AZ ÚR BESZÉDE MEGPRÓBÁLTA ŐT
|
|
- Liliána Mezei
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pasarét, szeptember 14. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR BESZÉDE MEGPRÓBÁLTA ŐT Lekció: Zsoltárok könyve 105,1-10 Alapige: Zsoltárok könyve 105,16-27; Amikor éhséget idézett elő a földön; és a kenyérnek minden botját eltöré, Elküldött előttük egy férfit, Józsefet, aki rabul adatott el; a lábait békóba szorították, ő maga vasban járt egészen addig, amíg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt. Elküldött a király és feloldotta őt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt; Úrrá tette őt az ő házán, és uralkodóvá minden jószágán; hogy főembereit tetszése szerint megkötözhesse, és véneit is bölcsességre taníthassa. És bement Izráel Egyiptomba, s Jákób a Khám földén zsellérkedék. És igen megszaporította az ő népét, és erősebbé tette elnyomóinál. Elváltoztatta azoknak szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, és álnokul cselekedjenek az ő szolgáival. Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront, akit választott. Elvégezték azok között az ő jeleit, és az ő csodákat a Khám földén. (...) Mert megemlékezett az ő szentséges ígéretéről, amelyet Ábrahámnak, az ő szolgájának adott. Kihozta azért az ő népét örömmel, és az ő választottait vígassággal. És odaadta nekik a pogányok földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét. Azért, hogy megtartsák az ő rendelését, és törvényeit megőrizzék. Dicsérjétek az Urat! Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk, a gyülekezet közösségében magasztalunk téged és imádunk, mert valóban emlékezhetünk csodáidra, nagy tetteidre, ha csak az elmúlt hetet is tekintjük. Ugyanakkor ahogy a zsoltárban is énekeltük, ámulunk
2 azon, ahogyan ránk is gondod van, megemlékezel rólunk is. És tudjuk, Urunk, hogy ez néha a nehézségeket és a bajokat jelenti, amelyek között megtartasz, amelyekből kiszabadítasz, amelyekben mindenképpen megtanítasz bennünket bízni tebenned. Köszönjük, hogy te ígéretet megtartó, hűséges Isten vagy. Imádunk, hogy az Úr Jézusban jelentetted ezt ki számunkra. Ma is hadd tekintsünk őrá. Hadd láthassuk a megváltót, a szabadítót, és valóban a szívünk teljen meg hálaadással, örömmel, ahogy a zsoltárban is olvashattuk most. Könyörülj rajtunk, Urunk, hogyha mégis még mindig keserű lenne a szívünk, kételkedések gyötörnek vagy aggódások, a gyülekezet szeretetközösségében és a te jelenléted miatt igéden keresztül vidámítsd meg a lelkünket, hadd tudjunk örülni az Úrban mindenkor. Szentlelked tegye érthetővé számunkra a hirdetett igét is, és segítsen cselekedni azt hazamenve innen. Jézus érdeméért, Atyánk. Ámen. Igehirdetés Neil Armstrong a holdra lépésekor mondta el bizonyára jól ismerjük mindannyian azt a híres mondatát: kis lépés az embernek, nagy lépés az emberiségnek. Egy evangéliumi könyvben olvastam, hogy ő idézett is a 8. Zsoltárból, amit az énekben is énekeltünk az istentisztelet kezdetén: mily felséges az Úr neve az egész földön és hogy hogyan van gondja az emberre, megemlékezik az ő teremtményéről. Egy nyári műsorban harmadik társuk, aki fennmaradt az űrhajón ezen az űrutazáson, elmondta, hogy mennyire izgultak azon, hogy vajon a modul a holdról fel tud-e emelkedni, mert ha nem, nem indulnak be a rakétái, akkor semmiképpen sem tudja hazavinni a társait. Ő maga vissza tud jönni a földre, de akkor a két társa ott fog meghalni. Az jutott eszembe így az igét olvasva, hogy valóban csoda történt, mert az Úr neve felséges az egész földön, de nem csak a földön, hanem ha az ember ott van a holdon, akkor ott is felséges. Mennyire örültek, amikor visszatértek az űrhajóra, ahogy közeledett az a kis űrjármű és haza tudtak térni a földre. Mert róluk is megemlékezett az Isten, gondot viselt rájuk. Ahogy a zsoltár idézetben ez elhangzott néhány órával korábban. Hallottuk, a 105. Zsoltárban is arról szól az ige, hogy Isten megemlékezik. Közben végig hatalmas tetteiről, csodáiról beszél, ami miatt magasztalja az Urat. Megemlékezik az Isten. A zsoltár Isten hűségéről akar ezzel beszélni. De az Isten e megemlékező hűsége mégis akkor is igaz, amikor az ő beszéde megpróbálja a benne bízót. Hallottuk itt a 19. vers második felében: az Úr beszéde megpróbálta őt. Józsefet. Erről a két igei gondolatról lesz szó, hogy József hogyan is élte át az élete során, hogy megpróbálta őt az Úr beszéde, és mindezt azért, mert tetszett az Úrnak, hogy az ő hűségét így jelentse ki számára. Miben látszik az Úr hűsége, amikor ő megemlékezik a benne bízóról is? Hallottuk, hogy az ősatyák, Mózes és Józsué idejében végbe vitt hatalmas tettei alapján magasztalja Istennek az ígéretéhez, a szövetségéhez való hűségét. 2
3 Csodákat éltek át mindegyik időben. Az összes nagy tette, csodája mögött volt ott a háttérben az Isten megemlékezése. Megemlékezik az Úr az Ábrahámmal kötött szövetségről, vagy a 42. versben hallottuk: mert megemlékezett az ő szentséges ígéretéről. Isten cselekedett, mert megemlékezett. Csak megjegyzem, hogy amit József is átélt, meg Ábrahámék, Mózesék, ahhoz képest mi sokkal hatalmasabban tapasztalhatjuk Isten hűségét, hiszen mi már az Úr Jézus megváltó műve beteljesedése után élünk. Az Ábrahámnak tett ígéret az utódokra, az utódra, a messiási utódra, a Kánaán földjére vonatkozóan is beteljesedett az Úr Jézus Krisztusban. Istennek valamennyi ígérete őbenne lett igenné és ámenné. Amikor tehát mi olvassuk ezt a zsoltárt újszövetségi hívő nép tagjaiként, még teljesebben, még mélyebben megérthetjük a csodákat és az üzenetet. A megemlékezni kifejezés semmiképpen sem azt jelenti, mintha Isten elfeledkezne. Ezt azért fontos kiemelni, mert éppen az Ézsaiás könyvében Istenre vonatkozóan ilyet is mond az ő népe a bajok idején: elfeledkezett rólam az Úr, nem törődik velem Istenem. A megemlékezés pontosan azt jelenti, hogy Isten nemcsak hogy számon tartja azt, amit mondott, hanem mivel végbe akarja vinni az ígéretét, a szövetségi hűségét meg akarja élni, cselekszik is. Ebben a cselekedetében pedig benne van a szerető törődése az iránt, akivel kapcsolatban szólt. Megemlékezik tehát, tudja az Isten, mit mondott, hű hozzá és cselekszik. Nekem mindig nagyon kedves a Noé történetében olvasható kifejezés, amikor az özönvíz tombol és csak a bárka úszik a vízen, és csak azok élnek, akik ott vannak a bárkában, és megemlékezett az Isten Noéról és a bárkában levőkről, és egyszer csak elkezd apadni a víz, vége az ítéletnek és ismét van élet a földön. Ráadásul a szivárvány szövetségét is, amikor adja Isten Noénak, emlékszünk, ő azért helyezte a szivárványívet a felhőkbe így mondta Noénak, hogy megemlékezem, meg akarok emlékezni arról, amit ígértem neked. Tehát Isten magát emlékezteti a szivárványív jelével. Idén nyáron is mivel elég sok eső volt, lehetett többször szivárványt látni. Mi is emlékezhetünk az Úrra, de a szivárványt azért adta Isten, hogy emlékezzen arra, emlékeztesse magát. Ez mind kiemeli az ő döntését, hűségét és hogy cselekedni fog nagy csodákat. József történeténél látjuk, hogy még az éhség hét éves időszaka is eszköze lett Isten eme megemlékezése miatti cselekedetének. Ugyanis Jákób és a családja ezáltal kerülhetett Egyiptomba. Ez azért volt fontos, mert még Ábrahámnak, amikor szövetséget kötött vele Isten tehát József dédpapája, amikor az a bizonyos szövetségkötési aktus ment végbe, hogy a kettévágott húsdarabok között csak az Úr ment át és Ábrahámnak nem kellett, és ebben a megjelenésében, eseményben Isten megígérte a szolgájának, hogy az utódait majd nyomorgatják, de majd megítéli azt a népet, aki nyomorgatja, és akkor hozza be utódait arra a földre, ahol ő most van. És ez a nép Egyiptom. József idejében vitte az Úr az utódait Egyiptomba, hogy aztán majd Mózes idejében kiszabadíthassa és Józsué vezetésével bevigye a földre. Itt történelmi távlatok is vannak, de nagyon egyszerű a személyes életekben megnyilvánuló isteni hűség tette is. A lényeg: az éhség is eszköz. 3
4 József maga is fölismerte ezt, ő is tudta, hogy az Úr eszköze. Ki is jelentette, amikor a Mózes 1. könyve 45. részében elmondja: nem ti küldtetek engem ide, hanem az Isten küldött. Ne bánkódjatok azon, hogy ti engem elküldtetek ide, nem ti küldtetek, hanem az Isten. Ekkor már uralkodik Egyiptomban. Józsefnek a személyes élete, karrierje is tehát az isteni ígéret, az isteni szövetség fényében alakul. Természetesen tudjuk a történetekből, hogy azért nem volt könnyű karrier, könnyű életútja ennek a hívő embernek fiatalkorától fogva. De az Isten terve és akarata mindenképp végbe ment, mert Józsefről is megemlékezett az Isten, olvashatjuk a zsoltár fényében. Hogyan élte meg tehát József mindezt? Az Úr beszéde megpróbálta őt. Hogyan tervezte József életét az Isten, aki megemlékezett szolgájáról is? Az Úr beszéde megpróbálta őt. Ez a kifejezés itt a zsoltárban az egész József-történeteket átfogja. Remélem mindannyian emlékszünk, hogy József majdhogynem fiatal gyermek volt még, amikor megkapta álomban az Úrtól, Istentől a kijelentést, hogy nagy tervei vannak vele. A probléma abból adódott, hogy ő ezt nagy dicsekvéssel elmondta a testvéreinek is meg a szüleinek. Végül is a testvérei annyira meggyűlölték, hogy elküldték rabszolgaként Egyiptomba, eladták. Először meg akarták ölni, de aztán maradt ez a megoldás. Viszont amikor József aztán találkozik a testvéreivel már uralkodóként, olyan beszédes a Mózes 1. könyve 42. részében van ez, emlékezik József az álmaira. Józsefet végig betöltötte az a kijelentés, az az ígéret, amit Isten neki elmondott fiatal korában. S az Úr valóban beteljesítette az ígéretét, hiszen Józsefből az lett, amit mondott az Úr. Meghajoltak előtte a testvérei, az apjának is meg kellett hajolni, mint Egyiptom uralkodója előtt. Beteljesedett az ígéret, de közben megpróbálta szolgáját az Úr. Az fontos ebben a kifejezésben, hogy nem azt írja, hogy próbás események, helyzetek, időszakok jöttek az életében, hanem azt: megpróbálta őt az Úr beszéde. Erre teszi a hangsúlyt. Azt akarja ugyanis elmondani, hogy az Úr beszéde, miközben beteljesedett József életében, személyes életében is és ez hatással volt a család életére, József számára megaláztatás útján ment végbe. Az Úr beszéde beteljesedett, de megaláztatás útján. Az a szó, ami itt szerepel megpróbálta őt, nagyon beszédes kifejezés. Olvasztani, tüzesíteni, nemesfémet tisztítani. Ebből a kifejezésből jön a gondolat: megpróbál, megvizsgál. Kiderül a valódisága valakinek lelki értelemben. A 66. Zsoltár 10. versében: Mert megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, amint tisztítják az ezüstöt. Amikor ugyanis megolvasztják a nemesfémet, az ezüstöt például, és a salak elválik tőle a Bibliában van arról is szó, hogy hétszer megtisztított nemesfém, annyira tiszta, a salak kiderül, kikerül és minél többször olvasztják, annál tisztább lesz. Igazolódik a nemes jellege annak az anyagnak. Lelki értelemben tehát ez a kifejezés azt jelzi József életében, hogy őt is ahogy megpróbálta az Úr beszéde, közben tisztult az élete. A salak kiégett, kikerült az életéből, ragyog a nemesfém. József hatalmas dicsőségre jutott. Ez nem kérdés. Viszont olyan érdekes, hogy az oda vezető út, ami ugye a megaláztatás időszaka volt, egyre sanyarúbb volt, egyre reménytelenebb helyzetbe kerül folyamatosan, de József soha nem 4
5 adta föl, nem keseredett bele az életbe. József nem inogott meg abban, hogy hűséges maradt volna Istenéhez, hiszen hogyha Potifár feleségének a felajánlását vállalja, akkor nem kerül börtönbe. De József hűséges maradt a hűséges Úrhoz. Nem feledkezett el az ígéretről. Ő nagyon jól tudta, hogy mit ígért az Úr már az őseinek is, Ábrahámnak. József egyre reménytelenebb helyzete lett a beteljesedés útja. Mi maradt Józsefnek a nehéz időszakban? Semmi más, csak az Úr beszéde. Csak arra nézhetett, amit megígért neki Isten. Ő ezt tartotta a lelki szemei előtt is, és eszerint élte az életét. Töretlen bizalommal ragaszkodott Istenhez, tudott vidám lenni még a börtönben is, tudott vigasztalni másokat, lelkigondozó volt, és várta az ígéret beteljesedését. Azért, mert megpróbálta őt az Úr beszéde, és a salak kiégett és ragyogott a nemesfém. Dolgozott, élt még a börtönben is. Még a börtönben is karriert futott be. Közben formálódott az ő egész személyisége, lelke. Olyan kedves ez nekem hadd mondjam újra, hogy a dicsőségben mondja azt, hogy az Úr küldött engem, az Isten küldött engem, nem ti. Ő ezért mondta hittel és a testvérei iránti szeretettel, mert József maga is megváltozott. Az Úr beszéde tehát megpróbálta őt. Megtisztította, kipróbált lett az ő egész élete, hite. Téged próbált-e már így az Úr beszéde? Itt mindenképpen nehezebb időszakokról van szó az életben, hiszen próbás időszakok, élethelyzetek, de a hangsúly most az Úr beszéde megpróbál gondolaton van. Gondoljunk Ábrahámra is. Ő még 99 éves korában is nevetett akkor, amikor az Úr újra megerősítette számára az ő beszédét: fiad fog születni Sárától. Emberileg lehetne mondani, hogy 24 éves várakozás után jogos, hogy nevet az ősatya, meg Sára, a felesége is nevetett, hogy már hány évesek vagyunk. Persze, megígérte az Úr, de hát a körülmények... Ábrahám nem tudott minden tekintetben az Úr beszédéhez ragaszkodni, az ő hite néha meggyengült. De aztán megszületett Izsák. Amikor pedig az a kérdés, hogy jobban szereti-e Izsákot vagy az Urat szereti a legjobban, akkor már mindenre kész Ábrahám, mert akkorra már őbenne is a salak kiégett, maradt a nemesfém. Megtisztult a hite. Úgy gondolkodott, hogy az Isten képes még a halálból is feltámasztani a fiamat, hogyha azt mondta az Úr, amit. Viszont a legkedvesebb nekem, hogy tulajdonképpen, ha végiggondoljuk, az Úr Jézus maga is a földi életét úgy élte, hogy az Úr beszéde de Jézus miatt inkább így mondva, az Atya beszéde megpróbálta őt. Jézusnak is a megaláztatás útján vezetett a dicsőségbe a karrier. Neki sem volt egyszerű végigjárni. Neki sem volt egyszerű megmaradni hűséggel az Atya szavához ragaszkodva. Hiszen az Istennek az Ábrahámnak tett ígéreteket is be kell teljesíteni Jézusban. Az egész megváltó mű most az isteni ígéret, szövetség és annak a beteljesedése fényében azt mutatja, hogy mibe került az Úr Jézusnak az, hogy Isten hűséges legyen az ígéretéhez. A Gecsemáné kerti jelentetet, az ő imádságát Jézusnak ilyen szempontból gondoljuk most végig. Ragaszkodni kellett az Atya beszédéhez. Még mindig azt akarja az én Atyám, amit megígért, amit nekem be kell teljesíteni? Vagy van esetleg más út? Atyám, neked minden lehetséges, ha lehet, múljék el tőlem ez a pohár. Ragaszkodni kellett az Atya be- 5
6 szédéhez az Úr Jézusnak. És amikor a kereszten kimondta: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? ez délután 3 óra körül van, átéli az elhagyatottságot, átéli az élete egyik legnehezebb állapotát, lelki valóságát, ez is a megváltó mű része és még mindig nincs vége. Már mindent elvégzett Jézus a kereszten függve is, de még egy dolgot be kell teljesíteni. Egyetlen szó a Bibliában: szomjazom. Ezt ki kellett mondania, mert meg volt ígérve. Az Úr, az Atya beszéde megpróbálta őt, még az élete utolsó pillanataiban is neki be kellett teljesíteni valamit, mert ennyire megaláztatott a Megváltó mindenben, és ennyire engedelmes maradt. Jézus Krisztus személye is hadd ragyogjon fel az ószövetségi történet üzenete miatt most számunkra újra. S így gondoljuk végig: ha az Úr beszéde megpróbált téged vagy lehet, hogy éppen most is ilyen próbában vagy, akkor nem csak József történetére tekinthetünk, hanem sokkal inkább Jézusra. Ilyen értelemben hadd emeljem ki: mikor József azt mondta a testvéreinek (Mózes 1. könyve 50. rész 20. vers): ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, akkor ezzel azt mondja ki, hogy nem csak a nehéz helyzetek, hanem a gonoszság, a bűn, ami kifejezetten árt és ami ölni akar. Ti gonoszt gondoltatok, de Isten jóra gondolta fordítani. Hát Jézus is nem ezért jött, hogy a gonoszt, a bűnt elintézze, egyszer s mindenkorra lerendezze, mert az Isten hűséges az ígéretéhez? Hogy tekintünk mi azokra az élethelyzetekre, ahol a gonoszság, a rossz ér bennünket, és azért fájdalmas az élethelyzet éppen most? Akár családban, akár a munkahelyen. Olyan szép itt a zsoltárban az elején, ahogy felolvastam, remélem, kihallottuk, hogy tele van örömmel és beszél az Úr csodáiról. Emlékezzetek az ő nagy csodáira. És ez fantasztikus. De az üzenet arra vonatkozik, amikor még nincs csoda. Amikor még várni kell az Úr nagy tetteire. Ha a beszéde próbál, akkor még nem történt meg a csoda. Akkor még lehet, hogy érezzük, hogy meddig kell még várni. Akkor lehet, hogy egyre reménytelenebbnek tűnik az élet, a körülmény. Akkor kifejezetten rossz és fájó események történhetnek. De az Úr beszédére tekinthetek. Ő megemlékezik rólunk is Jézusban és Jézusért, és áll az ő szava. Én tudom, hogy a gyülekezetben sokaknak nagyon kedves igéje, ahogy nekem is, a Római levél 8. rész 28. verse, Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, mindent javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Minden. De amikor ez rossz, ez a minden, az azért csak fájdalmas. Akkor nehezebb tudni. De hogyha meg akarja próbálni az Úr az ő beszédét, az ő beszédével az életünket, hogy vajon a nehézségek, a bajok közt is hiszem-e, hogy ez az ige igaz, akkor mi is átélhetjük ezeket a csodákat, a nemesfém valódisága, ragyogása egyre mélyebb, egyre valódibbnak tűnő, mert kiég a salak. Mit akar bennünk vagy bennem elvégezni, kimunkálni Isten, amikor még mindig valamire várni kell? Lehet, hogy semmi rossz nem történik körülöttem, most éppen a karrierem csúcsán vagyok, de még valami mindig nem teljesedett be, amit azért nagyon várok és az fontos. Ugyanis nemcsak a rossz és nehézségek meg a reménytelen helyzetek az, amikor próbálhat az Úr igéje. Ebbe benne lehet az is, amikor min- 6
7 den szép és jó, csak éppen valami még mindig nem teljesedett be. Gondoljunk Ábrahámra is akár. S bizony előfordulhat az is, amikor nem marad semmi más, csak az Úr maga és az ő beszéde. Gondoljunk azokra, akiket lehet, hogy éppen ma fognak kivégezni ott az iszlám országokban, mert keresztyének, mert vállalják a hitüket, és tudjuk, hogy kivégzik őket. Ezeknek a testvéreinknek semmi nem marad. Az az ige legfeljebb: Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját. Ők meg fognak halni fizikailag, de élnek az Úrnak örökre. A mártíroknak csak az Úr marad és az a beszéde az Úrnak, ami arra nézve vonatkozik, hogy csak az Úr. Amikor valaki betegágyon fekszik vagy kórházba kerül hívő emberként. Testvérek, itt a gyülekezetben mikor én is látogattam kórházban hívő testvéreimet, olyan megható volt azt átélnem, mikor arról beszéltek, hogy Isten mit munkált ki az életükben a kórházi ágyon fekve. Miben erősödött meg a bizalmuk, vagy mit értettek meg az igéből ott a nehéz, nagyon nehéz körülmény közepette. Nekik is az Úr marad ilyen értelemben és várják a gyógyulást, várják a megoldást, de lehet, hogy a kórházi ágyról sem megyünk haza. De az Úr ott van. József élettörténete arra az Úrra mutat, aki hűséges az ígéretéhez, a szövetségéhez, és ezt az ő hűségét szolgája legszemélyesebb életében is, élethelyzetében is megmutatta. Az üzenet így szólt: az Úr beszéde megpróbálta őt. Ez az Úr, a hűséges és kegyelmes Isten, bennünket is a belé vetett bizalomra, a várakozásban való töretlen ragaszkodásra és hűségre hív. Imádkozzunk! Istenünk, mennyei Atyánk, magasztalunk téged, hódolunk előtted, hogy az Úr Jézus Gecsemáné kerti imádságánál is ragaszkodtál akaratodhoz, és áldunk, hogy a Megváltó is ezt tette. Köszönjük neked, hogy így mentettél meg bennünket bűntől, kárhozattól. És áldunk, Urunk, hogy a földi életre nézve is szabadításodat adtad. Bocsásd meg, kérünk, hogyha a próbák között elfeledkeztünk szavadról, úgy éreztük, elhagytál. Köszönjük, hogy most is erősítesz, Urunk, hogy bízzunk benned. Köszönjük, hogy az Úr Jézus is mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan. Köszönjük, hogy ő bűn nélkül. Arra kérünk, Urunk, segíts ennek az igének, ennek az igei üzenetnek a fényében élnünk. Ha éppen most van valaki nagyon nehéz teher alatt, várja az ígéreted beteljesedését, kérünk, hogy támogasd őt hűségeddel. És segíts, Urunk, szívből hálásnak lenni, hogyha minden sikeres és jó éppen most az életünkben. Ez is a te ajándékod, Atyánk. Köszönjük, hogy emlékezhetünk a te csodáidra. Könyörülj meg azokon, Urunk, akik azért nem lehetnek velünk most itt a gyülekezet közösségében, mert betegek, mert kórházban vannak, műtét előtt vagy után. Kérünk, hogy testvéreinket támogasd. Az üldözött testvéreinkkel legyél ott az iszlám országokban is, és akiket, Urunk, a mártíromságra hívtál el, segítsd őket, hogy hűségesek maradjanak mindhalálig. 7
8 Kérjük, Urunk, a te megoldásodat Ukrajnában is. Ha még nem adódik ez, addig is a kárpátaljai magyaroknak is, lelki testvéreinknek is adjál ott erőt, bölcsességet. Imádkozunk népünkért, vezetőinkért. Urunk, mi azt kérjük, hogy a mi vezetőink is legyenek olyanok, mint József, akik bíznak benned. Akik közöttük hitben járnak valóban, hadd tudják és merjék a hitüket is vállalni. Tartsd őket is alázatban és adj nekik erőt és bölcsességet. És kérünk arra, Urunk, végül, hogy a gyászoló testvéreinknek is vigasztalásodat adjad. Urunk, a gyászban olyan nehéz arra tekinteni, hogy te, az élet Ura valóban legyőzted a halált. Kérünk téged, segíts nekik is és nekünk is nemcsak a földi életre, de az örökkévalóságra nézve is hűséges Úrnak látnunk téged. Jézus érdeméért hallgasd meg imádságunkat. És most a csendben elmondott imádságunkat is, Atyánk. Ámen. 8
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor
Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,
ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7
Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott
AZ ÉLET ISTENTISZTELETE
Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA
33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása
A tanévzáró istentisztelet felépítése
A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE
6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe
EBED-MELEK DÍCSÉRETE
Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME
Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Tanuljunk imádkozni ADUNARE
Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!
Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz
HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László
Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással
AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította
TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50
Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz
24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt
KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56
Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István
A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.
MEDDIG, URAM? Pasarét, 1987. december 31. (este) Cseri Kálmán
Pasarét, 1987. december 31. (este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Cseri Kálmán MEDDIG, URAM? Alapige: 13. zsoltár Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, meddig? Végképp elfeledkezel rólam? Meddig rejted el
40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise
D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!
HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT
Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1
É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.
Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,
TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília
Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)
ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...
Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL
Pasarét, 2015. március 15. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor NAGYOBBAKAT TESZTEK EZEKNÉL Lekció: János 14,1-3; 15-21 Alapige: János 14,12-14 Bizony, bizony mondom nektek: Aki
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA
AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA A) ÚRVACSORAI ISTENTISZTELET Az úrnap délelõtti istentiszteleten kívül egyéb alkalmak is lehetnek az úrvacsorával élésre. (Gyülekezeti nap, evangélizációk, konferenciák záró alkalma,
Arcodat keresem, Uram!
Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi
JÉZUS LÁBAINÁL. Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) Földvári Tibor. Lekció: János 12,1-8
Pasarét, 2015. március 5. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor JÉZUS LÁBAINÁL Lekció: János 12,1-8 Alapige: Jézus azért hat nappal a húsvét előtt elment Bethániába, ahol a megholt
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!
2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát
A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
TI, AKIK AZ URAT EMLÉKEZTETITEK...
Pasarét, 2016. február 21. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor TI, AKIK AZ URAT EMLÉKEZTETITEK... Énekek: 125,1-2.; 255,1-3.7-8.; 611,1-2.; 651 Lekció: Ézsaiás 62 Alapige: Ézsaiás
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével
Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével II. Mózes 4.1-17, 27-31. 1 Mózes ekkor így felelt: Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják: Nem is jelent meg neked az
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése
A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy
AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!
Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei
AZ ÚR MEGHALLGATTA IZSÁKOT
Pasarét, 2015. június 21. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR MEGHALLGATTA IZSÁKOT Énekek: 105,1-2. 274 Lekció: 1Mózes 25,11-12; 16-18 Alapige: 1Móz 25,19-28 Ezek pedig Izsáknak,
A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.
MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
JÓZSEF TÖRTÉNETE II. RÉSZ
JÓZSEF TÖRTÉNETE II. RÉSZ A kereskedők Egyiptomban eladták Józsefet egy Potifár nevű embernek, a fáraó főtestőrének. Az Úr azonban Józseffel volt, így minden sikerült neki, amihez hozzáfogott. Látta Potifár,
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
A NÁZÁRETI. Lekció: János 1,44-52
Pasarét, 2013. december 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor Lekció: János 1,44-52 A NÁZÁRETI Alapige: Máté 2,19-23 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN
Pasarét, 2015. december 31. (óév este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza HÁROM HANG AZ ÉJSZAKÁBAN Énekek: 364; 280,1-3. 6; 274 Alapige: Zsolt 106 Dicsérjétek az Urat! Magasztaljátok az Urat,
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
JÁKÓB ÁLDÁSA. Énekek: 274, 398. Lekció: 1 Mózes 49,1-28
Pasarét, 2015. július 16. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor Énekek: 274, 398 Lekció: 1 Mózes 49,1-28 JÁKÓB ÁLDÁSA Alapige: 1 Mózes 49,28 Ez Izráel tizenkét törzse, és ez az,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje
Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM
Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki
Üdvözlünk Isten családjában!
Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
1. Vers az elsőáldozási szentmisében
1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el
Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA
KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk
Józsua vezér lesz lesz
A Biblia gyermekeknek bemutatja Józsua vezér lesz lesz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT
Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS
32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
Pál származása és elhívása
11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:
Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.
Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi
A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez
2015. március 1. Varga László Ottó
2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete
Salamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról
Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról ADUNARE Tanítás a jövendőmondásról és boszorkányságról A jövendőmondásról és boszorkányságról való tanítás nagyon fontos mert azok a Sátán művei és tudnunk
Hét este, hét reggel. Kiscsoport. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! És lett este, és lett reggel,
Kiscsoport Hét este, hét reggel 1. Sötét van, semmit sem látok! Teremtek világosságot! az első nap ezzel telt el. 5. Égben madár, vízben halak, röpködjenek, pancsoljanak! ötödik nap ezzel telt el. 2. Hát
Függelék. 2. Unitárius hitvallás.
Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő
ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!
Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki
2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.
Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.
1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,
AZ ÚRRAL CÉLBA ÉRNI. Pasarét, 2015. január 18. (vasárnap) Földvári Tibor. Lekció: Ézsaiás 43,1-4; 10-21
Pasarét, 2015. január 18. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚRRAL CÉLBA ÉRNI Lekció: Ézsaiás 43,1-4; 10-21 Alapige: János 6,16-21 Mikor pedig beesteledett, lementek a tanítványai
Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS
SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és