Iskolagyűlés a vakáció jegyében
|
|
- Viktor Bakos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iskolagyűlés a vakáció jegyében Végre elérkezett a várva várt utolsó tanítási nap is! A nagyon jó hangulatban eltelt családi nap keretében megrendezett színes programok előtt még ismertettük azoknak a nevét, akik még a tanév végi hajrá mellett gyönyörű eredményekkel öregbítették iskolánk hírnevét. Legelőször a különböző tanulmányi versenyek eredményeit szállító gyerekek állhattak ki társaik elé. Alsó tagozaton hagyomány, hogy a tanítónénik és a tanítóbácsik minden évben megrendezik matematikából és magyarból versenyeiket. A Kis nyelvész verseny eredményei a következők lettek: 2. évfolyam KIS NYELVÉSZ háziverseny helyezettjei: 1. Fazekas Petra 2.c 2. Lakatos Levente 2.c 3.Farkas Fanni 2.c 4.Pótár Bóta Zalán 2.A A verseny szervezője: Nyíri Istvánné, Katika néni volt. KIS NYELVÉSZ eredmények a harmadik évfolyamon: I.: Rónyai Dominik 3. a II.: Csala Milán 3. c III.: Laczkó Enikő 3. b, Tor Sándor 3.a Szervező: Tóth Erika néni Negyedik évfolyam eredményei: I.: Vadas Luca 4. b II.: Fodor Péter 4. b, Holyba Gergő 4. a III. Rimóczi Bence 4. a Szervező: Szabóné Margó néni A 2014 / 2015-ös tanévben a2. 3. és 4. évfolyamon megrendezett három fordulós matematika házi versenyen a legeredményesebben teljesítő gyerekek a következők voltak: 2. évfolyam eredméynei: I. Szabó Mihály Bence 2.a II. Pótár-Bóta Zalán 2.a III. Egei Zsombor 2.c Szervező: Szikszainé Marika néni
2 3. évfolyam eredményei: I. Tor Sándor 3.a II. Krakkai Kinga 3.a III. Csala Milán 3.c Szervező: Bíró Vera néni 4. évfolyam eredményei: I. Holyba Gergő 4.a II. Vadas Luca 4.b III. Fodor Bence Olivér 4.c IV. Fodor Péter 4.b Szervező: Takács Misi bácsi Gratulálunk kitartó teljesítményükhöz! Mindannyian könyvjutalomban részesültek a Tehetséges tanulókért Alapítvány jóvoltából június 09-én második évfolyamosok között szorzótábla versenyt hirdetett Sulákné Erika néni. ennek az eredményei a következőképpen alakultak. 1.hely Glumercz Brenda 2. c Szabó Mihály Bence 2. a Kiss Helén 2. a 2. hely Fazekas Petra 2. a 3. hely Mári Zea 2. a 4. hely Pótár-Bóta Zalán 2. a Tóth Lora Andrea 2. b Virág Áron András 2. c Kun Ábel Imre 2. c Gáspár Barnabás 2. a 5. hely Nyerges Izabella 2. b A helyezést elért gyerekek tárgyjutalomban részesültek június 11-én. A 2. a osztályból 3 kispajtás még nagyon szépen teljesített különböző matematika versenyeken. A SZÉCHENYI MATEMATIKA VERSENYEN, amit Szolnokon rendeztek Pótár-Bóta Zalán 20. lett 50 gyerek közül. A NEMZETKÖZI KENGURU MATEMATIKA VERSENYEN pedig Ádám Vivien a 2. évfolyamosok közül I. helyezett lett az iskolánkban, a megyében 12. A TEKI TOTÓ országos matematika tanulmányi versenyen arany fokozatot ért el Mári Zea. Június 9-én a harmadikos idegennyelvet szerető gyerekek egy angol-német vetélkedőn vehettek részt. A versenyen 7 csapat indult, amelynek az volt az érdekessége, hogy vegyesen voltak németet és angolt tanulók a tagjai. Ebben a vetélkedésben az 1. helyet a Deák Boglárka,Tor Sándor, Túróczi Anett, Jakab Attila összeállítású csapat szerezte meg a 3.a osztályból, 2. helyen Vörös Máté, Szikszay Máté, Polgár Dóri, Erős Luca végzett a 3.c-ből, míg a 3.helyre is ebből az osztályból kerültek ki Zsemlye Emese, Igricz Dorina, Szabó Vivien, Gaál Vivien személyében.
3 Mindenki tárgyjutalomban részesült, amit nagyon köszönnek a szervezők, Tálas Marika néni és Iglódiné Ági néni A Boldog gyermekekért Alapítványnak. A felső tagozatos diákjaink közül egy kis csapat hozott számunkra egy nagyszerű, országos eredményt. Az Országos Batthyányi történelmi emlékversenyen, amit Budapesten rendeztek meg, 1. helyezettek lettek a 7.b-ből Lefor Petra, Fülöp Fanni, Papp Antónia, Fodor Gergő, Maczó László. Felkészítő tanáruk Vatainé Erika néni volt. A kémiát szerető gyerekeknek ebben az évben Hegedűs Edit néni szervezett egy házi versenyt, ami 3 fordulóból állt. Ezen a megmérettetésen a következő eredmények születtek: 1. Jelenfi Gitta 7.c 2. Pfeffer Csenge 7.c 3. Erős András 7.b 4. Oláh Zsófia 7.c 5. Erdélyi András 7.c A gyerekek jutalmát szintén A boldog gyermekekért Alapítvány ajánlotta fel. Immár hagyomány iskolánkban a minden évben megrendezésre kerülő énekverseny is, ahol ebben az évben is sok tisztán csengő gyermekhangot hallhattunk. A június 3-án megrendezett iskolai énekverseny eredményei a következők: 1. évfolyam I. hel Balogh Imre és Barabás Dóra 1. a (felkészítő:nyíriné Kati néni) II.hely Kovács Kamilla 1.b (felkészítő:hegedűsné Zita néni) III.hely Nagy Boglárka 1.b (felkészítő:hegedűsné Zita néni) 2. évfolyam I.hely Nagy Adrián 2.a és Lakatos Levente 2.c (Hegedűsné Zita néni és Kissné Fazekas Ildi néni) II.hely Détár Emilia 2.b és Kardos Szabó Csenge Laura 2.c (Csajbók Hajnalka és Kissné Fazekas Ildi néni) III.hely Kiss Helén 2.a (Hegedűsné Zita néni) Különdíjat kapott Bozorádi Mia 2.b és Farkas Fanni 2.c osztályos tanulók.
4 3. évfolyam I.hely Bakó Ferenc 3.b (Szikszainé Marika néni) II.hely Stoica-Bodor Simon 3.b és Patonai Laura 3.a (Szikszainé Marika néni és Hegedűsné Zita néni) III.hely Tor Sándor 3.a (Hegedűsné Zita néni) Különdíjas lett Erős Luca 3.c osztályos tanuló. 4. évfolyam I.hely Abonyi Gábor Ádám 4.a. (Csatáriné Tünde néni) II.hely Fodor Péter 4.b és Fodor Luca 4.c (Juhászné Hidvégi Edit néni és Hegedűsné Zita néni) III.hely Nagy Fruzsina 4.b (Juhászné Hidvégi Edit néni) Különdíjban részesült Oltyán Emese 4.a osztályos tanuló. 5. évfolyam I.hely Benedek Petra 5.a (Nyíriné Kati néni) II.hely Stoica-Bodor Panna 5.b. III.hely Pintér Viktória 5.b 6. évfolyam I.hely II.hely III.hely 7. évfolyam Holyba Luca Janka 6.c Bodzsár Bence 6.a Bekker Zsolt 6.c I.hely Varga Diána 7.a II.hely Csikós Cintia 7.b III.hely Hangodi Regina 7.b és Sípos Vivien 7.c 8. évfolyam I.hely Kardos Dorina 8.a, Bacsik Ágnes és Stoica-Bodor Sára 8.b II.hely Kraicz Gyula 8.a A 7. és 8. évfolyamot Kissné Fazekas Ildi néni készítette fel. A jutalmakat a Tehetséges Tanulókért alapítvány biztosította a helyezetteknek.
5 Iskolánk sok tanulója még év vége közeledtével is benevezett levelezős és rajzpályázatokra. Így például a Keltegető egyfordulós alsó tagozatosoknak szervezett csapatversenyen a 2. c osztályosok is indultak. Külön feladatlapot kellett megoldaniuk, ami tartalmazott 5-6 rövidebb tavasszal kapcsolatos feladatot, valamint egyéni munkákat és egy projektmunkát egyaránt. A versenyre 73 csapat nevezett be, melyből a Zsebvirág csapat (tagjai: Egei Zsombor, Fazekas Petra, Glumercz Brenda és Virág Áron András) 4. helyezett, a Flecsi csapat (tagjai: Bata Indira Zoé, Farkas Fanni, Kardos Szabó Csenge Laura és Lakatos Levente) 6. helyezett lett. Felkészítő: Kissné Fazekas Ildikó és Pápainé Molnár Anikó tanítónénik voltak. Közlekedés biztonsági rajzpályázaton Kovács Anna a 2.a-ból különdíjas lett. Budapesten, án 13 díjat vehettek át a Hungaria Nostra díjkiosztóján martfűi fiatalok! A beérkezett több, mint 2400 versenymű közül 130-at díjazott a zsűri 3 kategóriában, 3 korcsoportban. A Budapesti Történeti Múzeum csodálatos Barokk udvarán megrendezett ünnepségen vehették át a díjat dolgozat kategóriában, Martfű gyerekszemmel című pályamunkánkkal. Lurkó Dekor Tavaszébresztő Rajzpályázatán Plesovszki Csenge, Ádám Vivien, Kiss Helén, Biacsi Sára, Mári Zea, Pintér Alexandra, Németh Noémi, Kardos Anikó, Kovács Anna, Kontos Gitta nívó díjasok lettek. Művészeti csoportjaink is remekeltek ismét. Több rangos versenyen is részt vehettek modern táncművész palántáink március 2-én,. Budapesten a XXIV. Ifjúsági táncművészeti Fesztiválon: Magadba zárva című produkció 3. helyezést ért el. A csapat tagjai Lengyel Diána, Kókai Zenina, Kardos Dorina, Hangodi Regina, Gombás Laura, Lefor Petra, Hajnal Csenge, Csinos Orsolya, Erős András, Kinyik Anett, Stoica-Bodor Sára, Kókai Doren voltak. A Memento! c. darab 3. helyezés ért el ugyanezen a versenyen. Ebben a produkcióban Lengyel Diána táncolt április 18-án Mezőtúron az Országos Balett és Moderntánc Fesztiválon szintén a Magadba zárva című produkció 1. helyezést ért el, illetve a Memento! c. darab is 1. helyezett lett. Ugyanitt Dia még egy számban is a dobogó legmagasabb fokára léphetett, mivel az Engedd el! c. tánc 1. helyen végzett. Sportolóink sakkversenyeken és íjászversenyen is jelentős eredményeket értek el. Sakk Diákolimpia Országos Döntőjén Pál Ágnes Manlaj 7.c osztályos tanuló 2. helyezett lett, míg Rácz Norbert a7.b-ből a 4. helyezést szerezte meg.
6 Szabó Tamás a 6. b-ből mindig rangos eredményekkel örvendeztet meg bennünket. Két íjászversenyen is a dobogóra állhatott májusban. A Szolnoki Örömíjász versenyen ll. helyezést ért el, illetve a Nagyabonyi íjászok versenyén, Abonyban a lll. helyen végzett. Martfűi Labdarúgó Sport Egyesületben is sok tanuló rúgja a bőrt iskolánkból. A következő tavaszi eredményeikről számolhatunk örömmel be. A JNSZ megyei U-14-es bajnokság közép csoportjában szerepelő csapatunk 2. helyen végzett a nyolc csapatos bajnokságban. Az U-17-es csapatunk ugyan ebben a bajnokságban a 17 évesek között 4. helyen végzett. Tavasszal korosztályos csapataink több Bozsik tornán szerepeltek váltakozó sikerrel, a tornák befejezése után minden résztvevő kapott ajándékot, valamint csapatonként egy fő külön jutalmat. Egyéni díjazottak: U-9 Kun Ábel 2.c, Kátai Zsombor 2.c, Berta Tibor 3.b U-11 Rupa Csaba 4.a, Berta Tibor 3.b, Síró Barnabás 4.a U-13 Almási Gergő,Csík Zoltán Bence, Molnár Dániel, Perjési Gergő A 2. helyezett U-14 csapat tagjai: Oltyán Péter (11 gólt szerzett), Gál Albert ( 9 gólt szerzett), Kocsis Olivér, Bradács Kevin (7 góllal), Sagát Kornél, Kecskés Milán (2 gólos), Csík Zoltán Bence (13 gólt szerzett), Pfeffer Károly (4 góllal), Perjési Gergő, Molnár Dániel, Almási Gegő (2 gólt szerzett), Bencsik Richárd (12 gólt szerzett), Bodzsár Balázs (1 gólt szerzett), Rupa Csaba, és Deák Gergő. A 4. helyezett U-17 csapat általános iskolás tagjai a következő focisták voltak: Borhy Zsombor (3 góllal), Sándor Tamás és Bencsik Richárd, aki 12 gólt szerzett én a REAC utánpótlás kupán, Sági Ferenc utánpótlás igazgató meghívására- U-10 csapatunk 6. helyen, illetve az U-11-es csapatunk pedig 4. helyen végzett. Gratulálunk a fiúk szép teljesítményéhez! Triatlonos sportolóink is csodálatos eredményekkel térhettek haza a június 14-én, Szegeden megrendezett Országos Diákolimpia döntőjéről. Nagy örömünkre szolgál, hogy két országos bajnokcsapat is iskolánk tanulói közül került ki. Ugyanis Újonc 2. korcsoport kategóriában a Tóth Zalán, Pápai Péter, Bakó Ferenc és gyermek korcsoportban a Fülöp Fanni, Bagi Mercédesz, Sági Fanni alkotta csapataink állhattak fel a dobogó legfelső fokára. Nagyon büszkék vagyunk ezüstérmes csapatunkra is, akik az Újonc 1. kategóriában indultak. A csapat tagjai: Deák Dorina, Németh Noémi és Forgács Korinna. Egyéniben is szépen teljesítettek a gyerekek. Így a következő eredmények születtek:
7 HELY NÉV 4. Botka Anikó 18. Kovács Vivien 16. Kovács Levente 16. Deák Boglárka 5. Tóth Zalán 8. Hornyák Döme 8. Gáspár Barnabás 10. Pápai Balázs Ezekkel a szép eredményekkel kívánunk Mindenkinek tartalmas és balesetmentes pihenést a nyári szünetre!
Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek.
Szeptemberi eredményekkel leginkább sportolóink büszkélkedhetnek. Először is labdarúgóink kergették a labdát sikeresen. Fehér Csanád és Sápi Domán 5.b osztályos tanulók Svédországban, a Gothia Cup Ifjúsági
RészletesebbenIskolagyűlés 2015.10.20.
Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva
RészletesebbenXVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ
RészletesebbenIskolagyűlés 2015.04.08.
Iskolagyűlés 2015.04.08. A húsvéti nyúl a mi iskolánkat is megörvendeztette. Rengeteg kiváló és szebbnél szebb eredményeket szállított nekünk, mivel az elmúlt időszakban nagyon sok kispajtás ügyeskedett,
RészletesebbenVénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ
Részletesebben66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás
66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002
RészletesebbenFutam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1
Diákolimpia úszás J-N-Szolnok Megyei döntő.-. korcsoport 2013.01.17. Mezőtúr 1. 50 m. fiú gyors. korcsoport Futam: Pálya: Név: skola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr 1:20,00 1 2 Boros László
RészletesebbenI s k o l a g y ű l é s 2 0 1 4. 0 6. 1 3.
I s k o l a g y ű l é s 2 0 1 4. 0 6. 1 3. Ma péntek van és ráadásul 13-a is, de számunkra ez a nap nem hoz szerencsétlenséget. Sőt. Először is ma van ebben a tanévben az utolsó tanítási nap, ráadásul
RészletesebbenVersenyek 2012 I. negyedév
Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné
Részletesebben2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,
1. 50 m. fiú mell 1 Nagy-Hornok Sámuel Szolnoki Dózsa 2010 0:59,37 0:53,34 10 2 Molnár Benett Invictus Szolnok 2010 0:58,00 0:53,38 8 3 Remete Márk Invictus Szolnok 2010 0:59,00 0:57,06 6 4 Rácz Gyula
RészletesebbenAz alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben
Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.
RészletesebbenSporteredmények (március)
Tanács Levente 3.b Bak Péter 4.a Szeri Ádám 4.a 2. hely Városi Mezei Futóbajnokság (Diákolimpia) Tóth Gergely 4.a Kapic Amir 4.a Szabó Csenge 5.a Király Csenge 3.a Koltai Anna 3.b Lukács Noémi 4.a Mukus
RészletesebbenNév oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG
RészletesebbenÚszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
RészletesebbenA turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.
A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.
RészletesebbenTanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár
Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.
RészletesebbenSzakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)
2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)
RészletesebbenALSÓ TAGOZAT. 2014/2015-ös tanév. Nyár. Triatlon OB. III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.
ALSÓ TAGOZAT 2014/2015-ös tanév Nyár Triatlon OB III. hely: Balassagyarmat - Csontos Dóra 3.b III. hely: Eger - Csontos Dóra 3.b Augusztus 30. Triatlon verseny Tiszaújváros III. hely: Trungel-Nagy Zalán
RészletesebbenIskolagyűlés
Iskolagyűlés 2016.10.25. A 2016-2017-es tanév a sokéves hagyománynak megfelelően a tanulás mellett programok, versenyek sokaságával indult, ahol tanulóink lelkesen és tudásukat megcsillogtatva szerepeltek.
RészletesebbenI. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola
I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.
RészletesebbenVERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév
Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar
RészletesebbenNév. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi
RészletesebbenVersenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában
Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta
RészletesebbenVERSENYEREDMÉNYEK. Matematika
VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent
RészletesebbenGratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
RészletesebbenCsatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors
Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin
RészletesebbenA GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN
A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:
RészletesebbenZákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
RészletesebbenZákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám
RészletesebbenXV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK
XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008
RészletesebbenOKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.
RészletesebbenA Petőfi-héten megrendezésre került iskolai versenyek eredményei. Szépkiejtési- és olvasó verseny
A Petőfi-héten megrendezésre került iskolai versenyek eredményei Szépkiejtési- és olvasó verseny 3. évfolyam I.helyezett Bogya Ada 3.b Schneider Ákos 3.a Ruff Petra 3.a I El Badaoui Nimród 3.a Kovács Eleonóra
RészletesebbenIpari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)
PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),
RészletesebbenWadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)
Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110
Részletesebben2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.
Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely
RészletesebbenTermészettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010
Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:
RészletesebbenMEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
RészletesebbenVersenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
RészletesebbenVERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany
VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:
RészletesebbenALSÓ TAGOZAT TANÉV KERÜLETI VERSENYEK
ALSÓ TAGOZAT 2016-2017. TANÉV KERÜLETI VERSENYEK 2.b Bagota Gergő Versmondó II. hely Szentpéteriné Szabó Edit 2.b Jakab Jázmin Versmondó részt vett Szentpéteriné Szabó Edit 1.c Bobák Maximilián szavaló
RészletesebbenXVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista
XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor
RészletesebbenSporteredmények (december-január)
Sporteredmények (december-január) Országos verseny Zolván Barbara 3.c 7. hely gyorskorcsolya Országos gyorskorcsolya bajnokság Mahler Gergő Bernát András 3.c 1. hely labdarúgás Shlimberger kupa Bakos Zsófia
RészletesebbenTestnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben
Testnevelés versenyek a 2015 / 2016-os tanévben Kézilabda: Árpád-kupa lány kézilabda torna, II.hely Bóka Sára 6.b Franyó Zsanett 4.b Gyimesi Alexa 4.b Gál Adrienn 5.a Legjobb kapus: Néder Adrienn Diákolimpia
RészletesebbenIskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár
Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos
RészletesebbenÚszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA
1. 100m fiú gyors 1. Mirkó László 2004 Baltazár DRÁI 1:16,0 2. Kun Márton 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:16,8 3. Györfi Kornél 2004 Baltazár DRÁI 1:25,6 4. Andirkó Csaba 2005 Bethlen G. Ált. Isk. 1:29,5 5.
RészletesebbenVersenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs
RészletesebbenStrandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019
Strandkézilabda Diákolimpia Országos Döntő 2019 Salgótarján, 2019. június 10-11. Fiú-Leány IV. Korcsoport Benevezett csapatok A csoport Benevezett csapatok B csoport 1. Gyula Implom József 1. Szentendre
Részletesebben2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa
2012. január 16., Városi B kategóriás úszó diákolimpia, Nagykanizsa I. kcs., fiú 50 m gyors: 2. Soós Bence 48.00 3. Nyakas Kristóf 48.25 6. Úr Bendegúz 50.70 leány 50 m gyors: 4. Bogos Csenge 51.58 fiú
RészletesebbenI. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny
1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport
RészletesebbenSzolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok
Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,
RészletesebbenIskolagyűlés
Iskolagyűlés 2016.03.01. Végre elérkezett a tavasz első napja. Szerencsére a mi iskolánkba a tavaszi napsütés már korábban megérkezett, mivel rengeteg csodaszép eredménynek örülhettünk az elmúlt napokban.
RészletesebbenKERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár
KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA
Részletesebben2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ
2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont
RészletesebbenNEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP
Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt
Részletesebben2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI
2016/2017. TANÉV EREDMÉNYEI ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI ÉS HONISMERETI TANULMÁNYI VERSENY A megyei fordulóban Jakab Fanni II. helyezést ért el, Szabó Miron III. helyezett lett. Az országos versenyen JAKAB FANNI
RészletesebbenKIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK
KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás
RészletesebbenDIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam
DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston
RészletesebbenOKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2013-2014-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Tőke József: kimagasló tanulmányi KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL, magatartásáért és nevelőtestületi
RészletesebbenKöszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:
Részletesebben60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.
60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam
RészletesebbenFIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés
y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta
RészletesebbenNév oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT
KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya
RészletesebbenVersenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben
Versenyek és eredmények a 2010/2011-es tanévben 1. Egyéni eredmények: Házi helyezések 1-3-ig Városi helyezések 1-10-ig Megyei és területi helyezések 1-20-ig Országos helyezések Tantárgy Forduló A verseny
RészletesebbenTORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév Kecskemét III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
1 12 Vezető: Bálint Erika Lánchíd Utcai Sport Ált. Isk. Vincze Ágnes 9,000 8,000 9,250 26,250 Bene Vivien 9,250 9,250 9,300 27,800 Kovács Csenge 8,700 9,400 9,400 27,500 Koi Viktória 9,150 9,300 9,300
RészletesebbenKÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA. Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita. Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea. 5.a 6.a 5.
KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA Bíró Eszter Sánta Rubin Helka Tóth Eszter Veres Adél Vígh Zita 5.a 6.a 5.b 2. III. korcsoport lány csapat Komlósné Oláh Mária Csoma Andrea Galgóczy Olivér Mertinkó Marcell
RészletesebbenSporteredmények 2011/2012
Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia
RészletesebbenAngol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter
Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános
RészletesebbenOKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló
Részletesebben"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola
"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola 2 Ritzl Dorina Zipernowsky Károly Általános Iskola 3 Szabó Csenge Napsugár Zipernowsky
RészletesebbenVárosi újoncbajnokság /atlétika/
Fiúk: Városi újoncbajnokság /atlétika/ A fotókat készítette: Tigyiné Takács Zsuzsanna I. hely 100 méteres síkfutás Simkó Erik I. hely távolugrás Szűcs Kornél I. hely súlylökés Vallus Máté I. hely 1500
RészletesebbenLánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő
Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese
RészletesebbenVersenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.
Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben
RészletesebbenOKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
RészletesebbenA 2010/2011-es tanév versenyeredményei
3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki
Részletesebben11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM
I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond
RészletesebbenHely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi Súlylökés Döntő 16:00 1. nap 1 Kovács Róbert 1986 Békéscsabai AC 2 13.96 SB 2 Szebegyinszki Richárd 1998 Békéscsabai AC 1 13.04 SB Rakovszky Tibor 1994 Maximus SE 3 DNS A győztes edzője
RészletesebbenXI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
RészletesebbenIV. futam kategóriánkénti eredménylista
Férfi Újonc A (2007 - ) 1 404 BODNÁR Alex Dániel 2007 00:16:04 Csepel Dolphins SC Férfi 14 00:03:48 00:09:14 00:01:03 00:01:57 +00:00:00 2 405 HOLBA Zsombor 2007 00:16:05 Csepel Dolphins SC Férfi 15 00:03:45
RészletesebbenKépzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
RészletesebbenOrszágos Postaverseny 2016
Országos Postaverseny 2016 Légpisztoly 20 lövés 1 2 3 4 5 6 1 Németh Norbert 2001 PeLE 178 2 Xiong Dávid Li 2001 KSI SE 176 3 Vaskó Fanni 2003 Nyíregyházi PLE 173 4 Varga Filip 2005 KSI SE 170 5 Tóth Dániel
RészletesebbenJegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
Részletesebben2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:
2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés
RészletesebbenOrszágos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.
Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi
RészletesebbenVERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata
VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs
RészletesebbenAkikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR
Akikre büszkék vagyunk Széchenyi Iskola 2017/2018 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM- TÖRTÉNELEM- KÖNYVTÁR Helyezés zők Felkészítő tanár Anyanyelvi játékok, dr. Lukácsné Forgács játékos anyanyelv" Beáta Móra tollával
RészletesebbenKAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"
KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.
RészletesebbenJEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
Részletesebben3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
Részletesebbenes tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem
2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában
RészletesebbenNYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY BÖLCS BAGLYOK
NYELVÉSZKEDŐK CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ NYÍREGYHÁZA 2018. 05. 11-12. BÖLCS BAGLYOK Név Oszt. Helyezés Korcsoport Felkészítő Dajkó Virág Anna Hanus Máté Mátyus Janka Sipos Vilmos 4.a III. 4. évfolyam
Részletesebben202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely
202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni
RészletesebbenNév oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
RészletesebbenAKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk Csapattagok: Albert Alexa Minich Melinda Fazekas Máté Novák Dávid Czaltig Dániel Illés Eszter Pál Lili Schneider
RészletesebbenRAJZ TANTÁRGY EREDMÉNYEI
Ebben a tanévben is részt vettünk rajzpályázatokon. 6 rajzpályázatra összesen 184 diák munkáját küldtünk el. Az iskola minden diákjának lehetősége nyílt pályamunka készítésére a rajz órán is, ezért nemcsak
Részletesebben"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények
3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02
Részletesebben1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2
Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér
Részletesebben3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás
Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin
RészletesebbenHely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács
Részletesebben1-4 osztály. Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve
Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Testnevelés és sport műveltési terület Sport Czuczor - Gidai Zsófia 2.b Diákolimpia Sakk kerületi bajnoskság - I. korcsoport IV.
RészletesebbenEredményeink. 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények
Makádi szavalóverseny: 2012/13. tanév, tanulmányi versenyeredmények Novák Réka 1. o Novák Katalin 6. a Székesfehérvár egyházmegyei matematika-sakk verseny: 6. b (sakk) Novák Botond 4. b (sakk) Ádám Barnabás
Részletesebben