V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny november 3-4.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny november 3-4."

Átírás

1 V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny november 3-4. Nemzeti Civil Alapprogram

2 TISZTELT SZENIOR SPORTOLÓ BARÁTAINK, SPORTVEZETŐIK, KEDVES VENDÉGEINK! A molekuláris biológusok az emberi faj adottságait beprogramozó kettős spirált az élet kódjának tekintik, amelyben több millió tulajdonságunkat építette be a természet. A számítógépek segítségével igen pontosan sikerült föltérképeznünk a bennük rejlő információkat. Kiderült, hogy az öregedés és a halál is a sejteken belül található géntérképen van. Állatkísérletekig jutott az a génsebészet, amely az öregedésért felelős géneket ki tudja iktatni. Ezzel, ha nem is örök életet, de nagyon hosszú, fiatalkort és tartalmas, egészséges életet biztosíthat. Nem mese ez, gyerek mondhatja a mai szenior korosztály az unokáinak, akik megérhetik, hogy egyszerű génbeavatkozással meghosszabbítsák az életüket. Minden ember küzd a fennmaradásáért. A mai idős korosztályoknak nem kellett génmanipulációval foglalkozni, mégis megtalálták azt a természetes és hathatós módszert, amely időben kiterjesztette erőnlétüket. Ez nem volt más, mint a mozgásigény, és az élvezetek mérsékelt szinten tartása. Önök azért maradtak örök ifjak, mert nem hagyták el magukat, és testüket, lelküket rendre próbáknak tették ki. Ráadásul az úszás azon aktív testmozgások egyike, amelyik a legtöbb izmot megmozgatja, és nem hagyja, hogy különösen a fontos vázizmok szilárdsága csökkenjen. Amost kezdődő újabb megmérettetés jó reklámja annak, hogy megfelelő életvitellel nemcsak a minőségi élet, de az emberi teljesítmény határai is kiterjeszthetők. Szívből örülni tudok annak, hogy városunk ismét vendégül láthat olyan vitális sportembereket, mint Önök, hiszen erőt és hitet, kitartást és példát mutatnak a nálunk is fejlődőben lévő úszónemzedékeknek. Ez a kiváló, fedett sportuszoda Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, amelyben a ma egyre inkább terjedő rövidpályás, nemzetközi viadalokat is rendezhetünk. Itt tartózkodásuk alatt próbálják ki a szabadtéri, feszített tükrű úszómedencét is. Látogassák meg a tavaly átadott Emlékpont fél évszázad Vásárhelyen Múzeumot és Oktatási Központot az Andrássy út és Kaszap utca sarkán, valamint a zsinagóga mellett, a vidék egyetlen Holokauszt Múzeumát. Térjenek be a tavasszal megnyitott, nosztalgikus Fekete Sas Kávéházba, amely a két világháború közötti kávéházi életet sugallja; és tekintsék meg a közel múltban megnyílt Vásárhelyi Őszi Tárlatot az Alföldi Galériában. Kívánom, hogy az ötödik országos versenyük mindenkiben kellemes élményeket hagyjon. Élvezzék a város és a rendezők vendégszeretetét, sporttársaik barátságát. Jövőre ugyanitt, ugyanilyen erőben és egészségben találkozzunk! októbere. Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő

3 V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny A verseny rendezői: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Ifjúsági és Sportbizottsága valamint a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club Averseny ideje: november 03. szombat 13 óra november 04. vasárnap 08 óra 45 perc A verseny helye: Hódmezővásárhelyi Városi Sportuszoda 50 m-es, 10 pályás, fedett versenymedencéje. Időmérés: elektromos és kézi, számítógépes feldolgozással. Bemelegítésre a 21 m-es tanmedence is igénybe vehető. Nevezési határidő: október 25. Nevezési díjak: egyéni számokban Ft/versenyszám váltók esetén Ft/csapat 75 éven felülieknek 3 számig nem kell nevezési díjat fizetni. A helyszínen nincs nevezési lehetőség. A befizetett nevezési díjat visszalépés esetén átruházni nem lehet, és visszatéríteni sem áll módunkban. A nevezést az alábbi címekre kérjük: HSÚVC ( Zenke József ) 6800 Malom u. 20. Fax: 62/ hsuvc@fre .hu, zenkejo@fre .hu Korcsoportok: I. ( ) VIII. ( ) Váltók: I. 159 évig II. ( ) IX. ( ) II évig III. ( ) X. ( ) III évig IV. ( ) XI. ( ) IV évig V. ( ) XII. ( ) V. 280 évtől VI. ( ) XIII. ( ) VII. ( ) XIV és előtte Indítás: A versenyen az EGY RAJTOS szabály érvényes! Díjazás: A helyezések eldöntése időfutamok alapján történik. Az I. III. helyezettek érem díjazásban részesülnek. Tiszteletdíjat kap a legeredményesebb nő és férfi, a legidősebb nő és férfi valamint a legeredményesebb Csongrád megyei nő és férfi versenyző.

4 Bemelegítés: november 03. ( szombat ) november 04. ( vasárnap ) Ünnepélyes megnyitó: november 03. ( szombat ) Versenyszámok indítása: november 03. ( szombat ) november 04. ( vasárnap ) Versenyszámok: november 03. szombat november 04. vasárnap m női pillangó m női gyors m férfi pillangó m férfi gyors m női hát m női hát m férfi hát m férfi hát m női mell m női mell m férfi mell m férfi mell m női gyors m női gyors m férfi gyors m férfi gyors m női vegyes m női pillangó m férfi vegyes m férfi pillangó 11. 4x50 m női vegyes váltó 23. 4x50 m női gyors váltó 12. 4x50 m férfi vegyes váltó 24. 4x50 m férfi gyors váltó A versenyszámokat a korcsoportok összevonásával bonyolítjuk le, de korcsoportonként értékeljük. A versenyen mindenki saját felelősségére indulhat. Sportorvosi igazolás nem szükséges, de a rendszeres orvosi ellenőrzést javasoljuk. Az első napi verseny után közös vacsorára lesz lehetőség a Fekete Sas Étteremben ( Ft/fő ). Javasolt szállások:. - Hotel FÁMA, Szeremlei u / Hotel PELIKÁN, Hódmezővásárhely. Ady E. út 1. 62/ , 62/ KENGURU Panzió, Szántó K. J. u / CSERESNYÉS Kollégium, Oldalkosár u SZTE Mg-i Főisk. Kollégium, Petőfi u november 03-én az alábbi rendezvényekre kerül még sor: - Délelőtt11,00órától Egészségfelmérőnap avárosisportuszodában, - A délutáni verseny után kerül sor a Török Sándor Emlékmérkőzésre a Szenior úszók 40 év fölötti vízilabda-válogatottja és a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club csapata közöt. Zenke József a versenybizottság elnöke

5 SZENTES KENGURU Panzió, Szántó K. J. u / SZTE Mg-i Főisk. Kollégium, Petőfi u Hotel FÁMA, Szeremlei u / OROSHÁZA Fekete Sas Étterem Hódmezővásárhely Kossuth tér VÁROSI SPORTUSZODA VÁROSI STRANDFÜRDŐ CSERESNYÉS Kollégium, Oldalkosár u. 1. Hotel PELIKÁN, Hódmezővásárhely. Ady E. út 1. 62/ SZEGED A kollégiumi szállások ára egységesen 2500 Ft/fő (3-4 ágyas szobákban). Az igényt október 25-ig Zenke József címére kell eljuttatni. Telefon: (20) hsuvc@fre .hu, zenkejo@fre .hu

6 Városi Sportuszoda Városi Strandfürdő

www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5.

www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5. www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5. TISZTELT SZENIOR SPORTOLÓ BARÁTAINK, KEDVES VENDÉGEINK! A legtöbb kedves szenior úszót már ismerõsként, barátként

Részletesebben

VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny. Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8.

VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny. Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8. VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8. www.hodstrand.hu hodstrand@hodstrand.hu Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1 TISZTELT SZENIORSPORTOLÓ BARÁTAINK, SPORTVEZETŐK,

Részletesebben

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország 2014. évi Fedett Pályás

Részletesebben

VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY

VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY 1. A verseny célja: A szenior úszás népszerűsítése. A hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása. A felnőtt lakosság rendszeres úszásának elősegítése,

Részletesebben

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Nyíregyháza, február

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Nyíregyháza, február V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY Nyíregyháza, 2007. február 17-18. VERSENYKIÍRÁS A verseny rendezője: Sóstó-Gyógyfürdők Rt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Úszószövetség Nyírsenior 97' SE A verseny ideje:

Részletesebben

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2016.11.12-13 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi Senior

Részletesebben

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2019.11.09-10. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Natural Immune Control System - Hódmezővásárhelyi SENIOR Úszó- Vízilabda

Részletesebben

XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2017.11.11-12. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi Senior

Részletesebben

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13.

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13. XXXV. Viharsarok Kupa Békéscsaba, 2009.december 12-13. 1. Verseny rendezője: Békéscsabai Előre Úszó Klub Békéscsaba, Árpád sor 3. Szarvas János +36-30/700-10 39 2. A versenybíróság elnöke: Polonka György,

Részletesebben

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny 2018. november 17-18. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen

Részletesebben

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. XXXV. ARANY ÜST NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a serdülő korosztály számára. Szintidők

Részletesebben

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a gyermek korosztály

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa 1. Célja: VERSENYKIÍRÁS IV. 2016 Negyedik alkalommal kerül megrendezésre - 5 korosztályban - a Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2016. évi Uszonyosúszó Rövidpályás Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17.

II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17. II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17. A verseny célja a rendszeres sporttevékenység, fizikai aktivitásának ösztönzése az egészséges életmód népszerűsítése

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, 2018. december 20-22. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a hazai és külföldi egyesületek, szakosztályok versenyzői részére. B kategóriás verseny

Részletesebben

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS A és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2011. ÁPRILIS 2-3. GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA és TÖRÖK SÁNDOR STRANDFÜRDŐ Fővédnökök:

Részletesebben

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 1.Célja: Második alkalommal került kiírásra - 5 korosztályban - a Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2014. év

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny 1. A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása. 2. Verseny helye és ideje: Kecskemét, Kecskeméti Fürdő, 50m-es 10 pályás

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!! Ifjúsági - Felnőtt Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és I. Generomax Kupa - Cápa, Gyermek és Szenior Találkozó 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY

SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: A verseny rendezője: Rövidpályás versenyzési lehetőség biztosítása a hazai és külföldi szakosztályok versenyzői részére Rövidpályás kvalifikációs

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/ 2017/2018. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTŐ A és B kategória 1./ A verseny célja: a sportág népszerűsítése, a MEGYEI DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az ORSZÁGOS döntőn való részvétel

Részletesebben

III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA (2015)

III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA (2015) III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. Célja: VERSENYKIÍRÁSA (2015) Harmadik alkalommal került kiírásra - 5 korosztályban - a Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2015.

Részletesebben

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. 1.) Verseny célja: Az uszonyos úszás népszerűsítése, valamint minden korosztály részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2.)Rendező: Debreceni Búvárklub /4031. Debrecen,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

Magyar Búvár Szakszövetség

Magyar Búvár Szakszövetség Magyar Búvár Szakszövetség 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Tel./Fax: 06-1-270-0117 Tel.: 06-30-645-2821 e-mail: mbsz@netroller.hu 2010. évi Felnőtt, Ifjúsági Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ I NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY - Zalaegerszeg Meghívó 2010. Április 17-18 A VERSENY CÉLJA: Versenylehetıség biztosítása hazai és nemzetközi, korosztályos versenyzık részére 25m-es medencében.

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó. Országos Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó. Országos Bajnokság 1. Célja: VERSENYKIÍRÁS XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2016 A 2016. év uszonyosúszó cápa, serdülő, junior korcsoport Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása,

Részletesebben

XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015)

XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015) XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015) 1. Célja: A 2015. év uszonyosúszó cápa, serdülő, junior korcsoport Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása,

Részletesebben

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26.

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26. A verseny fıvédnöke: A verseny célja: A verseny helye: Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Rövidpályás versenyzés lehetıségének biztosítása. A verseny keretén belül új nemzetközi sportbaráti

Részletesebben

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR

GYSI HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR HÁROM NAP A SZŐLŐ ÉS BOR VÁROSÁBAN, A MÁTRA KAPUJÁBAN GYÖNGYÖSÖN, AHOL A NAP ÉS A HEGY ÖSSZEÉR GYÖNGYÖS 2011 M E G H Í VÓ Tartalmas és színvonalas kézilabda tornánkkal, Gyöngyös látványosságaival, vendégszeretetével

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE

2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS A és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2012. március 24., 25. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA és TÖRÖK SÁNDOR STRANDFÜRDŐ Kedves

Részletesebben

Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Debrecen október

Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Debrecen október Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny Debrecen 2018. október 26-28. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny szervezője: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) A MOKSZ fenntartja a

Részletesebben

Úszás budapesti diákolimpia döntő

Úszás budapesti diákolimpia döntő Úszás budapesti diákolimpia döntő BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2017. január (később kijelölendő időpontban) www.bpdiaksport.hu ÚSZÁS I., II. korcsoport 1. A verseny ideje, helye: 2017. január

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest 2017. évi WTF Taekwondo Bajnokság 2017. május 13. Budapest A verseny Dátum Helyszín Kiíró Rendező Versenyigazgató Szabályok 2017. május 13. (szombat) Soroksári Sportcsarnok (1237 Budapest, Szentlőrinci

Részletesebben

h fényszedés, Gyula INGYENES Támogatja: TARTALOM 2. oldal Wesselényi pályázati kiírás 3. oldal Gyulai pillanatképek

h fényszedés, Gyula INGYENES Támogatja: TARTALOM 2. oldal Wesselényi pályázati kiírás 3. oldal Gyulai pillanatképek INGYENES I. évfolyam 9. szám SPORTSZERÛEN ÚSSZ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! 2004. szeptember TARTALOM 2. oldal Wesselényi pályázati kiírás 3. oldal Gyulai pillanatképek 4. oldal Hódmezõvásárhelyi versenykiírás 5.

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2018.

Részletesebben

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!!

PÉNZDÍJAK: 14.800 EURO!!! Csongrád Megyei Kick-box Szövetség Tigers Kick-box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub IDŐPONT: 2009. május 22-24. HELYSZÍN: Szeged, Városi Jégpálya, Szabadkai út 22. SZABÁLYOK: WAKO szabályok,

Részletesebben

2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Budapest december

2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Budapest december 2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny Budapest 2018. december 07-09. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny szervezője: a 2018. évi Mikulás Kupa a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Részletesebben

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése.

1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA CSONGRÁD MEGYE I. KCS. 2012/2013 1. A bajnokság célja: A sportág népszerűsítése, az országos döntőbe jutás eldöntése. 2. A bajnokság rendezője:a Csongrád Megyei Diáksport

Részletesebben

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok

Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok Magyarország Serdülő és Újonc Atlétikai Bajnoksága 2017 egyben Serdülő Magyar Liga és Szuper Liga versenyszámok A bajnokság rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség A bajnokság időpontja és helyszíne: 2017.

Részletesebben

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje.

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje. A verseny rendezője: A verseny helye: A verseny időpontja: Hajdú-Bihar megyei Úszó Diákolimpia Döntő III-VI. korcsoport A kategóriában ÚJ IDŐPONT a Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség megbízásából:

Részletesebben

Országos Úszóbajnokság

Országos Úszóbajnokság CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A 2019. évi Sportmunkaterv alapján Jóváhagyom! Kelt: Budapest, elektronikus bélyegző szerint Vietórisz Ágnes tű. ezredes tűzoltósági főtanácsos BM OKF Humán

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2013. május 18. szombat XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi

Részletesebben

Egyéni versenyszámok a megrendezés sorrendjében

Egyéni versenyszámok a megrendezés sorrendjében Hódmezővásárhelyi versenyszervezés 4. összefoglaló a nevezőkről Az első három összefoglaló felidézésével kezdem, hogy valamennyi eddigi nevezésünk és a csapat folyamatos erősödése egy írásban szerepeljen!

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior korosztály Országos Bajnokainak

Részletesebben

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKLUB 1145. BUDAPEST. Columbus u.52/b. Levelezési cím: Szabó Béla. 1087. BUDAPEST. Mosonyi u. 1. Tel: (1) 314 3515 Mo: 06 30 554 2532 Folyószámlaszámunk: OTP. XIV. ker. fiókja.

Részletesebben

XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2011. november 19-20. 33. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2011. november 19-20. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

A nevezés csak a nevezési díj Ózdi Kerékpáros Egyesület számlájára történő beérkezése esetén kerül elfogadásra!

A nevezés csak a nevezési díj Ózdi Kerékpáros Egyesület számlájára történő beérkezése esetén kerül elfogadásra! 1. Verseny rendezője: Ózd Város Önkormányzata, Fiedler Ottó Sportegyesület, Ózdi Kerékpáros Egyesület, Ózdi Teknőc Futó Club. 2. Verseny célja: az úszás-kerékpározás-futás népszerűsítése a triatlon sportágon

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre. (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium)

Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre. (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium) Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium) Powered by Idöpont: 2013. Április 27. és 28. (Szombat / Vasárnap) A verseny helye:

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ

2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ 2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ 1./ A verseny célja: a sportág népszerősítése, a MEGYE DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az országos döntın való részvétel eldöntése. 2./ A verseny

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport)

ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) A verseny célja: XIII. KONKOLY EMŐKE EMLÉKVERSENY (V-VI. korcsoport) VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019

2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 2. EliteSport Nemzetközi Tavaszi Kézilabda Torna Balatonfüred 2019 A verseny időpontja: 2019. április 19-22. (4 játéknap) A verseny helyszíne: Balatonfüred és Alsóőrs sportcsarnokai (4 sportcsarnok) A

Részletesebben

6-7 OKTÓBER LVÍV 2018

6-7 OKTÓBER LVÍV 2018 LION CUP MASTERS BESOROLÁSÚ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY SZERVEZŐ: EURO- Veterán Úszóklub. TÁRSSZERVEZŐK: Lvívi Városi Tanács, Lvív Megyei Úszószövetség, Masters Összukrán Úszóklub-Egyesület, Ukrán Úszószövetség.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november

Részletesebben

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION MEGHÍVÓ IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa 2019. október 12-13. Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION IV. International Short Course HÓD CUP 12 nd -13 rd October 2019. Gyarmati Dezső

Részletesebben

XIII. WTF Taekwondo. Bajnokság május 31. Nagykáta

XIII. WTF Taekwondo. Bajnokság május 31. Nagykáta XIII. WTF Taekwondo Országos Formagyakorlat Bajnokság 2014. május 31. Nagykáta Dátum: Helyszín Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: Szabályok: Nevezési díj: Nevezési határidő: Nevezések beküldése,

Részletesebben

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS VÍVÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A felsőoktatási intézmények női és férfi hallgatói részére színvonalas versenyzési lehetőség biztosítása vívás sportágban.

Részletesebben

Rákoshegyi Vasutas SE V.

Rákoshegyi Vasutas SE V. Rákoshegyi Vasutas SE. 2007. V. Csipet Kupa 1. A VERSENY CÉLJA A tekesport népszerűsítése. A sportolók tudásszintjének emelése. Megfelelő minőségi versenyzési lehetőség biztosítása a résztvevők számára.

Részletesebben

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Az Judo Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg, a versenyt az MDSZ-szel

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2015. május 23. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda 6640 Csongrád, Dob u Nyitott, 7 pályás medence, kézi időmérés

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda 6640 Csongrád, Dob u Nyitott, 7 pályás medence, kézi időmérés JEGYZŐKÖNYV Helye: Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda 6640 Csongrád, Dob u. 3-5. Nyitott, 7 pályás medence, kézi időmérés Versenybíróság elnöke: Gergely Ildikó Versenyiroda: Szabó Anikó Zarnócz Mihályné Nagy

Részletesebben

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra

Versenykiírás MAGYARORSZÁG ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, június 23. csütörtök 10:00 óra Versenykiírás MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI EGYÉNI IDŐFUTAM BAJNOKSÁGA Debrecen-Bocskaikert, 354-es számú út, 2016. június 23. csütörtök 10:00 óra 1. A verseny védnökei: Tasó László, közlekedéspolitikáért felelős

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi

Részletesebben

Nyílt Kempo Világkupa

Nyílt Kempo Világkupa E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2019 március 15-17. INFO: Az idei évben is helyet adunk a fogyatékkal élő küzdősportoló fiataloknak. Immár indulhatnak formagyakorlat, önvédelem és

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04.

VERSENYKIÍRÁS. 5. Villamosenergia-ipari. Futó Találkozó. Mórahalom, 2015. 10. 03-04. VERSENYKIÍRÁS 5. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó A találkozó időpontja: 2015. Aoktóberoktóber 03-04. A találkozó helye: Mórahalom A találkozó rendezője: EDF DÉMÁSZ Társaságcsoport A találkozó védnökei:

Részletesebben

Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás

Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás Miskolci Barátság Maraton 2015 - Versenykiírás Futónaptár.hu A Miskolci Barátság Maraton A verseny ideje: 2015. október 25., vasárnap (a belvárosban!) A verseny célja: Az egészség megőrzését szolgáló rendszeres

Részletesebben

XIX. Tisza Triatlon Triatlon Tour 2. forduló Klubcsapat Országos Bajnokság

XIX. Tisza Triatlon Triatlon Tour 2. forduló Klubcsapat Országos Bajnokság XIX. Tisza Triatlon Triatlon Tour 2. forduló Klubcsapat Országos Bajnokság Idıpont: 2010. május 15. Szombat Triatlon Tour 2010 Klubcsapat Országos Bajnokság Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16.

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16. VERSENYKIÍRÁS 37. Villamosenergia-ipari Kajak-kenu találkozó Szeged, 2015. 08. 14-16. A találkozó időpontja: 2015. Aaugusztus 14-16. A találkozó helye: Szeged, Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Pálya A találkozó

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26.

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26. A verseny fıvédnöke: A verseny célja: A verseny helye: Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Rövidpályás versenyzés lehetıségének biztosítása. A verseny keretén belül új nemzetközi sportbaráti

Részletesebben

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület

Free Fighter Közhasznú Sportegyesület Az IBK HUNGARY Free Fighter sportegyesülete által szervezett edzésnap és házibajnokság 2013. március 22-23-24. (P-V) 2013. március 22. (Péntek) 21:00-24:00-ig éjszakai fürdőzés ( kiskorúak szülői felügyelettel

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó

ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS. 6. Villamosenergia-ipari Futó Találkozó ELŐZETES VERSENYKIÍRÁS 6. Villamosenergia-ipari Futó 6. Villamosenergia-ipari Futó A találkozó A találkozó időpontja: 2016. október 1-2. A találkozó helye: Paks A találkozó rendezője: MVM KONTÓ ZRt. A

Részletesebben

<< Versenykiírás >> XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek. A verseny ideje

<< Versenykiírás >> XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek. A verseny ideje > XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek - az X2S versenysorozat része - A verseny ideje 2014. augusztus 09. (szombat) A versenyek helyszíne,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: A verseny célja: XIV. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) IV. Nyílt WKF Egyéni Utánpótlás

Részletesebben

9. Sülysápi Futónap május 16. Versenykiírás

9. Sülysápi Futónap május 16. Versenykiírás Versenykiírás A verseny célja: Az egészséges életmód, a rendszeres sportolás ezen belül a hosszútávfutásnépszerűsítése, valamint versenyzési lehetőség biztosítása az amatőr és profi futók számára. Időpontja:

Részletesebben