Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 25-én órai kezdettel megtartott üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 25-én órai kezdettel megtartott üléséről."

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 25-én órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Lakatos Károly, Kőműves-Magyar Krisztián, Lakatosné Pelyák Edina képviselők. Tanácskozási joggal: Tóthné Mustos Beatrix jegyző, Kruppa Gabriella gazdálkodási főelőadó. Igazoltan távol: Lakatos Károlyné képviselő. Lakatos Károly elnök köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a kisebbségi önkormányzat Képviselő-testülete határozatképes a 4 fő képviselőből, 3 fő jelen van. Lakatos Károlyné beteg, így nem tud részt venni az ülésen. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Lakatosné Pelyák Edinát javasolta. Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítő személyét és az alábbi napirendet. Napirend: 1./ A kisebbségi önkormányzat költségvetésének módosítása, és a költségvetés III. negyedéves beszámolójának megtárgyalása 2./ A kisebbségi önkormányzat évi koncepciójának megtárgyalása 3./ A kisebbségi önkormányzat SZMSZ-ének megtárgyalása 4./ A kisebbségi önkormányzat és a települési önkormányzat együttműködési megállapodásának megtárgyalása 5./ Közfoglalkoztatási terv módosításának véleményezése 6./ Indítványok, javaslatok 1. napirendi pont: A kisebbségi önkormányzat költségvetésének módosítása, és a költségvetés III. negyedéves beszámolójának megtárgyalása Lakatos Károly: A napirendi pont anyaga itt van, mindenki nézze meg, tegye meg hozzáfűznivalóját. Most ebben az esetben két határozatot kell majd hoznunk, egyet a módosításról és egyet a ¾ negyedéves beszámolóról. Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 1

2 Tóthné Mustos Beatrix: Igen, két határozatot kell hozni. Kruppa Gabriella: ,-Ft-ot kapott a kisebbségi önkormányzat, mely dologi kiadásba épült be, ezért kell módosítani. Ez előre nem volt tervezve, ez kapott pénz, ezzel az előirányzatot meg kellett növelni. A költségvetést menet közben bármikor lehet módosítani, amikor változás van. Lakatos Károly: Jelenleg mennyi pénz van? Kruppa Gabriella: 5171,-Ft Önöknél van, a bankban ,-Ft van. Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatokat hozta: 17/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: A kisebbségi önkormányzat költségvetésének módosítása Bánréve Cigény Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kisebbségi önkormányzat költségvetésének módosítását az előterjesztés szerinti formában elfogadja. 18/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: A kisebbségi önkormányzat költségvetésének III. negyedéves beszámolójának megtárgyalása Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kisebbségi önkormányzat III. negyedéves beszámolóját elfogadja az előterjesztés szerinti formában. 2. napirendi pont: A kisebbségi önkormányzat évi koncepciójának megtárgyalása Lakatos Károly: Az anyagot mindenki nézze át, tegye meg hozzáfűznivalóját. Ez egy előirányzat, utána, ha bármi tényleges változás van, akkor módosítani kell a költségvetést. Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Szavazásra tette az előterjesztést. Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselőtestülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 19/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: A kisebbségi önkormányzat évi koncepciójának megtárgyalása 2

3 Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kisebbségi önkormányzat évi koncepcióját az előterjesztés szerinti formában elfogadja. 3. napirendi pont: A kisebbségi önkormányzat SZMSZ-ének megtárgyalása Lakatos Károly: Ha van valakinek észrevétele, vagy javaslata, úgy azt mindenki tegye meg. Ennek a szabályzatnak a lényege a törvények betartása, hogy mi szerint kell dolgoznunk tulajdonképpen. Tóthné Mustos Beatrix: Nem a törvények betartásáról szól, hanem arról, hogy a kisebbségi önkormányzat hogy működik. Ismertette az előterjesztést, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 20/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: A kisebbségi önkormányzat SZMSZ-ének megtárgyalása Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kisebbségi önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát az előterjesztés szerinti formában elfogadja. 4. napirendi pont: A kisebbségi önkormányzat és a települési önkormányzat együttműködési megállapodásának megtárgyalása Lakatos Károly: Az együttműködési szabályzatot Bánréve Községi Önkormányzat Képviselőtestülete tárgyalta, részükről elfogadásra került az anyag, nekünk kell arról dönteni, hogy az anyag szerinti együttműködést elfogadjuk-e. Kérem, hogy mindenki olvassa el az anyagot. Tóthné Mustos Beatrix: Amiről szó van, megállapodást kell kötni, itt az etnikai törvény a mérvadó, az önkormányzati törvény, stb. figyelembe vételével. Ismertette az előterjesztést, mely a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Kruppa Gabriella: Mindent 3 napon belül számlával kell igazolni. A kötelezettség vállalást meg kell tenni, amennyiben van fedezet, úgy lehet kifizetni, amennyiben ez nincs rendben, úgy nincs ellenjegyzés, a kifizetés nem történik meg. Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 3

4 21/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: A kisebbségi önkormányzat és a települési önkormányzat együttműködési megállapodásának megtárgyalása Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete a kisebbségi önkormányzat és a települési önkormányzat együttműködési megállapodását az előterjesztés szerinti formában elfogadja. 5. napirendi pont: Közfoglalkoztatási terv módosításának véleményezése Lakatos Károly: Én 13 éve vagyok kisebbségi képviselő, soha nem kérte ki az önkormányzat a kisebbség véleményét. Tóthné Mustos Beatrix: Úgy tűnik, ez ebben az évben volt utoljára. Úgy tűnik, hogy ez megszűnik. Február hónapban is ugyanígy véleményezte a kisebbségi önkormányzat. A február hónapban elfogadotthoz képest módosításra volt szükség, az árvíz, belvíz, jégkár miatt több embert kellett foglalkoztatni. A munkaügyi központ véleményezte ezt az anyagot, egyetértenek vele. Ez már csak ebben az évben működik. Lakatos Károly: Mi indokolja ezt a IV. negyedévben? Tóthné Mustos Beatrix: Ez a évi, az ez évit kell módosítani. Most mondtam el, hogy mi indokolja. Lakatos Károly: A jövő évre nincs? Tóthné Mustos Beatrix: Nincs, átalakítják az egész közcélú foglalkoztatási rendszert. Mindenkinek megszűnik a foglalkoztatási jogviszonya december 31-ével. Január és február hónapokban előreláthatólag két fő közcélút fogunk csak kapni. Utána csak négy órás foglalkoztatás lesz. Lakatos Károly: A IV. negyedévben 38 fő foglalkoztatott volt a településünkön és a településünk 1500 lakosú. Tóthné Mustos Beatrix: Annyi főt lehet foglalkoztatni, amennyi a RÁT-os. Lakatos Károly: A törvények egyformák. Tudok olyan településeket, ahol az össz lakosságszám a fele a bánréveinek, de a közfoglalkoztatottak száma a duplája az itteninek. Tóthné Mustos Beatrix: Ott duplája a segélyezettek száma, csak azt lehet behívni, aki RÁTos. Domaházán például 900 lakos van, 180 segélyezettből 100 foglalkoztatott volt. Társadalmi összetételtől függ ez a dolog. Lakatos Károly: Arra gondolok, hogy több segélyezett van itt is. 4

5 Kruppa Gabriella: segélyezettből 38 foglalkoztatott jelenleg. Tóthné Mustos Beatrix: Az a gond, hogy mostanra elfogyott az állami támogatás. Elfogadni lenne javasolt, ezt a közfoglalkoztatási tervet. Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 22/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: Közfoglalkoztatási terv módosításának véleményezése Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete Bánréve Községi Önkormányzat Képviselő-testületének módosított közfoglalkoztatási tervét jóváhagyja. 6. napirendi pont: Indítványok, javaslatok a./ Aláírásra jogosult személy kijelölése Kruppa Gabriella: Valakit még a pénzfelvételhez fel kellene venni aláírási címpéldányra. Lakatos Károly: Én és Krisztián a helyettesem vagyunk, de mi sokat nem tartózkodunk itthon. Kruppa Gabriella: Edina is jó lenne, ő mindig itthon van. Lakatos Károly: Itthon tud intézkedni Edina mindig, igaz, kerüljön felvételre ő is. Szavazásra tette az elhangzottakat. Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselőtestülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 23/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: Aláírásra jogosult személy kijelölése Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete döntése, hogy az aláírási címpéldányra, aláírásra jogosultként Lakatosné Pelyák Edina képviselő is kerüljön felvételre. b./ Mikulás csomag osztás Lakatos Károly: Az lenne a javaslatom, hogy december 06-ra, mikulásra a CKÖ szervezzen egy mikulás csomag osztás rendezvényt ,-Ft-unk van még jelenleg. Ebből 2100,-Ft-ra még szükség van számlavezetéshez, ,-Ft-ért vásárolunk papírt, írószert a működésünkhöz, kiküldetésre tartalékoljunk még ,-Ft-ot. Így ,-Ft értékben gondolnám a mikulás csomagokat megvásárolni a jogosultaknak. 5

6 Kruppa Gabriella: Átvételi elismervény ellenében kell osztani. Dokumentálni kell szabályszerűen. A kisebbségi önkormányzat nem segélyezhet. Számla ellenében kell vásárolni és az osztásról is jegyzékre van szükség. Lakatos Károly elnök szavazásra tette az elhangzottakat. Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: 24/2010. (XI.25.) sz. CKÖ határozat: Tárgy: Mikulás csomag osztás Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete mikulás alkalmából mikulás csomag osztást szervez, melyhez ,-Ft összeget kíván felhasználni. Az osztást átvételi elismervény ellenében kell megoldani, dokumentálni kell szabályszerűen. Számla ellenében kell vásárolni és az osztásról osztási jegyzék készüljön. Határidő: december 06.. Több indítvány, javaslat nem merült fel, Lakatos Károly elnök az ülést bezárta. K.m.f. Lakatos Károly elnök Jegyzőkönyv hitelesítő: Lakatosné Pelyák Edina képviselő 6

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Bánréve Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. február 01-jén 09.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Lakatos Károly elnök, Kőműves-Magyar Krisztián képviselő,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének 2012. április 26-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 10-én 17:30

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Zoltán Béla JEGYZŐKÖNYV Készült: A Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. április 15-én délután 15.00 órakor megtartott testületi ülésről Jelen vannak: Csorba Ferenc Lakatos Pál Tóth Zoltán Béla Jegyzőkönyvvezető: Márton

Részletesebben

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről.

Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata évi 4. sz. jegyzőkönyve. a december 22-én megtartott ülésről. Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. évi 4. sz. jegyzőkönyve a 2011. december 22-én megtartott ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva Cigány Kisebbségi Önkormányzata 2011. december 22-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV

Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. JEGYZŐKÖNYV Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-én 17:30

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2011. május 16-án 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Elekes Péter,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én megtartott nyílt ülésről 64/13/2013 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én megtartott nyílt ülésről Határozatok: 87/2013.(X.31.) kt. határozat 88/2013.(X.31.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013.

U G O D. Cigány Nemzetiségi Önkormányzat január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv. Szám: 229/2013. Szám: 229/2013. U G O D Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 21. napján 9 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 8564 Ugod, Kossuth u. 32. 2 Szám:

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 25-én megtartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 25-én megtartott üléséről. Jegyzőkönyv Készült: A Ludányhalászi Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2011. január 25-én megtartott üléséről. Jelen vannak: 4 fő települési képviselő Kereszti Márta Ludányhalászi Község Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I.

Jegyzőkönyv 3/2013. Napirend 1.) Ágasegyháza Község Önkormányzat évi közbeszerzési terve Előadó: Polgármester. I. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete 6076 Ágasegyháza, Szent István tér 1. Web: http://agasegyhaza.hu Tel.:76/388-211 Fax: 76/388-387 E-mail: pmstrh@t-online.hu 3/2013. Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2010.december 14-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2010.december 14-én tartott üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2010.december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

BAKONYKOPPÁNY. Német Nemzetiségi Önkormányzat november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Szám: 198-9/2016. BAKONYKOPPÁNY Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. november 25. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Német Nemzetiségi Önkormányzat 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Nagyberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 2-án megtartott nyilvános, együttes üléséről Helyszín: Nagyberény,

Részletesebben

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén.

Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének június 30.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Domony Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 30.-án megtartott testületi ülésén. Helye: Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00 órakor megtartott üléséről. Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 4/2009. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. november 19-én 17:00

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Szám: 15/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. október 30-án 08 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. november 29-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató

Jegyzőkönyv. Kovács Márk elnök Balogh Beáta igazgató Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzata Kaposvár, Szántó u. 5. szám alatti hivatali helységében 2018. november 27. napján 14.30 órakor megtartott üléséről. : Köszöntötte

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya)

Jegyzőkönyv. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Sashalmi Endre alpolgármester (Kincsesbánya) Czövekné Duduma Ildikó képviselő (Kincsesbánya) Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 15-én 18 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

Je~yzőkönvv. A mai rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor, és délelőtt 8,00 órakor kezdődött.

Je~yzőkönvv. A mai rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor, és délelőtt 8,00 órakor kezdődött. Je~yzőkönvv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. február 27-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. április 26-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 26-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 21. napján de. 8.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében.

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én megtartott nyilvános testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én megtartott nyilvános testületi üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 29-én megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u. 41.) Jelen vannak: Marics József Kasza Jánosné Dr. Fülöp

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatára a képviselők az alábbi napirendek tárgyalását határozták el. Napirend

JEGYZŐKÖNYV. Javaslatára a képviselők az alábbi napirendek tárgyalását határozták el. Napirend Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzatának Elnökétől 9162 Bezi, Szabadság u 59. 5/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bezi Község Német Kisebbségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 11-én 16:00

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2013. október 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat,

Részletesebben

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

2. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa és Kertészsziget Önkormányzat Napközi Otthonos Óvoda Intézményfenntartó Társulás Pénzügyi Bizottsága Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 713-2/2016. iktatószám 2. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 15-én (hétfő) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről Határozat: 14-15 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. január 18-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1636/3/2015 Magyarcsanádi Község Önkormányzat Ügyrendi és Pénzügyi Bizottságának 2015. március 26. napján 14.00 órakor megtartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE

MEGHÍVÓ! JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE JÁK KÖZSÉG POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ! Ják község Képviselő-testülete 2012. október 25-én (csütörtök) 14,00 órai kezdettel a jáki Polgármesteri Hivatalban testületi ülést tart, melyre tisztelettel meghívom.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének én megtartott testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. 05.31.-én megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Jelen vannak: jelenléti ív szerint

Részletesebben

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Iktatószám: 1653/4/2015 Magyarcsanádi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 7. napján 14.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K ÖN Y V E Határozatok :

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 27-én tartott nyílt üléséről 170/13/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 27-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 9/2014. (VI.28.)

Részletesebben

Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 27-én megtartott. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 27-én megtartott. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v FELSŐSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 27-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

és Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-én tartott együttes ülésének jegyzőkönyve

és Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 10-én tartott együttes ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének és Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 10-én tartott együttes ülésének jegyzőkönyve HATÁROZATOK Sárosd Nagyközségi

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 /

Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u : 68 / ; : 68 / Mezőkovácsháza Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 5801 Mezőkovácsháza, Árpád u. 176. : 68 / 381-011; : 68 / 381-656 2/2014. sz. roma önk. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. november 18-án 13 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. szeptember 23 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. november 30-án tartott nyílt - képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Molnár Zoltán Molnár Sándor Szemánszki

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. június 20-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

3./ A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. háromnegyed éves beszámolójának megtárgyalása

3./ A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. háromnegyed éves beszámolójának megtárgyalása 5. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2011. november 04.-én, 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Egyházas Gyula, Jakus Árpádné, Zsiga Tamás képviselők, Dukáné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-1/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének

1/2015 Készült: 1 példányban. Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzatának 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének 1 1/2015 Készült: 1 példányban 2015. február 02-án 08 20 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 1-5/2015. (II.02.) határozata Napirend: 1./Mérk Nagyközség Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV

108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV 108-15/2012.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének, és Kertészsziget Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben