ÉN AZ ÉN SZERELMESEMÉ VAGYOK
|
|
- András Halász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, október 31. (hétfő) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor ÉN AZ ÉN SZERELMESEMÉ VAGYOK Énekek: 619, 630, 392 Lekció: Énekek éneke 7,10 Alapige: Énekek éneke 7,10 Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk, a gyülekezet közösségében imádunk téged, és valóban vallottuk az énekekben is: tiéd egyedül a dicsőség. Áldunk, hogy a teremtett világ csodáiban, szépségében is láthatjuk ezt, de minősítetten még inkább az Úr Jézus személyében, akit a Szentírás által, egyedül az Írás által mi is személyesen ismerhetünk. Köszönjük, hogy Szentlelked által ennyire közel jöttél hozzánk. Áldunk téged azokért, akik mindig is ragaszkodtak a te igédhez. Köszönjük, Urunk, hogy bennünket is így neveltek, és mi is így szeretnénk a te igédhez ragaszkodva hűségesen követni téged. Ugyanakkor te tudod, hogy miben van szükség a mi életünkben is személyes életünkben vagy mint közösség a reformációra. Köszönjük, Urunk, hogy te nem valami újat akarsz nekünk adni, hanem az eredetit helyreállítani. Arra kérünk téged, hogy valóban amikor ránk tekintesz, örvendezhess. Köszönjük, hogy a köszöntés igéjében erről szóltál. Áldunk, Urunk, azért is téged, hogy ha mégis elbukunk, elesünk, vétkezünk, nem tudunk úgy szeretni, ahogy a te igédben kijelentetted, meg ahogy igazából vágyunk is rá, amikor hitből élünk, de Urunk, a te szereteted akkor
2 is örök, megszabadít, hiszen te vagy a megváltó, a szabadító Jézus Krisztus által. Szeretnénk ma is őrá tekinteni, és kérünk arra, Urunk, hogy akik ismernek bennünket, láthassák rajtunk a krisztusi életet. Légy közöttünk Szentlelked és igéd által, és szólj hozzánk az Úr Jézusért. Ámen. Igehirdetés Mivel jövőre lesz a reformáció 500. emlékéve már most elég sokat lehet hallani erről a médiában is. Mindig az jutott eszembe a világi emberektől is hallva a reformációra emlékezve, emlékünnepére való felkészülésnél, hogy nehogy az legyen, hogy csak emlékezés legyen, emlékünnep, valami, ami a múltban történt, mert akkor éppen a lényegét veszítjük el. A reformáció azt hirdeti, hogy az Úr valamit, ami deformálódott, reformál. Azaz nem valami újat készít, hanem az eredetit helyreállítja, megerősíti, ami eredetileg is terve volt. S ez valósuljon meg az övéi személyes életében és a közösségi életében. A reformációnak a központi igazsága a híres 5 sola-val, egyedül -el kifejezve tulajdonképpen egyetlen pontra fókuszált, ez pedig az Istennel való személyes közösség, még személyesebben: az Úr Jézussal való személyes közösség. Az Énekek Énekét olvasva eszembe jutott az a kedves élmény, ami idén is többször történt itt a templomunkban, amikor a fiatal pár megáll ott az Úr asztala előtt, és az igehirdetés után elhangzik a felszólítás, hogy most akkor fogjátok meg egymás kezét általában úgy szoktuk mondani, hogy egymás jobb kezét, és akkor a pár olyan természetesen megfogja vagy mindkét kezét vagy pedig a jobb kezét. Az esküvő előtt én igyekszem elpróbáltatni is velük, mert egyáltalán nem mindegy, hogy hogy fogják meg egymás jobb kezét. Mert már olyan is megtörtént a próba során, hogy a lány keze került alulra és ő tartotta a vőlegényének a kezét. Rögtön szóltam, hogy ez így nem biblikus, mert ha fénykép készül, videó, akkor inkább az látszódjon, hogy a vőlegény keze van alul és a lány keze rajta. Ez így természetes, így biblikus. A férfi és a nő szeretetkapcsolatában a házasságban is a férj az férj, a feleség az feleség, a menyasszony az menyasszony, a vőlegény az vőlegény. Ebből kifolyólag pontosan azért, mert Istennek a szeretetét, az Úrral való közösségünknek a mélységét mutatja a szeretet, szerelmi kapcsolat, fontos, hogy kinek a keze van alul. Ezt a képet szeretném végig a testvérek előtt tartani a magyarázat során. Gondoljunk arra, amikor egy pár ott van az esküvője napján, egymásra néznek és fogják egymás kezét. Elmondják a fogadalmat, majd utána jön a házasság időszaka. S ha esetleg vannak problémák a közösségben, akkor mindig vissza kell menni oda, ami eredetileg volt, hogy mit éreztünk egymás iránt, amikor ott álltunk. Nem került-e a feleség keze alulra a férjé pedig fölötte, mert úgy sokkal könnyebb esetleg házaséletet élni? Vagy nem deformáló- 2
3 dott-e el annyira, hogy már nem is tudjuk egymás kezét megfogni, már egymásra se tudunk nézni? És ez csupán a házaséletnek a kérdése, amikor az a kérdés, hogy látszik-e az Istennel való közösség az életünkben. Ugyanakkor ott van a családi élet, a munkahelyi életünk, a népünk között megélt életünk. Szükség van-e az Úrral való közösségedben és az Úrral való közösségetekben reformációra? Az Énekek Éneke alapján ennek az egyszerű kérdésnek a megválaszolását vizsgáljuk. Egy egyszerű példát hozok, amit délelőtt még Neszmélyen az Ábrahám kör tagjaival beszéltünk meg, hogy a reformáció azt hirdeti, az életünk Isten szemében olyan, mint egy tiszta lap, hiszen az Úrral való közösség tökéletes valósága. De ha ez deformálódik, amikor a lapot összegyűrjük, hát, az nem túl szép, és az látszik mindenkinek, azok is átélik. S hogyha az Úrral való közössége egy hívő embernek egy deformálódott A4-es fehér lapra hasonlít, akkor azt valahogy reformálni kell. (itt a gyűrött lapot felmutatva) Ugye milyen bátorító viszont, hogy nem az embernek kell ezt végezni, hanem a reformációt, azt Isten végzi. Majd erről lesz szó végig. És az is fontos, hogy amikor Isten végzi, akkor ő az övéinek az életében látja, hogy milyenek, csak mivel a földi életünkben még vannak deformációk, ezért az Úr formál, reformál bennünket. De látni kell mindvégig a hit, egyedül hit által nekünk is, hogyha az Úr az övéire néz, mivel vállalta a velünk való közösséget, ő mindig övéiként lát bennünket. (itt egy tiszta lapot felmutatva) És ha lesznek is esetleg negatív jellemzők majd a magyarázatban, példákban, akkor nagyon fontos, hogy az Úr Jézussal való közösség fényében lássuk a negatívumokat is. De nem sok negatívum lesz, mert elsősorban az Úr Jézusra szeretnénk ma figyelni. Az Énekek Éneke ószövetségi könyv központi üzenete, hogyan szeret egy férfi és egy nő, milyen a szerelem, a menyasszony-vőlegény kapcsolat, a házasság, és ezen keresztül átvitt értelemben, hogyan szeret Isten. Az Énekek Éneke az Istennel való boldog közösséget mutatja be. Amikor ezt a költői művet valószínűleg Salamon leírta, neki is egyetlen felesége volt. Az Úrtól elfordulva kezdődött el számára, hogy többet vett magának. Salamon király egyébként a Példabeszédekben is sok mindent írt arról, hogy milyen az Istennel való helyes a kapcsolat egy király életében, a király személyes életközössége a vele élőkkel. Salamon is végig úgy van a Bibliában példaként előttünk, amikor a helyén van, hogy nézzük meg, hogyan szereti valaki az Istent. Úgyhogy az Énekek Énekében az Úrral való szeretetközösséget megélő hívő embernek, Isten népének a szeretete is előkerül. És természetesen az Úr oldaláról is. A 7. rész 10. versében éppen ez ragadott meg nagyon és lett fontossá: Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Itt a menyasszony, a feleség teljes mértékben már csak a szerelmeséről beszél, hogy ő kicsoda és mit érez és mit gondol. A korábbiakban kissé másképpen hangzott el ez a gyönyörű kifejezés. Az elején erre helyezem majd a hangsúlyt a magyarázatban. 3
4 Még előtte néhány szót magáról a könyvről is vizsgáljunk meg, mert azért találhatók nehezebb szakaszok is benne, de nem kell végigmagyarázni, csak aláhúzni, azért tűnnek olyan nehéznek, mert miközben leírja a költői műben ennek a szerelmespárnak az életét, a kapcsolatait, közben van, amikor álomban átélt történéseket olvasunk. Ez azért fontos, mert mindig a menyasszony álmáról van szó. S a menyasszony álmában olyan is előfordul, hogy elhagyja a vőlegénye, otthagyja. Ilyen is megtörténhet? Kiderül, hogy csak azért lett leírva, mert be akarta mutatni, hogy mit érezhet esetleg a menyasszony, amikor valami nagyon negatívat él át álmában. Közben azonban a vőlegény érzése és szeretete ekkor is elékerül a könyv üzenetében. A könyv történeti menete egy fiatal vidéki pásztorlánynak az életével indul, aki azért napbarnított, mert szabadtéri munkát végez. Pásztorlány, tehát ő nem cicomázhatja magát, nem díszítheti föl magát, mint a többi városban élő leány. Viszont a királynak így is megtetszik, amikor megpillantja, és nagyon mély szerelem alakul ki köztük. A szerelmesét a lány nemcsak királyként, hanem pásztorként is említi. A pásztor-király gondolatot jelzi a 2. rész 16.verse is: Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet. Aki a liliomok közt legeltet. Legeltet a pásztor, de a liliomok közt kifejezés a királyra utal, amikor sétál a kertben, a királyi udvar kertjében, és gyönyörködik a virágokban, a liliomokban. Költői képben a lány nagyon ideálisan és gyönyörű képekkel fejezi ki, hogy kinek tartja ő a vőlegényét. És mindig tegyük hozzá, hogy milyennek látja az Úr népe az Urat? Itt pedig egy egyszerű igazság: ha belegondolunk, Dávid maga valóban pásztor-király volt a szó szoros értelmében is, és Jézus is király és Jó pásztor. Az Énekek Énekének az Ószövetség lapjain ilyen értelemben is van lelki üzenete Isten és az ő népe közösségében. Egyfajta szerkezeti felosztás is felfedezhető az egész könyvben, ahogy az elején ír a találkozásról, azután van szó eljegyzés napjáról, a mennyegző napjáról, majd a házasságról is. A hangsúly azonban mindig azon van, hogy a különböző élethelyzetekben milyennek tapasztalja meg a lány a férfi szeretetét. És ez a kifejezés, amit itt a 7. rész 10. versében így hallottunk: Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő!. A 2. rész 16. versében, amit már felolvastam: Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet. S a Károli Bibliában az 5. rész utolsó versében, ami az Újfordításúban a 6. rész 3. verse: Én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem enyém, aki a liliomok közt legeltet. Legelőször úgy: Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet. A találkozás öröme idején szereti, mennyire szereti a lány a fiatalembert, milyen a tiszta szerelem érzése. Aztán olvasunk eljegyzésről, menyegzőről, és egy álomban a lány egyszer csak arról álmodik, hogy mivel késlekedett, nem nyitotta ki az ajtót időben, a fiatalember otthagyta, elment. 4
5 Keresi a lány és nem találja. De egyszerre mégis csak találkozik vele, mert visszajön. Visszajön az ő kertjébe a férfi. A kertjébe kifejezés a képekben a lányra vonatkozik. A lányt úgy írja le többször is, mint egy kert. Gyönyörű kert, amibe csak egy valakinek szabad bemenni, és az a vőlegénye. Egy álombeli élményben tehát, mintha elhagytak volna, valami nincs rendben a közösségben, de a közösség helyreállhat, mert visszajön, hozzám jött, velem van most már. És ennek az újra találkozásnak az örömét vallotta meg. Itt fontos aláhúzni, hogy míg először azt mondta: az én szerelmesem enyém, és én az övé, ezután a találkozás után így mondta már: én az én szerelmesemé vagyok, és az én szerelmesem az enyém, aki a liliomok közt legeltet. Végül amikor ebben az újraegyesülésben helyreállt a kapcsolat, most már megélik a teljes örömöt így is mondható: a házasság örömét, ekkor hangzik el ez a kifejezés a 7. rész 10. versében: Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Engem meg is lepett, hogyhogy nincs ott a folytatás, hogy az én szerelmesem az enyém, és engem kíván ő? Itt már nincs ott a lánynak a személye. Itt már csak a vőlegény, a fiatalember, a férj személye van: Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Itt már csak arról van szó, amikor az Úr népe, a hívő ember már nem is azzal foglalkozik, hogy az Úr az enyém, én mennyire szeretem az Urat, hanem csak és kizárólagosan, én kihez tartozom, és akihez tartozom, ő mit érez, ő mit tesz, ő hogy gondolkodik. A reformációi ünnepre való készülésben ezért lett nekem nagyon fontos, hogy valahogy az Úrral való kapcsolatunkban természetesen hangsúlyos a Biblia alapján is, fontos, hogy mi szeretjük az Urat. És remélem, hogy ti is szeretitek nagyon az Urat. Ez még az Úrnak is fontos, hiszen Pétertől megkérdezte a tagadás után, a feltámadása után, hogy: Szeretsz-e engem, Péter? S ez olyan fontos volt Jézusnak, hogy háromszor is megkérdezte tőle: Szeretsz-e engem, Péter? De látszik a Péterhez intézett háromszoros kérdésből is, hogy ez Péternek volt fontos. Péter számára volt fontos kimondani, hogy: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy én szeretlek téged. Péter válaszából is az kiderült, hogy: Uram, a te személyed a döntő, te tudsz mindent, és te tudod, hogy én mit érzek. Az Úr és a népe kapcsolatának a házasságban való példája, az az Efézusi levél 5. részében kerül elő talán a legszebben az Újszövetségben. Itt mondja ki ezt Pál: Annakokáért elhagyja a férfi atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok. Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig meglássa, hogy félje a férjét. Látszik, hogy fontos a házasság szeretetkapcsolata, de ez példáz valamit. Felette nagy titok. Az Úr és a népe kapcsolata, de nagy titok a szeretet és a házasság is. 5
6 És az Énekek Énekének ez a szakasza ( Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! ), azért hangsúlyos számomra, hogy az Úrnak a szeretete a döntő, erre kell nagyon figyelnünk, mert éppen az efézusi gyülekezet példája mutatja, hogy az ő népe szeretetében lehetnek hiányosságok. Emlékezzünk arra, hogy a Jelenések könyvében, mikor Jézus megszólítja a hét gyülekezetet, és az első az efézusi. Ott azt olvassuk, hogy minden megvan a gyülekezetben, az efézusi gyülekezet nagyon híres volt, látszólag ott volt minden, de számukra szólal meg ez: az a panaszom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad. Kiderült az efézusi gyülekezet állapotából, hogy látszólag ott van az, hogy az Írás, ott van az, hogy vallják a kegyelmet, hisznek is, Jézus is valamennyire ott van az életükben, csak nem az első. Nincs igazi, helyes közösség az Úrral. Hogyha viszont az első szeretetet elhagyta a gyülekezet, ők hogy tudnak helyreállni? Hogy tud egy hívő ember vagy egy hívő közösség helyreállni, hogyha nincs első szeretet az Úr iránt? Azt nem tudja produkálni. Azt egyedül az Úr tudja visszaadni, az Úrnak a szeretet-közelsége, amiről az Énekek éneke is, ahogy felvezettem, beszélt. A lány átérezte álomban: nincs velem. Ezt érzi. Azért, mert hibáztam, nem nyitottam ki időben az ajtót, és egyszer csak jön a vőlegény vissza. A mi Isten iránti szeretetünkben lehetnek hiányosságok, és a deformációja az életünknek személyesen is, házasságban, családi életben, gyülekezeti életben mutathatja, hogy vannak deformációk, de az Úr reformálhat, és akkor mindig az ő szeretete ragyog föl. Itt lehet rátérni erre, hogy az és engem kíván ő kifejezés miért is fontos ebben a szakaszban. Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Hogyha az ézsaiási próféciában azt mondja ki az Isten igéje: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!, és aztán mondja, hogy Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, [...] ha tűzben jársz, nem égsz meg. Elsorolja, hogy Isten hogyan váltotta meg, hogyan tartja meg mindvégig, és a 4. versben jön az a kijelentés: Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek. Majd folytatódik a prófécia. Benne van az Úrnak a megváltó munkája, gondviselő munkája, de az ő népét, ószövetségi népét is arra akarta leginkább bátorítani, hogy azt tudatosítsátok, hogy azért, mert az enyémek vagytok, mit érzek irántatok. Itt az Énekek énekében is erről van szó. És engem kíván ő! Azért bátorító ez a kijelentés, mert itt a lány mondja el, hogy milyennek tapasztalja a vőlegényének, a férjének a szeretetét: engem kíván ő. Ez az igaszakasz nekünk mit mutat akkor, ha az Úrra gondolunk? Mit jelent ez Jézus személyében? Engem kíván ő! Csak néhány jellemzőt. Benne van a Jeremiás könyve 31. részében kijelentett mondata az Úrnak: Messzenünnen is megjelent nékem az Úr. Itt is messzenünnen megjelent nékem: a lány úgy érezte, hogy elhagyta őt, nincs velem, mert nem nyitotta ki időben az ajtót, de visszajött. Messzenünnen is megjelent nékem 6
7 az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat. Örökkévaló szeretete az Úrnak, kiválasztó, örök szeretet, de az irgalmasság szó miatt jelzi: azért, mert az ő népéről van szó, akik lehet, hogy deformáltak, és helyre kell állítani őket. Isten kiemeli, hogy örökkévaló szeretettel. Nem akkor kezdődött a szeretetem, amikor eljött a megváltás ideje. Nem akkor kezdődött a szeretetem, amikor láttam, hogy elbuktál és helyre kellene állítani valahogy téged. Hanem az én érzésem irántad, irántatok mikor kezdődött? Örökkévaló szeretettel szerettelek téged. Engem kíván ő! A Római levél 5. részében az Úr vágyát és érzését szintén a szerelem szóval (a Károli fordításban), ezt mondja: Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Ugyanennek a résznek a végén van az a kijelentés is, hogy ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik. Látom magamon, látom a társamon, látom a családtagjaimon, látom a gyülekezetben, a népünk életében és most lehetne sorolni ismét a kapcsolatainkat, hogy mennyi a deformáció. Nem tudunk igazán szent életet élni. Milyen sok a bűn! És most egy nagyon fájó dolog jön: nem biztos, hogy csak deformáció van, még szakadás is lehet. (itt a gyűrött papírlapot egy darabon betépni) És amikor szakadás van, az a legrettenetesebb, mert azt hogy lehet helyreállítani? És merjük-e hinni, hogy az Úrnak, ha kell, a szakadást is helyre lehet állítani. Mert az Úrnak semmi sem lehetetlen. Mert ahol megsokasodik a bűn, ott a kegyelem, az egyedül kegyelem sokkal inkább bővölködik. A kegyelem, az nem az Isten népének a munkája. Egyedül az Úr munkája. Megint gondoljunk Péterre. Péter nagyon súlyosan megtagadta az Urat. De azért állhatott helyre, mert az Úré volt. Ő letagadta, Jézus pedig azt mondta, hogy: de te az enyém vagy, legeltesd az enyéimet! Mikor hangzott el ez a kijelentés: szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket? Emlékszünk? Nem akkor, amikor a tanítványok azon versengtek, hogy melyikünk moshatja meg az Úr Jézus meg a többiek lábát, mert szerették volna kimutatni, hogy mennyire szeretik egymást meg az Urat. Hanem a lábmosás története, amikor egyik tanítvány se akarja megmosni a másik lábát meg az Úrét se, és ott van Jézus, aki szerette az övéit e világon, mindvégig szerette. Örökkévaló szeretettel. Engem kíván ő! Itt fontos azt megemlíteni, hogy engem? Lehetne ezt az engem kíván ő - nél az engemnél kérdezni, hogy engem? Aki ilyen vagyok? Engem kíván ő! Mert helyre akar állítani. Éppen abban mutatja meg a kegyelem hatalmát, hogy helyre akar állítani. Hol van szükség az életedben, az életetekben helyreállításra? Az előző napi úrvacsorai közösség miatt is eszembe jutott ehhez a szakaszhoz, amit a Lukács evangéliumában olvasunk a 22. részben. Az Úr Jé- 7
8 zus nagycsütörtök estéjén készül a tanítványokkal együtt vacsorázni az utolsó vacsorán. Emlékszünk, hogy akkor szerzi majd az úrvacsorai igéket, amit mindig el is szoktunk mondani a gyülekezeti közösségben. Lukács evangéliumában az utolsó vacsora, illetve az úrvacsorai események felvezetése így indul: És mikor eljött az idő, asztalhoz ült, és a tizenkét apostol ő vele együtt. És monda nékik: Kívánva kívántam a húsvéti bárányt megenni veletek, mielőtt én szenvednék. Vágyva vágytam arra, hogy veletek legyek, asztalközösségben veletek, és hogy megegyük együtt a bárányt, mielőtt én szenvednék. Minden úrvacsoraosztás el szoktuk mondani a Jézussal való közösségünk helyreállása, bűnvallás, bűnbocsánat öröme, az egymással való szeretetközösségünk megélése, és hatalmas reménység, hogy az Úrral együtt majd egyszer, amikor eljön, ugyanilyen vacsora lesz, hiszen az örökkévalóság dicsősége egyik képe, az öröm vacsora. A evangéliumi kijelentés azért nagyon fontos: miért jövünk mi úrvacsorázni? Miért vágyakozunk az úrvacsorára? Azért, mert tudom, hogy az én szerelmesem is vágyakozik. Kívánva kívántam együtt vacsorázni veletek. Ha úgy érezted valaha is, hogy én nem vagyok méltó, hogy úrvacsorázzak, mert nagyon sok a deformáció az életemben éppen most is, hogy jöjjek úrvacsorázni?! Tegyük oda mellé ezt: engem kíván ő, kívánva kívántam, hogy együtt egyek veletek mondja Jézus. Minden úrvacsora minősítetten erre emlékeztet: hogy szeret Jézus. Ha pedig ő valamit kíván, nem is valamit, valakit kíván, vele, az övéivel az együttlétet, akkor az úrvacsorára való jövetelünk ennek az örömteli átélése lehet. Az úrvacsora miatt is így folytatható: engem kíván ő, ebben benne van az is, hogy az Úrnak kedves az az élet, amit élek, amit élünk. Miért szeret? Azért mert szeret. Erre nem lehet igazán választ adni. A házasok azt tudják. De amikor az életközösséget élik a házasok is vagy a szerelmesek, amikor szeretetkapcsolatban élnek, akkor ebben benne van az a gondolat, hogy akkor én szeretnék úgy élni, ami kedves a másiknak. Ha engem kíván ő, ha énutánam vágyakozik, ha minden vágya az, hogy velem legyen, akkor én szeretnék úgy élni, ami neki kedves. A köszöntés igéje most újra hangozzék el a Zofóniás könyvéből: örül terajtad örömmel, [...] énekléssel örvendez néked. Előtte pedig ez volt mégis: ne félj, ne lankadjanak a kezeid, Sion. Tehát lehetne félelem. De azt mondja: örül terajtad örömmel az Úr. Ha a deformációt látjuk az életünkön vagy mások életén, minek örülhet Isten? Annak, hogy ilyen vagyok? Ilyenek vagyunk? De mindvégig arról volt szó eddig is: nem azt nézi, hogy milyen vagyok éppen, hanem hogy mivé akart formálni, vagy mivé akart helyreállítani, s lehet, hogy valami megváltozott, de helyre tud állítani. A szent életben. Engem kíván ő! ez azt jelenti, hogy az én szent életemet akarja megvalósítani. Ezt a kifejezést használja az Írás akkor amikor Kaint figyelmezteti Isten, hogy: vigyázz Kain, mert a bűn teutánad vágyó- 8
9 dik, téged kíván, de te uralkodj rajta! Kain azonban nem tudott uralkodni, hiszen a bűn hatalma alatt volt az élete, és az volt a baj, hogy nem az Úrhoz tartozott. Kaint, mivel nem tartozott az Úrhoz, az Úr szeretete nem tarthatta meg. Nem tudott megállni abban, hogy azt tegye, amit tett, és rettenetes dolgot követett el, emlékszünk. A bűn az ajtó előtt áll, és rád van vágyódása. Ezzel szemben ott van az Úréinál: engem kíván ő, énrám vágyódik. Az Úr a velem való közösségre vágyakozik. A János 1. levelében van ezért erről szó, hogy ha az Úr így szeret, és ebben mutatja meg a szeretetét irántunk, akkor minekünk is lehet egymást szeretni. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást. (4, 9-11.) János levele azért fontos, mert voltak olyanok, akik úgy mondták, hogy szeretjük az Istent, csak közben gyűlölték a testvérüket, a lelki testvért. Ilyen gyülekezeti tagoknak írja, hogy: hát ha így szeretett az Isten engem kíván ő, akkor a gyülekezeti kapcsolatban is megélhetjük ezt, hogy szeretjük egymást. Az Énekek Éneke a könyv jellege miatt szerelemről, eljegyzésről, vőlegény-menyasszony kapcsolatról, házasságról ír minősítetten, mert ebben mutatja ki, hogy milyen az Úr és népe közötti kapcsolat. De ha szeretjük az Urat, akkor Jézus is azt mondta a tanítványoknak, hogy: úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. A házasságban, ott az Efézusi levél 5. részében így mondta: ti férfiak, úgy szeressétek a feleségeteket, ahogy Krisztus szerette az egyházat. A gyülekezeti testvéri kapcsolatokban pedig szent élet. De amikor látom én is, látom a gyülekezeten vagy a gyülekezet rajtam látja a deformációkat, akkor nem könnyű szeretni. Bárcsak nem lenne az a deformáció a testvérem életén, mert akkor könnyebb lenne szeretnem. De ez az ige azt emeli ki: Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő! Ha az Urat látom, akkor az Úrra tekintve látom már a másikat is, és tudok úgy szeretni, ahogy Krisztus szeretett. A szent élet ezért fontos. A szent élet, az nem erőlködés, nem a mi deformációt reformáló munkánk. A házasságban is igaz ez persze erről volt szó, de hadd mondjam ki, a házasságban sem egymást reformáljuk, hanem az Úr munkálkodik rajtunk keresztül. Az Úr iránti szereteted, szeretetünk az egymás iránti szeretetaktusban. Engem kíván ő és a testvéremet. Ő még lehet, hogy nagyon deformált, de majd az Úr helyreállítja őt is, addig pedig legyek a helyemen én. A végén pedig ez fontos, hogy a reménység, amikor Jézus eljön, akkor már nem lesz semmi, ami deformáció. Addig lehet, addig lehet, hogy minden nap reformálnia kell az Úrnak. Minden nap újra meg újra azt kell mondania nekem, nektek is, hogy én szeretlek téged. Azzal a szeretettel, ami örök, bűnösök iránti, ami az úrvacsorában is kifejeződik, ami szentté akar formál- 9
10 ni. És így fogadj el engem, és így szeress, és szeresd azokat, akiket én szeretni akarok általad. De a reménység azt hirdeti, hogy Jézus a mennyei vőlegény még nem lehet velünk olyan közösségben, amilyen akkor lesz neki is, amikor eljön. Addig ő a mennyei dicsőségben vőlegény, mi meg itt a menyasszonyi nép. De amikor eljön, akkor számára is a reménység ilyen értelemben megvalósul. Készíti a helyet az övéinek, készíti a menyasszonyának a helyet, várja a menyegző napját, hiszen az örökkévalóság így indul, eljön a Bárány menyegzője, és minden olyan boldog, mint ahogy a házasság boldog lehet, amikor az Úrban zajlik és az Úrral. A halottak napja miatt pedig az jutott eszembe, tehát amikor valamelyik hívő gyermekét az Úr haza hívja, az nyereség. Nekünk, akik itt maradunk, fáj, hiszen gyászolunk. De amikor haza hív az Úr, mert még nem jött el, akkor is igaz: az én szerelmesem az enyém, engem kíván ő. Pál ezt mondja: én kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni. Ha el kell mennem, én erre vágyom, de ha veletek kell, filippibeliek, maradnom, akkor szívesen maradok veletek. Én is kívánok az Úrral lenni, és az Úr is kíván az övéivel lenni. A halál, már nem valami tragédia, hanem az Úr haza hív, mert kívánja az övéit. Amikor pedig eljön a mennyei vőlegényünk, akkor minden dicsőséges lesz. Amíg Luther nem látta ilyennek az Urat, addig rettegett Istentől, félt tőle, nagyon szent akart lenni Luther, nagyon akart hinni, nagyon akart cselekedni, nagyon akarta szeretni az Istent, csak nem tudta, mert nem ismerte. Amikor viszont fölismerte, hogy Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kíván ő!, Luther életében is minden megváltozott. Nem az Énekek Énekét olvasva ismerte föl az igei mélységeket, az üzenet miatt lehetett így idehozni, hogy nézzük meg Luther életét, hogy hogy megváltozott, amikor Jézus a helyére került az ige alapján. Kálvin élete pedig abban példa ehhez az igei gondolathoz, hogy ő elveszítette a gyermekét, aztán elveszítette a feleségét, mindketten meghaltak nagyon hamar, és Kálvin mind a kettő gyászában mindig vallotta utána lehet nézni, hogy mennyire szeret az Úr engem, minden az Úr dicsőségét hadd munkálja most is. Nem értette, hogy miért történtek vele ezek a tragédiák, de Kálvin akkor is azt vallotta: egyedül Istené a dicsőség. És az Úr segít elhordozni a legnehezebb terhek közepette is mindent, mert az a lényeg, hogy: Én az én szerelmesemé vagyok, engem kíván ő! Az ige alapján az Úr önmagát akarta bemutatni nekünk, újra megerősítve. Ha majd úrvacsorázunk nem sokára, az úrvacsorai közösségben sákrámentumi módon is megvallhatjuk, de addig is elfogadhatjuk, ráépíthetjük az életünket. Ha deformált az életed, a házasságod, a gyülekezeti életed, a családi életed vagy a népünk közt élt életed, az Úr helyre akar állítani, reformálni. Ezért jelenti ki azt, hogy ő mit érez. Tudod-e azt mondani: Én az én szerelmesemé vagyok, engem kíván ő!? 10
11 Imádkozzunk! Mennyei Atyánk, áldunk azért téged, hogy az Úr Jézus mint Megváltó, Szabadító valóban mindent elvégzett. És megmutattad, Atyánk, hogy ez volt az ára annak, hogy minket, bűnösöket szerethess, hogy tieid lehessünk. Köszönjük, hogy ezért lehetünk hívő emberek, ezért élhetünk hívő életet a munkahelyen és a családi életben is. És ezért lehet, Urunk, szabadulásunk, megújulásunk, helyreállásunk, ha kell. És noha nehéz kimondanunk, Urunk, ezért hihetjük, hogy neked van hatalmad azt is helyreállítani, akinek a helyreállásáért imádkozunk. Urunk, bocsásd meg nekünk, amikor deformációk vannak az életünkben, a hitünkben, de köszönjük, hogy te nem ez alapján mérsz bennünket. Köszönjük a te örökkévaló szeretetedet, megváltó szeretetedet. És imádunk, hogy amikor eljössz, Úr Jézus, akkor a mennyei vőlegény jön a menyasszonyi népért. Áldunk ezért a reménységért, és köszönjük, hogy ez ma is lehet, minden nap így élhetünk. De Urunk, amíg nem jössz, addig is szeretnénk e földi életben krisztusi életet élni. Segíts nekünk, Urunk, hogy akik látnak bennünket, ezt a krisztusi szeretetet érezhessék, láthassák. Segíts hűséggel imádkozni, amikor bajok vannak, egymásért is. Kérünk, hogy a gyülekezet is mint gyülekezeti közösség szeretetközösség legyen, ahol az első szeretet tüze ég mindenkiben. Köszönjük, Urunk, hogy nekünk nemcsak emlékezni lehet reformáció ünnepén, hanem lehet a veled való szeretetközösségben megerősödni. Kérünk arra téged, Urunk, hogy legyél azokkal a beteg testvéreinkkel, akiknek nincs reményük a felépülésre, hadd lássák meg, hogy akkor is fontos vagy az ő számukra, és te szereted őket. És kérünk, hogy erősítsd őket, ha el kell menni. Most a halottak napi emlékezés miatt különösen is kérjük, Urunk, hogy legyél azokkal, akiknek friss a gyászuk. És azokat is erősítsed, akiknek nagyon nehéz még mindig hordozni a gyász terhét. Áldunk, Urunk, hogy te a halált is legyőzted Kérünk, Urunk, most is népünkért, vezetőinkért. Urunk, látjuk népünk meg vezetőink életében a deformációkat. Arra kérünk, hogy az imádságainkkal meg a helytállásunkkal hadd lehessünk áldássá mégis számukra. Urunk, a mostani istentiszteleten is azt kérjük, hogy adj Kárpátalján megoldást, adj az ottani testvéreinknek erőt, ők is hadd tudjanak beléd kapaszkodni és várni a te szabadításodra. Adj ott békességet, Urunk! Most a csendben elmondott imádságunkat is hallgasd meg, kérünk, nevedért. Ámen. 11
12 392. dicséret 2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt. 3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: Meddig az éjszaka? 4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért és békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzedelmes egyház Urával egyesül. 5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár! 12
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL
Pasarét, 2015. március 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL Lekció: János 14,1-3; 15-21 Alapige: János 14,12-14 Bizony, bizony mondom nektek: Aki
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.
1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része
Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8
Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!
Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE
ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Az 1 Krón 1,1-ben is említik valamint a: Jób 31,33; Lk 3,38; Róm 5,14; 1 Kor 15,22, 45; 1 Tim 2,13, 14.
Alig tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett az, amikor Ádám volt az első és egyetlen ember a Földön. Biztosan magányos volt egyedül. Ádám számára ez természetes volt, még soha nem ismert egy másik embert.
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
János 3: Hungarian Károli ( public domain)
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa
2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.
PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb
Bibliai tanítás a részegségről
Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
NYILVÁNVALÓ SZERETET
Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá
A Krisztus-dicséret felépítése
A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
Legyenek eggyé kezedben
Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In
Tanítás a házasságról
Tanítás a házasságról ADUNARE Tanítás a házasságról A házasságról való tanítás nagyon fontos mivel kihatással van minden ember életére. A házasság jó dolog. A házasság Istentől való dolog. Amikor összeházasodunk
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA
A KERESZTSÉG SÁKRAMENTUMA A) GYERMEKKERESZTSÉG ÉNEK Jöjjetek, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy ébressze fel szívünkben a felelõsséget a tanítvánnyá tétel szolgálata és e gyermek iránt. * Énekmondással
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /
MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
A MENYASSZONY HŰSÉGE ÉS A VŐLEGÉNY DICSŐSÉGE
Pasarét, 2016. október 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor A MENYASSZONY HŰSÉGE ÉS A VŐLEGÉNY DICSŐSÉGE Énekek: 166, 690 Alapige: Énekek éneke 2,16-3,11 Az én szerelmesem
Ó én hiszek Jézusban. A H E F #m G #m A Hiszem, hogy Ő most is itt van, H E F #m G #m Itt van közöttünk, A H E C #m Kész rá, hogy meggyógyítsa életem,
Ó én hiszek Jézusban H Ó én hiszek Jézusban, H Hiszem, hogy Ő Isten Fia, H Hiszem, hogy meghalt és feltámadt. H Bűnömért megfizette az árat. H F #m G #m Hiszem, hogy Ő most is itt van, H F #m G #m Itt
Adventi istentiszteleti rend
1 ELŐKÉSZÜLET Adventi istentiszteleti rend A GK Liturgiai és Himnológiai Bizottsága ajánlásával 2016. november 27. december 18. a templom előkészítése, díszítése, az úrvacsorai jegyek előkészítése imaközösség,
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
A HÁLA JELEI. Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.
Pasarét, 2014. október 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A HÁLA JELEI Lekció: Zsolt 100. Alapige: Lukács 8,1-3 Jézus ezután városról városra és faluról falura járt, és hirdette
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT
Pasarét, 2016. április 3. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR HORDOZZA AZ Ő GYERMEKÉT Énekek: 8,1. 4.; 275; 483,1-2.; 167 Lekció: 5Mózes 1,19-28 Alapige: 5Mózes 1,29-33 Akkor
Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.
1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e
A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.
Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,