BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE"

Átírás

1 Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott. (Paulo Coelho) BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE a 2012/2013. TANÉVRE

2 I. A 2012/2013- AS TANÉVET MEGHATÁROZÓ CÉL ÉS FELADATRENDSZER 1. Az intézmény szakmai célja a es tanévben A kollégium létszáma 174 fő, a tanulók 68,4 %- a halmozottan hátrányos helyzetű, míg a 15,5 % HH- s tanuló. Egyre több azon tanulók száma, akik szociális vagy/ és mentális hátrányokkal küzdenek. Ez komoly feladatokat ró a kollégiumi nevelőtanárokra. Minden évben jelentős a tanulók lemorzsolódása. Iskolatípust tekintve kb. 80 % a szakiskolai tanulók aránya, ahol a lemorzsolódás még nagyobb arányú. Célunk a lemorzsolódás csökkentése, a szociális hátrányok kompenzálása, inkluzív pedagógiai környezet kialakítása. A csoport munkáját meghatározó helyzetelemzés elkészítése, ennek megfelelő munkaterv elkészítése Folyamatos együttműködés a tanulók érdekében az iskolai osztályfőnökökkel és a szaktanárokkal. A tanulmányi munka folyamatos ellenőrzése, tanulmányi eredmények javítása. Pályázati lehetőségek keresése a tanulóink szociális, kulturális helyzetének javítása érdekében (TÁMOP 3.1.4, illetve a TÁMOP 3.3.8) A szülőkkel való kapcsolattartás, partneri együttműködés erősítése, a szülők érzékenyítése a gyermekük problémája iránt. Egyéni foglalkozások, a tanulókkal való törődés erősítése. A diákönkörmányzat működésének támogatása, munkájuk erősítése. Az adminisztrációs fegyelem további erősítése (önellenőrzés és a vezetői ellenőrzés gyakoribbá tételével) Szociálpedagógiai szakos főiskolai hallgatok gyakorlatának segítése. 2. Arany János Kollégiumi- Szakiskolai Program Intézményünk elsőként indította a Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi - Szakiskolai Programját, amely immár hatodik éve működik eredményesen. Kollégistáink közel 60%-a vesz részt a programban. Az elmúlt tanévben 32 tanuló végzett az első és a második induló évfolyamunkról. Ezek a tanulók már öt év távlatából értékelik a programot. Valamennyien sikeres szakmunkás vizsgát tettek. A program által nyújtotta lehetőségeket kihasználva szakmával, plusz kvalifikációkkal és olyan szemlélettel bocsátottuk őket útjukra, amely bitósítja számukra az életben való helytállás lehetőségét. Célunk: a lemorzsolódás csökkentése a tanulmányi eredmények javítása felkészítő foglalkozásokról való hiányzások csökkentése, különösen az iskolai foglalkozások esetében. iskolai hiányzás csökkentése a szülőkkel való kapcsolattartás erősítése 3. Referencia intézmény Feladatok a referencia- intézménnyé válásból kifolyólag. további jó gyakorlatok feltöltése- szülői házzal való együttműködés lehetősége és annak erősítése. részvétel a pályázat feltételeként meghatározott továbbképzéseken. szolgáltatói feltételek biztosítása

3 RENDEZVÉNYTERV Időpont Program Szervező, felelős Augusztus 16. Alakuló értekezlet Igazgató Augusztus 27. Tanévnyitó értekezlet Igazgató Szeptember 02. Szeptember 15. Október, december, február, március, április, május, június Beköltözés, szülői értekezlet Jelentkezés a kollégiumban szervezett szakkörökre, sportkörökre Igazgató, csoportvezetők szakkörvezetők Október 1. Szakkörök indítása szakkörvezetők Kollégiumi ünnepek, rendezvények: Aradi Vértanúk Napja, Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója, A kommunista diktatúra áldozatai emléknapja, Az 1848/1849. forradalom és szabadságharc évfordulója, A Holokauszt áldozatainak emléknapja, A nemzeti összetartozás napja Ismerkedési est, Ki tud többet Babus Jolánrólvetélkedő, Mikulás, Karácsony est, Farsang, Nőnap Babus Kupa, Művészeti Fesztivál, Ballagás, Pedagógus nap Igazgató, csoportvezetők Február, június Nevelési értekezlet Igazgató A tanév rendje a 3/2012. (VI.8.) EMMI rendelet alapján A szorgalmi idő első tanítási napja: szeptember 3. (hétfő) A szorgalmi idő utolsó tanítási napja: június 14. (péntek) A tanítási napok száma: 181 nap Az iskola utolsó, befejező évfolyamán a középiskolákban és a szakiskolákban az utolsó tanítási nap: május 2. (csütörtök) Az I. félév: január 11-ig tart. Az I. félévet lezáró tanulmányi munka értékelése: (hétfő) A II. félévet lezáró tanulmányi munka értékelése: (hétfő) Tanítási szünetek: Őszi szünet: október 29 november 4-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap: október 27. (szombat) Visszaérkezés a kollégiumba: november 4. (vasárnap) A szünet utáni első tanítási nap: november 5. (hétfő)

