Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap"

Átírás

1 1. feladatlap 1., A csinos zsiráflány rémülten látja, hogy egyszerre négy tükörképe van. Ez azonban tévedés, ugyanis a négy szemben álló zsiráf közül csak az egyik a vele teljesen megegyezı tükörkép. Karikázd be a számát! 2., Képrejtvény ló da 3., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! töpreng megszólal megtakarít észrevesz MEDITÁL, VENDÉG ÖSSZEGYŐJT, FÖLFEDEZ 4., Magánhangzójáték. A táblázatban mássalhangzókat találsz. A két-két üres négyszögbe írj magánhangzókat a meghatározások szerint, értelmes magyar szó legyen! G R Kis rágcsáló parlagon heverı földje. 3

2 2. feladatlap 1., SZÓBEFEJEZÉS A szóbefejezés azt jelenti, hogy a szó utolsó szótagját kell kitalálni Egy szót többféleképpen is be lehet fejezni (pl. tanú, takács, tanács, tanul stb.). Írj legalább 4 megoldást! sza ba ra 2., Helyezd el az ábrákon megadott betőket az üres négyzetekbe úgy, hogy vízszintesen és függıleges irányban 1-1 értelmes hárombetős szót kapj! R L R 3., Szójelentés-olvasás Keresd meg, hogy a jelentésnek (a kisbetős szavaknak) megfelelı szó van-e a NAGYBETŐS szavak között! Lehet, hogy az összes jelentésnek megfelel nagybetős szó. Lehet, hogy egyik jelentésnek sem felel meg nagybetős szó! Az is lehet, hogy egy vagy néhány jelentésnek megfelel nagybetős szó, a többinek nem. Jelöld x-szel a jó megoldást! kis rágcsáló tejet ad tojásgyümölcs piaci árusítóhely esti szürkület EGÉR, PADLIZSÁN, GÖMB, STAND, GOMBA 4

3 3. feladatlap 1., Képes szóolvasás Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik a képre. Az is lehet, hogy egy vagy néhány szó jelentése illik a képre. vág fodrász olló frizura 2., Indulj el a bal felsı sarokból lóugrással haladj, ha ügyes vagy egy közmondást vagy szólást kapsz! F N Y I T U Ú M N T A L 3., A települések nevében több értelmes szót is ki lehet olvasni. Írd le ıket a vonalra! EGYHÁZASKOZÁR KOVÁCSSZÉNÁJA 5

4 4. feladatlap 1., A víziló már tudja! Azért mosolyog a víziló, mert tudja, hogy a körcikkelyekben látható szótagokból melyik közmondás vagy szólás olvasható össze. Írd le a vonalra! 2., Betőrejtvény. Az ábécérendbe szedett betőkbıl egy-egy keresztnevet állíthatsz össze. Írd be a rejtvényábra azonos sorába, ha jól dolgoztál a középsı oszlopban új nevet kapsz. A I L N O A A D L M A E I K R Á D D I V A E G R T A É L R U 3., Betőbarátok. Három barát portréját rajzoltuk meg betők segítségével. Ha fejenként megfelelı sorrendben összeolvasod a betőket három keresztnevet kapsz. Írd le a vonalra! R N B L N R M Á T I A Y S Á D 6

5 5. feladatlap 1., Híres ember. A négyzetekben lévı számok azt jelzik, hogy a négyzetek fölött lévı képek hányadik betőjét kell a négyzetbe írnod. Ha jól dolgoztál egy híres magyar költı nevét kapod. 2., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! éléskamra zsineg suszter skatulya SPÁJZ, MADZAG CIPÉSZ, REGGEL 3., Egyforma nem egyforma? Jelöld a hibákat! 4., Melyik lóval lehet vasalni? Húzd alá! fülbevaló, pókháló, hasaló, pantalló, tanuló, foglaló, lóvasút, sarló, rabló, lótuszvirág, kagyló, kukucskáló, vasaló, faló, olló, holló, istálló, zászló, tarló, fitymáló, fogpiszkáló, lópatkó, taplógomba, kandalló, napló, padló 7

6 6. feladatlap 1., Szójelentés-olvasás Keresd meg, hogy a jelentésnek (a kisbetős szavaknak) megfelelı szó van-e a NAGYBETŐS szavak között! Lehet, hogy az összes jelentésnek megfelel nagybetős szó. Lehet, hogy egyik jelentésnek sem felel meg nagybetős szó! Az is lehet, hogy egy vagy néhány jelentésnek megfelel nagybetős szó, a többinek nem. Jelöld x-szel a jó megoldást! akadozva olvas halkan beszél dörzsölve tisztít nagyon könnyő sót tartalmaz FENYİ, SUTTOG, TORONY, SÚLYTALAN, BETEG 2., Tedd ABC sorrendbe a képen látható állatok nevét! Írd le a vonalra! 3., Szavak párban. Melyiknek, melyik lehet a párja? Miért? Kösd össze! LAKÓ KASZÁL BESZÉL LELTE SZÁLKA KÓLA LÁTSZIK SZÉLBE TELEL VASMAG MAGVAS SZIKLÁT 8

7 7. feladatlap 1., Hangváz Keress mássalhangzót a megadott magánhangzók közé! Ragozott alak nem lehet!. é. e. 2., Haladj csigavonalban a négyzetrácsok között! A bal alsó sarokból indulva rajzold be az útvonalat! Ezután haladj visszafelé, az így olvasott szavakat írd le! D O L G O K N E I É L E T T E V T K N É V É L É A E İ F A L E T L Y N É L İ N J O D N O G S É E Ó Z S İ T N E L 3., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! suttyomban elmélkedés sértetlen smirgli TITOKBAN, TÉL NEVET, CSISZOLÓPAPÍR 9

8 8. feladatlap 1., Vegyél ki minden szóból egy betőt úgy, hogy a maradék is értelmes legyen! Írd le a kapott szavakat! kendı fedı vesztı perec óriás aszfalt karcolás hajtó 2., Képrejtvény 3., Képes szóolvasás Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik a képre. Az is lehet, hogy egy vagy néhány szó jelentése illik a képre. dajkál fut macska fizet 4., Győjts rímeket a minta szerint a felsorolt nevekre! PL.: FERI, MERI, VERI, TERI, PIRI STB. VILMA, LAJOS, 10

9 1., Szójelentés-olvasás Képességfejlesztı feladatok 9. feladatlap Keresd meg, hogy a jelentésnek (a kisbetős szavaknak) megfelelı szó van-e a NAGYBETŐS szavak között! Lehet, hogy az összes jelentésnek megfelel nagybetős szó. Lehet, hogy egyik jelentésnek sem felel meg nagybetős szó! Az is lehet, hogy egy vagy néhány jelentésnek megfelel nagybetős szó, a többinek nem. Jelöld x-szel a jó megoldást! gyors cselekvésre buzdít folyami kavics jó eredmény tüskés hátú emlıs tehetetlenül panaszkodik SÜRGET, SIKER, ÓRA, KEREK, ÓRIÁS 2., Egyforma nem egyforma? Jelöld a hibákat! 3., Alkoss 5 állatnevet! Mindegyik 2-2 szótagból áll! tig ma 1. ve pár 2. zeb jom med ra 3. duc ris

10 10. feladatlap 1., Keresd a neveket! Indulj a középsı betőtıl, és mezırıl, mezıre olvasd össze a betőket! Írd le a vonalra a kapott neveket! A O K R I L M F H E T É Y G A T E K 2., Melyik szóra gondolok? A szavak betőit ábécé sorrendbe raktam, találd ki a szót! Írd a vonalra! a c e r u z á g i r v e f t ü z a á b k t a a l m e é k ny r a a cs n r a é f k z 3., A víziló már tudja! Azért mosolyog a víziló, mert tudja, hogy a körcikkelyekben látható szótagokból melyik közmondás vagy szólás olvasható össze. Írd le a vonalra! 12

11 11. feladatlap 1., Betőbarátok. Három barát portréját rajzoltuk meg betők segítségével. Ha fejenként Megfelelı sorrendben összeolvasod a betőket három keresztnevet kapsz. Írd le a vonalra! K N Á L S N A I R A I C O G D M I Z 2., Betőrejtvény. Az ábécérendbe szedett betőkbıl egy-egy keresztnevet állíthatsz össze. Írd be a rejtvényábra azonos sorába, ha jól dolgoztál a középsı oszlopban új nevet kapsz. R E E H L L A E N T T A A D L M A É G R T A A D N V A A B C S 3., Kibogozó. Tedd megfelelı sorrendbe a betőket, az így kapott szavakat írd le a vonalra! iallgópn sziuny pnitulá árbnyá iecsb algabm 13

12 MEGOLDÁSOK 1.,Fl zsiráf 2. da rá ló = daráló 3. van nincs nincs van 4. EGÉR UGAR 2.,Fl. 1. szabad, szamár, szatyor, szalad barát, bakancs, batyu, baba ragad, radír, ravasz, ragacs 2. vízszintesen: VER ALÁ RÉG függılegesen: VAR ELÉ RÁG 3. van nincs van van nincs 3., Fl.1. illik, illik, illik, illik 2. Fut, mint a nyúl. 3. egy, egyház, ház, házas, zár kovács, ács, szén, szénája 4.,Fl. 1.Olyan, mint a tiszta pohár. 2. ILONA DALMA ERIKA DÁVID GRÉTA AURÉL OLIVÉR 3. MÁRTON IBOLYA SÁNDOR 5.,Fl. 1. Petıfi Sándor 2. van van van nincs 3. 3 hiba 4. vasaló 6.,Fl. 1. nincs van nincs van nincs 2. bárány disznó kacsa liba tehén tyúk 3. LAKÓ-KÓLA BESZÉL-SZÉLBE SZÁLKA-KASZÁL LÁTSZIK-SZIKLÁT TELEL-LELTE MAGVAS-VASMAG Szótagcsre 7.,Fl. 1. néger, téved, méreg,féreg, kéreg, régen 2. A FİNÉV ÉLİLÉNYEK, ÉLETTELEN ÉS GONDOLATI DOLGOK NEVÉT JELENTİ SZÓ 3. van nincs nincs van 8.,Fl. 1 kenı, vetı, órás, karolás, fed, perc,aszalt, hajó 2. Szeged 3. illik, nem illik, illik, nem illik 4. ALMA PÁLMA FORMA TORNA TORMA DALMA JÁNOS HANTOS FAGYOS GOMBOS BAJOS 9.,Fl 1. van, nincs, van, nincs, nincs 2. 3 hiba. 3. tigris, majom, zebra,párduc, medve 10.,Fl.1. fokhagyma téliretek 2. ceruza, füzet, alma, narancs, virág, kabát, kenyér, fazék 3. Egy fecske nem csinál nyrat. 11.,Fl.1. ROZÁLIA CSONGOR DOMINIKA 2. LLEHEL ANETT DALMA GRÉTA VANDA CSABA HELÉNA 3. pillngó, nyuszi, tulipán, bárány, csibe, galamb Az ügyesen dolgozó tanulóknak küldök meglepetést. 14

13 15

14 16

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Képes szóolvasás Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Mérleghinta matek. A mérleghintákon látható képeket helyettesítsd számokkal úgy,hogy a számok összeadása esetén is egyensúlyban maradjanak, a két oldalon lévı számok összege egyenlı legyen!

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Képes szóolvasás Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap. van nincs hangoskodik van nincs térkép TOJÁS, KIABÁL FIZET, RÉCE

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap. van nincs hangoskodik van nincs térkép TOJÁS, KIABÁL FIZET, RÉCE 1., Szinonímaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! hangoskodik térkép kosár kacsa TOJÁS, KIABÁL FIZET, RÉCE

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Állati zőr Állatok körvonalait látod. Találd ki, milyen állatokat rejtettünk el? Írd le a vonalra!

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Állati zőr Állatok körvonalait látod. Találd ki, milyen állatokat rejtettünk el? Írd le a vonalra! 1. feladatlap 1., Állati zőr Állatok körvonalait látod. Találd ki, milyen állatokat rejtettünk el? Írd le a vonalra! 2., Szóban szó. A megadott szavakban keress újabb értelmes szót! Írd le az új szavakat

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Helyezd el az ábrákon megadott betőket az üres négyzetekbe úgy, hogy vízszintesen és függıleges irányban 1-1 értelmes hárombetős szót kapj! F Á A E V A E P

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Képes szóolvasás 1. feladatlap Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik a képre. Az is lehet, hogy

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Hangváz Keress mássalhangzót a megadott magánhangzók közé! Ragozott alak nem lehet! 2., Képrejtvény. a.. ó 3., A mókusok között akad egy, amelyik eltér a többitıl egy részletben. Melyik

Részletesebben

van nincs étkészlet van nincs tartózkodó SZERVÍZ, SZEMÉRMES FÉNYES, SZEMÜVEG

van nincs étkészlet van nincs tartózkodó SZERVÍZ, SZEMÉRMES FÉNYES, SZEMÜVEG 1. feladatlap 1., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs étkészlet van nincs tartózkodó van nincs ragyogó

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., A manók kezében lévı számok valamilyen logika alapján követik egymást. Ha kitalálod, már gyerekjáték lesz pótolni a hiányzó tagot. Írd a vonalra a megfelelı számot! 2., Az 5 zsák burgonya

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Szavak párban. Melyiknek, melyik lehet a párja? Miért? Kösd össze! SATU NİJE POSTA ZÁRBA SZAKASZ TUSA BAZÁR LALI JENİ KASSZA LILA TAPOS 2., Képes szóolvasás Döntsd el, melyik szó jelentése

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Tematika. módszertani javaslatok, ötletek és feladatok, melyek segítségével eredményes és egyben élményszerő tanóra tartható

Tisztelt Kollégák! Tematika. módszertani javaslatok, ötletek és feladatok, melyek segítségével eredményes és egyben élményszerő tanóra tartható Tisztelt Kollégák! Szeretettel köszöntjük Önöket az új tanévben, amely új kihívást, új feladatokat jelent a pedagógusoknak és a gyermekeknek egyaránt. Újságunkkal szeretnénk segítséget nyújtani elsısorban

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., A víziló már tudja! Azért mosolyog a víziló, mert tudja, hogy a körcikkelyekben látható szótagokból melyik közmondás vagy szólás olvasható össze. Írd le a vonalra! 2., Hány lépéssel tudsz

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Vegyél ki minden szóból egy betőt úgy, hogy a maradék is értelmes legyen! Írd le a kapott szavakat! hinta kár kapu ágyú úszó égı pont gız 2., A manók kezében lévı számok valamilyen logika

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap EGYENRUHA, ASZTAL FOG, KALAP

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap EGYENRUHA, ASZTAL FOG, KALAP 1. feladatlap 1., Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs gyönyörő van nincs uniformis van nincs egyidıs

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap CIPİ, ZSIBONG ZAVAROS, ENGED

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap CIPİ, ZSIBONG ZAVAROS, ENGED 1.,Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs lábbeli van nincs zsibbad van nincs összefüggéstelen

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Hibajavítás Viccet olvashatsz. A poén mellett figyelj a helyesírási hibákra is, mert sajnos csúszott bele néhány. Ezeket kell megtalálni és aláhúzni! Írd le helyesen a vonalra. Az álatorvos

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap CSALÁS, HANGOS SIMOGAT, CUMI

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap CSALÁS, HANGOS SIMOGAT, CUMI 1. feladatlap 1.,Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs félrevezetés van nincs csahol van nincs csacsog

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Összekeveredtek a közmondások és jelentésük. Keresd meg a párját, kösd össze és írd le helyesen! Gyáva, mint a nyúl. Szırszálhasogató ember. Nı,mint esı után a gomba. Hull a könnye, sír,

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1., Rejtvényelemi Gondolkozz, majd írd le a választ! 1. feladatlap Melyik ló repül? Milyen fa van a legtöbb az erdıben? holló görbe 2., Egyforma nem egyforma? Jelöld a hibákat! 3., Hány lépéssel tudsz

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap KATONA, BARÁT ALTAT, VIADUKT Ó R A

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap KATONA, BARÁT ALTAT, VIADUKT Ó R A 1. feladatlap 1.,Szinonimaolvasás Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! van nincs kiállítás van

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap BEFEST, CSAP ÜLTET, VALÓSZÍNŐLEG

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap BEFEST, CSAP ÜLTET, VALÓSZÍNŐLEG 1.,Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs szárazság van nincs bemázol van nincs alighanem

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap ESZIK, ÍRÓSZER DAL, LÁBBELI

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap ESZIK, ÍRÓSZER DAL, LÁBBELI 1.,Szinonímaolvasás Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást!

Részletesebben

1., Képes szóolvasás. illik nem illik

1., Képes szóolvasás. illik nem illik 1. feladatlap 1., Képes szóolvasás Döntsd el, melyik szó jelentése illik a képre! Lehet, hogy az összes szó jelentése illik a képre. Lehet, hogy egyik szó jelentése sem illik a képre. Az is lehet, hogy

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap. DÖNTİ, TUDÁS van nincs fehérnemő van nincs cseppfolyós FOLYÉKONY, ALSÓRUHA

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap. DÖNTİ, TUDÁS van nincs fehérnemő van nincs cseppfolyós FOLYÉKONY, ALSÓRUHA 1., Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! van nincs alapismeret van

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1.,Szinonímaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs frissít van nincs komoly van nincs négyzet van

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Olvasd el és oldd meg a feladatokat! A SAKÁL ÉS A KAKAS A sakál odalopódzott a kakashoz, és megragadta, hogy széttépje. - Mielıtt megölsz, nem akarsz imádkozni, mint a fehér emberek teszik?

Részletesebben

Á A Á A E E É E É E I A O O O O Ö I Ö Ö U A Ü Ö

Á A Á A E E É E É E I A O O O O Ö I Ö Ö U A Ü Ö 1.,Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! van nincs világtalan van nincs vacsora van nincs réce

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap KIABÁL, RÁTESZ PAPÍR, RÁBESZÉLÉS

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap KIABÁL, RÁTESZ PAPÍR, RÁBESZÉLÉS 1.,Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! van nincs áskálódás van

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1.,Szinonimaolvasás 1. feladatlap Hasonlítsd össze a kisbetős és NAGYBETŐS szavakat! Figyeld meg melyik kisbetős szónak van NAGYBETŐS megfelelıje! Jelöld x-szel a jó megoldást! van nincs bús van nincs

Részletesebben

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1

1. TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN 1 TÁJÉKOZÓDÁS A SAKKTÁBLÁN Egy híres sakkozó nevét kapod, ha jó úton jársz. Írd át színessel a név betûit! P O V G P O L G J Á R D U J T U T D I I T 2. Moziba mentek a bábok. Nézz körül a nézôtéren, és válaszolj

Részletesebben

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap

Képességfejlesztı feladatok 1. feladatlap 1. feladatlap 1., Hangegyesítés Minden szó két rövid magánhangzót tartalmaz. Ezeket vond össze hosszú magánhangzóvá, így alkoss értelmes magyar szót. A hangok sorrendje változhat. Pl.: kicsi csík fele

Részletesebben

Ember: Állat: Növény:

Ember: Állat: Növény: Hova tartoznak a szavak? Írd a megfelelı csoport után a hozzá tartozó számot! Ember: Állat: Növény: 1 ibolya 9 nárcisz 2 Rózsa 10 paripa 3 béka 11 bálna 4 málna 12 Ibolya 5 láma 13 sóska 6 Nárcisz 14 Béla

Részletesebben

2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!

2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty

Részletesebben

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó

ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó É ó ú ó ú ó Á ó ó ú ó ó ó ú ó ó ó ó ú ó ó ó ó ó ó ú ó ó ú ó ó ó ó Ó ú ó ó ó Á ó ó ó Á ó ó ó ó Á ó ú ó ó ó Ö ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó Ü ó ű ú ú ó ó ó ó ó ó ó É ó É ó É ó ó ó ó ó ó É ó ú ó ó É ó ó ó ó É ó

Részletesebben

É Á Á Ö Á

É Á Á Ö Á É Á Á Ö Á Á É Á Ü ű Á É Ü ű Ú ű ű É É ű ű Á ű ű ű ű ű É ű ű ű Á É É É ű Á É É Á É Á É Ü Ü ű Á Á Á ű Á Á Á Á Á Á Á Á Ü ű Á ű Ü É É Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á Á É É ű É ű Ő ű É Ő Á É É ű ű Ú Á

Részletesebben

Ó Ó ó ö ó

Ó Ó ó ö ó É ó ö É Á ó ó ü ó Ü ó ö ú ű ö ö ö ü ó Ó Ó ó ö ó Ó Ó ö ö ö ü Ó Ó ö ö ü ö ó ó ü ü Ó Ó Ó Ó ó ö ó ö ó ö ó ö ü ö ö ü ö ó ü ö ü ö ö ö ü ü ö ü É ü ö ü ü ö ó ü ü ü ü Ó Ó ü ö ö ü ö ó ö ö ü ó ü ó ö ü ö ü ö ü ö ó

Részletesebben

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü

ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü ü É ű ű É É ű ü ű ü ü ü Á ü ü ü ü ü ű É ü ű É ű ü ü ü Ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü ü É ü ü ü Á ü ü ü ü ü Ú ü ü ű É ü ü ű ü ü ű ü ü ü ü É ü ü ü ü ü ü ü ü É ű ü Á ü ü ü ü ü Á Ö É ü ü ű Ú ü ü ü ű

Részletesebben

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű

ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű ű ű Ó É É ű Ó ű Ü ű ű Ö ű Ú ű ű ű Á ű É ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű ű Ö Ü Ö É ű ű Ü Ü ű É Á Ú É É ű ű ű Ö É ű É Ó É Á Á É ű ű Á ű ű ű Á É ű Ö Á ű ű ű Á ű Á É Ö Ó Ö ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Á ű ű ű Á ű ű ű

Részletesebben

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű

Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű É ű ű Ü Ü ű ű Ú É ű ű Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú ű ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Á Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű Ú Ú Ú Ú Ú Á ű Ó ű Ú É É Ú Ú ű É ű ű ű ű É ű Ő ű Ő ű ű ű ű ű É ű É Á ű ű Ü Á Ó ű ű ű Ú ű ű É ű ű Ú

Részletesebben

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É

ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É Ü ű ű ű Ú Ú Á ű Ö ű ű Ú Ő É É ű Ö Ö Á É ű Ö Ö Á Ü Á ű ű Ó Ó Á Á É Ü É ű Ó Á Ó Á ű Ö ű ű É Ü Ö ű É Ö ű ű Ó ű ű Ú ű ű ű ű ű É ű É Ú Ö Á É ű ű Ó ű ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű ű ű É ű ű Ü Ü ű ű Ő Á Á Á ű ű ű Ó Ó Ó ű

Részletesebben

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú

Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú Ö ű ű Ö Ü ű ű ű ű ű Ó ű Ü ű Á Ó ű ű Á É ű ű ű ű Ú Ú ű ű Á Á Á É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ö Ó Ú ű ű ű ű Ü Ó Ú ű É É Ó É É Ó É É É É Ó ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű ű ű Ü ű ű ű ű ű ű Á ű Ú Á Á Ö É Á Á Ö É Ü ű ű Ü

Részletesebben

ű Ú ű ű É Ú ű ű

ű Ú ű ű É Ú ű ű ű ű ű ű Ú Á É Ú ű Ú ű ű É Ú ű ű ű Á ű ű ű ű ű Ü ű Á ű ű ű Á Á ű ű ű É ű ű ű Ú É ű ű ű ű ű ű ű ű Á É Á Ö Ü ű É ű ű Ö É Ü Ú ű Ó ű É Ó Ó Ó ű É Ü Ü ű ű Ú ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á Á ű Ú ű Ú ű ű Ó ű ű Ü Ü

Részletesebben

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö

Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö ű É É Á Á Á É Ó É É Á ö ő ő ö ő ő ő Ó ő ö ő ö ő ú ő ü ö ő ü ö Á É ű Á É É É Ö ö Á É É ő ő ö Á Á ő ő Ö ő ő ö É ö ő ö ő ő ö ő ő ö ő ő ü ö É É Á Ö ő ú ő ű Ö ü Ő É Ó É É Á Ó É Á É Ü É Á Ó É ő ő ö ö ő ö ö ö

Részletesebben

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú

ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ű ű ő ö ö Á ö ő ü ö ő ő ü ü ő ő ő ü ö ü ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ú ő ő ü ő ő ő ü ö ü ú ő ő ő ő ü ü ő ő ú ő ö Á Ó ő ő ü ú ő ő ő ő Á ő ú ű ő ő ő ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ö ü ú ő ő ő ő ű ű ő ő ö ű ü ő ő ő ö ö

Részletesebben

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő

Ó é é Ó Ó ő ű Ó Ö ü Ó é Ó ő Ó Á Ö é Ö Ó Ó é Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó ű Ö Ó Ó Ó é Ó Ó ö Ö Ó Ö Ö Ó Ó Ó é ö Ö é é Ü Ó Ö Ó é Ó é ö Ó Ú Ó ő Ö Ó é é Ö ú Ó Ö ö ű ő É Ó Ű Á Ó É Ó Á É Ó Á ő ű Ó ú Ö ú é Ö Ó Ö ú Ó Ö ú Ó Ó Ó Ó ű é ű ű Ó Ó ú ű ű é é Ö ö Ö Ö Ó ű Ó Ö ü ű Ö Ó ő Ó ő Ó ú Ó ő Ó é Ó ű Ó Ó Ó Ó ú Ó Ó Ó Ó Ö Ó Ó ö ő ü é ü Ö é é é Á é Ó Ó ú ú ű é Ö é é é Ó é é Ó Ó

Részletesebben

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö

Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ó ú ú ú ú ű ű ű ú Á Ö ű Á Ö Ö Ö Ö ú ú Ö Ö Ó Ó ú ú Ü ú Ó Ö Ö Ü Ó Ö Ö Á Ó ú ú ú ű Ö Ö Ö Ö Á Ó Ö Ó ú ú Ö Ú ű ú É Á Ó Ó É Ó Ó ú ű ű ű ú Ö Ó Ö ú ú Ö ú Ü ú Ü É Ö Á Á Á Á ú Ó Ö ú ú ú Ü Ö ú ú ú ú ú ú Ö ú Ö Ó ű

Részletesebben

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö

Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö É Ó ö É Á ű Ü Ü ö Ú ö ö ö ö ö ö ö ú ö ö ö ö ö ú ú ú ú ú ú ü ú ú ö ö ű ö ü ú ö Ó Ó ö ú ö ö ö ö ü ú ú ö ö ö ú ú ö ö ö ú ú ú ű ö ö ú ö ü ö ö ö ö ü ú Á ö ü Á ö ö ö ö ö ö Á Ó ú ö Á ö Á ö ú ú ö ö ö ö ü ü Ü ú

Részletesebben

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö

ó ő ő ó ő ö ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ö ő ó ő ő ö Ö ő ö ó ő ö ő ő ú ö ö ü ö ó ö ö ö ő ö ö Ö ú ü ó ü ő ő ő ő ó ő ü ó ü ö ő ö ó ő ö ő ö ü ö ü ő ö ö ó ö ő ő ö ü ö ő ö ő ó ö ő ü ü ö ő ó ó ü ő ö ő ö ő ö ü ö ő ö ő ó ö ü ü ö ő ő ő ö ő ö ü ö ő ó ő ö ü ö ő ő ű ő ö ö ő ű ő ü ö Ő ó ö ö ő ü ó ü ú ű ú ő ó ó ó ő ö ő ő ö ó ö ö ő ő ö ö ó ú ő ő ö ó ö ó ö ü ó ő ő ö ó ő ő ó

Részletesebben

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á

ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á ú ú ö ö ö ö ö ö Á ö ö ö á á á ű Ü ű ö ö Á á Á Á ú á ú á Á ö á ö ö ö ú á á ö ö ö ö á ű Ü ú ö Ü ű ö ú ű á á á ú á ú ú á ö ö ú ö ú ú ö ö ú ö ö ö á ö ö ö á á ö ú ö á á Ú á ö ö ö Ü ú Á á ű ö Ü ö ú Á á ö á ö

Részletesebben

ü ú ú ü ú ú ú ú

ü ú ú ü ú ú ú ú ú ú ú ü Ü ú ú ű ú ú ü ú ü ü ú ú ü ú ú ú ú ü ú Ö ü ü ü ú ü ú Ó ü ü ű ü Á Ü ü ű ü ű ü ű ű ü Ó ű ú ú ű ú ü ü ú ű ű ú ű ü ú ű ű ü ü ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ű ü ű Ó ü ü ü ú Á Ü ú ü ű ü Á Ü Ö Ú Á Á

Részletesebben

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é

é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü é é é ü é é ó é ü ó ö é Ó Ö é ü ó ö é é ü é é ó ö é ü ü é é ó é é é é é é ö é é é é é é é ó ö ü é é é ü ó ö é Ö é ü é é ó ö é ü ü é é ó ó ó é Á é é ü ó é ó ó é ö ö ö é é ü é ü é é ö ü ü é ó é é é é é é ö é é é é é é ö é ó ö ü

Részletesebben

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű

É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü

Részletesebben

É Ö Á Í Á Ó Ö ü

É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő

Részletesebben

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű

ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű É Á É É Ó Á ű Á ű ú ú ű ű ú ű ű ú Á ú ű ú ű ú ű ú ű Á ű ú ű ű Ö Ú Á ű ű Á ű ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű ű ú ű ű ű ű ű ú ű ű ű ű ű ű Á ú ű ű ú ú ű ű ű ű ű ú ű Á ű ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ű Ö ú ű Ö

Részletesebben

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü

ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű

Részletesebben

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü

ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú

Részletesebben

Á Á Ö Ö Ü É Ö É É Á Ú É É É É Á Á Ö Ö Ő

Á Á Ö Ö Ü É Ö É É Á Ú É É É É Á Á Ö Ö Ő Á Á Ö Ö Ü É Ö É É Á Ú É É É É Á Á Ö Ö Ő Á Á Ú ű É Á É ű É ű Ü É Ú Ú Ó Ü Ó Ó Ó É Ü Ü ű É É Ö Á Ó Ú Á ű ű Á ű ű É ű Ú Á É É É Ü Ó É É ű ű É Ő Á Á ű Ü ű Ü ű ű Á ű Á Á ű ű ű Ü Ü Á ű É Á ű ű É ű Ó ű Ü ű ű Ú

Részletesebben

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő

Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű

Részletesebben

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü

Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü ú ú ú ú Ö ú ű ú Á ú ú ű ű ú ű ú ú Ó ű ű Á ú ű ű ú ú ú ű ű É ú É Á Á ú ű Ü Á Ü Á ű Ö Ú É Ó É Á Á Á Ű Á úá Á Ö É Ö É Ü Ó Á Á Á ú ú Ő Ö Ü ú Ü Á ú ú Á Ú ú ú ú É ú Ó Ö É Á ű ú É Ó ű ú ú ű ű ú ű ú ű ű ú ű ű

Részletesebben

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é

é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é

Részletesebben

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü

ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö

Részletesebben

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó

ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű

Részletesebben

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó

ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó

Részletesebben

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü

ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú

Részletesebben

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö

ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü

Részletesebben

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő

ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ő ű ú ő ü ü ü ü ü ő ő ü ü ü ü ü ü ü ü ü ő Ö ő ő ő ő ő Ű ü ú ú Ú ü ű ő ő ő ő Á Á Í ü É ő ő ő ő ő É ő ú ú ú ő Á Ö ő ő ű ő ú ü ú ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü ű ő ü Á ő ú ű ű ő ő ő É ü ű ő ő ő ű ú ü ú ő ő ő

Részletesebben

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű

É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ő ű ú Á ő ű ő ő ő ő Ö Ö Í Á É Á ő Ö Ö Í ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ű ő ú Á ő ű ő ő ő ő ő ő Ö ő ú ú Ö ő ő ű ú Á ő ú Ó ű Ó ú ú ú ő ő ú ú ő ő ú ő Ú ú

Részletesebben

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü

Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű

Részletesebben

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö

ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö

Részletesebben

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö

Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö ö ú ö ö ú ö ú Ü ő ú ő ö ő ő ő ö ö Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö Ú ő ö ő ő ő ö ú ú ú ő ö ő ö ő ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ú ő ö ú ö

Részletesebben

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő

É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő Ü É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő ő ú ő ő ő ú ő ü ú ű ő ű É Í ő É Ü Í ő ü ő ő ő ő ő ő ú ü ű ő ú ő ű ő ő ő ű ő ű ő É Í Ú Ö Á Á É Á Á Á Ő Á É Á Ö Á Ö É É É ü ő Á ő ú ü ő

Részletesebben

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü

é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é í ü é ö é é ő ü é é é ú é ó Í é é ő Í é ó ö í é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é ö ő

Részletesebben

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő

ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ü ő ő ű ü ő ű ő ő ő ő ü ő ő ő ü ő ű ő ő ő ü ő ü ő ő ü ű ő ő ü ü Á ő Á ű ű ü Á ő ű ű ő ű ű ü ű ő ő ő ü ő ű Ó ü Í Á ő ű ő ő ő ő ü

Részletesebben

Á ű Ü Á Ö É Á É É Á É Á ű Á Á ű Ö Ó ű Ó Ó ű Á ű ű ű ű ű ű ű ű É Ü ű ű É É É Ö Ü Ü ű Ü ű Ü É Ó Á Á Ü Ö ű Ü ű Ü Ó ű Ú Ü ű Ü Ü Ú Ü Ü ű Ö Ü Ü Ú Ö Ü ű Ü ű É ű Á ű É É Ú Á ű Á É Ü ű Ú Ó ű ű Ü É Ő ű ű ű Ú Ö

Részletesebben

Ü ű ö Á Ü ü ö ö

Ü ű ö Á Ü ü ö ö Í Í Ü Ú ö ú Ö Ü ű ö Á Ü ü ö ö ú ü ü ö ü ö ö ö ö Ü Ü ö ö ö ö ö ü ü ö ü Ü ö ú ü ö ü ö ű ö ű Ü ü ö É ö ü ü ö ö ö ö ö ö ö ö Ó ö Ü ü Ü ü ü ö ö ö ö ö ö ö ú ü ö ű ü ö ú ű Ü ö ö ö ü Ü Ü Ü ú ö ö ü ű ö ű ö Á Á Í

Részletesebben

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é

í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é ű ű ö é ő ó í ö ő ü é ő é ü ő ö ő ö é é í ö ő ö ó ő é ó í ö ő ü é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő ű ő ö í ö é é é Ö ű ú ő é é ű ő í ü ö é é ő ó ö ö ő é é é é é é é é é é ő ü í í é ú í í í Ú í é ú é ő ó ó

Részletesebben

ű ű ű ű Ü ű ű ű Ó ű Á ű Á Ö É É É Á É É É É Ü Á Á Á ű

ű ű ű ű Ü ű ű ű Ó ű Á ű Á Ö É É É Á É É É É Ü Á Á Á ű Ú ű ű ű Á Ü Ó Á É ű ű ű ű ű ű ű Ü ű ű ű Ó ű Á ű Á Ö É É É Á É É É É Ü Á Á Á ű Ü Ó ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű Á ű Ö ű ű ű É ű ű ű Ö ű Ú ű ű Á ű ű Ü Á Á Ö Á Ó ű ű ű ű ű ű Á ű

Részletesebben

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á

ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ü ű ü ú ű í ú í ű í ú ú ú ú ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ű í í í Á ü É í í Ö Ö Á í Á É Á ú ú ú í ű í ú ű í í í É í í É í ű í ü í ú ű í ű í É í Ú í í í ű í ú ű í í í ü í í ú í ú í Ö ű í í í ü ü Ő í í

Részletesebben

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü

ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ű ü ü ú ü ú ú ű ü ú ú ü ü Ó Ö Í ü ú ú ű Ö ú ú ú ü ü ú ÍÍ ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ü Ü ü ü ú ü ű ü ü ü Ü ú ú ü ü ü ü Í ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü Í Í ü

Részletesebben

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö

Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ö É Ö Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ü Ü Á É Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ú Í É Ó Á Ü Á É Á Ü Í Í Í Í Ü Í Í Í Í Í É Ö Á Í Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Í É Í Í É É Í Í Í É Í Ü Í Ü Á Ü Ü

Részletesebben

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó

ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü

Részletesebben

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú

Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ű É Í Á Á Á Ó É Á Á Ó Í Ö Á Á Á Ö ü Í Ó Í ű ű ü ú Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ü Í ú Ü Ű Ó Ó Í ú Í ú Ö Ó ü Ü ü ű Ó ú Í ü É Í Í Á Á Ó Í Á ú Ö Í Ó ú ú ú Í ú ú ű ú Ü ü ü Í Á ü ú Í ú

Részletesebben

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö

ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö Í Í Ő Ó Ü Ö Ő ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö ő ö ő Í ó ö ó ú Í Ö Í ÍÍ É Ó Ü Ü Ó Ó Ö É Ö ő ö ő ű ó ö ú Í Ö Í Ö Í Ö Ó Ó Ó Ó Ü Ö Ü Ü É Ú Ö Ó Ó Í Í ő ö ő ű ó ö ó ú É Ö Í Í ÍÍ Í Í Í É Í

Részletesebben

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó

í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ú Á Í í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ó Ó í ő ó Í í í í Ó í ó í í Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É É ó ó í É Ü Í ő í ó í ó í Ő Ő Á Ó Ó Á É É Á Á É É Ő Á Ú É í ó Á í Á í í ő í í Ő Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É Ö Í Í É ó ó í Ú

Részletesebben