J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Pál Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Iktatószám: P-199-7/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete február 28. napján 15:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Dr. Pőcze Ferenc alpolgármester Bor József Dezső, Kasó László, Pukliné Tündik Tünde, Varga Istvánné képviselők Nagy András Botond jegyző Tisztelettel köszöntöm a mai képviselő-testületi ülésen megjelent képviselőtársaimat. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes, Mercsek György képviselő hiányzik, aki jelezte, hogy egyéb elfoglaltsága miatt a mai testületi ülésen nem tud részt venni. A mai testületi ülésünk napirendi pontjaira a kiadott meghívónak megfelelően kívánok javaslatot tenni. Napirendi pontok: 1. A folyószámla-vezetéssel kapcsolatos döntések meghozatala. Előadó: 2. Az új költségvetési szervként létrejövő Kultúr Közösségi Ház és Tanka János Nagyközségi Könyvtár ideiglenes vezetői megbízása. Előadó: Nagy András Botond jegyző Aki a napirendi pontokra tett javaslattal egyetért, kérem, emelje fel a kezét. Megállapítom, hogy a képviselő-testület egyhangúlag jóváhagyta a napirendi pontokra tett javaslatot. Oldal: 1 / 8
2 1. A folyószámla-vezetéssel kapcsolatos döntések meghozatala. Előadó: A folyószámla vezetéssel kapcsolatban elkészítettük azt a határozati javaslatot, amely az ügy valamennyi fontos állomását tartalmazza, javaslatot szeretnék tenni a képviselő-testület számára az Erste Bank folyószámla-vezetésére vonatkozó szerződésének március 31-i határidővel történő felmondására, és április 1-ét követően a Duna Takarékszövetkezet megbízására a számlavezetés tekintetében. A határozati javaslat szöveges indoklásában szerepelnek azok a tények, amelyek alapján kérjük a képviselő-testületet, hogy ezt a lépést tegyük meg illetve a határozati javaslatban további intézkedések megtételét is kérjük az Erste Banktól. Nem ismeretlen képviselőtársaim előtt a felsorolt eseményeknek a sorozata. Egyrészt az Erste Bank jogtalanul inkasszált a számlánkról a jogtalanul befogadott beszedési megbízás alapján. Tavaly év végén kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank erre vonatkozóan március folyamán megállapításokat tett március 19-én született meg az a végzés, amelyben az Erste Bankot tájékoztatták a tevékenységének jogszabályellenességéről, visszamenőlegesen így még kevésbé érthető az, ami velünk történt ugyanis, mind a személyes tárgyalások során, mind pedig a levelezések kapcsán többször fölhívtuk a bank figyelmét arra, hogy a leinkasszált összegeket utalják vissza. Amikor az elnök-vezérigazgató úrnál voltunk, akkor is szóba került ez az ügy, ott is félretájékoztattak bennünket a bank vezetői. Ami tovább bonyolítja ezt az ügyet, hogy a bank csak a 28.8 millió forint visszafizetéséről intézkedett, a jogszabályok ugyanakkor egyértelműen rendelkeznek arról, hogy meg kell fizetni a kamatokat, a költségeket valamint az üggyel kapcsolatosan felmerült kárát is az ügyfélnek. Az ügyvédünk által február 16-án küldtük el azt a levelet, amelyben kiszámoltuk a bank tartozását, ez jelen pillanatban ,-Ft-ot tesz ki, illetve ennek a kamatait a megfizetéséig. Erra a levélre a mai napig nem kaptunk választ a banktól. Ugyanígy jegyző úrral közösen levelet küldtünk február 21-én a banknak arra vonatkozóan, hogy adjanak tájékoztatást a számlavezetési és pénzforgalmi kondícióikról és a jóváírt kamatokról, erre a levélre sem kaptunk a mai napig választ. Itt szeretném azt jelezni, hogy márciusában írtunk alá a bankkal egy megállapodást, amely tartalmazza az elszámolható kondíciókat, ez a megállapodás rendelkezik arról, hogy felmondásig ezek a kondíciók vannak érvényben. A szennyvízberuházás kapcsán augusztus 8-ai határozatunkban fölhívtuk már a jelenlegi javaslatban szereplő tényekre az elnök-vezérigazgató úr figyelmét, erre vonatkozóan sem kaptunk a mai napig érdemi tájékoztatást augusztus 8-át követően ezidáig összesen hat levélben kértem a bankot a teljes körű adatszogláltatásra, e megkeresésre sem érkezett érdemi válasz a mai napig. Jól látszik, hogy semmilyen érdemi partneri viszony nincs az önkormányzat és a bank között, ezért javasoljuk a képviselő-testületnek az esetleges további károkozás elkerülése végett, hogy március 31-vel mondjuk fel a számlavezetésre és a pénzforgalom bonyolítására vonatkozó megállapodást, egyben kérjük az elnök-vezérigazgató urat, segítse elő, hogy a bankváltás zökkenőmentesen történjen meg, kérjük, hogy soron kívül küldjék meg 2008-ig visszamenőlegesen az elszámolt jutalékok teljes körű tételes kimutatását, az azokat megalapzó megállapodásokat, valamint a kamatok elszámolását is szükségesnek tartom, annál is inkább, mert az elmúlt hónapokban nagy összegek voltak a számláinkon. Ugyanígy a szennyvízhitel kapcsán, ahhoz, hogy az érdemi tárgyalások elkezdődhessenek a viziközmű társulat, az önkormányzat és a bank között, a teljes körű adatszolgáltatás biztosítását kérjük, valamint a jogtalan inkasszálás miatti tartozás maradéktalanul történő megfizetését. Ez lenne a határozati javaslat lényege, Oldal: 2 / 8
3 amennyiben ezt a határozati javaslatot a testület jóváhagyja, akkor azt megküldjük az érintetteknek, bízva benne, hogy a szükséges intézkedéseket megteszik. Az előterjesztéshez szorosan kapcsolódik, hogy a Duna Takarészövetkezettől kapott az önkormányzat egy ajánlatot a számlavezetésre vonatkozólag, a pénzügyi osztályvezető úr összehasonlította az Erste jelenlegi hivatalos hirdetményében szereplő kondícióival, ez alapján megállapítható, hogy a Duna Takarékszövetkezet ajánlata összeségében kedvezőbb a jelenlegi kondícióknál. A Duna Takarékszövetkezet rendelkezik bankfiókkal Székesfehérváron, így az egyéb ügyintézés, készpénzfelvétel is megoldható. Az elektronikus utalás lehetőségét biztosítják, az ehhez szükséges technikai hátteret térítésmentesen telepítik számunkra. Három éves határozott idejű szerződés megkötését javasoljuk, ez alapján a számításaink szerint a nyolc millió forintos közbeszerzési értékhatár alatt marad a szolgáltatás költsége, így az önkormányzatnak nem kell közbeszerzési eljárást lebonyolítani. A Duna Takarékszövetkezet vezetői voltak itt, jegyző úrral, pénzügyi osztályvezető úrral egyeztettünk, az ő benyomásuk is pozitív, mindhárman javasoljuk, hogy az ajánlatban foglalt kondíciókkal kössük meg a számlavezetésre vonatkozó szerződést a Duna Takarékszövetkezettel. Van-e kérdése észrevétele valakinek? Nagy András Botond jegyző: A pénzügyi gondnok asszony nem tud jelen lenni a képviselő-testület ülésén, de ben jelezte, hogy az előterjesztést támogatja. Bor József Dezső képviselő: Az Erste Bankkal már hosszú idők óta problémáink, gondjaink vannak, többször félrevezetett bennünket, tehát nem egy megbízható partnert ismertünk meg a személyében, ha valóban mód és lehetőség van erre a váltásra jobb kondíciókkal, akkor én is azt mondom, hogy mindenféleképpen ebbe az irányba induljunk el. Bódás János a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság tagja. A Pénzügyi Bizottság támogatja az előterjesztést. Aki a folyószámla vezetésre vonatkozó szerződés felmondására vonatkozó határozati javaslattal az előterjesztésnek megfelelően egyetért, kérem emelje fel a kezét. Köszönöm. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 6 igen szavazattal, tartózkodás, és ellenszavazat nélkül egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 14/2012. (II. 28.) számú Határozat 2006-ban indult el Aba gesztorságával négy település (Aba, Káloz, Sárkeresztúr, Soponya) közös szennyvízberuházása, amelynek során őszére jogi, pénzügyi és műszaki tekintetben is teljes egyet nem értés Oldal: 3 / 8
4 alakult ki a kivitelező cég (Swietelsky Kft.), a beruházó önkormányzatok és a beruházást részben finanszírozó Erste Bank között. Aba többször tett kezdeményezést szakértők közös megbízására a vitás kérdések tisztázása és a korrekt elszámolás érdekében, ettől azonban az érintett felek elzárkóztak. Az érdemi egyeztetés helyett a Swietelsky Kft október 21-én és december 17-én jogalap nélkül beszedési megbízásokat nyújtott be Aba ellen, amelyeket az Erste Bank jogtalanul befogadott és 35 napra sorba állított, így 28,8 millió Ft-ot inkasszált a számláinkról, több európai uniós pályázatunk megvalósítását is akadályozva ezzel. Jogi képviselő bevonásával írásban többször felhívtuk a bank figyelmét jogszerűtlen tevékenységére és annak következményeire, a bank döntéshozói azonban az értelmes együttműködés és a jogkövető magatartás helyett továbbra is engedélyezték a beszedési megbízások teljesítését, majd nem újították meg a március 31-ével lejárt 250 millió Ft-os folyószámla-hitelkeretünket, ezzel teljes mértékben ellehetetlenítették az önkormányzat gazdálkodását. Aba Nagyközség Képviselő-testülete több érdemi javaslatot is tett és együttműködést kért a fizetőképesség helyreállítása, a folyószámla-hitelkeret biztosítása érdekében, a bank ennek ellenére folyamatosan inkasszálta a beérkező állami hozzájárulásokat, köztük kötött felhasználású támogatásokat is (áprilistól-augusztusig összesen 81,5 millió Ft-ot), emiatt ezekben a hónapokban késve, részletekben vagy egyáltalán nem tudtunk béreket, szociális segélyeket fizetni, és egyéb kötelezettségeink teljesítése is ellehetetlenült. E banki magatartásnak köszönhetően Aba Nagyközség Képviselő-testületének -annak ellenére, hogy bizonyíthatóan végig a fizetőképesség fenntartására törekedett- nem maradt más választása, mint augusztus 11-i ülésén adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezni, amelyet a Fejér Megyei Bíróság augusztus 19-én a Cégközlönyben közzétett 1.Apk /2. számú végzésével rendelt el. A képviselő-testület részére nagy jogi és erkölcsi elégtételt jelent, hogy az adósságrendezés arra is fényt derített, hogy a Magyar Nemzeti Bank, mint felügyeleti szerv már ez év elején jogtalannak ítélte az ERSTE Bank által a szennyvízberuházás kapcsán folytatott inkasszálási gyakorlatot. Sajnos erről a fejleményről sem az MNB-től, sem a PSZÁF-tól, sem a banktól nem kaptunk időben tájékoztatást. A képviselő-testület értetlenül áll azon tény előtt, hogy a bank vezetői és munkatársai a jogkövető magatartás helyett az MNB hatósági ellenőrzése eredményeként született, március 9-én kelt végzésben foglaltakról hónapokig hallgattak és a személyes tárgyalásokon félrevezető tájékoztatást adtak az önkormányzat képviselői számára. Nehezményezi továbbá a képviselő-testület, hogy a jogtalanul leinkasszált összeget, annak kamatait és az eljárással kapcsolatos költségeket a bank a mai napig nem fizette meg maradéktalanul, a jogi képviselő útján február 16-án megküldött felszólító levelet válaszra sem méltatják, ezzel további súlyos károkat okozva Aba Nagyközség Önkormányzatának. Értetlenül áll a képviselő-testület azon tény előtt is, hogy a bank a polgármester és a jegyző február 21-én kelt kérésének nem tesz eleget, s nem ad tájékoztatást arról, hogy milyen számlavezetési és pénzforgalmi kondíciók alapján számolják el a banki költségeket és jutalékokat. A képviselő-testület augusztus 8-án jóváhagyott határozatában tájékoztatta Radován Jelasity Elnökvezérigazgató Urat, hogy a szennyvízberuházás pénzügyi finanszírozását felülvizsgáló könyvvizsgáló cég amelynek képviselője a bank érintett munkatársaival többször folytatott egyeztetést és adatszolgáltatást is kért Oldal: 4 / 8
5 vizsgálati jelentésében megállapította, hogy az Erste Bank hitelbírálat előkészítésében és folyósításában közreműködő alkalmazottainak a súlyos hibái nagy részben hozzájárultak ahhoz, hogy az Aba által felvett hitelből a társtelepülések beruházását finanszírozták több száz milliós nagyságrendben, ennek ellenére többszöri kérésünk ellenére sem hajlandó a bank részéről senki érdemben tárgyalni és a szükséges konzekvenciákat levonni. A problémák tisztázása helyett a szennyvízberuházás hitelére hivatkozva októberében elindult az a folyamat, amely az eddig évente automatikusan meghosszabbított 250 millió Ft-os folyószámlahitelünk felmondásához vezetett, ezzel felborítva az önkormányzat mindennapi működését.. A szennyvízberuházás hitelfelhasználása kapcsán önkormányzatunkat több száz milliós kár érte, a könyvvizsgáló megállapítása szerint: a feltárt súlyos hiányosságok nem zárják ki a szándékos károkozás fennállásának lehetőségét sem. Meggyőződésünk, hogy nem csak Aba, hanem az Erste Bank jól felfogott érdeke is, hogy teljes körűen feltárásra kerüljenek a bankon belül az ügy részletei és megtaláljuk a mindenki számára elfogadható megoldást a problémák rendezésére. A problémák érdemi tisztázása érdekében Aba Nagyközség Polgármestere augusztus 8-át követően január 16-ig bezárólag hatszor fordult írásban a bankhoz azért, hogy küldjék meg másolatban, soron kívül mind a hitelbírálat, mind a hitelfolyósítások során keletkezett előkészítő iratokat, banki bizonylatokat, mellékleteket, csatolt dokumentumokat teljeskörűen, a teljeskörűségre vonatkozó cégszerű nyilatkozattal ellátva, ezidáig eredménytelenül. Fenti tényeket figyelembe véve Aba Nagyközség Képviselő-testülete sajnálattal állapítja meg, hogy az Erste Bank a számlavezetés és más banki ügyletek kapcsán is vélelmezhetően jogszerűtlenül illetve szerződésellenesen járt el súlyos károkat okozva ezzel Aba Nagyközség Önkormányzatának, továbbá a partnerség legalapvetőbb elemének, a tájékoztatási kötelezettségének sem hajlandó eleget tenni. A további károk elkerülése végett Aba Nagyközség Képviselő-testülete március 31-vel felmondja az önkormányzat számlavezetésére, pénzforgalmának bonyolítására vonatkozó megállapodást. A képviselő-testület felkéri Radován Jelasity Elnök-vezérigazgató Urat, - tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a bankváltás zökkenőmentesen történjen meg - hathatós segítségét kéri abban, hogy a bank munkatársai soron kívül küldjék meg 2008-ig visszamenően a számlavezetésért és a pénzforgalom után elszámolt jutalékok tételes kimutatását, valamint az azokat megalapozó megállapodásokat, továbbá a számlák követel egyenlege után elszámolt kamatok tételes kimutatását is. - az érdemi tárgyalások megkezdése érdekében haladéktalanul kéri megküldeni a szennyvízberuházás társulati hitelével kapcsolatosan mind a hitelbírálat, mind a hitelfolyósítások során keletkezett előkészítő iratokat, banki bizonylatokat, mellékleteket, csatolt dokumentumokat másolatban, teljeskörűen, a teljeskörűségre vonatkozó cégszerű nyilatkozattal ellátva. - intézkedését kéri a jogtalan inkasszó kapcsán az önkormányzatot megillető ,-Ft-nak a teljesítésig járó kamattal együtt történő haladéktalan megfizetése érdekében. A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa Radován Jelasity elnök-vezérigazgatót, Redling Károly önkormányzati üzletág igazgatót, Lehoczkyné Neusinger Katalin osztályvezetőt és Győr Tamás osztályvezetőt. Felelős: Határidő: azonnal Oldal: 5 / 8
6 Aki a Duna Takarékszövetkezet megbízásával az előterjesztésnek megfelelően egyetért, kérem emelje fel a kezét. Köszönöm. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 6 igen szavazattal, tartózkodás, és ellenszavazat nélkül egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 15/2012. (II. 28.) számú Határozat Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete - figyelemmel az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 84. (1) bekezdésére - úgy határoz, hogy fizetési számláinak vezetésével, a bank ajánlatában szereplő feltételekkel április 1-től kezdődően határozott idejű szerződéssel március 31-ig a Duna Takarékszövetkezetet (9022. Győr, Árpád u. 93. ) bízza meg. Felelős: Nagy András Botond jegyző Európai Uniós pályázatokkal kapcsolatban, a törvényi és a költségvetési szervekkel kapcsolatos változások miatt, minden támogatási szerződés esetében kezdeményezni kell a módosítást az adószám változásokra tekintettel, ehhez kérném a képviselő-testület felhatalmazását. Aki ezzel egyetért, kérem emelje fel a kezét. Köszönöm. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 6 igen szavazattal, tartózkodás, és ellenszavazat nélkül egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 16/2012. (II. 28.) számú Határozat Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Kossa Lajost Aba Polgármesterét, hogy az alábbiakban megjelölt pályázatok esetében Aba Nagyközség Önkormányzatát képviselje, és az önkormányzat, valamint az önkormányzat hivatala gazdálkodásának szétválásából kifolyólag bekövetkezett változásokat bejelentse a közreműködő szervezetek felé. 1. TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás bevezetése Aba- Soponya Közoktatási Társulás intézményeiben 2. TÁMOP /A Pedagógiai kultúra korszerűsítése révén a diákok képességeinek fejlesztése az Aba Sámuel Általános Iskolában Oldal: 6 / 8
7 3. TÁMOP / Népművészeti tevékenységekkel. Kreatív fejlesztéssel az Abai Kistérség gyermekeiért 4. TÁMOP Az abai Kultúr Közösségi Ház Egész életen át tanulunk programja a hátrányos helyzetű lakosság felzárkóztatásáért 5. TÁMOP / Utolérni az információt- az abai Tanka János Könyvtár szakmai fejlesztési programja 6. TIOP / A tanulói laptop program megvalósítása Aba-Soponya Közoktatási Társulás intézményeiben 7. TIOP / Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központ létesítése az Abai Kistérségben 8. KEOP 4.9.0/ Az abai Általános Iskola, kultúrház és könyvtár felújítása megújuló energiával kombinálva 9. KDOP 4.1.1/E Aba Nagyközség vízelvezető rendszerébe be nem kötött utcák bel- és csapadékvíz elvezetése 10. KDOP Aba Nagyközség kerékpárút-hálózatának fejlesztése 11. KEOP 7.1.0/ Aba Nagyközség ivóvízminőség-javító projekt Felelős: Határidő: azonnal 2. Az új költségvetési szervként létrejövő Kultúr Közösségi Ház és Tanka János Nagyközségi Könyvtár ideiglenes vezetői megbízása. Előadó: Nagy András Botond jegyző Nagy András Botond jegyző: A Kultúr Közösségi Ház mint költségvetési szerv esetében a Magyar Államkincstár tájékoztatott bennünket, hogy a törzskönyvi nyilvántartásban helytelenül szerepel a vezető neve. Még mindig a korábbi vezető adatai szerepelnek, ennek szükséges a módosítása. Szükséges módosítani a nyilvántartást azért is, mert vezetővel rendelkeznie kell minden költségvetési szervnek. A január 1-i törvénymódosításokból adódóan jó pár adatváltoztatást mint pl. adószám változtatás át kell vezetnünk a nyilvántartásokon, ezt be kell jelenteni. Ezért szükséges ideiglenesen megbízni egy személyt ezzel a feladattal, ezzel párhuzamosan az önkormányzat közzéteszi a pályázati kiírást és a vonatkozó törvények alapján lebonyolítjuk a szükséges eljárást. Fábián Juditot javaslom megbízni, aki jelenleg is ellátja a közösségi ház és a könyvtár vezetésével kapcsolatos feladatokat. A megbízás március 1-től június 30-ig szólna a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján besorolt bérrel. Oldal: 7 / 8
8 Aki a Kultúr Közösségi Ház és Tanka János Nagyközségi Könyvtár ideiglenes vezetésére Fábián Judit megbízásával a javaslatnak megfelelően egyetért, kérem emelje fel a kezét. Köszönöm. Megállapítom, hogy a képviselő-testület 6 igen szavazattal, tartózkodás, és ellenszavazat nélkül egyhangúlag jóváhagyta a javaslatot, és a következő határozatot hozta: 17/2012. (II. 28.) számú Határozat Aba Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az abai Kultúr Közösségi Ház és Tanka János Nagyközségi Könyvtár vezetői feladatainak ideiglenes ellátására Fábián Judit 8127 Aba Vörösmarty utca 44/A. szám alatti lakost bízza meg határozott időre március 1-től június 30-ig. A Képviselő-testület az ideiglenesen megbízott vezető illetményét figyelemmel a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. Törvényre ,-Ft-ban állapítja meg. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a megbízáshoz szükséges dokumentumok elkészítésére, és a Magyar Államkincstár értesítésére. Felelős: Határidő: azonnal Más kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így a polgármester az ülést bezárta. K.m.f. Kossa Lajos polgármester Nagy András Botond jegyző Oldal: 8 / 8
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-450-52/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2011. október 19. napján 8:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Bor József Dezső, Kasó László,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-199-21/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2012. május 17. napján 14:00 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Aba Város Képviselő-testülete április 17. napján 13:00-kor megtartott rendkívüli nyílt ülésén
Iktatószám: 1497-10/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Város Képviselő-testülete 2014. április 17. napján 13:00-kor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Dr. Pőcze
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete június 18-i rendkívüli ülésén
JEGYZŐKÖNYV Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. június 18-i rendkívüli ülésén Jelen vannak: Csép Györgyné alpolgármester Bor József Dezső, Farkas Károly, Horváth István, Kasó László, Mercsek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-2702-16/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. augusztus 30. napján tartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester
JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Molnárné Tarman Renáta jegyző Miklós Imréné jegyzőkönyvvezető
Iktatószám: 571-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 22. napján 12:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S. u. 32.) tartott,
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről
Ikt.szám: -1/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12. napján 16,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat
s z e p t e m b e r 9 - é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
JEGYZŐKÖNYV. A képviselő-testület tagjai a javaslattal 4 igen szavazattal, egyhangúlag, határozathozatal nélkül egyetértettek.
Iktatószám: 1695-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján (péntek) 7:30 órakor, a Polgármesteri Hivatalban (8123 Soponya, Petőfi S.
Püspökladány Város Önkormányzatának. Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága
Püspökladány Város Önkormányzatának Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2011. június 14-i soron kívüli ülésének Jegyzőkönyve 40/2011. (VI. 14.) számú Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság határozata A folyószámla-hitel
Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete március 29-i rendkívüli nyílt ülésén
Iktatószám: P-2702-6/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2010. március 29-i rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester Csép Györgyné alpolgármester
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
Jegyzőkönyv. Ülés helye: Ágasegyháza Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme (Ágasegyháza, Szent István tér 1. szám 2. ajtó).
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 7/2013. Jegyzőkönyv Készült:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 6-án 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
4/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. március 6-án 17,30 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Eplény Közösségi Ház Jelen vannak: Fiskál János polgármester
Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. június 14-én 8.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről
Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2011. június 14-én 8.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Jákobné Szász Erika Dr. Jaskó Sándor polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-án tartott rendkívüli üléséről.
Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-14/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1236-4/2011.
Iktatószám: 1236-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 29. napján 13:00 órakor, a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében (8123 Soponya,
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének november 21-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. november 21-én megtartott rendkívüli üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme
Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.
32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.
d e c e m b e r é n m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: titkarsag@nagydorogonk.axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R
a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete 457/3/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 23.-án megtartott rendkívüli üléséről - 1 - Izsák Város Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről
14 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 14-én 16,15 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. február 21. napján megtartott RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Készült: 4 példányban. Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. számú J E G
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről
HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)
2010. d e c e m b e r án. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.
Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült a Képviselő-testület 2013. december 30-án 13.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/3/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 25-i ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű határozatok
2. J e g y z ő k ö n y v
Farmos Község 1. Önkormányzat 2. J e g y z ő k ö n y v 2. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 20-án 17.00 órai kezdettel tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Boros
a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
J e g y z ő k ö n y v. J e l e n v a n n a k: Tanácskozási joggal jelen vannak:
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! J e g y z ő k ö n y v Készült: Balkány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-én megtartott rendkívüli üléséről
- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről
Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata
Halmaj Község Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Halmaj Község Képviselő-testülete NYÍLT Szám: 7-11/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: 2014. augusztus 4. napján, Halmaj Községi Önkormányzat Képviselőtestületének rendkívüli üléséről. Petőfi
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. május 26-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
nyilvános ülésének könyvéből. 83/2009. (V. 26.) Kt. határozat egyetért azzal, hogy a 2009. május 26.-ai nyilvános ülés egyebek napirendi pontját az alábbi napirendi pontokkal egészítse ki: A 3. napirendi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2009. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
ERDŐKERTES JEGYZŐKÖNYVE
11/2014/J ERDŐKERTES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JÚLIUS 23-ÁN MEGTARTOTT NYILVÁNOS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Az ülésen alkotott rendeletek és hozott határozatok jegyzéke: 54/2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. május 14-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme. (Csatolt jelenléti ív alapján!) Horváth Richárd
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:
Jegyzőkönyv Készült: a 2013. május 2. napján de. 10.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a hivatali kirendeltség helyiségében. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Napirend előtti esemény
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2012. január 30-án 15 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének
1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 6-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án megtartott üléséről. 2 Mérges
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 28 i rendes ülésére. Bizottsági tárgyalás nélkül javasolt napirendre venni
Új napirendi pont 30. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28 i rendes ülésére Tárgy: Csikóstőttős Község Önkormányzatának
HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése
A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 15-én a Mérges Községházban megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Balázs
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 9-én a bezi Községházban megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Iktatószám: P-199-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2012. augusztus 8. napján 16:30 órakor tartott rendkívüli nyílt ülésén Kossa Lajos polgármester
JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából. Jelen vannak: Beke Imre polgármester Boros Lajosné, Korcsmáros
dr. Endrédy Renáta osztályvezető, a Jegyző megbízottja
Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/20-43/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 3-án, 18:00 órai
Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.
1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés
Jegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 07-én, Folyáson a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Önkormányzati Képviselő-testület soron kívüli nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Magyar
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 15,00 órakor
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete
Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 16-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2009. november 19-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Bordás Imre polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 4. napján 8 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba,
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u. 59. 11-A/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 3-án 19.00 órai kezdettel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tibor Józsefné,
169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat
készült könyvéből: 169/2012. (IV. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a vízi közmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtására a
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 14-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 1-3/2015. (I. 14.) számú határozatok. d. rendeletek:-
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: A Képviselő-testület 2013. július 15-én megtartott soron következő rendes üléséről.
Pécsely Község Önkormányzata P É C S E L Y Szám:201/21-32/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. július 15-én megtartott soron következő rendes üléséről. Jelen vannak: ifj. Sebők
JEGYZŐKÖNYV. Török Tiborné polgármester. Laczóné Hardi Márta képviselő. Kurjancsek Zoltán képviselő
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hetes, Csombárd és Várda Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek 2017. június 28-án 17 órai kezdettel a Hetesi Közös Önkormányzati Hivatalban (7432 Hetes, Rákóczi u. 34.) megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A P I R E N D
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 2. 7-A/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. május 27-én 16. 00 órakor a mérgesi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete H egyh á thod ász, H egyh á ts ál és N ád asd Hegyháthodász: 32-9/2011. szám Hegyhátsál: 31-12/2011. szám Nádasd: 28-22/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült:
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
1. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-1/2014. iktatószám 1. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 16-án
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.