VENDÉGLÁTÓ MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
|
|
- Győző Kocsis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VENDÉGLÁTÓ MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
2 VENDÉGLÁTÓ MENEDZSER Feladatok és tevékenységek Amikor valaki meghallja azt a szót, hogy vendéglátás, sok minden eszébe juthat. Vendégül láthatnak kedves ismerőseink, barátaink, rokonaink. Meghívhatnak vacsorázni vagy szórakozni, megszállhatunk szállodában, ahol vendégként fogadnak bennünket. De mehetünk egy elegáns rendezvényre is, valamilyen hivatalos alkalomból. A vendéglátó és a vendégszerető is egymáshoz nagyon közel álló kifejezések. Ugyanakkor beszélhetünk vendéglátóiparról, vendéglátó üzemről is, amelyek hangzása már jóval kevésbé barátságos. Mivel foglalkozik akkor az, aki a vendéglátást választotta szakmájául, hivatásául, mit is nevezünk vendéglátásnak? A vendéglátás feladata: ételek, italok készítése, ezek értékesítése közvetlenül a fogyasztóknak vagy olyanoknak, akik még továbbértékesítéssel foglalkoznak, szórakoztatás és egyéb szolgáltatások, munkahelyi, iskolai, óvodai étkeztetés. Ma már a vendéglátás mindennapi életünk részévé vált. Az iskolai büfé, a menza, a McDonald s-ban elfogyasztott hamburger vagy egy esküvői vacsora, az érettségi bankett mind-mind a vendéglátás részét jelentik. A vendéglátás komplex, összetett tevékenység, melyen belül három tevékenység fajtát különböztetünk meg: Az elszállásolás tevékenységét, mely magában foglalja a szállodai elszállásolást, reggeliztetést, szobafelszolgálást, stb. Az ellátás tevékenységét, ami az éttermek, bárok, night clubok, különtermek, bankettek, stb. feladatait jelenti. Egyéb szolgáltatásokat, melyek a nem tipikusan a vendéglátás működési körébe tartozó tevékenységeket takarják. 2
3 A vendéglátó menedzser a vendéglátó egységek termelő, értékesítő részlegének vezetésével, a szállodai recepcióban önálló munka végzésével foglalkozik. A menedzser a vendéglátó (szállodai) vállalkozásokban, gazdálkodó szervezetekben termelő, értékesítő és szolgáltató tevékenységet végez, valamint az ezekhez kapcsolódó feladatok önálló tervezését, irányítását, ellenőrzését és azok teljes folyamatukban való megvalósulását látja el. Főbb tevékenységei területei a vendéglátó üzletvezetői, szállodavezetői, nagyobb vendéglátó vállalkozásoknál gazdasági, áruforgalmi, értékesítési vezetői feladatok önálló tervezése, irányítása. A vendéglátó menedzser végzettség középvezetői feladatok ellátására jogosít fel. A menedzser a vendéglátó egység vezetőjének irányításával tervezi, irányítja és ellenőrzi a szállodai vagy egyéb vendéglátó szolgáltatás vállalkozási, gazdálkodási és szakmai tevékenységét. A kisebb szállodákban, éttermekben a vezetőn kívül csak 2-3 alkalmazott dolgozik, őket közvetlenül a vendéglátó menedzser irányítja. A vendéglátó menedzser és a vendéglátó technikus végzettségű alkalmazottak gyakran azonos munkakörben dolgoznak, munkájuk nem válik szét élesen, ügyintézői és menedzseri feladatokat is el kell látniuk. A vendéglátó menedzser jó, ha a vendégekkel állandó kapcsolatban van, hiszen így tájékozódhat a különböző igényekről és arról, hogy a már meglévő szolgáltatások megfelelőek-e, elégedettek-e a látogatók azzal, amit az adott vendéglátóhely nyújt számukra. Fontos szerepe van a vendéglátó menedzsernek a vendéglátás, a szállásadás, az idegenforgalom kapcsolatrendszerének kialakításában, mely területek összhangja elengedhetetlen ahhoz, hogy a vendéget maradéktalanul ki lehessen szolgálni. A vendéglátó menedzser tevékenysége igen összetett, alapvetően szervező, bonyolító jellegű. Ellátja a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokat, betartja a személyi higiénia szabályait. Kialakítja az üzlet, a vállalkozás létesítésével kapcsolatos feltételrendszert és ismeri a marketing tevékenység üzleti alkalmazását. 3
4 A vendéglátó menedzser feladatai Szervezői, irányítói feladatok: A felszolgálók, illetve eladók munkába állás előtt nála tartoznak jelentkezni, ellenőrzi külsejüket, felszerelésüket, étel- és itallap ismeretüket, eligazítást tart beosztottjai számára. Figyelemmel kíséri az előrendeléseket. Gondoskodik a vendéglátó egység munkájához szükséges adminisztratív nyomtatványokról. Gondoskodik a zökkenőmentes kiszolgálásról: fogyóeszközök előkészítése tálalásra, bonyolítással és zárással összefüggő feladatok ellátása. Az ügyviteli rendnek megfelelően végzi a számlázást, felel a számla alaki és tartalmi követelményeinek betartásáért. Megírja a másnapi vételezéseket. gondoskodik a rendészeti, munkavédelmi, tűzvédelmi és vagyonvédelmi előírások betartásáról, Figyelemmel kíséri a vendégek szakszerű, színvonalas kiszolgálását, majd a vendég távozása után az asztalok lerámolását, újraterítését, az értékesítőhely folyamatos rendbehozatalát. Szükség esetén ezekben a feladatokban személyesen is részt vesz. figyelmet fordít a HACCP étteremre vonatkozó előírások betartására, részt vesz a beosztások elkészítésében, részt vesz a szabadságolási ütemterv elkészítésében, rendszeresen szakmai továbbképzéseket tart, gondoskodik az étterem dohányzó illetve nem dohányzó részének előírás szerinti különválasztásáról, részt vesz a rendezvények bonyolításában, elősegíti az újonnan belépő dolgozók beilleszkedését, jó munkakapcsolatot alakít ki más részlegekkel, javaslatokat tesz a hatékonyabb munkavégzésre, javaslatokat tesz az árbevétel növelésére, az esetlegesen felmerülő vendégpanaszokat orvosolja. 4
5 Ellenőrzési feladatok: a működési területéhez tartozó értékesítőhelyen ellenőrzi a rendet, a tisztaságot, a higiéniás és munkavédelmi előírások betartását; ellenőrzi az üzemeltetésekhez szükséges gépek, eszközök, berendezések állapotát, a forgalom lebonyolításához szükséges készleteket; Különös figyelmet fordít arra, hogy a kedvezményeket csak jogosan vegyék igénybe, az esetleges stornókról jegyzőkönyvet állít ki. Műszak, illetve üzletzáráskor a pénztárgépet az előírásoknak megfelelően üríti ki, zárja le, elkészítve a szükséges elszámolás összesítőit. Gondoskodik a konyha rendbetételéről is. Az esetleges töréseket a töréskönyvbe jegyzi be. vezeti a töréskönyvet, a hónap végén részt vesz az árukészlet leltározásában, megbízás szerint részt vesz szúrópróbaszerű leltározásban is, figyelemmel kíséri a tanulók gyakorlati munkáját. A vendéglátó menedzser felelős: a munkarend betartásáért, az éttermi munka szervezéséért és színvonalas lebonyolításáért, a vendégek ellátásáért, a számlázás helyességéért, a takarékos költségfelhasználásért, a vagyonvédelmi és tűzrendészeti, munkavédelmi előírások betartásáért. Munkaeszközök, segédletek A számítógép, a modern kommunikációs eszközök (telefon, telefax) nélkülözhetetlenek a munkájában. A partnercégekkel, szállítókkal való kommunikáció telefonon vagy faxon keresztül valósulhat meg, hiszen személyesen csak néhány helyet kereshet fel. A vendéglátó szakember adminisztratív munkájához irodatechnikai berendezéseket (írógép, fénymásoló, számológép, stb.) vesz igénybe. 5
6 A kereskedelmi tevékenységhez pénztárgépet, pénzvizsgálót, trezort használ. Munkája során számos segédletre van szüksége, így pl.: szótárakra, telefonkönyvekre, címjegyzékekre, prospektusokra, reklámbrosúrákra, stb., levélpapírokra, különféle nyomtatványokra, csekkekre, átutalási nyomtatványokra, pénztárkönyvekre, stb., biztosítási kötvényekre, irodaszerekre (tollak, iratkapcsok, bélyegzők, stb.). Munkahely, munkakörnyezet Meghatározóan ülve, zárt munkahelyen végzett irányító tevékenység. Munkája során a következő személyekkel kerülhet kapcsolatba: munkatársakkal, felettesekkel, vendégekkel, szállítókkal, megrendelőkkel. Követelmények Milyen képességek, készségek szükségesek a vendéglátó munka végzéséhez? A dolgozó munkáját a kifogástalan szaktudás mellett a pontosság és a rendszeretet is jellemezze. 6
7 Különösen fontos a megfelelő: megjelenés (öltözék), modor, viselkedés (visszafogottság, feltétlen udvariasság), szakmai ismeretek, nyelvtudás, műveltség (vallás, gazdaság, kultúra, sport, napi hírek témakörökben) emberismeret. A vendégekkel való kommunikációban nagy fontosságú a nyugodt, figyelmes, ugyanakkor kellően fegyelmezett és határozott részvétel. Mindig halkan, de jól érthetően kell beszélni a vendéggel, ha lehet, akkor előnyösebb a vendéget a nevén szólítani. Kerülendő a gesztikulálás, a túlzott bizalmaskodás. Lényeges tulajdonságok még: jó kapcsolatteremtő készség, csapatmunkára való készség, türelem, empátia, becsületesség, koncentrációkészség, felelősségvállalás, állóképesség, vezetői készség, gyors reagáló képesség, rugalmasság. A vendéglátó tevékenység szezonális jellegű. Csúcsidőszakokban hétvégén (szombaton és ünnepnapokon) is nyitva tartanak. Ilyenkor összejöhet egy-két túlórázás, és nem mehetnek el szabadságra sem. A hivatalos időpontok, fogadások gyakran későre nyúlnak. Egészségügyi kizáró okok Statikai rendszer és a mozgásszervek súlyosabb elváltozása, 7
8 a szív és a keringési rendszer súlyosabb elváltozásai, elváltozások a ruhával nem fedett testrészeken, beszédértést akadályozó halláskárosodás, epilepszia. Komoly idegrendszeri vagy pszichikai problémák korlátozó tényezőt jelenthetnek, mivel zavarhatják az együttműködési képességet. Munkakörnyezet A vendéglátó egység (étterem, szálloda, stb.) külső és belső képe, vonzása, kényelmes berendezése, esztétikája egyik fontos eleme a leendő vendégek megnyerésének, a visszajáró látogatók megtartásának. Ebből adódóan a vendéglátásban dolgozók tudatosan törekednek arra, hogy a legkellemesebb légkörben végezhessék munkájukat. Tantárgyak, amelyekben jó eredményt kell elérni: földrajz, művészettörténet, pénzügyi ismeretek, statisztika, jogi ismeretek, idegen nyelvek. Szakképzés A vendéglátó menedzser érettségi utáni középfokú szakképesítés. A képzés ideje: 2 év. Hol történik a szakképzés? 8
9 Főként közgazdasági, vendéglátó-ipari és idegenforgalmi szakközép-iskolákban, valamint nem iskolarendszerű képzési rendszerben indítanak ilyen képzéseket. A jelentkezés feltétele: érettségi és alapfokú nyelvismeret. A szakmai vizsgára bocsátás feltétele egy idegen nyelvből legalább középfokú, szakmai anyaggal bővített nyelvvizsga letétele. A képesítéssel betölthető munkakörök A vendéglátó menedzser szakképesítés a vendéglátó tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek termelő, értékesítő és szolgáltatási feladatinak megszervezésére, azok teljesítésére, az eredményes gazdálkodás elérésére, nagyobb egységekben részfeladatok önállóan történő ellátására készít fel. A végzettséggel vállalkozói tevékenység is végezhető. A végzettséggel betölthető munkakörök: kisebb vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások vezetője, vezető-helyettese, szállodák, nagyobb vendéglátó gazdálkodó szervezetek részegység vezetője, vezetőhelyettese, éttermi igazgató, bárvezető, cukrászdavezető, eszpresszó-, kávézóvezető, büfévezető, főpincér, szállodai szobafőnök, főportás. A képzés során a tanulók idegenforgalmi, vendéglátó és szállodai ismereteket tanulnak. Megismerkednek a turizmus földrajzi alapjaival. A képzés részeként alapvető banki és jogi ismereteket is szereznek. A menedzserek képzésében szerepelnek még szervezési és vezetési ismeretek, valamint protokoll is, valamint a különböző marketing és menedzsment technikák megismerése. A képzést szakmai gyakorlat egészíti ki valamilyen vendéglátó egységben (szállodában, étteremben, stb.). A vendéglátó menedzser OKJ azonosító száma:
10 A szakmával kapcsolatos további információk részletesen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: honlapján találhatók, Szakképzési dokumentumok címszó alatt. Szakmai gyakorlat és szakmai továbbképzés az Európai Unióban Az alábbi honlapon különböző nemzeti és nemzetközi oktatási-képzési pályázati programok találhatók. Így többek között az Európai Bizottság Socrates oktatási, és Leonardo da Vinci szakképzési programjai, valamint a felsőoktatásban résztvevők középeurópai CEEPUS programja. A honlap információt nyújt a felsőoktatási rendszereket támogató Tempus III. és az Erasmus Mundus programokról, valamint az Európai Unió Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramjának lehetőségeiről. Elérhetőség: Kereseti lehetőségek: Az egyes foglalkozások átlagkereseti statisztikáját több évre visszamenőleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján teszi közzé, a Statisztika menüpontban (egyéni bérek és keresletek statisztikája). Elérhetőség: Elhelyezkedési lehetőségekről tájékozódhat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein, a internetes elérhetőségen, vagy mobiltelefonon a linken. A szakma jövőjéről készült tájékoztatás a weblapon érhető el, a foglalkozás megadásával. Kiadja: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Felelős kiadó: Pirisi Károly főigazgató Készült 2002-ben. Aktualizálva 2008-ban az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával. A jelen dokumentum tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság a tárgyra vonatkozó hivatalos véleményét. 10
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KIADVÁNYSZERKESZTŐ Feladatok és tevékenységek
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI ÜGYINTÉZŐ, RAKTÁRGAZDÁLKODÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAG-
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKÖZGAZDASÁGI
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MENEDZSERASSZISZTENS Feladatok
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NYILVÁNTARTÁSI ÉS
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMÁCIÓ-RENDSZERSZERVEZŐ
TITKÁRNŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TITKÁRNŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TITKÁRNŐ Feladatok és tevékenységek A titkárnő
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Feladatok
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI-GÉPÉSZMÉRNÖK
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ Feladatok és tevékenységek
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAKÖNYVVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERESKEDELMI TECHNIKUS Feladatok
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GAZDÁLKODÁS-SZERVEZŐ Feladatok
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INGATLANKÖZVETÍTŐ Feladatok és tevékenységek
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ Feladatok és tevékenységek
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERTÉSZMÉRNÖK Feladatok és tevékenységek
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETKÖTŐ Feladatok és tevékenységek A kereskedelemi
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS
A 236. sorszámú Vendéglátó-üzletvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
A 236. sorszámú Vendéglátó-üzletvezető megnevezésű szakképesítés-ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.2. A szakképesítés-ráépülés azonosító száma:
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Feladatok és tevékenységek
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI INFORMATIKAI
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÍTÉSVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DISZPÉCSER Feladatok és tevékenységek A modern
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ERDÉSZETI TECHNIKUS Feladatok és
HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HUMÁNERŐFORRÁS MENEDZSER Feladatok
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS Feladatok
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR)
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) Feladatok
BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ Feladatok
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-MINŐSÍTŐ TECHNIKUS
ÉPÜLETSZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÜLETSZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÜLETSZOBRÁSZ Feladatok és tevékenységek
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ Feladatok
EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS
EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése EURÓPAI ÜZLETI ASSZISZTENS
SZÁLLODAI PORTÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
SZÁLLODAI PORTÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZÁLLODAI PORTÁS Feladatok és tevékenységek
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ZONGORAHANGOLÓ Feladatok és tevékenységek
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS Feladatok
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KAZÁNGÉP-SZERELŐ Feladatok és tevékenységek
GYORSÉTTERMI ELADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYORSÉTTERMI ELADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYORSÉTTERMI ELADÓ Feladatok és tevékenységek
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KONTROLLER STATISZTIKUS Feladatok
FEJVADÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FEJVADÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FEJVADÁSZ Feladatok és tevékenységek Sok munkáltatónak
POLITOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POLITOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POLITOLÓGUS Feladatok és tevékenységek A
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER
A 272. sorszámú Fogadós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2.
A 272. sorszámú Fogadós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 811 06 1.2. Szakképesítés megnevezése: Fogadós 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése CAD-CAM
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT)
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HATÁRRENDÉSZ-SZERVEZŐ
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HALÁSZ Feladatok és tevékenységek A halak világának
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DIGITÁLISTÉRKÉP-KEZELŐ Feladatok
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÓ ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS. Szakmaismertető információs mappa. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS Szakmaismertető információs mappa Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEZÉRLÉS-
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TERMÉKTERVEZŐ
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS
Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola 2200 Monor, Ipar u. 2.sz
Szterényi József Szakközépiskola és Szakiskola 2200 Monor, Ipar u. 2.sz A szakképesítés megzése: Pincér szakma OKJ (Országos Képzési Jegyzék) száma: 33 811 02 1000 00 00 Képzési idő: 3 év A szakképesítés
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÁLYÁZATÍRÓ Feladatok és tevékenységek Figyelmesen,
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI PREPARÁTOR Feladatok és tevékenységek
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ADÓTANÁCSADÓ Feladatok és tevékenységek
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS,
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VILLAMOSIPARI TECHNIKUS Feladatok
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IRODAVEZETŐ Feladatok és tevékenységek Az
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ Feladatok és tevékenységek
LEVÉLTÁROS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
LEVÉLTÁROS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése LEVÉLTÁROS Feladatok és tevékenységek A levéltáros
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS
OKTATÁSTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
OKTATÁSTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése OKTATÁSTECHNIKUS Feladatok és tevékenységek
ÉLELMISZER-ANALITIKUS
ÉLELMISZER-ANALITIKUS TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-ANALITIKUS
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰANYAG-FELDOLGOZÓ Feladatok és
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK
NONPROFIT MENEDZSER, ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NONPROFIT MENEDZSER, ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NONPROFIT MENEDZSER,
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KUTYAKOZMETIKUS Feladatok és tevékenységek
SZOBAASSZONY, SZOBALÁNY SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
SZOBAASSZONY, SZOBALÁNY SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZOBAASSZONY, SZOBALÁNY Feladatok
Kereskedelmi Szakmenedzser
Kereskedelmi Szakmenedzser Képzés célja Olyan legalább egy idegen nyelven beszélő, felsőfokú szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik: kis- és közepes méretű, kereskedelmi tevékenységet folytató
KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS Feladatok
MATEMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MATEMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MATEMATIKUS Feladatok és tevékenységek Mit
Üzemi gyakorlathoz ajánlott tematika 2/14.E Vendéglátásszervező-vendéglős Értékesítés gyakorlata
Üzemi hoz ajánlott tematika 2/14.E Vendéglátásszervező-vendéglős Értékesítés a 2016/2017. tanév Zalaegerszeg, 2016. szeptember 1. Készítette:. szaktanár 0 Tankönyv: Dr. Dunszt Károly, Oriskó Ferenc, Ónódi
AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSER- ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKERESKEDELMI MENEDZSER- ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKERESKEDELMI
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Pincér szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 811 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók adatai és értékelése
A nappali képzésen való részvétel 25. életévig lehetséges.
K e r e s k e d e l e m á g a z a t 54 341 01 OKJ-S KERESKEDŐ A két éves képzést iskolánkban 1 tanév beszámításával 1 év alatt lehet elvégezni nappali tagozaton. A beszámítás feltétele: Kereskedelem ágazatban
Iskolánk a XVI. kerület zöldövezetében, tömegközlekedéssel (HÉV, busz) könnyen megközelíthető helyen található.
Iskolánk a XVI. kerület zöldövezetében, tömegközlekedéssel (HÉV, busz) könnyen megközelíthető helyen található. Örömmel értesítjük a honlap látogatóit, hogy 2015. 09. 01-től iskolánk gimnázium is! 1/8
ÉLELMEZÉSI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉLELMEZÉSI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMEZÉSI MENEDZSER Feladatok
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KULTURÁLIS MENEDZSER Feladatok
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÁRNYÉKOLÁS-TECHNIKAI SZERELŐ
MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ Feladatok
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI
AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐ Feladatok
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI FORGALOMELLÁTÓ Feladatok
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ
1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2. EGYÉB ADATOK
A 201. sorszámú Szállodai recepciós megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító : 52 812 01 1.2. Szakképesítés
KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01
KÉPZÉSI PROGRAM Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító: 54 344 01 Szolnok 2015 KÉPZÉSI PROGRAM A képzési program Megnevezése Pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ azonosító 54 344 01 A képzés során megszerezhető