4 Téli szünet: Tavaszi szünet: december január 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap: december 21. (péntek) Visszaérkezés a kollégiumba: január 2. (szerda) A szünet utáni első tanítási nap: január 3. (csütörtök) március 28 - április 2-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap: március 27. (szerda) Visszaérkezés a kollégiumba: április 2.(kedd) A szünet utáni első tanítási nap: április 3. (szerda) Munkarendváltozás évben a 39/2011.(X.14.) NGM rendelete alapján 2012.október 22. (hétfő) pihenőnap október 27. (szombat) munkanap november 10. (szombat) munkanap november 2. (péntek) pihenőnap december 15. (szombat) munkanap december 24. (hétfő) pihenőnap Munkarendváltozás évben a 28/2012.(IX.4.) NGM rendelete alapján 2012.december 1. (szombat) munkanap december 31. (hétfő) pihenőnap AUGUSZTUS Augusztus 8-ig Augusztus 16. Első és felső éves tanulók kiértesítése Balázsné Kulcsár Zsuzsa Alakuló értekezlet Nevelői munkarend elkészítése Augusztus 27. Nyitó értekezlet SZEPTEMBER Szeptember 2. Beköltözés Szülői értekezlet csoportvezető nevelők Szeptember 2. AJKSZP egyéni tanulói szerződés megkötése csoportvezető nevelők

5 Szeptember 3. Szeptember 3. Szeptember 3-tól Szeptember 13. Szeptember 14- ig Szeptember 14 - ig Szeptember 14- ig Szeptember 14- ig Szeptember 14- ig Szeptember 14- ig Szeptember 14- ig Szeptember 14- ig Szeptember 17- ig Szeptember 17. Első tanítási nap Éves mérési terv készítése, mely része a minőségügyi csoport tervének. Havasi Beáta Szabadidős, kötelezően választandó és szabadon választható, meghatározott időrendű foglalkozások indítása. Szászi Ilona Baleset-és tűzvédelmi oktatás a tanulók részére Koncz Sándor Tanév eleji adminisztrációs feladatok (törzskönyv, naplók, visszautazási rend, szobabeosztások véglegesítése, ideiglenes lakcímbejelentés, kollégiumi füzetek kitöltése) csoportvezető nevelők Szervezési feladatok (konyhai ügyelet, takarítási rend) csoportvezető nevelők Csoportfoglalkozások, diákkörök, AJKSZP foglalkozások tematikáinak kidolgozása Intézményi rendezvényterv elkészítése AJKSZP szemponttal DT rendezvényterv elkészítése AJKSZP szemponttal AJKSZP munkacsoport munkatervének elkészítése Havasi Beáta AJKSZP tanulók egyéni fejlesztési terv eljárásrendjének felülvizsgálata Havasi Beáta AJKSZP munkaköri leírások felülvizsgálata AJKSZP tanulók heti rendjének kialakítása csoportvezető nevelők AJKSZP foglalkozások beindítása a tanulók heti rendje alapján Szeptember 17. Színházlátogatás Szászi Ilona Szeptember 25. Gyakorlati helyek látogatása ütemtervének elkészítése (11. évfolyam) Havasi Beáta

6 Szeptember 30- ig Szeptember 30- ig Szeptember 30- ig Szeptember 30- ig Szeptember 30- ig AJKSZP tanulók komplex helyzetének mérése, mérőlapok értékelése Havasi Beáta Rendezvények, AJKSZP programhétvégék tematikáinak kidolgozása AJKSZP tanulók egyéni fejlesztési tervének kialakítása (felsőbb évfolyamok) csoportvezető nevelők AJKSZP szociális bizottságának bővítése, szabályzatának felülvizsgálata Kapcsolati háló felülvizsgálata Havasi Beáta OKTÓBER Október 4. ISMERKEDÉSI EST Október 9. Október 11. Október Látogatás Lónyára Babus Jolán kollégiumunk névadójának sírjához. (I. évf.) Szászi Ilona KI TUD TÖBBET BABUS JOLÁNRÓL? - I. évfolyamosok vetélkedője Szászi Ilona Gyakorlati hely látogatása (11. évfolyam) csoportvezető nevelő Havasi Beáta Október 15. Október 18. Színházlátogatás DT küldöttközgyűlés Szászi Ilona Október. 18. Október. 31- ig Október 23-ára emlékezünk (faliújság, kollégiumi rádió, koliújság) Brezovszki Zita Családlátogatás ütemtervének elkészítése az AJKSZP első évfolyamos tanulókra vonatkozóan. Havasi Beáta

7 Október 31- ig Október 31- ig Október 31- ig Október 31- ig Október 31- ig Október 31- ig Október 31- ig AJKSZP tanulók egyéni fejlesztési tervének kialakítása (9. évfolyam) csoportvezető nevelő Az egyéni fejlesztési terv megbeszélése a tanulóval (9-12. évfolyam). csoportvezető nevelők AJKSZP tanulók heti rendjének kialakítása (9. évfolyam) csoportvezető nevelők Pályaorientációs mérés szoftverrel (10. évfolyam) Havasi Beáta Kapcsolatfelvétel az általános iskolákkal megkeresés levélben vagy személyesen Havasi Beáta Tanulmányi cserediákprogram (10. évfolyam) Brezovszki Zita Munkakonferencia programjának elkészítése NOVEMBER Október 29 november 4. ŐSZI SZÜNET Utolsó tanítási nap: október 27. (szombat) Első tanítási nap: november 5. (hétfő) November Családlátogatás az AJKSZP első évfolyamos tanulóknál, családlátogatás alkalmával strukturált interjú (a szociális helyzet felmérését célozza) a meglévő szempont rendszer alapján. Látogatásokról feljegyzés készítése. Csikósné Miklós Csilla November TOLDI TUSA (Szolnok) November 19. November 19. A tanulmányi munka negyedévi rétékelése Színházlátogatás (Vásárosnamény) Szászi Ilona November 22. Játékos sportvetélkedő

8 November November 30. November 30. November 30. November 30. November 30- ig November 30- ig November 30- ig November 30- ig Kooperációra épülő tanári fejlesztő műhelyek az iskoláéval közösen tanulók értékelésének céljából Havasi Beáta Általános iskolák megkeresése 6.,7. és 8. évfolyamos HHH tanulók feltérképezése érdekében Havasi Beáta Kapcsolatfelvétel az általános iskolákkal megkeresés levélben vagy személyesen Havasi Beáta Kollégiumot és iskolát bemutató tájékoztató eljuttatása az általános iskolákhoz Havasi Beáta A program beiskolázást célzó, fókuszált hirdetése a különböző médiákban Havasi Beáta Felvételi eljárásrend felülvizsgálata Havasi Beáta Az AJKSZP fejlesztési stratégia felülvizsgálata Havasi Beáta Munkakonferencia a régió kollégiumai számára Munkaügyi központ tájékoztatója November 30- ig Baráti futballmérkőzés DECEMBER December 4. December 5. Színházlátogatás (Nyíregyháza) Szászi Ilona MIKULÁS KUPA (Nyírbátor) December 6. DT- Mikulás December 10. Színházlátogatás (Vásárosnamény) Szászi Ilona

9 December 20. KARÁCSONY EST Havasi Beáta Szászi Ilona December 21- ig December 21- ig December 21- ig December 21- ig Nyílt nap az iskolával közösen Általános iskolák megkeresése 6.,7. és 8. évfolyamos HHH tanulók feltérképezése érdekében Havasi Beáta Kollégiumot és iskolát bemutató tájékoztató eljuttatása az általános iskolákhoz Havasi Beáta A program beiskolázást célzó, fókuszált hirdetése a különböző médiákban Havasi Beáta December 27 Január 2. TÉLI SZÜNET Utolsó tanítási nap: december 21. (péntek) Első tanítási nap: január 03. (csütörtök) Hazautazás megszervezése csoportvezető nevelők JANUÁR Január 3. Január Január Első tanítási nap (kedd) Közösségformáló tevékenység (sítábor) Közösségformáló tevékenység (sítábor) Január 28- ig Statisztikai adatlapok kitöltése, kollégiumi összesítés Tanulmányi munka félévi értékelése, kollégiumi összesítése Kollégiumi jelentkezési lapok és nyomtatványok előkészítése Január Értékelő - minősítő csoportfoglalkozások Január 31. Szobabajnokság zárása Január 31- ig A tanulók szöveges értékelése iskolai és kollégiumi munkáról csoportvezető nevelők

10 Január 31- ig Január 31- ig Január 31- ig Január 31- ig Kiváló kollégista pályázatok beadásának határideje AJKSZP tanulók egyéni fejlesztési tervének felülvizsgálata csoportvezető nevelők Mérés, mérőlapok értékelése - (9., 11. és 12. évfolyam) Havasi Beáta Kollégiumot és iskolát bemutató tájékoztató eljuttatása az általános iskolákhoz Havasi Beáta Január 31- ig DT választás előkészítése FEBRUÁR Február 4. Kiváló kollégista pályázatok elbírálása Február 5. DT választás Február 7. Kollégiumi közgyűlés Február 11. Félévi nevelőtestületi értekezlet Február 14. Baráti futballmérkőzés Február 14. AJKSZP szociális bizottságának ülése Február 21. FARSANG Brezovszki Zita Csikósné Miklós Csilla Február Február AJKSZP kiskonferenciák, intézménylátogatás Családlátogatás ütemtervének elkészítése a leendő, lehetséges AJKSZP kollégistákra vonatkozóan Havasi Beáta

11 Február Felvételi elbeszélgetés AJKSZP- s munkacsoport Február Családlátogatás a célcsoportba tartozó leendő, lehetséges AJKSZP programos tanulóknál. Családlátogatás alkalmával strukturált interjú (a szociális helyzet felmérését célozza) a meglévő szempont rendszer alapján. Látogatásokról feljegyzés készítése. Havasi Beáta Halászné Nagy Katalin Február AJKSZP szülői értekezlet csoportvezető nevelők Február Február Február 28- ig AJKSZP értékelése visszajelzés a szülőknek Havasi Beáta ECDL vizsga ( évfolyam) Csikósné Miklós Csilla Munkakonferencia programjának elkészítése MÁRCIUS Március 4 7. Projekthét- a programhétvégékhez kapcsolódóan csoportvezető nevelők Március 7. NŐNAP Koncz Sándor Március 8. BABUS-KUPA AJKSZP programhétvége csoportvezető nevelők Március 14. Március 15- re emlékezünk (faliújság, kollégiumi rádió, koliújság) Brezovszki Zita Március Színházlátogatás Szászi Ilona Március Felmérés a visszajelzési rendszerről a tanulók és a szülők körében Havasi Beáta Március Előkészítő tábor- szakiskola

12 Március Március Március Március Családlátogatás a célcsoportba tartozó leendő, lehetséges AJKSZP programos tanulóknál. Családlátogatás alkalmával strukturált interjú (a szociális helyzet felmérését célozza) a meglévő szempont rendszer alapján. Látogatásokról feljegyzés készítése. Havasi Beáta Halászné Nagy Katalin Pályaorientációs mérés szoftverrel a felvételin megjelenő lehetséges, leendő tanulóknál Havasi Beáta Döntés a tanulók felvételéről (AJKSZP) AJKSZP- s munkacsoport AJKSZP- s tanulók kiértesítése AJKSZP programfelelős, iskolatitkár Március Munkakonferencia ÁPRILIS Március 28-tól - április 2-ig TAVASZI SZÜNET Utolsó tanítási nap: március 27. (szerda) Első tanítási nap: április 13. (szerda) Április 4. Játékos sportvetélkedő Április Projekthét- a programhétvégékhez kapcsolódóan csoportvezető nevelők Április AJKSZP programhétvége csoportvezető nevelők Április 15 - ig Április A tanulmányi munka értékelése Kooperációra épülő tanári fejlesztő műhelyek az iskoláéval közösen tanulók értékelésének céljából Havasi Beáta Április 23. BALLAGÁS Halászné Nagy Katalin Április 26 - ig Kollégiumi jelentkezési lapok a felsőbb éves tanulók részére

13 Április 25 - ig A tanulók szöveges értékelése iskolai és kollégiumi munkáról (12. évfolyam) Halászné Nagy Katalin Április 25 - ig Április Április Egyéni fejlesztési terv értékelése (12. évfolyam) Halászné Nagy Katalin II. AJKSZP Művészeti Fesztivál Szászi Ilona Felmérés a visszajelzési rendszerről a tanulók és a szülők körében Havasi Beáta MÁJUS Május 6. A felsőbb éves tanulók jelentkezési lapjának beadási határideje. csoportvezető nevelő Az első éves tanulók jelentkezési lapjának beadási határideje Május 16 ig Május Május 31 - ig Május Május Csoportvezető javaslatok elkészítése a kollégiumi tagság meghosszabbításához. csoportvezető nevelők AJKSZP történelmi vetélkedő és homokvárépítő verseny (Hajdúböszörmény) Csikósné Miklós Csilla Döntés a tanulók kollégiumi tagságának meghosszabbításáról Elutasított és feltételesen felvett tanulók kiértesítése. Döntés az első éves tanulók kollégiumi felvételéről. Az első éves tanulók értesítése. ECDL vizsga Csikósné Miklós Csilla AJKSZP kiskonferenciák, intézménylátogatás Május 31. PEDAGÓGUS NAP

14 Május 31 - ig OFI központi (A- komp) mérések- munkatervnek megfelelően (9-11. évfolyam), szociometria szoftverrel történő mérés (9. évfolyam); mérőlapok értékelése. Havasi Beáta Május 31 ig Május 31 - ig AJKSZP tanulók karriertervének elkészítése (10. évfolyam) Brezovszki Zita AJKSZP végzett tanulók nyomon követése csoportvezető nevelők JÚNIUS Május 27 től június 6 ig A tanévvégi minősítő csoportfoglalkozások. csoportvezető nevelők Május június 6. KOLIMPIA Június 14- ig Egyéni fejlesztési terv értékelése (9-11. évfolyam). csoportvezető nevelők Június 14- ig AJKSZP tanulók karriertervének értékelése és korrekciója ( évfolyam) csoportvezető nevelő Június 14- ig Június 14. Június Június 14. Június 14. Június 14. (péntek) Június 20 - ig A tanulók szöveges értékelése iskolai és kollégiumi munkáról csoportvezető nevelők A tanulmányi munka értékelése Egyéni beszélgetés a tanulóval és a családjával: év végi értékelés csoportvezető nevelők Kiváló kollégista pályázatok benyújtásnak határideje csoportvezető nevelők AJKSZP szociális bizottságának ülése Utolsó tanítási nap. Hazautazás, kiköltözés csoportvezető nevelők Kiváló kollégista pályázatok elfogadásának határideje.

15 Június 24. Tanévzáró nevelőtestületi értekezlet Június 27. Kollégiumi beiratkozás Június 28- ig Egy jó gyakorlat leírása, átvétele Június 28- ig AJKSZP újra pályázása Június - szeptember AJKSZP beszámoló

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2. Rendkívüli munkanapok Munkanap

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok

A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok 1. Szorgalmi idő A tanév rendje, tervezési, szervezési feladatok Esemény Időpont Felelős Első tanítási nap Utolsó tanítási nap Utolsó tanítási nap a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2016. szeptember 1. 2017. június

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium OM 040512 Munkaterv 2017 / 2018. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június

Részletesebben

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv

Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégium Munkaterv 2015 / 2016. tanév A kollégium éves munkaterve A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kollégiumi Tagintézménye 2018/2019 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2018. aug.21. k Alakuló

Részletesebben

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd)

Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) IGAZGATÓI UTASÍTÁS A TANÉV RENDJÉRE VONATKOZÓAN: Nappali oktatás: Első tanítási nap: 2009. 09.01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2010. 06. 15. (kedd) Tanítási napok száma: 183 általános iskolában 182 Szakiskolában

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja

A 2016/2017. tanév rendje, munkaterve, fő feladatai, programja SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Klapka György Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM Azonosító: 203056 H-5100 Jászberény, Hatvani út 2. Tel.: igazgatóság: 06-20/394-9349, gazdasági iroda: 06-20//393-8112

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE

Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ OM: 034923 1086 Budapest, Bauer Sándor u. 6-8. A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE A 2012/2013. TANÉV HELYI RENDJE Alakuló értekezlet 2012. augusztus 27. 9.00 Konzultációk 2012. augusztus 27. 10.00-13.00 2012. augusztus 28. 9.00-13.00 Osztályozó- és javítóvizsgák az esti tagozaton 2012.

Részletesebben

MUNKATERVI ESEMÉNYNAPTÁR Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium 2018/2019-es tanév

MUNKATERVI ESEMÉNYNAPTÁR Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium 2018/2019-es tanév 2018. MUNKATERVI ESEMÉNYNAPTÁR Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium 2018/2019-es tanév Augusztus 27. Alakuló nevelőtestületi értekezlet. A Munkaterv és a Feladatellátási terv

Részletesebben

5. A szorgalmi idő rendje

5. A szorgalmi idő rendje 5. A szorgalmi idő rendje A 2013/14. tanév első tanítási napja: utolsó tanítási napja: az iskola utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: az I. félév: a félévi értesítők kiosztása: 2013. szeptember

Részletesebben

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2017/18. 1. 2017-2018-AS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma szakgimnáziumban: 178 nap, a gimnáziumban 179 nap. A tanítási év első tanítási napja 2017. szeptember

Részletesebben

A 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI A MUNKATERV ALAPJÁN

A 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI A MUNKATERV ALAPJÁN 1 A 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI A MUNKATERV ALAPJÁN 1. számú melléklet: A tanév helyi rendje 1. A szorgalmi idő 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet 2. alapján: 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2014/2015-ös tanévben Augusztus Augusztus 18. Augusztus 21. Augusztus 21-22 Augusztus 21-25. Augusztus 26. Augusztus 27. Augusztus 28. Vezetőségi értekezlet

Részletesebben

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma Közzétételi lista Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma 1. A kollégiumi felvételi lehetőségről szóló tájékoztató: A tanuló az iskola útján vagy közvetlenül kérheti kollégiumi felvételét, valamint externátusi

Részletesebben

BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE

BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott. (Paulo Coelho) BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES

Részletesebben

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV

VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV TANÉV VESZPRÉMI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM GÖNCZY PÁL SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA MUNKATERV 2016-17 TANÉV 2016-17-es tanév rendje Első tanítási nap: 2016. szeptember 01. (csütörtök) Utolsó tanítási nap: 2017.

Részletesebben

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium

Pápai Petőfi Sándor Gimnázium A tanév rendje, a 2018/19-es tanév feladatainak ütemezése augusztus 24. péntek augusztus 25. szombat augusztus 26. vasárnap augusztus 27. hétfő augusztus 28. kedd augusztus 29. szerda augusztus 30. csütörtök

Részletesebben

OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE

OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE Melléklet KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2015/16. 1. 2015-2016-OS TANÉV KOLLÉGIUMI MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 180 nap. Az első tanítási nap: 2015. szeptember 1. (kedd), az utolsó tanítási nap: 2016.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE

A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE A TANÉV FELADATAINAK ÜTEMEZÉSE 1. Tanév előkészítése: 2015. augusztus 21-től augusztus 31-ig 2. Alakuló-értekezlet: 2015. augusztus 25. 8.00 óra (kedd) 3. Iskolai javítóvizsgák lebonyolítása 2015. augusztus

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Terney Béla Kollégium Szentes 2014/2015 Készült a 229/2012. (VIII. 28.) nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormányrendelet 23.. alapján. 1. A kollégiumban

Részletesebben

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai

A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A tanévben tervezett jelentősebb rendezvények és események időpontjai A 2016/2017-os tanév rendje 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A szorgalmi

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja

A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

2015/2016. tanév rendje

2015/2016. tanév rendje 2. sz. melléklet: 2015/2016. tanév rendje 2015/2016. tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) SZEPTEMBER 8.00 Ünnepélyes tanévnyitó (szakközépiskola

Részletesebben

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény

MUNKATERVI ÜTEMEZÉS Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény Püspökladányi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat Petőfi Sándor Általános Iskolai Tagintézmény 4150 Püspökladány Bajcsy-Zs.u.3-5. MUNKATERVI

Részletesebben

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV

NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV NAGYKANIZSAI SZC CSERHÁTI SÁNDOR SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA MUNKATERVE 2015/2016. TANÉV Péterváriné Kiss Sarolta mb. igazgató A tanév rendje Első tanítási nap: 2015. szeptember 1. /kedd/n Utolsó

Részletesebben

A Madách Imre Kollégium. éves munkaterve

A Madách Imre Kollégium. éves munkaterve A Madách Imre Kollégium éves munkaterve a 2014 / 2015. tanévre Készítette: Magyar Zoltán Balassagyarmat 2014. augusztus 1 A tanév helyi rendje: A tanév kezdő napja: 2014. szeptember 1. A tanév záró napja:

Részletesebben

2018/2019. tanév ütemterve

2018/2019. tanév ütemterve 2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi

Részletesebben

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium munkatervének időrendbe foglalt feladatai 2018/2019 2018. augusztus 22. (szerda) 9.00 alakuló értekezlet, munkaközösség vezetői értekezlet 2018. augusztus

Részletesebben

11/2019. (VII. 3.) EMMI

11/2019. (VII. 3.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2019-2020-as kollégiumi munkaterve a 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendelet alapján 8:00 Alakuló értekezlet,

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására

TÁMOP3.1.7-11/2-2011-0401. A ''Babus Jolán Középiskolai Kollégium'' felkészülésének segítése a referencia értékű gyakorlatok átadására A '''' felkészülésének JÓ GYAKORLAT LEÍRÁSA A '''' felkészülésének AZ INTÉZMÉNY JÓ GYAKORLATÁNAK BEMUTATÁSA Szülőkkel való kapcsolattartás módjai A "Jó gyakorlat" célja (folyamatban és eredményben) A szülőkkel

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

A 2013/2014-es tanév ütemterve

A 2013/2014-es tanév ütemterve A 2013/2014-es tanév ütemterve Augusztus: - vezetőségi alakuló értekezlet: munkamegosztás, felelősségi körök kialakítása - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára Felelős: gyakorlati oktatásvezető

Részletesebben

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet

2016. augusztus 31. szerda Beköltözés, szülői értekezlet A BSZC Gépészeti és Számítástechnikai Szakgimnáziuma és Kollégiumának 2016-2017-es kollégiumi munkaterve a 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján 2016. augusztus 31. szerda

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE

BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES MUNKA- ÉS RENDEZVÉNYTERVE Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott. (Paulo Coelho) BABUS JOLÁN KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉVES

Részletesebben

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István

FELADATOK ÜTEMTERVE. időpont esemény felelősök. 24. Alakuló értekezlet Németh István. 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet Németh István FELADATOK ÜTEMTERVE időpont esemény felelősök augusztus 24. Alakuló értekezlet 24. tankerületi tanévnyitó értekezlet 24-25. Javítóvizsga felkészítés 27. Megyei tanévnyitó értekezlet 26. Javítóvizsga 31.

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2011/2012. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2011/2012. tanév 2 I. A 2011/2012. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása - nem

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium eseményterve a 2017/2018-as tanévben Augusztus Augusztus 21. Augusztus 22. Augusztus 22-23 Augusztus 23-29. Augusztus 29. Vezetőségi értekezlet Tantestületi alakuló

Részletesebben

Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév

Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév Munkaterv Tanévi feladatok 2017/18. tanév K a r c a g i S Z C Mezőtúri Szakközépiskolája és Kollégiuma 5400 MEZŐTÚR, FÖLDVÁRI ÚT 8. esemény időpont felelős Tanévkezdő munkaértekezlet 2017. 08. 21. 9.00,

Részletesebben

Hónap Események Felelős. Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés kollvez, tanárok

Hónap Események Felelős. Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés kollvez, tanárok A 2017-2018. tanév helyi rendje Eseménynaptár Hónap Események Felelős Szeptember - kollégiumi tanévnyitó megbeszélés - kollégisták fogadása, elhelyezése, szülői értekezlet - új tanulók beilleszkedésének

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

TÁPLÁNSZNETKERESZTI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Rendezvényterv 2018/2019. SZEPTEMBER. Program megnevezése Tanévnyitó ünnepély

TÁPLÁNSZNETKERESZTI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Rendezvényterv 2018/2019. SZEPTEMBER. Program megnevezése Tanévnyitó ünnepély 1 TÁPLÁNSZNETKERESZTI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Rendezvényterv 2018/2019. SZEPTEMBER szeptember 1. 10 óra szeptember 1 június 15. szeptember 6. 15 óra 30 szeptember 6. és 12. szeptember 10.

Részletesebben

Eseménynaptár tanév

Eseménynaptár tanév Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.

Részletesebben

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 5123 Jászárokszállás, Deák Ferenc u. 59. Tel.: 57/433-313 Fax.: 57/433-314, e-mail: jaszdeak@gmail.com Éves munkaterv a 2016/17-es tanévre

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben. Augusztus A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2016/2017-es tanévben Augusztus Augusztus 15. Augusztus 22. Augusztus 15-24 Augusztus 23-26. Augusztus 29. Augusztus 30. Vezetőségi értekezlet Tantestületi

Részletesebben

2012/2013. tanév rendje (kivonat)

2012/2013. tanév rendje (kivonat) 2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november

Részletesebben

14/2017. (VI. 14.) EMMI

14/2017. (VI. 14.) EMMI A Békéscsabai SZC Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2017-2018-as kollégiumi munkaterve a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2017/2018. tanév rendjéről alapján

Részletesebben

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet

8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi ért.,12 óra konferencia 9 óra munkaközösségi értekezletek 9 óra nevelőtestületi értekezlet Tanév ütemterve 2015/2016 Tanítási nap száma 2015.aug.25 kedd 9 óra Tanévnyitó értekezlet 2015.aug.26 szerda 2015.aug.27 csütörtök 2015.aug.28 péntek 2015.aug.29 szombat 8 óra javítóvizsgák, munkaközösségi

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje

Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola Kollégiumi Tagintézménye 2017/2018 tanév munkarendje Időpont Nap Események megnevezése 2017. aug.21. h Alakuló értekezlet

Részletesebben

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre

Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység. A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berentei Általános Művelődési Központ Iskola intézményegység A TANÉV RENDJE MUNKA- ÉS FELADATTERV a 2012/2013-es tanévre Berente, 2012. augusztus 21. Jóváhagyta a Berentei Általános Művelődési Központ

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI

A TANÉV HELYI RENDJE 14/2017. (VI. 14.) EMMI Tisztelt Szülők, Kedves Tanulók! A 2017/18-as tanév rendje megjelent a Magyar Közlöny 2017. évi 90. számában. A tanév helyi rendjének meghatározása az emberi erőforrások minisztere 2017/2018. tanév rendjéről

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV

Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma MUNKATERV Miskolci SZC Kós Károly Építőipari Szakgimnáziuma 3527 Miskolc, Latabár E. u. 1. 2018/2019. tanév MUNKATERV Jóváhagyta a nevelőtestület 2018. augusztus 31-én (.. iktatószámú jegyzőkönyv) 1 1. Feladatok,

Részletesebben

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014.

Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/2014. Szegedi Ipari Szakképző és Általános Iskola Déri Miksa Tagintézménye MUNKAREND 2013/20 Az emberi erőforrások minisztere 47/20 (VII. 4.) EMMI rendelete alapján. augusztus 2 26. 27-28-29. 29. Orvosi vizsgálat

Részletesebben

A tanév munkarendje: szeptember

A tanév munkarendje: szeptember Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium 9400 Sopron, Deák tér 51. OM030705 A tanév munkarendje: 2017. szeptember 2017.09.01. péntek munkanap 1 2017.09.02. szombat pihenőnap Tanévnyitó

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont

A 2017/2018-es tanév rendje a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban Feladat Felelős Időpont Feladat Felelős Időpont Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet- Európa a 21. század többpólusú világában Farkas Gábor, Simon György augusztus 25. Magyar-Földrajzi Társaság 70. Vándorgyűlése és 141.

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév

Rendezvénynaptár 2017/2018-as tanév 31 Csütörtök 17:00 Tanévnyitó ünnepély 1 1 Péntek Első tanítási nap 2 Szombat 3 Vasárnap 2 4 Hétfő 5 Kedd 3 4 6 Szerda 5 7 Csütörtök 6 8 Péntek 9 Szombat 10 Vasárnap 7 11 Hétfő 8 12 Kedd 9 13 Szerda 10

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2013 2014.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2013 2014. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2013 2014. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1.

MUNKATERV 2016/2017. augusztus 24. szerda. augusztus 24. szerda. munkaértekezlete Fel.: Csordás Krisztina. augusztus szeptember 1. MUNKATERV 2016/2017 2016 augusztus 24-26, 29-31. augusztus 24. szerda augusztus 24. szerda augusztus 25-26. szeptember 1. csütörtök szeptember 1. csütörtök szeptember 5. hétfő szeptember 1-7. Takarítás,

Részletesebben

A tanév helyi rendje (Általános iskola)

A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. számú melléklet A tanév helyi rendje (Általános iskola) 1. A szorgalmi idő / a 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet 1. és 3. -a alapján/ 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő

Részletesebben

A tanév munkarendje SZEPTEMBER

A tanév munkarendje SZEPTEMBER A tanév munkarendje 2016. SZEPTEMBER 01. csütörtök munkanap 1 Első tanítási nap 02. péntek munkanap 2 03. szombat pihenőnap 04. vasárnap pihenőnap 05. hétfő munkanap 3 Jelentkezési határidő az őszi érettségire

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév

Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV. 2010/2011. tanév Némann Valéria Általános Iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. MUNKATERV 2010/2011. tanév 2 I. A 2010/2011. tanév kiemelt feladatai 1. A Közoktatási törvény módosításából adódó feladatok megvalósítása Pedagógiai

Részletesebben

A tanév helyi rendje tanév

A tanév helyi rendje tanév A tanév helyi rendje 2018-2019. tanév 1. A szorgalmi idő 1.1. Az intézményünkben a munkát tanév, ezen belül a szorgalmi idő keretei között kell megszerveznünk. Az első és utolsó tanítási nap által meghatározott

Részletesebben

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével

GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével 2018.09.01 Szombat Részvétel a Szolnok Város Napja Rendezvényen 2018.09.02 Vasárnap Tanévnyitó ünnepség, Első tanítási napon megjelent tanulók, 2018.09.03 Hétfő valamint a tanulói jogviszonnyal rendelkező

Részletesebben

Dátum Nap Program Felelős

Dátum Nap Program Felelős Tan. napok száma Dátum Nap Program Felelős 2019.08.02 péntek Tankönyvek átvétele tankönyvfelelősök, 2019.08.21 szerda 09.00 Jelentkezés a munkára 08.00 Munkaközösségek 2019.08.22 csütörtök megbeszélése

Részletesebben

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény

Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. esemény Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája dátum nap egyéb tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma esemény időpont (óra:perc) 2016. augusztus 22. hétfő 23.

Részletesebben

ÉVES MUNKATERV 2016/2017

ÉVES MUNKATERV 2016/2017 ÉVES MUNKATERV 2016/2017 I. A TANÉV KIEMELT FELADATAI A köznevelési törvény, szakképzési törvény, új OKJ módosítások megismertetése a tantestülettel; az új szakmai kerettantervek áttekintése, A szakképzés

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben