Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet"

Átírás

1 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM keretében pályázatot hirdet A BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM célja: A pályázatot elnyerő felsőoktatási képzésben résztvevő ösztöndíjasok betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét; A diplomamunka megírásához biztosított szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségekkel járuljon hozzá a felsőoktatásban megszerzett elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazásához. A PROGRAM jellemzői, feltételei: 1. A Program időtartama: 10 hónap. 2. A Program kezdési időpontja: szeptember, keresztféléves képzés esetén február. 3. A Program résztvevője lehet (legfeljebb 20 fő), az a - a magyar állampolgárságú, - a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, vagy - a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó bevándorolt, illetve letelepedett jogállású, vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárságú, büntetlen előéletű, cselekvőképes, felsőfokú tanulmányait folytató, nappali tagozatos, a Program kezdési időpontjában alap- v. mesterképzés utolsó tanulmányi évét megkezdő hallgató, aki: a) valamely fővárosi felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll; b) jó (legalább 4,00 átlag) tanulmányi eredménnyel rendelkezik; c) a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból írja; d) angol, német vagy francia legalább középfokú, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik; e) a diploma megszerzésének évében 30. életévét nem tölti be. 4. Az ösztöndíj mértéke: bruttó ,-Ft/hó/fő Jelentkezési határidő: április 15. Elbírálás határideje: május 31. A pályázati határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A formailag nem megfelelő pályázatok az érdemi elbírálásból kizárásra kerülnek. A pályázatok véleményezés céljából megküldésre kerülnek a Főpolgármesteri Hivatal szakmailag illetékes szervezeti egységei részére, melynek szakmai egyet nem értése esetén a pályázat az elbírálás további szakaszaiban nem vehet részt. Az érvényes pályázatot benyújtó jelentkezőket 4 tagú bizottság hallgatja meg. E 4 tagú bizottság a meghallgatásokat követően javaslatot tesz az ösztöndíjak adományozására az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága felé. Az ösztöndíjak odaítéléséről a Fővárosi Közgyűlés dönt az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának javaslata alapján. A Fővárosi Közgyűlés fenntartja azt a jogot, hogy a pályázatban feltüntetett adatokat ellenőrizze. Amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy a pályázó valótlan adatokat állított és az alapján jutott ösztöndíjhoz, a kiutalt összeget vissza kell fizetnie. A Fővárosi Közgyűlés döntése ellen jogorvoslati lehetőségnek nincs helye.

2 Jelentkezés módja: Pályázati adatlap és annak mellékleteinek megküldésével a Főpolgármesteri Hivatal Humán Erőforrás Menedzsment Főosztályának (1052 Budapest, Városház u ) címezve, lezárt borítékban, kizárólag postai úton vagy személyesen, a BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM jelige feltüntetésével. A pályázati anyagot két eredeti példányban kérjük megküldeni (az egyik példányt kérjük nem összetűzni). A szakdolgozati témák, a pályázati adatlap, valamint a Budapest Ösztöndíj Program részletes szabályait tartalmazó 44/2008. (IX.10.) sz. önkormányzati rendelet megtalálható a oldalon.

3 Budapest Ösztöndíj Program Választható szakdolgozati témakörök 1. A helyi adók rendszere a fővárosban 2. Az önkormányzati ellenőrzés lehetőségei az önkormányzati érdekkörbe tartozó gazdasági társaságok esetében 3. Az önkormányzati belső ellenőrzés javaslatainak nyomon követési rendszere 4. Az európai uniós források elérésének tapasztalatai as programozási időszakban és a as programozási időszak lehetőségei Budapest Főváros számára 5. A kibocsátás-csökkentést, energiahatékonyság-javítást, energiafelhasználáscsökkentést célzó európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló projektek elemzése 6. Önkormányzati rendeletalkotás 7. Az önkormányzati rendeletalkotás előkészítésének elméleti és gyakorlati kérdései 8. A bizottságok működésének szabályozottsága, kiemelt figyelemmel az átruházott hatáskörökre 9. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok feletti tulajdonosi joggyakorlással összefüggő közgyűlési döntések vizsgálata 10. A fővárosi nagyberuházások előkészítésének gyakorlata a Főpolgármesteri Hivatalban 11. A fővárosi tömegközlekedés működésének vizsgálata, különös tekintettel az akadálymentes közlekedés feltételeire, fejlesztési javaslatok megfogalmazása 12. A közterület-használat rendje a Fővárosi Önkormányzatnál a jogi szabályozás tükrében 13. A Főpolgármesteri Hivatal városüzemeltetési feladatai 14. Környezetszennyezés és ártalmatlanítása a fővárosban: Gázgyár, Orczy-kert - volt buszgarázs, FTSZV - Cséry-telep folyékony szennyvíz 15. Szerződések előkészítésének rendje a Főpolgármesteri Hivatalban 16. Fővárosi Önkormányzat peres gyakorlata a lakásbérleti szerződések kapcsán 17. A munkaviszony, a közszolgálati jogviszony és a közalkalmazotti jogviszony összehasonlítása 18. A kormányzati szervek és az önkormányzatok esetén a kormánytisztviselők, köztisztviselők ösztönzésének és megtartásának Kttv-ben biztosított lehetőségei 19. Atipikus foglalkoztatási formák a közigazgatásban 20. Érdekérvényesítő szervezetek szerepe a közigazgatásban

4 21. A kultúra mint városmarketing 22. Az állami és önkormányzati kultúrafinanszírozás közös céljai, lehetőségei 23. Kultúrafogyasztási szokások Budapesten 24. A kortárs kultúra szerepe a társadalmi mobilitásban 25. A színház-finanszírozás nemzetközi modelljei 26. A városmarketing helye és szerepe a közösségépítésben 27. Nagyvárosi nemzetközi brandépítés és Budapest 28. Budapest nemzetközi megítélése a turisták és a turizmusszervezők között 29. A turizmusfejlesztés budapesti kihívásai 30. A fiatalok társadalmi részvételének elősegítése, a helyi ifjúsági munka és az ifjúságpolitika kapcsolata 31. Innovációk a tehetséggondozás területén 32. Az időskor aktuális szociálpolitikai kérdései és az ebből adódó feladatok 33. Titokfajták szabályozásának és alkalmazásának alakulása a közbeszerzésben 34. Stratégiai szempontok, szakági, szakpolitikai célok megvalósításának lehetőségei a közbeszerzésben 35. A budapesti szabadidősport fejlesztésének lehetőségei 36. A mindennapos testnevelés tárgyi feltételeinek és fejlesztési lehetőségeinek vizsgálata a Fővárosi Önkormányzat működtetésében lévő köznevelési intézményekben 37. A fővárosban működő önkormányzati és nem önkormányzati oktatási, elsősorban szakképző intézmények jogutód intézményi rendszerének kutatással egybekötött vizsgálata, rendszerezése 38. A Főpolgármesteri Hivatal irattárában elhelyezett vizsgadokumentumok elektronikus rendszerezésének, kezelésének lehetősége 39. A Fővárosi Önkormányzat által a középiskolás diákok számára szervezett kulturális programok, versenyek, táborok hatásának vizsgálata 40. A szociális ellátás és az egészségügyi ellátás határterülete az idősgondozásban 41. E-ügyintézés megvalósítása a közterület-foglalásnál 42. Elektronikus fizetési kapcsolódási lehetőség az EFER-rendszerhez ágazati célrendszerek számára 43. A Főpolgármesteri Hivatal szekunder fűtési rendszerének vizsgálata, átalakítási javaslatok egy energiatakarékosabb rendszer kialakításához 44. A Főpolgármesteri Hivatal teljes hűtési rendszerének megoldása maximális energiatakarékosság mellett 45. Az önkormányzati vagyongazdálkodás (és tulajdonosi joggyakorlás lehetőségei és korlátai) a nemzeti vagyontörvény tükrében

5 46. Az ügyvezetés felelősségének változásai az új Ptk.-ban 47. A nonprofit gazdasági társaságok főbb eltérései a profitorientált gazdasági társaságoktól 48. A lakáságazatot érintő jogszabályok (különösen a Polgári Törvénykönyv, a Nemzeti vagyonról szóló törvény, a Lakástörvény, a végrehajtási jogszabályok) alkalmazásának gyakorlata az önkormányzati lakásgazdálkodás során 49. Történeti városrészek fejlődésének bemutatása, különös tekintettel a vizsgált területre ható történelmi, társadalmi, gazdasági folyamatoknak és az adott korok városfejlesztési elképzeléseinek elemzésére 50. Az építészeti örökségvédelem alatt álló építmények, területek értékőrző hasznosítása 51. A védett városrészek összképének alakulását befolyásoló jogszabályi, gazdasági, társadalmi stb. hatások vizsgálata; javaslat a negatív jelenségek megszüntetésére 52. Energiatudatos értékőrzés lehetséges megoldásai az építészeti örökségvédelem területén 53. Foghíjtelkek hasznosítása (terv vagy tanulmány) (közösségi funkció pl. városi zöldfelületek növelése, városon belüli szabadtéri sportolási lehetőségek; profittermelő hasznosítás pl. parkoló, kereskedelem, vendéglátás) 54. Üres fővárosi ingatlanok fejlesztése (terv) (új funkció, programalkotás, tervezés, működés-fenntartásra javaslatok) 55. Alulhasznosított zöldfelületek funkcióbővítése (terv vagy tanulmány) (pl. lakótelepek zöldfelületei, fővárosi tulajdonú parkok) 56. Városi innovatív zöldfelületek tervezése (terv vagy tanulmány) (pl. zöldtető, fenntartható rendszerek kialakításával) 57. Városi közterületek fejlődésének története különös tekintettel a változó társadalmi igényekre és funkciókra, valamint az eltérő tulajdonviszonyokra (tanulmány) 58. Közterület-használati díjak vizsgálata, javaslat a piaci díjak optimalizálására és a kedvezmények rendszerének kialakítására (tanulmány) (alkalmi, szezonális vagy állandó közterület-használat esetében) 59. Fővárosi rendezvénypavilon-rendszer (terv és tanulmány) (arculat és költségszámítás vagy üzemeltetési modellek vizsgálata, megtérülés-számítás, kockázatelemzés stb.) 60. Emblematikus közterületi berendezések arculata (terv) (pl. fővárosi infó pont, vagy kereskedelmi pavilon brand értékű street food árusításához, vagy egyedi közvilágítási berendezés) 61. A Rákos-patak revitalizációja (tanulmány vagy terv) 62. Kisvízfolyások integrálása a városi szövetbe Budapesten (tanulmány vagy terv) 63. A budapesti kerékpárút-hálózat infokommunikációs fejlesztése (terv)

6 64. Változó városkörnyék városfejlődési trendek Budapest városhatárán a rendszerváltástól napjainkig (tanulmány) 65. A klímaváltozás következtében kialakuló szélsőséges időjárási eseményekhez való alkalmazkodás lehetőségei Budapesten (tanulmány és terv) 66. A Ráckevei Soroksári Duna-ág revitalizációja, rekreációs fejlesztése (terv) 67. A Duna szerepe Budapest turizmusában (tanulmány) 68. Barnamezős területek újrahasznosításának lehetőségei (terv) 69. Historizáló városszövet üresen álló épületeinek energetikai alapú megújítása és hasznosítása (terv) 70. Fővárosi alulhasznosított területek használati intenzitásának növelése új funkció megteremtésével (terv) 71. Invazív növényfajok felmérése és visszaszorítási lehetőségei egyes helyi természetvédelmi területeken 72. A védett mocsári teknős (Emys orbicularis) élőhelyhasználatával és/vagy az idegenhonos teknősfajok eltávolításának hatásaival kapcsolatos vizsgálatok a Naplás-tó helyi jelentőségű természetvédelmi területen 73. A városi közparkok eredeti funkciójától eltérő használatának következményei, a Budapest V. ker. Erzsébet tér terhelhetőségének vizsgálata 74. A városi közparkok funkcióival kapcsolatos lakossági elvárások napjainkban, javaslat a Gellért-hegy közpark funkcióira 75. Közparkokban alkalmazható új anyagok, műszaki megoldások, technológiák ismertetése konkrét példákon keresztül 76. Utcai fasor és közvilágítási rendszer telepítésének kölcsönhatásai, javaslat hatékony telepítési normákra 77. A zöldterületi közszolgáltatás ellenőrzésének kialakítása Budapesten 78. A kutyatartás hatásainak vizsgálata a budapesti közparkokban 79. A klímaváltozás hatása az egy- és kétnyári, valamint az évelő növények városi parkokban és tereken történő alkalmazására 80. Budapest idős fasorainak vizsgálata, javaslat a faállomány kezelésére, cseréjére 81. A margitszigeti domonkos kolostorrom környezetének rendezése, különös tekintettel a műemléki terület állapotának megőrzésére, rongálások megelőzésére 82. Sport és rekreációs célú fejlesztések lehetőségei a közparkokban 83. Utcabútorok, eszközök vizsgálata Budapesten, javaslat egységes arculati elemek kialakítására, használatára 84. Budapesti utcai zenélés több európai fővárosi szabályozás tükrében 85. Budapesti folyami kikötők létesítési szabályainak ismertetése több külföldi és hazai dunai város szabályozási gyakorlatának összevetésével

7 86. Népliget fejlesztési lehetőségei a közterület-használat eszközével a közpark értékeinek megőrzése mellett 87. Gyülekezési jog és a közterületek feletti tulajdonosi joggyakorlás problematikája, különös tekintettel a közterület-használatra és közútkezelésre 88. Turisztikai információnyújtási és szolgálatértékesítési lehetőségek Budapesten több európai főváros gyakorlatának tükrében 89. Jogellenes közterület-használatokkal szembeni ellenőrzés és szankcionálás több külföldi főváros és hazai város gyakorlatában 90. Közterületi rendezvényekre vonatkozó szabályok ismertetése, az engedélyezési eljárás egyszerűsítésének irányai 91. Közterületi rendezvények által okozott zaj csökkentésének jogi és műszaki megoldásai, garanciái 92. Közterület-használati díjak megállapítása a kerületek és a fővárosi önkormányzat gyakorlatában 93. Közterület-használatok miatti gépjármű-elszállítások jogi kérdései 94. Közterület-használat a Fővárosi Önkormányzat tulajdonosi jogkörű eljárásrendjében

8 PÁLYÁZATI ADATLAP BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJ PROGRAM SZEMÉLYES ADATOK NÉV SZÜLETÉSI NÉV SZÜLETÉSI HELY SZÜLETÉSI IDŐ év hó nap ANYJA NEVE ÁLLANDÓ LAKCÍM IDEIGLENES LAKCÍM TELEFONSZÁM -CÍM TANULMÁNYOK FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME Egyetem/Főiskola Kar INTZÉMÉNY VEZETŐJE INTÉZMÉNY TELEFONSZÁMA SZAK/SZAKIRÁNY ÉVFOLYAM UTOLSÓ KÉT FÉLÉV TANULMÁNYI ÁTLAGA NYELVISMERET I.félév: nyelv nyelv nyelv II.félév: fok fok fok EGYÉB SZAKKÉPZETTSÉG 1

9 SZAKDOLGOZAT CÍME BELSŐ KONZULENS NEVE BELSŐ KONZULENS BEOSZTÁSA BELSŐ KONZULENS ELÉRHETŐSÉGE SZÜKSÉGES MELLÉKLETEK 1. Fényképes önéletrajz 2. Motivációs levél 3. A szakdolgozat témájának rövid ismertetése és vázlata (max. 2 oldal) 4. Hallgatói jogviszony igazolás 5. Nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) 6. Az utolsó két félév tanulmányairól leckekönyvmásolat 7. Egyéb szakképzettséget igazoló okiratok (nem kötelező) 8. Nyilatkozat 1 Alulírott nyilatkozom, hogy a Pályázati adatlapon és annak mellékleteiben szereplő adatok a valóságnak megfelelnek. Budapest, év.hó.nap aláírás évi CLXXXI. törvény 2

10 Nyilatkozat Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (továbbiakban: Knyt.) 6. -ának (1)-(2) és (5) bekezdése értelmében azon pályázó: a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó, b) a kizárt közjogi tisztségviselő, c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója, d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság, e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja, f) az az egyesület vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, valamint az egyházi jogi személy fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt), fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson, g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a Knyt. 13. alapján a honlapon ( közzétették. Kijelentem, hogy pályázatomhoz csatolom Nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról című dokumentumot. P.H dátum.. pályázó cégszerű aláírása

11 NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén annak neve, székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén annak neve, székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény (Knyt.) 6. (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján 8. (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére az alábbiak szerint intézkedtem: Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás

12 KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettségéről A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén annak neve, székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén annak neve, székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!). Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): Kormány tagja, kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, államtitkár, közigazgatási államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény által meghatározott regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsága tagja, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervei vezető tisztségviselője és ellenőrző szervének tagja c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntéselőkészítőnek vagy döntéshozónak. Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó):

13 házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!). Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó): A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője, o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy egyesület ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):... A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):... Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): Kormány tagja, kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszteri biztos, államtitkár, közigazgatási államtitkár, megyei közgyűlés elnöke, főpolgármester, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény által meghatározott regionális fejlesztési ügynökség vezető tisztségviselője, felügyelő bizottsága tagja, illetve az Ágazati Operatív Programok Közreműködő szervei vezető tisztségviselője és ellenőrző szervének tagja A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás

Budapest Ösztöndíj Program 2016. Választható szakdolgozati témakörök

Budapest Ösztöndíj Program 2016. Választható szakdolgozati témakörök Budapest Ösztöndíj Program 2016. Választható szakdolgozati témakörök 1. A helyi adók rendszere a fővárosban 2. Az önkormányzati ellenőrzés lehetőségei az önkormányzati érdekkörbe tartozó gazdasági társaságok

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

Pályázati adatlap IS/2013

Pályázati adatlap IS/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának az iskolai tanórán kívüli testnevelés, valamint iskolai szabadidősport programok támogatására 1. A pályázó szervezet azonosító adatai: Pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:.

Tiszacsege Város Önkormányzata. Támogatási igénylőlap. Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel): Bankszámlaszám:. 1. melléklet a 24/2014. (XII. 23.) önkormányzati rendelethez Tiszacsege Város Önkormányzata Támogatási igénylőlap 1. Igénylő adatai: Név:.. Cím:.. Levelezési cím, telefon:... Adószám (adóazonosító jel):

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T

N Y I L A T K O Z A T N Y I L A T K O Z A T Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában mint a képviselője az alábbiakban nyilatkozom a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény által

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

Budapest Ösztöndíj Program 2015. Választható szakdolgozat témakörök

Budapest Ösztöndíj Program 2015. Választható szakdolgozat témakörök Budapest Ösztöndíj Program 2015. Választható szakdolgozat témakörök 1. Az önkormányzati ellenőrzés lehetőségei az önkormányzati érdekkörbe tartozó gazdasági társaságok esetében 2. Az önkormányzati belső

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9300 Csorna, Szent István tér 22. Győr-Moson-Sopron megye 96/590-112, Fax: 96/261-680, E-mail: csorna@csorna.hu CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA CIVIL ALAP 2019.

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 324-2/2017. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. február 15. napján tartandó ülésére Tárgy:

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága 73/2018. (IX.04.) számú határozatában

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI ŰRLAP A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására A pályázat kiírója: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete I.RÉSZ: A PÁLYÁZÓ 1.A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására A Magyar Országgyűlés Emberi

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága Paks Város Környezetvédelmi Programjával összhangban

Részletesebben

Pályázati adatlap S/2013

Pályázati adatlap S/2013 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának a XIV. kerületi székhelyű és telephelyű sportegyesületek és szakosztályok támogatására kiírt pályázatához Kérjük lehetőleg géppel vagy nyomtatott betűvel,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Gazdasági Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Gazdasági Bizottsága 14/2019. (III. 07.) számú GB határozatában

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok

Részletesebben

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre

Pályázati őrlap. SICSZB sportkeretre Pályázati őrlap SICSZB sportkeretre 1. Pályázó(k) neve:........ Lakcíme:............ Telefonszáma:... E-mail címe:..... 2. A pályázat tárgyának rövid ismertetése:.................. 3. A pályázati munka

Részletesebben

Pályázati adatlap Nagycsaládosok és egyszülős családok üdülésének támogatására vonatkozó pályázati felhíváshoz

Pályázati adatlap Nagycsaládosok és egyszülős családok üdülésének támogatására vonatkozó pályázati felhíváshoz Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltató Iroda 1076 Budapest, Garay utca 5. Pályázati adatlap 2018 Nagycsaládosok és egyszülős családok üdülésének támogatására

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT 1. sz. nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Velence Város Önkormányzata pályázatot ír ki civil szervezet részére a 2015. évi költségvetés elkülönített

Részletesebben

Pályázati adatlap E/2014

Pályázati adatlap E/2014 Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának Zuglóban hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak működésének, egyházi épületek fenntartási és felújítási valamint média-kommunikációs költségeinek támogatásához

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.

Részletesebben

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról

C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK... önkormányzati rendelete. a helyi civil szervezetek támogatásáról C S A N Á D P A L O T A VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Záradék: Kihirdetés ideje: Hatálybalépés ideje: Megalkotás napja:......

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be, Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,

Részletesebben

Pályázatot nyújthat be:

Pályázatot nyújthat be: PÁLYÁZATI KIÍRÁS CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi támogatására Jászdózsa Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára elkülönített

Részletesebben

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP 1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által 2019. évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra Onga Város Önkormányzat 22/2014 (III.11.) sz. Kt. határozat alapján pénzügyi támogatás elnyerésére.

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 15-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 15-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-5/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 15-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 8/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A CIVIL SZERVEZETEK 2018. ÉVI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRA 1. Látrány Község Önkormányzata pályázatot hirdet a civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló módosított 22/2013. (XII. 2.) Önkormányzati

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ ÉVI TÁMOGATÁSRA MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA IDEGENFORGALMI ALAPBÓL IGÉNYELHETŐ 2016. ÉVI TÁMOGATÁSRA Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A ferencvárosi helyi nemzetiségi önkormányzatok részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A ferencvárosi helyi nemzetiségi önkormányzatok részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A ferencvárosi helyi nemzetiségi önkormányzatok részére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága - 2018. év Budapest

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi civil keret felosztására pályázati felhívás

Részletesebben

Pályázati felhívás helyi civil szervezetek részére

Pályázati felhívás helyi civil szervezetek részére Pályázati felhívás helyi civil szervezetek részére Pályázati felhívás Szabadegyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 4/2015. (IV.

Részletesebben

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6.

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 23. PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI ADATLAP 1./ A pályázó neve/megnevezése:

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017.(III.28.) önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatásának rendjéről Kápolnásnyék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete eredeti

Részletesebben

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE

PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A DEBRECEN KULTÚRÁJÁÉRT ALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 25-i üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 25-i üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-15/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-i üléséről. Napirend:

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2017. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Pályázni lehet: Hagyományteremtő-

Részletesebben

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete figyelemmel az 1949. évi XX. törvény A Magyar

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja: Pápai székhelyű sportegyesületek számára vissza nem térítendő támogatás biztosítása.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja: Pápai székhelyű sportegyesületek számára vissza nem térítendő támogatás biztosítása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata pályázatot hirdet pápai székhelyű sportegyesületek működésének támogatására. Pályázat célja: Pápai székhelyű sportegyesületek számára vissza nem térítendő támogatás

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-40/2016. Tárgy: Pályázati kiírás a Kiszomboron működő civil szervezetek

Részletesebben

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 2013.

FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT. A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 2013. Beérkezett Sorszám FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT PÁLYÁZATI ADATLAP Sz A budapesti sportegyesületek szabadidősport tevékenységének támogatásához 1. A pályázó alapadatai 2013. A pályázó szervezet (magánszemély)

Részletesebben

Figyelem! A hiányosan, tévesen kitöltött adatlapokat az Államtitkárság nem veszi figyelembe. Az adatlap beküldési határideje: Folyamatos

Figyelem! A hiányosan, tévesen kitöltött adatlapokat az Államtitkárság nem veszi figyelembe. Az adatlap beküldési határideje: Folyamatos ADATLAP 2011. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága Tízezer lépés program szabadidős programjának szervezésére, programszervező feladatkörre Olyan szervezetek nyújthatják be

Részletesebben

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. )

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. ) Pályázati adatlap Örkény István drámaírói ösztöndíj 2017. (Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) A pályázó adatai: Név:. Születési hely: Születési év.hó..

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat célja: Pályázat keretösszege: Pályázók köre: Igényelhető támogatás mértéke:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pályázat célja: Pályázat keretösszege: Pályázók köre: Igényelhető támogatás mértéke: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata pályázatot hirdet pápai székhelyű sportegyesületek működésének támogatására. Pályázat célja: Pápai székhelyű sportegyesületek számára vissza nem térítendő támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. MÁJUS 20-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. MÁJUS 20-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2008. MÁJUS 20-I ÜLÉS 7. sz. napirendi pont Tájékoztató a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ feladatkörét érintı jogszabályváltozásokról Elıadó: dr. Brebán

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) 2017. évi pénzügyi támogatására Biharnagybajom Község Önkormányzata pályázatot hirdet az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2015.

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2015. Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport és Esélyegyenlőségi Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2015. Paks Város Képviselő-testületének Közbiztonsági, Ifjúsági, Sport

Részletesebben