Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 2 fő képviselő jelen van.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 2 fő képviselő jelen van."

Átírás

1 Dámóc község önkormányzat képviselő-testülete. Száma: 1/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Dámóc község önkormányzat képviselő-testületének január 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli üléséről. A képviselő-testületi ülés helye: Dámóc Község Önkormányzat hivatalos helyisége, Dámóc, Fő utca 129. Jelen vannak: Tömös Béla Gyuláné polgármester, Kocsis Jánosné, Vaszily József képviselők, Balogh Bertalan a Roma Nemzetiségi önkormányzat Elnöke, Bernáth Béla jegyző nevében és megbízásából: Sipos Zoltánné aljegyző Az ülésről távol maradt: Andrej József és Antal Tibor képviselő. Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 2 fő képviselő jelen van. Jegyzőkönyv hitelesítőknek: Vaszily József és Kocsis Jánosné képviselőket javasolta. Tömös Béla Gyuláné polgármester ismertette javaslatát a napirendi pontokra: JAVASOLT NAPIRENDI PONTOK: 1.) Dámóc, Fő utca 105. szám alatti ingatlan megvásárlása. A Képviselő-testület az alábbi javasolt napirendi pontokat tárgyalta meg: MEGTÁRGYALT NAPIRENDI PONTOK: 1.) Dámóc, Fő utca 105. szám alatti ingatlan megvásárlása. A képviselő-testület a javasolt és megtárgyalt napirendi pontokat 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta és a napirendi pontokat az alábbiak szerint állapította meg: ( a szavazásban 3 fő képviselő vett részt) NAPIRENDI PONTOK: 1

2 1.) Dámóc, Fő utca 105. szám alatti ingatlan megvásárlása. 1.) Polgármester tájékoztatta a Képviselő-testületet arról, hogy megkereste Szabados Csilla, Dámóc, Fő utca 105. szám alatti lakos, akinek tartózkodási helye: Tatabánya, Iparos utca ajtó szám, azzal kéréssel, hogy az Önkormányzat nem vásárolná-e meg az ingatlanát, mivel Tatabányán él és nem is szándékozik visszaköltözni Dámócra. Az ingatlan eladási árát forintra mondta. Az ingatlanon van lakóház is, melynek az állapota már életveszélyes, bontását a cigándi I. fokú építési hatóság már elrendelte. Polgármester javaslata az volt, hogy az ingatlan alkalmas lenne a START közmunka programban növénytermesztésre, és mivel a község központjában van a falukép is szebben mutatna, ha lebontanák a lakóházat és rendbe tennék az ingatlant. Kérte a képviselők véleményét! A képviselők véleménye az volt, hogy a tulajdonos ajánlata árban kedvező, és a közmunka programhoz is szükség lenne az ingatlanra, így jónak tartják, ha az Önkormányzat Tömös Béla Gyuláné polgármester ismertette határozati javaslatát: DÁMÓC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2014. ( I.16.) HATÁROZATI JAVASLATA Tárgy: Dámóc, Fő utca 105. szám alatti ingatlan megvásárlása. Dámóc Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dámóc községben található Szabados Csilla, Dámóc, Fő utca 105. szám alatti lakos, akinek tartózkodási helye: Tatbánya, Iparos utca ajtó tulajdonát képező 136 helyrajzi számú ingatlanát, melynek területe 1950 m forint, azaz Harmincezer forint összegben A Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert az adás-vételi szerződés megkötésére és annak aláírására. A határozati javaslatot a képviselő-testület megtárgyalta, 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta és az alábbi határozatát hozta ( a szavazásban 3 fő képviselő vett részt) : 2

3 DÁMÓC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2014. ( I.16.) HATÁROZATA Tárgy: Dámóc, Fő utca 105. szám alatti ingatlan megvásárlása. Dámóc Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dámóc községben található Szabados Csilla, Dámóc, Fő utca 105. szám alatti lakos, akinek tartózkodási helye: Tatbánya, Iparos utca ajtó tulajdonát képező 136 helyrajzi számú ingatlanát, melynek területe 1950 m forint, azaz Harmincezer forint összegben A Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert az adás-vételi szerződés megkötésére és annak aláírására. 2.) Tisztelt Képviselő-testület! Az 57/2013.(X.4.) BM rendelet (továbbiakban: Rendelet) rögzíti a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásra vonatkozó rendelkezéseit. A támogatás mértéke kemény lombos fafajta esetében Ft/erdei m3 + ÁFA, amelyhez az önkormányzatnak a támogatáson felül önerőt Ft/erdei m3 + ÁFA összegben kell vállalnia, illetve a szállításból adódó költségeket, beleértve a rászorulókhoz való eljuttatás költségeit is. Dámóc község Önkormányzata 84 m3 mennyiségű keménylombos tűzifát vásárolhat, a támogatás összege forint, mely forint + áfa önerőt igényel, valamint a szállításból származó költségeket. Az Önkormányzatok körében végzett előzetes felmérés során a képviselő-testület döntött arról, hogy az Önkormányzat a támogatást igénybe kívánja venni, és az önrészt, valamint a szállítás költségeit vállalja. Az önkormányzatnak rendeletben kell szabályoznia a szociális rászorultság szabályait, az odaítélés részletes feltételeit. A települési önkormányzat a szociális tűzifára való jogosultságról határozattal dönt. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megvitatására és a döntés meghozatalára. Polgármester megkérdezte van-e valakinek kérdése, hozzászólása? A képviselők jónak tartották a rendelet-tervezetet, egyetértettek azzal, hogy a lakásfenntartási támogatásban részesülők mellett a 65 éven felüli egyedül élő nyugdíjasok is részesüljenek a támogatásban. 3

4 A képviselő-testület álláspontja az volt, hogy a községben szinte minden ingatlanon lévő lakóház után kapnak az ott lakók lakásfenntartási támogatást, így más ellátási formát nem kell figyelembe venni a támogatás odaítélésénél. Akik kimaradnak a lakásfenntartási támogatásból ők a 65 éven felüli egyedül élő nyugdíjasok, így figyelembe kell venni őket is a tűzifa szétosztásakor. Polgármester ismertette rendelet-tervezetét, melyet a képviselő-testület megtárgyalt és azt 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadott és az alábbi rendeletét hozta: ( a szavazásban 3 fő képviselő vett részt.) 1/2014.(I.17.) önkormányzati rendelet. Tárgy: A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól. Dámóc község önkormányzat képviselő-testülete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet-tervezetet megtárgyalta, és azt elfogadta. (csatolt rendelet szerint) Kéri a képviselő-testület a polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. - A rendelet megtárgyalása és elfogadása után a polgármester arról tájékoztatta a képviselőtestületet, hogy a községben élők közül 100 család kap szociális tűzifát. 23 család marad ki a szociális tűzifaosztásból, hiszen ők nem részesülnek az Önkormányzattól semmilyen ellátásban és nem is egyedül élő nyugdíjasok. Polgármester úgy gondolta, hogy az Önkormányzat anyagi helyzete lehetővé tenné, hogy saját erőből vegyen meg az Önkormányzat 19 m3 fát, és osszon azoknak a családoknak is, akik nem kapnak a szociális tűzifából, így ők is 0,83 m3 mennyiségű tűzifát kaphatnának. Polgármester kérte a képviselők véleményét. A képviselők elfogadták a polgármester javaslatát, így a községben minden család kapna tűzifát. Tömös Béla Gyuláné polgármester ismertette határozati javaslatát: DÁMÓC KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2014. ( I.16.) HATÁROZATI JAVASLATA Tárgy: Döntés 19 m3 tűzifa megvásárlásáról. Dámóc Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, az Önkormányzat saját erőből megvásárol 19 m3 tűzifát, hogy azok a családok is kapjanak tűzifát, akik a szociális tűzifa osztásból kimaradnak. 4

5 Kérte a képviselő-testület a polgármestert, hogy gondoskodjon a tűzifa megvételéről és annak szétosztásáról. Felelős: Polgármester Tekintettel arra, hogy más napirendi pont nem volt Tömös Béla Gyuláné polgármester megköszönte a megjelenést és az ülést bezárta. K.m.f. Tömös Béla Gyuláné polgármester Bernáth Béla jegyző nevében és megbízásából: Sipos Zoltánné aljegyző Vaszily József jegyzőkönyv hitelesítők Kocsis Jánosné 5

Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 3 fő képviselő jelen van.

Polgármester köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes, mivel a polgármester és 3 fő képviselő jelen van. Dámóc község önkormányzat képviselő-testülete. Száma: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült Dámóc község önkormányzat képviselő-testületének 2014. február 4-én de. 9 órakor megtartott képviselő- testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 23/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88)

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 24/2014. J E G Y Z

Részletesebben

7.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

7.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 7/2018. 7.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 80-82. Száma: 1-115/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. október 09.-én megtartott soronkívüli ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. október 09.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E. 2014. szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2014. szeptember 29-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 50/2014.(IX.29.) számú határozata A települési önkormányzatok

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Zeb e eke. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év szeptember hó 28. napján. Határozatok: 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Zeb e eke. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év szeptember hó 28. napján. Határozatok: 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Kódja JEGYZŐKÖNYV Zeb e eke Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év szeptember hó 28. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2015.(IX.28.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. október

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:21/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:17/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2015. október 9-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő-testületének augusztus 28-ai soron következő nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő-testületének augusztus 28-ai soron következő nyilvános ülésére Nagyvázsony Község Önkormányzata H-8291 Nagyvázsony, Kinizsi u. 96. T./fax: 88/264-011; info@nagyvazsony.hu www.nagyvazsony.hu Szám:.. / 2018. ELŐTERJESZTÉS Nagyvázsony község Önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. szeptember 4-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:8/2013.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 263/2016. (X.19.) határozat Vasas Miklósné bánhorváti lakos részére a Nyugdíjasházban

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JÚNIUS 05-ÉN TARTOTT

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JÚNIUS 05-ÉN TARTOTT TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 2013. JÚNIUS 05-ÉN TARTOTT AZONNAL ÖSSZEHÍVOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatszám: 173-174.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 9/2014. sz. jegyzőkönyve. a 2014. október 2. án megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 9/2014. sz. jegyzőkönyve. a 2014. október 2. án megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. sz. jegyzőkönyve a 2014. október 2. án megtartott ülésről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 05-én 15,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete március 20-i. nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 20-i nyilvános ülésének anyaga Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8445 Csehbánya, Fő utca 39. Szám:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület április 6-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2016. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2016. április 6-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 46. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZAT: 46/2016.(IV.6.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen.

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen. Nemesbikk Község Önkormányzata Képviselő testülete 3592 Nemesbikk Petőfi út 13. Jegyzőkönyv Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete 2014. december 22.napján megtartott ülésen. Jelen

Részletesebben

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat.

1./ Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút turisztikai 70/2008. (VI. 11.) hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagybörzsöny Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 11-én megtartott rendkívüli üléséről. t á r g y a l t n a p i r e n d e k : o k : h a t á r o z a t 1./ Szob-Nagybörzsöny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete március 8-i. rendkívüli, nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 8-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 22/2016. (III.08.) Kt. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2012. március 22. napján 15.30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: Igazoltan távol: Polgárdi Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. június 20-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 14/2012. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 10- én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről Ikt.szám:..-1/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajtai Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 22-én 16,30 órai kezdettel tartott rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. október 21-én tartott üléséről 27./2014.számú képviselőtestületi határozat: a polgármester programjának elfogadása 28./2014.számú képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről 170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)

Részletesebben

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat.

NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/ /2014. Kt. hat. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT ÜLÉSE 13. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE (2014. SZEPTEMBER 30.) Határozatok: 102/2014. 106/2014. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2013. október 30-án megtartott üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozó terme Ráckeve, Szent István tér

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről. 171/16/2014 Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 76/2014.(IX.12.) kt. határozat 77/2014.(IX.12.)

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. augusztus 29-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. február 13-án megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta meg: 1/2015. (I. 22.) Kt. határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 22-én, 13:00 órai kezdettel megtartott, Képviselő-testületi üléséről a Gamási Önkormányzat tanácstermében. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. 215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének hivatali helyisége (Jármi, Kölcsey Ferenc u. 14. szám).

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének hivatali helyisége (Jármi, Kölcsey Ferenc u. 14. szám). 10 Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Gazdasági Bizottsága 2015. szeptember 16-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2017.(I.16.) határozat Dédestapolcsány Község Önkormányzata 2017. évi Startmunka

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18-án tartott rendkívüli üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 1/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről. Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. július 30-i rendkívüli üléséről Ikt. szám: 588-1/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (103-104/2012.) TÁRGYSOROZAT 1) Épületenergetikai fejlesztések

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. november 12-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. 32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2017. február 28-án 15:00 óra N A P I R

Részletesebben

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015/16. SZÁMÚ JEGYZŐKÖNYVE A 2015. évi november hónap 20. napján megtartott nyílt ülésről 1 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK:

8.sz. Jegyzőkönyv HATÁROZATOK: Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 8/2018. 8.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörögi Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) szám alatti épületben

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv

Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 17./2017 Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. augusztus 1-jén 8.00

Részletesebben

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

U G O D. Önkormányzat Képviselő-testületének június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 82-13/2016. U G O D Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28. napján 17 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8564 Ugod, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. 264/4/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK

VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK VATTA KÖZSÉG KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2013. JANUÁR 30. ÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉNEK a./ JEGYZŐKÖNYV, b./ TÁRGYSOROZATA c./ HATÁROZATA 1-5/2013.(I.30.) ÖK. sz. d./ RENDELETE 1 /2013. (II.6.) ÖK.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE

ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE 11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 12.-én, a Községházán 13.00 órai kezdettel megtartott, telefon útján összehívott soron kívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben