A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2013/4 MIÉRT?
|
|
- Éva Deák
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2013/4 MIÉRT? Az ünnep kapcsán általában a hogyan kérdést tesszük fel, és erre próbálunk válaszolni. A körülöttünk lévő világ is a karácsonynak csak azt az oldalát mutatja meg, hogy hogyan történt, hogy milyen is volt az első karácsony. Tehetjük ezt azért, mert az evangéliumok nagy részletességgel írják le, hogy Isten fia hogyan lett emberré. Általában arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan lett a karácsony, az a legelső. Erről szólnak a gyerekeknek szánt Bibliák, erről szólnak a versek, karácsonyi énekek, hogyan lett Isten emberré, hogyan született meg Jézus Krisztus. Biztos vagyok benne, hogy ezt nagyon sokszor hallottuk. El is tudnánk mondani az esztendő bármelyik időszakában, nem csak ilyenkor. Tudjuk, hogy Isten fiának nem volt hely, istállóban kellett megszületnie. És amikor megszületett angyali kar kezdte dicsérni az Istent; megjelentették a pásztoroknak, hogy a megígért megszületett. A napkeleti bölcsek csillagot követve jutottak el Betlehemig, és amikor odaértek, hódoltak a kisdednek és vittek neki aranyat, tömjént és mirhát. Így kellett megszületnie Isten Fiának. Egyrészt méltatlanul, a maga helyén, másrészt már születése pillanatában is megmutatva nagyságát, király voltát. Sok mindent megtudhatunk a születési eseménysorozatból. De ez mind csupán arra a kérdésünkre ad választ, hogy hogyan lett Isten emberré, hogyan született Jézus, hogyan jött a világra Isten egyszülött Fia. Azt gondolom, hogy eddig mindenki eljut; a hogyan kérdésre adott választ a legtöbben megismerik. Még a hitetlen ember is tudja, ha nem is nagy pontossággal, de nagy vonalakban tudja, hogy hogyan, milyen módon született Jézus és milyen események történtek a megszületésekor. Teljesen vallástalan emberek építenek Betlehemest, egyháztól független gyerekcsoportok tanulják be a karácsonyi történetet, hogy előadják, keresztyénségüket nem mutató zenei előadók énekelnek karácsonyi dalokat, melyekben ugyancsak azt mondják, hogy hogyan született meg Jézus Krisztus. Az üzleti világ marketingcélokra, reklámra használja ki a karácsonyi eseményeket, és nem ritka, hogy egy-egy bevásárlóközpontban díszletként találkozhatunk a pásztorokkal, angyalokkal, bölcsekkel, vagy éppen a kisdeddel. Karácsony kapcsán a legtöbb ember eljut addig, hogy el tudja mondani, hogyan született meg Jézus Krisztus. És ez rendjén is van. Jó, hogy tudjuk, jó, hogy tudják, hogy szabad tudni és szabad erről beszélni. Azonban, amíg csak eddig jut el az ember, amíg csak a hogyan kérdését teszi fel, és csak arra akar választ találni, hogy hogyan született meg Jézus, addig a karácsony nem lesz több mint három nap érzelgősség, kedvesség, afféle három romantikus nap Józseffel, Máriával, az aranyosan bégető barikákkal, meg Jézuskával, ahogyan nevezni szokták a Megváltót. A legtöbben eddig jutnak el. És három nap után rohannak tovább, és ahogyan kidobják a karácsonyfát, szétszedik a felállított betlehemeket, az üzletek váltanak új reklámra, úgy mi is rohanunk tovább, s mit sem változtat életünkön, világlátásunkon, értékítéletünkön, vagy éppen a másik emberhez való viszonyunkon az a tény, hogy Isten Fia emberré lett. Tudjuk, hogy hogyan történt ez, de karácsony után ez a kérdés már nem érdekes, nem fontos. Azonban van egy másik kérdés, amit karácsonnyal kapcsolatban fel kell tennünk, ami
2 fontosabb, mint az előző, mégha keveset is beszélnek róla, ami mélyebben érint minket mint az, hogy hogyan történt az első karácsony. Ez a kérdés pedig a miért. Miért történt a karácsony? Miért volt és miért van karácsony? Miért született meg Jézus Krisztus? Miért lett az Isten emberré? A miért fontosabb, mint a hogyan. Akkor vagyunk jó úton, ha az ünnepben, ezen a karácsonyon nem csak azzal foglalkozunk, hogy hogyan történt az első karácsony, hanem azzal is, hogy miért. Mert igazából ezzel jöhet közel hozzánk az ünnep, e kérdésfelvetéssel lehet miénk az ünnep, a miért kérdésre adott válasszal lehet nekünk is ünnepünk. Amíg csak a régi időkbe révedezünk, amíg csak az akkori történet szereplőiről beszélünk, a hogyan kérdésre keressük a választ, addig csak másoknak az ünnepéről beszélünk. De amint feltesszük az ünnep kapcsán a miért kérdést, és őszinte választ keresünk rá, úgy mi is részesei leszünk az ünnepnek, nekünk is lesz karácsonyunk. Nem csupán afféle háromnapos, romantikus, ajándékokról, karácsonyfáról szóló karácsonyunk, hanem igazi ünnepünk. Miért lett Isten emberré? Miért született meg Jézus Krisztus? Azt gondolom, hogy e kérdésre a leghitelesebb választ a Szentírásban találjuk meg. János levelében olvashatjuk: Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala (1Jn 4,9). A karácsonyt a szeretet ünnepének szoktuk nevezni. De igazából nem azért mert egymás iránti szeretetünket fejezzük ki mulandó tárgyak egymásnak ajándékozásával, hanem mert Isten ajándékozta meg a földet egyszülött Fiával. Abban nyilvánult meg a mindenható Isten szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el ebbe a világba. A betlehemi jászolban fekvő kisded, Jézus Krisztus, Isten szeretetének a megnyilvánulása. Annyira szeret az Isten bennünket, hogy még egyszülött Fiát is elküldte ebbe a világba, amely világ bizony könyörtelenül bánt vele. Tudta ezt az Atya Isten, de mégis elküldte a világba. Elküldte, mert szeretett, ennyire szeretett bennünket, embereket. Amikor feltesszük a kérdést, hogy miért van karácsony, miért született meg Jézus, akkor megkapjuk a választ is, mert Isten szeretett, mert az Isten szeretetéből adta egyszülött Fiát. Szeret az Isten. Azért volt karácsony, mert szeret az Isten. A többi már másodlagos. Fontos tudni, hogy miként született meg Jézus, hogyan mentek a pásztorok és a bölcsek, hogyan tudták meg, hogy a betlehemi gyermek megszületett. Fontos tudni mindezt, de másodlagos, mert mindezt megelőzte az, hogy az Isten szerette és szereti az embert. A miért kérdésre teljesen személyes választ kell adnunk. Miért van karácsony? Mert szeret az Isten. Az irántam és a Kedves Olvasó iránt való szeretete nyilvánult meg Jézus Krisztusban. Szeret az Isten. Egyszülött Fiát adta Isten a világba. És az ige úgy folytatódik: hogy éljünk őáltala. Amikor feltesszük a miért kérdést, hogy miért lett karácsony, akkor amellett, hogy meglátjuk, hogy azért, mert szeret az Isten, azt is meg kell látnunk, hogy azért, hogy éljünk őáltala, Jézus által. Nem a magatehetetlen kisded által, hanem a felnövekedett és keresztre feszített, megölt, majd feltámadott Jézus Krisztus által. Általa van, általa lehet igazán életünk. János levelében azt olvassuk: Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban (1Jn 5,11b-12). Jézus által lehet életünk, örök életünk. Biztos vagyok abban, hogy szinte mindenki eljutott addig, hogy tudja, ismeri, hogyan, miként lett karácsony. Az Isten ezen a karácsonyon arra akarja irányítani a figyelmet, hogy lépjünk ennél tovább és lássuk meg azt is, hogy miért lett karácsony. Lássuk meg, hogy értünk is megszületett Jézus Krisztus, értünk is elküldte Isten a Fiát a világba, mert minket is szeretett, mert ránk vonatkozólag is azt akarja, hogy őáltala, Jézus Krisztus által éljünk, általa legyen életünk, örök életünk. Fontosak vagyunk neki, értékesek vagyunk a számára, mindennél értékesebb, ezért lett karácsony. Molnár István 2
3 Én vagyok az Alfa és az Ómega (Jel 22,13) Isten tulajdonságai közül az Ige különösen erőteljesen állítja előtérbe az Ő fennmaradását és megváltozhatatlan voltát. Én vagyok az első, az utolsó is én vagyok! (Ézs 48,12) Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak (Ézs 42,8) Az Ő neve, amely kijelenti és meghatározza lényegét Jahve az Örökkévaló, önmagában változhatatlan örökkön örökké. Aki elhívja eleitől fogva a nemzetiségeket: Én, az Úr, vagyok az első és én mindvégig ugyanaz vagyok. (Ézs 41,4) A Jelenések könyvében Alfának és Ómegának mondja magát, aki volt, aki van és aki eljövendő ; Mindenható, a kezdet és a vég. Mindegyik kijelentésében mindig úgy jelenik meg, mint ugyanaz: ezért erre nézve rendíthetetlen az Ő hűsége. Összhangban marad magával. Semmilyen hatalom nem érintheti változatlanságát és magasztos voltát. Sem a múlt, sem a jövő nem menekül meg hatalmától és ismeretétől. Kívül áll az időn, az idő felett. Ő az örökkévalóság királya (1Tim 1,17). Öröktől fogva mindörökké vagy te, ó Isten. (Zsolt 90,2) Az Írás bizonyos helyei csaknem pontosan ugyanazokat a fogalmakat használják az Úr Jézusra. Őmaga ezekkel a szavakkal mutatkozik be János apostolnak: Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég. (Jel 22,13) A kifejezésnek ez az egybehangzása visszatükrözi a természetnek az egybehangzását: a Fiú Isten, mint az Atya, bár meg van különböztetve az Atyától. Annak, aki az Alfa, az első, a kezdet, szükségszerűen Istennek kell lennie és mint ilyen, Ő az Ómega is, az utolsó, a vég. Ezeket a kijelentéseket János evangéliumának elején is megtaláljuk: Kezdetben volt az Ige (vagyis az első, ahogyan Isten az Atya, öröktől fogva) és az Ige Istennél volt (vagyis Istentől megkülönböztetve), és az Isten volt az Ige (a Fiú öröktől fogva ugyanazt a természetet és ugyanazokat a sajátosságokat birtokolja, mint Isten, az Istenség teljességét), Ő kezdetben az Istennél volt. Emberi formájában amit örökre megtart, nem szünetelteti Krisztus az Istenség lényegének és tulajdonságának birtoklását. Ezért Ő, mint Isten változhatatlan és örök (az első és az utolsó). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz (Zsid 13,8). Ugyanaz a szeretetben, hűségében és hatalmában. Ami a múltban volt az elhunyt szentek számára, az a számunkra is ma. Ami Ő ma, az lesz az örökkévalóság folyamán is, ahol szívünk megtelik az Ő dicső személyével. Ezért már most boruljunk le előtte és imádjuk Őt. Mint, ahogy a napkeleti bölcsek és a pásztorok leborultak a betlehemi jászolbölcsőben megszületett Üdvözítő előtt; Ő a te urad, borulj le előtte! (Zsolt 45,12) Bányácski Béla 3
4 Gyülekezetünkben történt Idősek délutánja A Királyhelmeci Református Egyházközségben minden évben szervezünk egy alkalmat, amelyen az időseké, a nyugdíjas korúaké a főszerep. Idén erre az alkalomra, az ún. idősek délutánjára november 16-án került sor a gyülekezeti házban, ahová szép számmal érkeztek az idősek, vagy ahogyan a délután folyamán ők maguk megfogalmazták, a szépkorúak. Az alkalom elején Molnár István lelkipásztor köszöntötte a jelenlévőket, majd a 71. zsoltár alapján szólt hozzájuk. Áhitatában hangsúlyozta, hogy a megélt kor ajándék, amiért hálát annak kell adni, aki az életet, s így az élet minden egyes esztendejét adta, vagyis a teremtő és gondviselő Istennek. Ugyanakkor a kor az teher is, hiszen ami egy pár évvel ezelőtt még nem okozott gondot, az az idő előrehaladtával nehézzé, sőt lehetetlenné válhat, de ezeket is ahogyan minden más gondunkat oda lehet vinni az Isten elő. A lelkipásztor hangsúlyozta, hogy az Istennek való szolgálatban nincs korhatár, s ha az erő megfogyatkozik is, az imádság szolgálatát, a könyörgést a családért, gyülekezetért, népért, egyházért mindenki vállalhatja. A délután további részében a jelenlévők felidézték a régi emlékeket, egykori gyülekezeti eseményeket, valamint több kedves énekeket is elénekeltek, s egy-egy kedves szavalat is elhangzott a jelenlévők részéről. A szorgos kezeknek köszönhetően a szeretetvendégség sem maradt el, s a gyülekezet egy kis ajándékcsomaggal is kedveskedett az alkalmon résztvevő idős testvéreknek. Adventi játszóház Az ünnep előtt sok helyen, településen szerveznek karácsonyváró alkalmakat, játszóházakat, amelyeken a gyerekek különböző kézműves foglalkozásokon készíthetnek karácsonyi díszeket, vagy éppen ajándéktárgyakat. Gyülekezetünkben 2005 óta van karácsonyváró alkalom, vagyis játszóház, amely alkalomra idén is Molnár Éva lelkésznő vezetésével került sor. Ennek az alkalomnak is az volt a célja, hogy elhangozzék a karácsonyi örömhír a gyerekek felé tolmácsolva, de persze a gyerekek által kedvelt kézműves foglalkozások sem maradhatnak el. A november 30-án sorra került játszóházban a gyerekek játszottak, énekeltek, és bepillantást nyertek a Mennyországba, ahol éppen az angyalok tanácskozását hallgahatták ki arról, hogy miként kell megszületnie az Úr Jézunak, hogy nem nagy parádéval, hanem szerény körülmények között, egy jászolbölcsőben jön majd a világra az emberiség Megváltója, a megígért Szabadító. A karácsonyi történet játékos formában való megismertetése után, Kresťanko Mária segítségével adventi koszorúkat készíthettek a gyerekek, amik az otthonokba kerülve, a családi asztalokat díszíthették, valamint ablakdíszeket is volt lehetőségük készíteni a gyerekeknek 4
5 Szavalóverseny December 8-án, advent második vasárnapján immár nyolcadik alkalommal került sor a Kisgéresi Református Egyházközség szervezésében egyházmegyei szavalóversenyre. A szavalóversenyre minden évben királyhelmeci gyerekek is készülnek. Így volt ez az idén is, s a gyülekezetünkből a következő gyerkek készültek egy-egy istenes vers elmondásával: Majer Noémi, negyedik osztályos tanuló Bódás János: Egy kisleány karácsonyi fohásza című költeményét mondta el; Tancsák Ferenc, hatodik osztályos, Dsida Jenő: Esti imádásg című versét szavalta. Örülünk, hogy ők ketten, bátran kiállva, egy-egy verssel is bizonyságot tettek a szép számmal összegyűlt közönség előtt, és ily módon a gyülekezetünket is képviselték. Szépen gyűltek idén is a csomagok A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja ez esztendőben is meghirdette karácsonyi csomaggyűjtő programját, a Nyilas Misi Karácsonya elnevezésű programot. Az évek óta cipősdoboz akciónak nevezett program keretében ajándékokat lehetett készíteni rászoruló gyerekeknek és időseknek. Gyülekezetünk minden évben bekapcsolódik ebbe a programba, s örülünk, hogy sokan érzik úgy mégha nem könnyű helyzetben vagyunk is, hogy tudnak, akarnak segíteni, másoknak örömet szerezni. A pólyáni és a királyhelmeci gyülekezetben összesen 77 csomagot készítettünk, s 20,- Euro pénzadomány is érkezett, amely összeget továbbítottunk a Diakóniai Központ felé, amit a csomagok szállítási költségeire fordítottak. A csomagokat, a Zempléni Egyházmegyében összegyűjtött többi csomaggal együtt december 20-án szállították el Hegyközpályiba (Románia), hogy ott, s még három másik település rászoruló magyar gyermekei és idősei között szétosszák. Aki a gyűjtés ideje alatt belépett a gyülekezeti terembe, s látta a szinte halomba rakott, gyönyörűen becsomagolt ajándékdobozokat, minden bizonnyal velem együtt elgondolkodott azon, hogy a szép ajándékok által hány gyermeknek, vagy éppen idősnek szerzünk örömet. Hiszem, hogy aki csomagot készített, nem a köszönömöt várta ennek ellenére e helyről is köszönjük, hanem a hála indította, hogy ha én kaptam az Úrtól, sőt többet, mint amire szükségem van, akkor adni is tudnom kell. S tudtunk adni, ezúttal is, még mindig, s bízom benne, hogy jövőre is. 5
6 10 éves a KOINONIA Tíz éve annak, hogy gyülekezetünk mellett megalakult a KOINONIA nonprofit szervezet, jótékonysági alap, amelyet az alapítói, gyülekezetünk tagjai azzal a céllal hoztak létre, hogy a törvények által kínált lehetőségeket kihasználva, anyagi hátteret biztosítson gyülekezetünk közösségépítő feladataihoz, programjaihoz. Ezért is lett e szervezet elnevezése a görög KOINONIA szó, ami magyarul közösséget jelent. Gyülekezeti közösségünk formálása a vágyott cél, vagyis az ahogyan valaki megfogalmazta, hogy az istentiszteleti közönségből, élő közösség legyen; olyan közösség, amelyben egymásnak testvérei tudunk lenni, amelyen belül ismerjük egymást, s tudjuk, hogy nem csak egy felekezethez, templomhoz való tartozás köt össze bennünket, hanem Jézus Krisztus, aki mindnyájunkért földre született, hogy mindnyájunkért meghaljon a keresztfán. Nyílván e szervezet csupán egy eszköz, hogy a törvény által felajánlható adószázalékokat gyülekezeti, egyházi célokra is legyen lehetősége egyházközségünk tagjainak felajánlani, s az ne a nagy zsákba, az állami költségvetésbe kerüljön, vagy esetleg távoli célok megvalósítására fordítódjék, hanem közösségünk formálódását, programjaink anyagi hátterének biztosítását, vagy éppen épületeink megújulását szolgálják. Így volt ez az elmúlt tíz évben is, ahol kisebb, nagyobb mértékű programokat tudott a KOINONIA jótékonysági alap támogatni, ill. hol több, hol kevesebb összeggel tudta gyülekezeteinket anyagilag támogatni. A tíz év után egy rövid összegzést készítettünk, s számadást tartanánk a szervezet hatékony működéséről. A bejegyeztetést követően az adószázalékok felajánlására először 2005-ben volt lehetőség, így gyakorlatilag kilenc éve tud e szervezet ténylegesen működni, gyülekezeti célokat, programokat támogatni. E kilenc év alatt összesen 19225,28 Euro lett felajánlva szervezetünknek az adó két százalékából. E befolyt összegből az elmúlt években 10903,42 Euro közvetlen anyagi támogatást kapott a királyhelmeci gyülekezet; 1181,93 Euró összeget a Pólyáni Leányegyházközség; s 2662,16 Euro összeget ugyancsak pénzadományként adott át a KOINONIA más gyülekezeteknek, egyházközeli intézményeknek. Nem csupán pénzadománnyal támogatja e szervezet a gyülekezetünket, hanem számtalan olyan feladat, program költségeit vállalja át közvetlenül, ami egyébként a gyülekezetet terhelné. A teljesség igénye nélkül csupán egy párat említenék: támogatja ez újság sokszorosítását (korábban nyomtatását); a gyülekezet interneten való megjelenését; karácsonyi csomagok elkészítését; nyári gyerektábor és adventi játszóház megvalósulását; évenkénti kirándulást a konfirmációs korosztály részére. Ezen rendszeres alkalmakon túl rendkívüli alkalomnak nevezhető, hogy az idén 14 gyerek 8 napos balatoni táboroztatásához járult hozzá biztosításuk megkötésével. Ugyancsak az idén, pályázatot benyújtó szervezetként tudta segíteni egy Kárpát-medence-i tábori program megírását, finanszírozását, amely programot 600 településen használják, s közel magyar gyermek hallja általa az evangéliumot. 6
7 Nem nagy szervezet a KOINONIA, s ily módon a szervezet működésével járó kiadások is minimálisnak mondhatók. Így gyakorlatilag a felajánlott támogatások, adószázalékok közel száz százalékát gyülekezeti célokra, közösségünk építésére, Istenünk dicsőségére tudjuk fordítani. A fenti számok tükrében és a KOINONIA alap által támogatott programok ismeretében azt gondolom, hogy jó döntés volt tíz évvel ezelőtt a non-profit szervezet bejegyeztetése. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a fenti számokról és támogatott programokról azért lehet beszámolni és azokért hálát adni, mert voltak, akik már a szervezet alapításakor is jó eszközt láttak ez alapban, s személyükkel is a szervezet mögé álltak, jelesül Gazdag Géza, néh. Kovács Sándor, Liszkai György, Tóth Ágnes. Persze a szervezet tíz évvel ezelőtti megalapítása és bejegyeztetése mit sem érne önmagában, ha nem lennének, akik évről évre nem tekintik tehernek azt, hogy a szükséges formanyomtatványt kitöltsék, s köszönömöt nem várva érte (mivel a felajánlás teljesen anonim) szervezetünket, s általa gyülekezetünket, egyházunkat támogassák, egy-egy jó program finanszírozásához járuljanak ilyen módon hozzá. E helyről is köszönet azoknak, akik ezt az elmúlt években akár csak egyszer is, vagy akár rendszeresen megtették. Ahogyan az elmúlt tíz évben, úgy ezt követően is szeretnénk a jótékonysági alap által is szolgálni, programokat finanszírozni, jó célokat támogatni, segítve gyülekezeteinknek abban, hogy koinonia, élő közösség, kapcsolat legyen az Úrral és egymással. Ehhez kérjük továbbra is a támogatást, a felajánlható adószázalékokat, kérjük a gyülekezet mellett működő szervezet iránti pozitív hozzáállást. Bruno Ferrero: A különbség Kevéssel karácsony előtt a tanítónő megkérdezte a gyerekeket: Ki az közületek, akinek szegények a szülei? Kinek adjunk karácsonyi ajándékot? És azok a gyerekek, akik úgy gondolták magukról, hogy ők szegények, szépen felnyújtották a kezüket. A város kicsi volt és mindenki ismerte egymást. Nemcsak névről, hanem azt is tudták, ki hol lakik, kik a rokonai, és mennyi pénze van. Tanítás után a tanítónő magához kérette Dinit, az egyik nyolcéves kisfiút. Dini nemrég költözött ide a szüleivel, és mindenki tudta róluk, hogy nagyon szegények. A tanítónő leültette és megkérdezte tőle, miért nem jelentkezett. Dini válaszolt: Azért, mert én nem vagyok szegény. És szerinted kik a szegények? Azok a gyerekek, akiknek nincsenek szüleik. A tanítónő meglepődve, csendben nézte egy darabig, aztán hazaengedte. Másnap Dini papája széles mosollyal az arcán jött haza a munkából és beszámolt a mamájának arról, hogy aznap felkereste őt Dini tanító nénije. Büszkék lehetünk a fiunkra mondta, és elmondta, mit mesélt neki a tanárnő. Karácsonyeste Dini megkapta az ajándékát. A dobozban két pár vadonatúj cipő volt: egy Dininek, és a kishúgának. Sohasem volt még új cipőjük. De ha nem érkezett volna semmilyen ajándék, Dini akkor is tudta volna, hogy övék a leggazdagabb család a világon. 7
8 December Vasárnap (Advent IV.) 9:30 Pólyán 10:30 Királyhelmec 13:45 Szolnocska 15:00 Királyhelmec December Hétfő (Bűnbánati it.) 18:00 Királyhelmec December Szenteste 14:00 Királyhelmec E korábbi istentisztelettel lehetőséget kívánunk adni a gyülekezeten belüli karácsonyi ünneplésre azoknak is, akik este bátortalanul indulnának el a templomba, esetleg korábban akarnak hazaérkezni. 15:30 Pólyán 17:00 Királyhelmec Az esti istentiszteleten ünnepi műsor lesz bemutatva. - Ünnepi alkalmaink - December Karácsony II. napja 9:30 Pólyán 10:30 Királyhelmec 15:00 Királyhelmec December Vasárnap 9:30 Pólyán 10:30 Királyhelmec 15:00 Királyhelmec December Óév napja 15:30 Pólyán 17:00 Királyhelmec Január 1. - Újév napja 9:30 Pólyán 10:30 Királyhelmec 15:00 Királyhelmec (gyülekezeti ház) December Karácsony I. napja 9:00 Pólyán, úrvacsoraosztással 10:30 Királyhelmec, úrvacsoraosztással 15:00 Királyhelmec A betegek és idősek részére háznál is kiszolgáljuk az úrvacsorát. Az úrvacsorával élni kívánók igényüket jelezzék a Lelkészi Hivatalban. Visszatekintés 2013-ra január 1-én, a 15:00 órakor kezdődő délutáni istentisztelet keretén belül visszatekintünk a 2013-as esztendőre, annak eseményeire, gyülekezeti alkalmaira, vagy éppen a gyülekezeten belül, Isten kegyelméből elvégzett munkálatokra. A képes beszámolóra a gyülekezeti házban kerül sor, amelyre szeretettel várunk mindenkit. Áldott adventi várokozást, békés karácsonyt, és örömökben, áldásokban gazdag új esztendöt kívánunk minden kedves olvasónak. 8 A királyhelmeci és a pólyán-szolnocskai református gyülekezetek lapja. E szám a Koinonia n. f. támogatásával jelent meg. A Lelkészi Hivatal címe: Templom sor 13, Királyhelmec Tel.: 056/ info@refkoinonia.sk Kéziratokat, javaslatokat szeretettel várunk, a szerkesztés jogát fenntartjuk!
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség
2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét
Hitéleti alkalmaink a es tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.
Mindenki Krisztusa megszületett
A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2012/4 Dömötör Tibor JÉZUS SZÜLETÉSE Próféták hirdetgették Évszázadokon át, Hogy elküldi majd Isten Egyszülött, szent Fiát. Csillagok
Betlehemezés Létavértesen
A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Bibliaolvasó vezérfonal a évre
Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
Üzenet Karácsonyi kiadás
Gyülekezetünk minden tagjának, és lapunk minden olvasójának áldott karácsonyi ünnepeket, és Isten által megáldott új évet kíván egyházközségünk presbitériuma. Üzenet Karácsonyi kiadás Az Ige volt az igazi
http://webovoda.blogspot.com/
http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT
MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 16. HÍRLEVÉL Oldal 2 RÉGMÚLT KARÁCSONYOK MESÉI Generációs-híd program beszélgetés a múltról tevékenység keretén belül 2016. december 08-án az Őszi Fény
Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és
Hitéleti alkalmaink a os tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.
Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!
HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.
Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző
Adventi időszak az óvodában
4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
4 sztori a 4 adventi Fehér Vera
4 sztori a 4 adventi gyertyához @2018 Fehér Vera Készen áll az adventi koszorúd? Tervezed, hogy minden adventi vasárnapon meggyújtasz egy-egy újabb gyertyát rajta? Ha igen, szívesen elmesélem, mi hogyan
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.
Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó
Lelkészbeiktatás Piskitelepen
Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség
hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti
Kiss Bálint Református Általános Iskola. Hittan munkaközösség. 2017/2018. tanév. félévi beszámoló. Készítette: Fehér Csaba. Szentes, január 9.
Kiss Bálint Református Általános Iskola Hittan munkaközösség 2017/2018. tanév félévi beszámoló Készítette: Fehér Csaba Szentes, 2018. január 9. Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek
HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?
GÖRÖGKATOLIKUS HÍRLEVÉL III. évfolyam 12. szám 2015. december AJÁNDÉK TEHER, GOND, ÖRÖM? Kinek mit, mennyiért, hogyan? És főleg: mikor lesz erre időm?rohantunkban nem is olyan könnyű a megoldás. Ráadásul
2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében
Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,
KARÁCSONYI KÖRLEVÉL 2008
KARÁCSONYI KÖRLEVÉL 2008 Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. Szeretett Testvéreim! 1
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga
2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt
2014 böjt Hálaadás 1. oldal H á l a a d á s a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt Mikor pedig böjtöltök. ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké, akik eltorzítják arcukat,
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs
Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes
Az első karácsony Imádság gyertyagyújtás után
Karácsonyi Hírlevél 2012.. december Az első karácsony Sok első karácsony van. Az első tudatos, az első, mint iskolás, mint házas, mint kisgyermekes. Első valakivel, aki fontos, akit szeretünk, vagy első
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.
1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány
13. Egyházak táboroztatási kérelme május 18. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének május 18-ai ülésére
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. május 18-ai ülésére 13. napirend Tárgya: Egyházak táboroztatási kérelme. Előadó: Kérges László alpolgármester Melléklet: Kérelmek. Az
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban
Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni
BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:
1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE
A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
A megnyilvánuló szeretet
A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2009/4 A megnyilvánuló szeretet Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
MAGVETÉS. Legyen minden napunk Karácsony! A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa. 2014. december
MAGVETÉS A Ramocsaházi Református Egyházközség kiadványa 2014. december Legyen minden napunk Karácsony! Sokan megmosolyogják a gyermekeket, akik őszinte tekintettel kérik: bárcsak ma is karácsony lenne!
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ
2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon
Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek
Királyhelmeci Szövétnek A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/4
Királyhelmeci Szövétnek A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2005/4 K A R Á C S O N Y SZERETET, ÖRÖM, BÉKESSÉG A karácsony ünnepének kettõs arca van: egy emberi, változó
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban
Keresztyén Egyetemista Napok a Gecse Dániel Szakkollégiumban 2015. 12. 16. Idén kerültek először megrendezésre Marosvásárhelyen a Keresztyén Egyetemista Napok a Marosvásárhelyi Főiskolások Keresztyén Egyesületének
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.
Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Hitéleti alkalmaink a ös tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2014-2015-ös tanévben Intézményünk vezérigéje a 2014-2015-ös tanévben: Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. /Az új tanév első
GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia
EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
Tel.: +36 (20) 5192822. Gyülekezet http://komarombaptista.hu 2011. január 27. Ismerősek a fenti kifejezések?
A Biblia üzenete Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Prédikátor könyve 3:1 Terveink szerint Üzleti terv, hiteltörlesztési terv, munkaterv, fejlődési terv. Ismerősek a
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK
EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi
bibliai felfedező C12 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Isten elküldi az Ő Fiát, Jézust Olvasd
Karácsony A szeretet ünnepe?
A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén