Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói. Érvényes 2014.
|
|
- Márk Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon aláírt megbízások lebonyolítását vállalja, illetve ezek lebonyolításáért vállal felelősséget. A Takarékszövetkezet nem felel a pontatlan vagy hiányos megbízásokból eredő késedelemért, hibáért, félreértésekért, bekövetkezett kárért vagy más következményekért. A Takarékszövetkezet kizárólag olyan megbízást teljesít, amelynek teljes fedezetéről az ügyfél gondoskodik. A Takarékszövetkezet fenntartja magának a jogot, hogy a Hirdetményben közölt feltételeket megváltoztassa, egyidejűleg gondoskodik az új Hirdetmény ügyfélforgalmi helyiségeiben való közzétételéről. A módosítások a Takarékszövetkezet Üzletszabályzatának megfelelően lépnek hatályba. A jelen Hirdetményben meghirdetett díjtételektől a Takarékszövetkezet az ügyféllel kötött megállapodása alapján eltérhet. II. Valuta, deviza árfolyamok Az adott napon érvényes valuta, deviza vételi és eladási árfolyamokat a Takarékszövetkezet közzéteszi a forgalmazható devizanemekre vonatkozóan. A Takarékszövetkezet fenntartja magának a jogot, hogy naponta többször is árfolyamot jegyezzen. A Takarékszövetkezet az MNB által jegyzett hivatalos devizaárfolyamokat alkalmazza mindazon esetekben, amelynél jogszabály vagy hatósági előírás ennek kötelező alkalmazását előírja. Azokra az esetekre, amelyeknél a hivatalos árfolyam alkalmazása nem kötelező, a Takarékszövetkezet az MTB által jegyzett árfolyamot használja. III. Devizaszámlák kamatozása Lakossági és pénzforgalmi devizaszámla EUR, CHF, USD, GBP, NOK devizanemekben nyitható. A devizaszámláknál a látra szóló kamatláb és a lekötött betétek kamatlába 365 napos bázison értendő. A hatályos devizabetéti kamatokat a IX - X. pont tartalmazza. A Takarékszövetkezet a lakossági és pénzforgalmi számlák után járó kamatokat minden negyedév utolsó napján, a lekötött betétek után járó kamatokat lejáratkor vagy a bankszámla megszűntetésekor írja jóvá. A devizaszámlák le nem kötött egyenlege látra szólóan kamatozik. Devizabetéteket lekötni a lekötés időpontjában érvényes kamatlábak mellett lehet. A lekötési kamatláb adott betétnél a futamidő alatt nem változik (fix kamatozás). Lekötési időtartam: 1, 3 és 6 hónap. Lekötési idő lejárta előtt felmondott vagy részben felmondott devizabetétek után kamat nem jár. Lekötés esetén minimum leköthető összeg 300 EUR, vagy ennek megfelelő devizaösszeg. 1
2 IV. Kamatadó A kamatjövedelemnek minősül a nyilvánosan meghirdetett feltételekkel kötött szerződés alapján jóváírt/tőkésített kamat, azaz a bankszámlára (látra szólóan és lekötöttre egyaránt) a Takarékszövetkezet által fizetett kamat. Minden magánszemélynek nyitott ideértve az őstermelőket és a társasházakat is bankszámla kamata adóköteles. Kamatjövedelem után az adó és EHO mértéke a mindenkor hatályos SZJA és EHO törvényben előírt mértékű. A külföldi pénznemben keletkezett kamatjövedelemből az adót a Takarékszövetkezet külföldi pénznemben vonja le. A kamat megszerzésének időpontja: a kamat jóváírásának a napja. Nem vesszük figyelembe - kamatjövedelemként az egyéni vállalkozó ügyfelek betétei után elszámolt kamatot, - jövedelemként azt a bevételt, amellyel összefüggésben az adózás rendjéről szóló törvény 7. számú melléklete a külföldi adózók részére kifizetett kamatokról adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a hitelintézetek számára. V. Díjak, jutalékok A zárlati költség felszámítására havonta kerül sor, amennyiben volt forgalom (terhelés, jóváírás), mértékét a mindenkori Hirdetmény tartalmazza. A megszüntetett számlák esetében a számla megszüntetésekor kerül felszámításra a zárlati költség. A Takarékszövetkezet a megbízások teljesítéséért a mindenkor aktuális Hirdetményben közzétett ügyleti jutalékokat számolja fel, a megbízások teljesítésével egy időben. A jutalékok és díjak a számlavezetés devizanemében a megbízás devizaösszege alapján kerülnek felszámításra. Amennyiben az adott devizaszámla erre nem nyújt fedezetet, a Takarékszövetkezet a díjhátralék megtérüléséig kényszerhitel alszámlát nyit, melyen hitelt biztosít az Ügyfél részére az aktuális Hirdetményben közzétett éves kamat mellett. A kényszerhitel alszámla 30 napig áll fenn. A hitelegyenleg rendezése automatikusan a fizetési és pénzforgalmi számlára érkező jóváírásokból történik. Az ügyfél tudomásul veszi, hogy ezen forgalmi tételek engedményezése a Pénzforgalmi keretszerződés aláírásával történik, külön jóváhagyást nem igényel. Az ügyfél pénztartozása késedelmes teljesítése esetén a vonatkozó jogszabályokban vagy a szerződésben meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni. Egyedi devizabetét esetében a kamatot a döntéshozó szerv állapítja meg. Az árfolyam táblákat külön hirdetmény tartalmazza. 2
3 VI. Betétbiztosítási feltételek A jelen Hirdetményben szereplő betétek a Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló évi CCXXXVII. tv. az alább felsoroltak kivételével biztosítva vannak. Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki: a) a költségvetési szerv, b) a tartósan száz százalékban állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, c) az önkormányzat, d) a biztosító, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, valamint a magánnyugdíjpénztár, e) a befektetési alap, f) a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint ezek kezelő szervezetei, az egészségbiztosítási szerv és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, g) az elkülönített állami pénzalap, h) a pénzügyi intézmény, i) az MNB, j) a befektetési vállalkozás, a tőzsdetag, az árutőzsdei szolgáltató, k) a kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, befektető védelmi alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja, l) a hitelintézet vezető állású személye, a hitelintézet választott könyvvizsgálója, továbbá a hitelintézetben legalább ötszázalékos tulajdoni hányaddal rendelkező személy és mindezen személyekkel közös háztartásban élő közeli hozzátartozói, m) az l) pontban meghatározott személy befolyásoló részesedésével működő gazdálkodó szervezet által elhelyezett, és n) a kockázati tőketársaság és a kockázati tőkealap betéteire, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek betéteire. Az OBA által nyújtott biztosítás nem terjed ki, továbbá a) az olyan betétekre, amelyekre a betétes a szerződés szerint, a szerződéskötés időpontjában elhelyezett azonos nagyságú és lekötési idejű betétekhez képest jelentősen magasabb kamatot vagy más vagyoni előnyt kap, b) az olyan betétre, amelyről bíróság jogerős ítélettel megállapította, hogy az abban elhelyezett összeg pénzmosásból származik, valamint c) az olyan betétre, amelyet nem euróban vagy EGT-állam, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagországának törvényes fizetőeszközében helyeztek el. 3
4 VII. Deviza fizetési műveletek költségviselései EGT-n (Európai Gazdasági Térség) belüli, konverzió nélküli fizetési művelet esetében, ha a tranzakció EGT állam devizanemében történik, csak SHA költségviselési mód választható. EGT-n belüli konverziós megbízás esetén, amennyiben a fizetési (terhelendő) számla és a tranzakció devizaneme EGT állambeli, csak SHA vagy OUR költségviselési mód választható. Amennyiben a fizetési műveletben EGT-n kívüli devizanem szerepel, vagy a kedvezményezett számlája nem EGT államban van, SHA, OUR és BEN költségviselési mód is válaszható. A nem megfelelő költségviselési mód megadásából származó Takarékszövetkezetre visszaterhelt díjat jogosultak vagyunk a megbízó terhére felszámítani. Költségviselési módok: SHA költségviselési mód: Deviza vagy nemzetközi forint átutalás esetén az indító bank által felszámított jutalékot a megbízó, az összes többi bank költségét az átutalás kedvezményezettje viseli. OUR költségviselési mód: Deviza vagy nemzetközi forint átutalás esetén a megbízó viseli valamennyi, a fizetéssel kapcsolatban felmerült költséget. BEN költségviselési mód: Deviza vagy nemzetközi forint átutalás esetén a kedvezményezett viseli valamennyi, a fizetéssel kapcsolatban felmerült költséget, beleértve a saját, levelező bankok, valamint a kedvezményezett bankja által felszámított díjakat. VIII. Megbízások befogadásának rendje A papír alapon postai úton, vagy közvetlen benyújtással kezdeményezett normál fizetési megbízásokat devizában kezdeményezett átutalási megbízást, saját számlák közötti vagy a Takarékszövetkezet által kezelt fizetési számlákra címzett konverziós vagy konverzió nélküli átutalási (átvezetési) megbízást, beszedési megbízás kezdeményezést, a készpénz ki- és befizetéseket kivéve hétfőtől-péntekig 12 óráig fogadja be a Számlavezető hely tárgynapi teljesítésre, T+1 vagy T+2 értéknappal a devizanemétől függően. Sürgősségi esetben hétfőtől-péntekig 9 óráig befogadott megbízások kerülnek tárgynapi teljesítésre T értéknappal. 4
5 IX. Devizaszámla betétek látra szóló kamatai lakossági és vállalkozói ügyfelek részére Devizanem Évi kamat () () EUR 0,06 0,06 CHF 0,06 0,06 USD 0,06 0,06 NOK 0,06 0,06 GBP 0,06 0,06 X. Lakossági és vállalkozói fix kamatozású, lekötött devizabetétek kamatai Futamidő / Devizanem EUR Évi kamat USD Évi kamat 1 hó 0,90 0,90 0,50 0,50 3 hó 1,5 1,50 0,70 0,70 6 hó 1,5 1,50 0,80 0,80 Futamidő / Devizanem GBP Évi kamat CHF Évi kamat 1 hó 0,40 0,40 1,00 1,00 3 hó 0,75 0,75 1,50 1,50 6 hó 0,90 0,90 1,50 1,50 Lekötés esetén minimum leköthető összeg 300 EUR, vagy ennek megfelelő devizaösszeg. A Takarékszövetkezet a látra szóló számlák után járó kamatokat negyedévente, minden negyedév utolsó napján vagy számla megszüntetésekor írja jóvá. Lekötött devizabetétek esetén a Takarékszövetkezet a kamatokat lejáratkor írja jóvá. Lekötési idő lejárta előtt felmondott vagy részben felmondott devizaösszeg után kamat nem jár. A magánszemély ügyfelek ideértve az őstermelőket és a társasházakat is- esetében elhelyezett betét kamatát a mindenkor hatályos SZJA és EHO törvényben előírt mértékű kamatadó és egészségügyi hozzájárulás (EHO) terheli. Borota, január 30. BOROTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5
HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Aktualizálva 2015.06.11-től a IV., VI., és VIII. pont. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
HIRDETMÉNY. Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
I. Általános feltételek HIRDETMÉNY Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból
HIRDETMÉNY A DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL
HIRDETMÉNY DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL Látraszóló számlák kondíciói: Devizanem Éves kamat EBKM EUR 0,00% 0,00% CHF 0,00% 0,00% USD 0,00% 0,00% GBP 0,00% 0,00% Természetes személyek részére nyitott fix kamatozású
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
I. Általános feltételek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos,
HIRDETMÉNY A DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL
HIRDETMÉNY DEVIZA BETÉTEK KAMATAIRÓL Látraszóló számlák kondíciói: Devizanem EUR 0,001 % 0,001 % CHF 0,001 % 0,001 % USD 0,001 % 0,001 % GBP 0,001 % 0,001 % Természetes személyek részére nyitott fix ozású
H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI
Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetményben
MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY
MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY Meghirdetve: 2012. december 12. Hatályos: 2012. december 27. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2016. október 01-től visszavonásig A 2016.05.25-től érvényes
HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
HIRDETMÉNY DEVSZLA-1/2015/H Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2015.06.22. I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA
MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA Meghirdetve: 2013. április 08. Hatályos: 2013. április 26. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: 1. Kamatozó betétek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 1 % Iskolai betétlap 2,2 % 3 hónapra 1,2 % 6 hónapra 1,1
HIRDETMÉNY. Devizaszámla-vezetés és valutaváltás
HIRDETMÉNY számla-vezetés és valutaváltás Általános feltételek 1. A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett módon aláírt deviza átutalási
DEVIZASZÁMLA HIRDETMÉNY
I. Általános feltételek DEVIZASZÁMLA HIRDETMÉNY Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Hatályos: 2016. április 15. napjától A Takarékszövetkezet csak tartalmi,
HIRDETMÉNY. Módosítva: 2015.június 12.
Cím: 9100 Tét, Fő u. 86. Telefon: (96) 561240 Email: kozpont@tet.tksz.hu Deviza számlavezetési kondíciók: HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2018. január 1-től visszavonásig A 2016.05.25-től
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet. Tájékoztató
Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet Tájékoztató Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizabetét számla vezetéséről Hatályos: 2013. december 3-tól I. Általános
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Betéti Okiratok és számlán belül lekötött betétek Lakossági ügyfelek, Vállalkozók és egyéb szervezetek részére 2 Betéti okiratok Az éves kamat mértéke Betétkönyv
NEM FORGALMAZOTT Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben
NEM FORGALMAZOTT Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista egységes szerkezetben Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2018. szeptember 03-tól
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Hatályos: 2014. április 28. napjától
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt.
Érvényes: 2014. augusztus 01-jétől Észak-magyarországi Regionális Bank Zrt. HIRDETMÉNY Forintban kezelt megtakarítások 1. Fizetési számlákhoz kapcsolódó lekötések 1.1. Lakossági forint folyószámlán történő
Érvényes: 2014. május 01. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
1/b. sz. melléklet Érvényes: 2014. május 01. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Hatályos: 2013. január 1től 1 I. Általános feltételek
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 2011.07.18.
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI 2011.07.18. Általános Feltételek I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Meghirdetés: december 15. napján Hatályos: január 1.
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY Érvényes:
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 3749/2015. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet TÁJÉKOZTATÓ A devizában végzett műveletek teljesítési rendjéről Hatályos: 2012. január 2-től 1 I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
HIRDETMÉNY. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes: 2012.
4024 Debrecen Piac u. 22. Telefon: 54022/417-497/27, Fax: 52/417-497/22 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 1005/2012. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 3749/2015.. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE
ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE 1/2014. Közzététel: 2013. december 20. Hatályos: 2014. január 5-től I. BETÉTI KAMATOK 1. Devizaszámlák
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Indoklás: Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói HIRDETMÉNY
Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet
Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet 4/2015. sz. igazgatósági Pénzforgalmi Üzletszabályzat S11.sz. melléklete Általános Szerződési Feltételek Fizetési számlához kapcsolódó lekötött betét Hatályos: 2015.július
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetményből az EHO-ra utaló rész
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) ALL FINANCE ÜZLETÁG Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák kondíciói Kiadás időpontja:
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 1917/2013. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetményben szereplő tranzakciós
DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS KONDÍCIÓI ÉS FORINT SZÁMLÁRÓL KEZDEMÉNYEZETT DEVIZA ÁTUTALÁSI/ÁTVEZETÉSI MEGBÍZÁSOK KONDÍCIÓ TERMÉSZETES SZEMÉLYEK RÉSZÉRE
HIRDETMÉNY Lakossági deviza számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Devizabelföldi / devizakülföldi természetes személyek részére DEVIZASZÁMLA-VEZETÉS
HIRDETMÉNY. Hatályos: 2013. 11. 25.
HIRDETMÉNY 1.sz.melléklet Devizában és valutában végzett fizetési megbízások Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Hatályos: 2013. 11.
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/ , Fax: 52/ Cégjegyzékszám: HBM Cégb. HIRDETMÉNY
4025 Debrecen Petőfi tér 6. Telefon: 52/417-497, Fax: 52/535-921 Cégjegyzékszám:09-02-000063 HBM Cégb. Ikt.szám: 1006/2014. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett
FORINT ÉS DEVIZASZÁMLÁN BONYOLÓDÓ DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (2013.08.15.)
FORINT ÉS DEVIZASZÁMLÁN BONYOLÓDÓ DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI (2013.08.15.) I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél
Takarékbank Private Banking
Takarékbank Private Banking Kondíciós lista Hatályos: 2015. november 23. TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK... 3 1.1. Számlacsomagok... 3 1.2. Kamatok... 4 1.3. Devizakonverziók... 5 1.4. Elektronikus
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói
1/b. sz. melléklet Érvényes: 2015. szeptember 15. Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói I. Általános feltételek A Takarékszövetkezet
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2016. december 12-től visszavonásig A 2016.05.25-től érvényes
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2017. július 01-től visszavonásig A 2016.05.25-től érvényes
2018. január 01-től nem forgalmazott. de állományban lévő devizaszámla termékek
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2018. január 1-től A 2016.05.25-től érvényes Jegybanki alapkamat
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2017. november 01-től visszavonásig A 2016.05.25-től érvényes
Devizaszámlák kamatozása
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2013. január 2-től I. Valuta, deviza és kereskedelmi
HIRDETMÉNY. Devizakülföldi /devizabelföldi természetes személyek részére vezetett LAKOSSÁGI DEVIZASZÁMLA. kondíciói
HIRDETMÉNY Devizakülföldi /devizabelföldi természetes személyek részére vezetett LAKOSSÁGI DEVIZASZÁMLA kondíciói A Hirdetmény hatályos: 2017. április 05-től Közzététel: 2017. április 4-én Tájékoztatjuk
KÉTHELY ÉS VIDÉKE Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y
-------------------------------------------------------------------- Az M7 TAKARÉK Szövetkezet jogelődjénak, a KÉTHELY ÉS VIDÉKE Takarékszövetkezet nem forgalmazott hirdetményei H I R D E T M É N Y DEVIZASZÁMLA
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: 1. Kamatozó betétkönyvek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 0,15 % 3 hónapra 0,15 % 6 hónapra 0,15 % 1 évre lekötött
Rábaközi Takarékszövetkezet. Hirdetmény
Rábaközi Takarékszövetkezet 9300 Csorna, Szent István tér 23. Tel.: +36-96/593-320 E-mail: www.rabakozitksz.hu Hirdetmény Devizakülföldi/devizabelföldi természetes / nem természetes személyek részére vezetett
DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY
DUNA TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizabetétszámla kondíciói Hatályos : 2013. január 8tól (A 2013. január 8tól érvénybe
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista
Devizaszámla vezetési Hirdetmény és kondíciós lista Devizabelföldi / devizakülföldi természetes / nem természetes személyek részére Érvényes: 2017. október 01-től, illetve 2017. november 01-től visszavonásig
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI
Forint és devizaszámlán bonyolódó DEVIZA FORGALOM ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Általános feltételek: A Takarékszövetkezet csak tartalmi, nyelvi és alaki szempontból pontos, a Takarékszövetkezetnél bejelentett
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámláról és forintszámláról végzett devizaműveletek kondíciói Hatályos: 2019.
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI (fogyasztónak minősülő) ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. március 21-től A Takarékszövetkezet új Hirdetményt tesz közzé a lakossági (fogyasztónak minősülő) ügyfelek
Rábaközi Takarékszövetkezet
Rábaközi Takarékszövetkezet Vállalkozások és egyéni vállalkozók részére vezetett pénzforgalmi számlák és betétszámlák kamatairól, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos: 2015. április
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Hatályos: 2016. január 1. 1 I. Általános feltételek
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY
DEVIZA SZÁMLA ÉS BETÉT HIRDETMÉNY Meghirdetés: 2015. június 23. napján Hatályos: 2015. július 3. napjától VÁLLALKOZÓI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes: 2015. július 3-tól Jelen Hirdetmény változás közzétételének
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: Érvényes: 2017. 05.30-tól 1. Kamatozó betétkönyvek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 0,00 % 1 évre lekötött betét
MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK
MÁR NEM ÉRTÉKESÍTHETŐ BETÉTI KONSTRUKCIÓK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE A már nem értékesíthető betéti konstrukciók részben szereplő termékekre új betétlekötési megbízás nem adható. 1. Akciós 0,60%-os uró Betét
-------------------------------------------------------------------- H I R D E T M É N Y DEVIZASZÁMLA VEZETÉS
-------------------------------------------------------------------- Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y DEVIZASZÁMLA VEZETÉS A Hirdetmény hatályos: 2014. március 1-től --------------------------------------------------------------------
Hirdetmény. Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE!
1/8 Hirdetmény Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/8 I. Lakossági és vállalkozói devizabetét kamat kondíciói Lekötési idő Devizanem CHF USD GBP Éves EBKM
BETÉTI KERETSZERZŐDÉS. lakossági ügyfelek részére fizetési számlához tartozó lekötött betét számlához kapcsolódó betéti műveletek végrehajtásáról
III/9./A sz. melléklet BETÉTI KERETSZERZŐDÉS lakossági ügyfelek részére fizetési számlához tartozó lekötött betét számlához kapcsolódó betéti műveletek végrehajtásáról amely létrejött egyrészről a Szendrő
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott
Élő, de már nem nyitható a jogelőd Bakonyvidéke Takarékszövetkezetnél megnyitott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Indoklás: HIRDETMÉNY
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI Érvényes április 1.
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI Érvényes 2015. április 1. Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a módosításra az átutalási nyomtatvány költség csökkentése
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Hatályos : 2015. július 1től (A 2015. július 1től érvénybe
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI Érvényes 2014. augusztus 19.
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI Érvényes 2014. augusztus 19. Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetmény módosításra az átutalási nyomtatvány költség
3A Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye 3A Takarékszövetkezet www.3atakarek.hu Hatályos: Közzététel napja: 2018. január 01.
VÁLLALKOZÓI DEVIZASZÁMLA
HIRDETMÉNY Devizakülföldi /devizabelföldi nem természetes személyek részére vezetett VÁLLALKOZÓI DEVIZASZÁMLA kondíciói A Hirdetmény hatályos: Közzététel: 2019. március 01-től 2019.február 28-án Tájékoztatjuk
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL
Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: 1. Kamatozó betétkönyvek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 0,15 % 3 hónapra 0,15 % 6 hónapra 0,15 % 1 évre lekötött
HAJDÚ TAKARÉK Takarékszövetkezet 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12. A. ép. I./6. www.hajdutakarek.hu HIRDETMÉNY
HIRDETMÉNY Devizában és valutában végzett műveletek Devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondíciói Központ címe: email címe: 4026 Debrecen, Bethlen u. 10-12.A.ép.I/6.
Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési rendjér l, a költségviselésr
Általános Üzletszabályzat 1. sz. melléklete TÁJÉKOZTATÓ A megbízások teljesítési rendjéről, a költségviselésről és az árfolyamok alkalmazásáról Hatályos: 2010. június 01-től Értelmező rendelkezések: BIC
HIRDETMÉNY A FORINT BETÉTEK KAMATAIRÓL
Lakossági számlabetétek I. Lakossági forint számlák látraszóló egyenlegének kamatmértékei Termék megnevezése Éves kamatláb (%) EBKM (%) Fizetési számla 0,00% 0,00% "Sulipersely" számla jegybanki alapkamat
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény a SEPA átutalás teljesítésének
Leköthető minimum egyenleg devizanemenként 300,- EUR, illetve annak megfelelő összegű deviza lehet. Lekötési időtartam: 1, 3, 6 és 12 hónap.
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Meghirdetés: 2015. június 29. napján Hatályos: 2015.
1. Devizaszámlák le nem kötött egyenlegének kamatozása: A devizaszámlák le nem kötött egyenlege látra szólóan kamatozik:
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2014. április 23tól I. Valuta, deviza vételi
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG
KONDÍCIÓS LISTA (HIRDETMÉNY) PASSZÍV ÜZLETÁG Kedvezményes kondíciók Hallgatói hitel bankszámlán keresztül történő folyósítás esetén Kiadás időpontja: 2014.08.29. Hatályos: 2014.09.15-től Indoklás: Hpt.
H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére CHF EUR, GBP, és USD devizanemekben nyitható.
H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek,
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény az egyéb díjak elérésének
Érvényes január 1.
HIRDETMÉNY A Téti Takarékszövetkezet Devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla kondíciói Érvényes 2017.
Rábaközi Takarékszövetkezet. Hirdetmény
Rábaközi Takarékszövetkezet 9300 Csorna, Szent István tér 23. Tel.: +36-96/593-320 E-mail: www.rabakozitksz.hu Hirdetmény Devizakülföldi/devizabelföldi természetes / nem természetes személyek részére vezetett
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámláról és forintszámláról végzett devizaműveletek kondíciói Hatályos: 2018.
II. Devizaszámlák kamatozása
HIRDETMÉNY devizában és valutában végzett műveletek devizakülföldi/devizabelföldi természetes személy részére vezetett devizaszámlák kondícióiról. Érvényes: 2014. július 11-től I. Valuta, deviza és vételi
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu A Hirdetmény az Európai Gazdasági Térség
HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél március 14. és október 31. között forgalmazott
HIRDETMÉNY A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél 2014. március 14. és 2017. október 31. között forgalmazott Devizakülföldi/devizabelföldi természetes személyek részére vezetett devizaszámlák esetében
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY
Tiszavasvári Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY Betéti Okiratok és számlán belül lekötött betétek Lakossági ügyfelek, Vállalkozók és egyéb szervezetek részére 2 Betéti okiratok Az éves kamat mértéke Betétkönyv
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY
DUNA TAKARÉK BANK Zrt. HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi természetes/nem természetes személyek részére vezetett devizaszámla és forintszámláról végzett devizaműveletek kondíciói Hatályos: 2017.
Hirdetmény. Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE!
1/6 Hirdetmény Lakossági és vállalkozói devizabetétek és devizaszámlák kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/6 I. Lakossági és vállalkozói devizabetét kondíciói Lekötési idő Devizanem CHF USD GBP Éves EBKM Éves
Pillér Takarékszövetkezet
Devizakülföldi/devizabelföldi természetes /nem természetes személyek részére vezetett deviza Számlatermékek Hirdetménye Pillér Takarékszövetkezet www.pillertksz.hu Érvényes: 2019.01.01-től "Jelen Hirdetmény
PARTNER SZÁMLAVEZETÉS, MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA
PARTNER SZÁMLAVEZETÉS, MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA (változások pirossal kiemelve) Meghirdetve: 2013. december 31. Hatályos: 2014. január 01. 1 I. Partner lakossági folyószámla "Partner" folyószámla Számla
Rábaközi Takarékszövetkezet
Rábaközi Takarékszövetkezet Magánszemélyek által nyitható takarékbetétek, számlabetétek kamatairól, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos: 2015. április 1-jétől Kiadás időpontja:
3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1/7. Telefon: 37/505-220 Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY
1 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1/7. Telefon: 37/505220 Fax: 37/505225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu Kirendeltség címe, elérhetősége: 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. Tel/Fax: 37/312070 HIRDETMÉNY Devizakülföldi/devizabelföldi
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI
TÉTI TAKARÉKSZÖVETKEZET LAKOSSÁGI FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉSÉHEZ KAPCSOLÓDÓ DÍJAI Jelen ben szereplő termékek 2017. május 31. napjával lezárásra kerültek, 2017. június 01. napjától új szerződéskötés nem lehetséges.