei.

Kőbánya Sport Club SZAKOSZTÁLYAINAK évi, hazai és nemzetközi eredményei. Kőbánya Sport Club SZAKOSZTÁLYAINAK 2011. évi, hazai és nemzetközi eredményei. 3. sz. melléklet ÚSZÁS Flanders Cup nemzetközi úszóverseny Dátum 2011.01.15-2011.01.16 Belgium - Antwerpen Döntős eredményeink

Részletesebben

10000 m. fiú gyorsúszás / m men freestyle 1. versenyszám / event 01

10000 m. fiú gyorsúszás / m men freestyle 1. versenyszám / event 01 10000 m. fiú gyorsúszás / 10000 m men freestyle 1. versenyszám / event 01 Felnőtt / Adult 1. Gyurta Gergely 1991 UTE 1:48,05 100m: 0:01,00 200m: 0:02,02 400m: 0:04,07 800m: 0:08,19 1000m: 0:10,25 1500m:

Részletesebben

50. Országos Gyermek Bajnokság DÖNTŐK Kecskemét

50. Országos Gyermek Bajnokság DÖNTŐK Kecskemét 400 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:03.55 (Galyassy Szilárd - 2016-14 évesek) 1. Csicsáky Péter 2003 UTE 4:12,53 661p 2. Ölvödi Soma 2003 BÁCSVIZ-KVSC 4:13,88 651p 3. Miló-Sidló Marcell

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik - 2012) 1. Gyebróczki Áron 2005 Nyírsuli --:--,-- 2. Molnár Zoltán 2004 Debreceni Sportc. SI --:--,-- 3. Pázmányi Zalán 2006

Részletesebben

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8

1. Madarász Péter 1997 Váci Vízmű SE 1:19,1 2. Leé Ádám Tamás 1997 Monori Sport Egyes. 1:19,8 3. Sinkó Richárd 1997 Dabasi Szabadidős SE 1:21,8 100 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:53.88 (Cseh László - 2009) 1OO fiu hát 1. Grátz Benjámin 1996 Százhalombattai VSE 1:01,7 2. Boldizsár Valter 1996 Váci Vízmű SE 1:04,2 3. Hegedűs Márton

Részletesebben

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság Entrylist 6. Session Page 1 Event 120-4x100m Medley Mixed 1 1. Team HUN Budafóka XXII. SE 04:20,42 2 1. Team HUN Egri Úszó Klub 04:19,01 3 1. Team HUN Nyíregyházi Sportc. 04:16,89 4 1. Team HUN Gyõri Úszó

Részletesebben

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Lengyel Zsombor 1995 Bp.Honvéd 0:27.15 2 Balogh Szilárd 1995 Szomb. VSC 0:27.32 3 Csirzó Ádám 1995 Vízm.Szek. 0:27.57 4 Kiss Valentin 1995 EuropTec 0:27.69 5 Csincsik Dániel

Részletesebben

50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László )

50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László ) 50 m. fiú pillangóúszás 29. versenyszám Országos csúcs: 0:23.08 (Cseh László - 2015) 3. Jancsó Marcell Tamás 2003 Gagarin DSE 0:35,24 4. Tóth Ernák 2002 Kalocsai ÚE 0:34,03 6. Balázs István 2003 Gagarin

Részletesebben

10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám/event 1. Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely )

10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám/event 1. Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely ) 10000 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám/event 1. Országos csúcs: 1:48.05 (Gyurta Gergely - 2015) Felnőtt 1. Székelyi Dániel 1995 Budafóka XXII. SE 01:49:40 100m: 0:01,01 200m: 0:02,05 400m: 0:04,15 800m:

Részletesebben

50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám

50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám 50 m. fiú hátúszás 9. versenyszám 1. Sós Dániel 1998 FTC-VIVA 0:37,3 306p 2. Tekauer Márk 1998 Első Érdi ÚE 0:38,79 272p 3. Vántóczki Gergely 1999 Budafóka XXII. SE 0:39,07 266p 4. Kovács Benedek 1998

Részletesebben

Utánpótlás Verseny IV. forduló Budapest, november 13.

Utánpótlás Verseny IV. forduló  Budapest, november 13. 50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám 1. Szabó Elek 2000 A Jövő SC Veolia 0:32,69 323p 2. Hímer Krisztofer 2000 BVSC-Zugló 0:32,93 316p 3. Kovács Sándor 2000 BHSE 0:34,54 273p 4. Szabó Bálint 2000 A Jövő

Részletesebben

400 m. fiú gyorsúszás 21. versenyszám Országos csúcs: 3:34.32 (Bernek Péter )

400 m. fiú gyorsúszás 21. versenyszám Országos csúcs: 3:34.32 (Bernek Péter ) 400 m. fiú gyorsúszás 21. versenyszám Országos csúcs: 3:34.32 (Bernek Péter - 2014) D; 17 évesek és idősebbek 1. Holló Balázs 1999 Egri Úszó Klub 3:52,62 765p 50m: 0:26,34 100m: 0:55,17 150m: 1:24,91 200m:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV

ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV ORSZÁGOS RÉGIÓS FELMÉRŐ VERSENY 2. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2014. február 1. Jegyzőkönyv adatai Rendező: Magyar Úszó Szövetség, Hód Úszó SE Helyszín: Hódmezővásárhely,

Részletesebben

Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda

Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2015. február 7. Előzetes rajtlista Utolsó módosítás: 2015. február 6. 08:00 1/6 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

Részletesebben

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám)

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám) Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás - középdöntı Event 14 (14. versenyszám) Heat 1 (1.futam) 1. Biczó Bence 1993 Pécs Városi SE 0:25,03 633p 2. Király Bence 1993 Szegedi Úszó Egylet 0:25,55 595p 3.

Részletesebben

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es

ei ranglista 1995-ben születtek 50 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Lengyel Zsombor 1995 Bp.Honvéd 0:28.06 2 Katona Krisztián 1995 NYVSC 0:28.12 3 Balogh Szilárd 1995 Szomb. VSC 0:28.36 4 Garádi Áron 1995 A Jövo SC 0:28.79 5 Gubics Máté 1995

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben

ei ranglista Abszolut 50 m-es

ei ranglista Abszolut 50 m-es 50m-es férfi gyorsúszás 1. Takács Krisztián 1985 Dunaf-DVSI 0:22,12 2. Kozma Dominik 1991 Kıbánya SC 0:22,33 3. Keresztes Mátyás 1990 KVSC-KESI 0:23,47 4. Horváth Zoltán 1986 Szf DELFIN 0:23,62 5. Csáki

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

3 Nagy, András 18 4 Kutasi, Máté 20 5 Ölvödi, Soma Árvai, Máté 15

3 Nagy, András 18 4 Kutasi, Máté 20 5 Ölvödi, Soma Árvai, Máté 15 Hiros Sport - Kecskemet Swim Team HY-TEK's MEET MANAGER 4.0-5:12 PM 2018.01.27. Page 1 Versenyszám 17 Fiúk 400 LC Méter Vegyes Futam 1 of 4 Időfutam 0 Ulrich, Botond 17 1 Lipták, Péter 15 2 Szabó, Bálint

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel )

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel ) 50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel - 2014) 3. Fekete Péter 2001 Kalocsai ÚE 0:42,05 4. Vas János Andor 2003 Móri Úszó Egyesület 0:41,48 5. Kanfi Horvát Levente 2006

Részletesebben

Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás

Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás Hiros Sport - Kecskemet Swim Team HY-TEK's MEET MANAGER 4.0-19:52 PM 2014.06.12. Oldal 1 Versenyszám 1 Férfi 18 és fiatalabb 200 LC Méter Gyorsúszás Név Yr Csapat Prelim Time Időeredmény Döntők 1 Grátz,

Részletesebben

ÚSZÁS. Ruza József sportágvezetô. Kiss László szövetségi kapítány. Güttler Károly. Turi György edzô. Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô

ÚSZÁS. Ruza József sportágvezetô. Kiss László szövetségi kapítány. Güttler Károly. Turi György edzô. Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô ÚSZÁS Ruza József sportágvezetô Kiss László szövetségi kapítány Güttler Károly szövetségi kapítány Németh Zsolt hosszútávúszás, sportágvezetô Dániel András Farkas András Fehérvári Balázs Nemes Zoltán Pass

Részletesebben

Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóverseny 2015. február 28-március 1. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda

Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóverseny 2015. február 28-március 1. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóverseny 2015. február 28-március 1. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda Men's 100m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 0:48.76

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 2. Novoszáth Noel 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:42,98 131p 5. Pápai Balázs 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,27 112p 6. Balla Bálint 2000 Szegedi Úszó Egylet 0:45,42 111p 9.

Részletesebben

50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:25.14 (Bohus Richárd )

50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:25.14 (Bohus Richárd ) 50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:25.14 (Bohus Richárd - 2012) III-as korcsoport 1. Kovács Benedek 1998 Érdi Úszó Sport Kft. 0:28,71 587p Edzője: Plagányi Zsolt, Selmeci Attila 2. Zachár

Részletesebben

LVII. Országos Serdülő Bajnokság

LVII. Országos Serdülő Bajnokság LVII. Országos Serdülő Bajnokság Bitskey Aladár Sportuszoda Eger 2013. augusztus 1 3. Versenybíróság Helyszín: Eger, Bitskey Aladár Uszoda 8 pályás 50 x 21 m-es medence Vízhőfok: 26 C Elektromos időmérés

Részletesebben

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila évesek) 200 m. leány vegyesúszás 2.

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila évesek) 200 m. leány vegyesúszás 2. 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:58.36 (Czene Attila - 1992-18 évesek) 1. Kovács Bálint 2002 Pécsi Sport Nonprof. 2:40,29 360p 2. Wurst Bálint 2003 Bonyhádi ÚSE 2:44,44 334p 3.

Részletesebben

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság Entrylist 2. Session Page 1 Continue Event 10-800m Freestyle Women fastest heat Heat 4 / 4 1 Kiss, Anasztázia 2004 HUN Nyíregyházi Sportc. 09:18,94 2 Híves, Katica 2003 HUN Iron 09:02,89 3 Gál, Kincsõ

Részletesebben

RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 15:33 /

RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 15:33 / pálya Budapest Kupa 205 - harmadik forduló, Budapest, Laky Károly (BVSC) Uszoda, 205..22-50 férfi mell versenyszám (event), / futam (heat) Veczel Máté 2000 BHSE III 0:33,63 2 Vékony Csaba 996 BHSE III

Részletesebben

Jövő Bajnokai Program

Jövő Bajnokai Program Jövő Bajnokai Program Dél Alföldi régió Felmérő versenye Jegyzőkönyv 2014. október 4. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 800 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 8:57.36 (Késely

Részletesebben

Országos Gyermek Bajnokság 2. NAP DÖNTŐK Miskolc július Békéscsaba Előre ÚK 0:57,00 557p

Országos Gyermek Bajnokság  2. NAP DÖNTŐK Miskolc július Békéscsaba Előre ÚK 0:57,00 557p 100 m. fiú gyorsúszás "A" 16. versenyszám 1. Grátz Benjámin 50m: 0:27,28 1996 Százhalombattai VSE 0:55,59 601p Edzője: Vértesi Tamás 2. Hegedűs Márton 50m: 0:27,37 1996 Százhalombattai VSE 0:56,86 561p

Részletesebben

800 m. leány gyorsúszás 4. versenyszám

800 m. leány gyorsúszás 4. versenyszám 15 évesek és idősebbek 1. Holánszky Laura 2002 Iron 9:20,01 686p 50m: 0:31,67 100m: 1:06,41 150m: 1:41,35 200m: 2:16,62 250m: 2:51,83 300m: 3:26,98 350m: 4:02,36 400m: 4:37,94 450m: 5:12,99 500m: 5:48,54

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel )

50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel ) 50 m. fiú mellúszás 11. versenyszám Országos csúcs: 0:26.56 (Gyurta Dániel - 2014) D; 17 évesek és idősebbek 1. Financsek Gábor 1985 Mohácsi Torna Egylet 0:27,95 737p Edzője: Czakó Csaba 2. Fazekas Bence

Részletesebben

II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja

II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja II. B.-A.-Z. Megyei Úszás Napja Kemény Dénes Városi Sportuszoda Miskolc, 2016. november 05. VERSENYBÍRÓSÁG Elnök Fridrich László Titkárság Ragány Szilvia Hölcz Eszter Informatika Telegdy Zoltán Jelentkeztető

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Leányfalu Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Jegyzőkönyv adatai Közép-Magyarországi

Részletesebben

Dr. Solymár István Emlékverseny,

Dr. Solymár István Emlékverseny, 1. 50 m fiú pillangó 1 1 4 Fabriczius László 1999 1 Szombathelyi VSC 0:34,22 321 2 1 3 Márton Richárd 1999 1 Budafóka XXII SE 0:34,25 320 3 1 2 Barta Márton 1999 1 Szombathelyi VSC 0:35,23 294 4 1 5 Vántóczki

Részletesebben

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság

LXII. Országos Serdülõ Bajnokság Entrylist 8. Session Page 1 Continue Event 42-1500m Freestyle Women fastest heat Heat 2 / 2 1 Farkas, Dóra 2003 HUN RÁJA 94 Úszóklub 18:06,61 2 Pál, Adél 2005 HUN Debreceni Sportc. SI 17:42,33 3 Molnár,

Részletesebben

1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás Bagaméri Bence 0:27.21 Kiss Gábor 0:27.23 Péceli Tamás 0:27.90 Gonda Attila 0:27.

1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás Bagaméri Bence 0:27.21 Kiss Gábor 0:27.23 Péceli Tamás 0:27.90 Gonda Attila 0:27. 1992-ben született fiúk 50 m-es fiú gyorsúszás 1 Bagaméri Bence 1992 BVSC 0:27.21 2 Kiss Gábor 1992 Kőbánya SC 0:27.23 3 Péceli Tamás 1992 Eger VÚK 0:27.90 4 Gonda Attila 1992 Bcs. Előre 0:27.94 5 Gaál

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es 50 m-es fiú gyorsúszás 1 Biczó Bence 1993 PécsVSI SE 0:24.61 2 Keidl Péter 1993 PécsVSI SE 0:24.90 3 Nagy Milán 1993 Szegedi UE 0:25.39 4 Csütörtöki Marcell 1993 BVSC-Zugló 0:25.41 5 Füzesy Dávid 1993

Részletesebben

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6

4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55. 5. Kovács Martin Mór 2003 Békéscsabai EÚK 0:37,26. 2. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsabai EÚK 0:36,6 V. SZUSE KUPA Szarvasi "Szent Klára" Gyógyfürdő, 2015.04.25 50 m. fiú hátúszás 1. versenyszám 4. Gál Zsombor Máté 2000 Békéscsabai EÚK 0:32,55 2002 2. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsabai EÚK 0:33,00 5. Fazekas

Részletesebben

CXIII. Országos Bajnokság Széchy Tamás emlékére

CXIII. Országos Bajnokság Széchy Tamás emlékére CXIII. Országos Bajnokság Széchy Tamás emlékére 2011. június 22-25. Debrecen Rendező: Helyszin: Uszoda: Debreceni Sportcentrum Kft. Debrecen Debreceni Sportuszoda Medence hossza: 50 m, feszített, 10 pályás,

Részletesebben

ei ranglista 1993-ban születtek 25 m-es

ei ranglista 1993-ban születtek 25 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Csütörtöki Marcell 1993 BVSC-Zugló 0:24.08 2 Nagy Milán 1993 Szegedi UE 0:24.54 3 Bohus Richárd 1993 Bcs. Elore 0:24.63 4 Vörös Benjamin 1993 Dunaf-DVSI 0:24.76 5 Füzesy Dávid

Részletesebben

MÚSZ MEDENCÉS JUNIOR VÁLOGATOTT KERETEK

MÚSZ MEDENCÉS JUNIOR VÁLOGATOTT KERETEK 3. számú melléklet MÚSZ MEDENCÉS JUNIOR VÁLOGATOTT KERETEK 2018-2019 SZEZON MÚSZ VÁLOGATOTT KERETEK 2018-2019. 1 UTÁNPÓTLÁS KERETEK A MÚSZ utánpótlás válogatott keretek létrejöttének elsődleges célja,

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

4*100 m. MIX vegyesváltó 15. versenyszám

4*100 m. MIX vegyesváltó 15. versenyszám 4*100 m. MIX vegyesváltó 15. versenyszám 1. Egri Úszó Klub 4:23,26 0:31,28 ( 0:31,28) Kormos Kristóf 2004 1:03,87 ( 0:32,59) Juhász Franciska 2004 1:41,44 ( 0:37,57) Bartyik Bianka 2004 4:23,26 ( 2:41,82)

Részletesebben

CXVII. Országos Bajnokság Széchy Tamás Emlékére

CXVII. Országos Bajnokság Széchy Tamás Emlékére CXVII. Országos Bajnokság Széchy Tamás Emlékére (Hungarian Championship) 2017. 04. 19-22. Debrecen 1. NAP / 1. DAY 2/55 Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) Országos csúcs: 0:21.42

Részletesebben

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Jankó Donát 50m: 0:30,99 100m: 1:10,63 150m: 1:53,66 Érdi Úszó Sport Kft. 2:26,28 474p Edzője: Érdi Úszó Sport Kft. edzői kol 2. Miló-Sidló Marcell 50m: 0:32,47

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda február 7.

Jegyzőkönyv. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda február 7. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda 2015. február 7. Jegyzőkönyv 1/11 Jegyzőkönyv adatai Rendező: MÚSZ, Hód Úszó SE Helyszín: Hódmezővásárhely, Ady Endre

Részletesebben

XII. Országos Rövidpályás Nyílt Bajnokság

XII. Országos Rövidpályás Nyílt Bajnokság XII. Országos Rövidpályás Nyílt Bajnokság 2015. november 11-14. Százhalombatta Rendező: Helyszín: Uszoda megnevezése: Medence adatai: Időmérés típusa: Lebonyolítás típusa: Verseny típusa: Engedélyszám:

Részletesebben

100 m. leány hátúszás 13. versenyszám Országos csúcs: 1:00.31 (Egerszegi Krisztina - 1991)

100 m. leány hátúszás 13. versenyszám Országos csúcs: 1:00.31 (Egerszegi Krisztina - 1991) 1997- és idősebb 1. Burián Kata 50m: 0:31,80 1995 UTE 1:05,12 711p Edzője: Széles Sándor,Kovácshegyi Ferenc,Virth Balázs 2. Joó Sára 50m: 0:32,41 1995 A Jövő SC Veolia 1:06,26 675p 3. Muri Zsófia 50m:

Részletesebben

1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p

1. Asztalos Antónia 2008 Békéscsaba Előre ÚK 0:45,58 141p 5. Kósa Nikolett 2008 Békéscsaba Előre ÚK 1:03,7 51p 50 m. leány gyorsúszás 7. Csendes Eszter 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:46,73 130p 8. Hrabovszki Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 0:47,00 128p 14. Endrényi Lara 2007 Békéscsaba Előre ÚK 1:05,30 48p 1. Asztalos

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám 1. Ulrich Botond 2001 Szegedi Úszó Egylet 0:36,59 202p 2. Lakner Dávid 2001 BHSE 0:38,24 177p 3. Paragi Leonárd 2001 Szegedi Úszó Egylet 0:38,70 171p 4. Bevíz Tamás

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.25 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.25 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.25 (Takács Krisztián - 2009) D; 17 évesek és idősebbek 1. Németh Nándor 1999 Egri Úszó Klub 0:22,46 738p Edzője: Plagányi Zsolt 2. Fazekas Bence

Részletesebben

MIKULÁS Kupa december 8. Százhalombatta

MIKULÁS Kupa december 8. Százhalombatta 2018. december 8. Százhalombatta Jegyzőkönyv adatai Rendező: Százhalombattai VUK SE Helyszín: Százhalombatta Uszoda megnevezése: Sportuszoda Medence adatai: 25 m-es medence Időmérés típusa: Polip elektromos

Részletesebben

Jövő Bajnokai össz-régiós Felmérő Verseny

Jövő Bajnokai össz-régiós Felmérő Verseny Jövő Bajnokai össz-régiós Felmérő Verseny BVSC Uszoda Budapest 2015. november 8. 200 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 2:10.83 (Gyurta Dániel - - 13 évesek) -esek 1. Zombori Gábor 50m:

Részletesebben

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Kremm Attila 1999 Dunaf-DVSI 0:31.61 2 Fabriczius László 1999 Szomb. VSE 0:32.00 3 Barta Márton 1999 Szomb. VSE 0:32.18 4 Fekete Ferenc 1999 Tiffer21SE 0:32.42 5 Holló Balázs

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

50 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám

50 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám 50 m. leány gyorsúszás 1. versenyszám 1. Kassai Odett 2000 Kıbánya Sport Club 0:32,49 389p 2. Zsembery Júlia 2000 TFSE 0:32,84 377p 3. Villás Veronika 2000 Kıbánya Sport Club 0:33,16 366p 4. Reizinger

Részletesebben

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám

400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 400 m. fiú vegyesúszás 1. versenyszám 1. Krámli Kristóf 2002 Orosháza ÚE 5:37,74 2. Nagy Roland 2003 Triton Sport Egyes. 5:26,70 3. Sipaki Zsombor 2002 Békéscsaba Előre ÚK 5:22,74 4. Pertich Zsombor 2001

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

50 m. női pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.19 (Bordás Beatrix )

50 m. női pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.19 (Bordás Beatrix ) 50 m. női pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.19 (Bordás Beatrix - 2007) '92 és idősebb 1. Verrasztó Evelyn 1989 A Jövő SC-II.kerület 0:28,84 752p 2. Tompa Orsolya 1991 A Jövő SC-II.kerület

Részletesebben

Országos Régiós Felmérő Verseny

Országos Régiós Felmérő Verseny Országos Régiós Felmérő Verseny 2014. február 1. Balatonfűzfő Jegyzőkönyv adatai Rendező: Magyar Úszó Szövetség Helyszín: Balatonfűzfő Uszoda megnevezése: Balaton Uszoda Medence adatai: 50 m-es 8 pályás

Részletesebben

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11.

I. RÁBCA KUPA RAJTLISTA AQUA Sportközpont, Győr november 11. 200 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 1:52.70 (Cseh László - 2008) 1. Erős Noel 2004 Europtec ZÚK --:--,-- 2. Némedi-Varga Tamás 2006 Győri Úszó Sportegy. 2:53,46 3. Cser Dávid 2005 RÁJA

Részletesebben

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály )

50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály ) 50 m. fiú mellúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:27.51 (Flaskay Mihály - 2002) I 1. Angeli Áron 1994 BHSE 0:30,69 656p 2. Greifenstein Bence 1992 BHSE 0:30,81 648p 3. Csomor Cseke 1995 BHSE 0:30,94

Részletesebben

4x50 m. MIX Freestyle Relay Event 15 (15. versenyszám)

4x50 m. MIX Freestyle Relay Event 15 (15. versenyszám) 4x50 m. MIX Freestyle Relay Event 15 (15. versenyszám) 1. Hódmvhely. SUVC Pertich Zsombor (2001) - Matejdesz Máté (2001) - Batta Orsolya (2002) - Szőke Zita (2003) 1:44,19 2. FTC Biczó Bence (1993) - Török

Részletesebben

2014. évi Megyei Bajnokság

2014. évi Megyei Bajnokság 2014. évi Megyei Bajnokság Versenybíróság Elnök: Iroda: Informatika: Tájékoztató: Orvos: Indító: Stílus: Kiss Attila Ragány Szilvia Hölcz Eszter Telegdy Zoltán Telegdy Ákos Szűcs István Fülöpné Molnár

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám

50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám ELŐFUTAMOK 50 m. fiú gyorsúszás 14. versenyszám 1. Kozma Dominik 1991 Kőbánya Sport Club 0:24,25 734p 2. Keidl Péter Pécs Városi SE 0:24,72 693p 3. Péceli Tamás Eger Városi ÚK 0:25,00 670p 4. Rákos Patrik

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 2010 2009 2007 1. pálya Ludvig Laura Benedek Virág Bagaméri Panni Mezősi Panni Njus Kriszti Veiszer Kata Csenge 2. pálya Kovács Rafaéla Katona Viktória

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben