Mountain Bike Diákolimipa Területi Döntő és nyílt verseny (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mountain Bike Diákolimipa Területi Döntő és nyílt verseny (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye)"

Átírás

1 Mountain Bike Diákolimipa Területi Döntő és nyílt verseny (Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye) Bükkszentkereszt, Lapka Sportpálya május 15.

2 Bevezető A Diákolimpia egy versenyrendszer, amely a diákok számára biztosít lehetőséget arra, hogy összemérjék tudásukat egymás ellen. A Diákolimpia a köztudatba és az iskolai közösségekbe már jól bevezetett fogalom. Egy igazán jó lehetőség arra, hogy a hegyikerékpározást népszerűsítsük, utánpótlást keressünk egy jól felépített rendszerben. Az ország egyre több pontján, a kerékpáros egyesületeken belül működő utánpótlás műhelyek eddig is rendeztek tehetségkutató vagy egyszerűen csak tavaszi gyerekversenyeket. Ezek a versenyek a szabályok egységesítése, majd a Diákolimpia rendszerébe integrálása után kiváló win-win konstrukciót adnak, amelyből a diákok, vagyis a leendő mountain bike-os utánpótlás csak profitálni tud. Rövidtávon egy jól működő, kétszintű rendszer megalkotása a cél, ahol a régiókban a résztvevők előválogatása történik és a jobb versenyzőknek továbbjutási lehetőségük van az országos döntőbe. Középtávon a mountain bike népszerűségének növekedésével a regionális döntők számának további növelése a cél. Tóth András Mountain Bike Diákolimpia koordinátora

3 Mountain Bike Területi Diákolimpia 2014/2015 versenykiírás 1. A Mountain Bike Diákolimpia verseny célja: A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése. Versenyzési lehetőség biztosítása a rendszeresen terepkerékpározó általános- és középiskolás diákok számára. A kerékpársport és a mountain bike szakág népszerűsítése. A tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése, segítve a Magyar Kerékpársportok Szövetségének utánpótlás-nevelési rendszerét. Lehetőséget nyújtani arra, hogy a kerékpározó diákok eredményesen képviseljék iskolájukat a Diákolimpia országos döntőjén. A tanév Területi Mountain Bike Diákolimpia Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. a alapján a felvételi eljárás során a Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása. A többletpontok vonatkozásában igazolást kizárólag abban az esetben állít ki a Magyar Diáksport Szövetség, amennyiben nemenként, korcsoportonként, kategóriánként és versenyszámonként minimum 8 induló vett részt az országos döntőn. 2. A Borsod megyei területi döntő rendezője a Magyar Kerékpársportok Szövetség tagegyesülete, a Kis-Galya Közhasznú Sportegyesület és a Bükki Szlovák Nemzetiségű Általános Iskola. A Mountain Bike Diákolimpia két lépcsős versenyrendszerben kerül megrendezésre. A kerékpáros vagy triatlonos licensszel nem rendelkező versenyzők a területi döntőkből juthatnak a döntőbe, míg a licensszel rendelkezők akár egyből az országos döntőbe is nevezhetnek. 3. Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék területi döntőjének ideje és helyszíne: Időpontja: május 15. (péntek) Helyszíne: Bükkszentkereszt, Lapka Sportpálya (öltöző és zuhanyzó használata biztosítva) 4. A területi döntő résztvevői: - A Magyar Diáksport Szövetség 2014/2015. tanévi Versenykiírás Általános szabályok 5. pontja szerint. - A köznevelési intézmények azon tanulói, akik a megadott nevezési határidőig nevezéssel rendelkeznek. Korcsoportok: Fiúk, Lányok külön értékelve: U9 (2007 és utána születettek) U11 ( születésűek) U13 ( születésűek) U15 ( születésűek) U17 ( születésűek) U19 ( születésűek) Valamint abszolút csapatverseny Felnevezés: - Minden versenyző a saját korcsoportjában indulhat, felnevezés nem lehetséges.

4 Résztvevők: - A területi döntőn megkötés nélkül vehetnek részt az általános és középiskolák tanulói. 5. Továbbjutás az országos döntőbe: A továbbjutásokról, az eredményhírdetés után nyilatkozni kell a helyszínen, hogy vállalja-e az Országos Döntőn való részvételt a versenyző, ahol A és B kategória is lesz. - B kategória: Az országos döntőn való részvételi jog megszerzése a területi döntők eredménye alapján történik: A kategóriák I-III. helyezettjei jutnak tovább az országos döntőbe. Amennyiben az I-III. helyezett nem vállalja a döntőn való részvételt (erről a helyszínen nyilatkozni kell!) úgy a sorrendben következő (maximum a VI. helyezett) versenyző jogosult indulni az országos döntőn. - A kategória: Az országos döntőn való részvételi jog megszerzése a területi döntők eredménye alapján történik: A kategóriák I-III. helyezettjei jutnak tovább az országos döntőbe. Amennyiben az I-III. helyezett nem vállalja a döntőn való részvételt, úgy a sorrendben következő (maximum a VI. helyezett) versenyző jogosult indulni az országos döntőn. Azon általános és középiskolai tanulók, akik a 2014-es és/vagy a 2015-ös évben a Magyar Kerékpársportok Szövetsége bármely szakágában vagy triatlon sportágban kiadott versenyengedéllyel rendelkeznek/rendelkeztek, illetve szerepelnek január 1. óta a korosztályos kerékpáros ranglistákon. 6. Versenyszámok Egyéni kombinált mountain bike verseny: ügyességi verseny és XCO (olimpiai krossz) körverseny. 7. A területi döntő lebonyolítása: - A területi és országos döntőn is először egy 5 akadályból (állomásból) álló ügyességi pályát kell teljesíteni. - Az ügyességi verseny lényege a pályaelemek hibamentes és lábletétel nélküli teljesítése. - Az ügyességi versenyen akadályonként maximum 2, összesen maximum 10 hibapontot lehet gyűjteni. Az akadály hiba nélküli teljesítése 0, az akadály felének hiba nélküli teljesítése 1, az akadály elrontott teljesítése 2 hibapontot ér. - Az ügyességi pályán a versenyzőket versenybíró kíséri és pontozza. Minden hibapont a kategóriáknál részletezettek alapján késedelmet jelent az olimpiai krossz körverseny rajtjánál. - Teljesítendő ügyességi feladatok Bükkszentkereszten: Egyenes hajtás, Kerekek átemelése akadály felett, Hajtás elengedett kormánnyal, Kulacs áthelyezés, Szlalom bóják között. - Olimpiai krossz körverseny (XCO): terepen, körpályán rendezett verseny, a különböző kategóriák számára megfelelő nehézségi szinttel és távval. - Az XCO versenyszám rajtja a hendikep rendszer szerint, az ügyességi pályán szerzett hibapontok alapján, késleltetett rajtoltatással történik. Nemenkénti bontás nincs, vagyis a fiúk és lányok a hibapontjaik alapján vegyesen kerülnek beszólításra. - A verseny győztese kategóriánként az, aki az olimpiai krossz körverseny megadott távját a legrövidebb idő alatt teljesíti. - Az első versenyző célba érkezése után a futamnak vége, az esetlegesen lekörözött többi versenyző kiszólításra kerül.

5 Tervezett időrend: Regisztráció, rajtszám átvétel 7:30-9:00 Technikai értekezlet és megnyitó 8:45 (időtartam) Ügyességi verseny hibapont/akadály (mp) gyakorlás 7:30-9:00 7:30-11:20 Olimpiai cross (rajt) kör versenyidő ovis futam 11:20-11:40 sportpálya 6-8 perc U9 "B" fiú 9:00 9: :00 2mészég.k perc U9 B lány 1mészég.k 7-10 perc U11 "B" fiú, lány 9:30 10: :20 2mészég.k perc U13 "B" 10:00 10: :40 2prímg.k perc U15 "B" 10:30-10: :40 3prímg.k perc U17 "B" fiú 10:45-11: :45 3tor.-prím perc U17 B lány 2tor.-prím perc U19 "B" fiú 11:00-11: :45 3tor.-prím perc U19 B lány 2tor.-prím Eredményhirdetés 14:00 Sportpálya 8. Nevezés: A borsodi területi döntőre a honlapon, keresztül lehet nevezni. A Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő előnevezési határideje május 11. (hétfő 12:00). Az előnevezés díja: 1500 Ft, ami a verseny helyszínén reggel fizetendő. Helyszíni nevezésre május 15-én (péntek) reggel 7:30-tól 8:00-ig nyílik lehetőség, aminek a díja 2500 Ft. Ovis futam 500 Ft, ami a helyszínen fizetendő ig! A verseny napján a helyszíni regisztrációnál minden résztvevőnek kötelező magával hozni és bemutatni a kitöltött, orvosi igazolással és szülői nyilatkozattal ellátott nevezési lapot. 9. Díjazás: - Korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezettek érem és tárgyjutalom, az 1-6. helyezettek oklevéldíjazásban részesülnek. - Minden résztvevő eredményhirdetés előtt, ebédet kap a sportpályán. 10. Igazolások: - A Magyar Diáksport Szövetség 2014/2015. tanévi versenykiírás Általános szabályok 8. pontja szerint. - Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, egyéni nevezési lappal. - A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). - Iskola(ák) összevonása, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények összevonását, ill. az intézmény nevében történt változásokat. - A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az adott sportág versenyén.

6 - Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek! - A versenyzők saját érdekükben - sérülés, orvosi ellátás miatt - tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát. 14. Sportági rendelkezések, szabályok: - Azon iskolákat, amelyek versenyzőiket, csapataikat a Diákolimpia országos versenyeire benevezik, az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt, és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, az MDSZ OK határozattal kizárhatja a 2015/2016. tanévi diákolimpiai versenyekről. - A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott öltözék viselése nem engedélyezett! - Amennyiben - akár utólag is - a versenybizottság vagy az MDSZ OK tudomására jut, hogy az egyéni versenyző vagy a csapatban szereplő versenyző jogosulatlanul szerepelt az adott versenyen, az MDSZ OK fenntartja magának a jogot, hogy az egyéni versenyző vagy a csapat eredményét megsemmisíti. - A versenyen megfelelő műszaki állapotú, terepen való közlekedésre alkalmas kerékpár használható kerékméret megkötés nélkül. - Mind az ügyességi verseny, mind a körverseny futamain fejvédő használata kötelező! - A versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt. - A rendezőség a sérülésekért, esetlegesen bekövetkező károkért semmilyen felelősséget nem vállal. - Másik versenyzőt fellökni, felszerelésében kárt tenni, versenyző mellett a pályán futni tilos. - Versenyzőt jogosulatlan előnyhöz juttatni tilos, ezek kizárást vonnak maguk után. - Szabálytalanságok, illetve a felmerülő vitás kérdések esetében a versenybíró a MDSZ, MKSZ és a MMTBSZSZ szabályzata alapján dönt. 15. Kapcsolat: A Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyék területi döntőjének rendezője: Kis-Galya Közhasznú Sportegyesület és a Bükki Szlovák Nemzetiségű Általános Iskola. Információk: Sikter Zsuzsanna, kisgalya@gmail.com, telefon: 30/ A rendezőség a változás jogát fenntartja!

2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA

2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA TERÜLETI ÉS ORSZÁGOS DÖNTŐK VERSENYKIÍRÁSA 1. A Mountain Bike Diákolimpia verseny célja: A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás

Részletesebben

Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő

Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő (Veszprém, Zala és Somogy megye) Veszprém, Gulya-domb 2015. április 12. Bevezető A Diákolimpia egy versenyrendszer, amely a diákok számára biztosít lehetőséget

Részletesebben

Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő

Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő Mountain Bike Diákolimpia Területi Döntő (Fejér, Komárom-Esztergom és Pest megye Nyugat ) Nagykovácsi, Sebestyén domb 2015. április 12. Bevezető A Diákolimpia egy versenyrendszer, amely a diákok számára

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI MOUNTAIN BIKE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A diákok aktív testmozgásra ösztönzése, az egészségfejlesztő testmozgás és az egészséges életmód népszerűsítése.

Részletesebben

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye)

Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Mountain Bike Diákolimipa Megyei Döntő és nyílt verseny valamit Borsod Bajnoka 1. futam (Borsod-Abaúj-Zemplén, megye) Bükkszentkereszt, Lapka Sportpálya 2016. május 21. Mountain Bike Megyei Diákolimpia

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI ORSZÁGOS BMX CROSS DÖNTŐ. Magyar Kerékpáros Szövetség, BMX Cross szakág. Helyszín: Veszprém, BMX pálya. Időpont: május 19.

2017/2018. TANÉVI ORSZÁGOS BMX CROSS DÖNTŐ. Magyar Kerékpáros Szövetség, BMX Cross szakág. Helyszín: Veszprém, BMX pálya. Időpont: május 19. Magyar Kerékpáros Szövetség, Magyar Kerékpáros Szövetség BMX Cross Szakág BMX Cross szakág 2017/2018. TANÉVI ORSZÁGOS BMX CROSS DÖNTŐ Helyszín: Veszprém, BMX pálya Időpont: 2018. május 19. 2017/2018. TANÉVI

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ. Időpont: május 28.

ORSZÁGOS DÖNTŐ. Időpont: május 28. ORSZÁGOS DÖNTŐ Időpont: 2016. május 28. 2015/2016. TANÉVI BMX DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme,

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA. 2014/2015. tanév. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA. 2014/2015. tanév. ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG AEROBIK SZAKÁGA 2014/2015. tanév ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ és DÖNTŐ 1 2014/2015. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA Versenykiírás 1. A verseny célja: Az aerobik különböző verseny- és szabadidősport

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS ELŐDÖNTŐK és ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség

Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség 2014/2015. TANÉVI REGIONÁLIS DÖNTŐ Debrecen, 2015. április 12. 1 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA REGIONÁLIS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. A regionális döntő

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői:

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői: Duatlon B KATEGÓRIA 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának. Az iskolák közötti kapcsolatok

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS CSOPORTOS GIMNASZTIKA B KATEGÓRIA

2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS CSOPORTOS GIMNASZTIKA B KATEGÓRIA Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség 2014/2015. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS CSOPORTOS GIMNASZTIKA B KATEGÓRIA 1 2014/2015. TANÉVI RITMIKUS DIMNASZTIKA DIÁKOLIMPIA CSOPORTOS GIMNASZTIKA VERSENYKIÍRÁS B KATEGÓRIA

Részletesebben

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia

I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia I., II. korcsoportos atlétika diákolimpia Budapesti Honvéd SE XIII. ker. Dózsa György út 53. 2015. május 5. kedd www.bpdiaksport.hu 1. A bajnokság célja: Budapest 2015. évi Diákolimpia Bajnoka cím. Az

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugrás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Táncsport Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI TRIATLON DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI TRIATLON DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI TRIATLON DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A triatlon sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA A Gyorsasági Görkorcsolyázó Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt

Részletesebben

2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Sportmászás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS

2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. TANÉVI BOCSA DIÁKOLIMPA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A 2014-2015. tanévi Magyarország Bocsa Diákolimpia bajnoka cím, és a további helyezések eldöntése. Tehetséggondozás, egy látványos,

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve Úszás III., IV., V-VI. KORCSOPORT B és A KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás sportág versenyszámainak megismertetése

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. Úszás I., II. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében. A sportág

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. B kategória III-VI. KORCSOPORT Duatlon B KATEGÓRIA A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Triatlon Szövetséggel (MTSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás,

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. Velencei-tavi evezőspálya, szeptember

2016/2017. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. Velencei-tavi evezőspálya, szeptember ORSZÁGOS DÖNTŐ Velencei-tavi evezőspálya, 2016. szeptember 24-25. EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2017/2018. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Az országúti kerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Uszonyosúszó Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve I., II. KORCSOPORT I., II. KORCSOPORT Úszás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Az országúti kerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása

2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása 2014/2015. tanévi PETANQUE DIÁKOLIMPIA Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye területi verseny versenykiírása 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése, a sportág utánpótlásának segítése, a 2015.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben Kéttusa A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és úszás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI XXIV. WKF KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI XXIV. KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt az

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Knock Down Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA. Debrecen, július 24. vasárnap 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI KRITÉRIUM BAJNOKSÁGA Debrecen, 2016. július 24. vasárnap 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Polony István, MKSZ elnök Dr. Papp László, Debrecen polgármestere 2. A verseny

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2018/2019. TANÉVI XIX. STRANDRÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ A Strandröplabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonlelle - Rádpuszta 2014. október 11. B és A KATEGÓRIA I., II., III., IV., V., VI.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonlelle - Rádpuszta 2014. október 11. B és A KATEGÓRIA I., II., III., IV., V., VI. 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ B és A KATEGÓRIA I., II., III., IV., V., VI. korcsoport Balatonlelle - Rádpuszta 2014. október 11. 2 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje.

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje. A verseny rendezője: A verseny helye: A verseny időpontja: Hajdú-Bihar megyei Úszó Diákolimpia Döntő III-VI. korcsoport A kategóriában ÚJ IDŐPONT a Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség megbízásából:

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. április. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. április. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség K Ö S Z Ö N T Ő Új évad, új esélyek, új sikerek! Nemcsak a versenyzők, hanem mi, szervezők is nagyon várjuk a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozást és a rendszeres testmozgást népszerűsítő

Részletesebben

Diákolimpia Mezei Futóbajnokság

Diákolimpia Mezei Futóbajnokság Résztvevők: Pest Megyei Mezei Futóbajnokság - versenykiírás Diákolimpia Mezei Futóbajnokság Pest Megyei Döntő Tápiószecső, (Csütörtök) Pest megye II.-VI. korcsoportos leány és fiú tanulói, akik felkészültek,

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/17 1. Az országos döntő rendezője: Szenyor Szabadidő Kerékpáros Sport egyesület Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség megbízása alapján a Magyar Diáksport Szövetség

Részletesebben

2017/2018. TANÉVI DUATLON DIÁKOLIMPIA A KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁS

2017/2018. TANÉVI DUATLON DIÁKOLIMPIA A KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁS 2 2017/2018. TANÉVI DUATLON DIÁKOLIMPIA A KATEGÓRIA VERSENYKIÍRÁS A Duatlon A kategória Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

A Diákolimpia Versenyszabályzata

A Diákolimpia Versenyszabályzata 2 3 A Diákolimpia Versenyszabályzata 1. Diákolimpia célja, feladata: A versenykiírásban szereplő sportágakban a tanév megyei diákolimpiai címeinek, helyezéseinek eldöntése a sportágak népszerűsítése. 2.

Részletesebben

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Az Judo Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg, a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Magyar Vitorlás Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonfüred 2014. június 26-29.

Magyar Vitorlás Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ. Balatonfüred 2014. június 26-29. Magyar Vitorlás Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ Balatonfüred 2014. június 26-29. 1 2013/2014. TANÉVI VITORLÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A vitorlázó sport népszerűsítése

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák

Részletesebben