JEGYZŐKÖNYV. 1./ A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás jogutód nélküli megszüntetése
|
|
- Etelka Lakatosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Száma: / 2014 JEGYZŐKÖNYV Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének június 24.-én 17 órai kezdettel az Önkormányzati Hivatal Házasságkötő termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Gál János polgármester Kleszó Tibor alpolgármester Hajdu József képviselő Kelemen Károlyné képviselő Kovács Béla képviselő Nagy Béla képviselő Távolmaradását előre nem jelentette be: Nagy Béla képviselő Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség-vezető Jordánné Hajdu Katalin gazdálkodási főelőadó Az ülés jegyzőkönyvét Jordánné Hajdu Katalin főelőadó vezeti. Gál János polgármester köszönti a megjelenteket megállapítja, hogy a megválasztott 7 fő testületi tag közül 6 fő jelen van, a képviselő-testület határozatképes. A testület ülését megnyitja. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, amit a jelenlévő 6 fő képviselők igen szavazatával, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbiak szerint fogadtak el: NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA 1./ A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás jogutód nélküli megszüntetése Előterjesztés: Tisztelt Képviselő-testület! A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás május 6-án alakult meg 14 település részvételével a térség települési önkormányzatainak sajátos a térség helyzetéből adódó érdekeinek megjelenítése, képviselete és érvényesítése céljából. Az akkori megyei bíróság a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulást október 18-án vette egyesületi nyilvántartásba. A képviseletre jogosult személy: Pap János, székhelye: 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 112. A Társulás nyilvántartási száma 1563, a szervezet típusa Társadalmi szervezet.
2 A Társuláshoz 1997-ben új települések léptek be és kettő település kilépett, mert a Sajó- Hernádvölgyi és Bükk vidéki Területfejlesztési Társuláshoz csatlakoztak. Ez a két település Bükkaranyos és Kisgyőr volt. A április 25-én módosított Társulási Megállapodásban összesen 23 település szerepel: Bogács, Borsodivánka, Bükkábrány, Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja, Csincse, Egerlövő, Kács, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Négyes, Sály, Szentistván, Szomolya, Tard, Tibolddaróc, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Tiszavalk, Vatta. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 11.Pk /1993/20. számú végzése szerint a Társulás képviseletére jogosult személy május hó 19. napjától Dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd Város Polgármestere. A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás 2004-ben sikeresen pályázott a HEFOP /2.0, és a HEFOP /2.0 pályázatra. A pályázatban vállalt kötelezettség miatt december 31-ig nem lehetett megszüntetni a Társulást. Az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. (1134 Budapest, Váci út 45. C épület) által megküldött /2010, és a /2010 iktatószámú levélben tájékoztatja a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulást, hogy a HEFOP /2.0 azonosítószámú projektjéhez kapcsolódó 10. záró és a HEFOP /2.0 azonosítószámú projektjéhez kapcsolódó 13. záró Projekt Fenntartási Jelentés elfogadásra került. A megvalósítással kapcsolatos dokumentumokat december 31-ig kellett megőrizni. A Társulás minden a pályázatban vállalt kötelezettségének eleget tett. Nincs más olyan folyamatban lévő pályázat, ami még nem zárult le, és ami a Társulás további fenntartását teszi szükségessé. A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás az OTP Bank NyRt. Mezőkövesdi fiókjánál vezet bankszámlát. A bankszámlát minden hónapban számlavezetési díja terheli. A Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megalakulása (2005.) óta az önkormányzatok részéről hozzájárulás megfizetése nem történt a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás felé, ezért pénz vagyonnal nem rendelkezik így a számlavezetési díj kiegyenlítése a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás számlájáról történik. A bankszámlán pénzmozgás nem történik, ezt a fent felsorolt pályázatok miatt kellett fenntartani. A Társulásban foglalkoztatás nincs, az adminisztratív feladatokat a Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal dolgozói végzik, akik az elvégzett feladatokért semmilyen ellenszolgáltatást nem vesznek igénybe. A Társulás nagy értékű tárgyi eszközökkel rendelkezik, melyek a év novemberében lefolytatott leltár szerint a Társulásban lévő Önkormányzatoknak vannak átadva használatra. A tárgyi eszközökről készült leltári nyilvántartás az előterjesztés 1. számú mellékletét képezi. A mellékletben felsorolt nagy értékű tárgyi eszközök az amortizáció miatt nem képeznek
3 jelentős értéket. Ezek az 1. számú mellékletben felsorolt eszközök átkerülnek a Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás tulajdonába és továbbra is annál az önkormányzatnál maradnak ahol a leltári nyilvántartásban szerepelnek. Mivel a Társulás további fenntartásának anyagi és személyi vonzata van, ezért a Délborsodi Regionális Fejlesztési Társulás Tanácsa a április 28-án megtartott ülésén elfogadta a társulás jogutód nélküli megszüntetését április 28. napjával és annak nyilvántartásból való törlését. A április 25-én módosított Társulási Megállapodás 23.) pontja szerint A Társulás megszűnik, ha a társult önkormányzatok egybehangzóan így döntenek.. A Társulás megszüntetéséhez: Össze kell hívni a Társulási Tanácsot, a társulásban lévő önkormányzatoknak határozatot kell hozni a társulás megszüntetéséről, meg kell jelölni a megszűnés dátumát, igazolást kell beszerezni a NAV-tól, hogy a Társulásnak nincs adótartozása, zárójelentést kell készíteni az esetleges vagyon-, illetve tárgyi eszközök elhelyezéséről, el kell készíteni a zárómérleget, be kell jelenteni a számlavezető a pénzintézetnél a Társulás megszűnését, ezt követően a Miskolci Törvényszékhez be kell terjeszteni az iratokat és az erre szolgáló formanyomtatványon kérni kell a Társulás törlését a nyilvántartásból. A Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulásban lévő minden tag önkormányzat képviselőtestületének meg kell tárgyalnia a jogutód nélküli megszüntetés és az ott elfogadott határozatot meg kell küldeni a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társuláshoz. Tisztelettel kérem a Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megtárgyalni és a határozati javaslatot elfogadni szíveskedjen! Gál János Polgármester kérdezi a képviselőtestületet, hogy az előterjesztéssel kapcsolatosan észrevételt, indítványt kíván-e valaki tenni, illetve véleményt nyilvánítani. A napirendi ponttal kapcsolatosan a képviselőtestület részéről hozzászólás észrevétel módosító javaslat nem történt. A polgármester szavazásra tette fel a határozati javaslatot. A képviselőtestület a megtartott szavazásán jelen lévő és szavazásban részt vevő 5 képviselő 5 igen szavazatával elfogadta az alábbi határozatát Tard Község Önkormányzatának képviselőtestületének 39 / 2014.(VI. 24.) számú határozata a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás jogutód nélküli megszüntetéséről Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és a következő határozatot hozza:
4 1./ Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás április 28. napjával a jogutód nélkül megszüntetését elfogadja. 2./A Képviselő-testület felhatalmazza az Polgármestert a Dél-borsodi Regionális Fejlesztési Társulás megszüntetésével kapcsolatos szükséges intézkedések megtételére. Határidő: értelem szerint Felelős: Polgármester Megérkezik Hajdu József képviselő, így a testület létszáma 6 főre bővül. 2./ Döntés KEOP /F azonosítószámú, Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban című pályázatra pályázat benyújtásáról Előterjesztés: Tisztelt képviselőtestület! Megjelent az Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban című KEOP /F azonosítószámú, pályázata. A pályázat keretein belül pályázni lehet Önkormányzati tulajdonú, önkormányzat által kötelező alapfeladatot ellátó épületek aktív és passzív energia megtakarítást eredményező fejlesztések megvalósítására. A fejlesztés keretein belül konkrétan lehetőség van az épületek utólagos külső hőszigetelésére, nyílászárók cseréjére, valamint gazdaságtalan fűtési mód, korszerű fűtési móddal történő kiváltására. A beruházásnak tartalmaznia kell legalább a költségek 10 %-os mértékéig megújuló energia felhasználását is melyet esetünkben napenergia áram termelésére és meleg víz előállítására történő alkalmazásával tudunk biztosítani. A pályázat biztosított a támogatással a polgármesteri hivatal, az orvosi rendelő és a Napközi-otthonos óvoda épületére tudjuk kiterjeszteni az energiatakarékosságra irányuló fejlesztéseket.. Az épületekre vonatkozó energetika tanulmány és kiviteli tervek elkészítésével megbíztam a GoodWill Kft, melynek előzetes számításai szerint a három épületre vonatkozó fejlesztés költségvonzata 50 millió Ft. Tájékoztatom T. Képviselőtestületet, hogy a pályázat a fejlesztés költségeit 100 %.-ban támogatja. Tekintettel a pályázat benyújtására rendelkezésre álló rövid határidőre, tartottam szükségesnek az ügyben soron kívüli testületi ülés összehívását. Fentiek alapján kérem, hogy a pályázat eredményes benyújtása érdekében az alábbi határozati javaslatokat elfogadni szíveskedje lenek. Gál János Polgármester kérdezi a képviselőtestületet, hogy az előterjesztéssel kapcsolatosan észrevételt, indítványt kíván-e valaki tenni, illetve véleményt nyilvánítani. A napirendi ponttal kapcsolatosan a képviselőtestület részéről hozzászólás észrevétel módosító javaslat nem történt. A polgármester szavazásra tette fel a határozati javaslatot. A képviselőtestület a megtartott szavazásán jelen lévő és szavazásban részt vevő 6 képviselő 6 igen szavazatával elfogadta az alábbi határozatát Tard Önkormányzat Képviselő-testületének
5 40 / 2014.(VI. 24.) számú határozata A KEOP /F azonosítószámú, Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban című pályázatra pályázat benyújtásáról Tard Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a környezet és Energia Operatív Program, KEOP /F jelű pályázatra. A pályázat keretében Komplex energetikai beruházás a Tard Község Polgármesteri Hivatal, Orvosi Rendelő és Napköziotthonos Óvoda épületein című projekt megvalósítására kíván támogatást igényelni 100%-os támogatási intenzitás mellett. A beruházás becsült, elszámolható költsége nettó Ft. További, a pályázatban elszámolható költségek: energetikai tanulmány, projektmenedzsment díj, közbeszerzés díja, nyilvánosság biztosításának költsége. Felelős: Polgármester Határidő: folyamatos Tard Önkormányzat Képviselő-testületének 41 / 2014.(VI. 24.) számú határozata KEOP /F számú Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régióban című pályázat során közbeszerzési eljárás lefolytatására megbízásról, valamint ajánlattételre meghívottak körének kiválasztásáról Tard Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében kiírásra került KEOP /F számú Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régióban című pályázati konstrukció felhívására benyújtandó pályázattal szemben előírt követelményre figyelemmel, Tard Önkormányzata, mint ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárást folytat le. A Képviselő-testület akként határozott, hogy a közbeszerzési eljárás felfolytatásával a Cordillera Kft-t (8000 Székesfehérvár, Prohászka Ottokár út 11. képviseli Réti Lajos ügyvezető) bízza meg. A Képviselőtestület a Cordillera Kft által elkészített eljárást megindító felhívás és dokumentáció tartalmát megismerte és ezen dokumentumokat jelen határozattal elfogadja, egyúttal felkéri a Cordillera Kft-t, hogy az alábbi három ajánlattevőt hívja fel ajánlattételre: R.S.Z. Építőipari Kft 1078 Budapest, Marek József utca 6. Kontakt személy: Szűcs Károly Mobil: Tel.: Fax: info@rszkft.hu
6 GoodWill Energy Kft Budapest, Timur utca 74. Kontakt személy: Szanati Marcell Mobil: Tel: +36-1/ fax: +36-1/ Renesco Energiahatékonysági Szolgáltató, és Kereskedelmi Kft Budapest, Bécsi út 588/B. Kontakt személy: Kozma Péter tel: tel: Tard Önkormányzat Képviselő-testülete a Kbt. 22. (1) bekezdésére figyelemmel a következő személyeket, mint bíráló bizottsági tagokat jelöli ki: Gál János polgármester Kelemen Károlyné képviselő Réti Lajos Az eljárás becsült értéke: Ft +Áfa Határidő: értelemszerűen. Felelős: a polgármester. 3./ Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötéséről Előterjesztés: Tisztelt Képviselőtestület! Mint arról bizonyára Önök is értesültek a évi CLXXXV. törvény 90. (8) bekezdése értelmében a jelenleg hatályos április 27-én Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítására a Remondis Tisza Kft-vel kötött szerződésünk június 30. napjával megszűnik. (8) Az e törvény szerinti hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést a települési önkormányzat a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel és az OHÜ által kiállított minősítő okirattal rendelkező gazdálkodó szervezettel legkésőbb július 1-ig megköti. Hulladékgazdálkodási közszolgáltatást július 1-jétől csak az a nonprofit gazdasági társaság végezhet, amely hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel és az OHÜ által kiállított minősítő okirattal rendelkezik, valamint a települési önkormányzattal - az e törvény hatálybalépését követően és az OHÜ által kiállított minősítő okirat birtokában - hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződést kötött.
