Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP"

Átírás

1 Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP

2 A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma tájékoztatást adni: A Gazdaságfejlesztési Innovációs Operatív programban a közepes méretű élelmiszer előállító vállalkozások pályázati lehetőségekről Mit tett a Kamara ÉLIP Igazgatósága az előkészületek során

3 A Felhívás indokoltsága és célja Mivel az élelmiszer-feldolgozás az élelmiszer ellátás biztonságában kulcsszerepet tölt be: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás és visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatásként kedvezményes kamatozású kölcsön együttes biztosítása révén biztosítsa az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítését, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatását, a területi különbségek csökkentését, a térségi felzárkóztatást és a helyi gazdaság megerősítését. A támogatott beruházásnak olyan kapacitásbővítést kell eredményeznie, amelyre tényleges piaci igény mutatkozik, illetve javítja a technológiai felkészültséget, versenyképességet és erőforrás-hatékonyságot.

4 Élelmiszer feldolgozás duális szerkezete 10 fő alatt mikro 3797 db 73,3 % fő kis 1015 db 19,5 % fő közepes 279 db 5,5 % 250 fő felett nagy 89 db 1,7 % AKI adat 2016

5 Élelmiszer feldolgozás duális szerkezete teljesítmény árbevétel % export árbevétel % foglalkozt atás % mg. alapanyag feldolgozá s % Mikro,- v-k kis 16% 12% 43,50% 25% Közepes,- nagy v-k 84% 88% 56,50% 75% AKI adat 2016

6 Élelmiszer feldolgozás és a Húsfeldolgozás 4 fő feletti regisztrált cégek élelmiszergyártás Hús,- baromfi feldolgozás vállalkozások száma 2661 db 361 db 13 % élelmiszergyártás alkalmazotti létszám fő Hús,- baromfi feldolgozás fő 30 % élelmiszergyártás átlag kereset Ft/hó élelmiszergyártás beruházási értéke mill. Ft Hús,- baromfi feldolgozás Ft/hó 91 % Hús,- baromfi feldolgozás mill. Ft 20 % AKI adat 2016

7 Az intézkedés pénzügyi háttere I. A rendelkezésre álló forrás A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 100 milliárd Ft, amelyből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 50 milliárd Ft, a visszatérítendő támogatás keretösszege: 50 milliárd Ft. A projekt javaslat maximális összköltsége a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év árbevételének, egyéni vállalkozók esetén az adóalapba beszámított bevételének kétszeresét.

8 Az intézkedés pénzügyi háttere II. A támogatás mértéke, összege: 1) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum forint, maximum forint. 2) Az igényelhető kölcsön összege minimum Ft, maximum Ft. Az igényelhető és megítélt vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét. 3) vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének 37%-a lehet, a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes mértéke maximum a projekt összes elszámolható költségének 75%-a lehet. Előleg igénylése 4) az igénybe vehető előleg mértéke megítélt vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 50%-a, de legfeljebb 375 millió Ft

9 A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kiemelt cél: Új termelő eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása Ehhez kapcsolódva nem önálló célként: a) Infrastrukturális és ingatlan beruházás. b) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének részbeni fedezése megújuló energia előállításával. c) Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége d) Környezetirányítási, vezetési, hitelesítési és minősítési rendszerek bevezetése, tanúsíttatása, hitelesítése, termékek környezetvédelmi minősítése. A kiemelt célban meghatározott tevékenységhez kapcsolódó költségeknek együttesen legalább a projekt összköltségének 20%-át el kell érniük.

10 Támogatást igénylők köre a Felhívás 1. sz. szakmai mellékletében található TEÁOR 10 és 11azon élelmiszeripari középvállalkozások: (kivéve a TEÁOR 1020 kódja alá tartozó halfeldolgozást és tartósítást valamint a 1101 kódja alá tartozó desztillált szeszes ital gyártást) a.amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/szja bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), és b.amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 50 fő volt, és c.amelyek esetében a projekt összköltsége nem haladja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti év értékesítés nettó árbevétel, egyéni vállalkozók esetén az adóalapba beszámított bevétel kétszeresét, és, d.amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, az SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei A támogatást igénylőnek a fenti pontokban szereplő kritériumoknak

11 Műszaki és szakmai elvárások a) Vámtarifa Szám (VTSZ) szerinti lista. A projekt keretében csak a listán feltüntetett VTSZ szám alá tartozó eszközök kerülhetnek beszerzésre - beleértve a tartozékokat is. b) A Felhívás 3. számú szakmai mellékleteként megtalálható az elszámolható szoftverek körét meghatározó TESZOR lista. A projekt keretében csak a listán feltüntetett TESZOR szám alá tartozó szoftverek kerülhetnek beszerzésre. c) A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak d) Amennyiben a projekt megvalósítása tartalmaz építési engedély köteles infrastrukturális és/vagy ingatlan beruházást, úgy a támogatási kérelem benyújtásának nem feltétele a jogerős építési engedély megléte; Kötelező vállalások a) Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel tartása.

12 A projekt szakmai megvalósításával kapcsolatos egyéb elvárások A projekt megkezdése Támogatás a támogatási kérelem benyújtását követő napot megelőzően megkezdett projekthez nem igényelhető, kivéve a projekt előkészítés során felmerült költségeket. A projekt megvalósítását a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését. A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási Szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási Szerződés hatályba lépését követően legfeljebb 24 hónap áll rendelkezésre. A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolása a fizikai befejezést követő 90 nap, de legkésőbb március 31. napja azzal, hogy a két időpont közül a korábbi az irányadó.

13 A támogatás formája I. támogatás pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatásnak minősül. A vissza nem térítendő támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás A visszatérítendő támogatás keretében nyújtott kölcsön kedvezményes kamatozású hitelnek minősül.: A kölcsön devizaneme HUF. Kamat 1 % Futamidő 15 év Rendelkezésre tartás. A fizikai befejezéstől számított maximum 12 hónap, de nem lehet több mint a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 36 hónap. Türelmi idő 6 hónap A kölcsön vonatkozásában az MFB Magyar Fejlesztési Bank biztosítékadási kötelezettséget ír elő.

14 A támogatás formája II A vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön együttes támogatástartalma: a)regionális beruházási támogatás igénybevétele esetén: i) az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 60%, ii) a Közép-Dunántúl régióban 45%, iii) a Nyugat-Dunántúl régióban 35% lehet. a)megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás esetén: ba) az elszámolható költségek 70%-a lehet. a)csekély összegű támogatás esetén az elszámolható költségek 100 %-a lehet. a felhívás szerint kombinált termék estében támogatásra az a támogatási kérelem jogosult, amely mind a vissza nem térítendő támogatás, mind a kölcsön tekintetében támogató döntéssel rendelkezik.

15 Elszámolható Költségek I. A projekt elszámolható költségei között azon költségek tervezhetők, amelyek a projekt támogatható tevékenységeihez kapcsolódnak, szerepelnek a felhívásban rögzített elszámolható költségek között és megfelelnek az általános elszámolhatósági feltételeknek. A költségtételek alátámasztására 3 darab, a formai követelményeknek teljes mértékben megfelelő árajánlat fogadható el. Amennyiben a hiánypótlást követően sem áll rendelkezésre az adott költségtétel vonatkozásában a 3 db, formai követelményeknek teljes mértékben megfelelő árajánlat, akkor az a költségtétel nem elszámolható költségnek minősül, így azzal a projekt elszámolható összköltsége csökkentésre kerül. Amennyiben a kötelezően benyújtandó 3 db formai követelményeknek teljes mértékben megfelelő árajánlat nem szerezhető be, úgy az ajánlattevő nyilatkozatának ki kell terjednie arra, hogy az igényelt tétel egyedi gyártású vagy más forgalmazótól nem szerezhető be. Az ajánlat tárgyának egyedi jellegét a támogatást igénylőnek a támogatási kérelemben részletesen indokolnia kell.

16 Elszámolható Költségek II. technológiai korszerűsítést eredményező új, egyenként minimum nettó Ft értékű eszközök ( Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka) bekerülési értéke, amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is. A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésének költsége az infrastrukturális beruházások költsége: A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó új szoftverek beszerzésének költsége Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsítványok megszerzésének költsége Pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatás esetében a közbeszerzésekről szóló, évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 5. (3) bekezdése alapján közbeszerzési kötelezettség nem áll fenn.

17 Tartalmi értékelési szempontok 1. ÉRTÉKELÉSI ELŐFELTÉTELEK IGEN/NEM VÁLASZOKKAL: Abban az esetben, ha a projekt az értékelési előfeltételek (igen/nem) bármelyikének nem felel meg, a támogatási kérelem elutasításra kerül 0 pont számmal. állami projekt ellenőri feladat 1-8 rész 2. RANGSOROLÁSI SZEMPONTOK Nem támogathatók azok a támogatást igénylők, amelyek esetében a támogatási kérelemre adott összpontszám nem éri el a minimális 50 pontot. a értékelő részben a gazdasági mutatók szerepelnek

18 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja a) A támogatási kérelmek benyújtása november 30-tól november 30-ig lehetséges. b) Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: 2017.január január.15-ét követően minden második hónap 15. napja c) Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1539 Budapest, Postafiók 684. A beérkező támogatási kérelmek a kölcsön rész vonatkozásában az MFB Zrt. által alkalmazott hitelbírálati eljárás keretében kerülnek kiválasztásra.

19 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltőprogramon keresztül A nyilatkozat papír alapú példányát ha azt nem minősített elektronikus aláírással látták el - postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy a kölcsönhöz kapcsolódóan a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló évi CXXXVI. törvény (Pmt. törvény) 7..-a szerinti ügyfél-átvilágításhoz szükséges ún. Pmt. adatlapot szintén az elektronikus kitöltőprogramon keresztül tölti ki a támogatást igénylő, amelyet kinyomtatás után személyesen, az MFB Ponton érvényesít, majd csatol fel az igénylés mellékleteként. Nem köthető meg a kölcsönszerződés, ha a pénzmosással kapcsolatos Végső Kedvezményezetteket érintő ügyfél-átvilágítási intézkedések legkésőbb a hiánypótlási fázisban nem kerülnek elvégzésre.

20 Kívánok sikeres pályázást MA ENNYIT SIKERÜLT ÖSSZEHOZNOM Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

21 Kapcsolattartás Köszönöm a kérdéseket itt és most,vagy: Elérhetőségem: Varga László élelmiszeripari szakértő 1119 Budapest, Fehérvári út Mobil : varga.laszlo3@nak.hu

Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP

Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László 2016.11.15. GINOP A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma tájékoztatást

Részletesebben

Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP

Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László GINOP Élelmiszeripari Középvállalkozások Pályázati Lehetősége Varga László 2016.11.29. GINOP A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma tájékoztatást

Részletesebben

GINOP

GINOP ÉLELMISZERIPARI KOMPLEX BERUHÁZÁSOK TÁMOGATÁSA KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A Felhívás és a Hitelprogram együttes célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő támogatás

Részletesebben

Pályázati összefoglaló

Pályázati összefoglaló Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő

Részletesebben

Élelmiszeripari Pályázati Lehetősége PMKIK

Élelmiszeripari Pályázati Lehetősége PMKIK Élelmiszeripari Pályázati Lehetősége PMKIK 2016.11.22. A mezőgazdasági termékek feldolgozásának fejlesztésére irányuló projektek támogatására Miről szeretnék ma tájékoztatást adni: A Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel. Első értékelési határnap: február 28.

GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel. Első értékelési határnap: február 28. GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. február 2-től 2019. február 2- ig lehetséges. Első

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1. GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló

Részletesebben

Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel

Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel portfólió Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A pályázat célja Az élelmiszeripari feldolgozó középvállalkozások fejlődésének,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 21 Mrd forint. A

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP 1.2.2-16 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP-1.2.1-16 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 18 Mrd forint. A támogatott

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Kerekes Gábor irodavezető Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

4. A támogatást igénylők köre:

4. A támogatást igénylők köre: GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. december

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 1. A pályázat alapvető célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/ Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.7-17 A konstrukció célja: Jelen felhívás támogatási lehetőséget biztosít vállalkozások számára európai uniós források

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 A rendelkezésre álló forrás összege: A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg szabad vállalkozási

Részletesebben

Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/

Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ VEKOP-1.3.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Pályázati kód

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás célja A hazai ipar fejlesztése

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA

GINOP MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-4.1.2-18 MEGÚJULÓ ENERGIA HASZNÁLATÁVAL MEGVALÓSULÓ ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSEK TÁMOGATÁSA A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE Az igényelhető vissza nem

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kisés középvállalkozások számára (GOP-2009-2.1.1/B; KMOP-2009-1.2.1/B) Alapvető cél és háttér információ TERVEZET A

Részletesebben

Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP

Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Támogatás összege: vissza nem térítendő támogatás: o minimum 50 000 000 Ft, maximum 750 000 000 Ft igényelhető

Részletesebben

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek: Gazdaságfejlesztési Operatív Program mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése (GOP-2010-2.1.1/A) Alapvető cél és háttér információ A növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és

Részletesebben

Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP /C KMOP /A. - Ügyféltájékoztató -

Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP /C KMOP /A. - Ügyféltájékoztató - Innovációs eredmények hasznosításának támogatása mikro-, kis- és középvállalkozások részére GOP-2011-1.3.1/C KMOP-2011-1.1.4/A - Ügyféltájékoztató - I. PÁLYÁZÓK KÖRE Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak:

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely

Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely Gazdaságfejlesztési Operatív Program Környezetközpontú technológia fejlesztés című pályázati konstrukció összefoglalása (GOP-2009-2.1.4./K) Alapvető cél A konstrukció célja, hogy a vállalkozások technológiai

Részletesebben

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. szeptember

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása várhatóan 2017. év május hó 3. naptól 2017. év

Részletesebben

Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP )

Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP ) Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel (GINOP-1.2.6-8.3.4-16) A támogatási kérelmek benyújtása 2017. február 2-től 2019. február 2-ig lehetséges. Az alábbi értékelési határnapokig

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, lehetséges. Támogatás célja A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének,

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak. támogatása GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak Támogatás célja támogatása GINOP-1.2.2-15 A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése,

Részletesebben

Keretösszeg. Támogatási összeg. Intenzitás. Pályázók köre. Mikro-, kis- és középvállalkozások

Keretösszeg. Támogatási összeg. Intenzitás. Pályázók köre. Mikro-, kis- és középvállalkozások Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi piacokra való belépésének támogatása Pályázat kódja Keretösszeg

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től, 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás célja A Felhívás célja

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében társadalmi egyeztetésen Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-15) A pályázatok benyújtása 2015. július 9-től forráskimerülésig, de legkésőbb 2017. július 10-ig lehetséges. Támogatás

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2016. november 2-től 2018. november

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP-1.2.1-16) A pályázatok benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig lehetséges. Támogatás célja A hazai ipar fejlesztése

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP

Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP Gazdaságfejlesztési Operatív Program komplex vállalati technológiafejlesztés a hátrányos helyzetű kistérségekben (GOP-2009-2.1.1/C) Alapvető cél és háttér információ A komplex technológiai fejlesztésen,

Részletesebben

GINOP

GINOP VERSENYKÉPES VÁLLALATOK TEVÉKENYSÉGÉNEK EMELT SZINTŰ DIGITALIZÁLÁSA GINOP-3.2.6-8.2.4-17 Jelen Felhívás keretében vissza nem térítendő támogatás és kölcsön együttes biztosítása révén a támogatható fejlesztések

Részletesebben

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21.

2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. 2010. Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára 2010.04.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) 6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban

Részletesebben

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET- Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP-2011-2.1.1/B) -TERVEZET- A pályázatok benyújtása 2011. március 1-től december 31-ig lehetséges. Támogatás célja Az Új Széchenyi

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén. Ügyféltájékoztató - TERVEZET

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén. Ügyféltájékoztató - TERVEZET GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Ügyféltájékoztató - TERVEZET I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja a gazdasági tevékenység hatékonyságának, jövedelmezőségének

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15)

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása (GINOP-1.2.2-15) A pályázatok benyújtása: 2015. július 9-től - 2017. július 10-ig. Támogatás összege: min. 5 millió Ft, max.

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 21.- 10.00

Részletesebben

Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra

Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra Újra beadhatók a támogatási kérelmek A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című felhívásra Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében (GINOP-1.2.3-8.3.4-16) A pályázatok benyújtása 2017. január 31-től 2019. január 31-ig lehetséges.

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP-1.2.2-15 A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Támogatás célja GINOP-1.2.1-15 A hazai ipar fejlesztése érdekében Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKVk

Részletesebben

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című,

Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai. fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, Tájékoztató a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztésének támogatása kombinált hiteltermékkel című, GINOP-4.1.1-8.4.4-16 számú felhívásról A pályázati kiírás keretében a

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. [GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA Alapítva 2000-ben PÁLYÁZAT] BÉR- ÉS JÁRULÉK TÁMOGATOTT MUNKAERŐ, ESZKÖZBESZERZÉS ÉS KISLÉPTÉKŰ INGATLAN BERUHÁZÁS LEHETŐSÉGÉVEL! GINOP-5.2.4-16

Részletesebben

A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása

A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása A mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztési támogatása Hulladékból tüzelőanyag KSZGYSZ HTÜ munkacsoport Szakmai Nap Budapest, 2016. 11. 30. Hotel Griff 2014. szeptember 23. Markó Csaba KSZGYSZ szakértő

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Készült: június 10. Verzió: 1.

RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Készült: június 10. Verzió: 1. RÉSZLETES KIVONAT GINOP 1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Készült: 2015. június 10. Verzió: 1.0 ÖSSZEGZÉS A Felhívás célja a kiemelt iparágakban működő mikro-,

Részletesebben

Pályázati kivonat tervezet. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program

Pályázati kivonat tervezet. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program Pályázati kivonat tervezet a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program KKV technológia-fejlesztés tárgyú pályázathoz c. pályázati konstrukcióhoz Kódszám: GOP-2011-2.1.1/A

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

A kiemelt iparágakban működő vállalkozások versenyképességének javítása céljából.

A kiemelt iparágakban működő vállalkozások versenyképességének javítása céljából. 2015.06.17. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése & Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Miskolc 2015.06-16 NORRIA Észak-magyarországi

Részletesebben

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása

Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Professzionális klaszterszervezetek minőségi szolgáltatásnyújtásának támogatása Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg GINOP-1.3.2-15 2 milliárd Ft 5 50 millió Ft Intenzitás maximum 50% Pályázók

Részletesebben

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók!

Vállalkozói. Hírlevél. A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult. Tisztelt Vállalkozók! Vállalkozói Hírlevél A gazdaságélénkítésről szóló önkormányzati rendelet módosult Tisztelt Vállalkozók! Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő Testületének gazdaságélénkítésről szóló 2/2016. (I.29.)

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. március 20. 10.00

Részletesebben

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15. KKV-k piaci megjelenésének támogatása 2015.06.17.

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15. KKV-k piaci megjelenésének támogatása 2015.06.17. 2015.06.17. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-1.3.1-15 GINOP Tájékoztató, 2015.06.16. NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. 3525

Részletesebben

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP

PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP PROTOTÍPUS, TERMÉK-, TECHNOLÓGIA- ÉS SZOLGÁLTATÁSFEJLESZTÉS VEKOP 2.1.7-15 A Felhívás célja a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal,

Részletesebben

GINOP

GINOP PÁLYÁZAT ÉLELMISZERIPARI KÖZÉPVÁLLALATOK KOMPLEX BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: KOMBINÁLT HITELTERMÉKKEL GINOP-1.2.6-8.3.4-16 A pályázat és a hitelprogram együttes célja, hogy komplex

Részletesebben

Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára

Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára GOP-2011-2.1.1/B és KMOP-2011-1.2.1/B I. A TÁMOGATÁS CÉLJA A pályázat célja, hogy a kis- és középvállalkozások komplex

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE Támogatás célja: A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében című felhívás Értesítjük a Tisztelt támogatást igénylőket, hogy módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok

Részletesebben

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/

6000 Kecskemét, Kölcsey u. 7/a. Tel.: 76/ Fax: 76/ Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.8-17 A konstrukció célja: Az Ipar 4.0 véget vet az alacsony költségmodellnek, mivel lehetővé

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Kivonat. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása

Kivonat. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Kivonat GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Támogatható tevékenységek Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok

Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára - GINOP 6.1.6-17 FELHÍVÁS CÉLJA: A felhívás fő célja, hogy az alkalmazottak foglalkoztathatóságának, a munkavállalók

Részletesebben

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Mikro-, kis-és középvállalkozások termelési kapacitásának bővítése Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) A pályázat célja A Nemzetgazdasági Minisztérium által a Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben