J e g y z ő k ö n y v
|
|
- Albert Jónás
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én 16,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről. Jelen vannak: Simon György Károlyi Róbert Németh Ferenc Gaálné Kapás Krisztina Horváthné Steierlein Ilona Tanácskozási joggal megjelent: Lukács Ágnes polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő jegyző Simon György polgármester: Tisztelettel köszönti Monoszló Község Önkormányzatának nyilvános képviselő-testületi ülésén megjelent Képviselőtársait és Körjegyző Asszonyt. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mivel az 5 testületi tag közül valamennyien jelen vannak az ülésen. Ismerteti a nyilvános ülés napirendi pontjait. A kiküldött meghívó szerinti 3. napirendi pont nem kerül tárgyalásra, jogszabály-változás miatt. A vegyes ügyek között szerepelne még a Belügyminisztériumnak küldendő javaslatok tárgyalása. Van-e valakinek javaslata további napirend tárgyalására? Nem volt. Aki a napirendi pontok tárgyalását elfogadja, kéri, kézfeltartással szavazzon: A Képviselő-testület 5 igen szavazattal egyetértett és az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Napirend: 1. Monoszló Község Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása 2. Monoszló Község Önkormányzata évi zárszámadási rendelete és pénzmaradvány jóváhagyása 3. Monoszló Község Önkormányzata évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése Előterjesztő: Lukács Ágnes jegyző, Gyermekjóléti Szolgálat, Rab Márta családgondozó 4. Monoszló kültéri vizesblokk felújításához árajánlatok elbírálása Vegyes ügyek: - Temető bekerítése - Temetőhöz vezető járda kiépítése - Települési feszíni vízelvezető rendszer - Belügyminisztériumnak küldendő javaslat 1
2 Napirend tárgyalása: 1.Monoszló Község Önkormányzatának évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosítása Simon György polgármester: A év pénzügyi zárását meg kell tennünk. Ehhez módosítanunk kell a költségvetésünket. Az írásos anyagot képviselő társaim megkapták. A költségvetésünk főösszege ezer Ft-tal csökkent a bevételi oldalon, ennek megfelelően a kiadási oldal is módosul. A bevételi és kiadási főösszeg ezer Ft. Ezzel kapcsolatban van-e valakinek kérdése, észrevétele? Amennyiben nincs, a költségvetés módosítását elfogadásra ajánlom. Aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. 4/2013. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a évi költségvetés módosítására előterjesztett rendelet-tervezetet elfogadja és 4/2013. (IV. 29.) számon önkormányzati rendeletei közé iktatja. 3. Monoszló Község Önkormányzata évi zárszámadási rendelete és pénzmaradvány jóváhagyása Simon György polgármester: A Képviselő-testületnek tárgyalni kell minden év április 30-ig az előző év zárszámadását, mérleget kell készíteni. Ennek is megvan az előterjesztése. Van pénzmaradvány is, amiről dönteni kell ben e/ft nyitó pénzkészlet, e/ft teljesített költségvetési jellegű bevétel, e/ft teljesített pénzforgalmi finanszírozási jellegű bevétel, 962 e/ft nem pénzforgalmi finanszírozási jellegű bevétel, 48 e/ft kiegyenlítő függő átfutó bevétel, e/ft teljesített költségvetési jellegű kiadás, e/ft teljesített finanszírozási jellegű kiadás, 206 e/ft kiegyenlítő függő, átfutó kiadás volt. A záró pénzkészlet pedig 2.467e/Ft. Ez a záró pénzkészlet tartalmazza a közérdekű kötelezettségvállalás ezer Ft-os összegét is. A pénzmaradvány ezer Ft, 2013-ban forráshiány belső finanszírozásaként használható fel. Az Önkormányzat vagyona 15%-kal növekedett. Amennyiben nincs kérdés, javasolja a rendelet tervezet elfogadását. Aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. 5/2013. (IV. 30.) önkormányzati R E N D E L E T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a évi költségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról előterjesztett rendelet-tervezetet elfogadja és 5/2013. (IV. 30.) számon önkormányzati rendeletei közé iktatja. 2
3 4. Monoszló Község Önkormányzata évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak átfogó értékelése Simon György polgármester: Megkéri Jegyző Asszonyt, hogy ismertesse az előterjesztést. Lukács Ágnes jegyző: A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi törvény határozta meg ezt a kötelező éves beszámolót, aminek a határideje május 31. Március 31-ig a településen működő Gyermekjóléti Szolgálatnak éves tanácskozást kell tartani, ezen a jelzőrendszer tagjai részt vesznek, mindenki beszámol a saját területén tapasztaltakról. Az éves tanácskozást Rab Márta családgondozó összehívta, a tanácskozáson részt vett az óvoda, az általános iskola ifjúságvédelmi felelőse, a rendőrség képviselője is. Mindenki elmondta a területéhez kapcsolódó szükséges információkat. Arról tudta tájékoztatni az egybegyűlteket, amit ezúton is szeretne megköszönni a Képviselő-testületnek, hogy azon kevés önkormányzatok közé tartoznak, amelyek szociálisan kifejezetten érzékenyek a gyermekvédelem területén az anyagi jellegű problémák kezelésére. Abban a szerencsés helyzetben is vannak, hogy egyéb családvédelmi probléma nem jellemző, nem merültek fel a gyermekeket érintő bűncselekményre utaló jelek. A családban elhanyagolások, a gyermeket hátrányosan érintő nevelési problémák nem mutatkoztak. Viszonylagos problémamentesség jellemzi a települést, nem történt gyermek kiemelése a családból, nem történt védelembe vétel. Rendezett körülmények között élnek és nevelkednek Monoszló gyermekei. Sajnos a gyermek létszám nem növekszik. Simon György polgármester: Az előző testületi üléseken fogalmazódott meg, hogy a Gyermekjóléti Szolgálat működését felül kell vizsgálni. Csatlakoznánk a Nivegy-völgyhöz, jó lenne, ha félévtől kidolgozásra kerülne az együttműködés, és egy Gyermekjóléti Szolgálat keretein belül egy személy látna el hat falut. Lehet, hogy így olcsóbbá tudnánk tenni a szolgáltatásunkat. Köszöni a Gyermekjóléti Szolgálat és a gyámügy tevékenységét. Javasolja a beszámoló elfogadását. Kéri, aki egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. 18/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról szóló átfogó értékelést az e határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy az értékelést határidőben küldje meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalához. Határidő: május 31. Felelős: polgármester. 5. Monoszló kültéri vizesblokk felújításához árajánlatok elbírálása Simon György polgármester: Három vállalkozót kerestek meg, ebből kettő adott árajánlatot, a Vektorbau Invest Kft. és a Sárvári Kft. Az ajánlatok bontása megtörtént. A két ajánlat közül 3
4 a Vektorbau Kft. ajánlata kedvezőbb, a teljes bekerülési költség ,- Ft + ÁFA, azaz bruttó Ft. A Sárvári Kft ajánlata nettó ,- Ft, bruttó Ft. Az a javaslata, hogy bízzák meg a Vektorbau Kft-t a munkával, és gyors ütemben el is kezdenék a kivitelezést. Aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. 19/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Vektorbau Invest Kft Zalaszántó, Keszthelyi u. 38. sz. alatti vállalkozás (képviseli: Soós Attila ügyvezető) Monoszló, Fő u. 36. sz. alatti vegyesbolthoz kapcsolódó vizesblokk kialakítására benyújtott ÁFA összegű ajánlatát elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy a döntésről a kivitelezőt értesítse és a vállalkozási szerződés megkötése érdekében a szükséges intézkedést tegye meg. Határidő: május 20. Felelős: polgármester Simon György polgármester: Tájékoztatásul elmondja, hogy a hiteligényt benyújtották, rövid időn belül döntés várható, tehát a 3 millió Ft hitelt valószínűleg meg fogják kapni. Megkéri Jegyző Asszonyt, hogy holnap értesítsék a pályázókat, és a következő héten meg lehetne kötni a vállalkozási szerződést. A munkaterület átadásához időpontot kell egyeztetni. A műszaki ellenőr Sági Tamás lesz. Vegyes ügyek: - Temető bekerítése Simon György polgármester: A temető a református egyházé, de az Önkormányzatnak segítséget kellene nyújtania a bekerítéshez. A temetőbe bejárnak a vadak, tönkreteszik a sírokat. A kerítéshez rendelkezésre áll vadháló és oszlopok. A munkák elvégzése, a nyomvonal kitisztítása komoly feladatot jelent. Ehhez közérdekű munkanapokat hirdetnének meg. A zöldhatóságot tájékoztatni kell. - Temetőhöz vezető járda kiépítése Simon György polgármester: Több vállalkozóval is tárgyalt. Folly Péter Bobcat-tal Ft +ÁFA óradíjért dolgozna. Piros Sándor felmérte, 9 óra lenne a munkaideje meg Ft a kiszállási díj. Kb ezer Ft-ba kerülne a járda kialakítása. Árajánlatokat kell kérni a munkára. Aki ezzel egyetért, kéri, kézfelemeléssel szavazzon. 20/2013. (IV. 25.) önkormányzati H A T Á R O Z A T 4
5 Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete szükségesnek tartja a temetőhöz vezető úton biztonságos gyalogos közlekedést szolgáló járda kialakítását. Megbízza a polgármestert, hogy a járda kiépítésére, zúzalékos borítására kérjen be árajánlatokat és terjessze a képviselő-testület elé. Határidő: május 20. Felelős: polgármester. - Települési feszíni vízelvezető rendszer Simon György polgármester: A telkek végében rendezetlen az árok sorsa, a rét osztatlan közös tulajdonban van. Az árkot az Önkormányzatnak kellene kezelni. Gondolkodtak az elterelésen, vagy a bejövő víznél kellene egy iszapfogót csinálni. Az árok felmérése ügyében megkeresik Pintér László földmérőt. - Belügyminisztériumnak küldendő javaslat Simon György polgármester: Javasolja, hogy a Belügyminiszter úrnak küldendő levélben a következők szerepeljenek: - felszíni vízelvezetés megoldása, ennek milliós költsége van. - akadálymentesítés - faluház felújítása - pályázatok 100 %-os finanszírozása - közterület fenntartás megfinanszírozása, akár több településen közösen, ahol komolyabb gépet tudnának venni pl. bozótirtásra, szárzúzásra, és legalább egy személy finanszírozását is. Ez bérmunkát is tudna végezni. Tájékoztatásul elmondja, hogy megvolt a LEADER záró ülése, vannak még pénzmaradványok, lesznek pályázati lehetőségek. Nagyon rövid időszak lesz a pályázatok beadására. Az akadálymentesítés, rámpa terveit meg kellene újítani, erre lehetne pályázni. Gaálné Kapás Krisztina képviselő: Több kérdés is felmerült. A túraútvonalakról hol van információ, kinek a feladata a tisztántartásuk? Miért van éjjel közvilágítás az új telkeknél? A közkút csöpög a boltnál, sokan hordják a vizet építkezésre. A szoborról van-e információ? Simon György polgármester: A túraútvonalak a Balaton-Leader honlapján megtalálhatók, az ő feladatuk az útvonalak rendben tartása is. A közvilágítás csak ott működik, ahol laknak. A közkutakat meg lehet szüntetni, vagy szűkíteni. A szoborral kapcsolatban időpont még nincs, van ajánlat az elhelyezésre és a kőre is. Sajnálatos módon a buszmegállót egy éjszaka szétverték, Ft-os kár keletkezett. Voltak pincefeltörések is. Fontos, hogy mindenki figyeljen az idegen autókra, mozgásra. Horváthné Steierlein Ilona képviselő: Legyen-e búcsúi bál? Simon György polgármester: Meg kell kérdezni a lakosságot, ifjúságot, és a várható részvétel ismeretében kell eldönteni. Mivel több hozzászólás, észrevétel nem hangzott el, a nyilvános ülést 17,15 órakor bezárta. 5
6 Kmft. S i m o n György polgármester L u k á c s Ágnes jegyző 6
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
Részletesebben1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 22-én 9.00 órakor megtartott nyilvános üléséről
1 ÓBUDAVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8272 Óbudavár, Fő u. 18/I. Szám: OB/71-2/2018. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. május 22-én 9.00 órakor
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt ülés
Erdőkürt Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt Kossuth út 51. Tel. 32/479-179 Fax:/32/782-909 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 7. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2014. május 19.) nyílt
RészletesebbenKékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV
Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 11-én 11:15 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. Helye: Kékkút
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 13-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 24-én megtartott üléséről.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2018. május 30-án megtartott nyilvános üléséről Hozott döntések: 5/2018. (V.31.) önkormányzati rendelet Vasszécseny Község Önkormányzata
RészletesebbenSzám: U/126-4/2018. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: U/126-4/2018. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 16. napján 17 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 29-ÉN TARTOTT
Alap község Önkormányzata Alsószentiván Község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. 7012 Alsószentiván, Béke u. 56/a. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu 25/224-501 alsosz@vnet.hu JEGYZŐKÖNYV
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /
1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A Lövői KÖH 2017.évi zárszámadásának elfogadása
Községi Önkormányzat Nemeskér 5/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 11/2018.(V.28.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 12/2018.(V.28.) A Lövői KÖH 2017.évi zárszámadásának
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 11-én (kedd) 17,30 órai kezdettel Monoszló Önkormányzati Irodájában (Monoszló, Fő u. 40.) megtartott rendkívüli
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
RészletesebbenBazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
Részletesebben5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Készült: Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án megtartott ülésről.
5. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2015. május 26-án megtartott ülésről. Jelen vannak: Radvánszky Judit Hódosi Tamás Oláh Ernő Kereszti Márta Valach Jánosné Molnár Lászlóné Németh Klaudia Tóth Szabolcs
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-3/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. május 24-én 20,00
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2
RészletesebbenKészült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének május 29. (csütörtök) napján órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. május 29. (csütörtök) napján 16 30 órai
RészletesebbenKözségi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati
RészletesebbenTáp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/ Polgármester:96/ Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 6/2015. Készült: 1 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V
RészletesebbenKővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV
Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.
Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle
RészletesebbenKészült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.
RészletesebbenKészült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila Deák Attila k é p v i s e l ő k
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ - /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. október 10-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00
RészletesebbenSzám: /2015. A D Á S Z T E V E L
Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének február 09-én megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata képviselő-testületének 2012. február 09-én megtartott üléséről Jelen vannak: Oláh Petra elnökhelyettes Ruszóné Gazsi Alexandra
RészletesebbenLászló Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról.
Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületétől Szákszend, Száki u. 91. Ügyiratszám: 97-7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. április 17.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán
RészletesebbenJavasolta a képviselőknek a napirendet a meghívóban szereplő szerint fogadják el, a képviselők a javaslattal egyhangúan egyetértettek
NÓRÁP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8591 Nóráp Kossuth u 48. Szám: 9-3/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Nóráp Község Önkormányzat képviselő-testülete 2012. május 2-án 18.30 órakor megtartott képviselő-testületi
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17-én 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
RészletesebbenSomogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:
Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Mártírok u. 64.)
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készület Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 26-án 11.30 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés
RészletesebbenPALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 13-án órakor tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 13-án 16.00 órakor tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 40-3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. május 19-én 9,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
RészletesebbenJegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30
RészletesebbenBALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Iktatószám: Krs/ /2019. JEGYZŐKÖNYV
Iktatószám: Krs/ /2019. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2019. január 21. napján 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Balatonhenye
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 29-én megtartott üléséről.
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 29-én megtartott üléséről. 2 Mérges
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k:
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. április 18-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balkány Város Polgármesteri Hivatala 4233 Balkány Rákóczi
Részletesebbena u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
RészletesebbenNapirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető
Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 13-án (kedden) 19,00 órakor megtartott
RészletesebbenT Á R G Y S O R O Z A T
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Civil szervezetek részére támogatás megállapítása
Községi Önkormányzat Nemeskér 3/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 5/2018.(II. 15.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 6/2018.(II.15.) Civil szervezetek részére támogatás
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Monoszló Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. július 10-én (szerda) 08,00 órai kezdettel Monoszló Önkormányzati Irodájában (Monoszló, Fő u. 40.) megtartott rendkívüli
Részletesebbeno k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 22-én 8.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri
RészletesebbenSzabó Ferenc polgármester üdvözli a képviselő-testületi ülésen megjelenteket.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8494 KISCSŐSZ Szám: 24-3/2014/Iszk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kiscsősz Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 2014. február 4-én (kedden) 16,30 órai kezdettel
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csataszög Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. július 30i képviselő testületi üléséről M u t a t ó: Határozat: Rendelet Tárgy: 147/2013.(VII.30.) Határozat 148/2013.(VII.30.)
RészletesebbenSzám: /2015. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 137-15/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 25. napján 16 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,
RészletesebbenKészült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.
Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenPetőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 2-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma
RészletesebbenSzám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
RészletesebbenSzám: 175-5/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 175-5/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 18. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
RészletesebbenKARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV
KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület 2013. december 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Kurucz Attila. dr.
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/20- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. december 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál Miklós polgármester
RészletesebbenMINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13.
Szám: Krs/705-12/2018. MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 17. napján megtartott rendkívüli
RészletesebbenVaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző
Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenAlpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.
J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének
RészletesebbenBorszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh/63-4/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.
Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
RészletesebbenIPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenKészült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének június 20-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-6/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. június 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenKészült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v
Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Asbóth Nándor, Németh Dávid képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-4/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. július 20-án 19,00
RészletesebbenSzám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata
Részletesebben2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott
RészletesebbenBazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati
RészletesebbenNYÍLT ÜLÉSE. 9. számú jegyzőkönyve (2010. MÁJUS 27.) Határozatok: 33-34/2010. Kt. hat
Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 9. számú jegyzőkönyve (2010. MÁJUS 27.) Határozatok: 33-34/2010. Kt. hat J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2 Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének
RészletesebbenJ E G Y Z Ő K Ö N Y V
KÁPTALANTÓTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 286/7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Káptalantóti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 15-én 8.00 órakor megtartott rendkívüli
RészletesebbenKészült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2011. május 20-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2011/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
RészletesebbenH O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
RészletesebbenJ e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n na k:
J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. március 20-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Balkány Város Polgármesteri Hivatala (4233 Balkány Rákóczi
RészletesebbenJegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.
1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.
Részletesebbenj a n u á r 26- á n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
RészletesebbenA L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV. Sárhida község Önkormányzati Képviselő-testületének. 2013. április 12-én tartott. Rendkívüli nyílt üléséről.
Sárhida község Önkormányzata 8944 Sárhida, Béke utca 26. Tel./Fax: (92) 693 964, (92) 461 042 E-mail: polgarmester@sarhida.hu, web: www.sarhida.hu 351-3/2013. (IV. 12.) JEGYZŐKÖNYV Sárhida község Önkormányzati
RészletesebbenKisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. augusztus 29-én megtartott nyilvános
Részletesebben