A SZENTLÉLEK EREJE. Pasarét, június 12. (Pünkösd vasárnap) Földvári Tibor
|
|
- Domokos Tóth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, június 12. (Pünkösd vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor A SZENTLÉLEK EREJE Lekció: ApCsel 2,1-13 Amikor pedig eljött a Pünkösd napja és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg. Alapige: ApCsel 1,6-9 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek? Így válaszolt: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Imádkozzunk! Dicsőítünk téged mennyei Édesatyánk, hogy beteljesedett az ígéret, elküldted a Szentlelket, a Szentlelkedet. Magasztalunk, hogy az Úr Jézus valósággal személyes élő kapcsolatban lehet velünk és mi ő vele Lelked által. Köszönjük mindazt, amit a Megváltó értünk is elvégzett a Golgotán, dicsőítünk, hogy feltámadott testben dicsőségesen uralkodik a mennyben és magasztalunk, hogy Szentlélek Isten-
2 ként itt vagy velünk. Köszönjük Urunk a Szentháromság titkát. Köszönjük, hogy nem tudjuk felfogni és mégis valóság és hittel megragadhatjuk. Most is szeretnénk eléd hozni mindazt, ami hamisság bennünk és ami elválaszt tőled, ami erőtlenné teszi a hitünket. Tudjuk Urunk, hogy van bűnbocsánat az Úr Jézusért. Kérjük, hogy add nekünk a bűnbocsánat örömét, békességét, hadd tudjunk rád figyelni, az igehirdetés üzenetét nemcsak megérteni, hanem cselekedni is azt. Urunk, egyedül te tudsz erre megerősíteni Lelked által. Arra kérünk, hogy kegyelmesen légy azok mellett, akik nem tudnak itt lenni mi velünk, mert betegek, mert már kimozdulni sem tudnak a házból. Kérünk arra, hogy ahogy ide gondolnak, őket is tölthesse be Szentlelked ereje, a gyülekezet közösségének a szeretete. Köszönjük mennyei atyánk, hogy mi egy nép lehetünk tebenned. Köszönjük, hogy a te Lelked eggyé formált bennünket Jézusban. Az ő nevéért hallgasd meg imádságunkat. Ámen. Igehirdetés A pünkösdi történetet olvasva, készülve az igehirdetésre, a Cselekedetek könyve második részét kezdtem olvasni, és miközben ezt tettem, eszembe jutott, hogy miről volt szó az év első ünnepi istentiszteletén. Akkor is e könyvet kezdtük el, éppen a mostani igeszakasz fényében. Bátorított Isten, hogy Jézus nemcsak akkor munkálkodott, amikor a földön járt, hanem mennybemenetele után, a Szentlélek kitöltetése után ugyanúgy munkálkodik Lelke által az övéi életében és életén keresztül. Átgondolva az elmúlt hónapokat, belegondoltam abba, hogy bennem, általam nem mindig sikerült, hogy munkálkodott Isten Lelke. Volt, amikor erőtlennek éreztem magam erre. Azt is tudom, hogy nem volt könnyű örömmel végezni azt, amit Isten Lelke akart végezni általunk, vagy bennünk. Talán ezért is ragadott meg Isten Lelkének a személye az üzenetre nézve, hogy tisztázzuk újra, hogy Isten Lelke munkájánál nem a mi emberi erőnkről van szó, nem a hívő emberi erőtlenség, vagy erő érzéséről, hanem csakis kizárólag az ő erejéről. Amit mi tehetünk az Úrért, egyáltalán az, hogy övéi lehettünk bűnbánattal, ahogy Pünkösdkor is történt, az egyedül Isten Lelke munkája. Minden kegyelem. Ha a bibliai történetben Jézus mennybemenetele történeténél vagyunk, de mégis pünkösdi üzenettel. Hogyan munkálkodik Isten Lelke, miért jött el ő a földre Jézus szerint? Mire vonatkozik az ő Lelkének ereje, munkája? A pünkösd szó, a pentekoszté, az ötvenedik, Húsvét után az ötvenedik napon valóban eljött Isten Lelke. Tíz nappal korábban, Jézus megígérte, a mennybemenetele előtti utolsó percekben, nagyon fontos üzenetet akart elmondani a tanítványoknak, mielőtt még visszament a láthatatlan világba az Atyához. A történetben önmagában szép és beszédes, hogy ott van a Szentháromság isteni személyének a titka; Uram, szólítják meg az övéi. Aztán beszél arról, hogy csak az Atya hatalmához tartozik és beszél a Szentlélekről, aki eljön majd. A Szentháromság titkát nem tudjuk megmagyarázni, amikor gyerekeknek beszélünk róla, képekben próbálunk beszélni. A lehetetlent próbáljuk meg, mert mindig együtt van a három és az egy, amint ebben a történetben is látszik. Isten Lelke eljövetele, kitöltetése is önmagában titok. Tapasztalták az erejét, a személyi jelenlétét, de nem lehet igazán leírni azt sem, ahogy eljött. A Szentlélek 2
3 személyében átélték a tanítványok, hogy ismét kapcsolatban vannak az Úrral, aki már nem volt testileg velük, feltámadott testben sem. Ha nem jött volna el a Szentlélek Pünkösdkor, akkor nem tudhatnánk semmit Jézusról, akkor olvashatnánk a Bibliát, ha meg lenne egyáltalán, és semmit sem tudnánk Jézusról, Istenről, mert nem lenne vele kapcsolatunk. A Szentlélek személye a Szentháromságon belül azt hangsúlyozza nekünk, hogy így lehet személyes kapcsolata a bűnös embernek Istennel. Ne felejtsük el újra mondani, a bűnös embernek Istennel. A hívő ember is bűnös ember, csak már kegyelmet nyert bűnös. Aki pedig még nem fogadta el a kegyelmet, elfogadhatja bármikor, hiszen itt az ige, itt van Jézus az igén keresztül és Lelke által munkálkodik. Már akkor, ott Pünkösdkor tapasztalható volt, hogy nem valami Csillagok háborúja filmhez hasonló erő jött el a midikloriánok munkája nyomán a fiatalok sokszor így képzelik el a Szentlelket. Isten Lelke személy. Isten Lelke valóságos Isten, csak nem földi, testi formában, hanem kézzelfogható valóságként, csak láthatatlanul. Viszont vannak jelei az ő eljövetelének. Arról olvastunk, hogy szélviharhoz hasonló zúgás próbálja leírni a Lélek jelenlétének egyik jelét. A bibliai nyelveken héber és görög egyaránt a lélek, a szél, a fuvallat ugyanaz a szó. Isten Lelke munkája olyan, mint a szél, olyan hatalommal is. Aztán valamilyen lángnyelvek jelentek meg, valamilyen tűzszerűség, ami aztán megállt a tanítványok fölött. Ezek is titkok, a Szentírás próbálja leírni a jelét annak, ami szinte leírhatatlan. Ne felejtsük, a tűz mindig Isten jelenlétét képviselte, vagy ítélet, vagy kegyelem, isteni hatalom, isteni személy, akit tűz vesz körül. Gondolhatunk arra, amikor Mózes előtt az égő csipkebokor látható, ami nem ég el. Jézusra, amikor a Szentlélek eljött megkereszteltetésekor, galambhoz hasonlót látott Keresztelő János leszállni. A tanítványok esetén Pünkösdkor valami tűzszerű és a tanítványok elkezdtek más nyelven beszélni. Ez is nagy csoda volt. Jó olvasni azon nemzetek nevét, akik a saját nyelvükön hallották beszélni a tanítványokat. Ott beszéd és fül csoda is történt. Ez volt a jele annak, hogy eljött a Szentlélek Isten. A tanítványok kérdése ugyanúgy valami testi, földi dologra vonatkozott és kiderült, hogy nem az fog bekövetkezni Pünkösdkor. A tanítványok azt remélték, hogy most van annak az ideje, hogy a dicsőséges feltámadott testben ott levő Jézus elkezdi végre azt az uralmat, amit már nagyon vártak, elűzi a gonoszokat, vagy rákényszeríti a legnagyobb gonoszokat, hogy azok is megtérjenek hozzá, tanítványokká váljanak. Vagy elpusztul az ellenség, vagy mindenki majd engedelmeskedik neki, mert végre elkezdődik az az uralom, amiért már nagyon várták a Messiást. Egy helyzetben például Jakab és János az édesanyjukkal együtt azt kérték Jézustól, hogyha majd eljön dicsőséggel, akkor majd ők a jobb és baloldalán ülhessenek. Szerették volna tehát a földi királyságot, ahol majd szó sincs fárasztó munkáról, semmi szenvedésről, nincs erőtlenség, a misszió is legfeljebb úgy képzelhető el, hogy nem juhokként mennek a farkasok közé, hanem a farkasok mennek a juhok közé és mindenki egyből megtér majd, ki sem ejtik szinte Jézus nevét, mert majd eljön a földi királyság. Jézus azonban azt mondta, hogy nem ez következik be. 3
4 Nem földi, fizikai értelemben vett uralomról van szó, hanem lelkiről, Isten Lelke jön majd és ő kezdi el az uralmat mert ez uralom, csak nem földi értelemben. A Szentlélek által az övéiben és az övéi életén keresztül ezen az egész világon Isten uralma fog megvalósulni. Tehát kétszeresen is szó van az erőről és a hatalomról ebben a történetben. Az egyik, amikor Jézus ezt mondja: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy az alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Itt most csak röviden szeretnék arra utalni, hogy természetesen földi uralom is megvalósul, amikor az Atya uralkodik, de ez a tanítványok és a mi számunkra is akkor jön el a maga teljességében, amikor Jézus eljön. Az új ég és az új föld dicsőségében már földi, dicsőséges fizikai formában is megvalósul. Addig viszont lelki módon valósul meg az Isten uralma de nagyon valóságosan és titokzatosan. Az Atya hatalma és uralma olyan, amit nem mindig foghatnak fel az övéi sem, csak utólag döbbenünk rá mi is néha arra, hogy Isten mi mindenre képes. Vannak dolgok, amit az Atya a maga isteni hatalmából nem akar az övéire bízni, azt ő végzi. Gondoljunk arra, hogy Isten hatalmasan munkálkodik a világban, de nem távoli Úrként, hanem mennyei Atyaként. Tehát, az az Úr, aki ma is uralja a világot, aki a földön uralkodik a mi mennyei Atyánk, csak nem mindig bíz ránk mindent. Van, amit csak ő akar elvégezni. Azonban a folytatás jelzi, hogy van, amit viszont ránk akar bízni. Amit ránk akar bízni, ott is azt mondja, hogy ugyanaz a hatalom és uralom, mint az Atya hatalma, csak itt a Szentlélek ereje. A Szentlélek viszont már itt a földön, a mi életünkben. Itt nem titokzatoskodik, láthatatlan valóság, de valósággal átélhető munka, személyes kapcsolat vele. Nemcsak bennünk, hanem általunk is az ő isteni hatalmát megvalósítja. A Lélek ereje titok, amint az Atya hatalma is titok. Az Atya hatalma az az ő dolga az üzenetben, a Lélek ereje viszont a mi dolgunk. Amíg Jézus a földön volt, akkor is ő maga munkálkodott látható módon és a tanítványain keresztül. Most már nincs itt testileg, a mennyben van, de az övéin keresztül nagyon is jelen van, a Lélek ereje által mind a két isteni személy, az Atya hatalma és a Lélek ereje. Csodák történnek Pünkösd óta is, valóságos csodák, azért, mert az Úr tanítványai a helyükön vannak, a küldetést teljesítik. Sok csoda történik, amikor a bűnös ember rádöbben arra, hogy Isten nélkül él, de megismeri az Úr Jézust és egyszer csak megváltozik az élete. A Lélek ereje az ő személyes kapcsolatában munkálkodva bennünk is, mindenképpen bennünk végez el sok mindent. Ez fontos. Saját maguk miatt a tanítványoknak is szükségük volt a Szentlélek erejére. Ezért mondja Jézus, hogyha békétlenek vagytok a Szentlélek majd megvigasztal, megbékéltet, ha nyugtalanok vagytok, akkor is az ő békességét adja. Ha valaki gyászol, számára is nagyon fontos a Lélek vigasztalása. Ez nem pszichológiai gyakorlatok során kialakult állapot, hanem Isten Lelke munkája, hogy a gyászban megvigasztal. Ha bánod a bűnödet, szégyelled magad, Isten Lelke a bűnbocsánat örömét munkálja Jézusra mutatva. Tehát, bennünk is munkálkodik, erővel, hatalommal. Ennek néha fizikai megnyilvánulásai is vannak. Patkós Sára testvérünk, aki a cigánymisszióban testvérével együtt nagyon sok munkát végzett, most már nem tud misszióba menni rákos betegsége következtében és már csak néhány hónapja van hátra emberileg. De ő Isten Lelke által 4
5 olyan erőt tapasztal, hogy az csoda. Amikor legutóbb nála voltam, akkor elmondta, milyen hálás, hogy nincs annyira súlyos rosszulléte, mint ahogy sok pasaréti kedves testvérének, akik hasonló esetben fizikailag is nagyon nehéz rosszullétet élnek át. Ő az Úr ajándékaként éli meg, hogy fizikailag nincs rosszul, de amikor rosszul van, akkor is az Úr kegyelméből kell élnie, mert Isten Lelke erejéből éli a hitét, az életét, sok mindent tapasztal fizikailag és lelkileg az Úr áldásából. A Szentlélek ereje nagyon fontos nekünk is, vagy akkor, amikor végre megtérünk az Úrhoz, vagy akkor, amikor tanítványaiként szeretnénk az ő dicsőségére élni. Viszont, van amikor Isten Lelke ereje ez is fontos azért fontos nekünk, hogy használhasson Isten. Jézus itt erről beszél: Vesztek erőt, amikor eljön a Szentlélek rátok és lesztek nekem tanúim. Tehát a Lélek nemcsak azért jön, hogy a tanítványoknak jó legyen, hanem inkább azért, hogy nekik is jó legyen, legyen Jézussal kapcsolatuk, de azoknak is lehessen, akik még nem tartoznak Jézus követőihez, nemcsak bennetek, hanem általatok munkálkodik Isten Lelke ereje. Erre lássunk egy bibliai példát. Pál apostol háromszor is kérte Istentől, hogy vegye el tőle a tövist, szeretett volna fizikai módon is átérezni valamit abból, hogy Isten Lelke milyen erős. És valóban kapott erőt, csakhogy nem földi királyság és uralom gondolati szintjén, hanem a lelki uralom valóságában. Azt tapasztalta, hogy megmaradt az erőtlenség érzése, fizikailag, testileg egyáltalán nem érezte magát erősnek. Valószínű, hogy mindez zavarta az ő missziói munkáját is, amikor azért imádkozott, hogy az Úr vegye el tőle a tövist, mert akkor jobban tudná őt szolgálni is. De Isten Lelke ereje abban mutatkozott meg, hogy elég kegyelmet kapott, az ige és a Szentlélek valósággal munkálkodott az életében, maradt az erőtlenség és dicsekszik vele, mert Isten ereje így mutatkozik meg igazán az életében. A lelki uralom tehát azt jelenti, hogy van amikor emberileg teljesen érthetetlen módon valósul meg, de megvalósul az övéi életében is, azért, hogy általuk is megvalósuljon. Pál apostol ezért fontos példa. Ha valaki már próbált a munkahelyén úgy dolgozni, hogy nincs semmi ereje, fizikai és lelki ereje sem, és imádkozott és egyszer csak nem változott semmit sem az érzése, mégis elvégezte a munkát. Miért? Mert Isten Lelke munkálkodik. Emberileg elképzelhetetlen, de nála valóság, mert Isten Lelke isteni személy. Hit által munkálkodik ez nagyon fontos. Nem az érzéseink a döntők, hogy erősnek, vagy gyengének érzem magam, hanem, hogy mit hiszek. Isten Lelke bennünk lakozása is hit által valósul meg. Ez is nagy titok. Valóságos szeretet kapcsolat, tudom, hogy az Úr velem van, bízom ebben. Amikor minden jól megy és sikeresek vagyunk, átérezzük, hogy minden sikerül, még a misszióban is egyből mindenki megtér a bizonyságtételünkre, ez is hit által fogható számunkra. Hogy nehogy elbízzuk magunkat, hogy megy ez Isten nélkül is, mi mindig hit által tapasztaljuk meg Isten erejét. Először az a hangsúlyos, hogy eljött Isten Lelke és valósággal munkálkodik bennünk és általunk, de hogy akkor és ott Jézus szerint mire vonatkozik az Isten Lelke ereje szüksége, hogy Jézus azt mondta, tanúim lesztek nekem, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Judeában és Samáriában és föld mind végső határáig, majd utána felemeltetett és átment a láthatatlan világba. A feladat tehát az, hogy tanúi lesznek, megismertetni az Úr Jézust, hogy ki ő, mit tett, amíg a földön járt 5
6 és utána is mi mindent cselekszik; élettel és szóval tovább adni azoknak, akik ezt nem tudják. Jézus tanítványai vele éltek három és fél éven át legalább. Pál apostol már Péteréktől tudhatott meg sok mindent, hiszen ő nem élt együtt Jézussal a földi élete során. Pál sok mindent tanulhatott meg az apostoloktól, illetve Isten Lelke által kijelentette számára mindazt, ami fontos volt. Ő is és a tanítványok is így tettek bizonyságot Jézusról. Tehát, szólt az ige, Isten Lelke által életté vált és egyszerre Jézushoz tértek. Fontos tehát, hogy ige nélkül nincs számunkra Isten Lelke. Isten Lelke se többet, se kevesebbet soha sem mond annál, mint ami az Írásban ki van jelentve. Itt van az Írás viszont, olvasom és Isten Lelke munkálkodik. A kijelentés tanúim lesztek tehát azt jelenti, hogy az életem, a beszédem és a viselkedésem megmutatja, kicsoda Jézus, mit tett értem is, mit tett ezért a bűnös világért és Isten Lelke munkálkodik. Nem egyszerű Júdeában, illetve Jeruzsálemben, Samáriában és a föld végső határáig tanúskodónak lenni. Mit jelentett Jeruzsálemben a tanítványoknak? Láttuk, hogy Pünkösd napján, amikor eljött a Szentlélek hatalmas erővel az történt, hogy a tanítványok a beszédükkel és egész viselkedésükkel elkezdenek tanúságot tenni arról, hogy valójában mi történik ott. Utána Péter még célzatosabban, konkrétabban tanúságot tesz Jézusról. Viszont vannak olyanok, akik hallják, látják a tanítványokat és azt mondják, biztosan részegek, gúnyolódnak. Már Pünkösd napján, a Szentlélek kitöltetésekor voltak Jeruzsálemben gúnyolódok, később lettek ellenségek, akik elkezdték üldözni a tanítványokat. Maga Pál, illetve Saul is így kezdte. Mire volt a gúnyolódóknak szükségük? Jézusra. Aki gúnyolódik, úgy tűnik, hogy Isten Lelke még nem látszik meg az életén. Mintha Isten Lelke nem lenne elég erős még az ilyen gúnyolódó számára? Dehogy nem! Nem tudjuk, hogy az a háromezer zsidó ember, aki megtért azon a napon, azok között volt olyan is, aki a gúnyolódók közé tartozott korábban? Lehet, mert ha egy gúnyolódó a tanítványtól hallja a tanúságtételből, hogy kicsoda Jézus, Isten Lelke által bármikor odatérhet az Úrhoz. Jeruzsálem lelki értelemben azt jelenti, hogy akik hozzánk a legközelebb vannak. A tanítványok zsidó emberek voltak, Izrael népe tagjai és számunkra nagy öröm, hogy Isten Lelke elkezdett munkálkodni Isten népe között. Nem földi királyság formájában, de lelkileg. Ki van hozzád a legközelebb a családban, aki gúnyolódó? Milyen nagy ajándék, hogy nem a gúnyolódás ténye a döntő, hanem, hogy az Úr Jézust képviseljük. Isten Lelke ereje azt az embert is bármikor megnyerheti. Samária, Júdea azt jelenti, hogy még mindig a zsidóság. Samária azt jelenti, hogy fizikailag közel vannak hozzánk, de lelkileg borzasztóan távol. Valamennyien ők is istenesek, hisznek Izrael Istenében, de másképp gondolkodnak, sőt ők nem is fogadják el a Messiást. Samária azokat jelképezi, akik óriási ellenség; Jakab és János az egyik falura tüzet akart kérni, mert nem fogadták be Jézust és őket. Anynyira kiborultak ezen a tényen, hogy Jézustól kérdezik meg, akar-e tüzet bocsátani rájuk, hogy pusztuljanak el. Samária azokat jelképezi, akik lehet, hogy fizikailag közel vannak hozzánk, de lelkileg nagyon távol és ráadásul a jelenlétük bántó, mert ők az ellenségeink. Nem szívesen találkozunk velük, kerüljük őket, mint ahogyan Samária tartományát kerülték a zsidók. Az irgalmas samáriai történet is azt jelzi, hogy óriási probléma, hogy az ellenség segít. 6
7 Van olyan számodra, aki fizikailag közel van hozzád, jelképes értelemben nem Jeruzsálem, nem családtag, de lehet, hogy közel lakik, vagy a munkatársad, de ő samáriai, aki sokszor megbántott már, felbosszantott és úgy tűnik, lehetetlen számára Jézusról beszélni, vagy egyáltalán előtte Jézust említeni. A föld végső határáig kifejezés, a pogányokat jelenti. Izrael népe számára tilos volt lábukat betenni pogány házába, mert akkor tisztátalanná lesznek. A pogányok azok, akik abban a korban hatalmon voltak, Róma az elnyomó uralmat jelképezte, illetve akik más nyelven beszéltek. Milyen nagy csoda, hogy Pünkösdkor a más nyelven beszélők is megértették az evangéliumot. Akkor ott ők még olyan zsidók voltak, akik diaszpórában éltek, nem Izraelben, de az ünnep miatt Jeruzsálembe jöttek. A más nyelvek azt jelenti, hogy a pogányok nyelvén is hangzik az evangélium. Számunkra a föld végső határa azt jelenti, hogy a más nyelven beszélők azok, akiknek úgy érzem nem tudok Jézusról beszélni. Lehet, hogy a gyermekemnek kicsi korában még tudtam beszélni az Úr Jézusról, de kamasz korban már másképp viselkedik, ő családtag, de lehet, hogy olyan távol van, mintha más nyelven beszélne. De a pogányok azok, akiket ha megérintünk, akikkel ha kapcsolatba kerülünk, akkor tisztátalanok leszünk. A pogányok azok, akik egészen másképp élnek, abszolút istentelenül, de nekik is szükségük van Jézusra. A tanítványoknak is szükségük volt arra, hogy Isten erejében lássák a munkát, mert arra volt szükségük, hogy Jeruzsálemben, Judeában, Samáriában és a föld végső határáig hirdessék az Urat. A jeruzsálemi üldözés fenyegetettséggel indult, amikor még elsősorban lelkileg bántották őket, fizikailag még nem és a gyülekezet imádkozott, hogy a tanítványok, az apostolok bátran szólhassák a Jézusról szóló evangéliumot. Urunk, add, hogy a te Lelked erősítsen bennünket. Szükség van erre, mert félünk, nem merünk megszólalni. A nem hívő férj, vagy feleség lehet, hogy nagyon nehéz természetű, talán még bánt is és nagyon jó Péter levelében azt olvasni, hogy van amikor nem szükséges szólni, elég a csendes életvitel, mert Isten Lelke ereje a csendben is munkálkodik. Az engedelmes élet a feleségnek, vagy férjnek megnyeri a nem hívő társat, csak ehhez erőt kell kérni, lehet, hogy naponta. Illetve, nem is erőt kell kérni, hanem elfogadni a Szentlélek erejét. Samária azt jelentette a történetekben, hogy a gyülekezet olyan jól érezte magát Jeruzsálemben, Izrael népe tagjai közül megtértek Jézushoz, hogy nem akartak misszióba menni. A mennyei Atya titokzatos hatalma a jeruzsálemi üldözést használja arra fel, hogy kénytelen legyen a gyülekezet tagjainak többsége elmenekülni és így mennek Samáriába is, ahol sokan megtérnek. A jeruzsálemi gyülekezet számára kellemetlen volt külsőleg, de így elkezdték végezni a missziót. Mi megtehetjük, hogy nem megyünk misszióba, nem foglalkozunk a körülöttünk élőkkel, de mi van, ha a mennyei Atya titokzatos módon elkezd valamit velünk végezni lehet, hogy kellemetlen dolgot és egyszer csak elkezdünk mégis Jézusról beszélni. Az Atya bármikor megteheti velünk is ezt. A legnehezebb a pogányok kérdése volt, még Péternek is dehogy ment volna be Kornéliusz házába, de Isten Lelke a látomáson keresztül háromszor kellett, hogy meggyőzze. Nehezen értette, miért történt ez az egész, csak utána döb- 7
8 bent rá és bement a pogány házába. A jeruzsálemi gyülekezet tagjai is számon kérték tőle, hogy merészelte betenni a lábát a pogányok közé és Péternek továbbra is nehéz a pogányok kérdése. A Galatákhoz írt levélben olvashatjuk, hogy egyszer feláll a pogány keresztyének asztalától, mert megérkeztek a jeruzsálemi zsidó keresztyén testvérei és attól félt mit gondolnak róla, hogy együtt vacsorázik a pogány keresztyénekkel és átment a zsidó keresztyének asztalához. Isten Lelke erejét akkor Pál apostolon keresztül mutatta meg, aki határozottan elmondta Péternek, hogyan viselkedik. Péter úgy viselkedett, mintha nem ismerné Jézust, mintha Isten Lelke nem egy nagy közösséggé formálná az ő népét. Péter számára ilyen nehéz volt annak a tudomásulvétele, hogy már nemcsak Izraelről van szó, hanem pogányokról is, akiket Isten Lelke szintén szeret. Nekünk is szükségünk van Isten Lelke erejére, akkor is, ha el szeretnénk menni Samáriába, vagy a föld végső határára. Isten Lelke ereje akkor is valóság, ha fizikailag erőtlenek vagyunk, mert ő Isten. Abban bátorít bennünket, hogy amiben nekünk van szükségünk az ő erejéből, azt nekünk adja. Az igében azonban arról is szó volt, és most már ez a hangsúlyosabb, hogy azért, hogy lehessünk tanúk. Tanúk az életünkkel, a szavunkkal Jeruzsálemben, azaz a hozzánk legközelebb levőkhöz, de azután megyünk tovább is. Ki a te samáriaid, a te pogányod, vagy ki a te jeruzsálemi embered, akiket szerethetsz, akikben Isten Lelke munkálkodhat azért, mert tanúja leszel Jézusnak. Imádkozzunk! Magasztalunk téged mennyei Atyánk azért, hogy még nekünk is adtad Lelked ajándékát. Szeretnénk hálát adni azokért, akiken keresztül mi is megismerhettük az Úr Jézust. Hadd adjunk hálát azért is, hogyha rajtunk keresztül ismerhették meg mások is a családban, iskolában vagy munkahelyen. Magasztalunk téged Atyánk, hogy annyiszor adtál erőt, adtad Szentlelked erejét, hogy tanúskodhassunk, pedig nem volt erőnk hozzá, nem éreztük alkalmasnak magunkat és szavat adtál a szánkba, vagy segítettél úgy viselkednünk, úgy élnünk, hogy látták rajtunk a Krisztust. Urunk, imádkozunk mindazokért közöttünk, akiknek a családban, iskolában vagy munkahelyen nehéz megélniük a hívő életet, segítsd őket, kérünk. Imádkozunk a kórházban levőkért, műtét előtt, vagy után levő testvéreinkért és beteg testvéreinkért is, azokért is, akik halálos betegek, a fizikai és lelki teher tekintetében is mutasd nekik Szentlelked erejét, Atyánk. Áld meg kérünk pihenéssel majd a pedagógusokat, diákokat, amikor eljön a vakáció ideje. Segíts nekünk is értelmesen eltölteni a pihenés idejét is, hogy a szabadságunk idejében is lássák rajtunk, hogy mi a tieid vagyunk. Imádkozunk Urunk azokért, akik ellenállnak az igének, a nehéz embereinkért, kérünk téged arra, adj nekünk türelmet és szeretetet. Imádkozunk népünkért és vezetőinkért egyaránt. Adj a mi vezetőinknek alázatot, könyörülj meg azokon Urunk, akik nehezen tudnak engedelmeskedni neked. Kérünk téged arra, hogy önként engedelmeskedjen neked minden vezetőnk annak, aki te vagy. Ámen. 8
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Bible Study Tips I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban
I. Biblia tanulmányozás kiscsoportban Miért? nem elég igehírdetőket meghallgatni? Vasárnapi igehírdetéseket vagy evangélizációkat? De igen, elég. Sőt csak olvasni a Bibliát is elég a megtéréshez és Isten
EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu
EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
Budapest-Rákosligeti Református Egyházközség
Budapest-Rákosligeti Református Egyházközség 2011. Június 12. 10 óra; Pünkösd-Vasárnap Istentisztelet 1172 Budapest, Ferihegyi út 21. Igét hirdet: Csizmadia Máté V. évfolyamos teológiai hallgató Kezdőének:
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
EBED-MELEK DÍCSÉRETE
Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán ISTEN TETTEI ÉS A MI TETTEINK Alapige: Róma 1,1-7 Pál, Krisztus Jézus szolgája, elhívott apostol, akit az Isten
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren
TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM
19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
gúnyolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg. ApCsel 2,1-13 Drága Gyülekezet!
2015. május 24. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Pünkösdi Istentisztelet 1 Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2 hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66
TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8)
Magyar Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8) Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9
Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert
Jézus órája János evangéliumában
MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,
JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8
Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
DERÉK ASSZONY HITE. Pasarét, 2012. július 19. (csütörtök) Földvári Tibor
Pasarét, 2012. július 19. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor DERÉK ASSZONY HITE Alapige: Péld 31,10-31 Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10
Pasarét, 2014. január 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza KIÁLTÓ SZÓ Lekció: Ézsaiás 40,1-10 Alapige: János 1,19-23 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Megtanulni megbocsátani
Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk
A gyarapodás üzenete 3. rész
Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).
Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,
A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima
www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
A megváltás története, I. rész
A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
Bérmálási vizsgakérdések
1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek
A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
Az Úr az! Hol van a kutya? Az Úr az!
Nézzétek el nekem ezt a képet, de valahogy a ma emberét úgy látom, hogy kezében tart egy okos eszközt, és az a mese kel életre, amikor a fiatalember vagy az a fiatal hölgy találkozik a békával. Ugye megvan
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem
Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse
HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)
MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
Bevezető gondolat. I. évf. 1. szám, 2013. Pünkösd
I. évf. 1. szám, 2013. Pünkösd Bevezető gondolat Az ember alapvető hivatása a szeretet. Nincs olyan ember, aki ne tudna szeretni. Isten a szeretet iránti vágyat mindannyiunkba elültette, azért hogy szeressünk,
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Bibliai tanítás a részegségről
Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL
Pasarét, 2015. március 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL Lekció: János 14,1-3; 15-21 Alapige: János 14,12-14 Bizony, bizony mondom nektek: Aki
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.
Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,
CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj
NINCS MÁS FUNDAMENTUM
Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,
A NÁZÁRETI. Lekció: János 1,44-52
Pasarét, 2013. december 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor Lekció: János 1,44-52 A NÁZÁRETI Alapige: Máté 2,19-23 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék
Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma
Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az
1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.
Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
Pozitív intézményi légkör
Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén
AMIKOR ELJÖTT A PÜNKÖSD NAPJA...
PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán AMIKOR ELJÖTT A PÜNKÖSD NAPJA... Minek az ünnepe a pünkösd? Sokan nem tudják. Még a neve sem árulja el, hiszen a pünkösd szó (görögül pentekoszté) egyszerűen csak ezt