A támogatás, támogatási formánként egy alkalommal vehető igénybe, a két támogatási forma együttesen is megállapítható.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A támogatás, támogatási formánként egy alkalommal vehető igénybe, a két támogatási forma együttesen is megállapítható."

Átírás

1 KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) önkormányzati rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről szóló 15/2010. (IV. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról (t e r v e z e t) Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében megállapított hatáskörében eljárva, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről szóló 15/2010. (IV. 16.) önkormányzati rendeletet (továbbiakban: R ) az alábbiak szerint módosítja: 1. A R 3. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 3. (1) A támogatás forrása a város éves költségvetésében e célra elkülönített összeg. Az önkormányzati tulajdonú lakások elidegenítéséből származó bevételeknek (1993. évi LXXVIII. törvény 62. (3) bekezdés e) pontja) az éves költségvetésben meghatározott összege. A tárgyévet megelőző években támogatásban részesülők által visszafizetett törlesztő részletek, és a tárgyévet megelőző évben odaítélt, de igénybe nem vett támogatások összege, amely csak további támogatásokra használható fel. (2) A támogatás formája: a) egyszeri visszatérítendő kamatmentes kölcsön, b) vissza nem térítendő támogatás, (továbbiakban együttesen: támogatás). A támogatás, támogatási formánként egy alkalommal vehető igénybe, a két támogatási forma együttesen is megállapítható. (3) Pénzbeli támogatás vehető igénybe Kazincbarcika város közigazgatási területén Kazincbarcika Város Önkormányzata tulajdonában és az önkormányzati vagyon kezelésével megbízott mindenkori gazdasági társaság tulajdonában lévő használt lakás vásárlására. (4) A támogatás mértékének felső határa: a) ,- Ft egyszeri visszatérítendő kamatmentes kölcsön, b) ,- Ft vissza nem térítendő támogatás.

2 2 (5) A támogatás összege nem lehet több a vételár 60 %-ánál. Támogatás kizárólag per-, igény- és tehermentes lakás vásárlásához adható. 2. A R 4. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 4. Önkormányzati pénzügyi támogatásban részesülhetnek: a) A családosok, ha az egy főre eső havi nettó jövedelem az együttköltöző családtagok jövedelmét is figyelembe véve eléri vagy meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 100 %-át. b) Az egyedülálló pályázók, ha a havi nettó jövedelmük eléri vagy meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át. c) Az a pályázó, aki önkormányzati tulajdonú lakásra határozatlan időre szóló bérleti joggal rendelkezik akkor jogosult támogatásra, ha a bérleti szerződése úgy szűnik meg, hogy a jog megszűnéséért pénzbeli térítést nem kér, és nem kap. d) Az a pályázó, aki önkormányzati tulajdonú lakásra határozott időre szóló lakásbérleti szerződéssel rendelkezik, csak akkor jogosult támogatásra, ha a támogatás megállapítása esetén a lakás bérleti jogát megszünteti. 3. A R 5. h.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Nem adható támogatás azon pályázónak h) aki - vagy a vele együttköltöző családtagjainak bármelyike - Kazincbarcika Város Önkormányzatától lakóingatlan vásárlásához, vagy lakóház építéséhez bármilyen összegű pénzügyi támogatásban már részesült. 4. A R 6. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (2) A kérelemhez az alábbi mellékleteket kell csatolni: a) A pályázó által vásárolt lakásról készített előszerződést vagy a végleges adásvételi szerződést. b) Az élettársi jogviszonyban együttélés tényét igazoló közokiratot, vagy az élettársi vagyonjogi szerződést. Az élettársi kapcsolat fennállását élettársi vagyonjogi szerződéssel, közjegyző által kiállított tanúsítvánnyal, vagy a Polgármesteri Hivatal által kiadott hatósági bizonyítvánnyal lehet igazolni.

3 3 c) A nem magyar nyelvű okiratok hiteles magyar fordítását. A hitelesítés költségeiről a pályázónak kell gondoskodnia. d) A jövedelemről szóló igazolásokat. 5. A R 7. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 7. A támogatás folyósításáról szóló megállapodásban rögzíteni kell: a) Az odaítélt támogatás formáját és összegének mértékét. b) A kamatmentes kölcsön visszafizetésének feltételeit. c) A kedvezményezett nyilatkozatát arról, hogy a támogatást kizárólag a megjelölt célra használja fel, a támogatás más célra történő felhasználása annak visszafizetését vonja maga után. d)azt, hogy a kedvezményezettek feltétlen hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a támogatással vásárolt lakásra a vissza nem térítendő támogatás és a kamatmentes kölcsön mértékéig jelzálogjog, a jelzálogjog biztosítására a kamatmentes kölcsön visszafizetésére vállalt futamidő lejártáig, legfeljebb azonban 10 évre elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre az önkormányzat javára. e) Támogatott nyilatkozatát arról, hogy a támogatással vásárolt lakásba, a lakás tulajdonjogának bejegyzését követő 30 napon belül beköltözik, abban lakóhelyet létesít és e lakóhelyét legalább a bejelentkezést követő 5 évig nem szünteti meg A R 8. -ában az illetve jogerős építési engedélyt szövegrész hatályát veszti A R 9. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 9. (1) A támogatás a Képviselő-testület döntését követő három hónapon belül vehető igénybe. (2) A kamatmentes kölcsön legfeljebb 10 évre nyújtható. A kölcsön törlesztésének futamideje a megállapodás megkötését követő hónap első napjával kezdődik. A kölcsönt havi egyenlő részletekben, minden hónap 15. napjáig kell megfizetni. (3) A kamatmentes kölcsön esedékes havi törlesztő részleteinek elmaradása esetén a lejárt fizetési határidejű részletek összegének visszafizetésére részletfizetés adható. A részletfizetést a Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. engedélyezi, melynek időtartama legfeljebb egy év. Az engedélyezett részletfizetés mellett a támogatott köteles a támogatásról kötött megállapodás alapján esedékes havi törlesztő részleteket az eredeti esedékesség időpontjában

4 4 teljesíteni. Hat havi részlet elmaradása esetén a teljes tartozás egy összegben való megfizetése esedékessé válik. (4) Ha a támogatással vásárolt lakást a megállapodás megkötésétől számított tíz éven belül, vagy a kölcsön futamidején belül, a tulajdonos elidegeníti, - kivéve a (5) bekezdésben foglalt elidegenítést - a vissza nem térítendő támogatást, illetve a visszatérítendő kamatmentes kölcsön még ki nem egyenlített összegét a mindenkori Ptk. szerinti kamattal növelten az elidegenítés időpontjáig egyösszegben vissza kell fizetni. (5) Abban az esetben, ha a támogatásban részesült az ingatlant azért idegenítette el, hogy Kazincbarcika város közigazgatási területén építéssel, illetve adásvétellel vagy cserével újabb, a tulajdonába kerülő lakást, lakóházat szerezzen és az újonnan szerzett lakás, lakóház a támogatással érintett lakás, lakóház elidegenítéskori értékével azonos vagy annál nagyobb értékű, a kölcsöntartozást biztosító jelzálogjog és az azt biztosító elidegenítési és terhelési tilalom az újonnan megszerzett ingatlanra átjegyezhető. (6) Ha a támogatásban részesült az ingatlant azért idegenítette el, hogy Kazincbarcika város közigazgatási területén kívül máshol adásvétellel, cserével vagy építéssel újabb a tulajdonába kerülő lakást, lakóházat szerezzen, a vissza nem térítendő támogatást, illetve a visszatérítendő kamatmentes kölcsön még ki nem egyenlített összegét a mindenkori Ptk. szerinti kamattal növelten az elidegenítés időpontjáig egyösszegben vissza kell fizetni. (7) Ha az önkormányzati támogatással vásárolt lakás tulajdonjogának bejegyzését követő 30 napon belül a támogatott a lakásba nem költözik be, vagy e lakóhelyét a bejelentkezést követő 5 éven belül megszünteti, a vissza nem térítendő támogatást, illetve a visszatérítendő kamatmentes kölcsön még ki nem egyenlített összegét a mindenkori Ptk. szerinti kamattal növelten 30 napon belül egyösszegben vissza kell fizetni. (8) Amennyiben a megállapodás megkötésétől számított 10 éven belül az Önkormányzat tudomására jut, hogy a kedvezményezett az önkormányzat félrevezetésével kapott támogatást, azt egyösszegben a kölcsön és a vissza nem térítendő támogatás igénybevételétől számítva a mindenkori Ptk. szerinti kamattal növelten kell visszafizetni az Önkormányzat felhívásától számított 30 napon belül. (9) Külföldi magánszemély csak a jogszabályokban meghatározott feltételek mellett és engedélyezési eljárást követően szerezheti meg a lakóingatlan tulajdonjogát. 8. A R 10. -a helyébe a következő rendelkezés lép: 10.

5 5 E rendelet alkalmazásában: 1. Jövedelem: A személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldről, vagy külföldről származó vagyoni érték (bevétel). 2. Nettó jövedelem: a költségek, az adók és járulékok levonása után maradó jövedelem (pénzösszeg), amit az egyén kézhez kap. Havi nettó jövedelem: a kérelem benyújtását megelőző hat hónap nettó összjövedelmének egyhatod része. 3. Nem minősül jövedelemnek: az a bevétel, amely a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú melléklete vagy más törvény alapján adómentes, így különösen a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, adóságkezelési támogatás, a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a nevelőszülők számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, valamint - a személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj megállapítása kivételével - a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, időskorúak járadéka, a vakok személyi járadéka, a fogyatékossági támogatás és a tanulmányi ösztöndíj. 4. Készfizető kezes: A Polgári Törvénykönyv szerint a szerződés teljesítését biztosító mellékkötelezettség, személyi biztosíték. A kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette teljesíteni. Készfizető kezesség esetén a kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be 5. Együttköltöző családtag: a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény b.) pontja szerint közeli hozzátartozó és a hozzátartozó. 9. Ez a rendelet hó. napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépést követően beérkezett kérelmekre kell alkalmazni. Kazincbarcika, hó nap Jegyző távollétében: Dr. Jobbágy Anna Szitka Péter aljegyző polgármester A kihirdetés napja hó nap Jegyző távollétében: Dr. Jobbágy Anna

6 6 aljegyző

Kazincbarcika Város Önkormányzatának 14/2010. (IV. 16.) számú rendelete önkormányzati tulajdonú lakótelek megvásárlásának támogatásáról

Kazincbarcika Város Önkormányzatának 14/2010. (IV. 16.) számú rendelete önkormányzati tulajdonú lakótelek megvásárlásának támogatásáról Kazincbarcika Város Önkormányzatának 14/2010. (IV. 16.) számú rendelete önkormányzati tulajdonú lakótelek megvásárlásának támogatásáról Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzatának 15/2010. (IV. 16.) számú rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről

Kazincbarcika Város Önkormányzatának 15/2010. (IV. 16.) számú rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzatának 15/2010. (IV. 16.) számú rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről Kazincbarcika Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar

Részletesebben

JAVASLAT. a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről szóló 15/2010. (IV.16.) rendelet módosítására

JAVASLAT. a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről szóló 15/2010. (IV.16.) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. S. Farkas Hajnalka jogi szakreferens JAVASLAT a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatásának rendjéről szóló 15/2010. (IV.16.) rendelet

Részletesebben

telekvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján

telekvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M telekvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján 1. A kérelmező(k) személyi adatai: Név: Születési név: Állampolgárság:

Részletesebben

lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján

lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati támogatására a 22/2016. (IV.29.) számú önkormányzati rendelet alapján 1. A kérelmező(k) személyi adatai: Név:_ Születési név:

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V.21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Kihirdetve: 2014. május 21. Kifüggesztve: 2014. május

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések .. BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 56/1994.(XI.8.) sz. önkormányzati rendelete Az első 1ak.ástu1ajdont szerzok: támogatásáról A Budapest Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

1.. (2) A támogatás az önálló, egy teljes lakás épitéséhez, vásárlásához nyújtható, egy lakás résztulajdonának megszerzéséhez nem.

1.. (2) A támogatás az önálló, egy teljes lakás épitéséhez, vásárlásához nyújtható, egy lakás résztulajdonának megszerzéséhez nem. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2014. (II.25.) önkormányzati rendelete a szociális törvény helyi végrehajtásáról, a helyi önkormányzat által nyújtott pénzbeli és természetbeni

Részletesebben

A rendelet célja 1.. A támogatásban részesíthetők köre

A rendelet célja 1.. A támogatásban részesíthetők köre Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000. (IV. 11.) rendelete a helyi lakáscélú támogatásról (egységes szerkezetben a módosításáról szóló 9/2004.(III.23.), 1/2007.(I.25.) és 6/2014 (II.05)

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (IV. 04.) RENDELETE. az első lakáshoz jutók támogatásának rendszeréről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (IV. 04.) RENDELETE. az első lakáshoz jutók támogatásának rendszeréről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2007. (IV. 04.) RENDELETE az első lakáshoz jutók támogatásának rendszeréről (egységes szerkezetben a 24/2010.(XI.22.) rendelettel) Mátészalka Város

Részletesebben

Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003. (IV.1.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003. (IV.1.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003. (IV.1.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakáscélú támogatásokról

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető. Készítette: Dr. Zöldi Krisztián jogi előadó. Javaslat

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető. Készítette: Dr. Zöldi Krisztián jogi előadó. Javaslat Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Gulyás Tibor ügyvezető Készítette: Dr. Zöldi Krisztián jogi előadó Javaslat Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzatának a lakásépítés és lakásvásárlás önkormányzati

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutás támogatásáról

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutás támogatásáról Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutás támogatásáról Mágocs Város Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2016.(.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról.

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2016.(.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2016.(.)önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról (tervezet) 2 Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(

Részletesebben

Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Város Önkormányzata képviselő-testületének 25/2009. (XII.04.) rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Albertirsa Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

31/2003.(IX.08.) ÖKT. sz rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

31/2003.(IX.08.) ÖKT. sz rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete AZ INGATLANOK KÖZMŰFEJLESZTÉSÉNEK HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL SZÓLÓ a 34/2004. (V.25.), 30/2013. (VI.24.) és a 28/2015. (XI.05.) önkormányzati rendeletek által módosított

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre,

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre, SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(X. 19.) számú rendelete a térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2000/III. 31./ számú rendelete. a helyi lakáscélú támogatásokról. A rendelet hatálya

Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2000/III. 31./ számú rendelete. a helyi lakáscélú támogatásokról. A rendelet hatálya Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2000/III. 31./ számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról. 1 Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Első lakáshoz jutók támogatása

Első lakáshoz jutók támogatása Első lakáshoz jutók támogatása A támogatás célja, hogy az arra rászoruló családok (személyek) részére meghatározott típusú lakásszerzésükhöz, lakáshelyzetük megoldásához anyagi támogatást nyújtson. A támogatásban

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2014.(V.05.) sz. önkormányzati rendelete. a lakáscélú helyi támogatásról

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 8/2014.(V.05.) sz. önkormányzati rendelete. a lakáscélú helyi támogatásról TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2014.(V.05.) sz. önkormányzati rendelete a lakáscélú helyi támogatásról A rendelet 2014. május 05-én kihirdetésre került. Dr. Menyhárt Anett

Részletesebben

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) ÖKT R E N D E L ET E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról

MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) ÖKT R E N D E L ET E. az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról MOSONSZOLNOK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) ÖKT R E N D E L ET E az első lakáshoz jutók helyi támogatásáról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdésében foglaltak alapján

Részletesebben

TERVEZET (2016. április) Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutás támogatásáról

TERVEZET (2016. április) Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutás támogatásáról TERVEZET (2016. április) Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016.(..) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutás támogatásáról Mágocs Város Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország

Részletesebben

A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai

A rendelet hatálya. A lakásbérlet általános szabályai Lábatlan Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2007. (IV. 25.) számú rendelete feltételeiről Lábatlan Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1

Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő testületének 7/2012. (IV. 24.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról 1 Felsőlajos Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése.

2. A rendelet célja a saját erőből történő lakáshoz jutás, a meglévő lakások szükség szerinti bővítésének, felújításának elősegítése. Csolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(IX.23.) ökr. számú rendelete a lakáscélú helyi támogatásokról az azt módosító 11/2006. (V.05.) ökr. rendelettel egységes szerkezetben Csolnok

Részletesebben

45/1997. (XII.l6.) sz. önkormányzati rendelete

45/1997. (XII.l6.) sz. önkormányzati rendelete BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 45/1997. (XII.l6.) sz. önkormányzati rendelete Önkormányzati kamatmentes hitel folyósítása és visszafizetése feltételeinek meghatározására az első lakásingatlan szerzéséhez

Részletesebben

MURAKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2000.(VII. 13.) számú RENDELETE a helyi és munkáltatói lakáscélú támogatásokról

MURAKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2000.(VII. 13.) számú RENDELETE a helyi és munkáltatói lakáscélú támogatásokról MURAKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 6/2000.(VII. 13.) számú RENDELETE a helyi és munkáltatói lakáscélú támogatásokról Murakeresztúr Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete. 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat rendelete az első lakást szerző fiatal házasok támogatásáról, valamint a helyi önkormányzat lakásvásárlási, lakásépítési támogatásáról szóló 28/2000.(V.18.) Kgy. rendelet

Részletesebben

Balatonfenyves község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (II.23.) számú rendelete a lakáscélú támogatásokról

Balatonfenyves község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (II.23.) számú rendelete a lakáscélú támogatásokról Balatonfenyves község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (II.23.) számú rendelete a lakáscélú támogatásokról Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 9 /2014.(IX. 25.) rendelete. az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról.

KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 9 /2014.(IX. 25.) rendelete. az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról. KÁLLÓSEMJÉN NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9 /2014.(IX. 25.) rendelete az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról. Kállósemjén Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül:

A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül: HALÁSZTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A FELNŐTT KORÚAKRA VONATKOZÓ SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 7/2009. (III. 27.) ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2004. (VII. 1.) Önkormányzati rendelete az elsı lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2004. (VII. 1.) Önkormányzati rendelete az elsı lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselıtestületének 30/2004. (VII. 1.) Önkormányzati rendelete az elsı lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról Módosítva: - Kihirdetve: 2004. VII.1. 20/2005. (VIII.30.)

Részletesebben

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (V. 24.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről Rákóczifalva Város Önkormányzatának

Részletesebben

Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (IX.29.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról

Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (IX.29.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Tard Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (IX.29.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Tard Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Sokorópátka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Sokorópátka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 11/1999. (IX.7.) KT. számú rendelete

Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 11/1999. (IX.7.) KT. számú rendelete Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11/1999. (IX.7.) KT. számú rendelete a belvíz sújtotta lakóépületek vásárlásához, újraépítéséhez és felújításához nyújtandó önkormányzati támogatásról

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíj megállapításának szabályairól

Részletesebben

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2012.(VI.12.) önkormányzati rendelete a telekvásárlók támogatásáról

Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2012.(VI.12.) önkormányzati rendelete a telekvásárlók támogatásáról Ajka város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2012.(VI.12.) önkormányzati rendelete a telekvásárlók támogatásáról A Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében, a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2003. (IV. 04.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2003. (IV. 04.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 16/2003. (IV. 04.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának rendjéről Módosította: 18/2005. (05.27.) sz. rendelet 20/2006.(05.26.)

Részletesebben

Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának 5/2001. (V. 3.) Kvt. számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról (módosításokkal egységes szerkezetben)

Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának 5/2001. (V. 3.) Kvt. számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának 5/2001. (V. 3.) Kvt. számú rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról (módosításokkal egységes szerkezetben) Nagymágocs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat 16/2011. (VII.20.) önkormányzati rendelete a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatásáról

Petőfibánya Községi Önkormányzat 16/2011. (VII.20.) önkormányzati rendelete a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatásáról Petőfibánya Községi Önkormányzat 16/2011. (VII.20.) önkormányzati rendelete a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatásáról A Képviselő-testület a település népességmegtartó képessége biztosításához, valamint

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M a Bercsényi út 14. sz. alatt lévő garzonházi lakások bérleti jogának megszerzéséhez

P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M a Bercsényi út 14. sz. alatt lévő garzonházi lakások bérleti jogának megszerzéséhez P Á L Y Á Z A T I K É R E L E M a Bercsényi út 14. sz. alatt lévő garzonházi lakások bérleti jogának megszerzéséhez Alulírottak.(név) bejelentjük, hogy pályázatot nyújtunk be Kazincbarcika Város Önkormányzata

Részletesebben

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(X.17.) r e n d e l e t e

CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(X.17.) r e n d e l e t e CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/1991.(X.17.) r e n d e l e t e lakásvásárláshoz nyújtható helyi támogatásról 1 ( a módosítással egységes szerkezetben ) Csorvás Város önkormányzatának

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2011. (IV.27.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 23/2004. (IV. 20.) ÖKT rendelet módosításáról

Részletesebben

Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2007. (III.27.) számú rendelete lakáscélú támogatás nyújtásáról

Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2007. (III.27.) számú rendelete lakáscélú támogatás nyújtásáról Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselőtestületének 2/2007. (III.27.) számú rendelete lakáscélú támogatás nyújtásáról Hagyárosbörönd község Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság

Részletesebben

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2012. (VIII. 31.)rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2012. (VIII. 31.)rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÚJHARTYÁN VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 21/2012. (VIII. 31.)rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére

Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2013. október 29 (kedd) 17 órai kezdettel megtartandó képviselő-testületi ülésére 14. napirendhez. Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK...

TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK... TARTALOM I. FEJEZET... 2 II. FEJEZET... 3 III. FEJEZET... 3 IV. FEJEZET... 3 V. FEJEZET... 4 VI. FEJEZET... 5 VII. FEJEZET... 5 ZÁRADÉK... 5 SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 13/1999. /IV.22./

Részletesebben

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 11/2015. (XI. 2.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutók támogatásáról

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat. Képviselő-testületének. 11/2015. (XI. 2.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutók támogatásáról Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (XI. 2.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról A rendeletet Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

35/1999. (XII.?.) sz. önkor.mányzati rendelete

35/1999. (XII.?.) sz. önkor.mányzati rendelete BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 35/1999. (XII.?.) sz. önkor.mányzati rendelete az Önkor.mányzat önállóan, részben önállóan gazdálkodó intézményeinél dolgozó közalkalmazottak lakáskörülményeinek javítása

Részletesebben

SZABÁLYZAT. Kamatmentes, visszatérítendő lakáscélú kölcsön formájában kölcsönben részesíthetők:

SZABÁLYZAT. Kamatmentes, visszatérítendő lakáscélú kölcsön formájában kölcsönben részesíthetők: SZABÁLYZAT a Paksi Polgármesteri Hivatal, Paks Város Önkormányzata és Paks Város Onkormányzata által fenntartott intézmények munkavállalóinak lakáscélú munkáltatói kölcsönéről * (Egységes szerkezetben)

Részletesebben

1. A rendelet hatálya 1.

1. A rendelet hatálya 1. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30/2016. (VI. 30.) önkormányzati rendelete az építési telkek értékesítéséhez kapcsolódó támogatásról Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A rendelet hatálya 2.. /1/ Kiterjed a Mérk Nagyközség közigazgatási területén belül építendő vagy vásárolandó lakásokra.

A rendelet hatálya 2.. /1/ Kiterjed a Mérk Nagyközség közigazgatási területén belül építendő vagy vásárolandó lakásokra. Mérk Nagyközség Képviselő-testületének 9/2008./VI.20./ kt. rendelete Az eső lakáshoz jutók pénzügyi támogatásáról A Képviselő-testület! Mérk Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990. évi

Részletesebben

Abasár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/ (III.2.) önkormányzati rendelete. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról.

Abasár Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/ (III.2.) önkormányzati rendelete. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról. Abasár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/ 2018. (III.2.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásáról Abasár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Sárkeresztúr község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2008. (I.31.) számú RENDELETE

Sárkeresztúr község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2008. (I.31.) számú RENDELETE Sárkeresztúr község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2008. (I.31.) számú RENDELETE az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2003. (II. 28.) számú rendelet módosításáról. Sárkeresztúr

Részletesebben

Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014.(III. 11.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról

Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014.(III. 11.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Bük Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014.(III. 11.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Bük Város Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 16/2012. (V.31.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. ) rendelete

Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. ) rendelete Hidegség Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2013. (IV. ) rendelete az Önkormányzat által nyújtott lakáscélú támogatásról Hidegség Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a felhatalmazása

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 7/1994. (III.14.) Ör.sz. rendelete az első lakáshoz jutás támogatásáról [Egységes szerkezetben a módosító 3/1997. (II.20.);10/1998. (IV.26.);18/1999. (XI. 25), 4/2003.

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 12/1998. (V. 7.) 1 RENDELETE 2 A TULAJDONÁBAN LÉVŐ LAKÁSOK ELIDEGENÍTÉSÉNEK EGYES FELTÉTELEIRŐL A 17/1999. (V. 13.) 3, A 33/2000. (X. 24.) 4, A 42/2000.

Részletesebben

24/2002. (VII. 18.) Belváros Lipótváros Önkormányzati rendelet

24/2002. (VII. 18.) Belváros Lipótváros Önkormányzati rendelet 24/2002. (VII. 18.) Belváros Lipótváros Önkormányzati rendelet az Önkormányzat által lakás vásárlásához, illetve tetőtér beépítéshez nyújtott kamatmentes kölcsön feltételeiről Belváros-Lipótváros Budapest

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2016.(VII.15.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2016.(VII.15.)önkormányzati rendelete. a helyi lakáscélú támogatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016.(VII.15.)önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról 2 Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2016.(VII.15.)

Részletesebben

7. Élettársak: a Ptk. 685/A. -ban meghatározott kapcsolatban élők.

7. Élettársak: a Ptk. 685/A. -ban meghatározott kapcsolatban élők. Oroszlány Város Önkormányzatának 19/2009. (X.15) Ör. rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásáról, valamint a letelepedési támogatásról szóló 25/2008. (XI.13.) Ör. rendelet módosításáról Oroszlány Város

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (III.24.) sz. R E N D E L E T E. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.)

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 19/2003. (III.24.) sz. R E N D E L E T E. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 19/2003. (III.24.) sz. R E N D E L E T E Az elsı lakáshoz jutók helyi támogatásáról (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának Képviselı-testülete

Részletesebben

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról

GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról GÉGÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009.(IV.01.) r e n d e l e t e Első lakáshoz jutók támogatásáról Gégény Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e. a lakáshoz jutás helyi támogatásáról NYÍRMADA NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2006./II.20./ Ör. R e n d e l e t e a lakáshoz jutás helyi támogatásáról A képviselő-testület: a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete. a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 49/2004.(XII.16.) Kt. sz. rendelete a lakások és helyiségek elidegenítéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Uzsa Település Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2006. (IV.26.) Kt. rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról 1

Uzsa Település Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2006. (IV.26.) Kt. rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról 1 Uzsa Település Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2006. (IV.26.) Kt. rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról 1 Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete lakás vásárlásának és építésének támogatására,

Részletesebben

Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/2004. (IX.27.) számú és 10/2006. (III.29 számú rendelettel módosított

Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 10/2004. (IX.27.) számú és 10/2006. (III.29 számú rendelettel módosított Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2004. (IX.27.) számú és 10/2006. (III.29 számú rendelettel módosított 10./2000 (X. 19.) számú rendelete A LAKÁSÉPÍTÉS ÉS VÁSÁRLÁS HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL

Részletesebben

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015. (IV. 23.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutók támogatásáról

Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete. az első lakáshoz jutók támogatásáról Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 44/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról Kisújszállás Város Önkormányzata Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.) RENDELETE A MAGÁNSZEMÉLYEK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL Egységes szerkezetben: 2011. március 25. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004. (V. 1.)

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (...) önkormányzati rendelete a fiatalok lakhatásának támogatásáról

Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (...) önkormányzati rendelete a fiatalok lakhatásának támogatásáról Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. (...) önkormányzati rendelete a fiatalok lakhatásának támogatásáról Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 43/2007. (XI. 13.) rendelete a lakásépítés, lakásvásárlás önkormányzati támogatásáról

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 43/2007. (XI. 13.) rendelete a lakásépítés, lakásvásárlás önkormányzati támogatásáról Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 43/2007. (XI. 13.) rendelete a lakásépítés, lakásvásárlás önkormányzati támogatásáról Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat

Részletesebben

1.. 2.. A támogatás kamatmentes kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) nyújtásával történhet. 3..

1.. 2.. A támogatás kamatmentes kölcsön (a továbbiakban: kölcsön) nyújtásával történhet. 3.. Sajószöged község Önkormányzatának 3/2001.(I.31.) sz. KT. rendelete a lakásépítés és vásárlás helyi pénzügyi támogatási rendszerérıl a módosításokkal egységes szerkezetben A lakáscélú támogatásokról szóló

Részletesebben

1. A rendelet célja, és területi hatálya

1. A rendelet célja, és területi hatálya Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatalok helyi önkormányzati támogatásáról Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2014. (III.20.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2014. (III.20.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7/2014. (III.20.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 25/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 25/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásokról Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2016. (X. 21.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2004.(VI.28.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2004.(VI.28.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2004.(VI.28.) rendelete a lakásépítési- és vásárlási, valamint telekvásárlási támogatásról (Egységes szerkezetben a 11/2005.(IV.05.) és

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (IX.4.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról. 1. Általános rendelkezések

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (IX.4.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról. 1. Általános rendelkezések Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (IX.4.) önkormányzati rendelete a helyi lakáscélú támogatásról Letenye Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30 / (VIII.10.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásról

Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30 / (VIII.10.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásról Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 30 / 2017. (VIII.10.) önkormányzati rendelete a lakáscélú támogatásról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2004.(IV.30.) számú rendelete A LAKÁSÉPÍTÉS ÉS VÁSÁRLÁS, VALAMINT FELÚJÍTÁS HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL

BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2004.(IV.30.) számú rendelete A LAKÁSÉPÍTÉS ÉS VÁSÁRLÁS, VALAMINT FELÚJÍTÁS HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL BÁLVÁNYOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2004.(IV.30.) számú rendelete A LAKÁSÉPÍTÉS ÉS VÁSÁRLÁS, VALAMINT FELÚJÍTÁS HELYI TÁMOGATÁSÁRÓL A képviselő-testület az 1990.évi LXV.tv. 16. (1) bekezdése és a 12/2001.(I.31.)

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (...) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (...) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2017. (...) önkormányzati rendelete az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának szabályairól és a bérleti jogviszony

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata

Tisztelt Szülők! Záhony Város Önkormányzata Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban Gyvt.) 2015. szeptember 1- jétől hatályos rendelkezései, az ott

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (XII. ) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Tabajd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2018. (..) Önkormányzati Rendelete. az elsı lakáshoz jutók támogatásáról

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2018. (..) Önkormányzati Rendelete. az elsı lakáshoz jutók támogatásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2018. (..) Önkormányzati Rendelete az elsı lakáshoz jutók támogatásáról Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

1. A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása

1. A fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatása Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2010. (IV.23.) önkormányzati rendelete a lakásépítés és lakásvásárlás támogatásának szabályairól /egységes szerkezetben a 35/2010.

Részletesebben

A rendelet hatálya. Esztergom Város Önkormányzatának 29/2007. (IV.27.) ör. rendelete az idősek támogatásáról

A rendelet hatálya. Esztergom Város Önkormányzatának 29/2007. (IV.27.) ör. rendelete az idősek támogatásáról Esztergom Város Önkormányzatának 29/2007. (IV.27.) ör. rendelete az idősek támogatásáról (Egységes szerkezetben a 26/2008.(III.20.)* esztergomi ör. rendelettel) Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás

Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás Az ügytípus megnevezése: Helyi lakáscélú támogatás Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Hatósági Osztály Sárbogárd Város közigazgatási területe

Részletesebben

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2010. (XII.22.) RENDELETE. a helyi adókról

Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2010. (XII.22.) RENDELETE. a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2010. (XII.22.) RENDELETE a helyi adókról Szigethalom Város Önkormányzatának Képviselő testülete (továbbiakban: Testület) a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2005.(XI. 15. ) rendelete. A lakásépítés (korszerűsítés és vásárlás) helyi támogatásáról

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 17/2005.(XI. 15. ) rendelete. A lakásépítés (korszerűsítés és vásárlás) helyi támogatásáról Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2005.(XI. 15. ) rendelete A lakásépítés (korszerűsítés és vásárlás) helyi támogatásáról Ábrahámhegy Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: november 14.

A pályázat benyújtási határideje: november 14. A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS BURSA HUNGARICA 1. A pályázók köre A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek,

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról

Részletesebben

2. Az Ör. 3. helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az Ör. 3. helyébe a következő rendelkezés lép: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2011.(VI.23.) önkormányzati rendelete az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 45/1995. (XI. 30.) Makó ör. módosításáról

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(VII.10.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának szabályairól

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(VII.10.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának szabályairól Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(VII.10.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás helyi támogatásának szabályairól Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben