135/2008. (X. 18.) FVM rendelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "135/2008. (X. 18.) FVM rendelet"

Átírás

1 1 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 81. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el: A támogatás célja 1. A támogatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása, valamint a helyi piacok létrehozásának és fejlesztésének támogatása. Értelmező rendelkezések 2. (1) E rendelet alkalmazásában: a) nonprofit szervezet: a közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. törvény 2. (1) bekezdés a), b), c), d), g), valamint k) pontja szerinti szervezet, az egyesülési jogról szóló az évi II. törvény alapján létrehozott egyesület; b) egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló évi IV. törvény 13. (2) és (3) bekezdése szerinti személy; c) kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: e rendelet 3. számú melléklete szerinti fejlesztés; d) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében foglaltak alapján hátrányos helyzetűnek vagy átmenetileg kedvezményezettnek minősülő kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések; e) célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul; f) pontozási jegyzőkönyv: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet] alapján kiválasztott LEADER helyi akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum; g) előzetes pontozási jegyzőkönyv: a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott helyi vidékfejlesztési közösség (a továbbiakban: HVK) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum; h) ügyfél: a 4. vagy 5. számú melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, továbbá székhellyel vagy telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy; i) építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 2. -ának 8. pontja szerinti meghatározásnak megfelelő fogalom. (2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati támogatások egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni. A támogatás tárgya, az elszámolható kiadások 3. (1) Támogatás vehető igénybe: a) helyi vagy országos védelem alatt nem álló, a település megjelenésében szereppel bíró alábbi épületek külső felújítására (a

2 2 továbbiakban: 1. célterület): aa) települési szilárd burkolatú útvonalak mentén fekvő épületek, ab) település központját alkotó vagy közvetlenül övező épületek, ac) helyi turisztikai látványossághoz vagy a település megjelenésében szereppel bíró épülethez közvetlenül vezető útvonalak mentén fekvő épületek, ad) az aa), ab) és ac) pontban meghatározott épülethez kapcsolódó zöld felület rendezésére, létrehozására, fejlesztésére, ae) az aa), ab) és ac) pontban meghatározott épülethez kapcsolódó kerítés kialakításra, felújítására; b) a település környezetét és megjelenését javító kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések a 4. és 5. számú mellékletben felsorolt települések területén (a továbbiakban: 2. célterület): ba) védelem alatt nem álló közparkok, bb) pihenőhelyek, bc) sétautak, ide nem értve az utak mentén elhelyezkedő járdákat, bd) az a) pontban meghatározott útvonalak mentén zöld felületek, látvány és használati térelemek kialakítására, meglévők fejlesztésére; c) alapvetően a helyben megtermelt mezőgazdasági termékek értékesítése feltételeinek javítása céljából új piacok létrehozására, meglévők fejlesztésére, bővítésére, az előírásoknak történő megfeleltetésére (a továbbiakban: 3. célterület), így a piac területén: ca) fedett és fedetlen elárusítóhelyek, cb) egyéb üzlethelyiségek, cc) egyéb szolgáltatásokhoz szükséges helyiségek, cd) raktárak, ce) szociális és hatósági helyiségek, cf) szükséges kiegészítő infrastruktúra, szennyvízelvezetés, energia- és vízellátására, parkoló, út, cg) szelektív gyűjtést biztosító hulladéktárolók kialakítására, meglévők fejlesztésére, ch) a mérlegelést, illetve a ki- és berakodást segítő eszközök gépek, berendezések beszerzésére; d) kültéri, közcélú feladatokat ellátó játszóterek kialakítására, meglévők korszerűsítésére, a játszótéri eszközök biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelően (a továbbiakban: 4. célterület). (2) Az (1) bekezdésben foglalt célokhoz elszámolható kiadásokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. (3) Az (1) bekezdés a) pontjának ad), valamint ae) alpontjában szereplő fejlesztés önállóan is szerepelhet egy támogatási kérelemben. (4) Az (1) bekezdés a)-d) pontjában szereplő támogatható célterületek közül együttesen több is szerepelhet egy támogatási kérelemben. (5) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott célterület alapján nem vehető igénybe támogatás: a) önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, így különösen gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékvíz-elvezető rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére; b) az önkormányzatok által a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 8. (4) bekezdésében meghatározott, kötelezően ellátandó feladatok - kivéve köztemető - ellátását szolgáló épület fejlesztésére; c) az ingatlan-nyilvántartásban kastély megnevezésű ingatlan fejlesztésére; d) vár és várrom bemutathatóvá tételére, rekonstrukciójára; e) önkormányzati bérlakás felújítására, korszerűsítésére. (6) Az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott célterület alapján nem vehető igénybe támogatás: a) kastélyok, várak kertjeinek, parkjainak fejlesztésére, b) Natura 2000 területen megvalósítandó beruházásra, c) gyűjteményes növénykertek és történeti kertek rendbetételére, d) hordalékok takarítására (mederkotrás, -tisztítás, iszaptalanítás), e) csatorna megtisztítására, rendbetételére, infrastrukturális fejlesztésére. (7) Az Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező épületen megvalósuló fejlesztésre nem vehető igénybe támogatás. (8) E rendelet alapján nem igényelhető támogatás élő állat vásárlására. (9) Az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott célterület vonatkozásában nem támogatható: a) kastélyok, várak kertjeiben, parkjaiban megvalósítandó fejlesztés; b) Natura 2000 területen megvalósítandó fejlesztés. A támogatás mértéke 4. (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben foglaltaknak megfelelően: a) a támogatás összege az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a eurónak megfelelő forintösszeget;

3 3 b) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a eurónak megfelelő forintösszeget. (2) E rendelet alapján ügyfelenként legfeljebb három támogatási kérelem részesíthető támogatásban. (3) Egy támogatási kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be. (4) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a. (5) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján, a támogatás számításának alapja, az összes nettó elszámolható kiadás. (6) Amennyiben a beruházás a 3. célterületen belüli fejlesztésre irányul, úgy a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 80%-a, a hátrányos helyzetű területen megvalósuló ilyen irányú fejlesztés esetén az összes elszámolható kiadás 85%-a. (7) Amennyiben az épület, építmény tulajdonosa természetes személy, a (4) bekezdéstől eltérően az épületet, építményt érintő fejlesztésre vonatkozóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70%-a. Az ügyfélen kívül az egyéb jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonában lévő épületeken, építményeken végrehajtott fejlesztés nem támogatható. (8) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni. (9) A Vhr. 23. (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart. (10) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát. Támogatás igénybevételének feltételei 5. (1) Támogatásra jogosult a 2. (1) bekezdés h) pontjában meghatározott ügyfél. (2) Az 5. számú melléklet szerinti településen működő, valamint székhellyel vagy telephellyel rendelkező ügyfél esetén csak a település külterületén megvalósuló fejlesztés támogatható. (3) E rendelet alkalmazásában az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS vagy HVK területén valósulhat meg. (4) Önkormányzati társulás esetében: a) csak a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény 16. -ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására, és b) a fejlesztés csak a 4. és 5. számú melléklet szerinti településen valósulhat meg. (5) Amennyiben a fejlesztéssel érintett épület, építmény nem az ügyfél tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele - a Vhr. 27. (1) bekezdés b) pontjától eltérően - a 4. és 5 számú melléklet szerinti településen beruházást megvalósító ügyfél és az ingatlan tulajdonosa között beruházás megvalósításáról szóló megállapodás megkötése, amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtója jogosult a beruházást megvalósítani, és az ingatlanon, az ingatlan tulajdonosa üzemeltetési kötelezettsége lejártáig az egységes arculatot meghatározó elemeken változtatásokat nem végez. (6) E rendelet 1. (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott célterület alapján megvalósuló fejlesztés vonatkozásában a Vhr. 23. (1) bekezdés c) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt a beruházás tárgya, a fenntarthatóságának biztosítása érdekében, az üzemeltetési kötelezettség fenntartása mellett bérbe adható. A támogatási kérelem benyújtása 6. (1) A támogatási kérelmet október 19. és január 10. között, ezt követően a évtől évente a) május 1. és május 31. b) október 1. és október 31. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon írott formában vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül. (2) Ügyfélkapun keresztül történő kérelembenyújtás esetén a támogatási kérelem mellékleteit írott formában, postai úton kell benyújtani, az ügyfélkapun keresztül benyújtott kérelemmel azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban, az MVH kirendeltségéhez. (3) A LEADER HACS-nak és a HVK-nak az ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján, a támogatási kérelem részét képező, pontozási jegyzőkönyvet, valamint előzetes pontozási jegyzőkönyvet, legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszakának utolsó napját követő 20 napon belül kell az MVH kirendeltségéhez megküldenie.

4 4 (4) A támogatási kérelemhez csatolni kell: a) nonprofit szervezet ügyfél esetén a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát; b) önkormányzat vagy önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a fejlesztés megvalósításáról szóló határozatának hiteles kivonatát; c) egyházi jogi személy ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, egyházi jogi személyiséget tanúsító okiratról szóló igazolást; d) a tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet; e) az értékeléshez az 1. számú mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat; f) a LEADER HACS vagy a HVK által kiállított pontozási jegyzőkönyvet vagy előzetes pontozási jegyzőkönyvet, amely a kérelem nem hiánypótoltatható kötelező mellékletét képezi, és amelynek hiánya a kérelem elutasítását vonja maga után; g) amennyiben a fejlesztés az 5. számú mellékletben szereplő településen valósul meg, akkor az ügyfél arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a fejlesztés a település külterületén, tanyás térségén valósul meg; h) a Vhr. 27. (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az forintot nem haladja meg; i) a Vhr. 27. (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően, forintot meghaladó kérelmezett támogatási összeg felett, pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági terv; j) az 5. (4) bekezdésében foglalt megállapodás teljes bizonyító erejű okiratát; k) az 1998/2006/EK hatálya alá tartozó szervezetek esetében, az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett, csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatot. (5) A támogatási kérelemhez a Vhr. 27. (1) bekezdés f) pontjában foglaltaktól eltérően - üzleti tervet nem kell csatolni. A támogatási kérelem elbírálása 7. A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hoz döntést. A Törvény alapján végzett értékelési eljárás lefolytatása során az MVH figyelembe veszi a LEADER HACS vagy a HVK által megállapított ot. A kifizetési kérelem benyújtása 8. A kifizetési kérelmet 2009-től kezdődően évente: a) január b) április c) július d) október között lehet benyújtani az MVH kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon, írott formában vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül. Jogkövetkezmény 9. (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles hiányzó foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább forintot a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. (2) A 3. (1) bekezdés c) pontjára irányuló fejlesztés esetében, amennyiben a ügyfél nem teljesíti a működési és fenntartási tervben vállalt nyitvatartási kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponként forint visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint. (3) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt hátrányos helyzetű (nő, 25 év alatti pályakezdő fiatal, fogyatékkal élő, 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő, 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló) munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles hiányzó, hátrányos helyzetű foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább forintot a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni. (4) Amennyiben az 1. számú melléklet szerint nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik. Záró rendelkezés

5 5 10. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Az Európai Unió jogának való megfelelés 11. Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk b) pontja ii. alpontjának végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg. 1. számú melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1.1 Az alábbi helyi közösségek vonatkozásában alkalmazandó pontozás: 1. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 2. Abaúj Leader Egyesület közhasznú társadalmi szervezet 3. Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület 4. Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület 5. Borsod-Torna-Gömör Egyesület 6. Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 7. Dél-balatoni LEADER Nonprofit Vidékfejlesztési Zrt. 8. Dél-Baranya határmeni települések Egyesülete/Ormánság 9. Duna Összeköt Egyesület 10. Dunamelléki Leader Egyesület 11. Eger vidék kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 12. Észak Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület 13. Hajdúvölgy - Körösmente Térség Fejlesztéséért Közhasznú Egyesület 14. Kiskunok Vidékéért Egyesület 15. Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület 16. Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 17. Pannónia Kincse Leader Egyesület 18. Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület 19. Rinya-Dráva Szövetség Egyesület 20. Szinergia Egyesület 21. Tiszazugért Leader Nonprofit Kft. 22. UTIRO Leader Egyesület /Nyugat Kapuja 23. ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Nonprofit Kft./Kunsági HK 24. Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület 25. Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség közhasznú egyesület Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft. 28. Zengő-Duna Vidékfejlesztési Egyesület 29. Dél-Zempléni Nektár LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Kft 30. DIPO Duna-Ipoly Határmenti Együttműködés Helyi Közössége Közhasznú Egyesület 31. Érmelléki Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. 32. Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület 33. Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület 34. HAJT-A Csapat Egyesület 35. Közép-Nyírségért és Rétközért Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

6 6 36. Somló-Marcalmente-Bakonyalja Leader Akciócsoport Közhasznú Egyesület 37. Tisza-tó Térsége Leader Egyesület 38. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület 39. Homokhátság Fejlődéséért Nonprofit Kft 1. célterület: Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció (150 méter) álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = fő közötti alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a

7 7 = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = fő település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul; = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul; = üzlet helyiség kialakítására irányul. 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart; = hetente 4-6 napon nyitva tart;

8 8 = hetente max. 3 napon nyitva tart. 0 pont Kérelem alapján, Partnerség: együttműködési megállapodás = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = fő település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök leírásának tartalma vagy a Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális gyártó nyilatkozata kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés

9 9 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmigazdasági és infrastrukturális szempontból Kormányrendeletek elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen mellékletei alapján meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

10 10 = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés megjelenik a HVS-ben 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a 0 pont HVS-ben 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként

11 11 növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont Értékelési szempontok Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület: Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő közötti = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok alapján. 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak

12 12 a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul:

13 13 = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési 1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul; = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul; = üzlet helyiség kialakítására irányul. 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart;

14 14 = hetente 4-6 napon nyitva tart; = hetente max. 3 napon nyitva tart. 0 pont 4. Partnerség: Kérelem alapján, együttműködési megállapodás = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 1 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott78/2003. (XI. 27.) GKM állapotú játszótér esetén rendeletnek megfelelően, (Helyszínrajzba illesztett 8 pont = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont

15 15 térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján.) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök leírásának tartalma vagy a Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális gyártó nyilatkozata kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő 1 pont = 1000 fő alatti 0 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint

16 16 Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településekben megvalósuló fejlesztés: = Igen 0 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 10 pont

17 17 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 10 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés nevesítésre került a HVS-ben = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a HVS-ben 1 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ;

18 18 Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 15%-ot, akkor ; Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.40 A BAKO YÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 1 pont 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés:

19 19 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 10 pont = 2500 fő feletti = fő közötti alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának

20 20 = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti 3. célterület: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési 1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő

21 21 számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 8 pont 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 0 pont = két célterületet érint 0 pont = Egy célterület érint 0 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az Kormányrendeletek országos átlagot jelentősen meghaladómellékletei alapján

22 22 munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 0 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre 7 pont = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 1 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 11 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható)

23 23 Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont Jó Palóc Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés:

24 24 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = fő közötti alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok

25 25 = fő = 1000 fő alatti 3. célterület: alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes

26 26 beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladókormányrendeletek munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérőlmellékletei alapján szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete

27 27 által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont;

28 28 meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.42 Alpokalja Ikvamente Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén

29 29 = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = fő közötti alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának = 2500 fő feletti = fő évében január 1-jén hatályos KSH adatok1 pont alapján. (a települési

30 30 = 1000 fő alatti 3. célterület: lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes

31 31 akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladókormányrendeletek munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérőlmellékletei alapján szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott településeken, valamint a

32 32 kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 11 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja

33 33 a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.43 Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem

34 34 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő közötti = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont

35 35 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése Max. adható! = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési 1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő

36 36 épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont 4. Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes

37 37 akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen 6 pont 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = fő = 1000 fő alatti

38 38 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti = két célterületet érint = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

39 39-10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 2 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv Maximális max. 20 pont max pont 60 pont

40 40 Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 15%-ot, akkor ; Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.44 Bihar Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás 1. célterület:

41 41 Szakmai szempontok Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = fő közötti alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem

42 42 elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem együttműködési megállapodás alapján

43 43 = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és6 pont = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti =

44 44 = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek

45 45 környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.45 Bükk-Miskolc Térségi Vidékfejlesztési non-profit Kft. területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok

46 46 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése

47 47 = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen = Nem 1 pont 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 6 pont lakosságszám több = 7 pont település összefogásával = 1000 fő alatti 8 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont

48 48 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont

49 49 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = Egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

50 50 = Igen 0 pont = Nem 7 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 1 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.46 Cserhátalja LEADER onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön Tervdokumentáció alapján

51 51 helyrajzi számmal rendelkező épületek felújítására irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont

52 52 = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának

53 53 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2

54 54 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont

55 55 = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.47 Dél-Borsodi LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján

56 56 irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 1 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont

57 57 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 1 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén

58 58 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Komplexitás 2

59 59 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem

60 60 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.48 Déli apfény onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés

61 61 = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alattkérelem alapján

62 62 álló és látogatható épületek közvetlen környezetének felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 1 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok

63 63 = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás

64 64 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = Egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján

65 65 = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 1 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.49 Dél-Mátra Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés

66 66 = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetének Kérelem alapján

67 67 felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján. (települési

68 68 lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás

69 69 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont

70 70 = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.50 Éltető Balaton-felvidékért Egyesület területén alkalmazandó pontozás Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés

71 71 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a

72 72 = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési 1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület:

73 73 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont 4. Partnerség: Kérelem alapján, együttműködési megállapodás = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

74 74 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz:

75 75 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján

76 76 - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 20 pont 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont

77 77 Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 15%-ot, akkor ; Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont

78 78 Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.51 Észak-kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 0 pont 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok 8 pont 10 pont = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik 0 pont 6 pont = Nem történik akadálymentesítés célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 0 pont = 40,01%-50%-a 0 pont = 30,01%-40%-a 6 pont = 20,01%-30%-a

79 79 = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a = nem történik zöldfelület növekedés 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem 0 pont elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 0 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 6 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart

80 80 = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 6 pont

81 81 = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti 0 pont = 7 pont = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 0 pont = két célterületet érint 8 pont = egy célterület érint 7 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 9 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyságkérelem alapján

82 82 követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont

83 Észak-Kelet Pest Megyei Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont

84 84 = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont

85 85 Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján

86 86 játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő

87 87 technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont

88 Észak-Tolna Hegyhát Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 1 pont 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 1 pont 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont

89 89 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 1 pont A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési

90 90 megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz:

91 91 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

92 92 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.54 Felső-Bácska Vidékfejlesztési onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont

93 93 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 1 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik 6 pont = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján

94 94 = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul; = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul; = üzlet helyiség kialakítására irányul. 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart; = hetente 4-6 napon nyitva tart; = hetente max. 3 napon nyitva tart. 0 pont Kérelem együttműködési Partnerség: megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi

95 95 összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök leírásának tartalma vagy a Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális gyártó nyilatkozata kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a játszótér vagy a játszótéri eszköz: Tervdokumentáció alapján

96 96 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

97 97 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.55 Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: max. 20 pont max pont Max: 60 pont

98 98 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem

99 99 elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 1 pont 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem együttműködési megállapodás alapján

100 100 = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

101 101 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a Kérelem alapján

102 102 természeti és kulturális értékek megőrzését, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.56 Gerence-Marcal-Rába és Somló Környéke Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület:

103 103 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti 0 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem

104 104 elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem együttműködési megállapodás alapján

105 105 = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti 1 pont =

106 106 = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek

107 107 környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.57 GERJE-SZTŐK Helyi Vidékfejlesztési Közösség területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület:

108 108 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület:

109 109 Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése Max. adható! = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával

110 110 megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont 4. Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának

111 111 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati és műszaki leírás alapján) 6 pont térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés

112 Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján

113 113 A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 20 pont 0 pont

114 A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv Maximális max. 20 pont max pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) a 15%-ot, akkor ;

115 115 Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.58 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen 6 pont = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület:

116 116 Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 0 pont

117 A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart 1 pont = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti 0 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati és műszaki leírás alapján) 8 pont térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és1 pont = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a

118 118 kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen 6 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti 0 pont = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen = Nem 1 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre 1 pont = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli

119 119 gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 8 pont 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 7 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

120 120 Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 6 pont = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok

121 Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen = A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 6 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására

122 122 irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 0 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati és műszaki leírás alapján) 6 pont térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján

123 123 = Igen 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 6 pont 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti 6 pont = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló

124 124 munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a

125 125 Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.60 Ipoly-menti Palócok Térségfejlesztő Egyesülete területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület

126 126 = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai szempontok 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására

127 127 irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján

128 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = Egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót

129 129 foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 1 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként

130 130 növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.61 Kertészek Földje Akciócsoport Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a

131 131 = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai szempontok 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont

132 A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján

133 133 a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont

134 A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum.

135 135 Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.62 Kis-Duna-menti Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 0 pont 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen 0 pont 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 10 pont hatályos KSH adatok 1 0 pont = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a 6 pont = 30,01%-40%-a 6 pont = 20,01%-30%-a 6 pont

136 136 = 10,01%-20%-a 6 pont = legfeljebb 10%-a 6 pont = nem történik zöldfelület növekedés 6 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen 0 pont 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = 9 pont település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai szempontok 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart

137 137 = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés

138 138 = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 0 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 10 pont = Egy célterület érint 10 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 0 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyságkérelem alapján

139 139 követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 10 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont

140 Körösök Völgye Akciócsoport onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás Max: 60 pont 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont

141 141 = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai szempontok 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont

142 142 Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján

143 143 játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő

144 144 technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont

145 Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás 1. célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont

146 Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására 1 pont irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési

147 147 megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz:

148 A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

149 A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.65 Maros-völgyi LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás max. 20 pont max pont Max: 60 pont

150 célterület: Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 6 pont 7 pont = 2500 fő feletti = alapján. = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján

151 151 = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (a települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Kérelem együttműködési Partnerség: megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi

152 152 összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 1 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz:

153 A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = Egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 7 pont = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

154 A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 10 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.66 Mecsek-Völgység-Hegyhát Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület:

155 155 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 0 pont hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem 0 pont elhelyezése

156 156 = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi

157 157 összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti

158 158 = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, akérelem alapján

159 159 fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya az 5%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.67 Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás: max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület:

160 160 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti 0 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. Az ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem

161 161 elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján. (települési = 2500 fő feletti 1 pont lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület: Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem együttműködési megállapodás alapján

162 162 = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési = 2500 fő feletti lakosságszám több = település összefogásával = 1000 fő alatti 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület: Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlott rendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati 6 pont és műszaki leírás alapján.) térelem elhelyezése) történik A terület jelenlegi állapotát = a meglévő szabványosítása történik bemutató digitális fotó és = új kialakítása történik tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti =

163 163 = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ;

164 164 Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.68 MEZŐFÖLD Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok alapján = 2500 fő feletti 0 pont = = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont

165 célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok 1 pont alapján. (a települési = lakosságszám több település összefogásával = 1000 fő alatti megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

166 166 = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévő78/2003. (XI. 27.) GKM leromlott állapotú játszótér esetén rendeletnek megfelelően, = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati(helyszínrajzba illesztett térelem elhelyezése) történik játszótér elrendezési terv 6 pont = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) = új kialakítása történik A terület jelenlegi állapotát

167 167 bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján

168 168 - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján 20 pont 0 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési

169 169 bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.69 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok6 pont = 1000 fő alatti alapján 7 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális

170 170 Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg 2 = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható!

171 171 = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul 6 pont = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti alapján (települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv7 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát6 pont bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata

172 172 igénybe vehető alapján = Igen 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 6 pont = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti 7 pont = 6 pont = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 9 pont = egy célterület érint 7 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,

173 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 8 pont = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 10 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 18 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett

174 174 Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum yírség Fejlődéséért Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás: max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti 0 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont maximális

175 175 = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul

176 176 = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítményekkérelem alapján

177 177 közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

178 178 = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont

179 179 Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.71 yírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a maximális

180 180 = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart

181 181 = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 1 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti alapján (települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv 6 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem

182 Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság Kérelem alapján követelményeit, a megújuló erőforrások használatát

183 183 vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.72 Őrség Határok élkül Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

184 célterület Szakmai szempontok Értékeléshez rendelhető 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósultervdokumentáció alapján meg a fejlesztés: = Igen 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos8 pont KSH adatok alapján 10 pont = 1000 fő alatti 1 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2

185 célterület: Szakmai szempontok Értékeléshez rendelhető maximális 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés:

186 Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési lakosságszám több1 pont település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai Értékeléshez rendelhető 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont 4. Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi

187 187 összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén1 pont összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok Értékeléshez rendelhető 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv és6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális leírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is gyártó nyilatkozata alapján igénybe vehető

188 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás Értékeléshez rendelhető 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés:

189 A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre 1 pont = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 8 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 2 = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a 0 pont

190 190 HVS-hez 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv Maximális max. 20 pont max pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Üzemeltetési vizsgálat Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de

191 191 maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.73 Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén1 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a maximális

192 192 = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület 1 pont alapján. (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg 2 = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont

193 A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több 1 pont település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett 6 pont = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján

194 194 a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont

195 A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként Üzemeltetési vizsgálat növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont

196 SÁRVÍZ Helyi Közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás: Max: 60 pont 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen = Nem 1 pont 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen 6 pont = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 6 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik 6 pont = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, Max. adható!

197 197 elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen 6 pont = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen 6 pont = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával6 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg 2 = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem, együttműködési megállapodás alapján

198 198 = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti alapján (települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti =

199 199 = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem

200 A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Kérelmező értékelése Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.75 Strázsa-Felső Tápió Vidékfejlesztési onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatttervdokumentáció alapján

201 201 álló és látogatható épületek közvetlen környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén0 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem

202 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés

203 203 esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont

204 204 = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont

205 A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.76 Szatmár Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítményektervdokumentáció alapján

206 206 közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok 0 pont alapján = = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés: Kérelem alapján

207 207 A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben

208 208 támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális

209 A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - no, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem Kérelem, HVS alapján 0 pont

210 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul:

211 211 = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 2 2. célterület: Szakmai szempontok maximális 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont

212 212 = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése Max. adható! = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 1 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

213 213 = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont 4. Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes

214 214 beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv 6 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti

215 215 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 0 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló,

216 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 10 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen = Nem 20 pont 10 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható)

217 217 Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.78 Tisza-Tarna-Rima-Mente Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul:

218 218 = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén1 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg Kérelem alapján

219 219 a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció

220 220 = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = egy célterület érint

221 221 Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen

222 222 = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; a 10%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.79 Tolnai Hármas Összefogás non-profit Kft. területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés:

223 223 = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén1 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának = 2500 fő feletti évében január 1-jén 1 pont = hatályos KSH adatok

224 224 = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes

225 225 beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv 8 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) 6 pont = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladókormányrendeletek munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérőlmellékletei alapján szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete

226 226 által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaaz 5%-ot, akkor 1 pont;

227 227 meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.80 Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények Tervdokumentáció

228 228 közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés: = Igen 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 7 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nemtervdokumentáció csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai maximális 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció

229 229 = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

230 230 = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont 4. Partnerség: Kérelem alapján, együttműködési megállapodás = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik

231 231 = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv 6 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát 8 pont = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen = Nem 1 pont 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2

232 232 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló

233 233 munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés nevesítésre került a HVS-ben = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a HVS-ben 20 pont 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható)

234 234 Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Kérelmező értékelése Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.81 Zagyvasági Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul:

235 235 = Igen = Nem 1 pont 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósultervdokumentáció alapján meg a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának 6 pont évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 7 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítményekkérelem alapján

236 236 közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a1 pont települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló1 pont fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció

237 237 = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv és8 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik műszaki leírás alapján) A8 pont terület jelenlegi állapotát10 pont = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális leírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is gyártó nyilatkozata alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen = Nem 1 pont 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint = egy célterület érint

238 238 Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 8 pont = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen 0 pont

239 239 = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.82 Zala Termálvölgye Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Igen

240 Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 7 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nemtervdokumentáció 6 pont csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén

241 241 = = 1000 fő alatti 3. célterület hatályos KSH adatok alapján. (a települési lakosságszám több település összefogásával6 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart 1 pont = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

242 242 = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát6 pont = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök leírásának Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális tartalma vagy a gyártó kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is nyilatkozata alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Igen 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen 7 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve azkormányrendeletek országos átlagot jelentősen meghaladómellékletei alapján

243 243 munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez HVS alapján 20 pont 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen = Nem Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Kérelem, HVS alapján 0 pont 60 pont

244 244 Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; a 10%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció álló épületek felújítására irányul: = Nem

245 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján = 2500 fő feletti 0 pont = = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok maximális 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a

246 246 = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi és országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési0 pont lakosságszám több település összefogásával6 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján

247 247 = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg, = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg, = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul, = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul, = üzlet helyiség kialakítására irányul. 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart, = hetente 4-6 napon nyitva tart, = hetente max. 3 napon nyitva tart. 0 pont 4. Partnerség: Kérelem alapján, együttműködési megállapodás = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló

248 248 fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján.) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

249 249 = 2500 fő feletti 6 pont = 6 pont = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal,

250 250 - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = A kérelemben megjelölt fejlesztés nevesítésre került a HVS-ben HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a HVS-ben 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS = Igen = Nem 20 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont

251 251 Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont; a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Üzemeltetési vizsgálat Pénzügyi terv Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.84 Felső-Szabolcsi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatttervdokumentáció alapján

252 252 álló és látogatható épületek közvetlen környezetében álló épületek felújítására irányul: = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén0 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a 1 pont = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem

253 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával7 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés

254 254 esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont

255 255 = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont

256 A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.85 HA-VER Hajdúsági Versenyképesség onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítményektervdokumentáció alapján

257 257 közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 6 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 1 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés:

258 258 = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló

259 259 fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 9 pont = egy célterület érint 8 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági éskormányrendeletek

260 260 infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre 6 pont = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS alapján 2 0 pont HVS-hez 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen Kérelem, HVS alapján 0 pont = Nem 60 pont

261 261 Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.86 Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósultervdokumentáció alapján meg a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának

262 262 = 2500 fő feletti 1 pont évében január 1-jén hatályos = KSH adatok alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos1 pont KSH adatok alapján. (a települési lakosságszám több

263 célterület település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti (települési lakosságszám több település összefogásával 1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont

264 célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv és6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális leírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is gyártó nyilatkozata alapján igénybe vehető 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről Kormányrendeletek szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete mellékletei alapján által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú

265 265 mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen = Nem 0 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. Saját bevételek aránya meghaladja az 5%-ot, akkor 1 pont;

266 266 a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; a 10%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.87 Hortobágyi Leader onprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósultervdokumentáció alapján meg a fejlesztés: = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának = 2500 fő feletti évében január 1-jén hatályos = KSH adatok alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló

267 267 fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2

268 268 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló1 pont fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévő78/2003. (XI. 27.) GKM

269 269 rendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv és6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális leírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is gyártó nyilatkozata alapján igénybe vehető = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján

270 270 A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen = Nem 0 pont 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen = Nem 0 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

271 271 Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.88 Jászsági Kistérségi Helyi közösség Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén1 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik

272 272 = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a = 40,01%-50%-a = 30,1%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

273 273 = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több 1 pont település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévő78/2003. (XI. 27.) GKM leromlott állapotú játszótér esetén rendeletnek megfelelően, = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati(helyszínrajzba illesztett 6 pont térelem elhelyezése) történik játszótér elrendezési terv = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) = új kialakítása történik A terület jelenlegi állapotát

274 274 bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 8 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 6 pont 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján

275 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 2 = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő: Kérelem, HVS alapján = Igen 1 pont = Nem 0 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja Saját bevételek aránya Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési a 15%-ot, akkor ; a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ;

276 276 kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.89 Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Igen = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Igen 7 pont = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti 1 pont 6 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 8 pont 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik 1 pont = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális

277 277 Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 0 pont = 40,01%-50%-a 0 pont = 30,01%-40%-a 0 pont = 20,01%-30%-a 0 pont = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Igen = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több10 pont = 1000 fő alatti település összefogásával1 megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható!

278 278 = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti alapján (települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata

279 279 igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Igen = Nem 1 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 6 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 6 pont = két célterületet érint = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Igen 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 1 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló

280 280 munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Igen 6 pont 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 7 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 19 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Igen 10 pont 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű Üzemeltetési vizsgálat kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként

281 281 növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.90 Sághegy Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlentervdokumentáció alapján környezetében álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósultervdokumentáció alapján meg a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén0 pont hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a

282 282 = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont

283 A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (újjátszótér elrendezési terv6 pont használati térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján

284 284 a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont

285 A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 0 pont = Igen = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont

286 286 Max: 60 pont 1.91 Tisza-Menti Leader Közhasznú Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti 0 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont maximális

287 287 = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület 1 pont alapján. (a települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg 2 = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont

288 288 Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv 6 pont térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján

289 289 játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő

290 290 technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 0 pont = Igen = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv 1.92 Vidékünk a jövőnk Szövetség területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület max. 20 pont max pont Max: 60 pont

291 291 Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén1 pont = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem

292 292 elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (a települési1 pont lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására 1 pont irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg Kérelem, együttműködési megállapodás alapján

293 293 = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: hatályos KSH adatok = 2500 fő feletti alapján (települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

294 294 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a Kérelem alapján

295 295 természeti és kulturális értékek megőrzését, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen = Nem 0 pont 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 0 pont = Igen = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.93 Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, különtervdokumentáció alapján

296 296 helyrajzi számmal rendelkező épület felújítására irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: évében január 1-jén = 2500 fő feletti 1 pont hatályos KSH adatok = alapján = 1000 fő alatti 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont maximális 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont

297 297 = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési1 pont = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 0 pont Partnerség: Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának

298 298 = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett 6 pont = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2

299 299 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem

300 A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Kérelmező értékelése Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv Működtetési és fenntarthatósági terv max. 20 pont max pont Max: 60 pont 1.94 Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Szakmai szempontok 1. Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatttervdokumentáció alapján

301 301 álló és látogatható épületek közvetlen környezetében álló épületek felújítására irányul: = Igen = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a 6 pont = 30,01%-40%-a 6 pont = 20,01%-30%-a 6 pont = 10,01%-20%-a 6 pont = legfeljebb 10%-a = nem történik zöldfelület növekedés 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem

302 Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem A kérelem benyújtásának évében január 1-jén 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti hatályos KSH adatok alapján. (a települési = lakosságszám több = 1000 fő alatti település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 3. célterület Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés

303 303 esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 2 4. célterület Értékeléshez rendelhető Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik:

304 304 = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a 19 pont

305 305 HVS-hez 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő: = Nem 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.95 A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület Értékeléshez rendelhető Szakmai szempontok Legalább 3, egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épület felújításáratervdokumentáció alapján irányul a fejlesztés 2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetébentervdokumentáció alapján álló épületek felújítására irányul:

306 306 = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció alapján a fejlesztés: 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: A kérelem benyújtásának 0 pont = 2500 fő feletti évében január 1-jén = hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Minden, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai szempontok 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem tervdokumentáció Max. adható! elhelyezését tervezi alapján = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése 1 pont = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Igen 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg Kérelem alapján

307 307 a fejlesztés: = Igen 7 pont 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 3. célterület A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (a települési0 pont lakosságszám több település összefogásával0 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció alapján = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg = A beruházás egyéb területen valósul meg 0 pont 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul = üzlet helyiség kialakítására irányul 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart = hetente 4-6 napon nyitva tart = hetente max. 3 napon nyitva tart 1 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem, együttműködési megállapodás alapján = a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosságszám több település összefogásával0 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció

308 308 = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai szempontok 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen vagy intézmény udvarán lévőrendeletnek megfelelően, leromlott állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv térelem elhelyezése) történik és műszaki leírás alapján) 6 pont = a meglévő szabványosítása történik A terület jelenlegi állapotát = új kialakítása történik bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció alapján játszótér vagy a játszótéri eszköz: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 0 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 6 pont = egy célterület érint

309 309 Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete Kormányrendeletek által meghatározott településeken, valamint a mellékletei alapján kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló fejlesztés: 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 0 pont 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: Kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló, - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 0 pont 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS alapján = A kérelemben megjelölt fejlesztés illeszkedik a HVS-hez 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem illeszkedik a HVS-hez 0 pont 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS alapján komplex projekt megvalósítását segíti elő:

310 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan az 5%-ot, akkor 1 pont; Felhalmozási kiadások aránya a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; Saját bevételek aránya a 10%-ot, akkor 1 pont; a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a Üzemeltetési vizsgálat benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 1.96 A Tiszaét Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás: 1. célterület: Szakmai 1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújításáratervdokumentáció irányul a fejlesztés = Nem 2. A fejlesztés a helyi és országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetében állótervdokumentáció épületek felújítására irányul: = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megtervdokumentáció a fejlesztés:

311 311 = Nem 4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-én hatályos KSH adatok = 1000 fő alatti alapján. 5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés. 0 pont 2 2. célterület: maximális Szakmai 1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti Kérelem alapján terület = több mint 50%-a 6 pont = 40,01%-50%-a = 30,01%-40%-a = 20,01%-30%-a = 10,01%-20%-a = legfeljebb 10%-a 1 pont = nem történik zöldfelület növekedés 0 pont 2. A ügyfél használati vagy látvány térelemkérelem alapján, Max. adható! elhelyezését tervezi tervdokumentáció = 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése = 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése = 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése = Nem helyez el térelemet 0 pont 3. A beruházás a helyi és országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezeténekkérelem alapján felújítására irányul: = Nem 4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés: = Nem 5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok

312 312 = 1000 fő alatti 3. célterület alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 2 Szakmai 1. A beruházás megvalósulási helye: Tervdokumentáció = A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területenalapján valósul meg; = A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen, vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg; = A beruházás egyéb területen valósul meg 2. A beruházás bemutatása: Tervdokumentáció alapján Max. 7 pont adható! = közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul; = közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul; = üzlet helyiség kialakítására irányul. 1 pont 3. A helyi piac működése: Kérelem alapján = folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart; = hetente 4-6 napon nyitva tart; = hetente max. 3 napon nyitva tart. 0 pont Partnerség: 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti Kérelem alapján, együttműködési = a beruházás több település szakmai és pénzügyi megállapodás összefogásával valósul meg = a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg = a beruházás összefogás nélkül valósul meg 0 pont A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával1 pont megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik) 6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül: Tervdokumentáció = Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik) = Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes

313 313 beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik = Nem történik akadálymentesítés 0 pont 2 4. célterület Szakmai 78/2003. (XI. 27.) GKM 1. Közterületen, vagy intézmény udvarán leromlottrendeletnek megfelelően, állapotú játszótér esetén (Helyszínrajzba illesztett = a meglévő szabványosítása és bővítése (új használatijátszótér elrendezési terv6 pont térelem elhelyezése) történik = a meglévő szabványosítása történik = új kialakítása történik és műszaki leírás alapján.) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján 2. Fogyatékkal élők: A játszótéri eszközök Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciálisleírásának tartalma vagy a kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által isgyártó nyilatkozata igénybe vehető alapján = Nem 3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul megkérelem alapján a fejlesztés = Nem 4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a Tervdokumentáció játszótér vagy a játszótéri eszköz: = Nem 5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma: = 2500 fő feletti = = 1000 fő alatti 1 pont 2 Komplexitás 1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által A kérelem alapján megjelölt több célterülethez is kapcsolódik: = három vagy négy célterületet érinti 10 pont = két célterületet érint 8 pont = Egy célterület érint 6 pont Horizontális 1. A beruházás a társadalmi -gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladókormányrendeletek munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékérőlmellékletei alapján szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet melléklete

314 314 által meghatározott településeken, valamint a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. és 3. számú mellékletében szereplő hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településekben megvalósuló fejlesztés: = Nem 2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra: A kérelem alapján A fejlesztés által = legalább 2 új munkahely jön létre = legalább 1 új munkahely jön létre = új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés 3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat: A kérelem alapján - nő, - 25 év alatti pályakezdő fiatal, - fogyatékkal élő, - 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló - 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló = legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat; = Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót. 4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatátkérelem alapján vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait: = Nem 5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a Kérelem alapján fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét = Igen 0 pont = Nem 6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése: HVS = A kérelemben megjelölt fejlesztés nevesítésre került a HVS-ben 20 pont = A kérelemben megjelölt fejlesztés nem került nevesítésre a HVS-ben 7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt Kérelem, HVS komplex projekt megvalósítás segíti elő: 60 pont Pénzügyi szempontok ( nem változtatható) Bázis évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaaz 5%-ot, akkor 1 pont;

315 315 a 9%-ot, akkor ; meghaladja a 13%-ot, akkor. az 5%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya meghaladja a 9%-ot, akkor ; a 13%-ot, akkor Pénzügyi stabilitás (működési Kérelmező értékelése bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan Felhalmozási kiadások arányaa 10%-ot, akkor 1 pont; meghaladja a 15%-ot, akkor ; a 10%-ot, akkor 1 pont; Saját bevételek aránya a 15%-ot, akkor ; Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat) Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett Üzemeltetési vizsgálat nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum. Pénzügyi terv max. 20 pont Működtetési és fenntarthatósági terv max pont Max: 60 pont 2. számú melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Elszámolható kiadások 1. A védelem alatt nem álló épületek külső felújítása esetén: 1.1. épület és építmények külső felújításához kapcsolódó, alapterület növekedéssel nem járó építési munkák; 1.2. az 1.1. pontban foglalt fejlesztéssel érintett épülethez kapcsolódó, önállóan nem támogatható kiadások: külső nyílászáróinak cseréje, beépítése épület szigetelése; 1.3. a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. sz. melléklete e rendelet tekintetében kiegészül a TEÁOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés megnevezésű kiadással, mely a beruházás összes elszámolható kiadásának 6%-ában, maximálisan Ft értékben számolható el; 1.4. fás szárú, lágyszárú növények beszerzése és telepítése, parkosítás; 1.5. meglévő és új parkok beépített öntözőrendszerének kiépítése, fejlesztése; 1.6. sétaút és térburkolat kialakítása, fejlesztése; 1.7. tereprendezéshez és a fenti elemek beépítéséhez, fejlesztéséhez és kisléptékű infrastruktúrafejlesztéshez kapcsolódó építési munkák; 1.8. használati térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére; 1.9. látvány térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére. 2. A település környezetét és megjelenését javító fejlesztések kialakítása, meglévők fejlesztése esetén: 2.1. használati térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére; 2.2. látvány térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére; 2.3. információs és üdvözlő táblák beszerzésére, meglévők fejlesztésére; 2.4. meglévő és új parkok beépített öntözőrendszerének kiépítése, fejlesztése; 2.5. sétaút és térburkolat kialakítása, fejlesztése. 3. Új piacok létrehozása, meglévők fejlesztése, bővítése, az előírásoknak történő megfeleltetése esetén: 3.1. épület- és építmény-építés, -felújítás, -átalakítás és -korszerűsítés, ehhez kapcsolódó épületgépészet;

316 mérlegelést illetve ki- és berakodást segítő eszközök, gépek berendezések; 3.3. a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. sz. melléklete e rendelet tekintetében kiegészül a TEÁOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés megnevezésű kiadással, mely a beruházás összes elszámolható kiadásának 6%-ában, maximálisan Ft értékben számolható el. 4. Kültéri játszóterek kialakítása, meglévők korszerűsítése esetén: 4.1. játszótéri eszközök és használati térelemek beszerzésére, meglévők korszerűsítésére. 5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 31. -ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások. 3. számú melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Kiadásként elszámolható, az ingatlanhoz kapcsolódó kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés I. 2. és 4. célterület esetében telekhatáron belüli és/vagy a fejlesztéssel érintett telekkel szervesen összefüggő, a fejlesztés céljához kapcsolódó infrastrukturális beruházások 1. ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése, 2. elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése, 3. szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése, 4. belső út, sétány, parkoló- és tárolóhelyek kiépítése, 5. eső- és szennyvízelvezetés saját derítővel, vagy hálózatra csatlakozással, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése, 6. vonalas telefon és/vagy internet csatlakozási pont kiépítése. II. 3. célterület esetében telekhatáron belüli és/vagy a fejlesztéssel érintett telekkel szervesen összefüggő, a fejlesztés céljához kapcsolódó infrastrukturális beruházások: 1. ivó- és ipari vízellátás saját kúttal, vagy hálózatra csatlakozással, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése, 2. eső- és szennyvízelvezetés saját derítővel, vagy hálózatra csatlakozással, eső- és szennyvízgyűjtők kiépítése, 3. földgáz, távhővezeték, geotermál energiavezeték bevezetése, és a hozzá kapcsolódó elosztó és egyéb berendezések kiépítése, 4. elektromos hálózatra csatlakozás kiépítése, 5. szelektív hulladékgyűjtők és tárolók kiépítése, 6. vonalas telefon és/vagy internet csatlakozási pont kiépítése, 7. belső út, parkoló kiépítése, III. 1., 2., 3., valamint 4. célterület esetében telekhatáron belüli és/vagy a fejlesztéssel érintett telekkel szervesen összefüggő, a fejlesztés céljához kapcsolódó infrastrukturális beruházás - vagyonvédelmi elektronikai rendszer kiépítése. 4. számú melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez 5000 fő lakosságszámnál kevesebb vagy 100 fő/km 2 -nél kisebb népsűrűséggel rendelkező települések, kivéve a Budapest agglomerációjához tartozó települések, a városi ranggal rendelkező települések valamint a kistérségi központok Aba Abaliget Abasár Abaújalpár Abaújkér Abaújlak Abaújszolnok Abaújvár Abda Abod Ábrahámhegy

317 Ács Acsa Acsád Acsalag Ácsteszér Adács Ádánd Adásztevel Adorjánháza Adorjás Ág Ágasegyháza Ágfalva Aggtelek Agyagosszergény Ajak Aka Akasztó Alacska Alap Alattyán Alcsútdoboz Aldebrő Algyő Alibánfa Almamellék Almásfüzitő Almásháza Almáskamarás Almáskeresztúr Álmosd Alsóberecki Alsóbogát Alsódobsza Alsógagy Alsómocsolád Alsónána Alsónemesapáti Alsónyék Alsóörs Alsópáhok Alsópetény Alsórajk Alsóregmec Alsószenterzsébet Alsószentiván Alsószentmárton Alsószölnök Alsószuha Alsótelekes Alsótold Alsóújlak Alsóvadász Ambrózfalva Anarcs Andocs Andornaktálya Andrásfa Annavölgy Apácatorna Apagy Apaj 317

318 Aparhant Apátfalva Apátistvánfalva Apátvarasd Apc Áporka Apostag Aranyos apáti Aranyosgadány Arka Arló Arnót Ároktő Árpádhalom Árpás Ártánd Ásotthalom Ásványráró Aszaló Ászár Aszófő Áta Átány Atkár Attala Babarc Babarcszőlős Babócsa Bábonymegyer Babosdöbréte Babót Bácsbokod Bácsborsód Bácsszentgyörgy Bácsszőlős Badacsonytördemic Bag Bagamér Baglad Bagod Bágyogszovát Baj Bajánsenye Bajna Bajót Bak Bakháza Bakóca Bakonszeg Bakonya Bakonybánk Bakonybél Bakonycsernye Bakonygyirót Bakonyjákó Bakonykoppány Bakonykúti Bakonynána Bakonyoszlop Bakonypéterd Bakonypölöske Bakonyság 318

319 Bakonysárkány Bakonyszentiván Bakonyszentkirály Bakonyszentlászló Bakonyszombathely Bakonyszücs Bakonytamási Baks Baksa Baktakék Baktüttös Balajt Balástya Balaton Balatonakali Balatonberény Balatoncsicsó Balatonederics Balatonendréd Balatonfenyves Balatonfőkajár Balatongyörök Balatonhenye Balatonkenese Balatonkeresztúr Balatonmagyaród Balatonmáriafürdő Balatonőszöd Balatonrendes Balatonszabadi Balatonszárszó Balatonszemes Balatonszentgyörgy Balatonszepezd Balatonszőlős Balatonudvari Balatonújlak Balatonvilágos Balinka Ballószög Balogunyom Balotaszállás Balsa Bálványos Bana Bánd Bánfa Bánhorváti Bánk Bánokszentgyörgy Bánréve Bár Barabás Baracs Baracska Báránd Baranyahídvég Baranyajenő Baranyaszentgyörgy Barbacs Bárdudvarnok Barlahida 319

320 Bárna Barnag Bársonyos Basal Baskó Báta Bátaapáti Baté Bátmonostor Bátor Bátorliget Bátya Batyk Bázakerettye Bazsi Béb Becsehely Becske Becskeháza Becsvölgye Bedegkér Bedő Bejcgyertyános Békás Bekecs Békéssámson Békésszentandrás Bekölce Bélavár Belecska Beled Beleg Belezna Bélmegyer Beloiannisz Belsősárd Belvárdgyula Benk Bénye Bér Bérbaltavár Bercel Beregdaróc Beregsurány Berekböszörmény Berekfürdő Beremend Berente Beret Berkenye Berkesd Berkesz Bernecebaráti Berzék Berzence Besence Besenyőd Besenyőtelek Besenyszög Besnyő Beszterec Bezedek 320

321 Bezenye Bezeréd Bezi Bicsérd Bihardancsháza Biharnagybajom Bihartorda Biharugra Bikács Bikal Biri Birján Bisse Boba Bocfölde Boconád Bócsa Bocska Bocskaikert Boda Bodajk Bodmér Bodolyabér Bodonhely Bodony Bodorfa Bodrog Bodroghalom Bodrogkeresztúr Bodrogkisfalud Bodrogolaszi Bódvalenke Bódvarákó Bódvaszilas Bogács Bogád Bogádmindszent Bogdása Bogyiszló Bogyoszló Bojt Bókaháza Bokod Bokor Boldog Boldogasszonyfa Boldogkőúj falu Boldogkőváralja Boldva Bolhás Bolhó Boncodfölde Bonnya Bonyhádvarasd Bordány Borgáta Borjád Borota Borsfa Borsodbóta Borsodgeszt Borsodivánka 321

322 Borsodszentgyörgy Borsodszirák Borsosberény Borszörcsök Borzavár Bosta Botpalád Botykapeterd Bozsok Bozzai Bózsva Bő Bőcs Böde Bödeháza Bögöt Bögöte Böhönye Bököny Bölcske Bőny Börcs Börzönce Bősárkány Bőszénfa Bucsa Bucsu Búcsúszentlászló Bucsuta Bugac Bugacpusztaháza Bugyi Buj Buják Buzsák Bük Bükkábrány Bükkaranyos Bükkmogyorósd Bükkösd Bükkszék Bükkszenterzsébet Bükkszentkereszt Bükkszentmárton Bükkzsérc Bürüs Büssü Büttös Cák Cakóháza Cece Cégénydányád Ceglédbercel Cered Chernelházadamonya Cibakháza Cikó Cirák Csabacsűd Csabaszabadi Csabdi Csabrendek 322

323 Csáfordjánosfa Csaholc Csajág Csákány Csákánydoroszló Csákberény Csákvár Csanádalberti Csanádapáca Csanádpalota Csánig Csány Csányoszró Csanytelek Csapi Csapod Csárdaszállás Csarnóta Csaroda Császár Császártöltés Császló Csátalja Csatár Csataszög Csatka Csávoly Csebény Csécse Csegöld Csehbánya Csehi Csehimindszent Csém Csemő Csempeszkopács Csengele Csengersima Csengerújfalu Csengőd Csénye Csenyéte Csép Csépa Csér Cserdi Cserénfa Cserépfalu Cserépváralja Cserháthaláp Cserhátsurány Cserhátszentiván Cserkeszőlő Cserkút Csernely Cserszegtomaj Csertalakos Csertő Csesznek Csesztreg Csesztve Csetény 323

324 Csévharaszt Csibrák Csikéria Csikóstőttős Csikvánd Csincse Csipkerek Csitár Csobád Csobaj Csókakő Csokonyavisonta Csokvaomány Csolnok Csólyospálos Csoma Csombárd Csonkahegyhát Csonkamindszent Csopak Csór Csót Csöde Csögle Csökmő Csököly Csömend Csömödér Csönge Csörnyeföld Csörög Csörötnek Csősz Csővár Csurgónagymarton Cún Dabronc Dabrony Dad Dág Dáka Dalmand Damak Dámóc Dánszentmiklós Dány Daraboshegy Darány Darnó Darnózseli Daruszentmiklós Darvas Dávod Debercsény Debréte Decs Dédestapolcsány Dég Dejtár Demjén Dencsháza Dénesfa 324

325 Derekegyház Deszk Detek Detk Dinnyeberki Diósberény Diósjenő Dióskál Diósviszló Doba Doboz Dobri Dobronhegy Dóc Domaháza Domaszék Dombegyház Dombiratos Domony Domoszló Dormánd Dorogháza Dozmat Döbörhegy Döbröce Döbrököz Döbrönte Döge Dömös Dömsöd Dör Dörgicse Döröske Dötk Dövény Drágszél Drávacsehi Drávacsepely Drávafok Drávagárdony Drávaiványi Drávakeresztúr Drávapalkonya Drávapiski Drávaszabolcs Drávaszerdahely Drávasztára Drávatamási Drégelypalánk Dubicsány Dudar Duka Dunaalmás Dunaegyháza Dunafalva Dunakiliti Dunapataj Dunaremete Dunaszeg Dunaszekcső Dunaszentbenedek Dunaszentgyörgy 325

326 Dunaszentmiklós Dunaszentpál Dunasziget Dunatetétlen Dusnok Dúzs Ebergőc Ebes Écs Ecséd Ecseg Ecsegfalva Ecseny Edde Edve Egerág Egeralja Egeraracsa Egerbakta Egerbocs Egercsehi Egerfarmos Egerlövő Egerszalók Egerszólát Égerszög Egervár Egervölgy Egyed Egyek Egyházasdengeleg Egyházasfalu Egyházasgerge Egyházasharaszti Egyházashetye Egyházashollós Egyházaskesző Egyházaskozár Egyházasrádóc Ellend Előszállás Encsencs Endrefalva Endrőc Enese Eperjes Eperjeske Eplény Epöl Erdőbénye Erdőhorváti Erdőkövesd Erdőkürt Erdősmárok Erdősmecske Erdőtarcsa Erdőtelek Erk Érpatak Érsekcsanád Érsekhalma Érsekvadkert 326

327 Értény Erzsébet Esztár Eszteregnye Esztergályhorváti Ete Etes Etyek Fábiánháza Fábiánsebestyén Fácánkert Fadd Fáj Fajsz Fancsal Farád Farkasgyepű Farkaslyuk Farmos Fazekasboda Fedémes Fehértó Fehérvárcsurgó Feked Feketeerdő Felcsút Feldebrő Felgyő Felpéc Felsőberecki Felsőcsatár Felsődobsza Felsőegerszeg Felsőgagy Felsőjánosfa Felsőkelecsény Felsőlajos Felsőmarác Felsőmocsolád Felsőnána Felsőnyárád Felsőnyék Felsőörs Felsőpáhok Felsőpetény Felsőrajk Felsőregmec Felsőszenterzsébet Felsőszentiván Felsőszentmárton Felsőszölnök Felsőtárkány Felsőtelekes Felsőtold Felsővadász Fényeslitke Fenyőfő Ferencszállás Fertőboz Fertőendréd Fertőhomok Fertőrákos 327

328 Fertőszentmiklós Fertőszéplak Fiad Filkeháza Fityeház Foktő Folyás Fonó Fony Forráskút Forró Földeák Földes Főnyed Fulókércs Furta Füle Fülesd Fülöp Fülöpháza Fülöpjakab Fülöpszállás Fülpösdaróc Fürged Füzér Füzérkajata Füzérkomlós Füzérradvány Fűzvölgy Gáborján Gáborjánháza Gacsály Gadács Gadány Gadna Gádoros Gagy apáti Gagybátor Gagyvendégi Galambok Galgaguta Galgagyörk Galgahévíz Galgamácsa Gálos fa Galvács Gamás Ganna Gánt Gara Garáb Garabonc Garadna Garbolc Garé Gasztony Gátér Gávavencsellő Géberjén Gecse Géderlak Gégény 328

329 Gelej Gelénes Gellénháza Gelse Gelsesziget Gemzse Gencsapáti Gérce Gerde Gerendás Gerényes Geresdlak Gerjen Gersekarát Geszt Gesztely Geszteréd Gétye Gibárt Gic Gige Gilvánfa Girincs Gógánfa Golop Gomba Gombosszeg Gór Gordisa Gosztola Gödre Gölle Gömörszőlős Göncruszka Gönyű Görbeháza Görcsöny Görcsönydoboka Görgeteg Gősfa Grábóc Gulács Gutorfölde Gyalóka Gyanógeregye Gyarmat Gyékényes Gyenesdiás Gyepükaján Gyermely Gyód Gyóró Gyömöre Gyöngyfa Gyöngyösfalu Gyöngyöshalász Gyöngyösmellék Gyöngyösoroszi Gyöngyöspata Gyöngyössolymos Gyöngyöstarján Gyönk 329

330 Győrasszonyfa Györe Györgytarló Györköny Győrladamér Győröcske Győrság Győrsövényház Győrszemere Győrtelek Győrújfalu Győrvár Győrzámoly Gyugy Gyulaháza Gyulaj Gyulakeszi Gyúró Gyügye Gyüre Gyűrűs Hács Hagyárosbörönd Hahót Hajdúbagos Hajdúszovát Hajmás Hajmáskér Hajós Halastó Halászi Halimba Halmaj Halmajugra Halogy Hangács Hangony Hantos Harasztifalu Harc Harka Harkakötöny Háromfa Háromhuta Harsány Hárskút Harta Hásságy Hédervár Hedrehely Hegyesd Hegyeshalom Hegyfalu Hegyháthodász Hegyhátmaróc Hegyhátsál Hegyhátszentjakab Hegyhátszentmárton Hegyhátszentpéter Hegykő Hegymagas Hegymeg 330

331 Hegyszentmárton Héhalom Hejce Hejőbába Hejőkeresztúr Hejőkürt Hejőpapi Hejőszalonta Helesfa Helvécia Hencida Hencse Hercegkút Hercegszántó Heréd Héreg Herencsény Heresznye Hermánszeg Hernád Hernádbűd Hernádcéce Hernádkak Hernádkércs Hernádnémeti Hernádpetri Hernádszentandrás Hernádszurdok Hernádvécse Hernyék Hét Hetefejércse Hetes Hetvehely Hetyefő Hevesaranyos Hevesvezekény Hévízgyörk Hidas Hidasnémeti Hidegkút Hidegség Hidvégardó Himesháza Himod Hirics Hobol Hodász Hollád Hollóháza Hollókő Homokbödöge Homokkomárom Homokmégy Homokszentgyörgy Homorúd Homrogd Hont Horpács Hort Hortobágy Horváthertelend 331

332 Horvátlövő Horvátzsidány Hosszúhetény Hosszúpályi Hosszúpereszteg Hosszúviz Hosszúvölgy Hosztót Hottó Hőgyész Hövej Hugyag Hunya Hunyadfalva Husztót Ibafa Iborfia Igal Igar Igrici Iharos Iharosberény Ikervár Iklad Iklanb erény Iklódbördőce Ikrény Iliny Ilk Illocska Imola Imrehegy Ináncs Inárcs Inke Ipacsfa Ipolydamásd Ipolyszög Ipolytarnóc Ipolytölgyes Ipolyvece Iregszemcse Irota Ispánk Istenmezeje Istvándi Iszkaszentgyörgy Iszkáz Isztimér Ivád Iván Ivánbattyán Ivánc Iváncsa Ivándárda Izmény Izsófalva Jágónak Ják Jakabszállás Jákfa Jákfalva 332

333 Jákó Jánd Jánkmajtis Jánosháza Jánoshida Járdánháza Jármi Jásd Jászágó Jászalsószentgyörgy Jászboldogháza Jászdózsa Jászfelsőszentgyörgy Jászivány Jászjákóhalma Jászkarajenő Jászkisér Jászladány Jászszentandrás Jászszentlászló Jásztelek Jéke Jenő Jobaháza Jobbágyi Jósvafő Juta Kacorlak Kács Kacsóta Kajárpéc Kajászó Kajdacs Kakasd Kákics Kakucs Kál Kalaznó Káld Kálló Kallósd Kálló semj én Kálmáncsa Kálmánháza Kálócfa Káloz Kám Kamond Kamut Kánó Kántorjánosi Kány Kánya Kányavár Kapolcs Kápolna Kápolnásnyék Kapoly Kaposfő Kaposgyarmat Kaposhomok Kaposkeresztúr 333

334 Kaposmérő Kapospula Kaposszekcső Kaposszerdahely Kaposújlak Káptalanfa Káptalantóti Kára Karácsond Karád Karakó Karakószörcsök Karancsalja Karancsberény Karancskeszi Karancslapujtő Karancsság Kárász Karcsa Kardos Kardoskút Karmacs Károlyháza Karos Kásád Kaskantyú Kastélyosdombó Kaszaper Kaszó Katádfa Katafa Kátoly Katymár Káva Kávás Kazár Kázsmárk Kazsok Kecskéd Kehidakustány Kék Kékcse Kéked Kékesd Kékkút Kelebia Keléd Kelemér Kéleshalom Keleviz Kemence Kemendollár Kemeneshőgyész Kemeneskápolna Kemenesmagasi Kemenesmihályfa Kemenespálfa Kemenessömjén Kemenesszentmárton Kemenesszentpéter Keménfa Kémes 334

335 Kemestaródfa Kemse Kenéz Kenézlő Kengyel Kenyeri Kercaszomor Kercseliget Kerecsend Kerecseny Kerekharaszt Kereki Kerékteleki Keresztéte Kerkabarabás Kerkafalva Kerkakutas Kerkáskápolna Kerkaszentkirály Kerkateskánd Kérsemjén Kerta Kertészsziget Keszeg Kesznyéten Keszőhidegkút Kesztölc Keszü Kétbodony Kétegyháza Kéthely Kétpó Kétsoprony Kétújfalu Kétvölgy Kéty Kevermes Kilimán Kimle Kincsesbánya Királd Királyegyháza Királyhegyes Királyszentistván Kisapáti Kisapostag Kisar Kisasszond Kisasszonyfa Kisbabot Ki sbágyon Kisbajcs Kisbajom Kisbárapáti Kisbárkány Kisberény Kisberzseny Kisbeszterce Kisbodak Kisbucsa Kisbudmér Kiscsécs 335

336 Kiscsehi Kiscsősz Kisdér Kisdobsza Kisdombegyház Kisdorog Kisecset Kisfalud Kisfüzes Kisgörbő Kisgyalán Kisgyőr Kishajmás Kisharsány Kishartyán Kisherend Kishódos Kishuta Kisigmánd Kisjakabfalva Kiskassa Kiskinizs Kiskorpád Kiskunlacháza Kiskutas Kisláng Kisléta Kislippó Kislőd Kismányok Kismarja Kismaros Kisnamény Kisnána Kisnémedi Kisnyárád Kispalád Kispáli Kispirit Kisrákos Kisrécse Kisrozvágy Kissikátor Kissomlyó Kisszállás Kisszékely Kisszekeres Kisszentmárton Kissziget Kisszőlős Kistamási Kistapolca Kistokaj Kistolmács Kistormás Kistótfalu Kisunyom Kisvarsány Kisvásárhely Kisvaszar Kisvejke Kiszombor 336

337 Kiszsidány Klárafalva Kocs Kocsér Kocsola Kocsord Kóka Kokad Kolontár Komjáti Komlódtótfalu Komlósd Komlóska Komoró Kompolt Kondó Kondorfa Kondoros Kóny Konyár Kópháza Koppányszántó Korlát Koroncó Kórós Kosd Kóspallag Kótaj Kovácshida Kovácsszénája Kovácsvágás Kozárd Kozmadombja Köblény Köcsk Kökény Kőkút Kölcse Kölesd Kölked Kömlő Kömlőd Kömörő Kömpöc Környe Köröm Kőröshegy Körösladány Körösnagyharsány Köröstarcsa Kőröstetétlen Körösújfalu Körösszakál Körösszegapáti Kőszárhegy Kőszegdoroszló Kőszegpaty Kőszegszerdahely Kötcse Kötegyán Kőtelek Kővágóörs 337

338 Kővágószőlős Kővágótöttös Kövegy Köveskál Krasznokvajda Kulcs Kunadacs Kunágota Kunbaja Kunbaracs Kuncsorba Kunfehértó Kunmadaras Kunpeszér Kunszállás Kunsziget Kup Kupa Kurd Kurityán Kustánszeg Kutas Kutasó Kübekháza Külsősárd Külsővat Küngös Lábod Lácacséke Lad Ladánybene Ládbesenyő Lajoskomárom Lak Lakhegy Lakitelek Lakócsa Lánycsók Lápafő Lapáncsa Laskod Lasztonya Látrány Lázi Leányvár Lébény Legénd Legyesbénye Léh Lénárddaróc Lendvadedes Lendvajakabfa Lengyel Lepsény Lesencefalu Lesenceistvánd Lesencetomaj Letkés Levél Levelek Libickozma Lickóvadamos 338

339 Liget Ligetfalva Lipót Lippó Liptód Lispeszentadorján Liszó Litér Litka Litke Lócs Lókút Lónya Lórév Lothárd Lovas Lovasberény Lovászhetény Lovászi Lovászpatona Lőkösháza Lövő Lövőpetri Lucfalva Ludányhalászi Ludas Lukácsháza Lulla Lúzsok Mád Madaras Madocsa Maglóca Mágocs Magosliget Magy Magyaralmás Magyaratád Magyarbánhegyes Magyarbóly Magyarcsanád Magyardombegyház Magyaregregy Magyaregres Magyarföld Magyargéc Magyargencs Magyarhertelend Magyarhomorog Magyarkeresztúr Magyarkeszi Magyarlak Magyarlukafa Magyarmecske Magyarnádalja Magyarnándor Magyarpolány Magyarsarlós Magyarszecsőd Magyarszék Magyarszentmiklós Magyarszerdahely 339

340 Magyarszombatfa Magyartelek Majs Makád Makkoshotyka Maklár Malomsok Mályi Mályinka Mánd Mándok Mánfa Mány Maráza Marcalgergelyi Marcaltő Márfa Máriahalom Máriakálnok Máriakéménd Márianosztra Markaz Márkháza Márkó Markóc Markotabödöge Maróc Marócsa Márok Márokföld Márokpapi Maroslele Mártély Martonfa Martonyi Mátételke Mátraballa Mátraderecske Mátramindszent Mátranovák Mátraszele Mátraszentimre Mátraszőlős Mátraterenye Mátraverebély Mátyásdomb Matty Mátyus Máza Mecseknádasd Mecsekpölöske Mecsér Medgyesbodzás Medgyes egyháza Medina Meggyeskovácsi Megyaszó Megyehíd Megyer Méhkerék Méhtelek Mekényes 340

341 Mélykút Mencshely Mende Méra Merenye Mérges Mérk Mernye Mersevát Mesterháza Mesteri Mesterszállás Meszes Meszlen Mesztegnyő Mezőcsokonya Meződ Mezőfalva Mezőgyán Mezőhék Mezőkeresztes Mezőkomárom Mezőladány Mezőlak Mezőnagymihály Mezőnyárád Mezőörs Mezőpeterd Mezősas Mezőszemere Mezőszentgyörgy Mezőszilas Mezőtárkány Mezőzombor Miháld Mihályfa Mihálygerge Mihályháza Mihályi Mike Mikebuda Mikekarácsonyfa Mikepércs Miklósi Mikófalva Mikóháza Mikosszéplak Milejszeg Milota Mindszentgodisa Mindszentkálla Misefa Miske Miszla Mocsa Mogyorósbánya Mogyoróska Moha Mohora Molnári Molnaszecsőd Molvány 341

342 Monaj Monok Monorierdő Mónosbél Monostorapáti Monostorpályi Monoszló Monyoród Mórágy Móricgát Mórichida Mosdós Mosonszentmiklós Mosonszolnok Mozsgó Mőcsény Mucsfa Mucsi Múcsony Muhi Murakeresztúr Murarátka Muraszemenye Murga Murony Nábrád Nadap Nádasd Nádasdladány Nágocs Nagyacsád Nagyalásony Nagyar Nagybajcs Nagybakónak Nagybánhegyes Nagybaracska Nagybarca Nagybárkány Nagyberény Nagyberki Nagybörzsöny Nagybudmér Nagycenk Nagycsány Nagycsécs Nagycsepely Nagycserkesz Nagydém Nagydobos Nagydobsza Nagydorog Nagyér Nagyesztergár Nagyfüged Nagygeresd Nagygörbő Nagygyimót Nagyhajmás Nagyharsány Nagyhegyes Nagyhódos 342

343 Nagyhuta Nagyi gmánd Nagyiván Nagykamarás Nagykapornak Nagykarácsony Nagykereki Nagykeresztúr Nagykinizs Nagykónyi Nagykorpád Nagykozár Nagykökényes Nagykölked Nagykörű Nagykutas Nagylak Nagylengyel Nagylóc Nagylók Nagylózs Nagymágocs Nagymányok Nagymizdó Nagynyárád Nagyoroszi Nagypáli Nagypall Nagypeterd Nagypirit Nagyrábé Nagyrada Nagyrákos Nagyrécse Nagyréde Nagyrév Nagyrozvágy Nagysáp Nagysimonyi Nagyszakácsi Nagyszékely Nagyszekeres Nagyszénás Nagyszentjános Nagyszokoly Nagytálya Nagytevel Nagytilaj Nagytótfalu Nagytőke Nagyút Nagyvarsány Nagyváty Nagyvázsony Nagyvejke Nagyveleg Nagyvenyim Nagyvisnyó Nak Napkor Nárai Narda 343

344 Naszály Négyes Nekézseny Nemesapáti Nemesbikk Nemesborzova Nemesbőd Nemesbük Nemescsó Nemesdéd Nemesgörzsöny Nemesgulács Nemeshany Nemeshetés Nemeske Nemeskér Nemeskeresztúr Nemeskisfalud Nemeskocs Nemeskolta Nemesládony Nemesmedves Nemesnádudvar Nemesnép Nemespátró Nemesrádó Nemesrempehollós Nemessándorháza Nemesszalók Nemesszentandrás Nemesvámos Nemesvid Nemesvita Németbánya Németfalu Németkér Nemti Neszmély Nézsa Nick Nikla Nógrád Nógrádkövesd Nógrádmarcal Nógrádmegyer Nógrádsáp Nógrádsipek Nógrádszakál Nóráp Noszlop Noszvaj Nova Novaj Novajidrány Nőtincs Nyalka Nyárád Nyáregyháza Nyárlőrinc Nyársapát Nyésta Nyim 344

345 Nyírábrány Nyíracsád Nyirád Nyírbéltek Nyírbogát Nyírbogdány Nyírcsaholy Nyírcsászári Nyírderzs Nyírgelse Nyírgyulaj Nyíri Nyíribrony Nyírj ákó Nyírkarász Nyírkáta Nyírkércs Nyírlövő Nyírmártonfalva Nyírmeggyes Nyírmihálydi Nyírparasznya Nyírpazony Nyírpilis Nyírtass Nyírtét Nyírtura Nyírvasvári Nyomár Nyőgér Nyugotszenterzsébet Nyúl Óbánya Óbarok Óbudavár Ócsárd Ófalu Ófehértó Óföldeák Óhíd Okány Okorág Okorvölgy Olasz Olaszfa Olaszfalu Olaszliszka Olcsva Olcsvaapáti Old Ólmod Oltárc Onga Ónod Ópályi Ópusztaszer Orbányosfa Orci Ordacsehi Ordas Orfalu Orffi 345

346 Orgovány Ormándlak Ormosbánya Oroszi Oroszló Orosztony Ortaháza Osli Ostffyasszonyfa Ostoros Oszkó Oszlár Osztopán Ózdfalu Ozmánbük Ozora Öcs Őcsény Öcsöd Ököritófülpös Ölbő Ömböly Őr Öregcsertő Öreglak Őrhalom Őrimagyarósd Örményes Örménykút Őrtilos Örvényes Ősagárd Ősi Öskü Öttevény Öttömös Ötvöskónyi Pácin Pacsa Pácsony Padár Páhi Páka Pakod Pákozd Palé Pálfa Pálfiszeg Páli Palkonya Pálmajor Pálmonostora Pálosvörösmart Palotabozsok Palotás Paloznak Pamlény Pamuk Pánd Pankasz Pányok Panyola 346

347 Pap Pápadereske Pápakovácsi Pápasalamon Pápateszér Papkeszi Pápoc Papos Páprád Parád Parádsasvár Parasznya Pári Paszab Pásztori Pat Patak Patalom Patapoklosi Patca Pátka Patosfa Pátroha Patvarc Pátyod Pázmánd Pázmándfalu Pecöl Pécsbagota Pécsdevecser Pécsely Pécsudvard Pellérd Pély Penc Penészlek Pénzesgyőr Penyige Pér Pere Perecse Pereked Perenye Peresznye Pereszteg Perkáta Perkupa Perőcsény Peterd Péterhida Péteri Pétfürdő Pethőhenye Petneháza Petőfibánya Petőfiszállás Petőháza Petőmihályfa Petrikeresztúr Petrivente Pettend Piliny 347

348 Piliscsév Pilismarót Pincehely Pinkamindszent Pinnye Piricse Pirtó Piskó Pitvaros Pócsa Pocsaj Pócspetri Pogány Pogányszentpéter Pókaszepetk Polány Porcsalma Pornóapáti Poroszló Porpác Porrog Porrogszentkirály Porrogszentpál Pórszombat Porva Pósfa Potony Potyond Pölöske Pölöskefő Pörböly Pördefölde Pötréte Prügy Pula Pusztaapáti Pusztaberki Pusztacsalád Pusztacsó Pusztadobos Pusztaederics Pusztafalu Pusztaföldvár Pusztahencse Pusztakovácsi Pusztamagyaród Pusztamérges Pusztamiske Pusztamonostor Pusztaottlaka Pusztaradvány Pusztaszemes Pusztaszentlászló Pusztaszer Pusztavacs Pusztavám Püski Püspökhatvan Püspökmolnári Püspökszilágy Rábacsanak Rábacsécsény 348

349 Rábagyarmat Rábahídvég Rábakecöl Rábapatona Rábapaty Rábapordány Rábasebes Rábaszentandrás Rábaszentmihály Rábaszentmiklós Rábatamási Rábatöttös Rábcakapi Rácalmás Ráckeresztúr Rád Rádfalva Rádóckölked Radostyán Ragály Rajka Rakaca Rakacaszend Rákóczibánya Rákócziújfalu Ráksi Ramocsa Ramocsaháza Rápolt Raposka Rásonysápberencs Rátka Rátót Ravazd Recsk Réde Rédics Regéc Regenye Regöly Rém Répáshuta Répceszemere Répceszentgyörgy Répcevis Resznek Rétalap Rétközberencs Révfülöp Révleányvár Rezi Ricse Rigács Rigyác Rimóc Rinyabesenyő Rinyakovácsi Rinyaszentkirály Rinyaújlak Rinyaújnép Rohod Románd 349

350 Romhány Romonya Rózsafa Rozsály Rózsaszentmárton Röjtökmuzsaj Rönök Röszke Rudabánya Rudolftelep Rum Ruzsa Ságújfalu Ságvár Sajóbábony Sajóecseg Sajógalgóc Sajóhídvég Sajóivánka Sajókápolna Sajókaza Sajókeresztúr Sajólád Sajólászlófalva Sajómercse Sajónémeti Sajóörös Sajópálfala Sajópetri Sajópüspöki Sajó senye Sajószöged Sajóvámos Sajóvelezd Sajtoskál Salföld Salköveskút Salomvár Sály Sámod Sámsonháza Sand Sántos Sáp Sáránd Sárazsadány Sáregres Sárfimizdó Sárhida Sárisáp Sarkadkeresztúr Sárkeresztes Sárkeresztúr Sárkeszi Sármellék Sárok Sárosd Sárpilis Sárrétudvari Sarród Sárszentágota Sárszentlőrinc 350

351 Sárszentmihály Sarud Sáska Sáta Sátorhely Sávoly Sé Segesd Selyeb Semjén Semjénháza Sénye Sényő Seregélyes Serényfalva Sérsekszőlős Sikátor Siklósbodony Siklósnagyfalu Sima Simaság Simonfa Sióagárd Siójut Sirok Sitke Sobor Sokorópátka Soltszentimre Sóly Som Somberek Somlójenő Somlószőlős Somlóvásárhely Somlóvecse Somodor Somogyacsa Somogyapáti Somogyaracs Somogyaszaló Somogybabod Somogybükkösd Somogycsicsó Somogydöröcske Somogyegres Somogyfajsz Somogygeszti Somogyhárságy Somogyhatvan Somogyjád Somogymeggyes Somogysámson Somogysárd Somogysimonyi Somogyszentpál Somogyszil Somogyszob Somogytúr Somogyudvarhely Somogyvámos Somogyvár 351

352 Somogyviszló Somogyzsitfa Somoskőújfalu Sonkád Soponya Sopronhorpács Sopronkövesd Sopronnémeti Sorkifalud Sorkikápolna Sormás Sorokpolány Sóshartyán Sóstófalva Sósvertike Sótony Söjtör Söpte Söréd Sukoró Sumony Súr Surd Sükösd Sümegcsehi Sümegprága Süttő Szabadbattyán Szabadegyháza Szabadhídvég Szabadi Szabadkígyós Szabadszentkirály Szabás Szabolcs Szabolcsbáka Szabolcsveresmart Szágy Szajk Szajla Szajol Szakácsi Szakadát Szakáld Szakály Szakcs Szakmár Szaknyér Szakoly Szakony Szakonyfalu Szákszend Szalafő Szalánta Szalapa Szalaszend Szalatnak Szálka Szalkszentmárton Szalmatercs Szalonna Szamosangyalos 352

353 Szamosbecs Szamoskér Szamossályi Szamosszeg Szamostatárfalva Szamosújlak Szanda Szank Szántód Szany Szápár Szaporca Szár Szárász Szárazd Szárföld Szárliget Szarvasgede Szarvaskend Szarvaskő Szászberek Szászfa Szászvár Szatmárcseke Szátok Szatta Szatymaz Szava Szebény Szécsénke Szécsényfelfalu Szécsisziget Szederkény Szedres Szegerdő Szegi Szegilong Szegvár Székely Székelyszabar Székkutas Szeleste Szelevény Szellő Szemely Szemenye Szemere Szendehely Szendrőlád Szenna Szenta Szentantalfa Szentbalázs Szentbékkálla Szentborbás Szentdénes Szentdomonkos Szente Szentegát Szentgál Szentgáloskér Szentgyörgyvár 353

354 Szentgyörgyvölgy Szentimrefalva Szentistván Szentistvánbaksa Szentjakabfa Szentkatalin Szentkirály Szentkirályszabadja Szentkozmadombja Szentlászló Szentliszló Szentlőrinckáta Szentmargitfalva Szentmártonkáta Szentpéterfa Szentpéterfölde Szentpéterszeg Szentpéterúr Szenyér Szepetnek Szerecseny Szeremle Szerep Szergény Szigetbecse Szigetcsép Szigetszentmárton Szigetújfalu Szigliget Szihalom Szijártóháza Szil Szilágy Szilaspogony Szilsárkány Szilvágy Szilvás Szilvásvárad Szilvásszentmárton Szin Szinpetri Szirák Szirmabesenyő Szokolya Szólád Szomód Szomolya Szomor Szorgalmatos Szorosad Szőc Szőce Szögliget Szőke Szőkéd Szőkedencs Szőlősardó Szőlősgyörök Szörény Szúcs Szuha Szuhafő 354

355 Szuhakálló Szuhogy Szulimán Szulok Szurdokpüspöki Szűcsi Szügy Szűr Tabajd Tabdi Táborfalva Tác Tagyon Takácsi Tákos Taktabáj Taktaharkány Taktakenéz Taktaszada Taliándörögd Tállya Tanakajd Táp Tápióbicske Tápiógyörgye Tápióság Tápiószentmárton Tápiószőlős Táplánszentkereszt Tapsony Tápszentmiklós Tar Tarany Tarcal Tard Tardona Tardos Tarhos Tarján Tarjánpuszta Tárkány Tarnabod Tarnalelesz Tarnaméra Tarnaörs Tarnaszentmária Tarnaszentmiklós Tarnazsadány Tárnokréti Tarpa Tarrós Táska Tass Taszár Tataháza Tatárszentgyörgy Tázlár Tékes Teklafalu Telekes Telekgerendás Teleki 355

356 Telkibánya Tengelic Tengeri Tengőd Tenk Tényő Tépe Terem Terény Tereske Teresztenye Terpes Tés Tésa Tésenfa Téseny Teskánd Tetétlen Tevel Tibolddaróc Tiborszállás Tihany Tikos Tilaj Timár Tiszaadony Tiszaalpár Tiszabábolna Tiszabecs Tiszabercel Tiszabezdéd Tiszabő Tiszabura Tiszacsécse Tiszacsermely Tiszadada Tiszaderzs Tiszadob Tiszadorogma Tiszaeszlár Tiszagyenda Tiszagyulaháza Tiszaigar Tiszainoka Tiszajenő Tiszakanyár Tiszakarád Tiszakerecseny Tiszakeszi Tiszakóród Tiszakürt Tiszaladány Tiszamogyorós Tiszanagyfalu Tiszanána Tiszaörs Tiszapalkonya Tiszapüspöki Tiszarád Tiszaroff Tiszasas Tiszasüly 356

357 Tiszaszalka Tiszaszentimre Tiszaszentmárton Tiszasziget Tiszaszőlős Tiszatardos Tiszatarján Tiszatelek Tiszatenyő Tiszaug Tiszavalk Tiszavárkony Tiszavid Tisztaberek Tivadar Tóalmás Tófalu Tófej Tófű Tokod Tokodaltáró Tokorcs Tolcsva Told Tolmács Tolnanémedi Tomajmonostora Tomor Tompaládony Tordas Tormafölde Tormás Tormásliget Tornab arakony Tornakápolna Tornanádaska Tornaszentandrás Tornaszentj akab Tornyiszentmiklós Tornyosnémeti Tornyospálca Torony Torvaj Tószeg Tótszentgyörgy Tótszentmárton Tótszerdahely Tótújfalu Tótvázsony Töltéstava Tömörd Tömörkény Törökkoppány Törtel Töttös Trizs Tunyogmatolcs Túristvándi Túrony Túrricse Tuzsér Türje 357

358 Tüskevár Tyukod Udvar Udvari Ugod Újbarok Újcsanálos Újdombrád Újhartyán Újiráz Újireg Újkenéz Újkér Újlengyel Újléta Új lőrincfalva Újpetre Újrónafő Újsolt Újszalonta Újszentiván Újszentmargita Újszilvás Újtelek Újtikos Újudvar Újvárfalva Ukk Und Úny Uppony Ura Uraiújfalu Úrhida Úri Úrkút Uszka Uszód Uzsa Üllés Vácduka Vácegres Váchartyán Váckisújfalu Vácszentlászló Vadna Vadosfa Vág Vágáshuta Vaja Vajdácska Vajszló Vajta Vál Valkó Valkonya Vállaj Vállus Vámosatya Vámoscsalád Vámosgyörk Vámosmikola 358

359 Vámosoroszi Vámosújfalu Vámosszabadi Váncsod Vanyarc Vanyola Várad Váralja Varászló Váraszó Várbalog Varbó Varbóc Várda Várdomb Várfölde Varga Várgesztes Várkesző Várong Városföld Városlőd Varsád Varsány Várvölgy Vasad Vasalja Vásárosbéc Vásárosdombó Vásárosfalu Vásárosmiske Vasasszonyfa Vasboldogasszony Vasegerszeg Vashosszúfalu Vaskeresztes Vaskút Vasmegyer Vaspör Vassurány Vasszécseny Vasszentmihály Vasszilvágy Vaszar Vászoly Vát Vatta Vázsnok Vécs Végegyháza Vejti Vékény Vekerd Velem Velemér Velény Véménd Vének Vép Vereb Verőce Verpelét 359

360 Verseg Versend Vértesacsa Vértesboglár Vérteskethely Vértessomló Vértestolna Vértesszőlős Vése Veszkény Veszprémfajsz Veszprémgalsa Veszprémvarsány Vezseny Vid Vigántpetend Villánykövesd Vilmány Vilonya Vilyvitány Vinár Vindornyafok Vindornyalak Vindornyaszőlős Visnye Visonta Viss Visz Viszák Viszló Visznek Vitnyéd Vízvár Vizslás Vizsoly Vokány Vonyarcvashegy Vöckönd Völcsej Vönöck Vöröstó Vörs Zabar Zádor Zádorfalva Zagyvarékas Zagyvaszántó Zajk Zajta Zákány Zákányfalu Zákányszék Zala Zalaapáti Zalabaksa Zalabér Zalaboldogfa Zalacsány Zalacséb Zalaerdőd Zalagyömörő Zalahaláp 360

361 361 Zalaháshágy Zalaigrice Zalaistvánd Zalakomár Zalaköveskút Zalameggyes Zalamerenye Zalasárszeg Zalaszabar Zalaszántó Zalaszegvár Zalaszentbalázs Zalaszentgyörgy Zalaszentiván Zalaszentjakab Zalaszentlászló Zalaszentlőrinc Zalaszentmárton Zalaszentmihály Zalaszombatfa Zaláta Zalatárnok Zalaújlak Zalavár Zalavég Zalkod Zamárdi Zámoly Zánka Zaránk Závod Zebecke Zebegény Zemplénagárd Zengővárkony Zichyújfalu Zics Ziliz Zimány Zók Zomba Zsadány Zsáka Zsámbok Zsana Zsarolyán Zsebeháza Zsédeny Zselickisfalud Zselickislak Zselicszentpál Zsennye Zsira Zsombó Zsujta Zsurk Zubogy 5. számú melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Települések, melyek kizárólag külterületükkel jogosultak támogatásra az ÚJ Magyarország

362 Vidékfejlesztési Program III. tengely intézkedéseiből* Abony Adony Albertirsa Bábolna Bácsalmás Badacsonytomaj Baja Balatonlelle Balkány Bátaszék Békés Békéscsaba Bicske Bonyhád Cegléd Csongrád Dabas Debrecen Demecser Devecser Dunaföldvár Edelény Enying Ercsi Füzesabony Gárdony Gyomaendrőd Gyula Hajdúböszörmény Hajdúdorog Hajdúnánás Hajdúsámson Harkány Herend Heves Hódmezővásárhely Izsák Jánoshalma Jánossomorja Jászberény Jászfényszaru Kaba Kaposvár Karcag Kecel Kecskemét Kenderes Kerekegyháza Keszthely Kisbér Kiskőrös Kiskunfélegyháza Kiskunhalas Kiskunmajsa Kistelek Komádi Komló Kozármisleny Kuns zentmárton Kunszentmiklós 362

363 Lajosmizse Lengyeltóti Martonvásár Mátészalka Mezőberény Mezőhegyes Mezőkovácsháza Mezőtúr Miskolc Mohács Monor Mór Mórahalom Nagyhalász Nagykálló Nagykáta Nagykőrös Nagymaros Nyékládháza Nyíradony Nyíregyháza Nyírlugos Nyírtelek Orosháza Oroszlány Örkény Pápa Pécsvárad Pilis Polgárdi Pusztaszabolcs Ráckeve Sándorfalva Sárbogárd Sárospatak Sásd Sátoraljaújhely Siklós Solt Soltvadkert Sülysáp Sümeg Szabadszállás Szarvas Szeghalom Szekszárd Szentes Szentlőrinc Szigetvár Tamási Tapolca Tata Tét Tiszacsege Tiszakécske Tompa Túrkeve Új fehértó Vámospércs Vasvár Zalaegerszeg Zalakaros 363

364 Zalalövő 364

Értékelési szempontok 1

Értékelési szempontok 1 1. sz. melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1 1.1 Az alábbi helyi közösségek vonatkozásában alkalmazandó pontozás: 1. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 2. Abaúj

Részletesebben

Értékelési szempontok 1

Értékelési szempontok 1 1. sz. melléklet a 135/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1 1.1 Az alábbi helyi közösségek vonatkozásában alkalmazandó pontozás: 1. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 2. Abaúj

Részletesebben

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Értékelési szempontok Az alábbi helyi közösségek felsorolása és az általuk alkalmazandó pontozás:

Értékelési szempontok Az alábbi helyi közösségek felsorolása és az általuk alkalmazandó pontozás: 1. számú melléklet a 138/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1 1.1 Az alábbi helyi közösségek felsorolása és az általuk alkalmazandó pontozás: 1. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

Értékelési szempontok

Értékelési szempontok 1. számú melléklet a 136/2008. (X. 18.) FVM rendelethez Értékelési szempontok 1.1 Az alábbi helyi közösségek vonatkozásában alkalmazandó pontozás: 1. A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület 2. Abaúj Leader

Részletesebben

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet

122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet

138/2008. (X. 18.) FVM rendelet 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása,

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása, Falumegújítás és Falufejlesztés 135/2008. (X.18.) FVM rendelet Támgatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állaptának javítása, a helyi piack létrehzásának és fejlesztésének

Részletesebben

A támogatás célja. Értelmező rendelkezések

A támogatás célja. Értelmező rendelkezések 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzésé igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről 2013.02.01 21 138/2008. (X.

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet 1. oldal 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet

136/2008. (X. 18.) FVM rendelet 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a Tisza-Tarna-Rima mentén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban

Támogatási lehetőségek a Tisza-Tarna-Rima mentén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban Támogatási lehetőségek a Tisza-Tarna-Rima mentén az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban A New Hungary Rural Development Programme Tisza-Tarna-Rima Mente LEADER Akciócsoport 2007-2013 a Kérelmekkel

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 21046 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 129. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 102/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető

Részletesebben

KIVONAT. Letöltés. Letöltés

KIVONAT. Letöltés. Letöltés Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe

Részletesebben

125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet

125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet 15/009. (IX. 9.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 98/2011 (VII/28) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 98/2011 (VII/28) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 98/2011 (VII/28) közleménye A LEADER Helyi Akciócsoportok 2007-ben allokált forrásaikról, illetve a III. és a IV. tengely kapcsán rendelkezésükre álló fejlesztési forrást kiegészítő

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése 103/2012. (X. 1.) VM rendelet. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: A vidéki területekbe beruházó Európa

Vidéki örökség megőrzése 103/2012. (X. 1.) VM rendelet. Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési alap: A vidéki területekbe beruházó Európa Támogatás tárgya, az elszámolható kiadások: Támogatás vehető igénybe: Helyi vagy országos védelem alatt álló építmény, építményrész esetén: az építmény, építményrész külső felújítására, bővítésére, restaurálására,

Részletesebben

A B C 1 Értékelési szempont megnevezése Értékelés alapját képezõ dokumentumok Értékeléshez rendelhetõ pontszám

A B C 1 Értékelési szempont megnevezése Értékelés alapját képezõ dokumentumok Értékeléshez rendelhetõ pontszám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 57. szám 9609 4 3. Tervadatok értékelése II. A vállalkozás 1 fõre jutó árbevételének a vizsgálata 5 4. Pénzügyi terv üzemeltetésihatékonysági vizsgálata Ha a vállalkozás

Részletesebben

2. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 20 000 000. 3. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 35 000 000

2. Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület 20 000 000. 3. 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület 35 000 000 7. melléklet a 104/2013. (XI. 14.) VM rendelethez A LEADER HACS-ok illetékességi területére vonatkozó igényelhet legmagasabb támogatási támogatási összeg A B C 1. LEADER HACS neve A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési

Részletesebben

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet. A támogatás célja. Értelmezı rendelkezések

135/2008. (X. 18.) FVM rendelet. A támogatás célja. Értelmezı rendelkezések A jogszabály mai napon hatályos állapota 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehetı támogatások részletes feltételeirıl

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 120/2008. (X.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 120/2008. (X.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 120/2008. (X.18.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes

Részletesebben

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei

V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 149. szám 25071 V. A Kor mány tag ja i nak ren de le tei A vidékfejlesztési miniszter 113/2012. (XI. 9.) VM rendelete egyes agrár- és vidékfejlesztési támogatási tárgyú

Részletesebben

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése

Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése Hlavács Éva Miniszterelnökség 2017.03.09. 1 A pályázati felhívás célja A vidéki térségekben

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 21046 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 129. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 102/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre

Részletesebben

102/2012. (X. 1.) VM rendelet

102/2012. (X. 1.) VM rendelet 1. oldal 102/2012. (X. 1.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások

Részletesebben

49/2012. (V. 22.) VM rendelet

49/2012. (V. 22.) VM rendelet 49/2012. (V. 22.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok

IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető pontszámok M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 68. szám 11297 IV. Az értékelési szempontok alapján mindösszesen elérhető ok A B 1 Pénzügyi terv összesen: 2 2 Üzleti terv, működtetési és fenntarthatósági terv max.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter ( )/007. ( ) FVM rendelete Tervezet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 21046 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 129. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 102/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre

Részletesebben

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Közösségi célú fejlesztés. Lókút faluközpont-belső terek felújítása Célterület azonosító: 1023329 HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése I. Fogalom magyarázat A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 129. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. október 1., hétfõ. Tartalomjegyzék. 102/2012. (X. 1.) VM rendelet

MAGYAR KÖZLÖNY. 129. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. október 1., hétfõ. Tartalomjegyzék. 102/2012. (X. 1.) VM rendelet MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. október 1., hétfõ 129. szám Tartalomjegyzék 102/2012. (X. 1.) VM rendelet 103/2012. (X. 1.) VM rendelet 104/2012. (X. 1.) VM rendelet Az Európai Mezõgazdasági

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (módosított, egységes szerkezetű, hatályos: 2014.11.01. napjától)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (módosított, egységes szerkezetű, hatályos: 2014.11.01. napjától) Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT (módosított, egységes szerkezetű, hatályos: 2014.11.01. napjától) A Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Akciócsoport Közgyűlése

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről. Szeretettel köszöntjük a Tiszazugi Leader Egyesület munkaszervezete által Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: [email protected] Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2015/04. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és célterületei. 3. A támogatás igénybevételének feltételei

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és célterületei. 3. A támogatás igénybevételének feltételei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 130. szám 32173 A vidékfejlesztési miniszter 103/2011. (XI. 8.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerûsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program Aktualitások

Vidékfejlesztési Program Aktualitások Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Aktualitások Baksa Tamás Miniszterelnökség 2016. 11. 22. Kimle VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához

Részletesebben

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító:

Felső-Tisza Völgye Vidékfejlesztési Egyesület Célterület: Új Célterület azonosító: Az ÚMVP Irányító Hatóságának 24/20. (IV. 16.) közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Önellenőrzési Lista. (nem benyújtandó dokumentum)

Önellenőrzési Lista. (nem benyújtandó dokumentum) Önellenőrzési Lista (nem benyújtandó dokumentum) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

"A BAKONYÉRT" Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület "Duna-Pilis-Gerecse" Vidékfejlesztési Egyesület. 927 000 000 Ft 1.

A BAKONYÉRT Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület. 927 000 000 Ft 1. A Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának 22/2015. (V. 18.) számú közleménye a a LEADER Programban a helyi akciócsoportok rendelkezésre álló fejlesztési forrásokról

Részletesebben

Turisztikai tevékenységek ösztönzése I. Szakmai szempontok A B C 1 Értékelési szempont megnevezése

Turisztikai tevékenységek ösztönzése I. Szakmai szempontok A B C 1 Értékelési szempont megnevezése Turisztikai tevékenységek ösztönzése I. Szakmai szempontok A B C 1 Értékelési szempont megnevezése Értékelés alapját képező dokumentumok 1. A fejlesztés kapcsolódik az ügyfél által működtetett már meglévő

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések

1. Értelmezõ rendelkezések 21868 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 129. szám A vidékfejlesztési miniszter 103/2012. (X. 1.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megõrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok

Részletesebben

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés

Célterület adatlap. Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete vállalkozás célú fejlesztés Iktatószám: 231/11//1/211 Célterület adatlap Célterület azonosító: HACS neve: Jogcím: Célterület megnevezése: UMVP intézkedés: Vonatkozó HPME kódja Vonatkozó HPME megnevezése Jászsági Kistérségi Helyi

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete

Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete Állattartó telepek korszerűsítése A vidékfejlesztési miniszter 61/2012. (VI. 29.) VM rendelete A támogatás jellege és célterületei Vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe az ügyfél egy vagy több

Részletesebben

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése 136/2008 ( X.18.) FVM rendelet A támogatás célja A vidéki térségekben a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek

Részletesebben