Rövid ismertető a szakmai programunkról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Rövid ismertető a szakmai programunkról"

Átírás

1 Rövid ismertető a szakmai programunkról A bentlakásos TÜKÖRHEGY NYUGDÍJAS HÁZ megvalósítása által az ellátottak a szociális ellátás legkorszerűbb európai és hazai alapelveivel teljesen összhangban lévő lehetőséghez jutnak, figyelembe véve az ellátottak életminőségének javítási szándékát, megőrizve és ápolva emberi méltóságukat. Az előkészítések során jutottunk arra az elhatározásra, hogy nem egyszerűen egy bentlakásos Nyugdíjas Ház kialakítását és működtetését tűzzük ki célul, hanem egy olyan komplex ellátást biztosító rekreációs és egészségfejlesztési modell létrehozását, melyben valamennyi, az ellátottak érdekében bevonható ellátási forma helyet kap oly módon, hogy az egyes szintek között a gondozott állapotváltozásának megfelelően teljes legyen az átjárhatóság. A gondozás során az egyéni igények figyelembevételével az egyenlő bánásmód elvét valósítjuk meg. Emellett a gondozás valamennyi mozzanata során maximálisan figyelembe vesszük a lakó egyéniségét, igényeit, kultúráját, vallási és lelkiismereti meggyőződését. A gondozók és a lakók egyenrangú felek az ellátással kapcsolatos döntésekben és azok végrehajtásában. Az ellátást igénybevevőt megilleti személyes adatainak védelme, valamint magánéletével kapcsolatos titokvédelem a jogszabályok teljes körű betartásával. Az Intézmény a gondozottakkal kapcsolatban megismert adatokat arra illetéktelenek részére nem teszi hozzáférhetővé és azokat illetékteleneknek nem továbbítja, különös tekintettel az ellátást igénybe vevő szociális rászorultságának tényére, egészségügyi állapotára.

2 A teljes körű ellátás körében biztosítjuk: Lakhatást: Elhelyezés 2 darab 2 ágyas, igényesen de a higiénés szabályoknak megfelelően berendezett szobában, valamint 1 darab 3 ágyas szobában, ahol a rehabilitációs tevékenységet lehet ellátni- a szoba felszereltsége biztosítja a rehabilitációs tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket, komfortot- lásd KÉPGALÉRIA A folyamatos felügyeletet a nővérek és az orvos biztosítják. Az ápolási gondozási feladatok ellátását A feladat ellátás keretében biztosítani fogjuk a lakó szükségleteihez, állapotához igazodó gondozási, ápolási feladatok, tevékenységek ellátását, kiemelten: gyógyszer átadás, beadás sebellátás felfekvések kezelése ágytálazás, pelenkacsere öltöztetés mozgatás tornáztatás- kiemelten azon lakoknál akinél nagy a felfekvés kialakulásának veszélye kéz és lábápolás borotválás, hajvágás a szennyes ruha és ágynemű gyűjtése és a tiszta kiadása A feladatokat azok jellegének megfelelően naponta több alkalommal, illetve több naponta, igény illetve ápoló megítélése szerint kell ellátni, az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett. A feladat ellátás az ápoló- gondozó személyzet munkaköri leírása, a vezetők utasítása, valamint az ellátottak igénye szerint történik. Étkeztetést A Nyugdíjas Ház az étkeztetést a lakók életkori, egészségi sajátosságinak, valamint az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelően biztosítja, figyelembe véve a szociális étkeztetésre vonatkozó szabályokat. Napi 5 alaklommal kínálunk étkezést, ebből egy alkalommal meleg ételt biztosítunk, reggeli és vacsora 3-3 féléből választható előzően végzett kívánság felmérések alapján. Ha az ellátást igénybe vevő egészségi állapota indokolja- orvosi vagy dietetikus javaslatára- speciális étkezési lehetőséget is biztosítunk: KV, diabeteseseknek szénhidrát meghatározott diéta, fűszerszegény,

3 kalóriaszegény vagy kalóriadús, roboráló, gluténmentes, laktózmentes, purinszegény, pépes, folyékonypépes. A feladat ellátás módja: a közös étkezőben történő felszolgálással, szükség esetén a lakó szobájában történő szállítással Ruházattal és textíliával való ellátást A lakók saját ruházatukat használhatják. Ha nem rendelkeznek elegendő, illetve a helynek, tevékenységnek, évszaknak megfelelő ruházattal akkor a Nyugdíjas Ház fenntartója gondoskodik a pótlásról, de legalább: 3 váltás fehérnemű és hálóruha az évszaknak, tevékenységnek megfelelő legalább 2 váltás felsőruházat, utcai és benti cipő, szükség szerint más, egészségügyi szempontból szükséges cipő legalább 3 váltás ágynemű tisztálkodást segítő 3 váltás textília A gondozás, foglalkozást végző személyek kötelesek közreműködni a textíliával történő ellátás feladatának végrehajtásában, a megfelelően tiszta, kulturált, kornak megfelelő, higiénikus környezet megtartásában. A textília tisztántartásának, higiénikus vasalásának, szükség szerinti tisztíttatásának, karbantartásának feladatát a tulajdonos biztosítja és a gondozó- ápoló személyzet közvetlen segítségével történik, az erre a célra berendezett és elkülönített helységben. Egészségügyi szolgáltatást A Nyugdíjas Ház biztosítja a lakók egészségügyi ellátását. Ennek keretében gondoskodunk az igénybe vevő: egészségmegőrzését szolgáló felvilágosításról rendszeres orvosi felügyeletről- mely biztosítja a lakó egészségi állapotának folyamatos ellenőrzését, a személyre szóló egészségügyi tanácsadást, a szűrést, a szükséges vizsgálatok elvégzését- ha az intézményi keretek között megoldható- gyógykezelését. szükség szerinti ápolásról szakorvosi ellátáshoz való hozzájutásról korházi kezeléshez való hozzájutásról gyógyszerellátásról úgy testközeli, mint test távoli gyógyászati segédeszközök biztosításáról A feladat elvégzésének formája a folyamatos ellenőrzés, megfigyelés, szűrés állapotváltozás észrevételének, a hatékony beavatkozás érdekében. Nyomon

4 követhetőségét a pontos, precíz és mindenre kiterjedő napi dokumentáció biztosítja. Az egyénre szabott gondozási terv kidolgozását szakértő team végzi: orvos, vezető ápoló, foglalkoztatási és mentálhigiénés szakember, dietetikus, gyógytornász, pszichológus. Mentálhigiénés ellátás biztosítását A mentálhigiéné ellátás keretében a Nyugdíjas Ház biztosítja a lakó részére: személyre szabott bánásmódot az izolálódás megelőzése érdekében a személyes beszélgetést, csoportos foglalkozásokba való bevonásra törekedést a konfliktus helyzetek kialakulásának megelőzése érdekében az egyéni és csoportos beszélgetéseket szükség szerint pszichoterápiás foglalkozást pszichológus aktív bevonásával a szabadidő kulturált eltöltését a családi és társadalmi kapcsolatok fenntartásának lehetőségét a gondozási illetve rehabilitációs tervek megvalósítását a hitélet gyakorlásának lehetőségét, feltételeit A fent említett ellátások a lakók korának, egészségi állapotának, képességeiknek és egyéni adottságaiknak figyelembevételével történik. A foglalkoztatás megszervezését A nyugdíjas Ház biztosítja a foglalkoztatást igénybe vevők részére a megfelelő helységet és eszközöket a tevékenység végzésére. Cél a lakók meglévő képességeinek szinten tartása, fejlesztése, a szabadidő igényes, és hasznos eltöltése, a jó közérzet biztosítása. Fizikai aktivitást segítő foglalkozások: séta, torna, fekvőknek ágytorna gyógytornász irányításával szellemi szórakoztató tevékenység: előadások, filmvetítés, rádióhallgatás, zenehallgatás, társasjátékok, felolvasás. kulturális tevékenységek: rendezvények, ünnepségek, névnapok és ünnepek megtartása Rekreáció területen - a jó közérzet, a jól-érzés, a jóllét, a jó minőségű élet biztosítása. A terv által megfogalmazott rekreáció egyik célja az ellátott egészségének megszilárdítása, illetve szükség szerinti megújítása

5 és harmonikus életvitelének szakmai segítséggel történő visszaállítása vagy kialakítása, az alkotókedv, a pszicho motoros megújulási képesség és készség fokozása, az optimális fizikai, lelki és szellemi teljesítő képesség állandósítása. Azokat az egyéni és társadalmi érdekeket (szükségleteket) kielégítő pozitív magatartásformákat nevezzük rekreatívnak, amelyek az ellátottak jó szomatikus, pszichés és szociális közérzetének megteremtésére, a kreatív cselekvő-, és az optimális teljesítőképesség meg-, vagy újratermelésre valamint megújításra irányulnak. Egészségfejlesztés területen az ellátottak a testi, a lelki és a szociális egészségfogalomra alapozott egészségtani, egészségmegőrző és mentálhigiénés alapokon nyugvó kezelését, esetenként gondozását kívánjuk úgy és olyan releváns eszközökkel megteremteni, hogy az ellátottak speciális igényeinek, alapéletformájának megfeleljenek. Az ellátás igénybevételének módja Az ellátás az alábbiak szerint vehető igénybe: A személyes gondoskodást nyújtó Nyugdíjas Házban az ellátás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő, illetve törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik. A felek az ellátás időtartamától függően bérleti szerződést kötnek Az ellátás végleges, élethosszig tartó Lehet átmeneti jellegű is, 3 és 6 hónap közötti időtartamban- 1x 3hónap ami szükség szerint 3x 1-1 hónappal hosszabbítható Az intézményben biztosított ellátásért egyszeri belépő díjat kell fizetni Havi térítési díjat kell fizetni. A kérelmet a Nyugdíjas Ház Igazgatójához kell benyújtani, aki írásban értesíti az igénylőt vagy annak törvényes képviselőjét a döntéséről. Az Igazgató az ellátást igénylővel vagy annak törvényes képviselőjével az igénybevétel megkezdésének időpontjától Megállapodást köt. A Megállapodás tartalma lásd melléklet. A Nyugdíjas Ház Igazgatója az ellátásra vonatkozó igények alapján, az igények beérkezésének sorrendjében gondoskodik az ellátást igénylők elhelyezéséről. Soron kívüli elhelyezésről gondoskodik ha a helyzet indokolja, amit különösen a következők alapozzák meg: önmaga ellátására nem képes, és nincs olyan hozzátartozója, aki az ellátásáról gondoskodjon továbbá az ellátás egészségügyi vagy szociális

6 szolgáltatásokkal nem megoldható, de rendelkezik az ellátáshoz szükséges anyagi háttérrel háziorvos, szakorvos szakvéleménye szerint indokolt kapcsolata a vele együtt élő hozzátartozóval, eltartóval helyrehozhatatlanul megromlott, és a további együttélés életét, testi épségét veszélyezteti A soron kívüli elhelyezés iránti igény sorrendben megelőzi a többi kérelmet. Soron kívüli elhelyezést csak a rendelkezésre álló üres férőhelyekre lehet biztosítani.

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV

Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV PSZI-INT PSZICHIÁTRIAI BETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV Készítették: Bugarszki Zsolt Dr. Gárdos Júlia Gordos Erika Marketti Judit PSZI-INT.doc Létrehozás dátuma: 2007.01.13.

Részletesebben

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása.

Támogató szolgálatunk február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. unk 2005. február 01. óta működik, feladata a fogyatékkal élő személyek ellátásának biztosítása. A támogató szolgáltatás célja A fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása, elsősorban a lakáson

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - mint a társaság képviselője

Részletesebben

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai.

Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai. ESETTANULMÁNY Eset leírása: Fogyatékos személyeket ellátó bentlakásos intézményben az ellátottak napközben 40-45 fős csoportokban töltik szabadidejüket. A helyiségek tárgyi felszereltsége nem biztosítja

Részletesebben

Mándoki Térségi Szociális Központ

Mándoki Térségi Szociális Központ Az intézmény székhelye: 4644 Mándok, Petőfi út 23. Székhely elérhetősége: e 06-45/535-032 E-mail: szockozp98@citromail.hu Mándoki Térségi Szociális Központ A székhelyen kívül az ellátottak számára nyitva

Részletesebben

HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY

HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2315 SZIGETHALOM, RÁKÓCZI FERENC U. 147. TEL.:24/404-573 HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY Idősek Klubja Szigethalom, Rákóczi u. 147. sz. Fogyatékosok Nappali

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya

I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, és azok igénybevételi szabályairól 1 Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2008.(II.12.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A tiszasasi Alkony Gondozási Központ Idősek Klubja és Bentlakásos

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái

1. A rendelet hatálya. 2. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások formái Cegléd Város Önkormányzata 11/2014. (IV. 30.) önkormányzati rendelete a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások

Az intézmény által nyújtott szolgáltatások Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott

Részletesebben

Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában.

Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában. Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában. Intézményünk várja az idősek bentlakásos Otthonába az arra rászorulók jelentkezését Hajdúbagoson!

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok

TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok A nappali ellátás igénybevételéhez hasonlóan rendelkezni kell: - Szakmai Program - Szervezeti és Működési Szabályzat - Házirend A Szakmai

Részletesebben

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek

A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2014 június 20 TÁMOP-557-08/1-2008-0001

Részletesebben

Csendes Ősz Idősek Otthona 6237 Kecel, Szabadság tér 11. NAPPALI ELLÁTÁS HÁZIREND

Csendes Ősz Idősek Otthona 6237 Kecel, Szabadság tér 11. NAPPALI ELLÁTÁS HÁZIREND Csendes Ősz Idősek Otthona 6237 Kecel, Szabadság tér 11. NAPPALI ELLÁTÁS HÁZIREND 1 Kedves Ellátottak! Kérem Önöket, hogy ezen házirendet, amely a nappali ellátás életének fontos meghatározója, szíveskedjenek

Részletesebben

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő

Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere

Részletesebben

SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS

SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁS SZAKMAI PROGRAMJA Feladat szó kötelességet jelent. A felelősség szó szabadságot jelent. A feladatok arra késztetik az embert, hogy igazságosan

Részletesebben

1. 1 Az ellátások formái

1. 1 Az ellátások formái Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003. (II.03.) Kt. egységes rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális alapellátásokról, azok igénybevételéről valamint az ezekért

Részletesebben

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák

Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat

Részletesebben

I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya

I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról

Részletesebben

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013.

Támogatott lakhatás. Serafin József EMMI. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2013. Támogatott lakhatás Serafin József EMMI SZOLGÁLTATÁSOK FŐOSZTÁLYA KÉPVISELŐJÉNEK KÖSZÖNTŐJE, ÉS ELŐADÁSA: TÁMOGATOTT LAKHATÁS 1 Jogszabályi háttér Törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Részletesebben

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:.

SZAKÉRTŐI BIZOTTSÁGI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ... település,... irányító sz. (Előző név, ha van:. ) Születési hely:..., év: hó:. nap:.. Anyja neve:. A kérelmező intézmény neve: A kérelmező intézmény címe:.... település,... irányító sz.... utca, hsz., Tel.: Fax.:.. E-mail cím:. Tisztelt Bizottság! Kérem, hogy a nevű igénybe vevő (Előző név, ha van:.

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Kisgyermekgondozó, -nevelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 61 02 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE

IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE GÁDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GONDOZÁSI KÖZPONT, CSALÁDSEGÍTŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT GÁDOROS IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE Készült: 2012. december Kedves Klubtagok! Kérem Önöket, hogy

Részletesebben

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata

Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat. Az étkeztetés célja, feladata Az intézmény neve: Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének Gondozási Központ, Családsegítő és Védőnői Szolgálat Telephely: 5932 Gádoros, Fő utca 30. Étkeztetés Szakmai Programja A szakmai

Részletesebben

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA IDŐSEK KLUBJA 3931. MEZŐZOMBOR, JÓZSEF.A.U.5. TEL: 06/47 369-053 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Fogyatékos Személyek Gondozóháza

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Fogyatékos Személyek Gondozóháza 9/b. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ Fogyatékos Személyek Gondozóháza Miskolc, Meggyesalja u. 10. HÁZIREND A Miskolc Környéki Önkormányzati

Részletesebben

JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete

JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 10/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete JÁSZSZENTLÁSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 10/2015. (IV.24.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról Jászszentlászló Község Önkormányzat

Részletesebben

Marcalgergelyi. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2009.(III.18.) rendelete. falugondnoki szolgálatról

Marcalgergelyi. Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2009.(III.18.) rendelete. falugondnoki szolgálatról Marcalgergelyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2009.(III.18.) rendelete falugondnoki szolgálatról (A 2/2010. (II.24.) rendelettel módosított szöveg.) Kihirdetve: 2009. március 18. Vadas László

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2012. (VIII. 10.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Csákvár Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról

NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete. a tanyagondnoki szolgálatról 1 (Egységes szerkezetben!) NYÍRMEGGYES KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2009. (XI. 30) rendelete a tanyagondnoki szolgálatról Nyírmeggyes Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a hatályban

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 10/1996. (III. 1.) számú. r e n d e l e t e. az intézményi térítési díjak megállapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 10/1996. (III. 1.) számú. r e n d e l e t e. az intézményi térítési díjak megállapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 10/1996. (III. 1.) számú r e n d e l e t e az intézményi térítési díjak megállapításáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei

Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Név : Születési név: Születési hely: Születési dátum Anyja neve: Lakcím: Körzeti közösségi szakápoló OKJ 54 723 010001 54 07 klinikai gyakorlat követelményei Teljesítendő gyakorlatok: Óraszám: Szociális

Részletesebben

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzat GYÖNGYVIRÁG SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT telephely

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzat GYÖNGYVIRÁG SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT telephely Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc - Pestszentimre Önkormányzat GYÖNGYVIRÁG SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT telephely www.gyongyvirag18.hu. M E G Á L L A P O D Á S Nyilvántartási szám: mely létrejött

Részletesebben

Sárszentmihály Községi Önkormányzat Házi segítségnyújtás szakmai programja

Sárszentmihály Községi Önkormányzat Házi segítségnyújtás szakmai programja Fenntartó: (8143 Sárszentmihály, Fő út 54.) A házi segítségnyújtás alapszolgáltatást a feladatellátásra kötelezett fenntartó, mint szociális szolgáltató, a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozója

Részletesebben

FELVÉTELI KÉRELEM ...

FELVÉTELI KÉRELEM ... FELVÉTELI KÉRELEM Az ellátást igénylő neve:. Születési neve:. Anyja neve: Szig sz: Születési helye, időpontja:.. Állandó lakhelye, tartózkodási helye... Telefon.. Jelenlegi tartózkodási helye, pontos cím:...

Részletesebben

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe.

(2) Szakosított ellátás: - ápolást- gondozást nyújtó bentlakásos otthon: Magyarország közigazgatási területe. Vaja város képviselő testületének 7/2018 (VI.14..) önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó alapellátások és szakosított ellátások helyi szabályairól Vaja Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

3. sztenderd: Teljeskörűminőségi

3. sztenderd: Teljeskörűminőségi 3. sztenderd: Teljeskörűminőségi szolgáltatás A szolgáltatás igénybevétele létbiztonságot jelent az ellátást igénybe vevők számára. Ez magában foglalja minden olyan, a mindennapi életvitelhez szükséges

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Ebéd térítési díj/adag (Ft)

Ebéd térítési díj/adag (Ft) Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Központjában 2010. évben fizetendő térítési díjakról szóló 6/2010. (IX.09.) rendelete Bezi Község Önkormányzata

Részletesebben

Budapest, XVIII. Alacskai út 22. Tel: ,

Budapest, XVIII. Alacskai út 22. Tel: , Budapest, XVIII. Alacskai út 22. Tel: 2655-056, 2655-106 Megközelíthető: A 3-as Metró Kőbánya-Kispesti megállójától a 182, 282 E jelű, a Népliget metrómegállótól a 254 E jelű autóbuszokkal, Ferihegy Vasútállomástól

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. Módszertani Központ. Időskorúak Gondozóháza HÁZIREND

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. Módszertani Központ. Időskorúak Gondozóháza HÁZIREND 2. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Időskorúak Gondozóháza HÁZIREND A Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Tanácsa..sz. határozatával

Részletesebben

ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM. 2015. év

ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM. 2015. év Ikt. sz.: /Sz/205. ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA CSÁKÁNYDOROSZLÓ SZAKMAI PROGRAM 205. év 999 CSÁKÁNYDOROSZLÓ, Fő u.. 94/542-200 94/542-203 Intézményvezető: 94/542-20 csakdor@kx.hu www.csakdor.kx.hu TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Házi segítségnyújtás a gyakorlatban. Márta Anna

Házi segítségnyújtás a gyakorlatban. Márta Anna Házi segítségnyújtás a gyakorlatban Márta Anna 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról Házi segítségnyújtás 63. (1) Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe

Részletesebben

Az elhelyezési kérelemhez szükséges adatlapokat, a Felvételt Előkészítő Csoportnál lehet

Az elhelyezési kérelemhez szükséges adatlapokat, a Felvételt Előkészítő Csoportnál lehet Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona 1064 Budapest, Rózsa utca 67. : 311 4850, 311 4851, 331 2359 Fax: 473 1159 E-mail: rozsa@vazsonyiidosotthon.hu A szolgáltatások igénybevételének feltételei:

Részletesebben

KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról

KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAM. Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata

SZAKMAI PROGRAM. Családok Átmeneti Otthona. Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata SZAKMAI PROGRAM Családok Átmeneti Otthona Az intézmény alapítója: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Az alapítás időpontja: 2002 április 18. Az intézmény címe: Dunaújváros, Frangepán út 54. Az

Részletesebben

A SZOLGÁLTATÓ CENTRUMOK SZEREPE A TÁMOGATOTT LAKHATÁST IGÉNYBEVEVŐK KISZOLGÁLÁSÁBAN

A SZOLGÁLTATÓ CENTRUMOK SZEREPE A TÁMOGATOTT LAKHATÁST IGÉNYBEVEVŐK KISZOLGÁLÁSÁBAN A SZOLGÁLTATÓ CENTRUMOK SZEREPE A TÁMOGATOTT LAKHATÁST IGÉNYBEVEVŐK KISZOLGÁLÁSÁBAN SZALÓKI UTCAI GONDOZÓHÁZ A XI. KERÜLETBEN ZÁGRÁBI UTCAI GONDOZÓHÁZ A X. KERÜLETBEN ÁTMENETI OTTHONOK NON-STOP NYITVA

Részletesebben

Csongrád Városi Önkormányzat. Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény. Szociális Ápoló Otthon. Szakmai programja 2016.

Csongrád Városi Önkormányzat. Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény. Szociális Ápoló Otthon. Szakmai programja 2016. Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény : Csongrád, 6640 Pf. 50. /fax: 63/570-800 E-mail: szocellint@csongrad.hu Száma: SZB-51/2016 Csongrád Városi Önkormányzat Dr. Szarka Ödön Egyesített

Részletesebben

Fıvárosi Önkormányzat Idısek Otthona 1071 Budapest, VII. Dózsa György út 82/b

Fıvárosi Önkormányzat Idısek Otthona 1071 Budapest, VII. Dózsa György út 82/b Fıvárosi Önkormányzat Idısek Otthona 1071 Budapest, VII. Dózsa György út 82/b Fenntartó: Intézmény neve: Budapest Fıváros Önkormányzata Budapest V. Városház u. 9-11. Tel.: 327-1000, e-mail: skulteti@budapest.hu

Részletesebben

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.

1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni. Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete, a 16/2017. (VII.3.), valamint a 10/2018. (IV.4.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a Humánszolgáltató

Részletesebben

HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS 2017.02.27. HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS A GONDOZÁSI SZÜKSÉGLET MEGÁLLAPÍTÁSA https://www.facebook.com/szocokos http://tamogatoweb.hu Nagy Edina Meleg Sándor A GONDOZÁSI SZÜKSÉGLET VIZSGÁLATA ÉS A JOGOSULTSÁGOK

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja

ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja 3. Napirend Szociális étkeztetés szakmai programja 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja Tisztelt képviselő-testület! A Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2012. október 25-én 14 órától tartandó rendkívüli ülésére a Gondozási Központ Családsegítő és Védőnői Szolgálat házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés

Részletesebben

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora. Házirend. Tamási, 2009. a Társulás Elnöke

Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora. Házirend. Tamási, 2009. a Társulás Elnöke Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora Házirend Tamási, 2009. a Társulás Elnöke Kedves Klubtagok! A házirend az idősek nappali ellátásának fontos szervezője. Szíveskedjenek figyelmesen

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthona ellátás biztosításáról

MEGÁLLAPODÁS. idősek otthona ellátás biztosításáról MEGÁLLAPODÁS idősek otthona ellátás biztosításáról mely létrejött, egyrészről a Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében Verdó

Részletesebben

Az intézményi szabályzatok

Az intézményi szabályzatok TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az intézményi szabályzatok Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2013. szeptember 21.. 1/2000. (I.

Részletesebben

54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó Szociális szakgondozó

54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó Szociális szakgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN

MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A MODELL ALKALMAZÁSA A SZERVEZET, A MENEDZSMENT, A VEZETŐ SZAKEMBEREK, A TEAM, A SEGÍTŐK ÉS A TÁMOGATÁST IGÉNYBE VEVŐK SZINTJÉN MIT JELENT A PROGRAM A SZERVEZET OLDALÁRÓL? SZASZÁK TIBOR Mit

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ ALAPÍTÓ OKIRAT - módosításokkal egységes szerkezetben - Az intézmény neve: Kristály Szociális és Gyermekjóléti Társulás Szociális Szolgáltató Központ Székhelye: Földes, Karácsony Sándor tér 1. Telephelyek:

Részletesebben

B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére

B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére B/1.) Kérelem a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás igénybevételére 1. Az ellátást igénybevevő adatai Név: Születési neve: Anyja neve Születési helye Születési időpontja Lakóhelye Tartózkodási helye Állampolgársága

Részletesebben

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO)

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) 9/a. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) Miskolc, Meggyesalja u. 10. HÁZIREND A Miskolc Környéki

Részletesebben

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ALAPELLÁTÁSOK. Szakmai programja 2014.

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ALAPELLÁTÁSOK. Szakmai programja 2014. GONDOZÁSI KÖZPONT 2626 Nagymaros, Vasút u.6. NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPELLÁTÁSOK Szakmai programja 2014. Gondozási Központ Alapellátások szakmai programja Nagymaros Város Önkormányzat

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (V. 2.) önkormányzati rendelete falugondnoki szolgálatról

Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (V. 2.) önkormányzati rendelete falugondnoki szolgálatról Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2017. (V. 2.) önkormányzati rendelete falugondnoki szolgálatról Bodrog Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. (2) bekezdésében, valamint

Részletesebben

Házirend. Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény Szent Rita Fogyatékosok Nappali Intézmény Esztergom, Dessewffy u. 20.

Házirend. Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény Szent Rita Fogyatékosok Nappali Intézmény Esztergom, Dessewffy u. 20. Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény Szent Rita Fogyatékosok Nappali Intézmény Esztergom, Dessewffy u. 20. Házirend Készítette: Horváthné Trepák Etelka telephely igazgató

Részletesebben

Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM

Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM Gondozási Központ Idősek Otthona Nagymaros SZAKMAI PROGRAM Gondozási Központ Idősek Otthona szakmai programja Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alapellátások szakmai programját - figyelembe

Részletesebben

Születési hely, idő: ; 19 év hó nap. Telefonszám 1: cím: Telefonszám 2: Személyi ig. száma: Lakóhelye: ;

Születési hely, idő: ; 19 év hó nap. Telefonszám 1:  cím: Telefonszám 2: Személyi ig. száma: Lakóhelye: ; Kérelem 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Anyja neve: Leánykori név Állampolgársága: Születési hely, idő: ; 19 év hó nap. Telefonszám: Nyugdíjas törzsszám: Személyi ig. száma: TAJ szám:- - Lakóhelye:

Részletesebben

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete

31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete 31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról

Részletesebben

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás

Étkeztetés. Házi segítségnyújtás Étkeztetés Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodnak, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel

Részletesebben

Az ellátások tartalma

Az ellátások tartalma TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az ellátások tartalma Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2013. szeptember 21.. 1/2000. (I. 7.) SzCsM

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai:

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Név:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje:... Lakóhelye:...

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület szeptember 4-én tartandó ülésére. Izsák Város Polgármesterétől E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2018. szeptember 4-én tartandó ülésére. Tárgy: A települési támogatásokról és szociális ellátásokról szóló rendelet módosításához.

Részletesebben

ÉTKEZTETÉS SZAKMAI PROGRAMJA. Szervezeti és Működési Szabályzat 2/4. sz. melléklete

ÉTKEZTETÉS SZAKMAI PROGRAMJA. Szervezeti és Működési Szabályzat 2/4. sz. melléklete ÉTKEZTETÉS SZAKMAI PROGRAMJA Szervezeti és Működési Szabályzat 2/4. sz. melléklete I. A SZOLGÁLTATÁS CÉLJA, FELADATA Célja: Magyarországon ma a családok széthullása, a többgenerációs együttélések megszűnése

Részletesebben

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról

Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Tájékoztató a Békés-Rehab Integrált Szociális Intézmény 2013-as szakmai munkájáról Készítette: Prorok Mihály intézményvezető. Tartalom 1. Az intézmény békési egységének adatai... 3. 2. Fenntartó adatai...

Részletesebben

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás házi segítségnyújtás igénybevételéről

Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás házi segítségnyújtás igénybevételéről ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu 14. sz. melléklet Megállapodás házi segítségnyújtás

Részletesebben

a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház)

a) gyermekjóléti szolgálat b) gyermekek napközbeni ellátása - bölcsődében - időszakos gyermekfelügyelet - játszócsoport (játszóház) Kazincbarcika Város Önkormányzatának 7/1998. (II. 27.) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról 1 Kazincbarcika

Részletesebben

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete

Z Á H O N Y VÁROS. Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete Z Á H O N Y VÁROS Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2011./IV.16./ Önkormányzati rendelete A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KRÓNIKUS BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY EMELT SZINTŰ RÉSZLEG SZOLGÁLTATÁSAINAK TARTALMÁRÓL ÉS AZ IGÉNYBEVÉTEL FELTÉTELEIRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A KRÓNIKUS BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY EMELT SZINTŰ RÉSZLEG SZOLGÁLTATÁSAINAK TARTALMÁRÓL ÉS AZ IGÉNYBEVÉTEL FELTÉTELEIRŐL TÁJÉKOZTATÓ A KRÓNIKUS BELGYÓGYÁSZATI OSZTÁLY EMELT SZINTŰ RÉSZLEG SZOLGÁLTATÁSAINAK TARTALMÁRÓL ÉS AZ IGÉNYBEVÉTEL FELTÉTELEIRŐL 1./ A KRÓNIKUS EMELT SZINTŰ SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁNAK HELYE A Kórház közfinanszírozott

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Alapszolgáltatások I. Étkeztetés Házi Segítségnyújtás Jelzőrendszeres Házi Segítségnyújtás Családsegítés Az alapszolgáltatások megszervezésével a települési önkormányzat

Részletesebben

A nappali ellátás igénybevételének módja

A nappali ellátás igénybevételének módja Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas

Részletesebben

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről

Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete. a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hét Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2007. (IV.27.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről Hatályos 2010. január 1-től A szociális igazgatásról

Részletesebben

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea.

A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása. A rekreáció elmélete és módszertana 1. ea. A rekreációval kapcsolatos fogalomrendszer feltárása re- kreáció Szűkebb értelmezésben: feltöltődés kalandsport, unikumsport más sportok rekreáció = sport A rekreáció eszmei és gyakorlati válasz, - tevékenységrendszer

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budakeszi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III. 31.) önkormányzati rendelete Budakörnyéki Önkormányzati Társulás által fenntartott HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat által biztosított

Részletesebben

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez

Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez A (A formanyomtatvány az igényelt szociális ellátás típusának megfelelő adatok figyelembevételével töltendő ki.) 1. Az ellátást

Részletesebben

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA Okirat száma: 2-653453/2016 Alapító Okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Részletesebben

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II.

Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere II. Előadó: Kátainé Lusztig Ilona gyermekjogi képviselő 2013. október

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:1-2/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. február 12. napján tartandó ülésére Tárgy: Segítő

Részletesebben

Sükösd Nagyközség Jegyzője 6346 Sükösd, Dózsa György u Telefon: 79/ Fax: 79/

Sükösd Nagyközség Jegyzője 6346 Sükösd, Dózsa György u Telefon: 79/ Fax: 79/ Sükösd Nagyközség Jegyzője 6346 Sükösd, Dózsa György u. 201. Telefon: 79/563-022 Fax: 79/563-021 Előterjesztés a Sükösd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. december 6-i ülésére Tárgy: A

Részletesebben

54 762 02 0010 54 01 Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó

54 762 02 0010 54 01 Gerontológiai gondozó Szociális szakgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

18. Idősek szociális ellátása

18. Idősek szociális ellátása 18. Idősek szociális ellátása Pénzbeli ellátások időskorúak járadéka Célja: Jövedelem kiegészítése, pótlása Viszonyítási alap: öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege: 2008-tól- 28 500 Ft Időskorúak

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések

I. fejezet Általános rendelkezések Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2006. (IV. 25.) Hö. r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi rendszeréről 1 (a módosításokkal egységes szerkezetben) A képviselő-testület a helyi

Részletesebben

2 0 1 4. S Z A K M A I P R O G R A M O P Á L H Á Z L A K Ó O T T H O N

2 0 1 4. S Z A K M A I P R O G R A M O P Á L H Á Z L A K Ó O T T H O N 9476 - Zsira, Rákóczi F. u. 12. Igazgató: 06-99/543-209 Titkárság: 06-99/543-201 Központ: 06-99/543-200 Fax.: 06-99/543-208 E-mail: fogyotthon@zsiraint.hu Honlap:www.efozsira.hu S Z A K M A I P R O G R

Részletesebben

Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról

Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 10 /2007. ( VI.27. ) sz. rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátások szabályozásáról Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testülete a szociális igazgatásról

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2008. Előkészítő: Váradi Gézáné/Végh Endréné E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület

Részletesebben

2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok

2. A személyes gondoskodást nyújtó ellátás igénybevételének módja, eljárási szabályok Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2017. (III. 30.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési

Részletesebben