Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi Príma Díj jelöltjei:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi Príma Díj jelöltjei:"

Átírás

1 Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi Príma Díj jelöltjei: S. sz. Kategória: Jelölt neve: Rövid nacionálé: 1. Magyar irodalom 2. Magyar színház és filmművészet Serfőző Simon, költő, drámaíró, regényíró Komáromy Éva, színművésznő A megyei irodalmi élet doyenje, a Magyar Írószövetség helyi csoportjának titkára, szellemi életünk egyik meghatározó alakja. Könyvkiadóként, szerkesztőként sokat tett a megye művészeti életének felvirágoztatásáért, irodalmának az egyetemes magyar irodalom vérkeringésébe való bekapcsolásáért. Radnóti-, Szabó Lőrinc-, Kölcsey- és József Attila-díjas. A Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas művészet, éppen 45 éve lett a miskolci társulat tagja. A közel félévszázad alatt a zenés színház minden műfajában színre lépett, az operettől a musicel-en át az operáig, de emlékezetesek prózai alakításai is. Kirobbanó temperamentuma, eleganciája, humora, játékkedve, muzikalitása révén a város és a tájelőadásoknak köszönhetően a régió egyik legnépszerűbb művésze. A kitüntetésével nemcsak egy kivételes művészegyéniség gazdag életpályáját, a régióhoz való hűségét, de egyben a általa is képviselt miskolci zenés színház félévszázadát is elismerik. 1

2 3. Magyar képzőművészet Dr. Dobrik István, művészettörténész a Honlap c. irodalmi és társadalmi folyóirat képzőművészeti társszerkesztője. A sárospataki Népfőiskola Egyesület alapító tagja, 1996-tól elnöke. A Miskolci Galéria igazgatója és a Miskolci Egyetem, valamint a sárospataki Főiskola óraadó tanára. Elsősorban a XX. századi magyar kortárs művészettel, azon belül grafikával és a vizuális nevelés tárgykörével foglalkozik. Több száz kiállítás rendezője és kurátora Magyarországon és külföldön. Több mint száz tanulmány, cikk, katalógus előszó szerzője, kötetek szerkesztője, kötetborítók tervezője. A Miskolci Grafikai Biennálék szervezője. A magyar sokszorosított grafika 100 éve ( ) c. kiállítások és kötetek kurátora, szerkesztője. 2

3 4. Magyar tudomány 5. Magyar oktatás, köznevelés Dr. Kozák Imre, emeritus professzor Gáll András, gyógypedagógus A szilárd testek mechanikájában elért nemzetközi szintű elméleti eredményeiért különösen az alakváltozások kinematikai összeférhetőségi feltételeinek tisztázásáért, a rugalmasságtan kettős elméletének teljessé tételéért, egy új típusú általános lineáris héjelmélet kidolgozásáért, a fizikailag objektív idő szerinti deriváltak fogalmának általánosításáért, a rugalmasságtani egyensúlyi feladatok analíziséért posztkritikus állapotban alakváltozástól függő terhelések esetén továbbá a mechanikai műszaki egyetemi oktatásának fejlesztéséért, a tudományos utánpótlás nevelésében, az akadémiai és egyetemi közéletben kifejtett példaértékű tevékenységéért. 31 éve vállalta a sérült gyermekek gondozását. Azóta neveli és oktatja a sérült, halmozottan fogyatékos tanulókat óta az országos beiskolázású sályi Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon igazgatója. Vezetésével ideális feltételeket teremtettek a súlyosan mozgássérült tanulók teljes ellátásához és oktatásához. Különösen magas szinten épült ki a mozgásfejlesztés feltételrendszere. A gyógypedagógiai szakember ellátottság 100 %-os, a munkatársak szakmai tapasztalata kiemelkedő. Vezetői és pedagógiai munkája példaértékű, az intézmény országosan elismert. 3

4 6. Magyar építészet, építőmű- DLA, Bodonyi Csaba vészet építész 7. Magyar sajtó Bekes Dezső, újságíró Tevékenysége több évtizede Miskolchoz és Borsod-Abaúj- Zemplén megyéhez kötődik. Ybl- és Széchenyi-díjas építész, Tokaj város főépítésze, alkotásaira az ökológiai szemlélet jellemző, épületei tájba és környezetbe illeszkedők, felhasználva a környezet építészeti és kulturális elemeit. Nevéhez fűződik több megvalósult templom tervezése (Encs Görög Katolikus Templom, Sajópetri Római Katolikus Templom, Ózd Görög Katolikus Templom és Parókia) a Miskolci Nemzeti Színház rekonstrukciója, Miskolc-Tapolca Barlangfürdő fejlesztése és több magánberuházásban megvalósult szálloda, szolgáltatói épület, valamint közintézmények megvalósítása. Mind újságírói munkásságával, mind közéleti tevékenységével kiérdemli a díjra történő jelölést ben került Miskolcra, a Déli Hírlap c. újság alapítója. Több évtizeden át rovatok megjelenítője (Színe és fonákja, Várospolitikai Fórum). A Miskolci Tükör, z az Észak-Magyarország, a Miskolci Rádió, a Rádió GAGA és a MiNap rendszeres szerzője, több könyv, közöttük számos helytörténeti munka szerzője. Közéjük tartozik a Béke eső, Csak írjuk a magunkét. A Városszépítő Egyesület alapítója, elnöke, a Lions Klub alapítója. Városszerte elismert személyiség. 4

5 8. Magyar népművészet, közművelődés 9. Magyar zeneművészet Kovácsné Ládi Katalin, művelődési ház igazgató Miskolc Dixieland Band Balla Miklós (művészeti vezető) Borsod-Abaúj-Zemplén megye közművelődésének egyik meghatározó egyénisége, aki több, mint négy évtizede fejti ki sokoldalú tevékenységét. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a diósgyőri közösségi élet hagyományainak megőrzésében, és a Diósgyőri Vár nemzetközi hírű kulturális centrummá formálásában. Munkásságának köszönhető, hogy sikerült életet lehelni a Diósgyőri Várba, amely ma már egész évben üzemel és határainkon túl is ismertté vált rendezvényeivel, népművészeti és folklór fesztiváljaival. Az együttes 1990-ben alakult, és más 1991-ben sikerrel szerepeltek a Diósgyőri Dixieland Fesztiválon. A legtöbb hazai dixieland és jazz muzsikussal koncerteztek. Fontos esemény volt működésük során Joe Murányival történt koncertsorozatuk, aki Louis Amstrong zenekarának klarinétosa volt. Rendszeres fellépői magyarországi fesztiváloknak, de szívesen látott vendégei a dániai Maribo és Silkeborg, valamint a németországi Stuttgarti Fesztiváloknak. Gyakran szerepelnek együtt a Benkó Dixieland Együttessel, akik ebben a zenei világban utódjukként tartják számon a tehetséges miskolci zenekart. Évente több, mint 60 koncertet adnak ben megkapták a Miskolci Gyémántok Díjat, míg 2006-ben Múzsa díjjal tüntették ki az együttest. A művészeti vezető: Balla Miklós, klarinétművész. 5

6 10. Magyar sport Dr. Márkus Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség alelnöke, a TVK-Mali TK elnöke A megálmodója és megvalósítója Tiszaújvárosban az idén 10. alkalommal megrendezésre kerülő Triatlon Világkupa versenynek. Megyénk legrégebbi nemzetközi sportrendezvénye a legrangosabb rendezvénnyé nőtte ki magát. A Világkupa mellett számtalan kísérő rendezvényt is szerveznek a több ezer érdeklődőnek. 6

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,

Részletesebben

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost

1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; tempera, olaj, farost 1. Az idő és a kereszt 80x70 cm; 2. A város 85x100 cm; 3. Sötét víz 110x80 cm 4. Világítótorony 70x50 cm; 5. Veranda télen 120x90 cm; 6. Hó és köd 80x100 cm; 7. Védett öböl 80x90 cm; 8. Ódon házak 90x80

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

KÖZÉLET :45 - IPARI ÜZEM TERVEZÉSÉVEL ÉRDEMELTE KI FODRÓCZY JÓZSEF AZ IDEI SCHMIDL FERENC DÍJAT

KÖZÉLET :45 -  IPARI ÜZEM TERVEZÉSÉVEL ÉRDEMELTE KI FODRÓCZY JÓZSEF AZ IDEI SCHMIDL FERENC DÍJAT KÖZÉLET - 2016. 10. 03. 18:45 - www.szekesfehervar.hu IPARI ÜZEM TERVEZÉSÉVEL ÉRDEMELTE KI FODRÓCZY JÓZSEF AZ IDEI SCHMIDL FERENC DÍJAT A Schmidl Ferenc Építészeti Díjjal a város azokat az építészeket

Részletesebben

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)

Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81) Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése

A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése A Magyar Népművelők Egyesülete XXIV. Vándorgyűlése Népművelők Vándorgyűlése Miskolc, 2007. november 29 december 1. Konferencia helyszíne: Művészetek Háza (Rákóczi u. 5.) Szekcióülések helyszíne: Művészetek

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására

Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: 31.013-14/2007 Melléklet: 1. sz. hatályban lévő kuratóriumi névsor 2. sz. új kuratórium névsora Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak

Részletesebben

A fesztivál piac jellemzői

A fesztivál piac jellemzői A fesztivál piac jellemzői A Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítő Programba 20-201 között 3 fesztivál kérte a regisztrálását. A következő adatok, ennek a 3 fesztiválnak az elemzésén alapulnak. 1

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2010.(IV.29.)rendelete a városi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Első kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati

Részletesebben

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Második kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati

Részletesebben

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma. A CIOFF Világkonferencián való részvétel /00271 sz. pályázat. Szakmai beszámolója

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma. A CIOFF Világkonferencián való részvétel /00271 sz. pályázat. Szakmai beszámolója Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NKA Népművészet Kollégiuma A CIOFF Világkonferencián való részvétel 106113/00271 sz. pályázat Szakmai beszámolója Százhalombatta, 2017. október 19-29. A CIOFF a Nemzetközi

Részletesebben

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209)

- D - DIÉTA & FITNESZ -1 évig őrizzük. (FX 203) DOLGOZÓK LAPJA ( ) - Tartósan őrizzük. (Reprint kiadás) (FY 209) - A - 168 ÓRA - Tárgyév végén selejtezzük. (FY 114) 3. ÉVEZRED 3 évig őrizzük. (FY 046) ADÓ - 1 évig őrizzük. (FY 144) ADÓKÓDEX - 1 évig őrizzük. (FY 061) AETAS Tárgyév végén selejtezzük (FX 053) ALFÖLD

Részletesebben

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále

Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Kiírás és jelentkezési lap Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Művelődési

Részletesebben

Gerlóczy Gedeon műépítész

Gerlóczy Gedeon műépítész Gerlóczy Gedeon műépítész Hadik ház, a Szatyor bárral 1921-ben Lehel Ferenc megírta az első Csontváry monográfiát. A művek fotózásánál Gerlóczyn és Lehelen kívül jelen volt Fényes Adolf, Lyka Károly és

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Az oktatás, kultúra és egészségügy területén adományozható egyes kitüntetések javaslattételi rendje a PTE-n (2011/2012. tanév)

Az oktatás, kultúra és egészségügy területén adományozható egyes kitüntetések javaslattételi rendje a PTE-n (2011/2012. tanév) Az oktatás, kultúra és egészségügy területén adományozható egyes ek javaslattételi Kossuth-díj (a kulturális és művészeti alkotások terén kivételesen magas színvonalú, példaértékű, nemzetközileg is elismert

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE Semmi sem nehéz. Ezt kell gondolnod, Mielőtt bármit is tennél. Semmi sem könnyű. Ezt kell érezned, Mielőtt bármit is mondanál. (Sri Chinmoy) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2015. Az

Részletesebben

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek

Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Gondoskodás Gyermekeinkért Közhasznú Alapítvány (Budapest) Súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek fejlesztése, nevelése fókuszban a felnőtt súlyosan és halmozottan fogyatékos személyek Életünk értelme

Részletesebben

E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com

E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com E U R O P E A N C U R R I C U L U M V I T A E F O R M A T www.europa.eu.int/comm/education/index_en.html SZEMÉLYES ADATOK Család- és keresztnév Kulcsár Andrea Lakcím Románia, Marosvásárhely, Violetelor

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem

Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Fellegi Imre Németh Béla-féle helytörténeti gyűjtemény és a Helytörténeti ÉLET-KÉP-TÁR települési értéktárba történő felvételéhez Készítette:

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései

Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Az elmúlt hét rendkívül mozgalmas volt az MTA Területi Akadémiai Bizottságok számára, mert ezekben a napokban

Részletesebben

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a

Zenepedagógiai munkásságának állomásai: és között a Győri Zeneművészeti Szakiskola és Főiskola tanára, 1972-től 2006-ig volt a A JANOTA-MŰHELY 80 ÉVES RÖVID KRÓNIKÁJA ( Torda, 1936. január 27.) Iskolai tanulmányait Győrben végezte, kitűnő rendű érettségi és az ottani zenekonzervatóriumi tanulmányai (zongora és fagott főtanszak)

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),

Részletesebben

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította:

Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE KJ.: 21910 /2007. Melléklet: 3 Javaslat magasabb vezetői álláshelyekre történő pályázat kiírására Összeállította: Dr. Kovács Zsuzsanna Közigazgatási és Jogi Főosztály

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,

Részletesebben

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nógrád megye Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség Nevezetességei: -Tolnay Klári Emlékház -Zichy Vay-kastély -Mauks-kúria(Mikszáth-Mauks emlékszoba)

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Pályázati figyelő 2010. szeptember

Pályázati figyelő 2010. szeptember Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot (célok) i keret összege Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Levéltári Szakmai Kollégiuma pályázata Magyarországi közlevéltárak

Részletesebben

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja

A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. FEBRUÁR 12-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor )

Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) Képzõ- és iparmûvészet Tantárgy Végzettség, szakképzettség Vizuális alapismeretek (pl: festõ, szobrász, képgrafikus, restaurátor ) (pl: építész, formatervezõ, textiltervezõ, szilikátipari tervezõ, vizuális

Részletesebben

A Szófiai Magyar Kulturális Intézet tervezett programjai 2006.november A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI. (2006.

A Szófiai Magyar Kulturális Intézet tervezett programjai 2006.november A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI. (2006. A Szófiai tervezett programjai A SZÓFIAI MAGYAR KULTURÁLIS INTÉZET TERVEZETT PROGRAMJAI ( ) Sorszám 1 2 3 Dátum A program megnevezése A program jellege/típusa (pl. tudomány, képzőművészet, zene, film)

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

MAGYAR MŰVELŐDÉS VAJDASÁGI HELYZETKÉP

MAGYAR MŰVELŐDÉS VAJDASÁGI HELYZETKÉP MAGYAR MŰVELŐDÉS VAJDASÁGI HELYZETKÉP Vajdasági Magyar Művelődési Intézet - Zenta A Magyar Nemzeti Tanács 2005. szeptember 23-án megalapította a zentai székhelyű Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet.

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november

bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest 2015 november bemutatja Hegedüs Endre festőművész kamaratárlatát Budapest Virágzó sövény olaj, farost; 120x100 cm A világ végén olaj, farost; 80x100 cm Fiatal bükkös olaj, farost; 120x100 cm Fehér tündérrózsák olaj,

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA

OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról 1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 15/2016.(IV.28.) önkormányzati rendelete felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

2007. szeptemberétől

2007. szeptemberétől Képi ábrázolás alapszak festészet szakirány mintatanterve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK Tantágy neve 2007. szeptemberétől oktató neve Előfeltétel ajánlott féléve ALAPOZÓ ISMERETEK (1) (általános ismeretek) Informatika

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Nemzeti Tehetség Program

Nemzeti Tehetség Program Nemzeti Tehetség Program 2016. évi pályázatai Székely Rita Kisalföldi Tehetségsegítő Tanács A pályázatok bemutatása 2016. március 31-én 41 db pályázat került meghirdetésre. A nyílt pályázatok benyújtási

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI GYERMEK ÉS FELNŐTT PROGRAMOK A SÁROSPATAKI KÉPTÁR I. A TERVEZETT TEVÉKENYÉG LEÍRÁSA. 1. Előzmények rövid ismertetése. 2.

KÖZÖSSÉGI GYERMEK ÉS FELNŐTT PROGRAMOK A SÁROSPATAKI KÉPTÁR I. A TERVEZETT TEVÉKENYÉG LEÍRÁSA. 1. Előzmények rövid ismertetése. 2. KÖZÖSSÉGI GYERMEK ÉS FELNŐTT PROGRAMOK A SÁROSPATAKI KÉPTÁR KULTURÁLIS SZEREPÉNEK BŐVÍTÉSÉRA SÁROSPATAKON ÉS TÉRSÉGÉBEN I. A TERVEZETT TEVÉKENYÉG LEÍRÁSA 1. Előzmények rövid ismertetése A Sárospataki Képtár

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 340/2001. (XII.17.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 340/2001. (XII.17.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 340/2001. (XII.17.) számú h a t á r o z a t a a 2002. évben Nyíregyházán megrendezésre kerülő jelentősebb rendezvények támogatásáról A Közgyűlés 1.) az 1. számú

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁ Y 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZ ÚSÁGI JELE TÉS 2009. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁ Y 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZ ÚSÁGI JELE TÉS 2009. ÉV. Tartalma: KÖZHASZ ÚSÁGI JELE TÉS 2009. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február

bemutatja Tenk László festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február bemutatja festőművész Cseresznye és barack című kiállítását Budapest 2018 január - február Cseresznye és barack 1. Korfu, öböl, reklám... 90x120 cm 2. Téli este 80x123 cm 3. Falusi hófoltos 80x110 cm 4.

Részletesebben

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)

Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie) Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria

Részletesebben

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014.

Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Kelemen László Szakközépiskola intézményvezetői beszámoló 2013-2014. Az intézmény környezete, partnerek o A Kelemen László Szakközépiskola Szeged városában működik 2006 óta, fő profilként a színészképzést

Részletesebben

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete

NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 8/2012 (V.31.) rendelete NYÍRPAZONY KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2012 (V.31.) rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM, A TELEPÜLÉSI KITÜNTETŐ DÍJAK ÉS ELISMERÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL ÉS ADOMÁNYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉRE Nyírpazony Község

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2013. Előkészítő: Cserép László E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár

Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár A Baranya megyei Mérnöki Kamara Örökös tagja Dr. Lenkei Péter mérnök, egyetemi tanár Budapesten 1933. május 25-én született. A Moszkvai Építészmérnöki Egyetem Szerkezetépítő Szakán 1956-ban végzett. Diplomája

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2011. március 31. (rendkívüli ülés) TARTALOMJEGYZÉK I. A megyei önkormányzat rendeletei Rendelet száma Tárgya Oldal

Részletesebben

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető

Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető 0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

TARTALOM. Bevezetés I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7

TARTALOM. Bevezetés I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7 TARTALOM Bevezetés I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 7 1. KÖNYV. KÖNYVKIADÁS. KÖNYVTERJESZTÉS. KÖNYVTÁRÜGY. SAJTÓ 7 Bibliográfia 7 Nyomdászattörténet. Nyomdászat 8 Bibliofilja. Könyvművészet 8 Könyvkiadás 8 A könyvkiadás

Részletesebben

VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER

VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar, Jászberény AKKREDITÁLT, ÚJ DIPLOMÁT ADÓ KÉPZÉSEK! Szakirányú továbbképzések diplomával rendelkezők számára VIZUÁLIS MEDIÁTOR, ISKOLAI DESIGNER A képzés

Részletesebben

Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere

Kiss Gábor, Miskolc Megyei Jogú Város alpolgármestere 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2016 Ünnepélyes megnyitó 2016. június 8., szerda délután 4 óra Miskolc, Könyvtér (Erzsébet tér) Az ünnepi könyvhét miskolci programsorozatát megnyitja:

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely

1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely 1986 VASI KÉPZŐMŰVÉSZEK TÁRLATA, (Előszó) katalógus, Szombathelyi Képtár, Sz.hely 1987 MEGYEI TÁRLAT katalógus, Savaria Múzeum, Sz.hely EGY ELFELEDET MŰVÉSZ - (G.Szigeti Magda kiállítása az Utcagalériában)

Részletesebben