[Ide írhatja a szöveget] XV
|
|
- Mária Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 [Ide írhatja a szöveget] XV
2 A vezetőség hírei A vezetőségi ülés rövid összefoglalása: június 6-án, ig, a KÖSZI 7-es termében ismét összeült a vezetőség. A meghívottakon kívül számos érdeklődő is megjelent, így megtöltöttük a termet. Fő témáink a következők voltak: 1. Az eszközök kiadásáról és visszavételéről listát írunk (egy füzetbe). A listában szereplő személy (aki elvitte) felelősséggel tartozik az eszközért, egészen addig, amíg le nem lett adva. Tehát, aki felveszi az eszközt, de nem viszi vissza, hanem egy harmadik személynek adja, de ezt nem jelzi a füzet vezetőjének, felelős marad az állapotáért, függetlenül attól, hogy ő okozta-e a kárt vagy sem. Erre figyeljetek oda! 2. Bármilyen egyesületi programot csak az Országos Vezetőség egy tagjának írásos engedélyével lehet szervezni. Értelemszerűen oktatást csak a szakmai vezető tudtával és egyetértésével lehet indítani. Szabadidős program szervezése esetén a szabadidős csoport vezetőjét kell megkeresni. Ha valaki tudtukon kívül cselekszik az Egyesület nevében, szankciókra számíthat! 3. Ismét napirendre került a T.E.T.A. Sokak megnyugtatására végre tisztázódott a kérdés: miért nem volt nyilvános az oktatásra jelentkezés? A válasz igen egyszerű: Ez csupán egy kísérlet volt, hogy felmérje az egyesület képességeit a katasztrófamentés területén. Az oktatás a végéhez közelít, a vezetőség pedig hamarosan értékeli az eredményeket. 4. Szóba került még az egyesület oktatási tematikájának rendezése és a nyári szakmai és szabadidős programok is. De ezekről majd a maguk idejében bővebben. 1
3 A szakmai vezető megkér mindenkit, hogy lejárt kötszereiteket ne dobjátok ki, juttassátok el az Egyesületnek. Ha lehetőségetek van, ismerőseiteket is kérdezzétek meg, van-e lejárt kötszerük. Az információs csoport üzenete: amint észrevettétek, mindenkit egyesével felkeresünk, adategyeztetés céljából. Ha valaki nem kapott IFELORE-népszámlálás tárgyú üzenetet, vegye fel a kapcsolatot az információs csoporttal. A nyilvántartás hiányzó részeinek kitöltése mellett mindenki csoportokba kerül. Eddig is sokan voltatok tagjai valamelyik helyi szervezetnek, ám sok az úgynevezett szabadúszó is. Első körben mindenki maga választ csoportot, ha ezt nem teszi meg, a lakóhelye szerinti legközelebbi városi csoporthoz lesz beosztva. Ez azért fontos, hogy a most induló IFELORE-tallérgyűjtő játékban mindenki gyűjtögethessen csoportja részére. Eseménynaptár Na, végre! Az ország nagy részén ezekben a napokban hangzik el az iskolások által legszebbnek tartott mondat: A tanévet bezárom! Emlékszem, micsoda örömmámor és tapsvihar követte eme bűvös szavakat. Ám de a jól megérdemelt pihenés hamar unalmasba fordulhat, ha nincs mit csinálni. Ennek elkerülésére az egyesület készült pár programmal, hogy eseményekben dús nyaratok lehessen. Íme, néhány példa: június 16. (szombat) 9.00: "Közlekedjünk biztonságosan!"-nap Kaposváron. Az IFELORE-Kaposvár és a Kaposvári Rendőrkapitányság közös rendezvényt szervez, amelyre szeretettel vár minden kedves érdeklődőt. Néhány dolog: részeg szemüveg kipróbálása, KRESZ-teszt, elsősegélytotó, rutin, motorszimulátor, biztonságiöv-szimulátor, egészségügyi bemutató. Ügyeletre jelentkezhetsz: Lipták Roland (70/ ). 2
4 2012. június 21-23: Vekeri-fesztivál. Hatalmas buli a Vekeri-tónál, Debrecen Balatonjánál. Éjszakai mozgó ügyelet és nappali civiludvaros TOTO, bemutató a program. Akit érdekel, jelentkezzen Kiss Ádámnál a kiss.adam@ifelore.hu címen június 29-30: Elsősegély-oktatás és -továbbképzés. Pénteken tól elsősegélynyújtási alapismeretek, szombaton tól továbbképzés már levizsgázott tagjainknak. Vizsga szombaton tól. Helyszín: Kőbánya. Bővebb információ és jelentkezés (június 27-ig!): Csóré Nikolett 30/ Ez történt nálunk Május 5-én újabb programon vettünk részt a kőbányai szervezetetekkel, kirándulni voltunk a Gyermekjóléti Szolgálattal és a Radar Ifjúsági és Információs Irodával együtt. A három szervezettől körülbelül 25-en tettük meg a távot. Ez a kirándulás egy 4 alkalmas túrasorozatnak volt a második állomása. Közülünk a SzEM, Mondok Lilián a gyömrői csoportból és jómagam képviseltük az egyesületet. A Nyugati pályaudvaron reggel találkoztunk, innen mentünk a Piliscsabáig vonattal, átvágtunk a településen utána beértünk az erdőbe, majd a Kéktúra útvonalán haladtunk egészen Hűvösvölgyig, ez a távolság kb. 22 km volt, a szintkülönbség nem nevezhető számottevőnek mivel összesen 410 méter az egész túra során. Délután 5re értünk elcsigázottan Hűvösvölgybe, onnan közösen mentünk a Széll Kálmán térre, majd ki-ki a maga dolgára. Nyáron még várható ennek a túrának a folytatása, Rám szakadék Dobogókő Szentendre útvonalon, illetve a Velencei és a Tisza-tóhoz egy biciklitúra. Gavallér Tamás 3
5 Június első hétvégéjén lett megrendezve Debrecenben az első páros strandröplabda-bajnokság a Kerekes-telepi Fürdőben. Másodikára minket hívtak ügyelni, mert az előzőleg felkért szervezetnek más programja akadt. Meg is érkeztünk Ádámmal reggel nyolcra a helyszínre, így volt lehetőségünk kipróbálni a pályákat a verseny előtt. Mindketten arra jutottunk, maradunk az ügyelésnél, mert abban jobbak vagyunk. Teltek az órák, szépen lassan minden csapat megérkezett, beregisztrált, tíz óra körül el is kezdődtek a fordulók. Az első esetünk majdnem délig váratott magára, egy srác kezén felszakadt egy régebbi sérülés. Némi fertőtlenítés és egy méretes ragtapasz után már folytatódhatott is a meccs. Negyed óra telt csak el, valaki a másik pályán valamibe belenyúlt esés közben, így ismét értünk kiáltottak. Néhány eseménytelen óra következett, volt időnk barátkozni a Vöröskereszt munkatársaival, akik véradást szerveztek, és Ádám még egy gyöngyfát is csinálhatott drótból, hála Emőkének, a lelkes, ám de unatkozó arcfestőnek. Késő délután újra jelenésünk volt, ismét valami oda nem illő volt a pályán, amit valaki térddel kutatott fel. Szokásos kezelés, megcsapoltuk a ragtapaszkészletünket, és mehetett a szerva. Nem unatkoztunk, késő estig összesen 7 ellátásunk volt, 6 személy esetében. Fél kilencet ütött az óra, amikor végre következett az eredményhirdetés. Az eső nagyjából 5 perccel elszámolta magát, így a díjátadás elég nedvesre sikerült, rövid taps, majd mindenki futásnak eredt a tető alá, kocsiba, buszmegállóba kinek merre vezetett az útja. Jó volt, élveztük. Reméljük, a következő bajnokságot már teljes egészében mi biztosíthatjuk. További képek ITT. Antal Balázs- Debrecen 4
6 Ötletláda Többen említettétek, hogy jó lenne, ha a honlapon újra elérhető lenne a vezetők (országos, városi, ifjúsági) elérhetősége. Ez ügyben az Információs csoport intézkedni fog, hogy a személyes adatok biztonsága mellett elérhetővé tegye az országos és helyi vezetőket. Régi idők technikái Hogy is van manapság, mit itathatunk egy sérülttel? Általánosságban szénsavmentes ásványvizet, csapvizet, egyes esetekben tejet. De vajon mit itattak a balesetessel 1943-ban? Az alábbi sorok dr. Szabó Imre, a BÖME Igazgató Főorvosának 1943-ban kiadott, Az első segitségnyujtás vezérfonala (sic!) című könyvében olvasható. Nekem csak annyi jut eszembe erről, kis mértékben orvosság, nagy mértékben gyógyszer. 5
7 Játék Elkönyvelhető, hogy a facebook szépítésére meghirdetett akció súlyos érdektelenségbe ütközött. Ha valaki mégis kedvet érez az alkotásra, továbbra is várom az elkészült munkákat. Természetesen most sem maradhattok fejtörő nélkül. A kérdés: mikor és kinek a kezéről készült ez a felvétel? Bár a feladvány már túlmutat az elsősegélynyújtás berkein, egy kis kutatás senkinek sem fog megártani. Megfejtéseiteket az címemre várom, és ne feledjétek, megfejtésenként 2 pont jár csoportotoknak! (antal.balazs@ifelore.hu) Az előző számban egy különleges, XVIII. századi újraélesztő eszközt kellett felismerni. Nos, legtöbben a lélegeztető ballon korabeli változatára tippeltetek, pedig nem az. Az eszköz neve dohányfüst-klistír. A szakirodalom szerint akasztott vagy vízbefulladt emberek újraélesztésére használták oly módon, hogy a fujtatóval végbelükbe dohányfüstöt juttattak. Igazán kiváncsi lennék, hogy jött ez az ötlet, és vajon hányszor alkalmazták sikeresen az eszközt. Mindenesetre az 1774-ben Londonban, két orvos által alapított Society for the Recovery of Persons Apparently Drowned (nagyjából így fordítható: Társaság a nyilvánvalóan megfulladt emberek megmentésére), mai nevén a Royal Humane Society a Temze mentén számos helyen helyezett el ilyen készüléket a vízbefultak újraélesztésére. 6
8 7
9 [Ide írhatja a szöveget] XV
10 IFELORE Hírlevél június MELLÉKLET Jelen melléklet az Egyesület új, nagyszabású játékának, az IFELOREtallérgyűjtő verseny szabályzatát tartalmazza. Olvassátok át figyelmesen, és játékra fel, kezdődjék a pontszerzés! Gyakori kérdések Mi is az IFELORE-tallér? Az IFELORE-tallér az egyesületben végzett tevékenység jutalmazására kitalált eszköz. Célja, hogy felkeltse a versenyszellemet országszerte, és aktív közreműködésre bírja tagjainkat. Kik vehetnek részt a tallérgyűjtésben? Mindenki, aki tagja az egyesületnek, azon belül valamelyik városi vagy ifjúsági csoportunknak. Kik nem vehetnek részt a tallérgyűjtésben? Akik nem egyesületünk tagjai, illetve az országos vezetőség tagjai, országos vezetői tisztségükben. Egy példa: a hírlevél egyik rovata a Vezetőségi hírek. Ide minden OV-tag írhat, és írnak is, majdnem havi rendszerességgel. Tisztességtelen lenne ezt is pontozni. Ám ha egy program élménybeszámolóját írják meg, azt már nem OV-tagként, hanem egyszerű tagként teszik, és kapja is a pontot választott csoportjuk. Egyéni gyűjtögetés lehetséges? A verseny csoportoknak szól, de a csoportvezetők belátásuk szerint oszthatják el a megnyert jutalmat, így a szorgalmasabbak nagyobb jutalomra számíthatnak. Mi a jutalom? Először is egy vándorkupa, ami egy évig maradhat a győztesnél. Éves küldöttgyűléstől a következő évi küldöttgyűlésig. Másodsorban egy oklevél és egy támogatóink felajánlásaiból összeállított ajándékcsomag, ami a kötszertől a pólón át a csokiig szinte bármiből állhat. Nyilván Ferrarira és plazmatévére ne számítson senki. 1
11 MELLÉKLET Hogy történik a tallérok gyűjtése? Meghatározott tevékenységek meghatározott számú tallért érnek. Ezeket alább, táblázatban megtaláljátok. Minden pontot érő tevékenységnek van egy felelőse (ügyeletvezető, oktató, városi vezető ), aki a pontokat összeírja, és eljuttatja az információs csoportnak. Az információs csoport egy szupertitkos listán jegyzi a gyűjtögetést, majd az éves küldöttgyűlés előtt meghatározott idővel lezárja a versenyt, és az Országos Vezetőségnek továbbítja a végeredményt. Az OV rábólint az eredményre, meghívja a győztes csoport képviselőit a gyűlésre, ahol megtörténik a jutalmazás. Lehet veszíteni is az összegyűjtött tallérokból? Igen. Ha valaki vét a szabályok ellen, szankcióként levonunk a csoportja pontjaiból. Ennek feljegyzése ugyan úgy működik, mint a pontok osztogatása. Ha egy csoport többet veszít, mint amennyit gyűjt, egyenlege akár mínuszba is fordulhat. Szóval jobb, ha odafigyeltek! Panaszom, észrevételem van. Kihez fordulhatok? Az OV, azon belül az Információs csoport készségesen áll rendelkezésetekre, ha bármilyen problémátok van a pontrendszerrel kapcsolatban. 2
12 MELLÉKLET Pontok szerzésének lehetősége Tevékenység Pont érték Felelős Tagtoborzás 1/új tag Csoportvezető Oktatás 1/oktatás Csoportvezető Ügyelet elvállalása 2/fő/nap Ügyeletvezető Támogató szerzése min. 2/támogató OV Cikk a hírlevélbe 2/cikk Szerkesztő Vállalt feladat teljesítése 1/feladat Megbízó Részvétel játékokban 2/fő Szervező Részvétel ifjúsági programokon 2/fő Szervező OV által kiosztható többletpontok max. 5/év OV Tagtoborzás: Minden először tagdíjat fizető tag után tallér illeti meg a választott csoportját. Oktatás: Amelyik csoport oktatást szervez (és csak a szervező!), tallért kap. Ha közösen szervezitek, mindegyik csoportot pont illeti. Ügyelet elvállalása: Minden ügyeletben résztvevő tag saját csoportja részére gyűjti a pontokat. Nem csak az ügyeletvezető csoportja, hanem minden résztvevő! Támogató szerzése: Minden megszerzett támogatás után (pl: adományok, külső segítség), támogatónként jár a pont. Ha kiemelkedően magas a támogatás értéke, az OV dönthet többletpontokról is. Cikk a hírlevélbe: Élménybeszámoló, játékötlet, bármilyen cikk a hírlevélbe tallért ér, ha megjelenik. Vállalt feladat teljesítése: Ez nagyjából az egyéb -kategória. Minden feladat, ami nem napi rutin, és nincs külön említve, ide tartozik. (pl.: fontos levél feladása a postán, futárkodás ) Részvétel a játékokban: Például a hírlevél játékainak megfejtéséért, megfejtőnként jár a pont. Részvétel ifjúsági programokon: Kirándulás, KÖSZI-klub és megannyi más programlehetőség van az egyesületben. Ha részt veszel rajtuk, jár a pont. OV által kiosztható többlet pontok: Az országos vezetőségnek jogában áll a végeredmény megismerése után, max. 5 pont erejéig módosítani a csoportok pontszámait. Nyilván a döntésüket meg kell indokolniuk. 3
13 MELLÉKLET Pontok levonásának lehetősége Tevékenység Pont érték Felelős Kötelezettség elmulasztása -2/fő Megbízó Ügyeleti rend be nem tartása -2/fő Ügyeletvezető Program/ügyelet lemondása az utolsó 24 órán belül (utolsó pillanatban) -2/fő Programfelelős/ Ügyeletvezető Programfelelős/ Vezetőség Eltűnés -3/fő Szabályzat be nem tartása -3/fő Vezetőség OV által kiszabható levonás: max. -7pont OV Kötelezettség elmulasztása: Ha valaki elvállal valamit, teljesítse is a feladatot, vagy csoportja fizessen tallérokat. Ügyeleti rend be nem tartása: Aki az ügyeleti rend megszegésével rontja az egyesületről kialakult véleményt, akadályozza az ügyelet biztosítását, büntetést érdemel. Mivel a pontokat csoportok gyűjtik, a levonás is csoportját sújtja. Program/ügyelet lemondása az utolsó pillanatban: Aki nyomós indok nélkül (baleset, betegség, családi tragédia ) mond le egy programot az utolsó pillanatban, szintén büntetést harcol ki csoportja számára. Eltűnés: Mindenféle kifogás vagy életjel nélkül, egyszerűen csak nem jelenik meg a megszabott időben és helyen. Szabályzat be nem tartása: Az Alapszabályzatunkban rögzítettekkel ellentétes magatartásért. OV által kiszabható levonás: A többletpontokhoz hasonlóan, nyomós indok esetén a vezetőség dönthet maximum 7 pont levonásáról csoportonként. A levonást természetesen indokolni kell. A vezetőség a változtatás jogát fenntartja, ilyen esetben az érintetteket időben tájékoztatni fogja! 4
IFELORE Hírlevél 2013 március 17. 2013. 03. 17.
2013. 03. 17. Előszó Kedves Hírlevél-olvasók! 2013. január 16-án küldöttgyűlés volt a KÖSZI-ben, ahol az eddigi vezetőség lemondott, és új vezetőség lett választva. Antal Balázs is átadta a hírlevelek
[Ide írhatja a szöveget] XV
[Ide írhatja a szöveget] XV IFELORE Hírlevél 2012. május A vezetőség hírei Az információs csoport ajánlata: május vége van, és sajnos elmaradt az országos elsősegélynyújtó verseny. De csüggedtségre semmi
H Í R L E V. XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14.
IFELORE H Í R L E V É L XV.éfv.10.szám 2012.szeptember14. Eseménynaptár 2012. szeptember 16. (vasárnap) 10:00-19:00 Egészségnap egészségügyi biztosítása Helyszín: Budapest XVIII., Görögdomb, Nefelejcs
H Í R L E V. XV.éfv.9.szám 2012.augusztus28.
IFELORE H Í R L E V É L XV.éfv.9.szám 2012.augusztus28. Eseménynaptár 2012. szeptember 24. (hétfő) 9:00-14:00 Sérült gyerekek napja a Fővárosi Állatkertben. Helyszín: Budapest, XIV. Állatkerti körút Szervező:
A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.
. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ
II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye
A Harmonikások Országos Társasága II. Országos- és Nemzetközi Harmonikaversenye Időpontja: 2017. június 25. Helyszíne: Heller Ödön Művelődési Ház, Szeged (6753 Szeged, Budai Nagy Antal utca 20-22.) Fővédnök:
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, július 23.
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI PÁROS IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. július 23. szombat 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős
IFELORE Hírlevél 2012. június
A vezetőség hírei Az Információs csoport jelenti: szépen gyűlnek a pontok. Eddig 12 pont lett kiosztva két hét alatt. Bízunk benne, hogy a lelkesedés nem hogy csökkenni, hanem inkább növekedni fog. Kérünk
VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november
4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi
VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKLUB 1145. BUDAPEST. Columbus u.52/b. Levelezési cím: Szabó Béla. 1087. BUDAPEST. Mosonyi u. 1. Tel: (1) 314 3515 Mo: 06 30 554 2532 Folyószámlaszámunk: OTP. XIV. ker. fiókja.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL STRANDRÖPLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja o a hazai és a környező országok felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti személyes emberi- és sportkapcsolatok
EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008
EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015
VIII. Oxigén Kupa Erdei futóverseny sorozat 2014-2015 V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny fővédnöke:balczó ANDRÁSa Nemzet Sportolója A verseny célja: Versenyzés biztosítása közép- és hosszútávfutók, illetve
VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak
IFELORE Hírlevél 2012. július
A vezetőség hírei Az Országos Vezető levele: Kedves Ifelore-tagjaink! Kicsit elszomorodva írok ide, mivel a hétvégi szintfenntartó vizsgára nagyon kevesen jelentek meg. Gondolok én sok okra, hogy ez miért
VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,
VERSENYKIÍRÁS. 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság
VERSENYKIÍRÁS 16. Magyar Klubcsapat Bajnokság 2018. október 6-7. Old Lake Golf Klub, Tata A verseny rendezője: Szabályok: Magyar Golf Szövetség, Old Lake Golf Club, Tata A verseny az R&A Rules Limited
MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB)
A 28. Bosch SZARVASŰZŐK keretében megrendezésre kerülő MAGYAR EGYETEMI - FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÁLTÓFUTÓ BAJNOKSÁG (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2018. április 7. 28. Bosch Szarvasűzők Országos váltófutóverseny Magyar
III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava. szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača.
Sub Regatta Bratislava - Rača 6. - 7. IX. 2014 III. Közép-európai RC tengeralattjárók modellezői találkozója Bratislava szeptember 6. 7., 2014 nyári fürdő Bratislava Rača Meghívó Kedves barátaim, tengeralattjárók
Esztergom (Toldiliget Lovaspanzió)
Versenykiírás BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL 2013. Verseny célja: Lehetőség biztosítása egy különleges környezetben a természet kedvelői számára szabadidős sportok eltöltéséhez. Családok kimozdítása a természetbe,
VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása
VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok
Európai Diáksport Napja Magyarország
Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL 3X3 KOSÁRLABDA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A 3X3 kosárlabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók
Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz
Nyereményjáték szabályzat a Netex-Magyarország Kft. által a https://www.facebook.com/webkiallitas oldalon meghirdetett nyereményjátékokhoz 2014. 12. 22. Netex-Magyarország Kft. Bevezető A jelen szabályzat
VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!
VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával
IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév
IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév VERSENY KATEGÓRIA: EGYÉNI A verseny célja: a belügyi rendészeti tantárgyat tanulók közül a tehetségek kiválasztása és motiválása
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó
Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport
27. Bosch Szarvasűzők
27. Bosch Szarvasűzők Országos váltófutóverseny Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Váltófutó Bajnokság (Váltófutó MEFOB) Versenykiírás Verseny időpontja: 2017. április 1. (szombat) Helyszín: Eger Miskolc
II. Hévízi Derby (C0 - A2)
II. Hévízi Derby (C0 - A2) Verseny ideje: 2008.06.06-2008.06.08 Típusa: A - kategória Hévíz, Kossuth u. Helyszíne: Labdarúgó edzőpálya és környéke Nevezés # lezárása 1 2008.06.02.nap 22:00 2 2008.06.02.nap
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM
DEBRECENI FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 16. sz. függeléke OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2017. augusztus 30. Hatálybalépés ideje: 2017. szeptember
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny
XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny
A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum
A Magyar Köztársaság 2011. évi Mezei Futóbajnoksága, az Európai Atlétikai Szövetség nyílt, Mezei Permit versenysorozat része MIKULÁS futás és Duci gyaloglás A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata
A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség felnőtt ranglista szabályzata 1. A ranglista célja: A MF(S)Sz által kiírt és/vagy rendezett versenyrendszerben a játékosokat objektíven pontozza és ez alapján a játékosok
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett ügykezelői alapvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014. október Tisztelt Oktató Kolléga! A Nemzeti Közszolgálati
2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel
XII. 2014. Az egészség és sport jegyében
Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, június 28. csütörtök 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2018. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Bocskaikert, 354-es számú út, 2018. június 28. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Priczinger Péter, az MKSZ elnöke Szőllős Sándor,
-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:
A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2010-2011. évi, Budapest
EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT Dunaújvárosban is!
SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDENKIT AZ ALÁBBI PROGRAMJAINKRA AMIT AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT KERETÉBEN SZERVEZÜNK DUNAÚJVÁROSBAN Várjuk a miel?bbi jelentkezéseket: e-mailben kornyved@pmh.dunanet.hu címre a
Családi vetélkedő. JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24.
Családi vetélkedő JÁTÉKVÁR Óvoda 1062 Budapest, Lendvay utca 24. A projekt feladatterve Projekt témája: Családi vetélkedő Időkeret: 3 óra Projektfelelős: 1 pedagógus sorszám feladat felelős Teljesítés
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL TOLLASLADBA VERSENYKIÍRÁSA 2018. 1) A verseny célja A tollaslabda sportág népszerűsítése a felsőoktatási intézményekben. Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti
24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO
24 órás kódoló startup maraton 2017. július 7-9. Mi az a Hacknovation? A Hacknovation egy nagyszabású IT startup hackathon, ahol a csapatoknak 24 óra áll rendelkezésükre, hogy a nulláról kiindulva létrehozzanak
[Ide írhatja a szöveget] XV
[Ide írhatja a szöveget] XV A vezetőség hírei Az Országos Vezető üzenete: Ezúton szeretné felhívni minden tagunk figyelmét, hogy mindenki fizesse be a 2012 évi tagdíjat, mert igen kevesen tettek eddig
VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.
Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu
4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA- BÖLCSŐDE PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Óvodavezető Kelt:. november 04. Oldal 1 A panaszkezelési rend az óvodában Az óvoda gyermekeit és szüleiket, gondviselőiket, valamint
2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS
2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,
Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba
Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás
V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás
Kopasz-hegyi Futóverseny Tarcal, 2015. március 22. V E R S E N Y K I Í R Á S Édes és félédes futás Idén először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Kopasz-hegyi futóverseny, amely az elmúlt
Versenyszabályzat. Farkasokkal Kocogó. http://www.medveotthon.hu/ Rajt
Versenyszabályzat Farkasokkal Kocogó http://www.medveotthon.hu/ Rendezvény időpont: 2015. október 4. (vasárnap) Rajt Futás 11:00-tól 3,5 km (7-14 év) 11:30-tól 3,5 km (15-30 év) 12:00-tól 3,5 km (31 év
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny
Versenykiírás I. Terepkerékpár verseny szeptember 06.
Versenykiírás I. Terepkerékpár verseny 2017. szeptember 06. 1. A bajnokság célja: A Belügyminisztérium állományában dolgozók figyelmének felkeltése az aktív sportolási lehetőségekre, valamint az egészséges
Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola
Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 8330 Sümeg, Mártírok útja 1-3. Telefon: 87/550-010; 87/550-012 Fax: 87/550-010 E-mail: titkarsag@kisfaludy.hu Honlap: www.kisfaludy.hu
IX. MOGYI TRIATLON VERSENY 2014. JÚNIUS 21-22, BAJA
IX. MOGYI TRIATLON VERSENY 2014. JÚNIUS 21-22, BAJA 2014. június 21. szombat TIGRA Triatlon Magyar Nagydíj sprint futam Versenyiroda nyit: 12.30 órakor Összes nő futama + Amatőr és elit felnőtt nők sprint
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2018.02.10. (Szombat) Helyszín: - Mórahalom,
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték
8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. A Program szervezője A " 8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték (a továbbiakban: Játék/Nyereményjáték) szervezője a Penny Market Kft.
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL
NYÍREGYHÁZI EGYETEM ÓVÓ- ÉS TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET TÁJÉKOZTATÓ A TANÍTÁSI VERSENYRŐL Nyíregyháza 2018 A tanítási verseny lebonyolítási rendje az Óvó- és Tanítóképző Intézetben Az Óvó- és Tanítóképző Intézet
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T / évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága. Versenykiírás
Budapesti Tollaslabdázók Szövetsége B U D A P E S T 2017 / 2018. évi, 42. nyílt Női Csapatbajnoksága Versenykiírás 1. A CsB célja - a tollaslabdasport népszerűsítése; - versenyzési lehetőség biztosítása
BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL
Verseny neve: BBU DOBOGÓKŐ HEGYI FESZTIVÁL Verseny helye, célja, táv: Dobogókő Verseny nevezési lehetőségek: Országúti futás (16 km), Országúti futás (27 km), Terepfutás (6,5 km), Terepfutás (16 km), Kerékpártúra,
Derecskei Zenei Esték
MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat. Módosítás
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat Módosítás Ki a legjobb lesifotós? nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a Bau-Trans Kft. (székhely: 2051 Biatorbágy,
Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra
Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős
Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!!
Katona csapatoknak a nevezés INGYENES!! Versenykiírás II. KE CROSS RUN TEREP AKADÁLYFUTÓ VERSENY és Magyar Egyetemi Főiskolai Országos Bajnokság, valamint katonai alakulatok versenye Verseny célja: A kalandra,
Földváry Károly Általános Iskola Házirend. Bevezetés
Földváry Károly Általános Iskola Házirend A házirend tartalma: Bevezetés 1. Általános rendelkezések 2. A gyermekek jogai az iskolában. 3. A gyermekek kötelességei az iskolában. 4. A tanulói jutalmazás
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT. Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km
VERSENYKIÍRÁS NEVEZÉSI FELTÉTELEK VERSENYSZABÁLYZAT Kerekdomb Félmaraton 21,5 km Kerekdomb Dűlőbringa 10 km Érvényes nevezés mindkét távra kizárólag a Kerekdomb Fesztivál hivatalos weboldalán, a www.kerekdombfeszt.hu/sportporgramok
EGRI TESTEDZŐ CLUB. 3300 Eger, Klapka György utca 1. etc2001@freemail.hu www.egritc.hu facebook.com/egritestedzoclub
EGER 2013. június 29. VERSENYÉRTESÍTŐ Rendezőség: Egri Testedző Club Szeretettel köszöntjük a verseny valamennyi résztvevőjét! A verseny fővédnöke: Rázsi Botond Eger MJV alpolgármestere Dr. Juhász Attila
Gyalogos túranap október 12. Normafa
BUDAPESTI SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 1053 Budapest, Curia utca 3. Gyalogos túranap 2013. október 12. Normafa A az Erzsébetvárosi SE közreműködésével szervezi 2013. október 12-én a MOCCANJ! Próbasorozat 2013.
Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató
Eljössz hozzánk sakkozni? Persze, szívesen! Tájékoztató a választható alkalmi sakkfoglalkozásokról, bemutatókról, továbbképzésekről oktatási intézmények számára A program szervezője: Sakkmatyi Képességfejlesztő
Bridgestone Abroncs Kitartás Kihívás június június 17. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Bridgestone Abroncs Kitartás Kihívás 2018 2018. június 11. 2018. június 17. JÁTÉK- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Az Agora Nonprofit Kft. Tatabánya Pont (székhely: 2800 Tatabánya, Szent Borbála út 19.; cégjegyzékszám:
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2019.01.26. (Szombat) Helyszín: Rendező: Güntner
-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:
A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest
U19 EURÓPA BAJNOKSÁG NYEREMÉNYJÁTÉK
U19 EURÓPA BAJNOKSÁG NYEREMÉNYJÁTÉK Nyereményjáték szabályzata A játék időtartama: Játék szervezője: Játék felülete: 2014.07.14. 18.00 tól 2012.07.31. 19.00 ig Olsen Kommunikációs, Marketing, Média és
FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS
FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS A pályázatokat KIZÁRÓLAG POSTAI ÚTON 2013. november 18-ig történő beérkezéssel fogadja el az egyesület az alábbi címre: Fejér Megyei Diáksport
Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás
Felnőtt, Utánpótlás Hegyi Országúti OB 2018. szeptember 22., Orfű - Pécs Versenykiírás A felnőtt-férfi, a felnőtt-női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti
Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.
Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen
TÁJÉKOZTATÓ. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára
TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett közigazgatási szakvizsga felkészítő tanfolyamon közreműködő oktatók számára Budapest, 2014 Tisztelt Oktató! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem,
Részvételi feltételek Aegon motorun nemzetközi motoros tájékozódási túraverseny a BMW Motorrad támogatásával
Részvételi feltételek Aegon motorun nemzetközi motoros tájékozódási túraverseny a BMW Motorrad támogatásával 1. Az Aegon motorun bemutatása Az Aegon motorun nemzetközi motoros tájékozódási túraverseny
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET
egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:
6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre
6. számú melléklet A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje 1. A melléklet hatálya kiterjed a kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság, valamint a kari Pályá-zati és Ösztöndíj Bizottság (továbbiakban
Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Szabolcs Kupa települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Zserdin Balázs (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. május 25. (település, dátum) (P. H.) 1 2 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.
TARTALOM: NOVEMBER 21. SZERDA NOVEMBER 22. CSÜTÖRTÖK NOVEMBER 23. PÉNTEK... 10
TARTALOM: 2018. NOVEMBER 21. SZERDA... 2 2018. NOVEMBER 22. CSÜTÖRTÖK... 6 2018. NOVEMBER 23. PÉNTEK... 10 Új korszak születik Nyitott kapuk a Thanban Beiskolázási program a 2019-2020. tanévre 2018. november
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat
Játék-, és Adatvédelmi Szabályzat CEWE FOTÓKÖNYV Legyen az esküvő egy örök emlék nyereményjáték 1. Szervezés és lebonyolítás A nyereményjáték szervezője és adatkezelője a CEWE Magyarország Kft. (székhelye:
A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása
A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása Csapatnevezés 1. A csapatok nevezési lapjának 2013. szeptember 22-ig kell beérkeznie az Egyetemi Liga vezetéséhez a következő
VÍZITÚRA SZAKÁG ÉVI PROGRAMTERVEZETE
Magyar Kajak-Kenu Szövetség VÍZITÚRA SZAKÁG 2018. ÉVI PROGRAMTERVEZETE Budapest, 2017. december készítette: Patyi Melinda szabadidős szakmai koordinátor Tartalomjegyzék Vízitúra szakág 2018. évi programtervezete...3
Youth Handball Festival
2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017.
CAMPUS SPORTFESZTIVÁL LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017. 1) A verseny célja Az UEFA Grassroots programjának népszerűsítése Az ország felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatók közötti kapcsolatok
VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)
1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak
III. WATT 22 Kupa Versenykiírás
III. WATT 22 Kupa Versenykiírás A WATT 22 SE a sportág népszerűsítése érdekében az idei évben ismét megrendezi immár a III. WATT 22 elnevezésű vándor kupát az Országos- és a Budapesti Tekézők Szövetsége
Tessedik Sámuel Általános Iskola Panaszkezelési Szabályzata
Tessedik Sámuel Általános Iskola Panaszkezelési Szabályzata Készítette ÁDÁM ILDIKÓ intézményvezető Albertirsa, 2018. Albertirsa, Győzelem u. 2. 53/370-227; fax: 53/370-730 Albertirsa, Táncsics utca 3.
MKOSZ Streetball Budapest 3x3 Kupa. Versenykiírása
MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE MKOSZ Streetball Budapest 3x3 Kupa Versenykiírása 2013 1 MKOSZ Streetball 3x3 Budapest Kupa MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. Magyar Kosárlabdázók Országos
Egyesületünk évzárója Várkúton. Időpont: december 16. szombat 17. vasárnap Helyszín: Várkúti Turistaház
Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - december - Ismét magunk mögött tudhatunk egy mozgalmas évet, melyre a koronát a hagyományos decemberi Évzárónkkal tesszük fel, ahol fotók segítségével felidézzük az
Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend
Dunaújvárosi Egyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend Dunaújváros 2018 1. kiadás 0. módosítás 2 (8). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusának 32-2018/2019.(2018.11.06.) sz. határozatával
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KRISZBACHER ILDIKÓ TEHETSÉGGONDOZÓ ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA 2015. június 26. 1 A Pécsi Tudományegyetem Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíjának alapszabálya I. Alapelvek
Fontos tudnivalók és adatok
Szeretettel meghívunk minden sportrajongót a PomléRun futóverseny 3. évadjára. Idén is várjuk a kicsiket, nagyokat, valamint az idősebbeket, amatőröket és profikat 2015. május 8-án. Mindannyian találkozunk
PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat
PannonDiák Facebook nyereményjáték részvételi- és játékszabályzat 1. Szervező cég: A PannonDiák Iskolaszövetkezet (székhely: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 72-100.; cégjegyzékszám:07-02-001384; adószám:
Versenykiírás Rendező. Verseny időpontja. A verseny helyszíne. Nevezés
Versenykiírás Rendező Soproni Rendészeti Sportegyesület, Soproni Atlétikai Klub, SMJV Polgármesteri Hivatal Sportfelügyeleti Csoport Csuka Zsolt SRSE elnök csuka.zsolt2@gmail.com Verseny időpontja 2015.szeptember