7 A Társaság elkészítette a hatályos Hulladék törvényben,(ht ) és annak végrehajtási rendeletében (317/2013. (VIII.28.) Korm. rendelet) foglaltaknak megfelelő új szerződés tervezetet, melyet véleményezésre megküldtek. A szerződés összeállításánál a vonatkozó törvényen, rendeleten kívül figyelembe vették a Köztisztasági Egyesület által kiadott Útmutató a Közszolgáltatási szerződéshez című anyagban foglaltakat július 01-től a évi CLXXXV. törvény 90. (8) bekezdése alapján hulladékgazdálkodási tevékenység csak érvényes közszolgáltatói szerződés birtokában végezhető. A szolgáltató társaság nevében történt változás átvezetése az engedélyeken folyamatban van. A szolgáltató levelének írásakor megérkezett az új névre kiállított OHÜ minősítő okirat, de a közszolgáltatói engedély még a régi néven áll rendelkezésre. Természetesen az új névre szóló engedélyt, annak megérkezése után, azonnal postázzák. Fentiekre tekintettel kérem, hogy a Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás biztosítására vonatkozó csatolt megállapodást elfogadni szíveskedjen. Gál János Polgármester kérdezi a képviselőtestületet, hogy az előterjesztéssel kapcsolatosan észrevételt, indítványt kíván-e valaki tenni, illetve véleményt nyilvánítani. A napirendi ponttal kapcsolatosan a képviselőtestület részéről hozzászólás észrevétel módosító javaslat nem történt. A polgármester szavazásra tette fel a határozati javaslatot. A képviselőtestület a megtartott szavazásán jelen lévő és szavazásban részt vevő 6 képviselő 6 igen szavazatával elfogadta az alábbi határozatát: Tard Község Önkormányzatának, képviselőtestületének 42 / 2014.(VI. 24.) számú határozata Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés megkötéséről Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1./ Tard Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat illetékességi területére vonatkozó Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási szerződést az NHSZ Tisza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal a mellékelt szerződés szerinti tartalommal Julius 1. napjától határozatlan időre megköti 2./A Képviselő-testület felhatalmazza az Polgármestert az NHSZ Tisza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal a szerződés aláírásával illetve az azzal kapcsolatos további szükséges intézkedések megtételével. Határidő: értelem szerint Felelős: Polgármester
8 4./ Egyebek Gál János polgármester ismerteti a képviselőkkel, hogy az útfelújítás elindult, 3 réteg kerül a régi aszfaltra előkészítés után., 1 m-es útpadkát fognak készíteni, a deltákat megcsinálják a bekötő utaknál. Az elhasználódott utat a belterület teles hosszában felújítják és még Mezőkövesd felé a Tard táblától kb. 500 métert. A temető partfal helyreállítással kapcsolatosan elmondja, hogy elkészültek a darabolt műszaki tervdokumentációk, várhatóan július közepén kezdődik az építés. Tájékoztatja továbbá a képviselőket, hogy a település gondnoki állás június 30.-al megüresedik, továbbá a tornaterem felújításának állapotáról, még szükséges munkálatairól, a belterületi vízrendezési terv készültségéről, a falunapról a francia vendégek érkezéséről, a fundamentum iskola tartozásáról, a kazáneladásból várhatóan megvalósuló játszótér teendőiről. Kovács Béla képviselő tájékoztatja a képviselőket a dr. Keszthelyi MOK B. István per felülvizsgálatának eredményéről.. A képviselő testület részéről egyéb indítvány javaslat nem érkezett, ezért a polgármester az ülést bezárta. kmf. Gál János Polgármester Dr. Jakab Orsolya Jegyző távollétében és megbízásából Derekas Sándor Kirendeltség vezető
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Derekas Sándor kirendeltség vezető A jegyzőkönyvet Molnár Izabella vezeti.
JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2013 Készült: Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja és Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. június 25.-én 18 órai kezdettel a Tard Község Polgármesteri Hivatalának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Képviselő-testületének 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város 2011. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal A épület fsz. 13. tanácskozó terem Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Jelen
Tanácskozási joggal jelen van: Lajkó Terézia jegyző, Mezei Norbert Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 20-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Dr. Bakos Beáta,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2014. június 26-án tartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: 4 települési képviselő:
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/57/11/2014. E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. szeptember 19-i rendkívüli ülésére A) Döntés az Önkormányzati
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/11/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 25. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6456 Madaras, Báthori u. 1. Tel: 79/458-144 Fax: 79/458-084 phmadaras@enternet.hu 17/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Madaras község Önkormányzatának
Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. szeptember 08-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal házasságkötő
E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. szeptember 18-ai ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. Fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata
Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 18. Dr. Pavlek Tünde
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.
14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének. J e g y z ő k ö n y v e
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 21. napján megtartott soron kívüli ülésének J e g y z ő k ö n y v e 60/2014./VIII.21./ számú testületi határozat A napirendről 61/2014./VIII.21./
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
18/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 18/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv
8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve
8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
2014. évi. 28. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 28. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet száma
JEGYZŐKÖNYV. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal díszterme.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 22-én 8,00 órai kezdettel tartott soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Polgármesteri Hivatal
Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/ Fax: 46/
1 Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24 sz. Tel.: 46/390-120 Fax: 46/390-305 Jegyzőkönyv Készült Bükkszentkereszt Község Önkormányzata Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
Hernádnémeti Önkormányzat Képviselő-testülete 3564 Hernádnémeti, Kossuth u. 38. sz. Száma: 1-12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hernádnémeti Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember
Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b.
Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (103-104/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) Épületenergetikai fejlesztések
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. március 20-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 4/2013. (III. 21) sz. önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 14-ei rendkívüli, nyílt ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18.,titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város
A KEOP-2014-4.10.0/F pályázattal összefügg intézkedésekr
104 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 3-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 45/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-14/2014. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 25-én a Tiszalöki Közös Önkormányzati Hivatal földszinti tanácskozó termében tartott rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
NYÍLT ÜLÉSE. 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 11. számú jegyzőkönyve (2011. OKTÓBER 4.) Határozatok: 99/2011. 100/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
Száma: - 1./2013. Távolmaradását előre bejelentette: Kleszó Tibor alpolgármester Brunner Éva képviselő Kovács Béla képviselő
JEGYZŐKÖNYV Száma: - 1./2013 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. július 23.-án 16 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő termében megtartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
JEGYZŐKÖNYV. Száma: / 2014
JEGYZŐKÖNYV Száma: 17-90961-1 / 2014 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.október 2.-án 17 órai kezdettel az Önkormányzati Hivatal Házasságkötő termében megtartott üléséről. Jelen
8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. december 20- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott üléséről.
a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
j e g y z ő k ö n y v
j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009. július 06- án megtartott képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Kuris Zoltán polgármester Keresztes Imre alpolgármester
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete. J e g y z ő k ö n y v
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 22-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 29-én 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYVE. Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 11. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 43/2013.(IV.11.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)
A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:
f e b r u á r 4 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE
CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZAT VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 2015. június 16-án megtartott rendkívüli ülésének JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 99/2015. (06.16.) számú határozat Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 7-én, 14:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február
Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:
Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 8-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Nagybajom Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. május 7-én 17.30 órai kezdettel Nagybajom Város Önkormányzat Dísztermében (7561 Nagybajom, Fő u. 40.) megtartott rendkívüli
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 16.-án 17 óra 30
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 27-én megtartott nyilvános
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Csabdi Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ülésterme
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem
15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 6-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 12-én megtartott nyilvános
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. július 16-án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. július 16. Határozat:
a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 17-én 08.00 órai kezdettel a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
NYÍLT ÜLÉSE 9. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. AUGUSZTUS 19.) Határozatok: 76/2014. 83/2014. Kt. hat.
NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 9. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. AUGUSZTUS 19.) Határozatok: 76/2014. 83/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről
J e g y z ő k ö n y v
N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 52-4/2015.
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-4.3.1/A-11 - Nevelési
d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Farmosi Zoltán körjegyző
110-1/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Bükkzsérc, Cserépfalu, Cserépváralja és Tard Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2012. február hó 1 - én megtartott együttes nyílt üléséről. Jelen vannak: Bükkzsérc
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 24-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 47/2015.(VI.24.) 48/2015.(VI.24.) 49/2015.(VI.24.) A Szivárvány Óvoda intézményvezető-helyettesi
Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva. Az ülés időpontja: 2015. augusztus 10. A kezdés időpontja:
Jegyzőkönyv Készült Csurgó Város Képviselő-testületének augusztus 19-én a Városháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Csurgó Város Képviselő-testületének 2014. augusztus 19-én a Városháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Füstös János polgármester képviselők jelenléti
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2009. december 14-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz