Vác Város Díszpolgárai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vác Város Díszpolgárai"

Átírás

1 Vác Város Díszpolgárai Adományozás éve NÉV 1881 Kanonok, kartali plébános, a piarista gimnázium VII-VIII. osztálya Petróczy László kiépítésére 40 ezer forintot adományozott 1886 Váci orvos, a homeopátia magyar úttörője, 50 éves orvosi munkássága Dr. Argenti Döme elismeréseként 1890 Dr. Freysinger Lajos Főjegyző, a városnak tett szolgálataiért 1892 Kossuth Lajos A szabadságharc kormányzó elnökének 90. születésnapjára 1900 Beniczky Ferenc Pest vármegye főispánjának 1910 Gróf Csáky Károly Váci megyéspüspök, Karolina iskola felépítéséért Emánuel 1918 Dr. Pauer Imre Filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1921 Gróf Apponyi Albert Politikus, miniszter, MTA tagja György 1922 Dr. Tragor Ignác Bankár, várostörténeti kutató, múzeumalapító 1927 Dr. Preszly Elemér Polgármester, később Pest vármegye főispánja 1945 Vass Zoltán Budapest főváros főpolgármestere 1945 Bajcsy Zsilinszky Endréné Vác szülöttje, országgyűlési képviselő 1945 Gábor József Vác szülöttje, miniszter, a Debreceni Ideiglenes Kormány tagja 1974 Ladányi Imre 1945-ben a váci városi igazoló bizottság elnöke 1975 Iván Szemjonovics Likov ben a város orosz katonai parancsnoka 1975 Urbán Gyula Nyomdaigazgató között 1976 Búzás Istvánné A Magyar Bélésgyár ny. igazgatója 1977 Hegedűs Károly A munkásmozgalomi veterán 1979 Kossuth- és Herder Díjas művészettörténész, az Országos Dr. Dercsényi Dezső Műemlékfelügyelőség vezetője 1980 Szintai Márton A Kilián György Szakmunkásképző Iskola ny. igazgatója 1982 Maklári József Egyetemi tanár, Liszt-díjas karnagy, a VOX Humana Énekkar vezetője 1983 Munkácsy- és Kossuth díjas festőművész, aki teljes életművét Vácnak Hincz Gyula adományozta 1984 Dr. Pesta László Vác egykori tiszti főorvosa, az országgyűlés állandó jegyzője 1985 Pomozi Miklós A Váci Postahivatal vezetője

2 1987 Dr. Lenyó László A FORTE igazgatója 1989 Váci György Ferences rendi könyvkötőmester 1990 Dr. Kristóf Béla Vác polgármestere között, és 1956-ban a forradalom alatt 1992 Regőczi István Katolikus pap, a váci Rákóczi téri árvaház létesítője 1993 Kaarle Salmivuori Järvenpää testvérváros ny. polgármestere 1993 Csank János Vác FC Samsung labdarúgócsapat vezető edzője 1995 Dr. Bánk József Váci megyés püspök, egri érsek 1996 Pálos Frigyes 2 Prépost kanonok, a Váci Egyházmegye művészettörténésze, múzeumigazgató 1997 Bogányi Gergely Zongoraművész, a nemzetközi Liszt Ferenc zongoraverseny győztese 1997 Dobai János Helytörténeti kutató 1997 Garami Lajos Tábornok 1998 Dr. Bernhard Everke Donaueschingen testvérváros főpolgármestere 1998 A váci szeminárium és a gimnázium tanára, az 1956-os forradalom Dr. Brusznyai Árpád mártírja 1998 Szabados Anzelm Ferences rendi szerzetes 1999 Osmo Björkman Finnországi Jarvanpaa testvérvárosunk kapcsolattartója 1999 Dr. Varga Lajos Váci segédpüspök, egyháztörténeti kutató, a püspöki levéltár vezetője 2000 Ernst Zimmermann Donaueschingen Polgármesteri Hivatal vezetője 2003 Dr. Kondér Gyula Szülész- nőgyógyász orvos, a Váci Reménység Egyesület elnöke 2003 Lakatos László Zenész, váci cigányprímás 2004 Kulcsár Gergely Váci születésű olimpiai érmes 2005 Herbert Bayer Vác város német-magyar kapcsolattartója Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas énekművész Mme Dominiquie Petitpas Deuil-la Barre testvérvárosunk alpolgármestere, a testvérvárosi együttműködés erősítéséért Gyombolai Márton Nyugalmazott pedagógus, 56-os helytállásáért és írói tevékenységéért Dr. Hesz Mihály Kajakos, olimpiai bajnok Rudolf Péter Váci születésű színművész Kautzky Ervin és Kopetti Lia Bélik György Színművész házaspár, a Fónay Márta -HUMÁNIA- Drámai Műhely alapítói, rendezői Ipolyság város képviselője, a határon átívelő magyar kulturális kapcsolatok szervezője

3 Farkas Pál Szimfonikus zenekar karnagya, a Bartók Béla Zeneiskola igazgatója Megyéspüspök, az egyházmegye intézményeinek a váci és kulturális Dr. Beer Miklós közéletbe kapcsolódásáért, a város oktatásügyének fejlesztésében vállalt szerepéért, kiemelkedő karitatív tevékenységéért Komáromi Kornélia 1938-ban született. Tanulmányait a pesti jogi karon Szántó Pálné Komáromi díszpolgár folytatta utáni terror időszakában besúgók miatt került a népbíróság Kornélia (posztumusz) elé, amely plakátégetések és röpcédulák miatt hat évre börtönözte be őt ban szabadult. Komáromi Kornélia 1985-ben hunyt el Dr. Für Lajos Vác intézményeinek, szervezeteinek, egyházi közösségeinek nyújtott támogatásáért, a város közügyei iránt magánemberként és hivatali szerepében egyaránt tanúsított figyelméért, a rendszerváltástól máig tapasztalható pártfogásáért Sajdik Ferenc Egyedülálló művészi eszköztárának Vác szolgálatába állításáért, városunk értékeinek és hangulatainak sajátos ábrázolásáért, a vonzó városkép megteremtésében való szerepvállalásáért Varga László kanonok 2014 Jaakko Harjuvaara Zeneigazgató, a váci székesegyház karnagya. Zenepedagógiai munkájáért, karvezetői és kulturális szervező tevékenységéért, a város jó hírnevének öregbítéséért Nyugalmazott igazgató főlelkész. Vác-Järvenpää testvérvárosi kapcsolat építésében végzett értékes szolgálatáért 2015 Lőwy János Kapcsolatteremtő munkájáért, melyet Ipolyság volt polgármestereként a váci és ipolysági önkormányzat, valamint a két város intézményeinek szoros együttműködéséért fejtett ki.

4 4 PRO URBE Vaciensj illetve Vác Városért egyéni kitüntetettek Adományozás éve NÉV 1974 Murár János Forte lakatosa 1974 Búzás Istvánné A Magyar Bélésgyár ny. igazgatója 1975 Molnár János PÁÉV igazgatója 1975 Kováts Sándor Általános iskolai igazgató 1975 Kovács László ÁFÉSZ igazgatója 1975 Szabó László Izzó lakatosa 1975 Maklári József Egyetemi tanár, a Vox Humana karnagya 1975 Dr. Harsányi Irén Belgyógyász, iskolaorvos 1975 Kolontáj Mihail Nyikolájevics Páncélos ezredes 1976 Still Ferenc Nyomdaigazgató 1976 Tóth Dezső Tervezőmérnök 1976 Dr. Lukács Ferenc Állami Biztosító igazgatója 1976 Jankó Zoltán Beruházó vállalat igazgatója 1977 Gyetván István Városi kövező mester 1977 Tóth Istvánné Gimnázium igazgatója 1977 Torda Sándor 1977 Márkus István DMRV igazgatója 1977 Dr. Kovács Pál Deákvár körzeti orvosa 1977 Dr. Neninger Anna Bíró 1977 Korpás Sándorné Tanár 1977 Cserkaszky Antal Főmérnök, sportköri elnök 1978 Dr. Lenyó László FORTE igazgató 1978 Berecz Béla Művezető Taurus Gumigyár 1979 Hantos Lajos Vágóhíd igazgatója 1979 Koltai Imre DCM vezérigazgató 1980 Tóth B. Zoltán I. fok Kötöttárugyár vezérigazgató 1980 Várnagy Béla II. fok OTP igazgatója

5 1981 Mojzes Zoltán Tanácstag 1981 Bányavári Péterné Szövetkezeti elnök 1982 Saáry Gábor I. fok Magasépítő vállalat igazgatója 1982 Kissné Kékesi Ilona II.fok Tánctanár 1983 Papp József I. fok MSZMP első titkára 1983 Dr. Szollár Andor II. fok Röntgen szakorvos 1984 Márkus István I. fok DMRV igazgató 1984 Losonczi József II. fok Tanácstag, bizottsági elnök 1985 Tari Kálmán I. fok Tanácselnök helyettes 1985 Wolkóber Margit II. fok Tanár 1986 Pálmai László I. fok MSZMP titkára 1986 Szabó Sándorné II. fok Kötöttárugyár dolgozója 1986 Weisz György I. fok Tanácselnök 1987 Galambos Ferenc II.fok Középiskolai tanár 1988 Dombay Sándor I. fok Kultúrmérnök, Vác főmérnöke 1988 Csizmarik Ferenc II. fok Repülőmodellező világbajnok 1989 Brandt János I. fok posztumusz Kommunális Üzem igazgatója 1989 Dr. Monori Balázs Vác város vb. titkára 1989 Bercsényi Kálmán Építészmérnök 1990 Losonczi József posztumusz Tanácstag, bizottsági elnök 1990 Okolicsányi Lóránt posztumusz Mérnök, környezetvédő 1992 Lehőcz János Váci mesterszakács, a Reménység újraszervezője 1993 Dr. Faluhelyi Gyula Váci tüdőgyógyász 1994 Dr. Rusvay Tibor Középiskolai tanár, történész, helytörténeti kutató 1995 Galambos Ferenc Középiskolai tanár 1996 Csuka Tamás Református lelkész, tábori püspök 1996 Dr. Kenéz Zoltán posztumusz Gyermekorvos 1996 Seben Péter Atléta 1997 Bodor Péter Motorcsónak világbajnok 1997 Hörömpő Gergely Református lelkész 5

6 1998 Dr. Lamár István Sebész szakorvos 1998 Fábián Sándor Kőfaragó 1998 Bíró György József Környezetvédő 1999 Keszthelyi Ferenc Váci megyéspüspök 2000 Varga László Kanonok, székesegyházi karnagy, egyházzenei igazgató 2000 Szalóczy Zsolt Synergon igazgatója 2000 Dóra Zoltán Árpád Fejedelem Általános iskola igazgatója 2000 Farkas Pál Zenetanár, karnagy 2001 Árvayné Nemeskéri Márta Középiskolai tanár 2001 Belányi László Középiskolai tanár, bőrdíszműves 2001 Pető Tibor Evezős világbajnok 2002 Lábai László posztumusz Vác város polgármestere 2003 Újvári István Középiskolai tanár, tehetséggondozó, szakíró 2003 Molnár Sándor Ny. kollégiumi igazgató 2003 Floch Istvánné Cukrászmester, vállalkozó 2004 Dr. Gyarmati György történész, egyetemi tanár Papp Rezső Újságíró, helytörténeti kutató 2005 Dr. Molnár Lajos Középiskolai igazgató, helytörténeti kutató 2006 Hirling Zsolt Váci evezős, világbajnok 2007 Farkas Vince DMRV mérnöke, vezérigazgató 2007 Ambrus Tibor Vendéglős, Kézilabda kuratórium tagja 2008 Szijjártó János Kőfaragómester Szalay István Váci Városvédők és Városszépítők Egyesület elnöke 2009 Sulyánszki Dezsőné Forte SC elnöke posztumusz 2009 Babella László Váci kajak-kenu szakosztály alapítója, edző Lebán Tibor Vállalkozó, sporttámogató Moys Csaba Reménység elnöke, városvédő Nyéki László Pénzügyi vezető Bánhidi László Tanár, a város érdekében kifejtett közéleti aktivitásáért 6

7 Dr. Alt Gyula Dr. Nagy Magdolna Rapcsák Károly 2013 dr. Csécs Ilona 2013 Meláth Attila 2013 Mikulai Dániel A Vácra betelepült szlovákság hagyományainak, kultúrájának, identitástudatának megőrzése, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolása érdekében kifejtett több évtizedes tevékenységéért A város egészségügyében eltöltött több évtizedes szolgálatáért, a közegészségügy fejlesztésén munkálkodó társadalmi szervezetekben, közösségi programokban folytatott segítő munkájáért,kiemelkedő szervezőtevékenységéért. Négy évtizedes példamutató sportpedagógiai munkásságáért, a magyar evezőssport legeredményesebb edzői teljesítményéért, váci fiatalok ezreinek fizikai- és erkölcsi fejlesztéséért. Hivatásgyakorláson túlmutató önzetlen segítő munkáért, a betegek számára lelki támaszt nyújtó klub két évtizedes működtetéséért A rászorulók gyámolítása érdekében végzett karitatív tevékenysége, közéleti aktivitása és kulturális szervező munkájáért A Váci Reménység Egyesület titkára. A város több közösségének életben nélkülözhetetlen szervező és önkéntes munkájáért, a parasport bázisának kialakításában végzett tevékenységéért 2014 Oszaczky Sándor A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének megyei régióvezetője az 1956-os forradalomban betöltött szerepéért

8 Detre János 2015 Dr. Pornói Anna 2015 Bogányi Tibor Aktív, a város életét segítő munkájáért, elhivatott lelkészi tevékenységéért a Váci Evangélikus Egyházközségben, valamint a Váci Magyar - Finn Baráti Társaság elnökeként betöltött szerepéért. Áldozatos és sokoldalú gyógyító munkájáért, melyet városunkban hippokratészi esküjéhez méltóan lát el. Példamutató orvosként és emberként. Kiemelkedő zenepedagógiai, karvezetői és szervező tevékenységéért, a város jó hírnevének öregbítéséért. PRO URBE közösségi 1992 Városvédők és Városszépítők Egyesülete 1993 Samsung SC Labdarúgócsapat 1994 Tragor Ignác Múzeum 1996 Boronkay Gy. Műszaki Középiskola és Gimnázium 1997 Váci Szimfónikus Zenekar 2003 Női Kézilabdacsapat 2004 Szlovák Kisebbségi Önkormányzat 2004 Szent Cecília Kórus 2006 Jávorszky Ödön Város Kórház 2006 Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó parancsnokság 2007 Idősek Otthona és Klubja 2008 Madách Imre Művelődési Központ 2009 Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium 2010 Váci Múzsa Művészeti és Tudománypártoló Egyesület 2013 A Vendégvárók Váci Egyesülete 2014 A Váci Polgár című közéleti lap szerkesztősége

9 2014 A váci Szociális Szolgáltatások Háza kollektívája 2015 Váci és Vidéke Ipartestület 9 Polgármester Díja 2013 Góczán Zsolt 2013 Papp László 2013 Víg Gyula 2014 id. Manfred Zollner 2014 Garay Nagy Norbert 2014 Buchwald Imre

Vác Város Díszpolgárai

Vác Város Díszpolgárai Vác Város Díszpolgárai Adományozás éve NÉV 1881 Kanonok, kartali plébános, a piarista gimnázium VII-VIII. osztálya elhunyt Petróczy László kiépítésére 40 ezer forintot adományozott 1886 Váci orvos, a homeopátia

Részletesebben

Vác Város Díszpolgárai

Vác Város Díszpolgárai Vác Város Díszpolgárai Adományozás éve NÉV 1881 Kanonok, kartali plébános, a piarista gimnázium VII-VIII. osztálya Petróczy László kiépítésére 40 ezer forintot adományozott 1886 Váci orvos, a homeopátia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 26-i ülésére Tárgy: Döntés a 2012. évi Zirc Város Díszpolgára cím és kitüntetések adományozására szóló javaslattételi

Részletesebben

1. A díszpolgári cím. (3) A díszpolgári címmel díszoklevél és a város címerével díszített emlékplakett jár.

1. A díszpolgári cím. (3) A díszpolgári címmel díszoklevél és a város címerével díszített emlékplakett jár. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/1992. (X.13.) önkormányzati rendelete a Pápa Város Díszpolgára cím alapításáról és adományozása rendjéről 1 /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szeghalom Város Polgármestere

Szeghalom Város Polgármestere Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Köszönetnyilvánítás a

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter Ismertetem Magyarország köztársasági elnökének és honvédelmi miniszterének határozatait elismerésekről. A határozatokat aláírta: (szignál!) ÁDER JÁNOS köztársasági elnök és HENDE CSABA honvédelmi miniszter

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYAR KÖZLÖNY 36. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. március 14., kedd Tartalomjegyzék 11/2017. (III. 14.) FM rendelet A Gyöngyösi Sár-hegy természetvédelmi terület bővítéséről és természetvédelmi

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, augusztus 20-a alkalmából MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2019. augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND TISZTIKERESZTJE több mint négy évtizedes katonai szolgálata során végzett kiemelkedő színvonalú szakmai

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL.

ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. OLVASÓPARANCS ISMERTETEM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERÉNEK HATÁROZATAIT ELISMERÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL. Tájékoztatásul bejelentem, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 201 évi CLXXXIX. tv. 5 -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2017. május 9-i ülésén az alábbi határozatokat hozta: Tárgy: Váci

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Alpokalja SE Sig Sauer kupa

Alpokalja SE Sig Sauer kupa Alpokalja SE Sig Sauer kupa Kiskaliberű pisztoly 1 Dr. Dencs Zoltán 5308 Börzsöny Lövészsportklub 170 2 Dr. Juhász Péter 4471 Karinthy Frigyes Gimnázium LE 168 3 Hegyi Gyula 2026 Alpokalja Sportegyesület

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/ Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/426-088, fax: 88/426-287 e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár

Részletesebben

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.

Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Elek Péter Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 15 20 95 2. Makovsky Mihály Budapest Baár-Madas Református Gimnázium

Részletesebben

Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására

Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak odaítélésére létrehozott Kuratórium megválasztására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Kvo.: 31.013-14/2007 Melléklet: 1. sz. hatályban lévő kuratóriumi névsor 2. sz. új kuratórium névsora Javaslat az Önkormányzat által adományozott címek és díjak

Részletesebben

SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007

SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 Balassi Istvánné Bíró Gézáné Fábián József Gogola Józsefné Hámory Jenőné Havassy László Kmetty Kálmánné Kovács Aurélné Molnár Ferencné Nemeskéri Ferencné Őrhegyi Istvánné Pálmai

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon

Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon Díjak, elismerések a ZMNE I. Ludovika Fesztiválon 1. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellára kiemelkedő közéleti tevékenysége és az egyetem kapcsolatrendszerének bővítése érdekében végzett munkája

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján

Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján Kitüntető címek, szolgálati jelek, érdemjelek, dísztőr, oklevél, emléktárgy és emlékgyűrű adományozása a ZMNE ünnepélyes tanévnyitóján A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere Állami Ünnepünk 2010. augusztus

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Veszprém Vetési Albert Gimn. 37,850 36,350 37,400 37,900 37,650 36,950 224,100 2 Nyíregyháza Eötvös József Gimn. 37,450 37,050 36,000 37,750 37,100 36,650 222,000 3 Nagykőrös Arany

Részletesebben

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub

2011. Diákranglista - egyesületi végeredmény. Egyesül et. Hely. Pont. Vác Városi. Evezős. Budapes ti. Evezős. Regatta Club - Külker Evezos Klub Hely Egyesül et Pont 1 Vác Városi 1454 2 Szegedi Vízisport Egyesüle 856 3 Mosonm agyaróvá ri 657 4 Csongrá di Vízügyi 642 5 Budapes ti 632 6 Kalocsai Sport Egyesüle 531 7 Danubius Nemzeti Hajós 498 8 Csepel

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

SZÍNES DIPLOMÁSOK Balassi Istvánné. Bíró Gézáné. Fábián József. Gogola Józsefné. Hámory Jenőné. Havassy László. Kmetty Kálmánné.

SZÍNES DIPLOMÁSOK Balassi Istvánné. Bíró Gézáné. Fábián József. Gogola Józsefné. Hámory Jenőné. Havassy László. Kmetty Kálmánné. SZÍNES DIPLOMÁSOK 2007 Balassi Istvánné Bíró Gézáné Fábián József Gogola Józsefné Hámory Jenőné Havassy László Kmetty Kálmánné Kovács Aurélné Molnár Ferencné Nemeskéri Ferencné Őrhegyi Istvánné Pálmai

Részletesebben

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete az elismerő címek adományozásáról

Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete az elismerő címek adományozásáról 1 Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2012. (V. 17.) önkormányzati rendelete az elismerő címek adományozásáról Kihirdetve: 2012. május 17. Kifüggesztve: 2012. május 17 2012. május

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 5203 Virányi Reijnen 98,66 8 5 63% 2 208.790 m 3668 Grosspaul Dúc 95,92 101 73 72% 21 203.256 m 4539 Szlaukó István 95,72 10 6 60% 2 208.051 m 9662 Gotthard László, Dr. 95,13

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA B KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 38,600 36,800 38,000 113,400 2 Nagykanizsa Hevesi Sándor Ált. Isk. 37,300 34,700 37,300 109,300 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 37,100 34,800

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex 1 11 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Posta Zsombor 9,000 8,900 17,900 Deli Dominik 9,300 9,600 18,900 Márton Edvin 9,300 9,000 18,300 Gellén Zsombor 9,400 9,200 18,600 Ladányi

Részletesebben

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Fiú Diszkoszvetés (1kg) Döntő SERDÜLŐ 12:20 1. nap 1 Csizmazia Áron 2004 Békéscsabai AC 24 55.57 PB 2 Strényi Gábor Norbert 2004 Ikarus BSE 22 51.02 PB 3 Németh Miklós Fábián 2004 Németh-Gerely

Részletesebben

Arany János Ált. Isk.

Arany János Ált. Isk. 1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450

Részletesebben

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.)

ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület ALAPÍTÓ TAGJAI (1998. október 29.) 1. Béres Ferenc Elhunyt 2. Fecske Jenő Elhunyt 3. Fekete Álmos Elhunyt 4. Fogarassy Pál 5. Fóti Mária 6. Hidasi György 7. Hirling

Részletesebben

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez

Kategória ói. Név Egyesület végeredmény. Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. helyez Dél Alföld Régió Történelmi Bajnokság 3. forduló Hetényegyháza, 2015. 07.18. Rendező: HetényegyháziÍjász és Szabadidősport helyez Kt Kategória ói Név Egyesület végeredmény é és Longbow íj, 30 50 éves korosztály,

Részletesebben

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA

IFJÚSÁGI FIÚ PÁROS FŐTÁBLA ..... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0...... 7. 8. 9. 0... 0 KREBS Bálint BVSC-Zugló BVSC-Zugló - 0 (,, ) 0 KREBS Bálint 8 VARGA Bence Tatai Atlétikai Club - 0 (, 7, 9) 8 VARSÁNYI Ferenc Dániel Tatai Atlétikai

Részletesebben

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia 2016. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Debreceni Egyetem BTK NI Andragógia Tanszék 2 Durkó Mátyás Emlékkonferencia Debreceni Egyetem Főépület Debrecen, Egyetem tér 1. 2016. június 16-17. A rendezvény szervezői: Debreceni Egyetem

Részletesebben

Kántor Tamás. Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171. kantortamas666@gmail.com. angyalszarny@axelero.hu. Eger, Országosan. Eger

Kántor Tamás. Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171. kantortamas666@gmail.com. angyalszarny@axelero.hu. Eger, Országosan. Eger Kántor Tamás Angyal Endre 70/949-3326 30/399-4171 kantortamas666@gmail.com angyalszarny@axelero.hu Eger, Országosan Eger Aszódi Sándor 20/961-7133 Eger Bajzáth Ákos 30/214-8654 Felsőtárkány Bajzáth János

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. június 26. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének és

Részletesebben

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018

VELENCE ORSZÁGÚTI MARATON RT55 EREDMÉNYEK 2018 HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV KORCSOPORT IDŐ NŐI ABSZOLÚT 1 5933 URBÁN ANITA FELNŐTT (1979) 1:50:04 2 5938 KEREKES EDINA MASTER (1975) 1:50:08 3 5981 NYÉKI ESZTER MASTER (1978) 2:01:56 4 5993 HORVÁTHNÉ BAGOSI

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Minden nap: 7 00-14 00

Minden nap: 7 00-14 00 SZAKRENDELÉS RENDELÉSI IDŐ ORVOS LABOR II. emelet 38. sz. tel: 49/505-317 kód: 051125011 Minden nap: 7 00-14 00 Dr. Szoboszlay István SPORTORVOSI II. emelet 36. sz. tel: 49/505-312 1 / 24 kód: 051126020

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán

Részletesebben

Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association

Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association Budapest, 2011. február 18. Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association Országos Igazoló Bizottság Cím/Address: H 1025 Budapest, Tömörkény u. 3/a. Levélcím/Letters: H 1255 Budapest, Pf.: 192 Tisztelt

Részletesebben

1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp

1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp TK-F1-50 1 56 Szekeres Miklós 2ó 3p 29mp 2 92 Németh Géiza Temesvár 2ó 6p 28mp 3 107 Fehér Mázlista László Peregi Vad Darazsak SE 2ó 8p 51mp 4 25 Rácz Miklós hobby 2ó 10p 13mp 5 139 Szabó Sándor Szigetszentmiklósi

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK X. 218. Zala vármegyei Közjóléti Szövetkezet iratai 1940-1949 Terjedelme: 3 doboz +1 kötet = 0,36 ifm Helyrajzi jelzete: Elhelyezés:

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző

A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző DIÁKOLIMPIA Kelet Magyarországi Regionális Döntő 2015. április 26. Tököl 10.00 11.00 A/4 A/3 10 fő A/IV. korcsoport Iskola Helyiség Edző 1 Katona Laura Jászsági Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2018. szeptember 7. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről A szolgáltatási tevékenység megkezdésének

Részletesebben

Hosszú táv: 74km Rajtszám. Abszolút

Hosszú táv: 74km Rajtszám. Abszolút Hosszú táv: 74km Rajtszám Abszolút 1 Smith Michael 1986 34 1:46:35 2 Poredos Clan 1980 25 1:46:37 3 Buruczki Szilárd 1979 1 1:46:39 4 Hajdinjak Dusan 1973 23 1:46:49 5 Obal Primoz 1990 26 1:47:43 6 Garamszegi

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Derby Liga verseny értékelés

Derby Liga verseny értékelés 3668 Grosspaul Dúc 97,44 70 45 64% 14 423.277 m 4539 Szlaukó István 95,26 10 7 70% 2 428.240 m 9662 Gotthard László, Dr. 87,85 105 69 66% 21 433.048 m 9571 Lakatos József 84,58 8 5 63% 2 405.910 m 9559

Részletesebben

LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT

LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m leány V. kcs. 13.1 Horváth Veronika 2002 Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos

Részletesebben

11 Km-es VERSENYSZÁM

11 Km-es VERSENYSZÁM 11 Km-es VERSENYSZÁM KORCSOPORTOS BEFUTÁSI LISTA Hely. Rsz. Versenyz neve 3.Fiú ált. isk. felstagozat 1. 1512 Molnár Bálint 1994 Toldi Gim. BP Villám SC 0:48:03 2. 1447 Heffentréger Zoltán 1995 Kittemberger

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG HUNGARIAN WRESTLING FEDERATION A kategória (24 induló) 58 kg (1 induló) Bajnok: Szabó Csaba (Tatabányai SC) 63 kg (5) Bajnok: Juhász József (Túrkevei VSE) 2. Szabó György (Dorogi NC) 3. László Balázs (Honvéd Szondi SE) 4. Köböl Zsolt

Részletesebben

Pest Megyei Tenisz Szövetség Férfi II. osztály NEVEZÉSI LAP

Pest Megyei Tenisz Szövetség Férfi II. osztály NEVEZÉSI LAP Egyesület neve: DMTK Tenisz Klub Címe: Pálya címe: 2330 Dunaharaszti, Sportsziget Csapatkapitány neve: Gábor Csaba Csapatkapitány telefonszáma: +36 70 325 8299 Csapatkapitány e-mail címe: csabagabor@strapa-pack.hu

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje 1. támogatási Egészségügyi Központ Mezőcsát 2009. évi működési támogatás Egészségügyi Központ Mezőcsát 3450 Hősök tere 33. Dr. Siska András Intézetvezető főorvos 2009. jan.01-2009. dec. 31. 700 000 Ft

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1 Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0 férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)

Részletesebben

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02. 1 SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA Országos népszavazás 2016. október 02. 2 1. SZÁMÚ SZAVAZÓKÖR (ISKOLA, BICSKEI U. 2.) Jegyzőkönyvvezető: Varga - Sulyok Erika Markó-Markech Bernadet elnök Jáger

Részletesebben

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat A Közgyűlés XIII-203/315.097/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Dr. Darvas Béla, a Központi Élelmiszer-tudományi

Részletesebben

Békéscsaba_1999. 1928 Szabadka 00:52,09. VIII. korcsoport (60-64 év) 1. Varga Attila 1938 Szabadka 00:38,60. 1937 Szabadka 00:51,57

Békéscsaba_1999. 1928 Szabadka 00:52,09. VIII. korcsoport (60-64 év) 1. Varga Attila 1938 Szabadka 00:38,60. 1937 Szabadka 00:51,57 Békéscsaba II. Gáspár Ervin emlv. 1999.03.13-14 50m. férfi pillangó 1. Dr.Bánki Horváth Béla 1920 Budapesti Senior ÚC 01:05,80 X. korcsoport (70-74 év) 1. Ladóczki Gábor 1928 Szabadka 00:52,09 1. Varga

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16. Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben

Részletesebben

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak

a megyei igazgatóság Műszaki Osztály osztályvezetőjének Hrubóczki János tű. őrnagy Úrnak A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója május 04-e Flórián Nap alkalmából a szakmai feladatok végrehajtásában kiemelkedő és huzamosabb időn át magas színvonalon nyújtott

Részletesebben

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről

A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői Névjegyzékből törölt személyekről Utolsó frissítés dátuma: 2019. március 20. A Budapest Főváros Kormányhivatalának közleménye a Rehabilitációs Orvosszakértői jegyzékből törölt személyekről A rehabilitációs orvosszakértőkrői névjegyzékről

Részletesebben

HBm-i CSapatbajnokság 2013/ Erősorrendek 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé

HBm-i CSapatbajnokság 2013/ Erősorrendek 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé 1 Petőfi Sportkör Nagyrábé 1 Erdei Lajos 1942 HUN 736538 2404 00.00.1955 senior 2 Bende Sandor 1900 HUN 729191 2396 00.00.1965 3 Kovacs Attila Istvan 1841 HUN 711195 8793 00.00.1971 4 Nagy Sandor 1845

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Diákolimpia Pest Megyei Mezei Futóbajnokság

Diákolimpia Pest Megyei Mezei Futóbajnokság Leány VI. korcsoport Hely Rsz. Név Sz.év Csapatnév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 2500 m Egyéni Eredmények Célidő óó:pp:mp.sz Tempó 889 LUCZ Dóra 00:10:09.86 4:03 p/km 887

Részletesebben