MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ"

Átírás

1 MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/723-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a k ó Tisztelt Képviselő-testület! Az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről az alábbi tájékoztatást adom: június 18. (szerda) Délelőtt kollegáimmal együtt vezetői megbeszélés keretében a folyamatban lévő projektekről tárgyaltunk. Scheitzner Beátával, a Makói Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatójával és a vállalkozói érdekképviseleteivel együtt egyeztettünk a látogatószám és a bevételek alakulásáról, valamint a szükséges marketingmunkáról. Az utcák helyreállításáról, a járdaprogramról és más felmerülő kérdésekről tartottam egymást követően három lakossági fórumot Kovács Sándor képviselői körzetében. Jelen volt alpolgármester úr is, aki segítségemre volt a felmerülő kérdések megválaszolásában június 19. (csütörtök) A Városházán vezető munkatársaimmal tartottam megbeszélést a döntést igénylő, aktuális kérdésekről. A Justh Gyula utcán tájékoztattam a sajtó munkatársain keresztül a makóiakat az önkormányzat induló járdaépítési programjáról. HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: FAX: POLGARMESTER@MAKO.HU

2 2 Ugyancsak itt ismertettem a mezőőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők közös, a rendőrség által koordinált nyári utcai járőrözésének részleteit június 23. (hétfő) Azzal a húsz városházi férfi kollégámmal egyeztettem, akik a csatornázás utáni helyreállítás részeként a kivitelező által készre jelentett makói utcákat ellenőrzik. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában egyeztettem dr. Ortutay Miklós projektmenedzserrel és Babos Tamás műszaki ellenőrrel az aszfaltozási munkák ütemezéséről, a kivitelezőtől még elvárt munkákról. Mucsi Attilával, a Makói Kommunális Nonprofit Kft. igazgatójával a szakfeladatonkénti feladatairól tárgyaltam június 24. (kedd) A városházi irodavezetőkkel és vezetőtársaimmal az aktuálisan megoldandó feladatokról Szegeden, a Megyeházán a közötti megyei területfejlesztési program aktuális verziójának részletes bemutatásán vettem részt. Makó és Térsége Víziközmű Társulat Intéző Bizottsága ülésén a térségi szennyvíz projekt jelenlegi állásáról tárgyaltunk június 25. (szerda) A képviselő-testület soros ülését vezettem. Az érintett osztály- és csoportvezető kollegákkal a Honvédi utak állapotát tekintettük meg, majd javaslatokat készítettünk az utak helyreállításáról. A makói utcák helyreállításáról, a járdaprogramról és más felmerülő kérdésekről tartottam egymást követően három lakossági fórumot Baranyi Sándor képviselői körzetében. Jelen volt alpolgármester úr is, aki segítségemre volt a felmerülő kérdések megválaszolásában június 26. (csütörtök) A Csongrád Megyei Közgyűlés ülésén vettem részt. A róla elnevezett téren megépítendő Makovecz Imre emlékhely makett zsűrijén vettem részt vezetőtársaimmal, valamint a Makovecz Emlékbizottság tagjaival közösen Visegrádon, a megbízott művész műtermében.

3 június 27. (péntek) Lakossági fogadónapot tartottam dolgozószobámban. Az Ifjúsági Művésztelep Záró kiállításán mondtam el köszöntő gondolataimat. A hagyományos, fiatalokat megszólító rendezvény résztvevő kiemelt közösségi munkát végeztek, a Makói Óvoda kerítését illusztrálták a művésztanárok irányításával. Ezt követően az Egyesített Népjóléti Intézmény Semmelweis-napi ünnepségére látogattam el, ahol Szűcs Antalné intézményvezető értékelte az elmúlt évben végzett intézményi munkát, majd köszöntöttem az intézmény dolgozóit. A FIGYI Egyesület által felügyelt pályázat eredményeképpen elkészült Makón a fiatalok új ifjúsági klubja a Deák Ferenc utcán. Az avatóünnepségen a kivitelező képviseletében Méhes Tibor adta át a létesítmény kulcsát nekem, melyet továbbadtam a fiataloknak. Az ország több pontjáról érkezett vendégeink a makóiakkal együtt nézhettek körbe az épületben, amely előtt időkapszulát is elhelyeztünk június 29. (vasárnap) Pálfai Zoltán plébános úr meghívására tábornyitó szentmisén vettem részt. Itt a Makó- Belvárosi Plébánia vendégeként jelen volt 200 gyermek, a Szent Gyermekség Műve Gyermekmisszió mozgalom tagjai június 30. (hétfő) Az elmúlt hét tárgyalásaiból adódó feladatokat adtam ki a városháza irodavezetőinek, valamint egyeztettem velük ezek végrehajtásának határidejét. Ezt követően a folyamatban lévő beruházások állásáról egyeztettem kollégáimmal. Vezetőtársaimmal és a Makói Kommunális Nonprofit Kft. tárgyban érintett vezetőivel közmunka-program szervezési kérdéseivel kapcsolatban A ivóvízminőség-javító program helyzetéről tájékozódtam. Részt vettem a városban megnyílt újabb szálláshely, a Szent István Panzió avatóünnepségén július 1. (kedd) Dr. Lázár János országgyűlési képviselő vett részt Makón a képviselő-testület rendkívüli ülésén, ahol konzultálunk a város és a térség fejlesztési koncepciójáról július 2. (szerda) A képviselői segítőkkel a körzetükben zajló szennyvízberuházás során felmerült kérdésekről, a lakossági észrevételekről

4 4 Ezt követően a települési képviselőkkel, a képviselői segítőkkel, a kivitelezők képviselőjével, a műszaki ellenőrrel, valamint a projektmenedzserrel közösen egyeztettük a segítők által begyűjtött lakossági panaszokról, döntöttünk e feladatok ütemezéséről, valamint az azonnali beavatkozást érintő kérdésekről július 3. (csütörtök) Városházi munkatársaimmal a szakterületükön felmerült, aktuális kérdésekről A Makói Kistérség Többcélú Társulása és Jegyzői Kollégiuma rendkívüli ülését vezettem. Itt döntöttünk félautomata defibrillátorok beszerzéséről, valamint a évi költségvetési előirányzat II. módosításáról. Ezt követően a Makó Város és Térsége Szennyvízcsatornázásának és Szennyvíztisztításának Megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa ülésén döntöttünk a teljes pályás úthelyreállítás megvalósítása Makón és Apátfalván közbeszerzés eredményéről és az A-Híd Zrt. (Maroslele szennyvízcsatornázási munkái) szerződés-módosításokról. Délután a városunkban működő történelmi egyházak és pártok vezetőivel egyeztettem a Szent István-napi ünnepségsorozat programtervezetét, valamint javaslatot tettem az ünnepi szónok személyére vonatkozóan. A nap végén Bálint Mártával, a Makó Városi Kulturális Közművelődési Nkft. igazgatójával és Rozsnyai Éva Leader irodavezetővel a 2014-es Hagymafesztivál 2014 előkészületeiről tárgyaltam július 4. (péntek) A kollegákkal a járdaépítési beruházás jelenlegi állásáról egyeztettük július 5. (szombat) Kedves meghívásukra részt vettem a Makói Természetbarát Sportegyesület megalapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségükön a Kalász étteremben. Délután a hagyományos Újvárosi Napon köszöntöttem a városrész lakóit, a megjelent vendégeket Kiss Imréné települési képviselővel együtt július 7. (hétfő) Az elmúlt hét tárgyalásaiból adódó feladatokat adtam ki a városháza osztályvezetőinek, valamint egyeztettem velük ezek végrehajtásának határidejét.

5 július 8. (kedd) Ismételten Visegrád vendége voltam vezetőtársaimmal és a Makovecz Emlékbizottság tagjaival együtt, ahol a Makovecz téren megvalósítandó emlékhely második makett zsűrijén vettünk részt július 9. (szerda) A Városházán kollegáimmal a folyamatban lévő projektekről, beruházásokról egyeztettünk július 10. (csütörtök) Városházi munkatársaimmal a járdaépítés ellenőrzésének menetéről, az annak kapcsán felmerülő feladatokról Ezt követően térségi polgármester kollégáimmal a térségi szennyvízprojekt állásáról A Városi Televízió Fogadóóra című műsorában válaszoltam a műsorvezető, és a betelefonáló nézők kérdéseire július 11. (péntek) Dolgozószobámban a futó projektekkel kapcsolatban felmerült aktuális kérdéseket egyeztettem városházi kollégákkal július 21. (hétfő) A kollegákkal tárgyaltunk a szennyvíz-csatornázási beruházás átadás-átvétel során tett személyes bejárás tapasztalatairól, valamint más, vezetői döntést igénylő kérdésekről. A vagyoncsoport városházi szakembereivel egyeztettem az önkormányzati bérlemények jobb hasznosításának lehetőségeiről, valamint a többi vagyongazdálkodási kérdésről július 22. (kedd) A szennyvíz átadás-átvétel során a helyszíni bejárás részleteiről, annak tapasztalatairól egyeztettem a városházi kollegákkal július 23. (szerda) A képviselői segítőkkel a körzetükben zajló szennyvízberuházás során felmerült kérdésekről, elsősorban a lakossági észrevételekről

6 6 Ezt követően a települési képviselőkkel, a képviselői segítőkkel, a kivitelezők képviselőjével, a műszaki ellenőrrel, valamint a projektmenedzserrel közösen egyeztettük a segítők által begyűjtött lakossági panaszokról, és döntöttünk e feladatok ütemezéséről, valamint az azonnali beavatkozást érintő kérdésekről. A járdaprogram előrehaladásáról tartottam a Justh Gyula utcán sajtótájékoztatót. A járdaprogram mellett ismertettem a sajtó munkatársainak a csatornázás utáni helyreállítás menetét, és a makói utak újraaszfaltozásának tényét is július 24. (csütörtök) A folyamatban lévő projektekhez kötődő feladatokról egyeztettem a lebonyolításért felelős kollégákkal. Egy budapesti kábeltelevíziós szerkesztőség, a Hatoscsatorna felkérésére adtam telefonos interjút a Hagymatikum FIABCI-díjáról és a fürdő szolgáltatásairól július 25. (péntek) A városházi szakfeladat-gazdákkal a területükön felmerült kérdésekről külön-külön július 28. (hétfő) Dr. Ortutay Miklós projektmenedzserrel a városban folyó aszfaltozási munkák ütemezéséről és a kivitelezési munkák jelenlegi állásáról tárgyaltam. A városban folyó járda kivitelezési munkáinak feladatairól azok ellenőrzéséről beszéltem a területükért felelős kollegákkal. Az ivóvízminőség-javító program kivitelezőjével, projektmenedzserével és a műszaki ellenőrrel folytattam egyeztetést a projekt helyzetéről egyeztettünk július 29. (kedd) A folyamatban lévő beruházások, pályázatok állásáról egyeztettem városházi kollégáimmal július 30. (szerda) Az osztályvezetőkkel a szakterületükhöz tartozó, azonnali döntést igénylő kérdésekről

7 július 31. (csütörtök) A szennyvíz átadás-átvétel során a helyszíni bejárás részleteiről, annak tapasztalatairól egyeztettem a városházi kollegákkal. Ezt követően Dr. Ortutay Miklós projektmenedzserrel a folyamatban lévő aszfaltozási munkák üteméről, valamint az egyéb kivitelezési munkák jelenlegi állásáról tárgyaltam augusztus 1. (péntek) Városházi munkatársaimmal a folyamatban lévő ügyekről augusztus 4. (hétfő) Vezetői értekezlet keretében tájékozódtam a 2014-es költségvetés végrehajtásáról, valamint bérleményeink hasznosításának lehetőségeiről. Áttekintettük a közmunkások feladatvégzését, valamint a járdaberuházás részleteit is augusztus 5. (kedd) Személyesen ellenőriztem munkatársaim közreműködésével a szennyvíz beruházás utáni helyreállítási munkákat a helyszínen. Tapasztalataimat egyeztettem más utcákban szemléző városházi munkatársakkal. Ezt követően a járdaépítés kapcsán felmerült feladatokról tárgyaltam augusztus 6. (szerda) A csatornázás utáni helyreállítást ellenőriztem személyesen a makói utcákon. Ezt követően ezek tapasztalatairól egyeztettem a más utcákon járt városházi munkatársakkal. Ugyancsak tárgyaltam velük a járdaépítés kapcsán felmerült feladatokról augusztus 7. (csütörtök) A képviselői segítőkkel a körzetükben zajló szennyvízberuházás során felmerült kérdésekről, kiemelten a lakossági észrevételekről Ezt követően a települési képviselőkkel, a képviselői segítőkkel, a kivitelezők képviselőjével, a műszaki ellenőrrel, valamint a projektmenedzserrel közösen egyeztettük a segítők által begyűjtött lakossági panaszokról, és döntöttünk e feladatok ütemezéséről, valamint az azonnali beavatkozást érintő kérdésekről. Ebben a társaságban egyeztettem a kivitelező képviselőjével a szennyvízberuházás utáni helyreállítási munkák, kiemelten a füvesítés, fásítás, a deponáló helyek rendbetétele, valamint az átereszek mosatása ügyében.

8 8 A Makó Város és Térsége Szennyvízcsatornázásának és Szennyvíztisztításának Megvalósítására létrejött Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa ülésén döntöttünk a Makó város és térsége szennyvíz-csatornázása és szennyvíz-tisztítása megvalósításához kötődő úthelyreállítások Kiszombor, Földeák, Maroslele és Magyarcsanád településeken tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről, a biztonsági célú térfigyelő kamerarendszer létesítése közbeszerzési eljárás megindításáról, a Víziközmű-rendszer térítésmentes átadása Földeáknak tárgyú napirendről augusztus 8. (péntek) Az Anyatejes Táplálás Világnapja alkalmából szervezett rendezvényre látogattam ki a József Attila Gimnázium aulájába. Délután a Városháza nagytermében a Természetesen Anyatejjel Országos Védőnői Továbbképző Konferencián köszöntöttem a megjelenteket augusztus 9. (szombat) A hagyományos Vertán-telepi Nap rendezvényén köszöntöttem a városrész lakóit, a megjelent vendégeket Gáspár Sándor települési képviselővel együtt augusztus 10. (vasárnap) A Kálvin téri Nap rendezvényére látogattam ki, és mondtam el köszöntő gondolataimat a városrész megjelent lakóinak Toldi János települési képviselővel együtt augusztus 11. (hétfő) A szennyvízberuházás átadás-átvételéhez kötődő lakossági problémák kezelésének ügymenetéről egyeztettem, kiemelten arról, hogyan oldódnak meg a többedik alkalmú bejáráson is észlelt problémák. Ezt követően a városházi irodavezetőkkel és vezetőtársaimmal az aktuálisan megoldandó feladatokról augusztus 12. (kedd) Személyesen ellenőriztem a csatornázás utáni helyreállítás a makói utcákon a szennyvíz beruházás átadás-átvétel eljárásának részeként. Ezt követően a képviselő-testület elé kerülő előterjesztésekről tárgyaltam a városházi osztályvezetőkkel augusztus 13. (szerda) Makói utcákban helyszíneltem kollégáim és a kivitelező részvételével a csatornázás utáni helyreállítás ellenőrzése, a hibák javítása érdekében.

9 9 A kollégákkal a városban folyó járdaépítés ellenőrzésének folyamatáról és a beruházás állásáról augusztus 14. (csütörtök) Németh Csabával, az Alföldvíz Zrt. ágazatvezetőjével a szennyvízberuházás átadásátvételével kapcsolatban felmerült szakmai kérdésekről Vezetői értekezleten a közmunkások értékteremtő munkájának feltételeiről, valamint a vagyoncsoport vezetői döntést igénylő ügyeiről Délután a Hagymáért Alapítvány kuratóriumi ülését vezettem, ahol az idei fesztivál előkészületeiről beszélgettünk augusztus 15. (péntek) Egyeztettem városházi kollégáimmal az útaszfaltozás, a csatornázás utáni helyreállítás, kiemelten az ellenőrzés tapasztalatairól augusztus 17. (vasárnap) Janka György esperes paróchus hálaadó-elköszönő liturgiáján vettem részt a Makói Görögkatolikus templomban. Ezt követően a történelmi egyházak vezetőivel együtt ünnepi ebéden vettem részt a Garden Étteremben augusztus 18. (hétfő) Az előző heti tárgyalásokból adódó feladatokat adtam ki határidővel és a végrehajtás ütemezésével városházi kollégáimnak. Ezt követően velük a folyamatban lévő ügyekről is augusztus 19. (kedd) A Csongrád Megyei Közgyűlés rendkívüli ülésén vettem részt. AZ OMSZ Makói Mentőállomása új, korszerű mentőkocsival gazdagodott, részt vehettem ennek átadó ünnepségén. Délután a makói Szent István napi rendezvénysorozat eseményeire látogattam ki. Makó, augusztus 21. Dr. Buzás Péter polgármester

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/392-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/488-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/272-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/100-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/512-1/2012/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/275-1/2014/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/752-1/2012/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/656-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/339-1/2015/I. Ea: Paksi Pauletta Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/338-1/2015/I Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/260-1/2011/I. Ea: N. Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/592-1/2014/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/378-1/2012/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/586-1/2014/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/820-1/2011/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/619-1/2011/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/733-1/2014/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/909-1/2012/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/289-1/2012/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Üi. sz.: 1/338-1/2015/I. Üi.: Varga Erika Tárgy: Farkas Éva Erzsébet polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/122-1/2012/I. Ea: Erki-Kis Beáta Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete M a k ó Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/104-1/2014/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/842-1/2010/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üi.: 22-154/2014. Tárgy: Víziközmű-rendszerek térítésmentes átruházása Mell.:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/595-1/2010/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I.2-473/2009. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/89-1/2012/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/263-1/2013/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az elızı ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekrıl.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/377-1/2011/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Iktsz: 1/138-1/2012/I Tárgy: Makó Városi Kulturális-Közművelődési Üi: Simonné Nonprofit Kft 2012 évi üzleti terve Melléklet: 2012 évi üzleti terv Makó

Részletesebben

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GÖNYŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2019. 1/10 Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. évi rendes üléseinek tervezett időpontjai: 2019. február 7. (csütörtök) 16:00

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ I. 2-309/2005. Tárgy: dr. Siket István alpolgármester Üi.: Nagy Bertilla tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/685-1/2010/I. Üi.: Dénesné Szőcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az elızı ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterve

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterve MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi munkaterve Január Ü L É S S Z Ü N E T 2016. február 10. (szerda) Az előkészítésért felelős szervezeti egység: Polgármesteri Hivatal Kabinet Iroda -

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ I. 2-434/2009. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester Ea: Pálfi Katalin Renáta tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról.

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/721-1/2011/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/657-1/2015/I. Ea: Paksi Pauletta Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/ 193-1/2013/I. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Dénesné Szőcs Henrietta tájékoztatója az elızı ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Létszám és erőforrás

Létszám és erőforrás Létszám és erőforrás Belső ellenőr közszolgálati jogviszonyban Saját erőforrás összesen Külső szolgáltató Külső erőforrás összesen Erőforrás összesen Adminisztratív személyzet terv tény terv tény terv

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ RENDELETTERVEZET Ikt.sz.: 1/248-1/2013/I Tárgy: Vagyonrendelet módosítása Üi.: dr. Sánta Edina Melléklet: Hatásvizsgálati lap, rendelettervezet Makó Város

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ I. 2-60/2009. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester Ea: Pálfi Katalin Renáta tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról.

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

Tárgy: tájékoztató a Társulás 2012. évi tevékenységéről

Tárgy: tájékoztató a Társulás 2012. évi tevékenységéről Ikt.sz.: K13/00031/2013. Ea.: dr. Ortutay Miklós Tárgy: tájékoztató a Társulás 2012. évi tevékenységéről Kiszombor Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! I. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/265-1/2011/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Úr!

Tisztelt Képviselő Úr! Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2017. évi munkaterv Január Ü L É S S Z Ü N E T 2017. február 8. (szerda) 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről 3. Makói Gyógyfürdő

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. évi munkaterv Január Ü L É S S Z Ü N E T 2018. február 7. (szerda) 2. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről 3. Makói Gyógyfürdő

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 3. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről

MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi munkaterv. 3. Rendelet-tervezet Makó Város Önkormányzata évi költségvetéséről MAKÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2019. évi munkaterv Január Ü L É S S Z Ü N E T 2019. február 6. (szerda) 2. A saját bevételek és az adósságot keletkeztető ügyeletekből eredő kötelezettségeknek

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL

TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Hajdúsámson Város Polgármesterétől TÁJÉKOZTATÁS A LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATOKRÓL, ÉS EGYÉB ÖNKORMÁNYZATI DÖNTÉSEKRŐL Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testülete és

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

Püspökladány, január 20.

Püspökladány, január 20. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

1/ 132-1/2013/I. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester

1/ 132-1/2013/I. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/ 132-1/2013/I. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: /

37/ , 37/ Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. Iksz: / Hort Község Önkormányzata 3014 Hort, Szabadság tér 40. 37/378-001, 37/378-982 hortjegyzo@gmail.com Iksz: 160-35./2010. 2011. ÉVI MUNKATERV Testületi ülés időpontja: 2011. február 9. 1./ Átmeneti gazdálkodásról

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/73-1/2014/I. Tárgy: LEADER pályázatok támogatása Üi.: Kovács Tünde Melléklet: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a137/2013.(xii.16.) számú határozatával 2 M U N K A T E R V 2014. január 1től 2014.

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. évi M U N K A T E R V E 2 2014. január 14. 9.00 óra 1./ A kistokaji Napsugár Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde fejlesztése beruházás műszaki és

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ 1/508-1/2010/I. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/256-1/2012/I. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás megadása Üi.: Varga Szilvia/Dékány Sándor szennyvízcsatornázás kivitelezéséhez és szennyvíztelep

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ I. 2-244/2007. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester Üi.: Nagy Bertilla tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/615-1/2011/I. Tárgy: 2011. évi költségvetési rendelet módosítás Üi.: Simonné Fazekas Erika Melléklet: Hatásvizsgálati lap; Rendelettervezet

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E

KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi M U N K A T E R V E KISTOKAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. évi M U N K A T E R V E 2 2017. január 30. (hétfő) 14.30 óra 1./ A Képviselő-testület 2017. évi munkatervének megtárgyalása 2./ Aktuális ügyek,

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére

NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére NAPIREND ELŐTT Ügyiratszám: 1/204-2/2011. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. május 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Beszámoló a polgármester és az alpolgármesterek fontosabb tárgyalásairól, valamint

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I.2-430/2009. Üi.: Dénesné Szűcs Henrietta Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról. Makó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március hó 20. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 6. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 201 I. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselőtestület a 144/201(XII.1) számú határozatával 2 M U N K A T E R V 201 január 1től 201 június

Részletesebben

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete évi M u n k a t e r v e

Jászkisér Város Önkormányzata Képviselő-testülete évi M u n k a t e r v e Jászkisér Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2019. évi M u n k a t e r v e I. A Képviselőtestület ülésének állandó napirendi pontjai: 1. Kérdések, interpellációk, illetve az azokra történő válasz 2.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1030-1/2014/I. Üi.: Tóth Andrea Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató a testületi határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2.-53/08 Üi.: Antal János Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete bmj MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Közösségi közlekedés fejlesztése a Makói

Részletesebben

M E G H Í V Ó NAPIRENDI JAVASLAT. I. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta hozott fontosabb döntésekről, intézkedésekről.

M E G H Í V Ó NAPIRENDI JAVASLAT. I. Polgármesteri tájékoztató az előző ülés óta hozott fontosabb döntésekről, intézkedésekről. 648-6/2010. SIMONTORNYA VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL M E G H Í V Ó Simontornya Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. április 26-án (hétfőn) 14 00 órai kezdettel tartja soron következő ülését, melyre

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Egyesített Népjóléti Intézmény

Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Javaslom, hogy a Falugyűlés napirendje meghívóban szereplő legyen: Kérem Önöket, hogy kérdéseiket, javaslataikat az egyebek napirendben tegyék fel.

Javaslom, hogy a Falugyűlés napirendje meghívóban szereplő legyen: Kérem Önöket, hogy kérdéseiket, javaslataikat az egyebek napirendben tegyék fel. Tisztelt Jelenlévők! Földeák község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevében tisztelettel köszöntöm Önöket, a 2009. évi Falugyűlés alkalmából. Külön tisztelettel köszöntöm Dr. Buzás Péter urat, térségünk

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/24-1/2014/I Üi.: dr. Vass Zoltán Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó-Térségi Viziközmű Kft. tárgyi eszközeinek

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ I. 2-254/2009. Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester Ea: Pálfi Katalin Renáta tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. július hó 5. napján, a városháza I. emeleti nagytanácskozó termében megtartott 17. rendkívüli, nyílt ülés jegyzőkönyve. Jelen vannak:

Részletesebben

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére

Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/547-1/2013/I. Üi.: Györbiró-Szabó András Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulások megadása

Részletesebben

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

J e l e n t é s. a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E 1 SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. II. FÉLÉVI M U N K A T E R V E Jóváhagyta a képviselő-testület a 79/2015.(VI.29.) KT határozatával 2 M U N K A T E R V 2015. július 1-től

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/775-1/2012/I. Ea: Erki-Kis Beáta Tárgy: Marosvári Attila alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 501/2016. (XII. 22.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2017. január 12-én (csütörtökön)

Részletesebben

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve.

Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülésterve. 3./ Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi munkaterve Előterjesztő: Tóth János polgármester Diósjenő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. évi ülésterve. Határozati

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2016. ÉV 2016. január 27. (szerda) 1. Az önkormányzat 2016. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben