Umm. Étll. ^V-Tfe. [ íaí ','í'v* "i.;" ' GYAROK ŐSTÖRTÉNETÉRŐL vendégszerkesztő: Romsics Ignác
|
|
- Ilona Szalainé
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ;.' 1 1 '-.^úil-'i'-r.'.:-- '/; Umm ^V-Tfe [ íaí ','í'v* "i.;" ' MkhT' ff^wm Étll X sm GYAROK ŐSTÖRTÉNETÉRŐL vendégszerkesztő: Romsics Ignác Állati ember, emberi állat e az elemi részecskéknek tömegük? bális éghajlatvédelmi megállapodás sz Tudományos Akadémia reformja
2 Magyar Tudomány 2014/5 A SZÉKELY ÍRÁS EREDETÉRŐL DIÓHÉJBAN Sándor Klára egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék A székely írás eredetének kérdése a kezdetektől szorosan összefonódott a hun hagyománynyal (erről Sándor, 2011). Kézai Simonnál maradt fenn az írás első említése, de az írásról később toposzként továbbörökített jellemzőket (hogy a székelyek kiválóságaik miatt őrizték meg a hun hagyatékot, és betűiket fába róják) Thuróczy János dolgozta ki, összefüggésben azzal, hogy Mátyás szívesen láttatta magát második Attilaként, s a székely írás mint a hun rokonság bizonyítéka körül kultusz alakult ki az udvarban (Sándor, 2014a). A19. század második feléig általánosan elfogadták, hogy a székelyek írása hun hagyaték Ma már csak a dilettáns irodalomban él ez a nézet. Nem előzmény nélkül, de a székely írással kapcsolatos kétkedés a 19. század második felében erősödött föl. Hunfalvy Pál (1881) szerint a 17. században szerkesztették össze a székely ábécét. Réthy László (1888) szerint a hun-székely írás" a héber írás mintájára készült gyártmány. Ez a nézet modernizált formában született újjá (Horváth, 2006), s noha tarthatadan, hiszen a karácsonyfalvi és a vargyasi felirat a század fordulója táján készült (Benkő, 1994), népszerűvé vált abban a laikus diskurzusban, amely a székely írást szélsőjobboldali politikai szimbólumként azonosítja. A tudományos kutatás régóta a török írás(ok) irányában keresi az előzményeket. Elsőként Nagy Géza (1895) keresett egyezéseket a keleti türk és a székely jelsorban, kisebb módosításokkal a grafémakészlet mintegy felét egyezőnek találta, s ő vetette föl, hogy a székely jelek között görög eredetűek is vannak A kutatás sokáig ezen a vonalon haladt, azzal a módosítással, hogy a görögnek tartott jelek egy része glagolita eredetű, később a görög helyett a cirillt jelölték meg azfib, /lehetséges forrásaként. A 20. században egyre több emlék került elő az egykori Kazár Kaganátusból, így a hangsúly a keleti türk kapcsolatokról a Kelet- Európában talált emlékek ábécéire került, különösen a szarvasi tűtartó (Róna-Tas, 1985) fölbukkanása után, amelynek írása azonos a nagyszentmiklósi kincs feliratainak írásával. Nincs viszont konszenzus abban, hogy a székely írás hány jelét lehet összefüggésbe hozni a keleti türk írással. Németh Gyula (1934) szerint tizenhatot, Vásáry István (1974) szerint ötöt biztosan, tizenegyet valószínűleg, Róna- Tas András (1996) szerint biztonságosan csak kettőt. Az utóbbi évtizedekben jelentősen módosult, amit a kelet-európai török írásokról tudunk - a legfontosabb, hogy nem nevezhet- m
3 Í73 Sándor Klára A székely írás eredetéről.. jük őket kelet-európainak. Az emlékek többsége az egykori kazár, dunai bolgár és avar területekről került elő. Ezek az emlékek nem azonos, de átfedéseket mutató ábécékkel készültek. Még nincsenek megfejtve, de valószínű, hogy felirataik török nyelvűek. Jó ideig egyeden olyan ázsiai emlék volt ismeretes, atalasz mentéről, melynek ábécéje nem a keleti türk, hanem a kelet-európai emlékekkel mutat hasonlóságot. Később nagy számban találtak Ázsiában nem keleti türk írással készült kőbe vésett feliratokat is. A nem keleti türk írással készült emlékeknek vannak összegzéseik (például Tryjarski, ), de az előrelépéshez szükség lesz az emlékek pontos kiadását tartalmazó korpuszra. Dimitrij Vasil'ev (2005) elmélete szerint, a nomád őshazában, az Altaj környékén kezdtek kialakulni tulajdonjegyekből, törzsi jelképekből etnikai és regionális jellegzetességeket mutató török írásváltozatok. Az I. Türk Kaganátus alatt a többféle írást még nem egységesítették, viszont a korábban kialakult ábécéket a nyugatra húzódó török törzsek magukkal vitték. AII. Türk Kaganátusban erős szogd hatás mellett létrehozták és normává emelték a keleti türk írást. A nyugati törökségnél elmaradt az egységesítés, a helyi hagyományokkal kölcsönhatásban változtak tovább az ábécék. Ezzel a közös alappal magyarázható, hogy van olyan kazár emlék, a kijevi levél (Golb - Pritsak, 1982), amelyet a keleti türk ábécé segítségével sikerült elolvasni, és hogy egymástól nagy távolságra talált emlékek között szorosabb viszony mutatkozik, mint aföldrajzilagegymáshoz közelebb esők között. Vasil'ev elmélete jól magyarázza, miért mutat a székely ábécé több hasonlóságot a keleti türk feliratok jenyiszeji csoportjával: ezekben periférikus helyzetük miatt, s mert készítőik már a kirgizek voltak, több helyi hatás érvényesülhetett, s későbbi keletkezésük ellenére több archaizmus maradhatott, mint a kaganátus központjában a türk használatban. Visszatérnünk nem lehet a székely írás közveden keleti türk származtatásához, a székely írás elődje Kelet-Európában alakulhatott ki, de Vasil'ev elmélete arra int, hogy nyitottabbnak kell lennünk a keleti türk betűsorral való egyezésekre, és jobban kell figyelnünk arra, hogy a helyi használat akár nagyobb változásokat okozhatott a nyugati törökség írásaiban. A székely írás történetét biztosan datálható emlékekkel a 13. századig tudjuk visszakövetni, az avar kori emlékek a 8. századból származnak, ezért sokáig keresték a hiányzó láncszemeket". Nem biztos azonban, hogy közelebb jutunk a székely írás eredetéhez, ha a Kárpát-medencében fölbukkan egy századi emlék. Példa erre a homokmégy-halomi honfoglaló sírban talált tegezborító felirata (Dienes, 1994), amely nem a székely írás elődábécéjével készült, a legközelebbi párhuzamokat Vasil'ev (1994) szerint a tuvai ajmurlügi temetőben talált íjcsondemezre karcolt jelekkel mutatja. Abban sem segít a halomi lelet, hogy mi volt a művelődéstörténeti háttere a török eredetű ír és betű szónak. Az ír új etimológiája (Róna-Tas - Berta, 2011) egyértelműen arra utal, hogy valamilyen rótt, vésett írásbeliség állt mögötte. A székely írás elődje akkor jöhetne szóba, ha bizonyítani tudnánk, hogy egykor a teljes magyarság ismerte, ennek azonban semmi nyoma. A halomi felirat egyelőre magányos, s elgondolkodtató, hogy a sok ezerföltárthonfoglaló sírból eddig ez az egyeden, biztosan írást tartalmazó lelet. Az avar kori sírokban gyakoribbak a feliratos tárgyak (Vásáry, 1972; Juhász, 1983; Szalontai - Károly, 2013).
4 <7Á Magyar Tudomány 2014/5 Fontosabb a székely írás szempontjából a Bodrog-Alsóbűn előkerült fuvókatöredék (Vékony, 2004), formailag az ezen látható négy jel mindegyike egyezik a székely írás jeleivel, de egyelőre nincs biztos olvasatuk. Az őskohót a 10. vagy a u. században építették, és közel esik azokhoz a területekhez, ahol egyébként ebben az időben székelyek élhettek. A székely írás eredetének föltárásához rekonstruálni kell alap-betűkészletét. A székely írás rétegződést mutat, és tudatos alakítás(ok) eredménye. Összeállítói arra törekedtek, hogy a jelek olvasata egyértelmű legyen, egy kivétellel egy fonémának egy graféma felel meg és fordítva. A betűket formailag egymáshoz illesztették, egy sorba illeszkedik az s,gl illetve az r, a, z jele (Vásáry, 1974; Sándor, 1996)-Aj, öés u jele viszonylag kései lehet, és latin hatás is közrejátszhatott kialakításukban; a palatalizált fonémák jeleiben a ly kivételével jól látszanak a ligatúrákból önálló grafémává alakítás nyomai; a c,gy, ty v, zs jele hangtörténeti okokból nem lehet a 13. századnál korábbi (Sándor, 2014b). Az alapréteg rekonstruálásakor figyelembe kell venni, hogy a székely írás több változatban létezett, és ugyanaz a változat is megjelenhet eltérően, ha más az írást hordozó anyag. Az emlékekfilológiaielemzésének kell kiszűrnie az egyéni írásmódokat, megállapítania az emlékek betűkészletét, belső rendszerét, egymáshoz való viszonyát. Ez után bonthatjuk vissza rétegenként a székely ábécét, hogy eljussunk a legkorábbi változathoz, amelyet már össze lehet vetni más írásokkal (Sándor, 1996). Az átadó és az átvett rendszer IRODALOM Benkő Elek (1994): Középkori rovásfelirat Vargyasról. Magyar Nyelv. 90,4, Dienes István (1994): Landnahmezeitliche Kerbinschrift aus dem Graberfeld von Homokmégy-Halom in között nagyobb különbségek lehetnek, hiszen az írásrendszereket sokszor már az átvételkor jelentősen átalakítják, hogy alkalmasabbá váljanak az új nyelv lejegyzésére. Ilyen átalakításnak vélik azf,h,l kölcsönzését a cirill, az e és 0 átvételét a glagolita ábécéből. Érdemes lesz újragondolni, valóban e forrásokból eredeztethetők-e ezek a grafémák: hangtani okok legfeljebb az/és esedeg a h átvételét indokolnák. Az/cirill származtatása sem problémamentes, a többi érintett grafémáé még kevésbé (Sándor, 2014b). Lehet, hogy nem találunk a jelenleg elfogadottnál jobb megoldást, de kiderülhet, hogy a tudományos hagyomány követése miatt tartjuk fenn még mindig a glagolita és cirill ábécéből való átvételek tanát. A székely írással gyakran érvelnek amellett, hogy a székelyek török etnikumként csadakoztak a magyar szövetséghez (Kristó, 1996; Kordé, 1997). A székely írásnak a tudós használatot leszámítva egyeden emléke sincs, amely ne volna székelyekhez köthető (beleértve lehetségesen az alsóbűi fúvókát), így nem alaptalan ezja nézet. Ám csak akkor jó ez az érv, ha a székelyek nem Erdélyben ismerték meg az elődábécét. Végleges ítéletet nem hozhatunk, amíg az alsóbűi fúvókának nem lesz kielégítő olvasata, defölfedezésenövelte annak a valószínűségét, hogy az Erdélybe települő székelyek már vitték magukkal a 13. században jelentősen megreformált írásuk elődjét. Kulcsszavak: székely írás, székely írás erede hunhagyomány, kelet-európai török írások, mokmégy-halomi lelet, alsóbűi fúvóka der Umgebung von Kalocsa. FoüaArchaeologka. 43 5, Golb, Norman - Omeljan, Pritsak (1982): Khazarian Hebrew Documents ofthe Tenth Century. Corn University Press, Ithaca
5 Horváth Iván (2006): Gépeskönyv. Balassi, Budapest Hun fal vy Pál (1881): Die Ungern oder Magyarén. Prochaska, Wien-Teschen Juhász Irén (1983): EinAwarenzeitlicherNadelbehálter mit Kerbschrift aus Szarvas. Acta Archaeologica. 35, Kordé Zoltán (1997): Gondolatok a székely eredetkérdésről, zlflizf. 2-3,7-31. Kristó Gyula (1996): A székelyek eredetéről. {Szegedi Középkortőrténeti Könyvtár 10.) Szegedi Középkorász Műhely, Szeged Ligeti Lajos (1986): A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Akadémiai, Budapest Nagy Géza (1895): A székely irás eredete. Ethnographia. 6, Németh Gyula (1934): A magyar rovásírás. (Magyar Nyelvtudomány Kézikönyve II/z.) MTA, Budapest Réthy László (1888): Az úgynevezett hun-székely irás. Archeológiai Értesítő. 8, Róna-Tas András (1985): A szarvasi tűtartó felirata. Nyelvtudományi Közlemények. 87, Róna-Tas András (1996): A honfoglaló magyar nép. Balassi, Budapest Róna-TasAndrás-BertaÁrpád(20ii): WestOIdTurkic. Turkic Loanuiords in Hungárián. (Turcologica 84) Harrassowitz, Wiesbaden Sándor Klára (1996): A székely rovásírás megíratlan tötténete(i?). Erdélyi Múzeum. 58,1-2, epa.oszk.hu/00900/00979/00011/07sandor.htm Sándor Klára A székely írás eredetéről.. Sándor Klára (2011): Nyelvrokonság és hunhagyomány. Typotex, Budapest Sándor Klára ([s. a.] 2014a): A székely írás Székelyföldön kívüli használatának kezdetei. In: Szentpéteri József -Sudár Balázs {siem)\magyar őstörténet- tudomány & hagyományőrzés. Budapest Sándor Klára ([s. a] 2014b): A székely írás nyomában. Typotex, Budapest Szalontai Csaba - Károly László (2013): Runiform Fragments of the Late Avar Period írom Hungary. Acta Orientaíia Hungarica. 66,4, the_late_avar_period_from_hungary._acta_orientalia_academiae_scientiarum_hung_66_4_2oi3_ Tryjarski, Edward ( ): Runes and Runelike Scripts ofeurasianarea 1-3. {Archívum Ottomanicum) 20, 21, 22,5-80, 5-90, Vásáry István (1972): Runiform Signs on Objects of the Avar Period (6th-8th cc. A.D.). Acta Orientaíia Hungarica. 25, Vásáry István (1974): A magyar rovásírás. A kutatás története és helyzete. Keletkutatás. 1974, Vasil'ev, Dimitrij (1994): Versuch zur Lösung der Kerbinschrift aus der Umgebung von Kalocsa im Spiegel der eurasischen Parallelen. FoliaArchaeologica. 43, i8i-t9i. Vasil'ev, Dimitrij (2005): TheEurasianArealAspectof Old Turkic Written Culture. Acta Orientaíia Hungarica. 58, DOI: io.i556/aorient.58.2oo5.4.i Vékony Gábor (2004): A székely irás emlékei, kapcsolatai, története. Nap, Budapest
Magyar Tudomány. A MAGYAROK ŐSTÖRTÉNETÉRŐL vendégszerkesztő: Romsics Ignác
Magyar Tudomány A MAGYAROK ŐSTÖRTÉNETÉRŐL vendégszerkesztő: Romsics Ignác Állati ember, emberi állat Van-e az elemi részecskéknek tömegük? Globális éghajlatvédelmi megállapodás Az Orosz Tudományos Akadémia
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
Zelliger Erzsébet ny. egyetemi docens, ELTE
Zelliger Erzsébet ny. egyetemi docens, ELTE A rovásemlékek művelődéstörténeti szerepe A korai rovásemlékek három különböző, egymással előzmény-következmény viszonyban levő írásrendszert képviselnek. Az
Régészet Napja május 26. péntek,
Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport
A József Attila Tudományegyetem Magyar őstörténeti Kutatócsoportjának kiadványai. Zimonyi István. Nagy András
Magyar Őstörténeti 4 Könyvtár A József Attila Tudományegyetem Magyar őstörténeti Kutatócsoportjának kiadványai A sorozatot szerkeszti Zimonyi István Címlapterv Nagy András Rovásírás Kárpát-medencében SZERKESZTETTE:
Mongol írások. BBN-KEL Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, október 11.
Mongol írások BBN-KEL11-221 Távol-keleti nyelvek és írások ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszék Rákos Attila Birtalan Ágnes, 2017. október 11. Az írás megjelenése Államszervezet, adminisztráció Gazdaság,
A szláv írásbeliség kialakulása. Lőrinczné dr. Bencze Edit
A szláv írásbeliség kialakulása Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv írásbeliség kezdetei A szláv nyelv első írásos emlékei:? szláv rúnák (rovásírás)? óbolgár rúnák A szó és írás szakrális és mágikus jellege
V. A magyarországi írásbeliség kialakulása
V. A magyarországi írásbeliség kialakulása I. A nyelvemlékekről általában I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma minden olyan forrás, amely
Hosszú Gábor - Zelliger Erzsébet. Rovásfelirat a megfejtés útján Módszertani kérdések
Hosszú Gábor - Zelliger Erzsébet Rovásfelirat a megfejtés útján Módszertani kérdések Egy írásrendszer megfejtése nemcsak a nagy összefüggések felismeréséből áll, hanem az egyes emlékek olvasatának a megoldásából,
OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK. Készítette: Dobi Frida
OROSZ JÖVEVÉNYSZAVAK Készítette: Dobi Frida JÖVEVÉNYSZAVAK A jövevényszavak és az idegen szavak között a határt nem lehet megvonni. Jövevényszavaknak azokat az idegen nyelvből jött szavakat nevezzük, melyek
A szertő-tetői kő rovásírásos feliratai*
300 Berta Árpád Károly László and analyses the variables using the methods of corpus linguistics and sociolinguistics. The corpus is composed of 103 texts representing the independent variables selected:
Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM. Tízezer év ezer oldalról. SUB Göttingen 215 862 066
Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM Tízezer év ezer oldalról SUB Göttingen 215 862 066 2003 A 5273 Oktatási segédkönyv Zűriek - Budapest 2002 TARTALOMJEGYZÉK
KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)
KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA) * TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK 1982. MÁJUS 18-22. KESZTHELY, HELIKON KASTÉLYMÚZEUM SZABADSÁG U. I. Az ülésszakot a Magyar Tudományos
A székelyek ősi kincse: a rovásírás *
TANULMÁNYOK Róna-Tas András A székelyek ősi kincse: a rovásírás * Előadásom a székelyek által megőrzött, ősi magyar rovásírásról fog szólni. A rovásírással az utóbbi időben is sokan foglalkoztak. 1 Én
5. Az ómagyar kor magánhangzórendszere
5. Az ómagyar kor magánhangzórendszere és változásai 1. Bevezetés hangtörténet mítosza: ősmagyar, ómagyar nyelvben volt veláris Ï DE! azok a jelenségek, amik miatt feltételezik, enélkül is magyarázhatók
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
A magyar honfoglalás
A magyar honfoglalás A magyar név A magyar név legkorábbi előfordulásai a 9. századi arab krónikákban találhatóak ( madzsar ). A finnugristák elmélete szerint a magyar szó embert jelentett, és ennek egy
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR
KIADVÁNYLISTA - KARÁCSONYI KÖNYVVÁSÁR A kiadvány címe Borítókép Eredeti ár Kedvezményes ár Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 26.) Békéscsaba, 2004 1 Medgyesi Pál:
Curriculum Vitae Név: Egyetemi tanulmányok: Egyetemi végzettség: Doktori tanulmányok: Doktori végzettség: Munka- és oktatási tapasztalat:
Curriculum Vitae Név: Dr. Felföldi Szabolcs Egyetemi tanulmányok: 1993 1999: Történelem (JATE, majd a jogutód SZTE) 1993 1999: Régészet (JATE, majd a jogutód SZTE) 1995 2001: Magyar őstörténet (SZTE) Egyetemi
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2014. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica
Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.
Kutatási tárgykörök ROVATREND a történelemtanár-továbbképzésünk tanrendje alapján I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. a. Ásatási tudnivalók, az ásatásig vezető út, ásatás. b. Temetőfeltárás,
Tanóra / modul címe: A MAGYAR İSTÖRTÉNET PROBLÉMÁI
Tanóra / modul címe: A MAGYAR İSTÖRTÉNET PROBLÉMÁI A tanóra célja: Az óra a őstörténet és az annak kutatásával kapcsolatos problémákra hívja fel a figyelmet. Az őstörténet fogalmának feltárásával összefüggésben
Kalandozó hadjáratok a szláv népek ellen zsákmányszerző hadi vállalkozások: élelem,rabszolgák.
Levédia és Etelköz Levédia Kr.u.8.században magyarok többsége Magna Hungáriából délnyugati irányba vándorolt tovább. Szállásterület: Don folyótól az Azovi-tenger mellékéig - meótiszi terület Elnevezése:Levédiről
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
A SZÉKELY ÍRÁS NYOMÁBAN
Sándor Klára A SZÉKELY ÍRÁS NYOMÁBAN Budapest Tartalom MEGLEHETŐSEN ELFOGULT ELŐSZÓ ÉS EGY KIS TECHNIKAI SEGÍTSÉG 14 MIÉRTEK ÉS HOGYANOK 17 Miért székely és miért nem rovás? 18 Kóros információfölösleg
A Munkácsy Mihály Múzeum gondozásában megjelent, kedvezményes áron megvásárolható kiadványok
A Munkácsy Mihály Múzeum gondozásában megjelent, kedvezményes áron megvásárolható kiadványok A kiadvány címe Borítókép Eredeti ár Kedvezményes ár Czeglédi Imre: Munkácsy Békés megyében ( Közleményei 26.)
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Szervezőbizottság: Dobos István (elnök) Bene Sándor Tuomo Lahdelma Monok
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2015. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Ethnographica
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma támogatásával megvalósult 204106/02197
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2019-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae Kiadó Megítélt
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában. A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, Kocsis Károly
Tóth József helye a magyar földrajz Pantheonjában A geográfus útjai Tóth József Emlékkonferencia, Pécs, 2014.03.18. Kocsis Károly Tóth József életpályájának tagolása legfontosabb munkahelyei szerint
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
Feltárt és feltáratlan nyelvjárási jelenségek a Kiskunságban és a szubsztrátum kérdése (H. Tóth Tibor) 1. Előadásomban a kiskunsági régió nyelvjárási
Feltárt és feltáratlan nyelvjárási jelenségek a Kiskunságban és a szubsztrátum kérdése (H. Tóth Tibor) 1. Előadásomban a kiskunsági régió nyelvjárási vizsgálatának többéves gyűjtési feldolgozási tapasztalataiból
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.
SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00
Félig-meddig véletlenül kerültem kapcsolatba a székely írással.
MEGLEHETŐSEN ELFOGULT ELŐSZÓ Félig-meddig véletlenül kerültem kapcsolatba a székely írással. Minden bizonnyal egy szeptemberi péntek délutánon történt, az órák után, a beszélgetős sávban, amikor az adott
ıl Tétel a négy világ urának székhelye
Szentpéteri József A tételhegyi kutatások négy tételben: kívülrı ıl, belülrı ıl, alulról, felülrı ıl Tétel a négy világ urának székhelye ÉMI Építésügyi Minı ıségellenı ırzı ı Innovációs Nonprofit Kft.
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 152 független hivatkozást ismerek, amelyek 22 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
A évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2016. évre vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae
Módszertani példák a székely-magyar rovásírásos feliratok rendszerszemléletű értelmezéséhez
Záhonyi András (Budapest) Módszertani példák a székely-magyar rovásírásos feliratok rendszerszemléletű értelmezéséhez A székely-magyar rovásírásos feliratot tartalmazó emlékeink közzétett olvasatai gyakran
Önkormányzati Választások Polgármester jelöltek. Elekes Balázs Lehet Más A Politika ,81%
Önkormányzati Választások 2010. Polgármester jelöltek Név Párt Összesen 1.szavazókör 2. szavazókör 3. szavazókör 4. szavazókör 5. szavazókör 6. szavazókör 7. szavazókör 8. szavazókör 9. szavazókör 10.
Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló
Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat
SEr.y nqdlqflekes nâamon kekelmesavor :äîk hcàdeàf
Friedrich Klára: Rovásemlékek nyomában Székelyföldön, 1. rész SEr.y nqdlqflekes nâamon kekelmesavor :äîk hcàdeàf Székelyföld az a terület, ahol legbőségesebben találkozunk őseink írásának emlékeivel. Nyolcan
JUBILEUMI KÖTET. Életük a régészet
JUBILEUMI KÖTET Életük a régészet A ságvári őskőkori telep ásatói 1932-ben: Csalogovits József, Gaál István, Hillebrand Jenő, Laczkó Dezső és Gönczi Ferenc Dr. Draveczky Balázs (1938-2003) A múzeumban
NÉPRAJZ ÉS NYELVTUDOMÁNY
ACTA UNIVERSITAT1S SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE SECTIO ETI INOG RAPINCA BT UNGUISnCA NÉPRAJZ ÉS NYELVTUDOMÁNY -3TH0rPAí>HíT H A3HK03HAHHE VOLKSKUNDE UND SPRACHWISSENSCHAFT XXXIIJ. SZEGED 1989-1990
Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345
1 Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345 Munkaterv A 2007. júliusában benyújtott, illetve elfogadott módosított munkatervben foglaltak
I. FOGLALKOZÁS. Emese Álam, Hunor és Magor mondák rövid elmondása A gyerekek önkéntesen választanak csoportokat és megfigyelési szempontokat
I. FOGLALKOZÁS Népünk genetikai családfája c. kiállítás megtekintése Alsó tagozaton olvasott mondatok felelevenítése Megfigyelési szempontok kiosztása és csoportalakítás. Szempontsor alapján kiállítás
a 2011-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, mongol szakirány a 2011-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke
Dr. habil. Molnár László publikációs jegyzéke Hazai kiadású tanulmánykötet: 1. Jelentés a dialógus nyomán (Tanulmányok a fiatal Fülep Lajos művészeti írásairól) Argumentum Kiadó, Budapest, 2001. 150 p.
Honfoglalás és megtelepedés
M A G Y A R ŐSTÖRTÉNET 4. Honfoglalás és megtelepedés Szerkesztette: SUDÁR. BALÁZS-PETIÍES ZSOLT H E L I K O N E Petkes Zsolt, Sudár Balázs, 2016 í H e l i k o n Kiadó, 2016 M T A B T K Magyar Őstörténeti
Mindez azonban csak mítosz: ezt a képet a győztes tudományos paradigma képviselői
Sándor Pléh Csaba Klára egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem Vámbéry Ármin és a török-magyar nyelvcsere Vámbéry mint nyelvész Vámbéry Ármin nevét Magyarországon a legutóbbi évszázadban sokan azonosították
Beszámoló a évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2019. évi Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokversenyről 2019-ben tizenegyedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
Kreditpont. típusa. BBNTÖ13300 Historiográfia 2 K k BBNTÖ00200 BBNTÖ10300
TÖRTÉNELEM ALAPSZAK (BA) TANTÁRGYLISTÁJA RÉGÉSZET SZAKIRÁNY Középkori Közép-Európa fakultatív modul, Középkori Közel-Kelet fakultatív modul, Késő antik régészet fakultatív modul, Magyar őstörténet és honfoglalás
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, török szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu PERKÁTA, EGY NEM SZOKVÁNYOS KÖZÉPKORI LELŐHELY Kovács Loránd Olivér 2009 és 2011 között útépítést megelőző régészeti feltárások folytak
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
TUDOMÁNYTÖRTÉNET. A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza
TUDOMÁNYTÖRTÉNET Voigt Vilmos A 80 éve született Bodrogi Tibor önéletrajza 80 éve (1924-ben) született a mai magyar etnológia megszervező és vezető egyénisége, Bodrogi Tibor (eredeti családi nevén Fradi),
Források, forrástípusok Bevezetés a forrásismeretbe, forráskritikába és forráselemzésbe
Források, forrástípusok Bevezetés a forrásismeretbe, forráskritikába és forráselemzésbe NYME BDPK TTI Történelemtudományi Intézeti Tanszék Agócs Nándor Forrástípusok A forrás (kútfő) a történelmi megismerés
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei
Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette
2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra!
1. Másold le írott betûkkel! 2. Folytasd a betûk írását írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! 3. Írd le írott betûkkel! Figyelj az idôtartamra! b c cs d dz dzs f g gy h j k l ly m n ny p q r s sz t ty
A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )
A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben
Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben 2015/11/09-2015/11/10 2015/10/30 Több kulturális intézmény közös szervezésében, Husz János halálának 600. évfordulója alkalmából, tudományos
A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2017-re vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Kiadó Megítélt támogatás (forint) Acta Antiqua Academiae
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN:
KÉT ÉVTIZEDES A REGIONÁLIS TUDOMÁNYI MŰHELY SZEGEDEN: 1997-2017 Lengyel Imre Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne (Tamási Áron) Mi volt/lett az otthonunk? - Az egyetemi közösségben?
ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés
ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.
a 2015-től fölvett hallgatóknak
Tanegységlista (BA) Ókori és keleti filológia képzési ág Keleti nyelvek és kultúrák alapszak, iranisztika szakirány a 2015-től fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati
Előzetes programterv
Előzetes programterv Hadak útján Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XX. konferenciája Budapest Szigethalom, 2010. október 28-30. 2010. október 28. Csütörtök Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?
MIRŐL FOGOK BESZÉLNI? 1. A pályás szakszolgálat feladatai az 50-es években 2. A szakirodalom helyzete a I. világháború után 3. A Sínek Világa rovatainak fejlődése 4. Az érdeklődés a lap iránt 5. Nemzetközi
Zöld Egyetem Rangsor 2011.
Zöld Egyetem Rangsor 2011. 2010-es évhez hasonlóan Az University of Indonesia 2011 megismételte az úgynevezett UI Green Metric Ranking of World Universities 2011"-es felmérést, azaz a világ egyetemeinek
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
III. J.PRESS Veresegyház Kupa
2011.10.31. 13:12:02 Csoportok, forduló : 1., oldal 1/2 1 csoport 0:00 SÁNDOR Bence VERESEGYHÁZ 2 2 1 1 0/4-14 6 5 ERDÕS Csaba KRVSE V 2 V 0 2/4-4 12 4 SCHWAIGER Dániel UNIVER KTE V V 2 2 2/4 0 14 3 MIHÁLY
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai 1932-2013 Dobson Szabolcs, Dobson Dénes Bevezetés A magyarországi gyógyszertár névadási szokásokról még nem született korszakok közötti számszerű összehasonlító
Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):
Nevezési lap Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017 A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):... A felkészítő tanár neve:... A versenyző iskola neve és címe:...
Zimonyi István Válasz az opponensi véleményekre
Zimonyi István Válasz az opponensi véleményekre Mindenekelőtt köszönettel tartozom opponenseimnek az értékes megjegyzéseikért. Válaszomban az opponensi véleményekben megfogalmazott kritikai észrevételekre
BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR BOLYAI ÉPÜLET FELÚJÍTÁSA, KORSZERŰSÍTÉSE Szeged, Aradi vértanúk tere 1. Hrsz.: 3728/3 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ SZEGED, 2011.
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK
JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2015/2 X. évfolyam 2. szám 2015 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet JELENKORI
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE
RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE B. Bucureºti, Bukarest Bónis Bónis György: Hûbériség és rendiség a középkori magyar jogban. Kolozsvár, 1941. Bp. Budapest Connert 1901 Connert János: A székelyek intézményei a legrégibb
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia
Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról
Körkérdés az Anyanyelvi Konferenciáról FAZEKAS TIBORC hungarológus (Hamburg) 1. Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon és az ország közvetlen környezetében valóban nagyon sok alapvető körülmény változott
Regionális növekedés és tudáshálózatok egy függő piacgazdaságban
Regionális növekedés és tudáshálózatok egy függő piacgazdaságban Elekes Zoltán 1, 2 1 Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézet, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar. 2 Lendület Agglomeráció
Az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárai szeptember 22.
Az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárai 2017. szeptember 22. Az egyetem könyvtári rendszere Tittel Pál Könyvtár Eger Gyöngyös Jászberény Sárospatak Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Tittel Pál (1784-1831)
Szabó Tamás Péter, Kirakunk táblákat, hogy csúnyán beszélni tilos
366 Szemle A vidéki diákok nagy része nem a saját nyelvjárása mellé tanulja meg a köznyelvet, hanem helyette. Már az iskolában a tanítók és a tanárok elkezdik a tanulóikban a nyelvjárásokat visszaszorítani,
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016
Recenzenti časopisa u 2016. godini Peer-Reviewers in 2016 dr. BARCSI Tamás Pécsi Tudományegyetem, Egészségtudományi Kar, Pécs, Magyarország Univerzitet u Pečuju, Fakultet medicinskih nauka, Pečuj, Mađarska
2018. évi határozatok kivonata
2018. évi határozatok kivonata 1/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött a PPKE 2018. évi költségvetésének elfogadásáról. 2/2018.01.18. sz. határozat: A PPKE Egyetemi Tanácsa döntött