Hogyan kaptuk meg Isten törvényét? Isten teremtett mindenkit. Így minden ember az Ő irányítása alatt áll. Én is. Te is. Mindenki, mert Ő alkotott.
|
|
- Zoltán Hegedűs
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 V. évfolyam, 12. szám, augusztus Hogyan kaptuk meg Isten törvényét? Isten teremtett mindenkit. Így minden ember az Ő irányítása alatt áll. Én is. Te is. Mindenki, mert Ő alkotott. Mivel Ő hozzá tartozunk, Neki kell élnünk. Neki kell élnünk hálából, úgy ahogyan Ő mondja. Isten elmondta nekünk, hogy hogy kell élnünk az Ő törvénye által. Ez a törvény feltárja előttünk, hogy mit szabad csinálnunk, és mit nem szabad. Az Ő törvénye megmutatja, hogy milyen emberekké kell lennünk. Valamikor régen, az Izraelitáknak, Isten kiválasztott népének adta az Úr a Tízparancsolatot. Az Izraeliták sátrakban laktak, a Sínai-hegy körül. Mózes volt a vezetője Isten népének. Mózes kivezette őket Egyiptomból. Egy nap az Úr azt mondta Mózesnek: Mondd a népnek, készüljenek fel. Mossák meg magukat és ruháikat. Lefogok jönni hozzájuk, a Sínai-hegy tetejére. Beszélni fogok nekik. Ez egy nagyon különleges alkalomnak számított. Az Izraeliták izgatottan várták. Megmosták sátraikat, ruháikat és ők maguk is megmosakodtak. Korán reggel, a harmadik napon, az Izraeliták kijöttek sátraikból. és megláthatták a fényes villámokat.
2 Felnéztek a Sínai-hegyre. Hatalmas, fekete felhő tárult a szemük elé a hegy tetején. Hirtelen mennydörgéseket kezdtek hallani. Mikor mindannyian közel értek a hegyhez, az Úr lejött tűz és füst formájában. A hegy remegett, az emberek megrémültek. Láthatták és hallhatták milyen hatalmas Istenük van. Ekkor Isten elmondta törvényeit, a Tízparancsolat. Isten maga szólta ezeket a parancsolatokat a hegy tetejéről. Az Ő szavai úgy hatottak, mint a villám. Az egész nép hátrálni kezdett a hegytől, mert féltek. Mózes azt mondta: Ne féljetek! Isten megmutatja milyen hatalmas, így biztosan engedelmeskedni fogtok neki. Ők pedig megígérték, hogy valóban ezt teszik. Azt mondták: Mindent megteszünk, amit az Úr mond. Nézd meg az alábbi térképen, hogyan vándoroltak ki a Zsidók Egyiptomból és hol található a Sínai-hegy. Sínai-hegy Olvasd el a Tízparancsolatot: II. Mózes 20:1-17
3 Mit jelent a törvény? Isten törvénye azt jelenti, hogy mindig Őt kell az első helyre helyeznünk az életünkben. Szeretnünk kell Őt mindennél jobban. Engedelmeskednünk kell Neki jó kedvvel. Mindent megkell tennünk, amit Ő parancsol. Dicsőítenünk kell őt minden nap, és mindennel amit cselekszünk. A Biblia beszél egy szegény özvegyasszonyról, aki szerette az Urat. Egy napon a szegény özvegy kiment az erdőre, hogy rőzsét gyűjtsön. Nagy éhség volt azon a vidéken. Isten nem engedte, hogy eső essen, mert az emberek engedetlenek és gonoszak voltak. Mivel nem volt eső, semmi sem termett. Nem termett gabona sem, amiből lisztet lehessen őrölni. A szegény özvegynek is csak egy maroknyi lisztje maradt. A rőzsét azért gyűjtötte, hogy kenyeret süssön abból és egy kevéske olajából. Amíg szedte a gallyakat, egy férfi jött az úton. A férfinek hosszú haja volt és nagy szakálla, a ruhája poros volt. A férfi így szólt az asszonyhoz: Adj innom, kérlek. Nagy forróság volt. Az özvegy inni adott neki, de amikor tovább indult, a férfi újra megszólította: Adj egy kis kenyeret is, kérlek. Az asszony így válaszolt: Nincs kenyerem. Csak egy kis lisztem meg olajam. Tüzet készítek, hogy megsüssem az utolsó kenyeret fiamnak és magamnak, aztán meghalunk. Válaszként a férfi azt mondta: Ne félj. Menj haza és süss kenyeret, de az elsőt nekem hozd ide. Aztán készíts a fiadnak és magadnak is. Az Úr azt mondja, hogy lesz olajad és liszted is. Mindig lesz liszted és olajad, amíg jön az eső és újra nőni fog a gabona. Ez az ember az Úr prófétája volt, Illés. Amikor az özvegy meghallotta, mit mondott ő neki, elment és kenyeret sütött. Az első cipót a prófétának adta. Éhes volt az asszony is és a fia is, de a fontosabb számára Isten embere volt. Ez által a cselekedete által, az asszony Istent helyezte az első helyre. Hitt az Ő szavában, amit a prófétán keresztül üzent, és engedelmeskedett Neki. Isten megáldotta a szegény özvegyasszonyt. Minden alkalommal, amikor sütött magának, fiának és Illésnek, mindig volt olaja és lisztje. Minden úgy történt, ahogy az Úr megígérte.
4 Amikor Isten valamit a semmiből alkotott 1. nap Valamikor régen semmi sem létezett. Nem létezett a világűr, az ég, a Nap, a Hold, a csillagok és a Föld. Még víz sem. Nem léteztek növények, fák, állatok, emberek. Semmi sem létezett, kivéve Istent. Isten úgy tervezte, hogy a ma létező dolgok mind létrejöjjenek. Ő, hat nap alatt alkotott mindent. Minden nap más és más dolgot egy héten keresztül. Ezt a hetet nevezzük teremtéshétnek. A teremtéshét első napján, Isten négy fontos dolgot alkotott. Idő Talán meglepődtél, hogy Isten teremtette az időt magát. A teremtés előtt nem létezett idő. Csak Isten létezett. Ő örökkévaló. Szóval mindennek kezdete előtt nem létezett idő sem Világűr Isten teremtette a világűrt. Ez lett az a tér, ahova Ő mindent elhelyezett. Anyag Isten alkotta a földet is. Kezdetben megalkotta azt az anyagot amiből felépül Földünk, valamint a sok-sok vizet. Az Úr ezeket az anyagokat, és mindent a semmiből teremtette. Hogyan volt ez lehetséges? Nos, az Ő egyszerű parancsára jött létre. Az Ő szava olyan erőteljes, hogy csak erre volt szükség. Isten lelke volt ott jelen. Néhány nap során, az Ő ereje és energiája képes volt arra, hogy a földet egy gyönyörű hellyé teremtse állatok és emberek számára. De még előtte meg is világította ezt a helyet Fény Kezdetben nagyon-nagyon sötét volt, mindenhol. Így az első napon az idő, a világűr és az anyag után, Isten megalkotta a fényt. Hogyan csinálta? Azt mondta: Legyen világosság! és lett világosság. Megint csak a szavára volt szükség. Ez a fény nem a napból jött, mivel Isten a napot csak a negyedik napon teremtette meg. Akkor honnan jött ez a fény?
5 A Biblia nem beszél erről, de az tudjuk, hogy a Földet fény borította, ahogyan forgott. A Biblia ír arról, hogy majd az új mennyet és új földet is, az Úr maga fogja fénnyel beborítani. Amint a Föld forog, csak az egyik oldala lehet fényben, a másik oldalán sötétség van. Isten a világosságot elnevezte nappalnak, a sötétséget éjszakának. Megalkotta az első 24 órás napot, és lehetőséget adott arra is, hogy ezt mérhessük. Isten az mondta a világosságra, hogy jó. Ez azt jelenti, hogy ez tökéletes része volt Isten teremtési tervének, és Ő elégedett volt vele. Ő tudta, hogy szükségünk lesz fényre, hogy lássunk. De azt is tudta, hogy szükségünk lesz sötétségre is, hogy aludhassunk. A Teremtésnek szüksége van Teremtőre Emberek akik hisznek az evolúcióban azt mondják nekünk a TV-ben és könyvekben, hogy az idő, a világegyetem, az anyag, az energia és minden magától jött létre véletlenszerűen. De hogyan jöhetne létre bármi magától, ha önmagában sohasem létezett? Sokan mondják, hogy az Univerzum mindig jelen volt. Ha mindig is létezett volna a Világegyetem, a Nap és több csillag, akkor ma már nagyon idős kellene legyen. Ebben az esetben kimerült volna energiájuk, és már nem világítanának. Akkor pedig minden kihalt és hideg lenne. De nem így van! A Nap és a csillagok még léteznek. Néhány tudós azt állítja, hogy egy nagy ősrobbanás során jött létre minden. De mikor láttunk valaha olyan robbanást, amely alkotott volna rombolás helyett? Mi tudjuk Isten igéjéből, a Bibliából, hogy Isten nem használt evolúciót vagy ősrobbanást. Mindent Ő alkotott hatalmas erejével. Forrás: Creation for Kids Days 1-7 Ajánlott olvasmány: I. Mózes 1
6 A tanulásról - Egy kicsit hűvös van, nem néznéd meg, miért nem gyúlt be a tűz? - fordult Efraim édesanyja férje felé, miközben összébb húzta magán a mellényét. - Én azt gondolom, annyi parázstól, amennyire a fát ráraktam, hamarosan meleg lesz! - válaszolta a családfő megnyugtatóan. - Hogyan gyúlhat meg a fa, apa? - szólt érdeklődve a fiú. - Kell üzemanyag, forróság, és oxigén! - érkezett a gyors válasz. - De hogy gyullad meg? - kérdezett újra. - Hát, ha csak oxigén van és üzemanyag, de forróság nincs, vagy ha van üzemanyag és forróság, de nincs oxigén hangsúlyozta - illetve ha van forróság és oxigén, de nincs üzemanyag, ugyanúgy egyik esetben sem lesz tüzünk. Mindhárom kell, és akkor melegedhetünk! - magyarázott apa. - Ó, apa, milyen érdekes, de én valójában nem... vagyis nem akarok fizikát tanulni! - jelentette ki magabiztosan, de kicsit elkeseredve Efraim. - Miért nem? - kérdezték a szülők egyszerre. - Nem is tudom..., olyan nehéznek látszik, pedig ahogy elmondtad, mégis egyszerű! - mondta kissé zavarodottan a fiú. - Pedig bármerre nézünk, körülöt-
7 tünk tárgyak vannak, és azok valamilyen formában változnak, alakulnak. Erről jó tudni! Ez fizika! Nem tehetünk úgy mintha ezek a folyamatok nem léteznének, - ugye? - nézett apa mosolyogva a fiára. - Igen, de ha ez nem érdekel annyira? - próbálkozott a fiú. - Nos, valóban vannak dolgok, amik minket nem kellene, hogy érdekeljenek... Először is a bűn megcselekvése! Jó lenne, ha ez közömbösen hagyna minket, de ezen a területen különös érdeklődést mutatunk. Ilyenek vagyunk. Tudod, ami a különböző tudományágakat vagy szakterületeket érinti, nyilván nem lehet az, hogy az ember egyformán mindenhez értsen, de: a világot a Teremtő Isten munkálta hat nap alatt, és ez téged nem hagyhat hidegen. Ha szeretnéd Őt megismerni, a Szentíráson kívül az alkotott világon keresztül is megismerheted, és ez bizony ha tetszik, ha nem - nyomta meg a szót apa - fizika, kémia, matematika, biológia és így tovább, kitűnő összhangban lévő törvényszerűségek! Amint meglátta, hogy fia megszeppen, folytatta. - Nézd, Efraim! - Nem kell tudósnak lenned, de vannak dolgok, amelyek hasznodra válnak, ha megtanulod. Ha ezt Isten iránti kellő tisztelettel teszed, még meg is szeretheted! - De honnan tanuljam meg ezt a sok... - és fejcsóválva széttárta karjait. FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
8 - Könyvekből fiam, és azáltal, hogy nyitott szemmel jársz a világban, és azáltal, hogy mindazt megcselekszed ami a feladatod. Leginkább pedig azáltal, hogy kéred Őt, - mutatott apa fölfelé - hogy adjon neked bölcsességet, hogy megértsed az Ő alkotásait. Végül hogyha hittel tekintesz minden eseményre az életedben és mások életében! - Én csak arra tudok gondolni Édesapám - szólt letörten a fiú hogy egyre több tantárgy van, ami nehezíti a sorsom! - Légy szabad, fiam! - Keresztyénként mi mindenre másképp tekinthetünk! -Ne felejtsd el: Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható a láthatatlanból állott elő (Zsid.11,3) - ez nekünk szól elsősorban! Efraim kerekre nyitott szemekkel bámult, aztán az ablakon kinézve messzire merengett. Szeretett volna mindent megérteni, mindent tudni. A kályhában hangosan pattogott a tűz. Részlet a Párbeszédek szülők és gyermekeik között című könyvből
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/24. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja A t zember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter 60/24. Történet www.m1914.org Bible for Children, PO
bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: nóé engedelmeskedik Istennek Olvasd
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE
Levelező Klub FELFEDEZŐK 1. 1. LECKE 1. rész Kedves Barátunk! Gondolkoztál már azon, milyen lehet Isten? Isten annyira hatalmas, annyira csodálatos, hogy soha nem tudhatunk meg mindent róla. Isten azonban
bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: József és az angyal Olvasd el: Máté
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tűzember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A tűzember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : E. Frischbutter Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC PO Box
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)
A Mese és a Dal Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) A Menny arról énekel, hogy milyen nagy az Isten, és az egek azt kiáltják: nézzétek, mit teremtett! Minden nap és minden éjjel errõl beszélnek.
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Üdvözlünk Isten családjában!
welcome_layout 1 2015.07.28. 14:26 Page 1 Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy gyermekeként növekedj az Ő megismerésében,
Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.
11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve
SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.
Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív
Jézus az ég és a föld Teremtője
1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
Isten Nagy Terve. 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET
Isten Nagy Terve 4 rész: A FÖLDBŐL FELTÖRŐ ÉLET Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke
Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)
Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról
Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.
1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása
Gyászszertartás Búcsúztató
Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk
bibliai felfedező 1 történet: Isten megteremti a világot Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet, 1 Mózes 1:1 Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1 történet: Isten megteremti a világot Szeretsz különféle
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag
A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for
bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
Isten felméri Ábrahám szeretetét
A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ
Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
Isten mindig azt teszi, ami a legjobb
1 IV. évfolyam, 10. szám, 2010. Szeptember Isten mindig azt teszi, ami a legjobb A korábbiakban már többször is szó volt arról, hogy Isten hatalma milyen nagy. Ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.
AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****
Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Negyven év
A Biblia gyermekeknek bemutatja Negyven év Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012 Bible
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
A létezés lehetőségének
1. A létezés lehetőségének megbecsülése Mit jelent létezni? Mi lehet a különbség a létezés és a nemlétezés között? Mit értünk általában azon, hogy valaki számunkra nem létezik? Van ilyen az életedben?
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA
Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/12. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Negyven év Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Lyn Doerksen 60/12. Történet www.m1914.org Bible for Children,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Nílus hercege
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Nílus hercege Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.
3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN
1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
SZKA_210_01. Tudomány csecsemôkorban
SZKA_210_01 Tudomány csecsemôkorban TANULÓI TUDOMÁNY CSECSEMÔKORBAN 10. ÉVFOLYAM 5 1/1 KÖZJÓ ÉS KÖZBIRTOKOSSÁG SZÖVEGKÁRTYÁK Régi közbirtokosság Mü, Árkosfalvának mostani lakosai fontolóra vévén azt,
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.
DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi
A Biblia gyermekeknek bemutatja Rut : Szerelmi történet Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
El camino A zarándokút. 1. állomás
1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek
A herceg pásztor lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja A herceg pásztor lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible
Jézus lecsendesíti a tengert
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus lecsendesíti a tengert Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
2014. október - november hónap
2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes
Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.
Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:
Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd
bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus halála Olvasd el: Lukács 23:1-26,
Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg
Szatjavánt. Meglátták és felnevettek. A nagyobbik felkapott egy elszáradt, tavalyi fügét, és megdobta a lányt. A másik a fér fit vette célba. Ide építsd! ujjongott Szávitri. Ide építsd a palotánkat! Ezek
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét
Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten kis szolgája
A Biblia gyermekeknek bemutatja Sámuel, Isten kis szolgája Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS
Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki
Mit keresitek az élőt a holtak között
Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni
A gyülekezet másodlagos létszükségletei
A gyülekezet másodlagos létszükségletei Másodlagos létszükségletek Nyílt kommunikáció Egészséges munkahelyi-gyülekezeti dinamika Stigmatizált bűnök igei kezelése Szabadság (Gyülekezeti elnyomás felszámolása)
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
Szalay Gábor ISTENI MELANKÓLIA
Szalay Gábor ISTENI MELANKÓLIA Budapest, 2015 I. VILÁGOSSÁG ÉS SÖTÉTSÉG, ÉLET ÉS LÉT Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 2. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és
bibliai felfedező C1 Kérj meg valakit, hogy segítsen megtalálni! 1. történet: Dániel A különös ország Bibliaismereti Feladatlap
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. történet: Dániel A különös ország Olvasd el: Dániel
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz