AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2015/2016. TANÉV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2015/2016. TANÉV"

Átírás

1 AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2015/2016. TANÉV 1

2 Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32) Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Igazgató Úr! Az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ kormánytisztviselői és a magam nevében tisztelettel köszöntöm Önöket és Önökön, a megye köznevelési intézményeinek felelős vezetőin keresztül azokat a diákközösségeket, amelyek nap-nap után megtöltik iskoláink padjait. Ottlétük célja bizonyára a különféle szaktantárgyakban jelenlévő ismeretek elsajátítása, az őket nevelő és tanító kollégák gondoskodásával, irányításával. Mit sem ér a készség szintre emelt matematikai, nyelvi, művészeti és egyéb ismeretek halmaza, ha nem tanuljuk meg azokat alkalmazni a mindennapi feladataink, problémáink megoldása során, mit sem ér a sok-sok iskolai megmérettetés, ha azok elismerés, külső kontroll nélkül maradnak. Minden gyermek alapvető vágya, hogy tudásáról akként adjon számot, hogy az általa befektetett munka ha arra érdemes elismerést nyerjen tanítói, tanárai és szülei részéről egyaránt. Nekünk, nevelőknek, oktatásirányítóknak legalább annyira fontos, hogy a lelkiismeretesen elvégzett munka eredményeként a ragyogó gyermeki tekinteten túl számtalan, jól megírt dolgozatot olvashassunk, helyesen kitöltött feladatlapot értékelhessünk kiváló teljesítményűként. Az Oktatási Hivatal számára is nagy jelentőséggel bír az iskolai, megyei, illetve országos szintű versenyek, a kiemelt tehetségű tanulók megmérettetésének támogatása. Ezért jó szívvel adom közre Nógrád megye köznevelési intézményei, a szülők részére a tanévben megrendezendő tanulmányi és művészeti versenyekről szóló legfontosabb információkat abban a reményben, hogy egyre több iskola fog bekapcsolódni az egyes szaktárgyi versenyek folyamába. A versenyekbe bekapcsolódó tanulók szüleinek együttműködését, írásbeli nyilatkozatát abban a reményben kérem, hogy a sikeresen szereplő gyermekek neve és elért eredményük minél nagyobb nyilvánosságot kaphasson tavaszán, büszkén elmondhassuk, hogy az anyagiakban talán másoknál szerényebb lehetőségekkel bíró megye köznevelési intézményeiben kiemelkedően lelkes munkát végző pedagógus kollégák munkájának is köszönhetően egyre versenyképesebbek leszünk szeretett hazánk e gyönyörű, élhető vidékén. Végezetül kitartó felkészülést, biztos tudáson nyugvó, élményszerű versenyzést kívánok a megye tanulóinak, büszkeségre okot adó kiemelkedő eredményeket lelkes kollégáimnak! Salgótarján, októberében Selmeczi Zoltán főosztályvezető 2

3 ÁLTALÁNOS ISKOLA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY AZ 5-8. ÉVFOLYAMOS (11-14 éves korú) TANULÓK SZÁMÁRA (5-6., 7-8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Emberi Erőforrások Minisztériuma; Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka Emlékére A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: A verseny kategóriái: I. kategória: 5-6. évfolyam (11-12 éves korcsoport) II. kategória: 7-8. évfolyam (13-14 éves korcsoport) A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (szóbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a területi döntőkön 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Az iskolai fordulót az intézmény saját hatáskörben rendezi meg, ajánlott időpontja: december. Kérjük, ezzel egyidejűleg az iskolai fordulón részt vevő tanulók létszámát a Jelentkezési lap 1. kitöltésével a POK felé is jelezzék (a Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). 2. (TERÜLETI) FORDULÓK: Nevezési határidő: január 12. Jelentkezési lap 2. (név szerint), szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) A területi fordulón kategóriánként, 1-1 osztály esetében összesen 1 tanuló, 2-2 osztály esetében összesen 2 tanuló, 3-3 (vagy ennél több) osztály esetében összesen maximum 4 tanuló vehet részt, azok, akik még nem nyertek el Kazinczy-jelvényt (sem bronz, sem arany fokozatot). 3

4 Balassagyarmati területi forduló január 25. (hétfő) óra Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola (2660 Balassagyarmat, Május 1. u. 2.) Salgótarjáni területi forduló: január 26. (kedd) óra SÁI Kodály Zoltán Tagiskolája (3100 Salgótarján, Mártírok u. 3.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. REGIONÁLIS DÖNTŐ: április Kisújszállás 4

5 TÖRTÉNELEM 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENYE NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ (továbbiakban: NymE RPSzKK) (Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.) A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Herbályné Németh Katalin szaktanácsadó / A verseny kategóriái: 7-8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: november 10. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) december 10. (csütörtök) óra A forduló anyagát a POK elektronikusan juttatja el a nevezett iskolákhoz. Az iskolák a feladatlapot a tanulólétszámnak megfelelően sokszorosítják. A forduló feladatlapját a hozzá tartozó útmutató alapján a szaktanár értékeli (az útmutató a versenyt követően az országos szervező honlapjáról is letölthető). Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább). A döntőbe bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. 5

6 MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: január 11. A legalább 80%-os eredményt elérő, ha ilyen nincs, akkor a két legjobb eredményt elérő tanuló dolgozatát kell felterjeszteni a POK címére (3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.), Jelentkezési lap 2. kitöltésével (név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve). (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) február 16. (kedd) óra Bátonyterenyei Kossuth Lajos Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Bátonyterenye, Jászai u. 2.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: Helye: április (péntek-szombat) a bejutott tanulókat a NymE RPSzK közvetlenül értesíti. 6

7 BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY (7-8. évfolyam, évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: A verseny kategóriái: I. kategória: 7-8. évfolyam II. kategória: évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nincs Nevezési díj: A verseny témája: Olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene 135 évvel ezelőtt született Bartók Béla ISKOLAI FORDULÓ: Időpontját és helyszínét a köznevelési intézmények határozzák meg (az intézmények könyvtárosai, könyvtáros-tanárai, magyar szakos tanárai helyi verseny, ill. felkészítő foglalkozások megrendezése nélkül nem nevezhetnek tanulókat a megyei, illetve fővárosi versenyekre). Az iskolai verseny, a felkészítő foglalkozások lebonyolításáról és megszervezéséről egy adott űrlapon beszámolót kell küldeni a nevezéssel együtt elektronikus formában a megyei szervező (Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu) és a központi versenyszervező (bod@opkm.hu) számára. A nevezés és a beszámoló együttes megküldése nélkül a nevezés nem fogadható be. Az iskolai versenyre a döntőhöz hasonló komplex (írásbeli és szóbeli) versenyt javaslunk. A megyei fordulóba bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: február 19. Jelentkezési lap 2. kitöltésével (név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve). (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) Iskolánként és kategóriánként maximum 2 fő nevezhető március 7. (hétfő) óra 7

8 Balassi Bálint Gimnázium (Balassagyarmat, Deák Ferenc út 17.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: Helye: április (hétfő-kedd) később megnevezendő iskolai könyvtár 8

9 MATEMATIKA HATVANI ISTVÁN NÓGRÁD MEGYEI MATAMETIKAVERSENY (3., 4., 5., 6., 7., 8. évfolyam) AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT HATVANI ISTVÁN NÓGRÁD MEGYEI MATAMETIKAVERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. tanév A verseny pedagógiai célja: A verseny célja a matematikai tehetségek felismerése, gondozása, a matematika népszerűsítése, megszerettetése. A verseny kategóriái: 3. évfolyam 4. évfolyam 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam A verseny jellege, részei: írásbeli A verseny fordulói: megyei A verseny témája, ismeretanyaga, a felkészüléshez felhasználható irodalom: Az adott évfolyam matematika tantervi tananyaga. A fordulók feladatainak rövid ismertetése: Az adott évfolyam tantervi anyagának alkalmazásszintű ismerete. A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére A versenyszervező neve, címe, elérhetősége: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Versenykoordinátor: Alsó tagozat: Koiné Paróczi Stefánia / Felső tagozat: Palotásné Pityi Enikő / Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Az iskolai forduló lebonyolítása az intézmény feladata. A forduló feladatainak összeállítása, a versenydolgozatok megíratása és értékelése a szakmai munkaközösség (vagy szaktanár) feladata. Az iskolai fordulót az iskoláknak legkésőbb december 18-ig kell megrendezniük. 9

10 MEGYEI DÖNTŐ: A megyei döntőre nevezhető tanulók számát iskolánként az évfolyamon működő osztályok száma határozza meg. Ennek megfelelően évfolyamonként 1-2 osztály esetén 2 tanuló, 2-nél több párhuzamos osztály esetén 4 tanuló nevezhető. A döntőbe bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. Nevezési határidő: március 1. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) április 2. (szombat) óra Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola (2660 Balassagyarmat, Május 1. u. 2.) Pásztó, Zsigmond Király Általános Iskola (Pásztó, Nagymező út ) Salgótarján, SÁI Beszterce-lakótelepi Tagiskola (Salgótarján, Beszterce tér 4.) Megoldási idő: 3-4 évfolyam: 60 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll 5-6. évfolyam: 90 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll 7-8. évfolyam: 120 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll A tanulók a megyei fordulón a POK részéről megbízott szaktanácsadók, szaktanárok által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. 10

11 BIOLÓGIA HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIA VERSENY (7-8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Magyar Természettudományi Társulat (továbbiakban: MTT) 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A I.em.1. A teljes versenykiírás elérhető: AN_2015_16_KI%C3%8DR%C3%81S_ V%C3%89GLEGES-1.pdf A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Bódis Bertalan szaktanácsadó / bodisberci@gmail.com A verseny kategóriái: 7-8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: január 30. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A jelentkezési lap a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) február 16. (kedd) 14:00 óra Az iskolákban a szaktanárok szervezik meg az első fordulót a megadott ismeretanyagból. MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: március 4. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) A megyei fordulóra a jelentkezés korlátozott, a megyei döntőn iskolánként (tagintézményenként) és évfolyamonként 4 versenyző vehet részt! 11

12 2016. április 23. (szombat) 10:00 óra Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ (Drégelypalánk, Fő út 22.) Az megyei fordulót követően Drégelypalánkon és környékén terepversenyen vesznek részt a versenyzők. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május (péntek-szombat-vasárnap) Móricz Zsigmond Gimnázium, Kisújszállás 12

13 KÉMIA HEVESY GYÖRGY ORSZÁGOS KÉMIA VERSENY (7., 8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Magyar Természettudományi Társulat (továbbiakban: MTT) 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A I.em.1. A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Dr. Bakosné Nagy Julianna szaktanácsadó / A verseny kategóriái: 7. évfolyam 8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (írásbeli) A verseny díjai: Nevezési díj: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Az iskolai fordulót külön a 7. évfolyamos és külön a 8. évfolyamos tanulóknak az iskolák szaktanárai által összeállított feladatsorral és az általuk meghatározott időpontban február 26-ig rendezik meg. Kérjük ezzel egyidejűleg az iskolai fordulón részt vevő tanulók létszámát a Jelentkezési lap 1 kitöltésével a POK felé is jelezzék (a Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: március 1. Jelentkezési lap 2. (név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve) (A jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) Évfolyamonként 1-2 osztály esetében 3 tanuló, ennél több párhuzamos osztály esetében 4 tanuló nevezhető március 19. (szombat) 9:00 óra 13

14 SÁI Kodály Zoltán Tagiskolája (Salgótarján, Mártírok u. 3.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május (péntek-szombat-vasárnap) Eszterházy Károly Főiskola, Eger 14

15 BIOLÓGIA KAÁN KÁROLY XXIV. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY (5. és 6. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: A verseny a Földművelésügyi Minisztérium fővédnökségével kerül kiírásra A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Bódis Bertalan szaktanácsadó / bodisberci@gmail.com A verseny kategóriái: 5. évfolyam 6. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) A verseny díjai: Nevezési díj: megyei (írásbeli) Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: január 30. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) február 26. (péntek) óra MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: március 7. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). A megyei fordulóra a jelentkezés korlátozott, a megyei döntőn iskolánként (tagintézményenként) és évfolyamonként 4 tanuló vehet részt! 15

16 2016. április 15. (péntek) óra Salgótarján-Eresztvény-Salgóbánya Az megyei fordulót követően Salgótarján térségében terepversenyen vesznek részt a versenyzők. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május (péntek-szombat-vasárnap) Mezőtúr, Református Kollégium 16

17 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MÓRA FERENC NÓGRÁD MEGYEI MAGYAR IRODALMI VERSENY (4. évfolyam) AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT MÓRA FERENC NÓGRÁD MEGYEI MAGYAR IRODALMI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. tanév A verseny pedagógiai célja: A versenyre való felkészülés során a magyar gyerekirodalom meghatározó alakjaival ismerkedhetnek meg a 4. osztályos tanulók. A verseny alkalmával fejlődik a gyermekek értő olvasása. A versenyen való sikeres szerepléshez elengedhetetlen az aktuális mű többszöri elolvasása, a cselekmények, összefüggések, kapcsolatok feltárása, megértése, ezáltal fejlődik értő olvasásuk. Az olvasás természetes igényként beépül a mindennapi életükbe. A felkészülés során élő, aktív kapcsolat alakulhat ki a könyvtárral, mely a későbbiekben is hatékony színtere lehet az iskolán kívüli ismeretszerzésnek. A tanulók versenyhelyzetben próbálhatják ki képességeiket, felkészítve őket a felsőbb évfolyamokon történő kötelező olvasmányok feldolgozására. Az olvasás örömmé válik. Felkelthetik a tanulók érdeklődését az író más művei is. Fejlesztheti a tanulók digitális, IKT kompetenciáját. Az online információk befogadását, az interneten való kutatás, amikor az íróval ismerkednek, vagy egy interneten található KVÍZjáték során gyakorolnak. A verseny kategóriái: 4. évfolyam A verseny jellege, részei: írásbeli A verseny fordulói: iskolai, megyei A verseny anyaga: Bálint Ágnes élete, munkássága, művei és kiemelten: a Hajónapló című ifjúsági regény A fordulók feladatainak rövid ismertetése: igaz-hamis állítás, totó, rejtvény, események időrendbe állítása, szómagyarázat, szöveg kiegészítése. A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére A versenyszervező neve, címe, elérhetősége: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Versenykoordinátor: Nevezési díj: Budafokiné Kiss Éva szaktanácsadó / , / Nincs 17

18 ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: február 1. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) február 24. (szerda) óra Megoldási idő: 60 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll A tanulók az iskolai fordulón a POK részéről megbízott szaktanácsadó által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. A feladatlapokat a szaktanárok helyben sokszorosítják és javítják, javítási útmutató alapján. A megyei fordulóba a legjobban teljesítő 3 tanulót nevezhetik be az intézmények (holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább). Az iskolai fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! A döntőbe bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. MEGYEI DÖNTŐ: Nevezési határidő: március 11. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) április 8. (péntek) óra Salgótarjáni Általános Iskola (3100 Salgótarján, József Attila út 2.) Megoldási idő: 60 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll A tanulók a megyei fordulón a POK részéről megbízott szaktanácsadó által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. A megyei fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. 18

19 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MÓRA FERENC NÓGRÁD MEGYEI NYELVTAN ÉS HELYESÍRÁSI VERSENY (4. évfolyam) AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT MÓRA FERENC NÓGRÁD MEGYEI NYELVTAN ÉS HELYESÍRÁSI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. tanév A verseny pedagógiai célja: A verseny célja a magyar nyelv ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének az erősítése, a munkavégzéshez szükséges helyesírási kompetencia és az önálló gondolkodás fejlesztése. A verseny kategóriái: 4. évfolyam A verseny jellege, részei: írásbeli A verseny fordulói: iskolai, megyei A verseny témája, ismeretanyaga, a felkészüléshez felhasználható irodalom: A 3. osztályos tantervi anyag alkalmazásszintű ismerete, valamint a 4. osztály tananyagának időarányos része. A tanult nyelvtani anyag kapcsán felmerülő helyi szabályok alkalmazása. Nyelvi-logikai feladatok. A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére A versenyszervező neve, címe, elérhetősége: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Versenykoordinátor: Nevezési díj: Prakfalviné Mede Beáta szaktanácsadó / Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: február 1. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) február 17. (szerda) óra A forduló feladatainak rövid ismertetése: Helyesírás és nyelvhelyesség. Főnév, melléknév, ige helyesírása. J/Ly használata. Betűrend. Rejtvények. Megoldási idő: 60 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll 19

20 A tanulók az iskolai fordulón a POK részéről megbízott szaktanácsadó által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. A feladatlapokat a szaktanárok helyben sokszorosítják és javítják, javítási útmutató alapján. A megyei fordulóba a legjobban teljesítő 3 tanulót nevezhetik be az intézmények (holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább). Az iskolai fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! A döntőbe bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. MEGYEI DÖNTŐ: Nevezési határidő: március 11. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található, vagy letölthető a POK honlapjáról) április 6. (szerda) óra Salgótarjáni Általános Iskola (3100 Salgótarján, József Attila út 2.) A forduló feladatainak rövid ismertetése: Szavak a mondatban. Szótan. Helyesírás, nyelvhelyesség. Ige, főnév, melléknév, számnév nyelvtani szabályai. Játékos Ajánlott irodalom: feladatok, rejtvények évfolyamos magyar nyelvi tankönyvek. A magyar helyesírás szabályai. Pedagógiai folyóiratok szakmai ajánlásai, gyakorlatsorai, kisiskolások számára készült játékos nyelvi feladatgyűjtemények Megoldási idő: 60 perc. Íróeszköz: kék színű golyóstoll A tanulók a megyei fordulón a POK részéről megbízott szaktanácsadó által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. A megyei fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. 20

21 MŰVÉSZETEK NÓGRÁD MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLAI RAJZVERSENY (5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam) AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT NÓGRÁD MEGYEI ÁLTALÁNOS ISKOLAI RAJZVERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. tanév A verseny pedagógiai célja: A művészeti nevelés erősítése, bővebb ismeretek szerzése a rajz és vizuális kultúra területéről. A verseny kategóriái: 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam A verseny jellege, részei: 1. forduló (pályázatos) 2. forduló (helyszíni alkotás) A verseny fordulói: 1. forduló 2. (megyei) forduló A fordulók feladatainak rövid ismertetése: A verseny két fordulóból áll. Egy színes és egy fekete-fehér alkotás készítése a feladat. Az 1. forduló (pályázatos) feladata: témakibontás évenként változó, előre meghatározott témában. A 2. forduló (helyszíni alkotás) feladata: látvány megörökítése. Minden pályázó eldöntheti, hogy színes vagy fekete-fehér munkával vesz részt az első fordulóban. Amennyiben színes alkotással pályázik és bejut a 2. fordulóba, ott feketefehérben kell dolgoznia; ha fekete-fehér alkotással pályázik, és bejut a 2. fordulóba, ott színesben kell dolgoznia. A versenyt minden évben kiállítás zárja. A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére A versenyszervező neve, címe, elérhetősége: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Versenykoordinátor: Keléné Szabó Ágnes szaktanácsadó / Nevezési díj: Nincs Eszközök: Színes technikák: Fekete-fehér technikák: - színes ceruza - filctoll - akvarell, tempera, festék - grafit ceruza - toll - fekete kréta - szén 21

22 Minden általános iskola korcsoportonként legfeljebb 3 tanulót nevezhet. Alapfokú Művészetoktatási Intézmény esetében tanáronként, korcsoportonként legfeljebb 3 tanuló pályázhat. 1. FORDULÓ: Téma: 5-6. évfolyam: Az én madaram 7-8. évfolyam: Az én kertem Méret: A2 vagy A3 Beküldendő az eredeti munkáról készített digitális fénykép kevesebb, mint 5 megabyte méretben, az alkotó, évfolyam, iskola megjelölésével, jpg formátumban (Pl.: Varga Kata_6_Ecseg.jpg). Kérjük, az alkotásokról készült fotókat ne módosítsák! A fotók beküldési határideje: február 29. Cím: rajzverseny.poksalgotarjan@gmail.com Kérjük az alkotások leadásával párhuzamosan a szülői nyilatkozattal kiegészített Jelentkezési lapot (Jelentkezési lap 2.) is juttassák el a POK-ba (a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). A 2. fordulóba bejutott versenyzők listáját a POK kizárólag a honlapján teszi közzé. 2. (MEGYEI) FORDULÓ: Téma mindkét korcsoportban: Beállítás alapján látvány megörökítése március óra Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola 2659 Érsekvadkert, Eötvös utca 1. Méret: A3 Az alkotáshoz szükséges felszerelésről papír, a technikának megfelelő eszközök mindenki önmagának gondoskodik. Rajztáblát a szervezők biztosítanak. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. 22

23 MŰVÉSZETEK NÓGRÁD MEGYEI KOMPLEX MŰVÉSZETI VERSENY (3-4. évfolyam és 5-8. évfolyam) AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT NÓGRÁD MEGYEI KOMPLEX MŰVÉSZETI VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. tanév A verseny pedagógiai célja: A közel húsz éves múltra visszatekintő verseny célja, hogy azon gyerekek számára teremtsen szellemi gazdagodási és megmérettetési lehetőséget, akik érdeklődnek a művészetek iránt, ám nem művelik azokat, inkább csak a művészetek sokféleségének műveltségi oldala érdekli őket. Témáink között szerepelnek az egyes művészeti korstílusok, valamint a népművészet. A verseny kategóriái: Alsó tagozat: 3-4. évfolyam Felső tagozat: 5-8. évfolyam A verseny jellege, részei: írásbeli, szóbeli A verseny fordulói: A verseny díjai: megyei Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére A versenyszervező neve, címe, elérhetősége: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Versenykoordinátor: Nevezési díj: Karácsonyné Kaposi Ida szaktanácsadó / idakaracsony@gmail.com Nincs MEGYEI DÖNTŐ: ALSÓ TAGOZAT: Nevezési határidő: február 26. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (a Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) április 26. (kedd) (regisztráció: órától) Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3127 Kazár, Szabadság út 3.) Évfolyamonként 1-2 osztály esetén 2 tanuló, 2-nél több párhuzamos osztály esetén 4 tanuló nevezhető. A megyei fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! Az alsó tagozatosoknak szóló verseny témája: az állatok a palóc népi kultúrában (mesék, népi díszítőművesség, népdalok, népi mesterségek, hiedelmek) 23

24 Ajánlott irodalom: - Dömötör Tekla: Magyar népszokások osztályos olvasókönyvek osztályos ének-zene tankönyvek - Manga János: Magyar népdalok, népi hangszerek - Magyar néprajzi lexikon - Nagy Zoltán: Ködellik a Mátra (Palóc népdalok és balladák) - Budai Ilona: Palóc mese-beszéd - Tompa Béláné - Varga Marianna: Palóc hímzések (2016 márciusában a jelentkező versenyzők számára a szervezők további segédanyagokat tesznek elérhetővé.) A verseny során a versenyzők megtekintik Kazár hagyományőrző gyűjteményeit (palóc népviseletek), majd ezt követően a POK részéről megbízott pedagógus által összeállított írásbeli feladatsort oldanak meg. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. FELSŐ TAGOZAT: Nevezési határidő: február 26. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (a Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) április 29. (péntek) 9.30 (regisztráció: 9.00 órától) Aba Sámuel Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (3127 Kazár, Szabadság út 3.) Évfolyamonként 1-2 osztály esetén 2 tanuló, 2-nél több párhuzamos osztály esetén 4 tanuló nevezhető. A megyei fordulón a tanulók semmiféle segédeszközt nem használhatnak! A felső tagozatosoknak szóló verseny témája: Palóc népművészet (palóc hímzések, szőttesek, viselet, építészet, népdalok, népi hangszerek, díszítőművesség, népi mesterségek, népszokások) Ajánlott irodalom: - Manga János: Magyar népdalok, népi hangszerek - Mandel Róbert: Magyar népi hangszerek - Nagy Zoltán: Ködellik a Mátra (Palóc népdalok és balladák) - Tompa Béláné-Varga Marianna: Palóc hímzések - Gáborján Alice: Magyar népviseletek - K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai - Dömötör Tekla: Magyar népszokások - Magyar néprajzi lexikon (2016 márciusában a jelentkező versenyzők számára a szervezők további segédanyagokat tesznek elérhetővé.) A verseny során a versenyzők megismerkednek egy néprajzi szempontból kivételes település, Kazár gyűjteményeivel (szőttesek, hímzések, építészet, viselet, népi faragások, falvédőmúzeum) idegenvezető irányításával, valamint az Aba Sámuel Általános Iskola művészeti csoportjainak (táncosok, népi zenekar) előadásában képet kaphatnak a hagyományőrző tevékenység jelentőségéről. A verseny feladatai részben a bemutatókon tapasztaltakra épülnek, fontos szerepet hagyva a versenyzők kreativitásának: tanúságot kell tenniük arról, hogy értő befogadói, élvezői a művészeteknek. Az írásbeli feladatsort a POK részéről megbízott pedagógus állítja össze. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén a magasabb pontszámot elért tanuló kerül előbbre a rangsorban. 24

25 IDEGEN NYELVEK ORSZÁGOS ANGOL NYELVI VERSENY (7., 8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: A verseny kategóriái: 7. évfolyam 8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: november 15. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) december 8. (kedd) óra Az iskolai forduló anyagát (feladatlap, javítási útmutató, megyei fordulóba való nevezéshez szükséges adatlap) a POK elektronikusan továbbítja a jelentkező iskoláknak, ahol az utasításoknak megfelelően gondoskodnak a feladatlapok sokszorosításáról. (Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, ha az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább). A megyei fordulóba bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. 25

26 MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: január 12. A megadott ponthatárt elért tanuló feladatlapját, továbbá a kitöltött tanulói adatlapot az iskola igazgatójának aláírásával és az intézmény bélyegzőjével ellátva kell továbbítani a POK-ba Varga Csilla részére (3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.) A megyei fordulóba való bejutásról a megyei versenybizottság dönt. (Kérjük ezzel párhuzamosan a szülői nyilatkozattal kiegészített Jelentkezési lap 2. is küldjék meg a POK címére. A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról.) március 8. (kedd) Salgótarjáni Általános Iskola (Salgótarján, József Attila u. 2.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május 21. (szombat) Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Békéscsaba 26

27 IDEGEN NYELVEK ORSZÁGOS NÉMET NYELVI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOSOKNAK (7., 8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (5000 Szolnok Rákóczi út 45.) A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: A verseny kategóriái: 7. évfolyam 8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: október 29. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) november 26. (csütörtök) óra Az iskolai forduló anyagát (feladatlap, javítási útmutató, megyei fordulóba való nevezéshez szükséges adatlap) a POK elektronikusan továbbítja a jelentkező iskoláknak, ahol az utasításoknak megfelelően gondoskodnak a feladatlapok sokszorosításáról. (Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább). A megyei fordulóba bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. 27

28 MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: december 11. A szaktanár által kijavított, az útmutatóban megadott ponthatárt elért feladatlapokat (amennyiben nincs ilyen az évfolyamonkénti két legjobb dolgozatot) a kitöltött tanulói adatlappal, nevezési lappal, valamint szülői nyilatkozattal együtt kell továbbítani a POK címére (3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.) A megyei fordulóba való bejutásról a megyei versenybizottság dönt. (Kérjük, ezzel párhuzamosan a szülői nyilatkozattal kiegészített Jelentkezési lap 2. is küldjék meg a POK címére. A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról.) március 10. (csütörtök) óra Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola (Balassagyarmat, Dózsa György u. 17.) Az eredménylistát április 1-ig a POK honlapján teszi közzé. Azonos pontszám esetén a javítási útmutatóban megadott feladatban elért magasabb pontszám dönt. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május 20. Szolnok 28

29 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM SIMONYI ZSIGMOND KÁRPÁT-MEDENCEI HELYESÍRÁSI VERSENY (5., 6., 7., 8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Magyar Nyelvtudományi Társaság (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A) A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Gyetvai Tünde szaktanácsadó / A verseny kategóriái: 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Nevezési határidő: október 30. Jelentkezési lap 1. létszámmal (A Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) november 25. (szerda) óra A feladatlapokat, a tollbamondásszövegeket és a javítási útmutatót az iskolák a verseny szervezőitől a POK-on keresztül elektronikusan kapják meg a versenyt megelőző napon a sokszorosítás céljára. A feladatlapokat a pedagógusok helyben kijavítják (a versenyt követően, szintén elektronikusan megkapott javítókulcs alapján), és iskolánként és évfolyamonként a 2 legjobb dolgozatot küldik tovább nevezési lappal és szülői nyilatkozattal kiegészítve a POK címére (3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.) Varga Csilla pedagógiai referensnek címezve. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló jut tovább. A döntőbe bejutott tanulók listáját a POK kizárólag honlapján teszi közzé. 29

30 MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: december 14. Feladatlap megküldése, Jelentkezési lap 2. (név szerint) és szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) március 19. (szombat) óra Salgótarjáni Általános Iskola (Salgótarján, József Attila út 2.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ: május 28. (szombat) óra Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (1088 Budapest, Múzeum körút 4.) 30

31 FÖLDRAJZ TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY (7-8. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Magyar Természettudományi Társulat (továbbiakban: MTT) 1137 Budapest, Jászai Mari tér 4/A I.em.1. A teljes versenykiírás elérhető: 9GL_TJ_GGy_Teleki_versenyfelhivas_2016.pdf A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Bódis Bertalan szaktanácsadó / bodisberci@gmail.com A verseny kategóriái: 7-8. évfolyam A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: A házi döntő két formában, vagy az iskola által összeállított feladatlappal január 4. és február 12. között teljesíthető, vagy egységes formában január 28-án órától, az MTT által megküldött központi feladatlap megírásával történik. Az első forduló központi feladatlapjait azok az iskolák kapják, akik regisztrálnak december 15-ig ( majd a regisztrációs lapot megküldik (lombos.foldrajz15@gmail.com) en, amely egyben jelentkezést jelent a központi feladatlap megküldésére is. Kérjük, ezzel egyidejűleg az iskolai fordulón részt vevő tanulók létszámát a Jelentkezési lap 1. kitöltésével a POK felé is jelezzék (a Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). 31

32 MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: február 12. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). A megyei fordulóra a jelentkezés korlátozott, a megyei döntőn iskolánként (tagintézményenként) és évfolyamonként 4 tanuló vehet részt! április 2. (szombat) 10:00 óra Ipolytarnóc Természetvédelmi Terület Az megyei fordulót követően Ipolytarnóc környékén terepversenyen vesznek részt a versenyzők. Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. Holtverseny esetén az útmutató szerint kell eljárni, amennyiben az útmutató külön nem rendelkezik, akkor a legmagasabb pontszámú feladatot jobban teljesítő tanuló kerül előbbre a rangsorban. ORSZÁGOS DÖNTŐ: május (péntek szombat vasárnap) Eszterházy Károly Főiskola, Eger 32

33 KÖZÉPISKOLA MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉDES ANYANYELVÜNK NYELVHASZNÁLATI VERSENY (9-13. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sátoraljaújhely Város Önkormányzata a Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére Kuratóriuma, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése és az Anyanyelvápolók Szövetsége A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Sinkóné Szrenka Anikó szaktanácsadó A verseny kategóriái: gimnáziumi tanulók szakképző iskolák (szakközépiskola, szakiskola) tanulói A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (szóbeli és írásbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Az iskolai fordulót az iskolák saját hatáskörben rendezik meg. Kérjük, ezzel egyidejűleg az iskolai fordulón részt vevő tanulók létszámát a Jelentkezési lap 1. kitöltésével a POK felé is jelezzék (a Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: március 4. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról) Iskolánként/kategóriánként 3-3 tanuló nevezhető május 5. (csütörtök) óra SSzC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma és Szakközépiskolája, Balassagyarmat (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 50.) 33

34 Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. ORSZÁGOS DÖNTŐ: október (péntek-szombat-vasárnap) Sátoraljaújhely 34

35 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENY (9-13. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kazinczy-díj Alapítvány Péchy Blanka emlékére kuratóriuma A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Lékóné Lantos Zsuzsanna szaktanácsadó / A verseny kategóriái: gimnáziumok tanulók szakképző iskolák (szakközépiskola, szakiskola) tanulói A POK közreműködésével szervezett fordulók: megyei (szóbeli) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs ISKOLAI FORDULÓ: Az iskolai fordulót az iskolák saját hatáskörben rendezik meg. Kérjük ezzel egyidejűleg az iskolai fordulón részt vevő tanulók létszámát a Jelentkezési lap 1. kitöltésével a POK felé is jelezzék (a Jelentkezési lap 1. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). MEGYEI FORDULÓ: Nevezési határidő: február 5. Jelentkezési lap 2. név szerint, szülői nyilatkozattal kiegészítve (A Jelentkezési lap 2. a versenyfüzet végén található vagy letölthető a POK honlapjáról). Iskolánként/kategóriánként 2-2 tanuló nevezhető. Csak azok jelentkezését várjuk, akik még nem nyerték el a Kazinczy-érmet március 10. (csütörtök) óra Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium (Salgótarján, Kissomlyó u. 1.) Az eredménylistát a megyei döntőt követő két héten belül a POK honlapján teszi közzé. 35

36 ORSZÁGOS DÖNTŐ: április (péntek-szombat-vasárnap) Győr 36

37 KÉMIA IRINYI JÁNOS ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI KÉMIAVERSENY (9., 10. évfolyam) NÓGRÁD MEGYEI VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. tanév A verseny meghirdetője: Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya, Szegedi Tudományegyetem A teljes versenykiírás elérhető: A verseny Nógrád megyei szervezője: Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ (továbbiakban: POK) 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Versenyszervező: Varga Csilla pedagógiai referens (Varga.Csilla@oh.gov.hu, Versenyek.POKSalgotarjan@oh.gov.hu / , / )) Nógrád megyei versenykoordinátor: Herczegné Varga Ilona szaktanácsadó / A verseny kategóriái: Az I. kategóriába tartoznak a 9. évfolyam tanulói. I.a.kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai során összesen nem volt heti 2-nél több kémiaórája. I.b.kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai során összesen több mint heti 2 kémiaórája volt (a kémia, természettudomány, biológia-kémia és biológia tagozat emelt kémia óraszámmal). I.c.kategóriában versenyezhetnek a vegyipari, környezetvédelmi és azon szakközépiskolák tanulói, amelyekben a kémia szakmai orientáló, alapozó tantárgynak tekinthető. A II. kategóriába tartoznak a 10. évfolyam tanulói. II.a.kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai során összesen nem volt heti 4-nél több kémiaórája. II.b. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek eddigi középiskolai tanulmányai során összesen több mint heti 4 kémiaórája volt (a kémia, természettudomány, biológia-kémia és biológia tagozat emelt kémia óraszámmal). II.c.kategóriában versenyezhetnek a vegyipari, környezetvédelmi és azon szakközépiskolák tanulói, amelyekben a kémia szakmai orientáló, alapozó tantárgynak tekinthető. A III. kategóriába tartoznak a 9. és 10. évfolyam olyan szakközépiskolai vagy szakiskolai tanulói, akik 1 vagy 2 évig tanulják a kémiát. A POK közreműködésével szervezett fordulók: iskolai (írásbeli) megyei (írásbeli, laboratóriumi gyakorlat) A verseny díjai: Oklevél, könyvutalvány a megyei döntőn 1-3. helyezést elért versenyzők részére Nevezési díj: Nincs 37

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2016/2017. TANÉV

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2016/2017. TANÉV AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2016/2017. TANÉV 1 Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9.

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2017/2018. TANÉV

AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2017/2018. TANÉV AZ ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI KOROSZTÁLY TANULMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI VERSENYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN 2017/2018. TANÉV 1 Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Főigazgató Úr! Tisztelt Igazgató Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát. Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja. által

Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja. által Oktatási Hivatal S Z É K E S F E H É R V Á R I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 1. (III. em.) Postacím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 1. Telefon: (+36-1)

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja. által. Fejér megyében az általános- és középiskolai korosztály részére szervezett

Az Oktatási Hivatal Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központja. által. Fejér megyében az általános- és középiskolai korosztály részére szervezett Oktatási Hivatal S Z É K E S F E H É R V Á R I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 1. (III. em.) Postacím: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 1. Telefon: (+36-1)

Részletesebben

Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek June 02.

Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek June 02. Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek 2011. June 02. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! A Nemzeti Erõforrás Minisztérium 2012-re az alábbi kategóriákban hirdetett meg nemzetiségi

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS a 2018/2019.tanévre

VERSENYKIÍRÁS a 2018/2019.tanévre VERSENYKIÍRÁS a 2018/2019.tanévre A verseny neve: Országos Német Nyelvi Verseny 7. - 8. osztályosoknak A verseny meghirdetője: Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar - Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Részletesebben

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam Postacím: VERSENYKIÍRÁS Az Oktatási Hivatal által támogatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei angol versenyhez a magyar-angol kéttannyelvű általános iskolák 5-6. és 7-8. osztályos tanulói számára a 2017/18-as

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett VERSENYKIÍRÁS Az Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 15. Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő verseny az 5-6.; 7-8. és 9-12. évfolyamos tanulók számára A verseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett VERSENYKIÍRÁS Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 2. Ismerem a technikai környezetemet Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny (A verseny megyei

Részletesebben

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett XXV. Telei Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny 2016/2017. tanév budapesti versenykiírása Központi honlapcím: www.mtte.hu www.foldrajzitarsasag.hu

Részletesebben

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. A verseny védnöke: Miklósa Erika operaénekes A verseny meghirdetője: Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Székesfehérvár,

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére

KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek a 7. és a 8. évfolyamos tanulók számára I. Nemzetiségi

Részletesebben

Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ

Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ TANULMÁNYI és TEHETSÉGGONDOZÓ VERSENYEK az általános iskolai korosztály számára 2018/2019. Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ Tisztelt Igazgató Asszony! Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Versenyszervező

Részletesebben

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Görög, horvát, román,

Részletesebben

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek

II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek II. Az által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Görög, horvát, román, szerb, szlovák, szlovén nyelv és

Részletesebben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben

Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Továbbhaladási szabályzat a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában a 4 és a 1+4 évfolyamos gimnáziumi képzésben Érvényes: a 2018-2019-es tanévben történő továbbhaladásra,

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett

VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett VERSENYKIÍRÁS Az Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 15. Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési minősítő verseny az 5-6.; 7-8. és 9-12. évfolyamos tanulók számára A verseny

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

XLIX. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

XLIX. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny XLIX. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny A verseny meghirdetője: a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya, és a Szegedi Tudományegyetem. A verseny célja a tehetséget felismerni,

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) A természet varázsát ontja bőven: A fűben, a virágban és a kőben. Ó, nincs a földön oly silány anyag, Mely így vagy úgy ne szolgálná

Részletesebben

XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny A verseny meghirdetője: a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya, és a Szegedi Tudományegyetem. A verseny célja a tehetséget felismerni,

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

Versenykiírás. XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT

Versenykiírás. XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT Versenykiírás XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév A verseny kiírója és rendezője: MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT Társrendező: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A 2014/2015. TANÉVRE EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ. A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

VERSENYKIÍRÁS A 2014/2015. TANÉVRE EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ. A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola VERSENYKIÍRÁS A 2014/2015. TANÉVRE EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ A verseny címe: Országos angol nyelvi verseny A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola A verseny

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Versenynaptár 2010/2011.tanév

Versenynaptár 2010/2011.tanév Versenynaptár 2010/2011.tanév Dátum Óra Verseny Tevékenység Helyszín 2010.november 10. Megyei műdaléneklési verseny nevezés a megyei fordulóra 2010.november 11. 14:30 Bolyai János matematikaverseny iskolai

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2017/2018.tanévben NTP-TMV-17-0033. 1. A verseny meghirdetője: ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2013/2014.tanévben NTP-TV-13-0001. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV

Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV Szakmai beszámoló a Savaria országos történelem tantárgyi verseny lebonyolításáról a 2015/2016.tanévben NTP-TV-15-0004. 1. A verseny meghirdetője: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye Versenyszabályzat A verseny kiírója: Eötvös

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A 2017/2018-AS TANÉVRE AZ EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ

VERSENYKIÍRÁS A 2017/2018-AS TANÉVRE AZ EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ VERSENYKIÍRÁS A 2017/2018-AS TANÉVRE AZ EMMI HONLAPJÁN TÖRTÉNŐ MEGJELENTETÉSHEZ A verseny címe: Országos angol nyelvi verseny általános iskolásoknak A verseny meghirdetője: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT III. TANKERÜLETÉBEN 2015-2016. tanévben 1 Tartalom Versenyeink a 2015/2016-os tanévben... 3 Versenyeken résztvevő

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2017-2018. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2018.01.20. (szombat) 10:00 Központi írásbeli felvételi vizsga a kilencedik évfolyamra jelentkezők

Részletesebben

PEST MEGYEI ALSÓ TAGOZATOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY

PEST MEGYEI ALSÓ TAGOZATOS KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2200 MONOR, KOSSUTH LAJOS ÚT 98. Tel.: 06-29-410-717; 06-29-410-862 Fax: 06-29-416-266 E-mail: kossuth@kossuth-monor.sulinet.hu Web: www.monorkossuth.hu TÁJÉKOZTATÓ A PEST

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról

Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról 1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019. TANÉVRE ORSZÁGOS ANGOL NYELVI VERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Borsod-Abaúj-Zemplén megye

VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019. TANÉVRE ORSZÁGOS ANGOL NYELVI VERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Borsod-Abaúj-Zemplén megye VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019. TANÉVRE ORSZÁGOS ANGOL NYELVI VERSENY ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Borsod-Abaúj-Zemplén megye A verseny címe: Országos angol nyelvi verseny általános iskolásoknak A verseny meghirdetője:

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI KISOKOS PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI FÜZET PEDAGÓGUSOKNAK 2017/2. Nógrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Pályaválasztási Tanácsadó Kiadványa 1 Tisztelt Kolléga! A Pályaválasztási,

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2016. augusztus 22. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny

Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezői: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Viéta Kutató, Fejlesztő és Szolgáltató Nonprofit

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév Feladatok havi ütemezése 2018/2019. tanév SZEPTEMBER Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés 3. hétfő 8:00 12:00 Tanévnyitó ünnepély Létszámegyeztetés Dr. Kunné Csobán Ilona osztályfőnökök 4. kedd

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL

ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL ÁTTEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉV LEGFONTOSABB SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEIRŐL Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya VÁZLAT Oktatási Hivatal köznevelési

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT 14. Berzsenyi Dániel megyei középiskolai kollégiumi szavalóverseny a 9-13. évfolyamos tanulók számára 1. A verseny pedagógiai céljai: - a magyar anyanyelv

Részletesebben

Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam évfolyamok számára

Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam évfolyamok számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen Dunán túl Kerületi Népdaléneklési Verseny az 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam 9-13. évfolyamok számára A verseny ideje: 2017. január 25. szerda

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016-os tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2015/2016-os tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) be. IDŐPONTOK ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2013. augusztus 21. szerda 9 00 Együttes alakuló értekezlet 2013. augusztus 23-24. péntek-szombat TÁMOP 3.1.7 képzés / Hajdúszoboszló 2013. augusztus 23. péntek 9 00

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

"Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény

Felelős vagyok a rózsámért Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet "Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Tó Hotel, Bánk 2014. május 22. Természettudományi szekció Bódis

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó

Részletesebben

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam

Oktatási Hivatal. 3. A verseny kategóriái korcsoportok szerint: I. kategória: 5-6 évfolyam II. kategória: 7-8 évfolyam Postacím: VERSENYKIÍRÁS Az Miskolci Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei angol versenyhez a magyar-angol kéttannyelvű általános iskolák 5-6. és 7-8. osztályos tanulói

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK HEVES MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK 2013/2014. TANÉV TARTALOMJEGYZÉK MEGYEI SZERVEZÉSŰ VERSENYEK Komplex anyanyelvi és matematikai verseny 4. évfolyamosoknak 5.o. Környezetismereti

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben