Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka"

Átírás

1

2 X. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár március

3 Előszó Tisztelt kollégák, kedves fiatal műszakiak! A FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS 10. jubileumi ÜLÉSSZAKÁRA beérkezett nagyszámú értékes dolgozat annak a bizonyítéka, hogy e rendezvényünk kiállta mind a kezdés, mind a folytatás megmérettetéseit Ez alkalommal megszeretném köszönni egyrészt a lelkes- kitartó szervező bizottsági tagoknak, másrészt minden kedves kollégának, aki tudományos dolgozatával és résztvételével hozzájárul rendezvényünk sikeréhez. Szívből örvendünk, hogy e nagyon hasznos és szükséges konferencia-szervezési ötletünket és kezdeményezésünket felkarolták az erdélyi, magyarországi és valamivel később a felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyar kollégák és ennek eredményeként az FMTÜ-t úgy katalogizálhatjuk mint az Kárpát-medencei fiatal műszaki kutatók, egyetemi hallgatók és doktorandusok évi rendszeres konferenciáját. A partner-egyetemek neves oktatóinak támogatásával igyekeztünk évről évre emelni a rendezvény színvonalát új kutatási irányzatok ismertetésével. Ennek érdekében valamennyi rendezvényünk plenáris szekciója keretében felkértük az anyaországi és az erdélyi nagy tudású oktatókat, hogy ismertessék az általuk vezetett legújabb kutatásokat és ezek eredményeit. Valamennyiüknek, e jubileum alkalmából is megköszönjük, hogy elvállalták és ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők mindig nagyon értékes információkkal térjenek haza. Azt is örömmel nyugtázzuk, hogy fő célkitűzésünk, miszerint az FMTÜ megfelelő teret biztosít a fiatal műszaki kutatók megismerkedésére, eredményeik bemutatására, megvitatására és nem utolsó sorban szakmai és baráti kapcsolatok megteremtésére, igen szépen megvalósult. 2

4 Az a tény, hogy pár éve a rendezvényünk a neves DAAAM egyesület támogatását élvezi és már 2002-től bekerült az egyesület évi rendezvénysorozatai keretébe, növelte nemzetközi elismerésünket és hasznos támogatásukat elvezzük a szervezési és a tudományos előkészítési munkáinkban egyaránt. A több mint 84 beérkezett tudományos dolgozatot szakterületek szerint 6 szekcióba foglaltuk. Az elnökségekben való résztvételre a hazai és külföldi egyetemek neves professzorait kértük fel. Bízunk abban, hogy ez a jubileumi tudományos ülésszakunk hasznos és eredményes lesz és még sok jubileumot ér meg. Sok sikert kívánunk a konferenciának! Dr. Gyenge Csaba Az MTA külső tagja A Tudományos Bizottság Elnöke Dr. Bitay Enikő Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának Elnöke 3

5 Tudományos Bizottság Elnök: Dr. Gyenge Csaba Dr. Alpek Ferenc Dr. Anna Béla Dr. Bitay Enikő Dr. Branko Katalinic Dr. Csibi Vencel Dr. Csizmadia Béla Dr. Danyi József Dr. Dávid László Dr. Dudás Illés Dr. Delesega Gyula Dr. Gribovszki László Dr. Hollanda Dénes Dr. Kecskés Mihály Dr. Kerekes László Dr. Kodácsi János Dr. Kolláth Lajos Dr. Kovács Magda Dr. Mester Gyula Dr. Molnár Károly Dr. Orbán Ferenc Dr. Oplatka Gábor Dr. Pálfalvi Attila Dr. Réger Mihály Dr. Réti Tamás Dr. Roósz András Dr. Selinger Sándor Dr. Tisza Miklós Dr. Turchany Guy Szervező Bizottság Elnök: Dr. Bitay Enikő Baki-Hari Zoltán Gábor Dr. Prezensky István Talpas János Varga András 4

6 A X. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka munkálatainak időbeosztása március 18., péntek Helyszín: Protestáns Teológiai Intézet (Kolozsvár, Bocskai/Avram Iancu tér 13. szám. I. emelet) Regisztráció MEGNYITÓ (a Protestáns Teológiai Intézet Díszterme) Kiskoncert Szünet Plenáris előadások Ebéd (Teológiai Intézet alagsori ebédlője) Előadások helyszínei: az Erdélyi Múzeum-Egyesület központi székháza Jókai / Napoca utca 2-4. szám I. emelet SZEKCIÓ ELŐADÁSOK A I B I C I Szünet A II B II C II Baráti vacsora (Egyetemiek háza) március 19., szombat Idő 7 30 Indulás Kolozsvárról (Meteor szálloda) Segesvár Ebéd (segesvári vár) Hargitafürdő Vacsora (Ózon szálloda) Érkezés Kolozsvárra 5

7 2005. március 18. péntek Résztvevők bejelentkezése MEGNYITÓ a Teológiai Intézet Dísztermében Dr. Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztályának elnöke Dr. Gyenge Csaba, akadémikus, az Erdélyi Múzeum- Egyesület alelnöke Kiskoncert Hary Judit, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője opera- és operettáriákat énekel. Zongorán kíséri Nagy Ibolya Szünet Plenáris előadás Dr. Fenyvessy József, főigazgató, Szegedi Tudományegyetem Élelmiszeripari Főiskolai Kar TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYE- TEM ÉLELMISZERIPARI FŐISKOLAI KARA TEVÉ- KENYSÉGÉRŐL Plenáris előadás Dr. Roósz András, akadémikus, tanszékvezető egyetemi tanár, Miskolci Egyetem A FÉMEK SZEREPE AZ EMBERISÉG FEJLŐDÉSÉ- BEN Dr. Orbán Ferenc, igazgató, Gépészeti Intézet; tanszékvezető egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem GERINC MOZGÁSFUNKCIÓINAK VIZSGÁLATA ÉS MECHANIKAI VONATKOZÁSAI Plenáris előadás Dr. Dávid László, rektorhelyettes, Sapientia EMTE MODERN SZABÁLYOZÁSOK ELMÉLETE, MO- DELLALAPÚ PREDIKTÍV SZABÁLYOZÁSOK Ebéd (a Teológiai Intézet alagsori ebédlőjében) 6

8 A szekció I. szakasz Elnökök: Réti Ferenc Roósz András Végvári Ferenc Karacs Gábor, Dr. Roósz András AUSZTENITESEDÉS SZÁMÍTÓGÉPES SZIMULÁCIÓJA Kovács Tünde, Dr. Dévényi László A SZÖVETSZERKEZET HATÁSA A LOKÁLIS KOPÁSRA Kósa János, Végvári Ferenc AZ 123 FÁZISÚ SZINTERELÉSSEL ELŐÁLLÍTOTT YBa 2 Cu 3 O x TÍPUSÚ SZUPRAVEZETŐ VIZSGÁLATA Hoó Csaba, Roósz András, Dr. Buza Gábor IRÁNYÍTOTT KRISTÁLYOSÍTÓ BERENDEZÉS ÉPÍTÉSE Mende Tamás, Dr. Roósz András AZ ESTPHAD FÁZISDIAGRAM SZÁMÍTÁSI MÓDSZER ALKALMAZÁSA A MgO-Al 2 O 3 -CaO RENDSZER ESETÉN Farkas Gabriella, Dr. Horváth Sándor MŰSZAKI FELÜLETEK MIKROTOPOGRÁFIAI VIZSGÁLATA Berecz Tibor, Szabó Péter János A σ-fázis ÉS AUSZTENIT KÖZÖTTI ORIENTÁCIÓS KAPCSOLAT VIZSGÁLATA DUPLEX KORRÓZIÓÁLLÓ ACÉLOKBAN EBSD SEGÍTSÉGÉVEL Paróczai Csilla, Dr. Gömze A. László A KEVERÉK-ÖSSZETÉTEL HATÁSA AZ ÜVEGHIBÁK JELLEGÉRE ÉS GYAKORISÁGÁRA 7

9 15.20 Puskás Nikoletta HATÁRFELÜLETI JELENSÉGEK KERÁMIA, PORCELÁN TERMÉKEK MÁZAZÁSAKOR Lukács Sándor, Tudományos vezető: Dr. Tóth Levente KÜLÖNBÖZŐ FIZIKAI TULAJDONSÁGÚ SZERSZÁM- BETÉTANYAGOK HATÁSA A NYOMÁSOS ÖNTVÉ- NYEKRE Benke Márton, Mertinger Valéria, Nagy Erzsébet, Van Humbeeck Jan AZ ÖREGEDÉS HATÁSA MARTENZITES ÁTALAKULÁ- SOKRA RÉZALAPÚ ALAKEMLÉKEZŐ ÖTVÖZETEKBEN Kuzsella László, Kovács Tünde KÉT KÜLÖNBÖZŐ MÓDSZERREL MEGHATÁROZOTT KOPÁSI EGYÜTTHATÓ ÖSSZEHASONLÍTÁSA A szekció munkájának összefoglalása Szünet 8

10 A szekció II. szakasz Elnökök: Orbán Ferenc Pálfalvi Attila Réger Mihály Dr. Réger Mihály, Dr. Verő Balázs, Dr. Csepeli Zsolt INTERKRITIKUS JOMINY VIZSGÁLAT A DP ÉS TRIP ACÉLOK ÁTALAKULÁSI TULAJDONSÁGAINAK MEGHATÁROZÁSÁRA Kollár Mariann, Marossy Kálmán, Dr. Bárczy Pál PVC-PE HETEROGÉN RENDSZEREK Kósa János, Bernáth Mihály SZINTERELÉSSEL ELŐÁLLÍTOTT POLIKRISTÁLYOS YBCO SZUPRAVEZETŐ GYÁRTÁSA ÉS VIZSGÁLATA NAGYOBB FLUXUS BEFOGÁSA CÉLJÁBÓL Kövér Zsuzsanna Ilona, Roósz András A Fe-Co KÉTALKOTÓS EGYENSÚLYI FÁZISDIAGRAM ESTPHAD MÓDSZERREL TÖRTÉNŐ SZÁMÍTÁSA Dúl Róbert, Dr. Jármai Károly ALUMÍNIUM KÖRCSŐ ALAKVÁLTOZÁSÁNAK VÉGESELEMES ANALÍZISE Détári Anikó, Tudományos vezető: Dr. Tóth Levente FURÁNGYANTA KÖTÉSŰ HOMOKOK REGENERÁLÁSA Molnár Dániel ÖNTÉSZETI FOLYAMATOK VÉGES ELEMES ÉS VÉGES DIFFERENCIA SZIMULÁCIÓJA 9

11 17.50 Fegyverneki György METALLURGIA ÉS REPEDÉSÉRZÉKENYSÉG ÖSSZEFÜGGÉSEI Al-HENGERFEJ ÖNTVÉNYEK ESETÉBEN Nemes I. P.; Kertész K.; Tapasztó L.; Koós A. A.; Sárközi Zs.; Vértesy Z.; Horváth Z. E.; Darabont S.; Biró L. P. SZÉN NANOCSÖVEK SZINTÉZISE PORLASZTÁSOS PI- ROLÍZIS MÓDSZERREL, FOLYÉKONY SZÉNHIDROGÉ- NEKBŐL Tarnay Botond, Simcsák Attila MÉRŐRENDSZER FEJLESZTÉSE HBM SPIDER FELHASZ- NÁLÁSÁVAL NYOMÁSOS ÖNTŐGÉPEK ÖNTÉSI PARA- MÉTEREINEK MÉRÉSÉRE ÉS KIÉRTÉKELÉSÉRE Simcsák Attila, Tarnay Botond ÖNTVÉNYMINŐSÉG ELLENŐRZÉS MEGVALÓSÍTÁSA SŰRŰSÉGMÉRÉSSEL NYOMÁSOS ÖNTÖDÉBEN Tóth János HENGERELT SZÉLESSZALAG ALAKHŰSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA A szekció munkájának összefoglalása Baráti vacsora Egyetemiek Háza 10

12 B szekció I. szakasz Elnökök: Alpek Ferenc Gyenge Csaba Kolláth Lajos Dr. Kismihály János HSC-HPC, NAGY SEBESSÉGŰ ÉS NAGY TELJESÍTMÉ- NYŰ MARÁSI ELJÁRÁSOK HŰTŐ-KENŐ FOLYADÉK NÉLKÜL Mezei Sándor A MEGMUNKÁLÁSI IDŐ MEGHATÁROZÁSA A DARABOK CSOPORT-TECHNOLÓGIÁVAL VALÓ MEGMUNKÁLÁSAKOR Bankós Péter IPARI TERMÉK TERVEZÉS LEHETŐSÉGEI LINUX OPERÁCIÓS RENDSZEREN A 'CAD/CAM' lehetőségei Linux-on Bakos Levente, konzulens tanár: Dr. Gyenge Csaba GYAKORLATI KÍSÉRLETEK HOLONIKUS ÉS HAGYO- MÁNYOS ÜZEMI SZÁLLÍTÁSI RENDSZEREK ÖSSZE- HASONLÍTÁSÁRA Branner Ferenc A FENNTARTHATÓSÁG HELYI PROGRAMJÁNAK GYAKORLATI VONATKOZÁSAI NAGYVÁRAD PÉL- DÁJÁN KERESZTÜL Miklósi Péter ELHASZNÁLT LCD-ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI 11

13 15.00 Varga Róbert, Bakos Piroska, Mayer Melinda AZ ELŐÁLLÍTÁSI HŐMÉRSÉKLET HATÁSA MEREV FA- LÚ, KEMÉNYÍTŐ-BÁZISÚ BIOLÓGIAILAG LEBOMLÓ CSOMAGOLÓESZKÖZÖK TERHELHETŐSÉGÉRE Meleg Anna BIOETANOL, MINT ALTERNATÍV ÜZEMANYAG Dr. Lengyel Antal, Bodnár Gábor BELSŐÉGÉSŰ MOTOROK EMISSZIÓJA BIOHAJTÓ- ANYAGOK ALKALMAZÁSÁVAL Fábry Gergely VÁKUUMOS SZENNYVÍZELVEZETŐ-RENDSZEREK ÜZEMI TAPASZTALATAI Zsoldos Gabriella, Dr. Czél György A CSÍPŐPROTÉZIS TORZULÁSÁNAK MÉRÉSE 3D-S MÓDSZERREL Felhő Csaba, Prof. Dr. Dudás Illés, Dr. Varga Gyula A RAPID-PROTOTYPING ELJÁRÁSOK ORVOSI ALKAL- MAZÁSI LEHETŐSÉGEI Baki-Hari Zoltán-Gábor GYORS PROTOTÍPUSGYÁRTÁSI TECHNOLÓGIÁK KIVÁLASZTÁSA A KIVITELEZÉSI IDŐ FÜGGVÉ- NYÉBEN A szekció munkájának összefoglalása Szünet 12

14 B szekció II. szakasz Elnökök: Békés János Csibi Vencel Kerekes László Šooš Ľubomír, Kolláth Ľudovít, Križan Peter, Horvát Miroslav A FAHULLADÉKOK ÚJRAHASZNOSÍTÁSA Šooš Ľubomír, Kolláth Ľudovít, Križan Peter, Horvát Miroslav ÚJ BRIKETT ÉS PELLET PRÉSEK Bálint Péter GYORSÍTOTT ELJÁRÁS KIDOLGOZÁSA A MINIATŰR AUTÓLÁMPÁK FÉM-ÜVEG KÖTÉSÉNEK ÉLETTARTAM- VIZSGÁLATÁRA Fogarassy Árpád A JÖVŐ ENERGETIKAI PERSPEKTÍVÁI KÖZÉP-KELET EURÓPÁBAN Péter Szabó István RÖVID MEGTÉRÜLÉSI IDEJŰ NAPKOLLEKTOROK TERVEZÉSE ÉS HATÁSFOKUK VIZSGÁLATA Székely Ádám A SZÉLERŐMŰVEK ENERGIATERMELÉSÉNEK RÖVID TÁVÚ ELŐREJELZÉSE Kiss Péter A NAGYVASÚTI VILLAMOS VONTATÁS HÁLÓZATI VISSZAHATÁSÁNAK SZÁMÍTÓGÉPES MODELLJE Schrempf Norbert KANALAS SZÉLSEBESSÉGMÉRŐK STATIKUS ÉS DINAMIKUS ELLENŐRZÉSI MÓDSZERE 13

15 18.00 Oláh Béla, Bányai Tamás, Dr. Cselényi József A FELHASZNÁLÓK KÉSZTERMÉK IGÉNYEIT A SZERE- LŐÜZEMEKHEZ RENDELŐ ALGORITMUSOK ÖSSZEHA- SONLÍTÁSA ÉS AZ OPTIMUMOK TERMÉKEKRE VALÓ ÉRZÉKENYSÉGI VIZSGÁLATA Nagyné Gyüker Mónika, Bányainé Tóth Ágota, Dr. Cselényi József BESZÁLLÍTÓI RENDSZER OPTIMALIZÁLÁSÁNAK ÉRZÉ- KENYSÉGI VIZSGÁLATA AZ ALKATRÉSZEK ÉS A BE- SZÁLLÍTÓK SAJÁTOSSÁGAINAK FÜGGVÉNYÉBEN Nagyné Pintér Zsuzsanna, Pokriva Péter, Sachinger Attila, Tóth Sándor SZOBORSZERŰ ALAKZAT REPRODUKÁLÁSA REVERSE ENGINEERING MÓDSZERREL Keppler István TERMÉSZETES BOLTOZATOK KIALAKULÁSÁNAK ÉS TÖNKREMENETELÉNEK VÉGESELEM MODELLJE A szekció munkájának összefoglalása Baráti vacsora Egyetemiek Háza 14

16 C szekció I. szakasz Elnökök: Csizmadia Béla Fenyvessy József Véha Antal Szabó P. Balázs, Véha Antal, Gyimes Ernő DINAMIKUS ÉS STATIKUS KEMÉNYSÉGMÉRÉS ÖSSZE- HASONLÍTÁSA VISZKO-ELASZTIKUS ANYAG (BÚZA- SZEM) ESETÉBEN Forgács Endre, Dr. Véha Antal REZGÉSDIAGNOSZTIKAI VIZSGÁLAT TAKARMÁNY EXTRUDERNÉL Cserta Erzsébet, Dr. Szűcs István BIOMASSZA TÜZELÉS HATÁSA A LÉGSZENNYEZŐ- EMISSZIÓRA H. Horváth Zsuzsa, Véha Antal, Halászné Fekete Mária KÜLÖNBÖZŐ SZEMCSEMÉRETŰ FŰSZERPAPRIKA ŐR- LEMÉNYEK SZÍNJELLEMZŐINEK ELEMZÉSE Bajúsz Ildikó MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS EGY TEJIPARI TERMÉK ESETÉ- BEN Gyimes Ernő SZEGEDI BÚZAFAJTÁK TECHNOLÓGIAI MINŐSÉGE Simon Erika, Dr. Örvös Mária EGYIDEJŰ HŐ- ÉS ANYAGTARANSZPORT VIZSGÁLATA KONVEKTÍV SZÁRÍTÁS SORÁN 15

17 15.10 Bene László, Albert Miklós, Forgács Endre, Terpó György TENGELYBEÁLLÍTÁSI HIBÁVAL TERHELT MOTOR TENGELYKAPCSOLÓ - SZIVATTYÚ GÉPCSOPORT REZGÉSANALÍZISE Beleznai Róbert, Otrosinka Tibor, Simon Gábor LAPOS SZÍJJAL HAJTOTT SZERSZÁMGÉP FŐORSÓK STABILITÁS-VIZSGÁLATA Bánszki Pál FOKOZAT NÉLKÜLI TRAKTOROK ÜZEMELTETÉSI TAPASZTALATAI Árendás Csaba, Bachraty Gergely BIZTONSÁGI SZEMPONTBÓL VESZÉLYES PROG- RAMOZÓI HIBÁK AUTOMATIKUS FELDERÍTÉSE Pintér Gergely FUTÁSI IDEJŰ ELLENŐRZÉS ABSZTRAKT MODELLEK ALAPJÁN Pfeiffer András ÚJRAÜTEMEZÉSI DÖNTÉSEK TÁMOGATÁSA DISZKRÉT ESEMÉNYSZIMULÁCIÓ ALKALMAZÁSÁVAL A szekció munkájának összefoglalása Szünet 16

18 C szekció II. szakasz Elnökök: Lengyel Antal Réti Tamás Sélinger Sándor Tokai Attila, Kutrovácz Lajos, Szántai Mihály, Szűcs László GENETIKUS ALGORITMUS PARAMÉTEREINEK VIZSGÁ- LATA GYÁRTÁSI FINOMPROGRAMOZÁS ESETÉN Lipták Gábor OPTIMÁLÓ ALGORITMUSOK ÖSSZEHASONLÍTÁSA Micskei Zoltán AUTOMATIKUS TESZTGENERÁLÁS MODELL ELLENŐR- ZŐVEL Balogh András VIATRA 2: EGY ÁLTALÁNOS MODELL-TRANSZFORMÁ- CIÓ FEJLESZTŐ KERETRENDSZER Kovács Péter Tamás SZOLGÁLTATÁSBIZTOS BEÁGYAZOTT RENDSZEREK TERVEZÉSE PLATFORMFÜGGETLEN MODELL ALAP- JÁN Szabó Zsolt, Szipőcs Róbert, Kádár György FOTONIKUS KRISTÁLYOKBAN LÉTREJÖVŐ SZUPER- LUMINÁLIS HATÁS NUMERIKUS VIZSGÁLATA Székely Ferenc KÜLÖNBÖZŐ MIKROMEGFOGÓK, ÉS MŰKÖDTETŐ RENDSZERÜK FELÉPÍTÉSE László Sándor Elek, Szilágyi Sándor Miklós MOBIL EKG MÉRÉS ÉS RITMUSANALÍZIS 17

19 18.00 Darabont-Horváth István ROBOTOK LÁTÓRENDSZERE PAL LENCSE ALKALMA- ZÁSÁVAL Máthé Zsolt, Görög Levente K. AZ RSA ALKALMAZÁSÁNAK EGY LEHETŐSÉGÉRŐL Görög Levente-Károly, Máthé Zsolt SZOFTVERVIZSGÁLAT: GYAKORLAT-ORIENTÁLT OL- VASÁS AZ EVOLÚCIÓS VAGY BOEHM-FÉLE FEJLESZ- TÉSI MODELLEK ALAPJÁN FEJLESZTETT SZOFTVER- BEN Gergely Zoltán, konzulensek: Dr. Judák Endre, Madár Viktor DC MOTOR TERHELÉSFÜGGŐ FORDULATSZÁM SZA- BÁLYOZÁSA PID ALGORITMUSSAL A szekció munkájának összefoglalása Baráti vacsora Egyetemiek Háza 18

20 2005. március 19. szombat Erdélyi Barangolás Útirány: Kolozsvár Torda Ludas Segesvár Székelyudvarhely Hargitafürdő Kolozsvár Idő 7 30 Indulás Kolozsvárról (Meteor szálloda) Segesvár Ebéd (Segesvári vár) Hargitafürdő Vacsora (Ózon szálloda) Érkezés Kolozsvárra KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖK Vasútállomás Protestáns Teológia Intézet 4-es trolibusz a Vasúti Igazgatóságig (3 megálló), vagy 35-ös autóbusz a Román Operáig. Vasútállomás Meteor szálloda 35-ös autóbusz a Román Operáig (3 megálló), vagy 9-es autóbusszal a Főtérig (3 megálló) Vasútállomás Protestáns Teológia Intézet 32-es autóbusz a Gombáig (4 megálló) Ajánlott taxik: DIESEL telefon: 946, NOVA telefon: 949 PRO RAPID telefon: 948 PRITAX telefon: 942, TERRA & FAN telefon: 941, 944,

21 HASZNOS CÍMEK Meteor szálloda Cím: Kolozsvár, Deák Ferenc / Eroilor út 29. szám, Telefon: Bethlen Kata Diakonissza Központ Cím: Kolozsvár, Ponorului u.1 szám, Telefon: (Porta) Protestáns Teológiai Intézet Cím: Kolozsvár, Bocskai/Avram Iancu tér 13. szám, Telefon: Egyetemiek Háza Cím: Kolozsvár, E. de Martonne u. 1. CFR Vonatjegyiroda Cím: Széchenyi / Mihai Viteazul tér 11. szám órarend (hétfő-péntek): Információs telefon (nemzetközi útvonalra): R 406 CORONA R 364 Ady Endre Kolozsvár Budapest (Nyugati p.) 01:40 08:31 8:01 14:09 ERDÉLYI MÚZEUM-EGYESÜLET Ro, Kolozsvár/Cluj, Jókai/Napoca utca 2-4. Postafiók: O.P. 191., Tel/Fax: titkarsag@eme.ro, eme.k@personal.ro * honlap: * 20

22

XIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

XIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET XIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Kolozsvár 2008. március 14-15. XIII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA VI.

FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA VI. MŰSORFÜZET FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA VI. Kolozsvár 2001 március 23-24 VI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár 2001 március 23-24 1 BEKÖSZÖNTŐ Az Erdélyi

Részletesebben

VII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

VII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET VII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár 2002. március 22-23. VII. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület KEDVES VENDÉGÜNK! Az Erdélyi

Részletesebben

IX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

IX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET IX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Kolozsvár 2004. március 26-27. I X Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

Erdélyi Múzeum-Egyesület

Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN XIV. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PROGRAM KOLOZSVÁR 2013. november 23. 2 SZERVEZŐ: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

XIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

XIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET XIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Kolozsvár 2009. március 26-27. XIV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

XVI. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK

XVI. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN A tudomány evolúciója: a valóság és a virtuális világok XVI. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PROGRAM KOLOZSVÁR 2015.

Részletesebben

X. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

X. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET X. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Kolozsvár 2005. március 18-19. XI. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2016

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2016 PROGRAMFÜZET A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2016 7. Matematika és informatika alkalmazásokkal Szervezők: Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Matematikai és Informatikai Intézet Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

Erdélyi Múzeum-Egyesület

Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN XIV. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PROGRAM KOLOZSVÁR 2013. november 23. 2 SZERVEZŐ: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

XV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka

XV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka MŰSORFÜZET XV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya Kolozsvár 2010. március 25-26. 1 XV. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt. 9. 1.7. sz. előzetes egyeztetés a szabog@mk.u-szeged.hu titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hodur@mk.u-szeged.hu hétfő: 10 00-12

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/311-211 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z) szakképesítés

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2012

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2012 PROGRAMFÜZET A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2012 3. Matematika és informatika alkalmazásokkal Szervezők: Erdélyi Múzeum-Egyesület Matematikai és Informatikai Szakosztály Kolozsvári Akadémiai Bizottság

Részletesebben

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor szabog@mk.u-szeged.hu csütörtök: 14 00-16 00 Moszkvai krt. 9. 17. sz. egyeztetés a titkárságon: 06-62-546-549 Zách Beáta Prof. Dr. Hodúr Cecilia hétfő: 08 00-10 00 hodur@mk.u-szeged.hu

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA

XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes 5. osztály 1 Sipos Lehel Sepsiszentgyörgy 10 10 10 7 37 2 Kovács Krausz Zoltán Kolozsvár 10 3 10 1 24 3 Reider László Kolozsvár 10 8 5 1 24 4 Széll Melinda Csíkszereda 8 8 5,5 1 22,5 5 Kolumbán József

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA A III. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Bazsonyi Bence Gyula-tel 59 2 Nagy Máté Bowling Center 49 3 Császi Richárd Gyula-tel 29 4 Timár Martin Gyula-tel 26 4 Suki István

Részletesebben

Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ

Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ Helyszín: Polimertechnika Tanszék Laboratórium Kezdési időpont: 2008. november 19. 8 30 Elnök: Dr. Vas László Mihály egyetemi docens Titkár: Gombos Zoltán PhD hallgató Tagok: László

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10. Pályaalkalmassági interjú 2-es terem Kezdés időpontja: 10.00 óra Román nyelv és irodalom - Angol nyelv és irodalom szak 1 Bálint J. Krisztina 2 Boga A. Zsuzsanna 3 Cochior V. Piroska 4 Gál I. Szilamér

Részletesebben

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.

ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27. ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2018

A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2018 PROGRAMFÜZET A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN 2018 9. Matematika és informatika alkalmazásokkal Szervezők: Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Magyar Matematikai és Informatikai Intézet Erdélyi Múzeum-Egyesület

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi 1 83 Csire Sándor - 01:40:30 00:00:00 2 59 Németh Miklós Sólyom Team 01:40:31 00:00:00 3 145 Jakab Csaba - 01:41:38

Részletesebben

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin SZERDA Piros Fehér Fekete Narancs Megjegyzés 8:00 1 2 6 7 11 12 SNACK 8:30 Beep 8:30 Müzli, Banán, Verofit 9:00 Beep 9:00 Piros - Fehér 10:10 Beep 9:30 10:20 Beep 10:00 Fekete - 11:30 Beep 10:30 11:40

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

MOL Kupa 2017 Eredmények

MOL Kupa 2017 Eredmények Helyezett Csapat Összpontszám 1 Battai szőkítők 933 2 Nekünk 8 881 3 Kergebékák 2.0 833 4 Fröccsbank 779 5 TIFO 769 6 Füzitői Fizetősök 761 7 Team Communications 723 8 LOGjobbak 713 9 Olajcseppek 701 10

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

IV.Szigetköz Minimaraton

IV.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 6 Garami Árpád 1966 0:57:05 2. 153 Sándor Csaba 1985 0:58:10 3. 12 Varga Csaba 1965 0:58:40 4. 3 Rákóczy Zoltán 1966 0:59:09 5. 18 Balassa Tamás 1991 1:03:10 6. 57 Takács László

Részletesebben

Gyártástudomány és -technológia Tanszék

Gyártástudomány és -technológia Tanszék Dr. Takács Márton Dr. Gyurika István Gábor, Hegyi Róbert Dr. Czampa Miklós, Kutrovácz Lajos, Dr. Németh István Püspöki János Balázs Barnabás Zoltán Megnyitó: Időpont: 8.30 Eredményhirdetés: 14.50 Záróvizsga

Részletesebben

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa

PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PLC VERSENY 2017 Intézmény Csapatnév Elmélet 1. techn. 2. techn. Összpont. Helyezés PLC típusa PE MIK Pengine 30,5 0 0 30,5 1 Schneider Electric ÓE KVK AI Óbudai Mákvirágok 29,5 0 0 29,5 2 Wago SZTE TTIK

Részletesebben

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1. II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi 1 174 Vígh Zoltán - 01:34:30 00:00:00 2 139 Nagy Gyula Alföld KS 01:34:32 00:00:01 3 152 Vízer Barnabás Team Katay 01:36:57

Részletesebben

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz

Mérési csoportbeosztás a Logisztikai rendszerek c. tantárgyhoz 1. Horváth Attila G4S1L 2. Kecskés Tamás G4S1L 1. mérés: Identifikáció: 2004.11.23. 14.00-15.00 3. Kun Szabolcs G4S1L 4. Kuik Péter G4S1L 5. Torma Krisztián G4S1L 2. mérés: Szimuláció: 2004.11.23. 15.00-16.00

Részletesebben

Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia április 25. PROGRAM

Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia április 25. PROGRAM Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2019. április 25. Figyelem! A TDK egységesen a józsefvárosi telephelyen lesz lebonyolítva, ezért a kezdési időpontot úgy

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2014/2015. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN Elfogadta: a Miskolci Egyetem Szenátusa a 30/2015. sz. határozatával. TARTALOMJEGYZÉK I. A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I, 3. 2. Vasas SC II 5, 5, 8-9. 3. Sirály SE I 7,5 7,5 2-3. 4. SENSE I 4,5 4,5 -. 5. BEAC II 8, 8,. 6. Pénzügyőr SE III 5,

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I 5,5 4,5 8, 3. 2 2 2. Vasas SC II 6,5 5,,5. 3. Sirály SE I 7,5 7,5,5 26,5. 4. SENSE I 4,5 8, 5, 7,5 6-7. 5. BEAC II 8, 3,

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Pénzügyőr SE IV 4, 3,5 4,5 5,5 8, 4,5,5 6, 3, 5,5 46,. 2. Sárkány DSE II 8, 6,5 6,5, 6, 5, 5,5 7, 6, 5,5 66, 4. 3. A. Láng MKKE 8,5 5,5

Részletesebben

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07 1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28:37 1. 196 Horváth Csaba 1980 01:40:19 2. 198 Horváth Miklós 1984 01:52:18 3. 470 Németh Ferenc 1977 01:54:26 4. 609 Tóthpál Attila 1980 02:01:34 5. 489 Szabó

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

XVII. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK

XVII. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztály A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN Oknyomozó tudomány XVII. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PROGRAM KOLOZSVÁR 2016. november 26. 2 SZERVEZŐ: Az Erdélyi

Részletesebben

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak J E L Ö L Ő B I Z O T T S Á G A Budapesti Ügyvédi Kamara 2010. évi választás A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak JELÖLŐ LISTÁJA (A tisztségviselők

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2008. március 19. SZEGED A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2007/2008-as tanév TUDOMÁNYOS

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19 Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata!. november 7. vasárnap :9 Magyar Darts Szövetség hivatalos oldala Szombaton új helyszínnel, de régi gyõztesekkel folytatódott a Steel Nemzeti Bajnokság egyéni

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

XIX. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK

XIX. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztály A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA ERDÉLYBEN Határtalan tudomány XIX. MŰSZAKI TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PROGRAM KOLOZSVÁR 2018. november 24. 2 SZERVEZŐ: Az Erdélyi

Részletesebben

Westbay - G4S - HM EI Kupa

Westbay - G4S - HM EI Kupa Westbay - G4S - HM EI Kupa 2009. 06. 27-28. BHSE Lőtér, Pongrác út Légpuska 40 lövés, nők: 1. 2. 3. 4. Σ 1. Dalmati Nóra 1978 BHSE 99 97 99 97 392 2. Seffer Kata 1992 BHSE 97 96 95 94 382 3. Szakonyi Gerda

Részletesebben

IV. Knauf Tihanyi félmaraton

IV. Knauf Tihanyi félmaraton 1 2 3 4 5 6 Csapatnév: KÖLCSEY AMAZONOK Csapatidő: 01:48:33 MOLNÁR Barbara PALKÓ Orsolya 00:00:03 00:28:26 01:20:06 +00:00:00 VAJDA Zsuzsanna Csapatnév: BÁLINT ÉS CSAPATA Csapatidő: 02:03:24 TÓTH András

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt I. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. 3. Hely. Újpesti KSE I 5,5 4,5 5, 5,5 4,5 5, 6, 4, 7, 5,5 5,5. 2 2 2. Vasas SC II 6,5 5,5 6,5 7, 7, 6, 6,5 4,5 4, 5, 58,5 6. 2 3. Sirály SE I

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet XXVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 2017. Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet 1 JÚLIUS 19. SZERDA 10.30 12.00 A Kárpát-medencei magyarság jövője Közép- és hosszú távú demográfiai

Részletesebben

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE GARIAN BASKETBALL FEDERATION 131654 133657 ARY BENCE BALÁZS BACSA LEVENTE 1997.08.21. 1997.06.18. BENCZE ILDIKÓ SZOLLÁS ZSUZSANNA 144462 162995 BALLON GERGÕ BARTA

Részletesebben

Junior távközlési szekció I.

Junior távközlési szekció I. Junior távközlési szekció I. C.303 terem Elnök: Dr. Beinschróth József, egyetemi docens Tag: Konkoly Dóra, intézeti mérnök Titkár: Balogh Dominika, hallgató Füredy Péter PRECÍZIÓS TÁPEGYSÉG KÉSZÍTÉSE Konzulensek:

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/ , fax:36/ Vizsgaszervező intézmény: KONTAWIG Műszaki és Üzlettudományi Szakképző Iskola (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2.) tel./fax: tel:36/515-115, fax:36/515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

2017. január 22. (hétfő) terem. Márialigeti Bence igazgató

2017. január 22. (hétfő) terem. Márialigeti Bence igazgató 2017. január 22. (hétfő) 9 00 318 terem Márialigeti Bence igazgató Dr. Dombay Gábor főiskolai tanár Dr. Kovács Zoltán ny. főiskolai tanár Meszlényi Zsolt c. egyetemi docens, Strabag MML Kft. Keszeyné Dr.

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben