Ybl Miklós-díj - Wikipédia

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ybl Miklós-díj - Wikipédia"

Átírás

1 Page 1 of 6 Ybl Miklós-díj A Wikipédiából, a szabad lexikonból. (Ybl-díj szócikkből átirányítva) Az Ybl Miklós-díjat 1953-ban alapította a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (1069/1953. (XI. 6.) határozat), mely az építészeti tevékenységért kapható legrangosabb szakmai kitüntetés ig évente hat I. és hat II. fokozatú díjat adományoztak, között harmadik fokozatú díj adományozására is volt lehetőség, majd 1978-tól évi tízre csökkent a díjban részesíthetők száma. Az építészeti díjak újabb szabályozására és új díjak alapítására 1992-ben került sor. Ekkor úgy rendelkeztek, hogy az Ybl Miklós-díj életműért adható díj, amely a hazai környezet építése, alakítása és értékmegőrzése érdekében huzamosan kifejtett kimagasló gyakorlati és/vagy elméleti építészeti alkotó tevékenység, életmű elismeréséül és csak egyéni teljesítmény alapján adományozható. Ezt követően évente legfeljebb 5 díjat adnak ki, így nőtt annak eszmei értéke is. A díjat ugyanaz a személy 5 éven belül csak egyszer, és életútja folyamán legfeljebb kétszer kaphatja meg. Újabb díj adományozására csak olyan teljesítmény alapján lehet javaslatot tenni, amelyet a javasolt személy a korábban adományozott díj elnyerése óta ért el. Egy díj nem osztahtó meg két vagy több személy között. A beadott javaslatokat (pályázatokat) az Ybl Miklós-díj Előkészítő Bizottság elemzi és rangsorolja. Ezt követően a bizottság a mindenkori regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszternek tesz javaslatot. A díjak átadása az érintett évet követő év március 15-éjének megünnepléséhez kapcsolódik, díjátadó az érintett miniszter. A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. Az emlékérem bronzból készül, kör alakú, 60 mm átmérőjű. Egyik oldalán Ybl Miklós dombormű arcképe található, a szélén Ybl-díj felirattal. A másik oldalán vésett felirattal az adományozott neve és az adományozás évszáma található. Átadására március 15-e megünneplésének keretében kerül sor ben rendezték meg a rangos díj fél évszázados fennállása alkalmából az Ybl Miklós-díj 50 éve c. vándorkiállítást, mely a Széchenyi István Egyetem aulájában volt látható szeptember között ben módosították a hatályos rendeletet, s ezt a 31/2005. (X. 21.) TNM rendelettel adták közre ban megújult a díjat odaítélő bizottság: a nyolctagú testület elnöke ettől kezdve Fegyverneki [1] Sándor országos főépítész. Tartalomjegyzék 1 Díjazottak

2 Page 2 of 6 Díjazottak Lábjegyzetek 4 Források 4.1 Külső hivatkozások Lukács István Nagy Iván Patartics Zorán Puskás Péter Zoboki Gábor Basa Péter, építész Getto Tamás, építész Horváth Zoltán, építész Tima Zoltán, építész Zsigmond László, építész Déry Attila, építész Földes László, építész Kiss Gyula, építész Pelényi Margit, építész Vikár András, DLA építész Gunther Zsolt, okl. építészmérnök Osskó Judit, okl. építészmérnök Ripszám János, okl. építészmérnök Salamin Ferenc, okl. építészmérnök Dr. Szabó László, DLA okl. építészmérnök Janesch Péter, építész Lenzsér Péter, építész Rudolf Mihály, építész Sólymos Sándor, építész Vadász Bence, építész

3 Page 3 of Magyari Éva, építész Bálint Imre, építész Guczogi György, építész Keller Ferenc, építész Turi Attila, építész Ferkai András, építész Nagy Bálint, építész Siklósi József, építész Sugár Péter, építész Szász László, építész Istvánfi Gyula egyetemi tanár Pazár Béla építész Sáros László építész U. Nagy Gábor építész Zambó Terézia építész Dévényi Tamás, építész Fekete Antal, építész Golda János, építész Kálmán Ernő, építész Palánkai Tibor, építész Czigány Tamás, építész Gyüre Zsolt, építész Koller József, építész Mátrai Péter, építész Skardelli György, építész

4 Page 4 of Balázs Mihály, DLA építész Fejér Tamás, építész Cságoly Ferenc, DLA építész (Figyelem: még nem teljes a lista!) Aczél Gábor, építész (1984) Ágostházi László (1976) Balogh István (1962) Bán Ferenc (1986) Bodrossy Attila (1985) Cserhalmy József (1972) Dénesi Ödön, építész (?) I. fokozat Dobai János, építész (1990) Dr. habil Farkas Gábor, építész (?) Ekler Dezső (?) Fátay Tamás (1962) Felcsuti László, építész (1984) Dr. Finta József, építész (1965 és 1972) Gulyás Zoltán 1962

5 Page 5 of 6 Hegedűs Ernő (1963) Hegedűs Péter Hofer Miklós (1978) Horváth Andor (1976) Hulyák Anna (1980) Hübner Mátyás, építész (?) Jahoda Maja (1992) Janáky István, építész (1990) Jurcsik Károly (1971) Dr. Kubinszky Mihály (1992) Lakatos Kálmán (1955) Lang János (1978) Lázár Antal, DLA építész (1975) Lőrincz József (1974) Koppány Tibor (1978) Kulcsár Attila, DLA. építész (1990) Makovecz Imre, DLA építész (1969) Marosi Miklós, építész (1981) dr. Meggyesi Tamás, építész (1992) Mendele Ferenc, építész (?) Mikolás Tibor (1961 és 1970) Nagy Elemér (1968) Pogány Frigyes (1954) Plesz Antal, építész (1975) Reimholz Péter, építész (1974 és 1988) Rimanóczy Gyula (1953) Rimanóczy Jenő (1966) Semsey Lajos Andor, építész (1961) -I. fokozat Sedlmayr Jánosné (1969) Tillai Ernő, építész (1961 és 1974) Török Ferenc, építész (1983) Vadász György (1972) Varga István (1983) Vass Antal (1956) Dr. Winkler Gábor (1981) Winkler Oszkár (1953) Lábjegyzetek 1. ^ Megaépítkezésekért adták az Ybl-díjat (Index, március 13.) Források Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik (Kiadta: az Építésügyi Tájékoztató Központ Kft. Budapest, Főszerkesztő: Schéry Gábor.) Külső hivatkozások A 31/2005. (X. 21.) TNM rendelet a Magyar Közlöny hivatalos honlapján (2005/139. szám, 104. oldaltól) A lap eredeti címe " Kategória: Magyar díjak

6 Page 6 of 6 A lap utolsó módosítása: március 14., 00:43. A lap szövege a GNU Free Documentation License feltételei szerint használható fel (lásd a Wikipédia:Felhasználási feltételek lapot). A Wikipedia a Wikimedia Foundation, Inc. bejegyzett védjegye.

AZ YBL MIKLÓS-DÍJ FÉL ÉVSZÁZADA

AZ YBL MIKLÓS-DÍJ FÉL ÉVSZÁZADA Megjelent: a Széchenyi István Egyetem házi email-hírlevelében, 2004. szeptember 5. AZ YBL MIKLÓS-DÍJ FÉL ÉVSZÁZADA Winkler Csaba kommunikációs titkárságvezető Az Ybl Miklós-díj az 1953-as megalapítása

Részletesebben

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról

Tervezet. A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről szóló 21/2008. (X. 22.) NFGM rendelet módosításáról NEMZETI FEJLESZTÉSI ÉS GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NFGM/ 326 /2010 A tervezet a minisztérium álláspontját nem tükrözi 1 Tervezet A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter által adományozható elismerésekről

Részletesebben

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai

A Kari Tanács április 29-ei ülésének határozatai A Kari Tanács 2010. április 29-ei ülésének határozatai 36/2009/2010. sz. KT határozat A Kari Tanács 21 érvényes szavazattal az alábbi arányban jóváhagyta a Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézet részére

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (1 / %)

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (1 / %) Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 019.01.16 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (1 / 36

Részletesebben

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet

31/2002. (XI. 30.) BM rendelet - 1-31/2002. (XI. 30.) BM rendelet a Szolgálati Jel, Bátorság Érdemjel kitüntető cím és a Miniszteri Díj alapításáról szóló 6/1992. (V. 5.) BM rendelet módosításáról A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről

Részletesebben

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016

Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság díjai 2016 A Jendrassik Lóránd Emlékérme Fokozatai Bronz: magyar, külföldi Ezüst: magyar 1984 (1983. Október 10., alapítás dátuma) Elnyerés feltételei Bronz fokozat: Elismerésben részesíthető olyan magyar, feddhetetlen

Részletesebben

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye

A évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A 2019. évi Ybl Miklós-díj hirdetménye A Miniszterelnökség a Miniszterelnökséget vezető miniszter által adományozható elismerésekről szóló 15/2015. (III. 11.) MvM rendelet alapján felhívást tesz közzé

Részletesebben

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai 77/2008/2009. sz. KT Határozat A Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Intézetbe dr. Beda László tanszékvezetői megbízásához 21 érvényes szavazatból 21 igen és 0 nem szavazatot kapott. 78/2008/2009. sz. KT

Részletesebben

Építészeti Tudományos Bizottság

Építészeti Tudományos Bizottság Építészeti Tudományos Bizottság A bizottság neve: Építészeti Tudományos Bizottság (ÉTB) Az ÉTB tisztségviselői: Vukoszávlyev Zorán elnök titkár Az ÉTB létszáma: 26 fő, ebből akadémikus 2 fő, nem akadémikus

Részletesebben

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34

1 Bejelentések. Napirendi pont 14:15:34 Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2014.02.26 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét ( / 6-91.7%)

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina.

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (31 / %) Krisztina. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2013.02.27 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (31 /

Részletesebben

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16.

Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása. Dr. Magyar Gábor elnök. HTE Közgyűlés május 16. Tiszteletbeli szenátorok kinevezése, díjak átadása Dr. Magyar Gábor elnök HTE Közgyűlés 2018 2018. május 16. Tiszteletbeli szenátor jóváhagyása Az Egyesület tagjait és tiszteletbeli tagjait az Egyesületben

Részletesebben

F E L H Í V Á S. a kulturális örökségvédelmi elismerések évi kitüntetettjeire történő javaslattételre

F E L H Í V Á S. a kulturális örökségvédelmi elismerések évi kitüntetettjeire történő javaslattételre F E L H Í V Á S a kulturális örökségvédelmi elismerések 2017. évi kitüntetettjeire történő javaslattételre A Miniszterelnökséget vezető miniszter 2017-ben kitüntetések adományozásával ismeri el a a régészeti

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2014 I. Kategória 1 HEGEDŰS László 1309 ARK 26 27618 1518 1510 1482 1452 5962 100.00 1. osztály 2 BARTOLF Richárd 1393 ARK 5 7149 1513 1487 1448 1397 5845 98.04 1. osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK

Részletesebben

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés 1 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK 6 8520 1534 1527 1460 1347 5868 100.00 1. osztály 2 HEGEDŰS László 1309 ARK 34 35289 1524 1360 1291 1282 5457 93.00 1. osztály 3 LAURINYECZ Sándor 1538 BCSABA. 26 26591 1456 1339

Részletesebben

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

A Kari Tanács május 26-ai ülésének határozatai

A Kari Tanács május 26-ai ülésének határozatai A Kari Tanács 2014. május 26-ai ülésének határozatai 35/2013/2014. sz. KT határozat A Kari Tanács egyhangú támogató szavazattal véleményezte Komárominé dr. Kucsák Mónika adjunktusi pályázatát az Építőmérnöki

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat.

(4) A Megyei Közgyűlés a Tolna megyében végzett kiemelkedő szociális munka elismerésére Kiemelkedő Szociális Munkáért elismerő címet adományozhat. 1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 8/1993. (VII. 4.) önkormányzati rendelete a Tolna Megyei Önkormányzat kitüntető díjainak alapításáról és - a módosításokkal egységes szerkezetben - 1 Tolna Megye Közgyűlése

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Tünde. Dr. Magyar Zoltán. Heincz Dániel Zorán. Daku Dávid. Dr. Benkő Melinda. DLA Molnár Csaba.

Tanácsülés helyszíne. Tünde. Dr. Magyar Zoltán. Heincz Dániel Zorán. Daku Dávid. Dr. Benkő Melinda. DLA Molnár Csaba. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 14.11.6 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15: Tanácsülés kezdete Jelenlét (34 / 36-94.4%)

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a Képviselő-testület által adományozható kitüntetésekről és díjakról 25/2006. (XII. 5.) ÖR. sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 2/2007.

Részletesebben

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2012 I. Kategória # 1 SZABÓ József 779 ARK 17 19453 1393 1382 1325 1308 5408 100.00 1.osztály 2 FÖLDI Zoltán 3235 ARK 19 18232 1445 1323 1321 1125 5214 96.41 1.osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 MÁV 6 7064

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

III. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK

III. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK I PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK Korcsoport Helyezés Díjazott neve Pontszám Település Intézmény Tanár Trombita Varga Blanka 54 Abony Bihari János AMI Trombita Nagy Domonkos Trombita Nagy Ágoston

Részletesebben

Rektori tanácsterem. Tanácsülés helyszíne. Patai Boglárka. György. László. Dr. Becker Gábor. Tamás. Az ülést megnyitották 14:03:55

Rektori tanácsterem. Tanácsülés helyszíne. Patai Boglárka. György. László. Dr. Becker Gábor. Tamás. Az ülést megnyitották 14:03:55 Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2017.05.03 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (35 /

Részletesebben

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap

Észak-kelet Régió Hosszútávú csapatbajnokság Radeburg, Halle, Kladno, 1.lap 1.lap 1 Z22 Oláh János 15/18 405.97/ 477.27 2 Z16 Szabó Géza 15/20 359.03/ 430.36 3 Z16 Berki József 13/15 314.74/ 348.09 4 Z31 Csabán - Papp 13/14 308.66/ 325.69 5 Z34 Burka - Takács 14/16 301.96/ 330.36

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím

1. A rendelet célja. 2. Ferencváros Díszpolgára cím Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a ferencvárosi kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről Budapest Főváros IX.

Részletesebben

Eötvös József Koszorú

Eötvös József Koszorú Eötvös József Koszorú (1993-2011) 2011 Báldi Tamás, a földtudományok doktora, Fésüs László, az állatorvos-tudomány doktora Józan Péter, az orvostudomány doktora Lantos Béla, a műszaki tudományok doktora

Részletesebben

Lechner Ödön 1902-2009

Lechner Ödön 1902-2009 Lechner Ödön 1902-2009 Lechner Ödön Alapító okirat Alulírottak, a Magyar Építômûvészek Szövetségének tagjai szükségesnek és óhajtandónak tartjuk, hogy megerôsítsük a Magyar Építômûvészek Szövetségét, amely

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/1993. (IV.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/1993. (IV.1.) számú r e n d e l e t e emlékérem alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben a 49/2003. (X.29.) számú rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

MVK 2013 I. Kategória

MVK 2013 I. Kategória MVK 2013 I. Kategória 1 HEGEDŰS László 1309 MALÉV 49 52280 1485 1467 1441 1383 5776 100.00 1.osztály 2 VEREBÉLYI Zoltán 29 MÁV 6 7755 1420 1413 1383 1323 5539 95.90 1.osztály 3 SZABÓ József 779 ARK 17

Részletesebben

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE

A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása

Részletesebben

A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 1. (6) bekezdése alapján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja:

A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 1. (6) bekezdése alapján a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alábbi rendeletet alkotja: Nógrád Megye Közgyűlésének 14/1991. (XI. 14.) Kgy. rendelete a megyei közgyűlés által alapított kitüntető címről és díjakról [A 31/1999. (IV. 01.) Kgy., a 6/2000. (II. 23.) Kgy., a 11/2000. (V. 21.) Kgy.,

Részletesebben

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 116/2006. (XI. 9.) Kgy. számú határozat Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása A

Részletesebben

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László 1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás

Részletesebben

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest

Részletesebben

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0 férfi 35+ Király Zsolt (1) 0 Király Zsolt (1) 3 Bye 3 Lázár Béla Király Zsolt (1) 0 Lázár Béla 0 3 Lázár Béla Juhász Zoltán 2 Juhász Zoltán (5/8) 3 0 Lázár Béla Buday Zoltán (5/8) 3 Buday Zoltán (5/8)

Részletesebben

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/ (VI. 10.) rendelete. a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról. I.

TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/ (VI. 10.) rendelete. a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról. I. TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/20015. (VI. 10.) rendelete a kitüntető díjak alapításáról és adományozásáról Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A külügyminiszter./2008. (..) KüM rendelete a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Levente. Dr. Benkő Melinda. Szabó Ádám. Balázs Anna. Dr. Sipos András. Rostás Zoltán. Szeghő Katalin. Dr.

Tanácsülés helyszíne. Levente. Dr. Benkő Melinda. Szabó Ádám. Balázs Anna. Dr. Sipos András. Rostás Zoltán. Szeghő Katalin. Dr. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2015.05.27 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (2 / 6-88.9%)

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Levente. Dr. Benkő Melinda. Dr. Strommer László. Dr. Vukoszávlyev Zorán. Vidák Miklós. Németh Péter. Horváth Bálint.

Tanácsülés helyszíne. Levente. Dr. Benkő Melinda. Dr. Strommer László. Dr. Vukoszávlyev Zorán. Vidák Miklós. Németh Péter. Horváth Bálint. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.11.30 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (31 /

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYAR KÖZLÖNY 30. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. március 11., szerda Tartalomjegyzék 40/2015. (III. 11.) Korm. rendelet A FINA 2021. évi Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság

Részletesebben

2018. február 27. kedd ig

2018. február 27. kedd ig 4 1. Felvételi Bizottság 320 terem (Bizottsági tagok: Rammer Zsolt Látkóczki Andrea Mátyás Erika) 1 Démuth Roland 2 Kluka Szabolcs 3 Nagy Dániel Norbert 4 Takács Máté Károly 5 Ágoston Dávid Roland 6 Maróti

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2015. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2015. (január 08.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A rendkívüli elnökségi ülés időpontját (2015. január 22.) a jelenlévők elfogadják. 2. /2015. (január

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER

2011. október 23-i hatállyal. kinevezte. dandártábornokká SIPOSS ERNŐ PÉTER A Magyar Köztársaság Elnöke - a honvédelmi miniszter előterjesztésére -, felelős beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül 2011. október 23-i hatállyal kinevezte dandártábornokká

Részletesebben

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

E R E D M É N Y J E G Y Z É K Pécs Városi Lövészklub 7622 Pécs Nyírfa u.8.tel.: 06-20-9495840 E-mail:pecsvarosilk@gmail.com E R E D M É N Y J E G Y Z É K Verseny neve: Regionális Kupa IV. forduló Verseny helye: Pécs Városi Lőtér Verseny

Részletesebben

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete

NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 7/2007.(IV.11.) számú rendelete NAGYHALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2007.(IV.11.) számú rendelete A DÍSZPOLGÁRI CÍM ÉS EGYÉB KITÜNTETÉSEK ALAPÍTÁSÁRÓL, ADOMÁNYOZÁSÁRÓL Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények

Primavera BalatonMan Kenese 2019 Kategóriás Eredmények 18-24 Férfi AG 1 315 HEIMBERGER DÁVID 2000 HUN 0:14:09 02:32 2:59:55 02:59 2:17:19 5:36:51 18-24 Nő AG 1 219 BARTUCZ LUCA 1995 HUN 0:16:25 05:23 3:30:39 03:16 3:18:37 7:14:19 25-29 Férfi AG 1 242 CSIKÓS

Részletesebben

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba

Polgármesterjelöltek. Jelölt neve Jelölő szervezet Státusz Dátum Horváth Károly Független Nyilvántartásba A 2010. október 03. napjára kitűzött helyi önkormányzati és cigány kisebbségi önkormányzati választásra nyilvántartásba vett jelölő szervezetek, jelöltek és listák Polgármesterjelöltek Horváth Károly Független

Részletesebben

ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY április 16.

ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY április 16. 5 6. ÉVI ISKOLAI CSAPATBAJNOKSÁG, DÖNTŐ 6. április 6. VÉGEREDMÉNY ÁLTALÁNOS ISKOLÁK ALSÓ TAGOZATA Bornemisza Péter Gimn. és Ált. Isk. Pánczél András Szántó Ariel Fodros Általános Iskola 5 Cseri Ádám 6

Részletesebben

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/

Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat. /egységes szerkezet/ 1 Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat 7/2009./VI. 29./Ör. rendelettel módosított 1/2005. /I.31./Ör. rendelete /egységes szerkezet/ a helyi kitüntető címek, díjak és elismerések alapításáról és adományozásának

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös

Részletesebben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben

2013. május 31. -i módosítást követően egységes szerkezetben Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő Testületének 10/2001.(IV.13.) Ör.sz. rendelete a helyi kitüntető címek, díjak alapításáról és adományozásáról. 2013. május 31. -i módosítást követően egységes

Részletesebben

1i j\ A benyújtott kérelmek főként meglévő lakóépületek átépítésére és ipari-gazdasági funkciójú épületek, csarnokok átépítésére vonatkoztak.

1i j\ A benyújtott kérelmek főként meglévő lakóépületek átépítésére és ipari-gazdasági funkciójú épületek, csarnokok átépítésére vonatkoztak. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere 1i j\ szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a településképi véleményezési eljárásról és a Kőbányai Tervtanács munkájáról

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

Megyei matematika verseny 2009.

Megyei matematika verseny 2009. 9. évfolyam 1 Pácsonyi Márton 77 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt, Péteri Szabolcs 2 Bubits Bence 66 Kölcsey Ferenc Zalaegerszeg Forgács Ferencné 2 Jung Dániel 66 Zrínyi Miklós Zalaegerszeg Kiss Zsolt,

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Melinda. DLA Balázs Ferenc. DLA Perényi. Tamás. Dr. Szoboszlai. Dr. Sipos András Árpád. DLA Varga Tamás.

Tanácsülés helyszíne. Melinda. DLA Balázs Ferenc. DLA Perényi. Tamás. Dr. Szoboszlai. Dr. Sipos András Árpád. DLA Varga Tamás. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 17.5.31 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15: Tanácsülés kezdete Jelenlét (33 / 37-89.%)

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2006. /VII. 28./ önkormányzati rendelete a városi önkormányzat által alapított kitüntető címről és díjakról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2016. (január 7.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ elnöksége támogatja Pásztor Erika Katalina, Németh Tamás, Szabó Levente, Bata Tibor, Pethő

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Fekete Sólyom-Acéllövedék gyorspont minősítő verseny

Fekete Sólyom-Acéllövedék gyorspont minősítő verseny Kiskaliberű pisztoly 1 Orbán Zsolt 1380 Technikai Sportok Egyesülete 169 2x13,7x12,3x11 2 Székes Endre 2292 Celeritas Lővészegyesület 169 1x13,7x12,3x11 3 Nagy Lajos 1374 Villanás SE 168 4 Dr. Juhász Péter

Részletesebben

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás Polgármester A polgármester Nagy Sándor FÜGGETLEN jelölt lett Az önkormányzat összetétele : Újfehértó települési i Önkormányzati A települési önkormányzat tagjainak : 11 fő, ebből egyéni választókerületben

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Gábor. Heincz Dániel Tamás. Vajda Zoltán. Zalakovács József. Dr. Vukoszávlyev. Zorán. Dr. Dobszay Gergely.

Tanácsülés helyszíne. Gábor. Heincz Dániel Tamás. Vajda Zoltán. Zalakovács József. Dr. Vukoszávlyev. Zorán. Dr. Dobszay Gergely. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2013.10.30 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (26 /

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése 14:15:00. Rektori tanácsterem. Jelenlét (29 / %) Somhegyi Balázs

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése 14:15:00. Rektori tanácsterem. Jelenlét (29 / %) Somhegyi Balázs Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.05.25 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (29 /

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL)

MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE. ÁLLAMI ÜNNEPÜNK augusztus 20-a alkalmából A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT (POLGÁRI TAGOZATÁVAL) MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE beosztásában végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a honvédelmi miniszter előterjesztésére ÁLLAMI ÜNNEPÜNK 2013. augusztus 20-a alkalmából KITÜNTETI A MAGYAR ÉRDEMREND

Részletesebben

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz

Ismertetem. Emléktárgyat adományoz. Oklevelet adományoz Ismertetem Magyarország Honvédelmi Miniszterének a Honvéd Vezérkar Főnökének a Honvéd Vezérkar Logisztikai Csoportfőnökség csoportfőnökének a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának

Részletesebben

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum:

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum: Kiskaliberű pisztoly 1 Gyöngyösi Károly 1337 Bihari LK 171 2 Vajda Miklós 62 Puskás LE 167 3 Dancs László 2144 Puskás LE 166 4 Címre József 1099 Debreceni Városi LE 162 5 Velőti Sándor 2045 Puskás LE 160

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj

Részletesebben

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Orvosné Dr. Kósa Ildikó Á LMOSD Farkas Pál (független) Demeter Csaba Kozma Barnáné Adorján Csaba Ármós Zoltán Asztalos Sándor Fórián József Markocsány Tamásné Wrábel Gyula Sándor Toplak Jenő B AGAMÉR Orvos Mihály (MSZP) Erdősné

Részletesebben

XIX. 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.), 17/2004. (IV.13.), 3/1998. (II.20.), 27/1995.(VI.

XIX. 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.), 17/2004. (IV.13.), 3/1998. (II.20.), 27/1995.(VI. Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzatának Kispest Díszpolgára cím alapításáról és adományozásáról szóló 41/2011. (XI.30.), 16/2010. (VI.18.), 17/2009. (V.22.), 22/2008. (VI.20.), 6/2007. (II.23.),

Részletesebben

IPARTERV archívum metszetei 1. PR. Eszközök. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés Tanszék

IPARTERV archívum metszetei 1. PR. Eszközök. Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés Tanszék IPARTERV archívum metszetei 1. PR. Eszközök Dobai János DLA egyetemi docens, tanszékvezető, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés Tanszék IPARTERV Ipari Épülettervező Vállalat 1949-1991=42 év 800-1300

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

IV. fejezet Makó Város Nívódíja

IV. fejezet Makó Város Nívódíja Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelete a kitüntető cím, emlékplakett, kitüntető díjak és elismerő oklevél alapításáról, valamint adományozásuk rendjéről

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete. a helyi kitüntetések adományozásáról

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete. a helyi kitüntetések adományozásáról SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (VI. 30.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések adományozásáról Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő- testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai

A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai A Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karának szakbizottságai A Kari Tanács 2013. október 28-i ülésén elfogadva Tartalomjegyzék Építészmérnöki BSc, Építész osztatlan és Szerkezettervező építészmérnök

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Mihály. DLA Sebestény Ferenc. DLA Daragó László. Dr. Hegyi Dezső. Dr. Strommer László. DLA Perényi Tamás.

Tanácsülés helyszíne. Mihály. DLA Sebestény Ferenc. DLA Daragó László. Dr. Hegyi Dezső. Dr. Strommer László. DLA Perényi Tamás. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.03.30 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (31 /

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok

Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelemi minisztere, és Bozó Tibor dandártábornok parancsnok Kivonat Magyarország honvédelemi miniszterének 186/2016. számú határozatából, valamint a MH Altiszti Akadémia parancsnokának 750/2016. számú parancsából a személyi állományra vonatkozóan. A határozatokat,

Részletesebben

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (34 /

Építészmérnöki Kari Tanács Építészmérnöki Kari Tanács ülése. Rektori tanácsterem 14:15:00. Jelenlét (34 / Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2013.11.27 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (34 /

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. Zalakovács József. Dr. Benkő Melinda. Dr. Szoboszlai Mihály. Dr. Dobszay Gergely. Németh Péter. Az ülést megnyitották 14:03:20

Tanácsülés helyszíne. Zalakovács József. Dr. Benkő Melinda. Dr. Szoboszlai Mihály. Dr. Dobszay Gergely. Németh Péter. Az ülést megnyitották 14:03:20 Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2016.10.05 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (28 /

Részletesebben

A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE HATÁROZATAI

A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE HATÁROZATAI A MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE HATÁROZATAI 2012. május - 2012. december 2012. 06. 07. Az elnökség 2012/31. sz. határozata Az elnökség a 2012. 05. 07. (elnökválasztó és tisztújító Közgyűlés)

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül

A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a vörösiszap-katasztrófa elhárítása, valamint a mentés során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül Rendkívüli helytállásért vörösiszap-katasztrófa érdemjelet

Részletesebben

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete. Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/20 10. (VII. 20.) számú rendelete Az Önkormányzat által adományozható elismerésekről Szajol Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Tanácsülés helyszíne. DLA Sebestény Ferenc. Dr. Szoboszlai Mihály. DLA Vasáros Zsolt. DLA Klobusovszki. Bielik Judit. Árpád.

Tanácsülés helyszíne. DLA Sebestény Ferenc. Dr. Szoboszlai Mihály. DLA Vasáros Zsolt. DLA Klobusovszki. Bielik Judit. Árpád. Építészmérnöki Kari Tanács Tanács neve 2018.05.0 Tanácsülés dátuma Építészmérnöki Kari Tanács ülése Tanácsülés neve Rektori tanácsterem Tanácsülés helyszíne 14:15:00 Tanácsülés kezdete Jelenlét (2 / 6-88.9%)

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 58/2012. (VI. 25.) VM rendelete a vidékfejlesztési miniszter által adományozható díjakról és más elismerésekrõl

A vidékfejlesztési miniszter 58/2012. (VI. 25.) VM rendelete a vidékfejlesztési miniszter által adományozható díjakról és más elismerésekrõl 12028 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 76. szám A vidékfejlesztési miniszter 58/2012. (VI. 25.) VM rendelete a vidékfejlesztési miniszter által adományozható díjakról és más elismerésekrõl Magyarország

Részletesebben

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Az EOQ MNB kitüntetettjei Az EOQ MNB Külföldi Tiszteletbeli Tagjai: Gabriel A. Pall, USA (2006) Greg H. Watson (2015) Hans Dieter Seghezzi, Svájc (2003) Shoji Shiba, Japán (2007) EOQ MNB Életmű Díj : Mikó György (2018) Sütő Kálmán

Részletesebben

CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV JÁTÉKOS 1 JÁTÉKOS 2 JÁTÉKOS 3

CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV JÁTÉKOS 1 JÁTÉKOS 2 JÁTÉKOS 3 CSAPATOK IV. LIGA Sorszám No. CSAPAT NÉV J JÁTÉKOS J2 JÁTÉKOS 2 J JÁTÉKOS 50 Zsámbéki SBE Tóth Gábor 2 Varjú András 2 502 Beremendi Építők S.E. 4 Mayer Tamás 5 Varga Dániel 6 50 Nagycenk SE 7 Asbóth András

Részletesebben