SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV A 2013-AS ÉVRİL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. ÉS FELADATTERV A 2013-AS ÉVRİL"

Átírás

1 SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér. 8. SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV A 2013-AS ÉVRİL Szekszárd, január 31. Huszár Krisztina elnök

2 Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió életében az elsı negyedév az éves feladataira való intenzív felkészüléssel kezdıdött. Ez az idıszak elsısorban a tánccsoportok koreográfiáinak betanulási idıszaka. Kiemelt egyesületként való mőködés 2012 feladatai közé tartozott: - Tagtoborzás, az ifjúság megszólítása - Utánpótlás nevelése - Kapcsolatépítés - Források felkutatása (pályázatok, egyéb) - Mőködési költségek (pl. terembérlet) minimalizálása - Hagyományossá vált rendezvényeink megszervezése (pl.eb-gyereknap) 2012-es év a Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió számára nehezen indult. Azonnali hatállyal kellett elköltöznünk a szekszárdi Relax Wellness Központban található bérleményünkbıl. Az épület tulajdonosa ellen a bank hátralék felhalmozása miatt kezdeményezte az épület lefoglalását, melyrıl értesítést nem kaptunk, így rövid idın belül kellett mőködésünket új helyen megoldani. Február hónapja az új edzıterem keresésével, illetve a táncórák ideiglenes megtartásához szükséges feltételek biztosításával tellett. Ebben az ideiglenes idıszakban sem maradtak el edzéseink, segítségünkre volt a szekszárdi Szivárvány Iskola, I.Béla Gimnázium illetve a Garai János Általános Iskola azzal, hogy biztosította számunkra termeik használatát. Új edzıtermünket Szekszárd belvárosában az Augusz Imre utca ben találtuk meg. A termet a munkánkhoz elengedhetetlen eszközökkel (tükörfal, parketta, öltözı helység kialakítása) kellett felszerelnünk. Mindez nem várt költségekkel járt, mely költségvetésünkbe nem lett betervezve. Hozzánk járó gyermekek szülei társadalmi munka keretében segítettek bennünket, így ezzel az összefogással március hónapban sikeresen beköltöztünk. Üröm az örömben, hogy továbbra is termet kell keresnünk, mert a jelenlegi helység bérleti díja nagyon magas és reményeink szerint a megújuló Mővelıdési Házban sikerül számunkra is helyet biztosítani. Szakmai munka ez idı alatt sem állt meg, a gyerekek rugalmasan kezelték ezt az átmeneti állapotot. A tavaszra tervezett összes programunkat sikeresen meg tudtuk valósítani. 2

3 Tavaszi szerepléseink: Dienes Valéria Általános Iskola, Szent László Szakközépiskola, Katolikus Általános Iskola és Óvoda, İcsényi Általános Iskola, I. Béla Gimnázium, Garai János Általános Iskola, I. számú Óvoda Kindergarten. Tavaszi felkészülésünk keretében két csapatot is felkészítettünk a keszthelyi Helikon Fesztiválra (Garay János Gimnázium, I. Béla Gimnázium). Garay János Gimnázium által indított csapatunk bronzminısítést nyert el. Májusban megrendezésre kerülı pécsi XV. Apáczai Országos Táncfesztiválon kiemelkedı sikerrel végeztünk. 12 nevezett koreográfiánk 10 díjat hozott el, és körülbelül 80 gyermeket különbözı korcsoportokban tudtunk nevezni. Összesítve: - Alsó-tagozatos korosztály: 2 arany - Felsı-tagozatos korosztály: 2 arany, 1 ezüst, 1 bronz - Középiskolás korosztály: 2 arany, 1 ezüst, 1 bronz További szerepléseink: - Szekszárd Városi Majális - Gyermeknap - Kihívás Napja - Polip által szervezett Nyárnyitó Fesztivál - Az Önkéntesség napja: amelyre meghívtuk a klub vendégeként városunkban tartózkodó kolozsvári Reneszánsz Táncegyesületet, színvonalas produkciójukkal nagy sikert arattak. 3

4 - Ugyanebben a hónapban az egyesület a szekszárdi Állatmenhellyel közösen immáron hagyományossá vált 3. Eb-Gyerek Napot szervezte meg. A gyerekek szüleikkel kiegészülve egy remek napot töltöttek el a menhelyen, ahol sok rászoruló állaton segítettek. Programok közt szerepelt kutyasétáltatás, kutyaházfestés, a fogadó épület színes gyerek rajzokkal való kifestése és nem utolsó sorban a kıleves fızése, melyhez az összes alapanyagot a klubtagok és családtagjaik hozták. Június 10-én megtartottuk évzáró ünnepségünket, mely a szekszárdi Mővelıdési Ház hiányában, a Kerekes Teniszcentrumban került megrendezésre. Az éves munka bemutatása mellett felléptek romániai vendégeink is, akik elkápráztattak minket a korhő ruháikban elıadott saját maguk által koreografált középkori táncaikkal. A program közös reneszánsz táncházzal zárult. 4

5 A tanévet lezártuk, de a munka folytatódott. Két napközis tábort sikerült megvalósítanunk, melyben az óvodásoknak és az alsó tagozatosok számára nyújtottunk remek idıtöltést és alkalmat arra, hogy játékos módszerekkel tanulják meg a táncmővészet alapjait. Újdonságként indítottunk a felsı és középiskolás korosztálynak egy intenzív tánckurzust, mely heti 5 napban 3 óra aktív testmozgást jelentett (nyelvtanfolyamok mintájára szerveztük nagy sikerrel). Augusztus között zajlott le az immáron 15. éve megrendezésre kerülı Balatonfenyvesi tábor. 25 gyermek részvételével versenyszintő produkciók születtek röpke egy hét intenzív tanulás mellett. A balatoni táborból közvetlenül hazatérve a Szekszárdi Családbarát Élményfürdıben megrendezésre kerülı gyermekszépség versenyt a táborban résztvevı tanítványainkkal együtt közösen bonyolíthattuk le. Terveink között szerepel a strandfürdıvel és a szekszárdi Sportcsarnokkal való munka kapcsolat megerısítése. Szeptember a kettıség hónapja. A tanévkezdéssel a legfontosabb feladatunk a toborzás, az új tagok felvétele, az órarend kialakítása. Bemutatót tartottunk a nyáron tanultakból: az İcsényi Tanévnyitó Családi Napon, a szekszárdi Streetball Fesztiválon, illetve a Szüreti Fesztiválon és az Állampolgári Részvétel hetének záró programján. 5

6 Októberben újra elkezdıdik az intenzív munka. Az újonnan érkezettek beszoktatása, felzárkóztatása, a meglévı tagjainknál pedig a korábban tanult táncalapok ismétlése a cél. November és december hónap pedig a karácsony elıtti hagyományt teremtı 8X8 táncversenyre való felkészülés jelenti, mely háziverseny egyben a szülık részére is nyilvános, így ık láthatják gyermekeik fejlıdését és tudását. A verseny nevezési díjaként minden gyermeknek a szekszárdi állatmenhely lakói számára hasznosítható dolgot kell felajánlaniuk (pl: öreg takarók, plédek, játékok, edények stb.) Az összegyőlt tárgyakat nagy örömmel adhattuk át a menhely vezetıjének Fiáth Szilviának adhattuk át. A verseny után pedig egy gyerek-szülı karácsonyi partival zárult az egyesület 2012-es éve. 6

7 A február 4-én készült Írásos beszámoló melléklete A Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió évi pénzügyi számadatai, és a 2013-es év tervezett költségvetése 2012 teljesített számadatai 2013 tervezett költségvetés Alaptevékenység bevétele össz: tagdíj NCA pályázaton - Wesselényi Közalapítvány - egyéb pályázaton - önkormányzati támogatás adomány - balatoni tábor befizetése APEH 1 % szolgáltatásból Alaptevékenység kiadása össz: bérleti díj ügyviteli költség sportszer és sportfelszerelés utazási ktg. (verseny és fellépés) nevezési díjak - napközis táborok - balatoni tábor beruházás Vállalkozói tevékenység bevétele Vállalkozói tevékenység kiadása - marketing szolgáltatás teljesítése 7

8 Szekszárd Mozgásmővészeti Stúdió évre tervezett programjai Idı Hely Esemény Megjegyzés Január- március Felkészülés Április Szekszárd Iskolai bemutatók idıszaka Szekszárd Május Szekszárd Városi majális Pécs Régión belüli versenyek (Baja, Kaposvár, Paks, Mohács) 16. Apáczai Táncfesztivál tervezhetıen 10 koreográfia 80 gyerek közremőködésével Szekszárd 4. Eb-gyerek nap saját szervezés Szekszárd Szekszárd Tolle Gyereknap Kihívás napja rendezvénysorozat Június Szekszárd Pünkösdi fesztivál Budapest Ritmus Csapatok Országos pontszerzı versenysorozata Szekszárd Évzáró saját szervezés Július Szekszárd Napközis táborok Óvódás- és alsótagozatos gyermekek számárasaját szervezés Intenzív táborok Felsı- és középiskolások részére- saját szervezés Augusztus Balatonfenyves Nyári tábor Szekszárd Szekszárdi Családbarát Strand és Élményfürdı rendezvényein való aktív részvétel 8

9 Szeptember Szekszárd Tanévnyító Toborzás, nyílt órák Szüreti Fesztivál December Október- November Felkészülés 4.Karácsonyi 8X8 verseny a szekszárdi állatmenhely támogatására 9

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI, MMŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér. 8. SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2013. január 31. Huszár Krisztina elnök Szekszárdi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér. 8. SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2014. február 3. Huszár Krisztina elnök Szekszárdi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér. 8. SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2016. január 3. Huszár Krisztina Elnök Szekszárdi

Részletesebben

Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió Közhasznú Egyesület 7100 Szekszárd, Toldi u. 8. 20-257-8450 mms@invitel.hu mms.szekszardon.hu

Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió Közhasznú Egyesület 7100 Szekszárd, Toldi u. 8. 20-257-8450 mms@invitel.hu mms.szekszardon.hu Szekszárdi Mozgásmővészeti Stúdió Közhasznú Egyesület 7100 Szekszárd, Toldi u. 8. 20-257-8450 mms@invitel.hu mms.szekszardon.hu Szekszárd M. Jogú Város Humán Bizottsága S Z E K S Z Á R D Tisztelt Bizottság!

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI, MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér. 8. SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2015. február 3. Huszár Krisztina Elnök Szekszárdi

Részletesebben

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30.

A zenekarnak köztartozása nincs, pályázataival elszámol. Köszönettel és Tisztelettel: Kovács Zsolt karnagy. Szekszárd, 2011. január 30. SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi

A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET évi programok és költségek. Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS EGYESÜLET 2015. évi programok és költségek Idő Hely Esemény Kiadás/Bevétel június 21. Agóra Művészetek 50 éves jubileumi hangverseny 900.000 Ft augusztus Agóra Babits Ünnepi

Részletesebben

XIX. Kihívás Napja S Z E K S Z Á R D. Részletes program óra Villám kézilabda torna (15 perces meccsek) K Ü Z D İ T É R Felelıs:

XIX. Kihívás Napja S Z E K S Z Á R D. Részletes program óra Villám kézilabda torna (15 perces meccsek) K Ü Z D İ T É R Felelıs: XIX. Kihívás Napja S Z E K S Z Á R D Részletes program I. Sportcsarnok 2010. május 18.(kedd éjféltıl) - 0. 00 óra Ünnepélyes megnyitó - 0. 10 óra Villám kézilabda torna (15 perces meccsek) K Ü Z D İ T

Részletesebben

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka 500.000 Ft 100.000 Ft 100.000 FT 252.000 Ft 54.000 Ft 30.000 Ft

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka 500.000 Ft 100.000 Ft 100.000 FT 252.000 Ft 54.000 Ft 30.000 Ft Határozati javaslat Tárgy : Ifjúsági Keretre beérkezett pályázatok elbírálására I. Ssz. 1. VI.363/2014 Alisca Nyilai Íjász 2. VI.368/2014 Alisca Taekwondo Klub 3. VI.362/2014 A Keresztény Nevelésért 4.

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS FELADATTERV Szekszárd, 2012.febr.01. Dr. Palkóné Tucsi Katalin

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2010. évről

Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Közhasznúsági jelentés a 2010. évről Tartalom: - Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény-kimutatás) - A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás - Célszerinti kifizetések kimutatása - Támogatások kimutatása

Részletesebben

KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület. 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20.

KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület. 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20. KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület 2083 Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 2011. Solymár, 2012. május 20. 1. A szervezet alapadatai: 1. Elnevezés: KUD-A.R.C. Közhasznú

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Székhely: Komló 7300 48 as tér 1. Adószám: 18323832 1 02 Közhasznúsági fokozat: Közhasznúsági végzés száma, kelte: Közhasznú Pk.60242/2003/1/II. 2004. 01. 28. 1. Számviteli

Részletesebben

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE

ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE. A 2013 / 2014 es TANÉVRE ZIPERNOWSKY KÁROLY MŐSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKA-, RENDEZVÉNY-, ÉS FELADATELLÁTÁSI TERVE A 2013 / 2014 es TANÉVRE A 2013/2014-es tanévben a szorgalmi idı Elsı tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfı)

Részletesebben

Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad 2014.évi munkájáról

Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad 2014.évi munkájáról Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad 2014.évi munkájáról Az év eleji néhány fellépés mellett óriási energiával kezdtük meg a Légy jó mindhalálig címő musical felújító próbáit. A darab írója, Miklós Tibor,

Részletesebben

Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad Egyesület 2013. évi munkájáról

Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad Egyesület 2013. évi munkájáról Beszámoló a Tücsök Zenés Színpad Egyesület 2013. évi munkájáról Együttesünk ifjúsági csoportja a 2013-as évet izgatott várakozással kezdte, hiszen február 1-én 12 énekessel indultunk Bezonsba, ahol 2 alkalommal

Részletesebben

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Projekt összköltsége Ft Ft Ft Ft Ft Ft

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Projekt összköltsége Ft Ft Ft Ft Ft Ft 1 Határozati javaslat Ifjúsági Keret 2012. Tárgy: Ifjúsági keretre beérkezett pályázatok elbírálásra I. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Baka I. Általános Iskola VI. 384/2012. (Nem pályázati adatlapon nyújtották be a

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA MARCALVÁROSI KÖZOKTATÁSI KÖZPONT, ÓVODA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA GYİR, ÖRKÉNY I. U. 4-6. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet 2009 augusztus 31-én lépett életbe a 32/2008.

Részletesebben

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül )

2./ Rendezvények biztosításában való részvétel: ( A teljesség igénye nélkül ) Sárospataki Polgárır Egyesület 2012. évi beszámolója Egyesületünk 2004. június 4-én alakult. Taglétszámunk 31 fı. A 31 fıbıl 15 fı alapító tag. Megalakulásunk óta nagyon sok energiát fordítottunk arra,

Részletesebben

25 éves Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi

25 éves Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi Szám: VI. 80/2014. E.a.: Pócs Margit Tárgy: Kiemelkedő Művészeti Együttesek 2013. évi beszámolója 2014.évi tervei Szekszárd megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Humán Bizottsága Szekszárd Tájékoztató

Részletesebben

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum Polip Ifjúsági Egyesület Obsitos utca 1 Letenyeiné Mráz Márta egyesületi ifjúsági közösségi térben (helyszínen) fiatalok szabadidős tevékenységének koordinálása,

Részletesebben

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2009. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Az évet 46.000 Ft maradvánnyal kezdtük ekkor érkezett meg a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól a 0.000 Ft pályázati támogatás.

Részletesebben

E D E L W E I S S M Ó R I N É M E T N E M Z E T I S É G I T Á N C E G Y E S Ü L E T. Mór, 2013-05-24 8 0 6 0 M Ó R S Z E N T I S T V Á N T É R 5.

E D E L W E I S S M Ó R I N É M E T N E M Z E T I S É G I T Á N C E G Y E S Ü L E T. Mór, 2013-05-24 8 0 6 0 M Ó R S Z E N T I S T V Á N T É R 5. E D E L W E I S S M Ó R I N É M E T N E M Z E T I S É G I T Á N C E G Y E S Ü L E T 2012. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE KÉSZÍTETTE: AZ EGYESÜLET ELNÖKSÉGE Mór, 2013-05-24 8 0 6 0 M Ó R S Z E N T I S T V

Részletesebben

I F J Ú S Á G I F Ú V Ó S Z E N E K A R I A L A P Í T V Á N Y

I F J Ú S Á G I F Ú V Ó S Z E N E K A R I A L A P Í T V Á N Y SZ M J V Önkormányzata Mővelıdési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. Majnay Gábor Osztályvezetı Úr részére Tisztelt Osztályvezetı Úr! Bemutatás: A zenekar 1988-ban alakult az akkori Liszt Ferenc Zeneiskola

Részletesebben

A Paksi Chen stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület évi közhasznúsági jelentése

A Paksi Chen stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület évi közhasznúsági jelentése A Paksi Chen stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület 2011. évi közhasznúsági jelentése a., Számviteli beszámoló Mellékelve. b., Költségvetési támogatások felhasználása. Összeg Felhasználása 230 600 Ft: Vak

Részletesebben

Beszámoló az együttes évi munkájáról

Beszámoló az együttes évi munkájáról Beszámoló az együttes 2015. évi munkájáról Ez az év nagyrészt a 20 éves jubileumi koncertünkre való készülődés jegyében telt. A gyerekcsoport egyre intenzívebb próbáinak köszönhetően teljes biztonsággal

Részletesebben

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.-

Jogcímek. Tartósan beteg gyermekek támogatására: 400.000.-, Lovasterápia: 100.000.- Nagykálló Város Önkormányzat 2010. évre az önszerveződő közösségeknek nyújtott a Szociális és Népjóléti Bizottság Eszközbeszerzésre Medicopter Alapítvány 20 000 Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Részletesebben

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna

VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál április (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna VI. Abigél Országos Minősítő Táncfesztivál 2018. április 21-22. (szombat-vasárnap) Nyíregyháza Continental Aréna Versenykiírás Az Abigél Többcélú Intézmény és a Pro Homo Egyesület közös szervezésében kerül

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 75-1/2008. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Pénzügyi Bizottságának 2009. február 26-án 7 óra

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Humán Bizottságának évi munkaterve

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Humán Bizottságának évi munkaterve Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Humán Bizottságának 2012. évi munkaterve Január Az óvodák nyári nyitva tartásának ütemterve Javaslat önkormányzati intézményvezetık 2012. évi teljesítménykövetelményeinek

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft

Határozati javaslat. Ifjúsági Keret Ft Ft Ft/ Ft 1 Határozati javaslat Ifjúsági Keret 2011. Tárgy: Ifjúsági keretre beérkezett pályázatok elbírálásra I. 1. Szekszárdi Mozgásművészeti A folyamatos működéshez 3.400.00 1.200.00/ Stúdió várunk segítséget

Részletesebben

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája

A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Mosolyvár Óvoda és Bölcsıdéjének Különös közzétételi listája [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista személyes adatokat nem

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 4/2008. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2008. június 25-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 6-8. TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Verebi Végh János Tagiskolája 2477 Vereb, Berényi u.4.. OM: 030175 2015/2016. tanév 1.

Részletesebben

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve

Szekszá rd Junior Stárs. 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve Szekszá rd Junior Stárs 2014. e vi pe nzu gyi tá je koztáto já, válámint á 2015. e vre vonátkozo pe nzu gyi terve S z e k s z á r d J u n i o r S t a r s B i g B a n d 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2008. évi közhasznúsági jelentése. Számviteli beszámoló Nagyon kevés volt az év eleji nyitó bevételünk (8.500 Ft) ezért Mix torna szervezésre és rendkívüli helyzetünk támogatására kaptunk

Részletesebben

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra

A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra A «Szociális vállalkozások az európai polgári kultúra erősítése érdekében» című projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.2. pályázati típus Testvérvárosok

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl

Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl Közhasznú beszámoló a Tollszár-KONTRAVÉD Közhasznú Sportegyesület 2009. évi mőködésérıl és tevékenységérıl Készült a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdésének megfelelıen.

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELİADÓMŐVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2008. évi tevékenységérıl Új Elıadómővészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2017. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2018. május 28... képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi támogatására

Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi támogatására Javaslat a nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények 2009. évi ára Tisztelt Mővelıdési és Oktatási Bizottság! Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése a 88/2006. (VI.15.) szekszárdi önkormányzati

Részletesebben

Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV

Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV Iktatószám: IV. 167-1/2010. Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str. 69-71 JEGYZİKÖNYV amely készült 2010. március 2-án (kedden) 16 óra

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK 2011. I. FÉLÉVI MUNKATERVE 2011. január 28. Zárt ülés: 1.) Fellebbezések, méltányossági ügyek Szociálpolitikai Osztály vezetıje Szociálpolitikai

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM 031914 Művészeti tagozat Évfolyamok Az intézmény művészeti tagozata 2007-ben kapta meg a: Kiválóra minősített

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

Tisztelt Osztályvezetı Úr!

Tisztelt Osztályvezetı Úr! I f j ú s á g i F ú v ó s z e n e k a r i A l a p í t v á n y 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38. T: 74/511-028 F: 74/511-029 E-mail: lfzeneiskola@altisk2-szekszard.sulinet.hu Számlaszám: 10404601 46014706

Részletesebben

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására Pályázat címe, a támogatandó tevékenység

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására Pályázat címe, a támogatandó tevékenység Összes elosztható keret: 1.100.000.- Elnyerhetı támogatás mértéke: 20.000. - 120.000.- Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2013. Sorszám 1.* 2. 3. 4. 5. 6. Iktatószám 323/2013. 352/2013.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Magyar Póni Klub Szövetség 6044, Kecskemét, Szarkás u 460/A Beszámolási idıszak: 2011.01.01.-2011.12.31 A gazdálkodó képviselıje P.h. Magyar Póni Klub Szövetség Oldal: 2 I. Számviteli beszámoló Közhasznú

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai 56/2013. (VIII.08.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2015/2016-os tanévre Hét Hónap, nap szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. kedd Eseménytervezet Elsı tanítási nap a nappali munkarend szerinti osztályokban Tanévnyitó ünnepség Munkavédelmi oktatás

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 86-14/2009. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Sport-, Ifjúsági

Részletesebben

2014-2015. 09.15.-09.19. 2014.09.17. Muffin sütés. 2014.09.09. Természetbúvár ovi Breki?Maci. 2014.09.10. Séta a Városligetben Pillangó

2014-2015. 09.15.-09.19. 2014.09.17. Muffin sütés. 2014.09.09. Természetbúvár ovi Breki?Maci. 2014.09.10. Séta a Városligetben Pillangó 2014-2015 Napló ellenőrzés: minden hónap utolsó hétfője Nyári szünet: 2015.07.20.-2015.08.14. Téli szünet: 204.12.22.-2015.01.02. Aktuális: igény szerint Nevelői értekezlet: Vezetői team értekezlet: havi

Részletesebben

Pullus Alapítvány. Közhasznúsági jelentése. 2011-es évrıl

Pullus Alapítvány. Közhasznúsági jelentése. 2011-es évrıl A Pullus Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2011-es évrıl 8226 Alsıörs, Mátyás Király utca 7. Alapadatok A szervezet neve: Pullus Alapítvány Közhasznúsági fokozat: Közhasznú szervezet Alapítás éve: 2010

Részletesebben

TanÖsvény Természetjárásért Egyesület 7100 Szekszárd Szent István tér 10.

TanÖsvény Természetjárásért Egyesület 7100 Szekszárd Szent István tér 10. TanÖsvény Természetjárásért Egyesület 7100 Szekszárd Szent István tér 10. 18851760-9240-521-17 2006. évi Közhasznúsági jelentés Kelt: Szekszárd, 2007. május 05. Berlinger Anita elnök A TanÖsvény Természetjárásért

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2006. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2007. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2007. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2007. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2007. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE PÉCSI FLAMENCO EGYESÜLET 2008. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 1. Az Egyesület bemutatása: 1.1. Egyesület neve: Pécsi Flamenco Egyesület 1.2. Egyesület székhelye: 7625 Pécs, Babits M. u. 6. fsz. 1/A. 1.3.

Részletesebben

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T

-2- Felsorolta az esemény kapcsán felmerült költségeket, amelyek kifizetését kérte a képviselıktıl elfogadásra. H A T Á R O Z A T Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: I. 290-10/2014. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére,

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés CSEPREG VÁROS FÚVÓSZENEKARA Székhelye: 9735 Csepreg, Széchenyi tér 31. Adószáma: 18892963118 Bankszámlaszáma: SAVARIA Takarékszövetkezet 7210035410031865 Vas Megyei Bíróság nyilvántartási száma: 22/2002.

Részletesebben

Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv.

Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv. Liszt Ferenc Pedagógus Kórus S z e k s z á r d Szent István tér 10. Tárgy: 2012.évi szakmai és pü. beszámoló. 2013.évi szakmai és pü. terv. Majnay Gábor Mővelıdési és Sport Osztály Osztályvezetı úr részére

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005

Közhasznúsági jelentés 2005 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014-RE SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2013. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2014RE 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Szekszárdi Önkormányzat 28/2007.(VI.27.) rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendı térítési díjak és tandíjak megállapításáról, valamint

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Év: 2010 Székhely:Kiskunfélegyháza Kapcsolattartó: Mészáros Gyuláné Közhasznúsági jelentés szövege: Darvas Iskola Diákjaiért Oktatási Alapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a 2012. évről

Közhasznúsági jelentés a 2012. évről CÉDRUS Közhasznú Alapítvány Cím: 2083 Solymár, Templom tér 25. Adószám: 18684247-1-13 Banksz: 14700002-00500602-41129019 Banco Popolare Hungary Bank Zrt. Solymár 4.Pk.60.236/1999. közhasznú szervezet Közhasznúsági

Részletesebben

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény. Magyar

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Búzavirág SC évi közhasznúsági jelentése

Búzavirág SC évi közhasznúsági jelentése Búzavirág SC 2011. évi közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló Az évet 209.293 Ft maradvánnyal kezdtük ekkor érkezett meg a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványtól a 100.000 Ft pályázati támogatás.

Részletesebben

Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14

Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14 Kecskeméti Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan Sportegyesület 6000 Kecskemét, Nyíri út 13 II/14 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 Alapítás éve: 2007 Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.226/2006 Helye: Kecskemét Dátum:

Részletesebben

Mottó: Übung macht den Meister und das mit Freude an der Sprache!

Mottó: Übung macht den Meister und das mit Freude an der Sprache! Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. ELİTERJESZTÉS a Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat február 11-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Ifjúsági Keretre

PÁLYÁZATI ADATLAP. Ifjúsági Keretre PÁLYÁZATI ADATLAP Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének Sport-, Ifjúsági és Civil Szervezetek Bizottsága által 2008. évre kiírt Ifjúsági Keretre benyújtandó pályázathoz Kérjük olvashatóan, nyomtatott

Részletesebben

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 1 (Beadási határidő: 2013. július 30.) A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2010. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2010. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben