1. A Fővárosi Törvényszék által hiánypótlásként előírt alapszabálymódosítást
|
|
- Orsolya Dudás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A DECEMBER 17-I VÁLASZTMÁNYI ÉS FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGI ÖSSZEVONT ÜLÉS HATÁROZATAI 1. A Fővárosi Törvényszék által hiánypótlásként előírt alapszabálymódosítást a jelenlévők elvégezték és egyhangúlag elfogadták. 2. A Választmány javaslatokat tárgyalt a Fészek vezetésébe a kulturális tárcával összhangban bevonni szánt személyiségről, s a szempontokról egyhangú egyetértésre jutott. 3. A j e l e n l é v ő k e g y h a n g ú l a g egyetértettek az írásban előterjesztett évi rendezvénytervvel, ebben kiemelten a vidéki színházak kamaraelőadásainak és a fiatal művészek rendszeres programnapjainak kezdeményezésével.
2 A februári adóbevallók figyelmébe A Fészek önfenntartó, válságos pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub tagságához, hogy: az EGYÉNI VÁLLALKOZÓK, KIVÁSOK, KATÁSOK, EVÁSOK és EKHÓSOK S Z E M É LY I J Ö V E D E L E M A D Ó - kötelezettségeik lehetséges 1%-ÁVAL SEGÍTSÉK Klubunk eredményes működését. Elektronikus bevallás esetén a rendelkező nyilatkozat megfelelő helyére írják be, hogy az 1%-ot a Fészek Művészklub egyesületnek szánják, az alábbi adószámmal: Papíralapú bevallásnál az adócsomagban kapott Rendelkező nyilatkozat -ba szintén a fenti adószámot kérjük beírni. A lehetőségükkel élve: kérjük, legyenek segítségünkre, és a felajánlásokat ismeretségi körükben is terjeszteni szíveskedjenek! A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB VÁLASZTMÁNYA
3 FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: , (éjjel-nappal) Fax: Titkárság: (10 18 óráig) Gazdasági iroda, teremfoglalás: (10 16 óráig) Programszervezés: Gondnokság (08 16 óráig): Könyvtár: (14 18 óráig) info@feszek-muveszklub.hu Honlap: Facebook: Elnök: VARGA IMRE szobrászművész Alelnökök: FÖLDES IMRE (zeneművészek) HORVÁTH ÁDÁM (média) KENDE JÁNOS (filmesek) SZAKONYI KÁROLY (írók, költők) SZÉKHELYI JÓZSEF (színházművészek) ZSIGMOND ATTILA (képző- és iparművészek) Igazgató-főtitkár: GALAMBOS TIBOR Tel.:
4 Még megtekinthető február 6-ig: MÉSZÁROS MIHÁLY szobrászművész emlékkiállítása a Herman-teremben Hétköznap délután 2 és 7 óra között
5 3. kedd du. 5 óra (Székely-terem) B E T Ű R Ő L B E T Ű R E S Z Ó R Ó L S Z Ó R A Szellemi vetélkedő minden korosztálynak Klubösszejövetel minden hónap első keddjén a Fészekben Könyvjutalmak! Klubvezető: BORBÉLY ESZTER Mindenkit szeretettel várunk! A belépés ingyenes.
6 4. szerdától (Galéria) B A K I M R E festőművész kiállítása Megtekinthető: február 27-éig hétköznap délután 2 és 7 óra között.
7 4. szerda este 7 óra (Kellér-szalon) H A N G O S K Ö N Y V - S Z Í N PA D SZERB ANTAL halálának 70. évfordulója alkalmából BUDAPESTI KALAUZ MARSLAKÓK SZÁMÁRA A szerző művét előadja: SZALÓCZY PÁL kor abeli fény k ép ek vetítésével illusztrálva Közreműködik: KECSKEMÉTI GÁBOR valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
8 6. péntek este 7 óra (Színházterem) OPERAI ESTÉK A FÉSZEKBEN PÁNCZÉL ÉVÁVAL és barátaival beszélget FÜLÖP ATTILA valamint a Fészekben. Belépő: 2000 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
9 7., szombat este 7 óra 8., vasárnap du. 4 óra (Színházterem) SAS-FÉSZEK zenés kabaré SAS JÓZSEF BEREGI PÉTER BARANYI LÁSZLÓ ARADI TIBOR VARGA F. JÓZSEF RESS HAJNALKA PLASZTÁN ANETT Dramaturg-szerkesztő: Selmeczi Tibor, Trunkó Barnabás Jelmez: Parádi Gabriella Díszlet: Uitz Péter Zene: Heller Tamás Hangtechnika: Körmendi Péter RENDEZŐ: SAS JÓZSEF Zenekar: Kertész János kisegyüttese Jegyek kaphatók: a Belvárosi Színház szervezésén: 1075 Bp., Dohány u. 1/a, h p 13 18, tel.: , bankkártyával: az Interticket országos hálózatában, valamint a Fészek Művészklubban. Helyárak: 2900 v Ft
10 10. kedd este 6 óra (Gobelinterem) C S Á D, A S Z Ö V Ő P I N T Y E K M E K K Á J A Vetítés SOMODI FERENC és NOVÁK LÁSZLÓ fotóiból a Miró Fotóklub szervezésében valamint a Fészekben. Belépő: 1000 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
11 11. szerdától (Herman-terem) SZILÁGYI TERÉZ képzőművés z kiállítása Megtekinthető: március 6-áig hétköznap délután 2 és 7 óra között.
12 11. szerda este 7 óra (Kellér-szalon) DALEST MEDITERRÁN HANGULATBAN BARANGOLÁS TORINÓTÓL PUERTO RICÓIG ÖT ÉVSZÁZAD DALLAMAIVAL Előadják: DUCZA NÓRA szoprán JÓNÁS KRISZTINA szoprán HEGEDÜS GÖNCZY KATALIN zongora Felcsendülnek Donizetti, Gastaldon, Monteverdi, Frescobaldi, Rossi, Landi, Marchesi, Granados, Montsalvatge, Obradors, Rodrigo, Lindo, Fuentes, Almeida, Aguabella, Villa Lobos, Guastavino, Miró Cortez, Bernstein dalai és duettjei valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
13 12. csütörtök este 7 óra (Színházterem) ÖRKÉNY ISTVÁN: PISTI A VÉRZIVATARBAN Groteszk játék két részben A Rátkai Márton Színházi Műhely előadása A helyszín: a XX. század Magyarországa (ha úgy tetszik, napjainkig), amely oly sokszor tette próbára az itt élők élni akarását, tisztességét, hazaszeretetét. Elpusztulni vagy megmaradni, együtt vagy egyedül, egy nemzetért vagy megosztva, egymásra fenekedve? S miközben a mi Pistink áttéblábol az örkényi zsenialitással kacagtatón-zokogtatón megírt súlyos történelmi kataklizmákon, félreérthetetlenül fogalmazódik meg: ebben az országban tízmillió embernek kell együtt (emberi módon, békében) élni és (lehetőleg időskori végelgyengülésben) halni. Szereplők: Ponty Tamás, Király Adrián, Lopez Dávid, Galagonya Zoltán, Dobszai Eszter, Kosynus Tamás, Földvári Lilla, Péter Karola, Farkas Petra, Lakatos Gabriella, Angyal Anita, Bakó Krisztián, Paddi Balázs. Tér: VZI. Jelmez: Húros Annamária. Rendező: VAS-ZOLTÁN IVÁN. valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
14 13. péntek este 7 óra (Színházterem) CSAK A SZÉPRE EMLÉKEZEM CSÁK JÓZSEF ÉS BARÁTAINAK Ü N N E P I M Ű S O R A A születésnapi köszöntőn közreműködnek: BARANYI FERENC GYURKOVICS ZSUZSA HEGEDŰS VALÉR KASSAI FRANCISKA MERÉNYI JUDIT SÁRKÁNY KÁZMÉR SZILFAI MÁRTA TORDAI ÉVA valamint a Fészekben. Belépő: 2000 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
15 15. vasárnap du. 3 óra (Kupolaterem) S Z É P E R N Ő : MEGINT GYEREK S Z E R E T N É K L E N N I Zenés irodalmi kabaré A Rátkai Márton Színházi Műhely előadása Ez a fájdalmasan lenyűgöző költő és novellista a XX. század egyik legjelentősebb magyar drámaírója is volt. Ellenállhatatlan humora, páratlan emberismerete és -szeretete csehovi magasságokba emeli színpadi munkásságának legjobb darabjait. Egyszerre van jelen öröm és fájdalom, dráma és finom humor. Az előadás keretét hét olyan sanzon hordozza, amelynek verseit Szép Ernő írta, zenéit pedig Szirmai Albert, Nádor Mihály stb. szerezték. Játsszák: DOBSZAI ESZTER, KIRÁLY ADRIÁN, PONTY TAMÁS Tér: VZI. Jelmez: HÚROS ANNAMÁRIA Zenei vezető: GYARMATI ISTVÁN Rendező: VAS-ZOLTÁN IVÁN valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
16 17. kedd este 7 óra (Kellér-szalon) AZ ALVÓ KIRÁLYLÁNY A Medve Színpad előadása A férfiak többsége vágyakozik a benne élő Királylány után, ám a Királylány megjelenésekor, félelmei miatt, rendszerint megijed és elfut előle. A csak az álmokban meglévő, képzelt Királylány a valóságban nem érhető el. Ezért életünkben a szürke csókok szürke kapcsolatokat szülnek, a pénz mindenható, minden egész eltörött. Szereplők: LEGERSZKI KRISZTINA és BERÉNYI DÁVID színművészek Hegedűn közreműködik: BARANYI ZOLTÁN Zeneszerző: BALÁZS BARNABÁS Szerkesztő, rendező: HALMY GYÖRGY valamint a Fészekben. Belépő: 2000 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
17 18. szerda este 7 óra (Színházterem) E i s e m a n n S z i l á g y i : M I S S A M E R I K A O p e r e t t 2 f e l v o n á s b a n A Rátkai Márton Színházi Műhely előadása Egy elkényeztetett amerikai milliárdoslánynak az a férfi nyerheti el a kezét, aki hat héten át minden szeszélyét teljesíti! Hősnőnk megbotránkozva kénytelen tudomásul venni, hogy a titokzatos pályázó egy közönséges sofőr A fordulatokban és meglepetésekben gazdag kalandtúra kezdetét veszi. Tánccal a világ körül! Daisy: Gaston: Juliette: Kovács Dorina Ponty Tamás Bácskai Nóra Jimmy: Attkins: Bessie, Santuzza: Bakó Krisztián Dobszai Eszter Péter Karola Fatime, Kitty: Norma: Gladys, Mariska, Leila: Angyal Anita Földvári Lilla Farkas Petra Teddy, Üzletvezető: Freddy, Főúr: William, Bobby: Lopez Dávid Varsányi Szabolcs Paddi Balázs Caesar, Luigi, Schwarz: Galagonya Zoltán Díszlet, jelmez: Zenei vezető: Koreográfus: Húros Annamária Gyarmati István Andrási Imre Rendező: VAS-ZOLTÁN IVÁN valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
18 19. csütörtök este 7 óra (Kellér-szalon) T O L L A S B Á L, avagy S Z E R E L E M S O K S Z E M K Ö Z T (előpremier) Az egyfelvonásos műsorban a zene- és világirodalom legszebb szerelmes dalai, áriái, versei kalauzolnak bennünket a szerelem ösvényein, minden műfajban. Az est művészei: KÉKKOVÁCS MARA színművész LAKATOS DIÁNA operaénekes SOMLAI VALÉRIA zongoraművész valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
19 20. péntek este 8 óra (Színházterem) KELECSÉNYI LÁSZLÓ: A N É G Y K I R Á LY E g y f e l v o n á s o s s z í n j á t é k Tolnay Klárira emlékező rendezvény ez a felolvasó színpadi előadás. Bár a darabban öt szerep van, mégis csak két színész játssza. A négy király az a négy férfi, aki fontos szerepet töltött be a színésznő magánéletében: férjek, szerelmek, barátok. Tolnay Klári: BENKŐ NÓRA A négy király: GÁSPÁR ANDRÁS Házigazda: KELECSÉNYI LÁSZLÓ valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
20 21., szombat este 7 óra 22., vasárnap du. 4 óra (Színházterem) SAS-FÉSZEK zenés kabaré SAS JÓZSEF BEREGI PÉTER BARANYI LÁSZLÓ ARADI TIBOR VARGA F. JÓZSEF RESS HAJNALKA PLASZTÁN ANETT Dramaturg-szerkesztő: Selmeczi Tibor, Trunkó Barnabás Jelmez: Parádi Gabriella Díszlet: Uitz Péter Zene: Heller Tamás Hangtechnika: Körmendi Péter RENDEZŐ: SAS JÓZSEF Zenekar: Kertész János kisegyüttese Jegyek kaphatók: a Belvárosi Színház szervezésén: 1075 Bp., Dohány u. 1/a, h p 13 18, tel.: , bankkártyával: az Interticket országos hálózatában, valamint a Fészek Művészklubban. Helyárak: 2900 v Ft
21 25. szerda este 6 óra (Kellér-szalon) T Á L T O S O K Á T K O S S A R J A A D Y ENDRE A Medve Színpad vendége: SZÖRÉNYI LÁSZLÓ irodalomtörténész, egyetemi tanár valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. előzetes foglalással a titkárságon.
22 25. szerda este fél 8 (Kupolaterem) A SZERELEM ANGYALA (SZINDBÁD) Megjelennek a nők, és a férfi, akihez mindegyiküknek köze volt. Melyikük volt őszinte, melyikük hazudott és miért? Talán nem is számít. A fontos, hogy megmaradjon az az életadó lüktetés a szívben: a szerelem. Játssza: TAKÁTS ANDREA és miért pont nő játssza Szindbádot, a férfit? szokták kérdezni Egészen egyszerű az oka: belebújva bőrébe talán ha teljesen nem is értjük, de talán az érzelmeken keresztül mégis megérthetjük az ellenkező nem motivációját egy-egy olyan helyzetben is, ahol a belünket taposta ki A színpadi változatot Krúdy Gyula: Szindbád novellái alapján Bodor Böbe és Takáts Andrea készítette. Zene: Barna Balázs. Fény: Fésős András. Rendező: BODOR BÖBE valamint a Fészekben. Belépő: 2000 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
23 26 csütörtök este 7 óra (Színházterem). D A N K Ó P ISTA AZ ÖRÖK ADY-REGE (Ady 4.) a Medve Társulat előadásában A Nagyasszony és Ady párbeszédét kísérhetjük figyelemmel, melynek során a nóta misztériumként, imaként fogalmazódik meg. Az asszony megérti, életével megbabonázza a Nótafát, és előhívja ezzel a költőben rejlő nótát. Ady mint fiatal zeneszerző jelenik meg a színen, akinek barátsága Dankó Pistával az előadás fő motívumát adja. Az Ady-dalok mellett verses szövegek szólnak és a magyar nóta, az operett, a verbunk, a cigány nóta, a kuruc dal ebben a közegben új értelmet kapnak. Szereplők: KÉKKOVÁCS MARA és BERÉNYI DÁVID Közreműködik: ROSSA LÁSZLÓ (zongora), ZÁMBÓ JUDIT és SÁRKÖZI DÁVID (hegedű) Zeneszerző: ROSSA LÁSZLÓ Szerkesztő, rendező: HALMY GYÖRGY valamint a Fészekben. Belépő: 2000 Ft. legkésőbb kezdés előtt fél órával, féláron.
24 27 péntek este 7 óra (Színházterem). F I L M S Z A K A D Á S JELENETEK RUTTKAI ÉVA ÉS LATINOVITS ZOLTÁN ÉLETÉBŐL Kétszereplős, egyfelvonásos dráma Az emlékezetünkben Színészkirályként megőrzött Latinovits Zoltán évtizedeken keresztül élt egy sötét erdő közepén amit az orvosok depressziónak neveznek. Tehetsége mégis utat tört a fénybe, ezáltal a nemzet egyik legnépszerűbb színészévé lett, aki szívfájdító átéléssel láncolta magához a publikumot színpadon és filmen egyaránt. Ő maga mégsem találta a megnyugvást, így a korának szellemiségét messze megelőző Latinovitsot szép lassan felőrölte a megnemértettség és kitaszítottság érzése, amit egyedül nagy szerelme, Ruttkai Éva volt képes enyhíteni. A darab kettejük szenvedélyes kapcsolatát dolgozza fel, Ruttkai Éva kétségbeesett és csapongó lelki utazásán keresztül. A cselekmény megtörtént eseményeket idéz meg, mégis csupán kitaláció, mellyel az előadók Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán emberi és művészi mivoltának nagysága, illetve szerelmük mélysége előtt tisztelegnek. Az előadás szereplői: BÁSTI ANDREA és BARNA LÁSZLÓ Írta: az élet és KARDOS LÁSZLÓ valamint a Fészekben. Belépő: 1500 Ft. Klubtagoknak tagsági igazolvánnyal, előzetes foglalással a titkárságon.
25 28. szombat este 7-től F É S Z E K F O G L A L Á S FIATAL MŰVÉSZEKKEL Rendezvény este 7 órától, utána buli További részletes program a Facebookon a Fészek Művészklub oldalán: valamint a Klub honlapján lesz elérhető. h Belépő: ig önkéntes alapon; a további bulira 800 Ft. Jegyek kaphatók a Belvárosi Színház szervezésén: 1075 Bp., Dohány u. 1/a, h p 13 18, tel.: , bankkártyával: az Interticket országos hálózatában, valamint a Fészekben.
26 Könyvtárunkban olvashatók a szakfolyóiratok legújabb számai Domus Artforum Kunstforum Novum Zene-Zene-Tánc Új Művészet Balkon Műértő Fotóművészet Otthon Lakáskultúra Színház Filmvilág Muzsika Táncművészet Előzetes MÁRCIUSI műsorainkból 3-án: Betűről betűre, szóról szóra szellemi vetélkedő 4-től: Gink Sára képzőművész kiállítása 6-án: Ócsai Annamária, Szakács Ildikó és Bogár Szabolcs koncertje 7., 8.: Sas-Fészek Kabaré: Lúdas MUTYI: Ki fog itt gólt lőni? 11-én: Kósa Gábor szerzői estje 11-től: Olajos György képzőművész kiállítása 12-én: Cabaret (Rátkai Márton Színházi Műhely) 13-án: a Cosmos Trió hangversenye 14-én: Rómeó és Júlia (az Amazon Theater előadása) 19-én: A szerelem angyala (Szindbád) monodráma 20-án: az All Inclusive együttes hangversenye 21-én: Gershwin-show 2015 (Kazán István Kamaraszínház) 22-én: Szép Ernő: Megint gyerek szeretnék lenni (R.M.Sz.M.) 27-én: Csikós-Tardy Zsófia és Csikós Attila ének-gitár estje 28-án: Fészekfoglalás fiatal művészekkel 28.,29.: Sas-Fészek Kabaré: Lúdas MUTYI: Ki fog itt gólt lőni? Továbbá: a Hangoskönyv-színpad és a Medve Színpad előadásai A VENDÉGLÁTÓHELYEK NYITVA TARTÁSA A karibi stílusú étterem a földszinten h. cs , p. szo , v óráig, a magyaros, zenés vendéglő és borbár a pincében k. szo óráig tart nyitva. Asztalfoglalás:
27 A Fészek Művészklub választmánya köszöni a programok megvalósítását segítők szíves támogatását: MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA EMET EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ Budapest Főváros Önkormányzata TERÜLETI MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK EGYESÜLETE MAGYAR SZERZŐI JOGVÉDŐ IRODA BUDAPEST BANK BUDAPESTÉRT ALAPÍTVÁNY
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
Jó egészséget és. sikerekben, eredményekben. gazdag, boldog. új évet. kíván. az Igazgatóság
Jó egészséget és sikerekben, eredményekben gazdag, boldog új évet kíván az Igazgatóság A februári adóbevallók figyelmébe A Fészek önfenntartó, válságos pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub tagságához,
A hajnali harangszónak giling-galangója hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója. Adjon Isten bort, búzát, barackot, tarka farkú malacot,
A hajnali harangszónak giling-galangója hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója. Adjon Isten bort, búzát, barackot, tarka farkú malacot, csutoránknak feneket, szekerünkbe kereket, békességes nyugalomból,
A 2013. december 19-i összevont választmányi és felügyelő bizottsági ülés határozatai 1. A vezető testületek a Fészek igaztalan meghurcoltatásában a
A 2013. december 19-i összevont választmányi és felügyelő bizottsági ülés határozatai 1. A vezető testületek a Fészek igaztalan meghurcoltatásában a TEMI elnökségének szerepét súlyosan elmarasztalták.
info@feszek-muveszklub.hu www.feszek-muveszklub.hu www.facebook.com/feszekmuveszklub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
A hajnali harangszónak giling-galangója hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója. Adjon Isten bort, búzát, barackot, tarka farkú malacot,
A hajnali harangszónak giling-galangója hirdetgeti, hogy az évnek itt a fordulója. Adjon Isten bort, búzát, barackot, tarka farkú malacot, csutoránknak feneket, szekerünkbe kereket, békességes nyugalomból,
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK KLUBTAGJAINKNAK ÉS CSALÁDJUKNAK!
KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK KLUBTAGJAINKNAK ÉS CSALÁDJUKNAK! FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma:
info@feszek-muveszklub.hu www.feszek-muveszklub.hu www.facebook.com/feszekmuveszklub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
info@feszek-muveszklub.hu www.feszek-muveszklub.hu www.facebook.com/feszekmuveszklub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
A tavalyi tagjegyek érvényessége lejárt.
A tavalyi tagjegyek érvényessége lejárt. A tagdíjfizetési kötelezettség és annak mértéke az elmúlt két évhez viszonyítva nem változik. Több éve összművészeti befogadó színház is vagyunk, ahol a jegy- és
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
info@feszek-muveszklub.hu www.feszek-muveszklub.hu www.facebook.com/feszekmuveszklub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
FEBRUÁR. 5. hétfő este 7 óra
FEBRUÁR FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8. A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság:
F E L H Í V Á S a februári adóbevallókhoz
FEBRUÁR F E L H Í V Á S a februári adóbevallókhoz A FÉSZEK önfenntartó, különösen nehéz pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub tagságához, hogy: * az EGYÉNI VÁLLALKOZÓK SZEMÉLYI J Ö V E D E L E M A D Ó
FEBRUÁR. 22-ig megtekinthető
FEBRUÁR F E L H Í V Á S a februári adóbevallókhoz A FÉSZEK önfenntartó, különösen nehéz pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub tagságához, hogy: * az EGYÉNI VÁLLALKOZÓK SZEMÉLYI J Ö V E D E L E M A D Ó
karibi stílusú étterem a földszinten
Közlemények A 2017. október 18-ára összehívott Tisztújító Közgyűlés 3,5 órás vita után az előterjesztett napirendekre vonatkozó határozat hozatal nélkül elhalasztotta a kimunkáltabb döntéseket: egy következő
info@feszek-muveszklub.hu www.feszek-muveszklub.hu www.facebook.com/feszekmuveszklub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
AZ ÚJABBIK BALOGH V I R Á N Y G Á B O R könyvének posztumusz bemutatója a Crea Print Kiadó gondozásában PASQUALETTI ELEONORA.
FÉSZEK MÛVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8. A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
A Fészek Művészklub minden tagjához és szimpatizánsához A klubépületünk vendéglátási lehetőségeit bérlő garázda kft. 3 év alatt felhalmozott, közel
FELHÍVÁS A Fészek Művészklub minden tagjához és szimpatizánsához A klubépületünk vendéglátási lehetőségeit bérlő garázda kft. 3 év alatt felhalmozott, közel 100 milliós tartozását lehetővé tevő jogrendünk,
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
A Fészek Művészklub május 28-i Küldöttközgyűlésének határozatai
A Fészek Művészklub 2015. május 28-i Küldöttközgyűlésének határozatai 1. A megjelentek egyhangú szavazással elfogadták a szervezet 2014. évi tartami tevékenységének értékelő beszámolóját, mérlegét és eredménykimutatását,
http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu Kedves Spinoza-barát! Íme az év utolsó hónapjának programja, három premierrel és hozzá még egy budapesti bemutatóval! 2. kedd 19 óra Mészáros Márta estje 5. péntek
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
1. szerda este 7 óra. ANTAL ANDRÁS keramikus GUY FOSSY: március 3-ig. 2 egyfelvonásos részben TERESCSIK ESZTER TUCKER ANDRÁS
MÁRCIUS FÉSZEK MÛVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8. A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság:
Jó egészséget és sikerekben, eredményekben gazdag, boldog új évet kíván az Igazgatóság
Jó egészséget és sikerekben, eredményekben gazdag, boldog új évet kíván az Igazgatóság FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
Eldorádó a Bárkában. mhtml:file://d:\oszmi\20130614\mht\000357.mht. név: jelszó: Bejelentkezés
1. oldal, összesen: 6 oldal Írja be az e-mail címét! Feliratkozás név: jelszó: Bejelentkezés Eldorádó a Bárkában Bereményi Géza filmje, az Eldorádó nyomán készült az író-rendeződarabja, amely Az arany
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok
Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
Futapest Crossfutás Csömör december 11.
Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57
2005. DECEMBER HAVI PROGRAM. 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett
2005. DECEMBER HAVI PROGRAM UNEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ - SZÍNHÁZTEREM 1. csütörtök, 19.00 óra Rómeó és Júlia (Jeruzsálemben) Magyar Fesztivál Balett 2. péntek, 19.00 óra Vágyak vándorlása / Origo / Is-mer-M
gyűjtést hirdetünk egy defibrillátor beszerzésére.
HIRTELEN SZÍVHALÁLLAL néhány napja meghalt 47 évesen egy dolgozónk. Talán még mindig élhetne, ha élesztéséhez lett volna eszközünk! Máskor is előfordult, hogy a klubéletből utolsó pillanatban mentők vittek
DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,
Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét
Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában
A Meteorit 2006. Nemzetközi Művészeti Fesztivál Ünnepélyes Megynitója: 2006. június 2. (péntek)
1. A fesztivál egész ideje alatt megtekinthető kiállítások Prágai Quadriennale 2007 Csehország Kállai-Tóth Anett fotográfus kiállítása Magyarország Hegyi Péter festőművész kiállítása Magyarország ZLSZ
országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló
Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon
Futapest Crossfutás Csömör december 12.
Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39
FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA november 23.
FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA 2008. november 23. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI PÉTER 1995 378 15:34 2. Kocsis Gábor 1995 350 16:08 3. Novák Eszter 1996 354 17:24
Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra
Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt
F E L H Í V Á S társasági vállalkozóknak adókedvezményes támogatásra
F E L H Í V Á S társasági vállalkozóknak adókedvezményes támogatásra A kiemelten közhasznú Fészek Művészklub egyesület részére történő támogatás sokat segíthet rendkívül nehéz helyzetünkön, ugyanakkor
http://www.feszek-muveszklub.hu info@feszek-muveszklub.hu
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8 A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű
É Á É É Ó Á ű Á ű ú ú ű ű ú ű ű ú Á ú ű ú ű ú ű ú ű Á ű ú ű ű Ö Ú Á ű ű Á ű ű ú Í Ó Á ú Ű ű Ő Ö Á ú Ű Ü ú ú Á ú ű ű ú ű ű ű ű ű ú ű ű ű ű ű ű Á ú ű ű ú ú ű ű ű ű ű ú ű Á ű ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ű Ö ú ű Ö
É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í
Í É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í É Á É Í Í É É Í Í Í Á Í Á Á ö ó ö ö ő ő ő ö ö ó ő ű ö ö ö ö ü ö ö ö ü ü ó ö Á ó ó ö ö ő ő ő ő ö ó ü ó ó ó ó ó ó ö ü ü ó ö Ó Í Í É É
Ü
Ó Á ú Á É Ü Ö Ö Ö É É É Ö É Ü Ö É É É É É Ó Ö Ó Í Ö Ö Ö Ö Í Ö Ö É É É Í Ö Ö É Ö Í Á Ó Í Á É É Ó É Ú Á Í É É É Ö Ö Ó Ö Ö Ö Ö Ó Ó Ó Í Ü Ö É É Ö Ó Ö Ó ö Ö Ö Ö Ö Ö Ó Ü Ö Ó É ű É É É É É É É É Í Ö Ó Ö É Ö Ö
Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő
ű É ű ű É Ö Ö Ú Ó Ö ű Ő Ő ű ű Ü Ő Ó Ő É Ó Ó É ű Ö ű Ö ű ű ű Ú Ú Ö ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű Ú É É É É Ö Ö Ú Ö É ű ű ű ű ű ű ű Ó ű Ö Ö ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ö ű ű ű Ü ű ű ű ű Ö ű
ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö
Á Ö É Á É Ő Ü Ü ü ö Ö ü ú ö í ü ü ó ó Á ö ó ö ö ö Ö í ü ü ü í í ü ü ö ü ü ü ü ö í ó ó Ő ó ó ö ó ö í ü í Í ó í ó ö í ó ó ö ó ó ö ó ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í
Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö
Ö É Ö Í Í Í Ü Ó Ó Ö Á Ü Ü Ó Ü Ü Ó Ö Í É Ö Ü Ü Á É Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ú Í É Ó Á Ü Á É Á Ü Í Í Í Í Ü Í Í Í Í Í É Ö Á Í Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Í É Í Í É É Í Í Í É Í Ü Í Ü Á Ü Ü
é ú é é é é é é é é é é é é ú é ö é é é ö Ő é é é ú é é é é é é é é ö é é é ö é Ö é é ö é ö é é é ű é ö ö é ö é é ö ö é é ö ö é ö é Ö é ú é é é é é é
é ű ö Ö é é ö ú é é é é ö ö é ö é é é ö ö é é é ö ö é ű é é ö é é é é é é é é é é ö é ö é é é ű ö ű ö é é é Ö Ú Í é ö é é Ő ö ö ú é é é é é é é é é é ű é é é ú é é é ű ú é é é é é ö é ö é ö é é ö é é é
ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö
Ü É ű ü ü ö Í ü ö ö ü ű Í Í ü ű ö Ö ö ö ö Í ü ü É ö É É ö ö ö ü ö ö Á ű ö ű ű ű Á Í ö ö Ó ö ü ü ü Í ü ö ö ö ö ö ö ö ü Í Í ű ö ö ö ü ü ö ü ö ö ö ü ö ö ö ö ü ü ű ü ö ö ö ü ö ü ű ö ü ö ö ű Í ü ü ű Í ö ü ö
ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü
Ü ú ű ű ú ű ú ú ö ö ü ü ü ü ű ü ü ö ö ö ö ö ö ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ü ü Ú ú ü ű ü ú ű ö ű ú ö ö ö ö Á ú ú ű Á ú Á Á Á ü ö ö Á ö ö ü Á ú Á ú Á Á Ö Á Á ö ű ö ö ü ú ü ú ö ú ű ú ú ü ü ü ü ű ű Ő ú ö ű ú ú ű
ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó
ö ú Á ő ű ü ő ó ö ö ú ö ú ü ó ó ű ö ú ó ó ó ő ö ö ő ú ó ö ö ő ő ő ő ö ű ü ü ü ő ü ü ő ő ü ó ő ő ö ő ú ő ö ö ő ó ő ö ü ú ö ö ó ő ö ü ó ó ó ó ő ő ő ó ó ú ő ü ő ö ö ó ü ö ö ő ű ö ö ő ú ú ó ö ő ű ö ó ó ü ű
ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü
ő É ő ő ő ő É Ü Ö Ö Ö Í Ö Ö Ö ő Ó Ó Ö Ö Á É É É ő Á É Á Á Ú Á Ú Ö Ö Á Ú Ö Á ű Á ú ő ő ü ü Ó ő ő ő ő ú É ü ú ú ű ú ű ő ő ő ő Á Á ü ő É É É É É É Á Ú Á Á ő ő ő ő ő É Á Á Á ő ő ő Á ü ő ő ü ő ő ő ő Á ü ú ú
ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü
Á Ó ö ü ü ü ú ú ü ü ö ü Ő ö ö ö ü ú ü Á ö ö ö ö ö ö ö ö ü ö ü ö ű ö ú ü ű ö ü Í ö ú ü ü ű ö ú ü Á ü ö ö ü ü ö ü ö Ó ö ö ü ü ö ü ö ú ö ú ü ö ü É É Á ü ű Ö ű ú ö ö ú ö ú ö ú ö ű ü Ö ö ű ü ú ö ü ú ű ö ű ú
é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü
é í ü é ö é é ő ü é é é ú é ó Í é é ő Í é ó ö í é ö é Ö é é ő í ó í é ő ö ú é ó é ő ü ü é ó ö é é ó é é ö é ő í é é ő é é ö é ű ö é í ó é é í ö í ó í ó é é ö ó í ó ó í ó é é ö ő í ó ó í ó ü é í ü é ö ő
í ó ő í é ö ő é í ó é é ó é í é é í é í íí é é é í é ö é ő é ó ő ő é ö é Ö ü é ó ö ü ö ö é é é ő í ő í ő ö é ő ú é ö é é é í é é í é é ü é é ö é ó í é
ű ű ö é ő ó í ö ő ü é ő é ü ő ö ő ö é é í ö ő ö ó ő é ó í ö ő ü é é é é é ő é é é é í ő ö é é ő ű ő ö í ö é é é Ö ű ú ő é é ű ő í ü ö é é ő ó ö ö ő é é é é é é é é é é ő ü í í é ú í í í Ú í é ú é ő ó ó
í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó
Á Á Ó Ö Á í í É í ó ó É ö í ó í ó í ó ó í ó í í ó ó ó í ö ö ö ö í í í ó ó ö ó ó í í ó ó ű ű ö ű ú í ö ó ó í ó ó ö ö Ü ú ó Ü ö ö í ö í ó ó ó ű í ó ö ö í í ö ö í ö Í ó ö í ö ö ó ó ö ö í ó ö ö í í ö í ú Í
ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö
Í Í Ő Ó Ü Ö Ő ő ö ő ű ó ö ó ű Í Ö Ö Á Í Ó Ö Ü É Ö Ö Ö Á Á Ö É Á Ö ő ö ő Í ó ö ó ú Í Ö Í ÍÍ É Ó Ü Ü Ó Ó Ö É Ö ő ö ő ű ó ö ú Í Ö Í Ö Í Ö Ó Ó Ó Ó Ü Ö Ü Ü É Ú Ö Ó Ó Í Í ő ö ő ű ó ö ó ú É Ö Í Í ÍÍ Í Í Í É Í
ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü
ü ü ü ú ú ü ű ü ű ü ü ű ü ü ü Í ú ú ü ü Á ú ú ü ű ű ú ü ü ü ü ú ü ü Á ű ü ü ü ü ü ü ü ú ü ü Í ú ü É Ö Ö ú Ö Ö Ö ú ú ü ú Á Ö Á ú É ü ú ú É ú ú ú Ü ü ű ú ű É ú ű ü ü Á ú É ü ű ü ú Á É É ú ü Ö Ö Ö ú ú Á Ö
í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó
í Ú Á Í í Ó ó ó í ó ó ó ő í ó ó ó ó í Ó Ó í ő ó Í í í í Ó í ó í í Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É É ó ó í É Ü Í ő í ó í ó í Ő Ő Á Ó Ó Á É É Á Á É É Ő Á Ú É í ó Á í Á í í ő í í Ő Ő É Ú Ű Í É Á ó Á É Ö Í Í É ó ó í Ú
ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö ü ú ö ú ö ű ú ú ü ö ó ö ö
ö ö Ő Ö ü ö Ö ü ü ü ó ö ö ö ü ö ú ü ü ö ö ú ú ö ú ó ú ó ü ú ú ú ú ó ú ö ú Á ö ö ö ó ú ö ö ú ü ó ö ö Í ö ö ö ü ó ö ö ú ú ö ü ó ü ó ü ö ú ü ó ü ö ó Á Á ö ü ú ó ö ü ü ö ó ü ü Á ü ö ü ö ü ö ö ö ü ö ú ö ö ö
ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó ó ö ü ü ö ü ó ó ő ó ü ó ü ü ö ö É ú ó ó ö ú ö ü ü ó ó ó ü Á ö ö ü ó ö ó ö ö ö ö ó ó ö ó ó
Ü Ű Ö É Á Á ö É É Ö Ú Ü ö ü ő ő ö ő Á ő ó ő ü ü ö ö ú É ű ó ü ű ö ú ü ö ó ö ö ü ű ö ó ó ö ö ö ö ü ű ö ő ö ö ó ö ö ő ó ő ü ő ó ő ö ö ő ü ü ö ő ó ú ú ü ú ő ó ő ő ó ó ó ö ó ü ő ó ő ö ü ü ó ö ő É ó ö ö ö ó
Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü
É Á í É Á Á ü Ú ű í Í Í Ü ü ú ü Í ü ü ü ü Í ü Í í ü ü ü ü ü ü ü ü ü í Í Ó ü ü í ü ü ü í Í í É í í Í Í ü ü ü í Í ü Í Ó Í Ó ü ü ü Í ü ü É ü ü ü ü ü É ü ü Í ü ü ü Í Ó Í Ó í Á í É ü í Í ü í Í í í ü ü É ü ü
É Ö Á Í Á Ó Ö ü
Ö ű Ö ő ü ő ő ő ű Ö Ö ü Á Á É Ö Á Í Á Ó Ö ü Ö ű ű Ö ű ű ú ű ű ú ú ő ő ü ű ű É Ö ú ű ő ű ű ú ő ü Ö ú ú ő ő ú ű ü ő ü ű ú ú ű Ü ő ő Ó ü É Ó Ö Ö ú ü ü ü ü Ű ú Ö Á ü É Ó ű Á Ö Á ű ü ú Ö ű ű ű ü ő ő ő Á ő ő
ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö
Í Á Ö Ú Á Á Ó Á ö ú ú ö ú ú ö ü ü ű ü ű ö ö ü ű ö ü ö ú ö ü ú ö ö ü ü ö ü ű ö ö ü ű ö ö ú ö ö ú ú ü ö ú ö ú ü ö ü Á Ó ö ö ö ö ú ü ú ü ü ú ú ö ö ü ü ú ü ü ö ö ű ö ü ü ü ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ú ö ü ű ö ü
Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö
ö ú ö ö ú ö ú Ü ő ú ő ö ő ő ő ö ö Í Ú É ő ő ú ö Ö ú ú ú ö ö ú ö ö ű ö ő ö ö ú ö ő ő ö ö ö ő ő ú ő ú ö ö ö ú ö ö ú ő ö ú ö ű ö ő Ó ő Á ö ő ö ö Ú ő ö ő ő ő ö ú ú ú ő ö ő ö ő ő ő ö ö ö ö ő ő ö ő ú ő ö ú ö
É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő
ő Ü É Í ü ú É ü ő ő ő ő ú ő ú ü ü ő ü ú ü ű ú ú ü ü Í ü ű ő ő É ő ő ő ú ő ő ő ú ő ü ú ű ő ű É Í ő É Ü Í ő ü ő ő ő ő ő ő ú ü ű ő ú ő ű ő ő ő ű ő ű ő É Í Ú Ö Á Á É Á Á Á Ő Á É Á Ö Á Ö É É É ü ő Á ő ú ü ő
21-ig megtekinthető. 4. kedd délután 6 óra. 4. kedd délután 6 óra
FÉSZEK MŰVÉSZKLUB (Alapítási év: 1901) Cím: 1073 Budapest VII., Kertész u. 36. Postacím: 1400 Budapest, Pf. 8. A klub központi telefonszáma: 342-6548, 342-6549 (éjjel-nappal) Fax: 322-2271 Titkárság: 342-6547
ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á
ü ű ü ú ű í ú í ű í ú ú ú ú ű í ú ü ü ü ü ü Ó í ü í í í É Á ű í í í Á ü É í í Ö Ö Á í Á É Á ú ú ú í ű í ú ű í í í É í í É í ű í ü í ú ű í ű í É í Ú í í í ű í ú ű í í í ü í í ú í ú í Ö ű í í í ü ü Ő í í
É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű
ő ő ű ú Á ő ű ő ő ő ő Ö Ö Í Á É Á ő Ö Ö Í ő ő ő ő É ő ő ú ú ú ő Á Ö É ő ő ű ú Á ő Á ő ű ő ő ő ő ő ő ő ő ű ú ű ű ő ő ő ű ő ű ő ú Á ő ű ő ő ő ő ő ő Ö ő ú ú Ö ő ő ű ú Á ő ú Ó ű Ó ú ú ú ő ő ú ú ő ő ú ő Ú ú
ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó
ü ö ö Ö ü ü ö ö Ö ö ó ö ú ó ü ö ö ö Ö í ó ü í í ü ö í í ó ó ü ö ü ö ö ü í ó ö ö Ö ó ó ö ó ó ó ü ö í ü ú ó ó í ö ö ö ó ö ü ú ó ü ö ü ö ö Ö ü ö ö Ö ó ö ö Ö ü í ö Ö ö ö ó ü í ö ó ó ü ö ó í ü ü ü ö ö ü í ü
ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü
ű ü ü ú ü ú ú ű ü ú ú ü ü Ó Ö Í ü ú ú ű Ö ú ú ú ü ü ú ÍÍ ú ü ü ú Ö ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ű Í ü ü ű ü ű Ó ü Ü ű ú ú Á ü ű ű ü ü Ö ü ű ü Í ü ü ü Ü ü ü ú ü ű ü ü ü Ü ú ú ü ü ü ü Í ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü Í Í ü
Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú
ű É Í Á Á Á Ó É Á Á Ó Í Ö Á Á Á Ö ü Í Ó Í ű ű ü ú Í Í Ó ű Ü Ó Ó Ü ü Ö Í Ü Í Í ú Ö Ó Í ú ú Ö Ó É Í ű ú ü Í ú Ü Ű Ó Ó Í ú Í ú Ö Ó ü Ü ü ű Ó ú Í ü É Í Í Á Á Ó Í Á ú Ö Í Ó ú ú ú Í ú ú ű ú Ü ü ü Í Á ü ú Í ú
ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő
ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ú ő ü Á ü ü ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Ö Ó ő ő ő Ö ő ő ő ő ü ő ő ű ü ő ű ő ő ő ő ü ő ő ő ü ő ű ő ő ő ü ő ü ő ő ü ű ő ő ü ü Á ő Á ű ű ü Á ő ű ű ő ű ű ü ű ő ő ő ü ő ű Ó ü Í Á ő ű ő ő ő ő ü
É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű
É É É Ó Á É ú É ö ö ű ö ö ö ú ú ú ű ű ú ö ű ö ű ű ü ö ö ü ű ö ü ö ö ö ö ú ü ö ö ö ú ö ö ú ö ö ú ü ú ú ú ű ü ö ö ű ú ű ű ü ö ű ö ö ö ű ú ö ö ü ú ü ö ö ö ü ú ö ű ü ű ö ö ú ö ú ö ö ö ö ö ü ú ü ö ö ö ö ö ü
Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü
Ö ő ü Ö ő ü Ö Ö Ő ü ő Ö Ö ü ű Á Í Ö ű ü ő ő ő Ö ü ü ő ő ő Ü ü ő ő ő ü ő ő ü ü ü ő ő ő ú ű ő ő ú Ö ő ü ő ő Ö ő ü ő ő ő ő ő ő ü ü ő ő Ö ő Í Ö Ö Ö ü Ü Ö ő ő Ö ü Ö Ö ü Ö Ö ü Ö Ü Ö ü ü ü ő ű Ö ő Ö ü ü ü ő Ű
ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó
ü ű ú ü ű ú ú Ö ó Ö ó ó ó Ö ű ó ű ű ü Á ó ó ó ó ü ó ü Ö ó ó ó Ö ű ű ü Ö ű Á ú ú ú ó ű í í Ő ú Á É Ö í ó ü ű í ó ű ó Ö ú Ő ú ó í ú ó ü í í í í ó ü ó Ö ó ü Ö í ó ű ó ó ó Ö Ö ó ó í í Ö Ö ó ó í Ö ó ű í í ü