Álláshírdetés. Idopontváltozás! December. XVI. évfolyam szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Álláshírdetés. Idopontváltozás! December. XVI. évfolyam szám"

Átírás

1

2

3 XVI évfolyam - 12 szám 2015 December Idopontváltozás! Álláshírdetés Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet a Dr Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtárba közművelődési programszervezői helyettesítő állás betöltésére Minimum feltételek: érettségi, legalább 1 év programszervezői gyakorlat, előírt képzés vállalása Az állás 2016 január 1-től tölthető be, a kinevezés időtartama a jelenlegi programszervező távollétének idejére, de legfeljebb 2016 november 30-ig szól mondó délutánt szerveztek a gyerekeknek Tanulóink csaknem fele tanult erre a délutánra egy-egy mesét, amellyel megörvendeztette társait Jutalmuk egy-egy emléklap és ajándékkönyv volt November 13-án délután a járási mesemondó versenyen képviselte iskolánkat Körmendi Zita (felkészítő: Tricskó Márta) és Berényi Lili Fanni (felkészítő: Szabóné Jernei Teréz) Lili 2 helyezést ért el, így a mesemondásával kiérdemelte, hogy a megyei mesemondó versenyen is részt vehetett November 26-án Kecskemétre látogattunk a Ciróka Bábszínházba, ahol a Lúdas Matyi című mesét néztük meg Ide már nem csak az iskolások jöttek el, hanem 10 nagy óvodás is csatlakozott hozzánk Színvonalas és különleges előadást láthattunk, amelyért érdemes volt ilyen messzire utazni! A decemberi hónap már a karácsonyi készülődés és a tél jegyében fog zajlani, de a mesék világa továbbra is az életünk része marad Tricskó Márta Az írásbeli pályázatot (szakmai önéletrajz, motivációs levél) 2015 december 10-ig lehet benyújtani, személyesen vagy postai úton Derekegyház Község Polgármesterénél (Postacím: 6621 Derekegyház, Kossuth u4) 3

4

5

6

7

8 A szerkesztôség címe: Telefon: 06 70/ Idopontváltozás! Adventi vásár Adventi jótékonysági vásár az Óvoda javára! Programajánló november 24 - december 24 Jótékonysági adventi vásár az Óvoda javára december 12 (szombat) 15 óra SZERETET c nemzetközi fotópályázat díjátadó ünnepsége, fotókiállítás megnyitója A kiállítás megtekinthető és 31 között a művelődési ház nagytermében Az elmúlt évekhez hasonlóan, a Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda Szülői Munkaközössége szervezésében a szülök és gyerekek által készített adventi koszorúk, kopogtatók, asztaldíszek, ajándékkísérők, ajándékok, apróságok november 22-től megvásárolhatók a Dr Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Süti & Café dolgozóitól A vásárból származó teljes bevételt az óvodás gyerekekre fordítjuk Érdeklődésüket, támogatásukat a gyerekek nevében is köszönjük! december 12 (szombat) 16 óra Falukarácsony óvoda, iskola, ápolóotthon,tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára! az akció keretében kérjük a lakosságot, hogyha lehetőségük van rá,hogy hozzanak az ünnepségre egy olyan fenyőfadíszt a művelődési ház nagytermében lévő karácsonyfára,amely otthon már felesleges, megunt A díszeket az ünnepség napján a karácsonyfára helyezzük december 13 (vasárnap) 16 óra Adventi gyertyagyújtás a polgármesteri hivatal előtti koszorún (3 alkalom) december 16 (szerda) 16 óra Örökzöld Nyugdíjas Klub évzáró találkozója december 20 (vasárnap) 16 óra Adventi gyertyagyújtás a polgármesteri hivatal előtti koszorún (4 alkalom) december 31 (csütörtök) 19:30-tól Szilveszteri mulatság Búcsúztassuk együtt az Ó évet, töltsünk együtt egy kellemes estét Szilveszterkor a művelődési házban Jegyek már vásárolhatók a művelődési ház könyvtárában és a Süti&Caffe Espressoban A jó zenét és a jó hangulatot Szabó Kornél biztosítja 2016 január 22 (Péntek) Idopontváltozás! A legszebb konyhakertek A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei Derekegyház immár második alkalommal csatlakozott a Kovács Szilvia ötletgazda (Karcag) által életre hívott A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei országos programhoz A tavalyi évben mindösszesen hárman vállalták a megmérettetést, akik idén is gondolkodás nélkül neveztek a versenyre Melléjük további hat kiskertművelő jelentkezett Mindannyian 50 m2-nél nagyobb kertet művelnek, a normál kategóriában indultak Nagy örömünkre szolgált, hogy közösségi kert kategóriában is érkezett nevezés az óvoda részéről A zsűrinek igen nehéz dolga volt a helyezések megállapításakor, hiszen a júniusban és augusztusban bonyolított helyszíni szemlék alkalmával megbizonyosodtunk arról, hogy minden jelentkező, a versenytől függetlenül is, folyamatosan rendben tartott, gyommentes, zöldségben, gyümölcsben, gyógy-és fűszernövényekben gazdag kertet tudott felmutatni Pontozási rendszer nem segítette a választást, ezért a bírálat során a lehető legtöbb szempontot vettünk figyelembe, kezdve a termelt növények sokféleségétől, a kertművelő által alkalmazott bio praktikáktól, egészen a terület nagyságáig és a művelő koráig Senkit sem kihagyva, minden egyes kertből a legnagyobb értéket kiemelve mutatjuk be a verseny résztvevőit Magyar Kultúra Napja 1 helyezett Lantos Ferenc és felesége a rendkívül Idopontváltozás! 2016 február 27 (Szombat) Fergeteges Falufarsang Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Békés, Boldog Új Évet Kívánnak a Művelődési Ház dolgozói! 8 sokféle gyümölcsfával beültetett, de emellett a csepegtető öntözésnek köszönhetően üde zöldségekben is bővelkedő kertben vegyszermentesen, többféle bio növényvédelmi praktikát bevetve termel a család számára finomságokat 2 helyezett Olaszné Munkácsi Gizella kertje

9 XVI évfolyam - 12 szám 2015 December mintaszerű, pihenőkertnek is beillik a zöldségeket körülölelő nyírt gyep, melyet gyümölcsfák öveznek A szintén második helyezett Gyovai Mária néhány éve művelés alá vont kertjében tetszetős káposzták, ízletes paradicsomok termettek a fóliasátor alatt 3 helyezett Bartucz Andrásné idős kora ellenére kitartóan beműveli minden évben nagyméretű kertjét Őrzi a régi őszi mák, fokhagyma, uborka, bab vetőmagokat Mihály Rókusné és Mucsi János változatos zöldségfélékkel, napraforgóval, bőven termő málna kordonnal büszkélkedhet Legkülönlegesebb zöldségek - Kisalaki Józsefnénál Tompaháton idén a gyönyörű zöldség kordonok mellett különleges zöldségféléket is találtunk Legszebb kukoricás - Gergely Ferencné és férje kertjében a család zöldségszükséglete mellett haragoszöld kukoricák is teremtek a jószágok nem kis örömére A felnövekvő nemzedékek kertkultúrájáért - A Derekegyházi Napköziotthonos Óvodában a szülők és az óvodapedagógusok is úgy gondolják, már kisgyermek korban ismerkedni kell a kertészkedés alapjaival ahhoz, hogy a későbbiekben tudatosan törekedjenek a fiatalok egészséges életmód kialakítására, melynek része lehet a helyben megtermelt zöldség és gyümölcs is Különdíjasok Legkülönlegesebb Fűszerspirál Dr Sági Bernadett és Kutasi István fiatal koruk ellenére, a mai modern, rohanó világban munka után még kertet művelnek, méhészkednek, kecskéket tartanak Különleges fűszerkertjük elnyerte a zsűri tetszését Legillatosabb Kert - Kékegyi Dorottya és Kovács Sándor kertjében (Dorka Fűszerháza ) több tucat különféle fűszer- és gyógynövény terem Méltón kapták a Legillatosabb Kert különdíjat Az emléklapok átadására a Süteményfesztivál kereteiben kerítettünk sort, ahol egyúttal egy szépséges, marcipán zöldségekkel díszített tortát fogyaszthattunk el közösen Ezúton szeretnénk megköszönni a program résztvevőinek, hogy a szemlék során gyönyörködhettünk szépen művelt kertjeikben, tanulhattunk praktikáikból, erőt és hitet kaptunk kertjeink további műveléséhez Ponicsán Péter, Korom Erika, Ponicsánné Gyovai Ágnes 9

10

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

XV. évfolyam - 12. szám 2014. December Csupor Piac Sikerrel debütált Derekegyházon a Csupor Piac, ahol kézműves termékekkel és házi készítésű finomságokkal találkozhattak az érdeklődők. A piac fizetőeszközként

Részletesebben

Derekegyháziak Wizz Air Budapest Félmaratonon.

Derekegyháziak Wizz Air Budapest Félmaratonon. XVI évfolyam - 10 szám 2015 Október Idopontváltozás! Derekegyháziak a 30 Wizz Air Budapest Félmaratonon Rekordot jelentő bő 16 ezres nevezői létszámmal, ragyogó napsütésben zajlott az esemény 2015 szeptember

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1.

Bemutatkozik új programszervezo. Falukarácsony. Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Január. XVII. évfolyam - 1. XVII. évfolyam - 1. szám Programajánló január 20. (Szerda) Nyugdíjas Klub 2016. évi első Klubnapja január 22. (Péntek) Magyar Kultúra Napja január 30. (Szombat) DerekDarts - Darts kupa február 13. (Szombat)

Részletesebben

A szerkesztôség címe: Telefon: 06 70/

A szerkesztôség  címe: Telefon: 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 4 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 9. szám 2015. Szeptember Idopontváltozás! Felhívás Idopontváltozás! Ingatlan értékesítés A VITALITÁS

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka

Részletesebben

XVI. évfolyam - 1. szám Január

XVI. évfolyam - 1. szám Január XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január 5 XVI. évfolyam - 2. szám 2015. Február Programajánló február 20. (Péntek) Farsang az iskolában február 25. (szerda) 16:00 Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója február

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: 6 06 70/59-323-59 XVI. évfolyam - 1. szám 2015. Január január 28. (szerda) 16:00 Derekegyház régen és ma Előadás és kisfilm vetítése Derekegyház

Részletesebben

XI. évfolyam - 10. szám 2010. Október-November 50. Házassági évforduló 50. Házassági évfordulójukat ünnepelték november 22-én Csatordai István és neje Virágos Ilona. Falukarácsony! Derekegyház önkormányzata

Részletesebben

XV. évfolyam - 3. szám Kezdetben sok érdeklődő volt, de sajnos csak érdeklődtek. Többen mondják ma is, hogy szeretnének jönni néptánc oktatásra. Erre én mindig felteszem a kérdést az órákon: Itt vannak,

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október 9 XIII. évfolyam - 10. szám 2012. November Ágoston Anita (Szentes) Klub 99 (Nagymágocs) Yasmine hastánccsoport (Tompahát) Könyvtár TOP lista - október Henning Mankell:

Részletesebben

XVI évfolyam - 5 szám 2015 Május Idopontváltozás! Labdarúgó eredmények A lakosság figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei évi programban való együttműködés meghosszabbításáról

ELŐTERJESZTÉS. A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei évi programban való együttműködés meghosszabbításáról ELŐTERJESZTÉS A legszebb konyhakertek - Magyarország legszebb konyhakertjei 2018. évi programban való együttműködés meghosszabbításáról 1. előterjesztés száma: 340/2017 2. előterjesztést készítő személy

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

2015. január - december TARTALOM:

2015. január - december TARTALOM: Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Alsós munkaközösség munkaterve

Alsós munkaközösség munkaterve Alsós munkaközösség munkaterve 2013-2014. Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai

2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai 2015. február 25-ei rendkivüli képviselő-testületi ülés határozatai A Képviselő-testület 4 igen, 0 nem, 1 tartózkodással hozza meg alábbi határozatát. 20/2015. (II. 25.) számú Képviselő-testületi határozat

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5

Részletesebben

Szép Karácsonyi mûsorral ünnepeltek a derekegyháziak

Szép Karácsonyi mûsorral ünnepeltek a derekegyháziak á z h i y g e k e r e D Hírek szám. 1 am y l o vf X. é ár janu. 9 2 00 vont a h k i len Megje a! A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs kiadvány. Iskolások előadása

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

XV évfolyam - 4 szám 2014 Április Tüdoszurés A 40 év feletti biztosítottak részére az évente egy alkalommal igénybe vehető térítésmentes lakossági tüdőszűrést csak abban az esetben tudjuk elvégezni, amennyiben

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi terve Január 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat Pótszilveszter Nyugdíjas Klub 18-5. Vasárnap 6. Hétfő Taggyűlés Nyugdíjas Klub 18-7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök

Részletesebben

ÓVODA SZEPTEMBER OKTÓBER

ÓVODA SZEPTEMBER OKTÓBER 1. CS 2. P 3. Szo 4. V 5. H 6. K Óvónői értekezlet 7. SZ Díjbekérő kiküldése 8. CS Átutalásos fizetés Kisboldogasszony Rádulyné D. Andrea 9. P Átutalásos fizetés 10. Szo FUSS A RÁKGYÓGYÍTÁSÉRT Szabóné

Részletesebben

XV. évfolyam - 2. szám 2014. Február megfejtve a jelképes üzeneteket a mese analógiájára megoldást kaptak saját problémáikra, életkérdéseikre is. Ezért is alkalmazzák a mai kor vívmányát is a meseterápiát,

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra

Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

XIV. évfolyam - 9. szám 2013. Szeptember megoldásában, közben a gyerekek játszva fejlesztik saját képességeiket. A pedagógusok a tesztmegoldást követően azonnal megkapott viszszajelzések segítségével figyelemmel

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK

2015. OKTÓBERI PROGRAMOK SZAKMAKÖZI MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 6100 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Szent János tér 3. Telefon/fax:76/462-364 e-mail:szakmakozimuvelodesihaz@gmail.com 2015. OKTÓBERI PROGRAMOK Október 1. Csütörtök Október

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

XVII évfolyam - 3 szám 2016 Március Rajzfilmek a '80-as évekből biztos van, amit még nem láttál! március 26 (szombat) 14:00 Kreatív Hobby műhely Programajánló Net-nagyi Folytatódik a számítógép használati

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

XV Évfolyam - 9 szám A művelődési házban az Egészségfejlesztési Program jóvoltából 10 pár bot áll rendelkezésre, azonban akinek van saját eszköze, hozza magával A részvételi létszám korlátozott, így a

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala

Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 28 aug 29 aug 30 aug 31 1 2 10.00 alakuló munka és balesetvédelmi oktatás 9.00 osztályozó vizsgák kréta tanfolyam és tesztírás munkaközösségi

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 31 1 2 3 4 5 6 1. szept. 1-6 tantestületi munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák osztályfőnöki munkaközösség e 7 8 9 10 11

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei

A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei A legszebb konyhakertek Magyarország legszebb konyhakertjei Kovács Szilvia - ötletgazda Újfajta nézetek okok Manapság szinte csak a nagyszülők foglalkoznak zöldséges kerttel! Az öregektől megkapunk mindent!

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

óra osztályfőnöki órák

óra osztályfőnöki órák szeptember 1. csütörtök 8.00 majd 5. óra 5. óra 6. óra Első tanítási nap - TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2-3-4. óra osztályfőnöki órák angol nyelvi szintfelmérés az 9.A, 9.B, 9.D osztályokban tájékoztató a közösségi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény

Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája. esemény dátum tanítási nap sorszáma tanítás nélküli munkanap sorszáma Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája és Szakiskolája nap egyéb esemény időpont (óra:perc) felelős 2015. augusztus

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A MESEKERT ELNEVEZÉSŰ, ÓVODÁSOKNAK MEGHIRDETETT VERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. január 22. rendező intézményének neve: Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e 1. A 2 0 1 8 / 2 0 1 9 - e s t a n é v m u n k a r e n d j e Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma tanítási munka 2018. augusztus 21. kedd 22. szerda 23. csütörtök Munkaközösségi

Részletesebben

Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban

Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán. indulás:14:15 Kísér: Türjei Zoltán. Rend a csoportokban Októberi programok: Faliújság: 3.csoport október 1. szerda este október 2. csütörtök október 3-4-5. A zene világnapja Shakespeare az opera színpadán Koncert a MOM Kulturális Központban Kísér: Türjei Zoltán

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

XIII. évfolyam - 8. Szám 2012. Szeptember Családi események - augusztus Elhunyt: Könyvtár TOP lista - augusztus Rovatunkban az elmúlt hónap legsikeresebb, legtöbbször kölcsönzött könyvtári köteteiből szemezgetünk.

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

2013. Február XIV. évfolyam - 2. szám Bútorbörze 2013. március 2.-án (szombaton) 9:00-12:00 óráig a tűzoltószertárnál a művelődési ház használt bútoraiból (székek, szekrények, asztalok) börzét tartunk.

Részletesebben

A ös tanév ütemterve

A ös tanév ütemterve Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu 2014/2015-ös tanév

Részletesebben