Fasori zenés esték. a Városligeti fasori Református Templomban www. fze.hu. XIII. é v f o l y a m
|
|
- Ádám Lakatos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Fasori zenés esték 2016 a Városligeti fasori Református Templomban www. fze.hu XIII. é v f o l y a m
2 2016 Templomunk megközelíthető a Földalatti Kodály köröndi megállójától a Felsőerdősoron, vagy 70-es és 78-as trolibusz Lövölde téri megállójától. The church can be reached by Metro 1 at Kodály körönd, or by trolleybus No. 70 or 78 at Lövölde tér 1071 Budapest, Városligeti fasor 7.
3 Előszó 2 Szeretettel köszöntöm programfüzetünk lapjairól a Fasori Zenés Esték közönségét! A fasori gyülekezet tagjai már ismerik a 2016-os év újdonságát, ami nagyot fordít a református egyházzenén és a hazai orgonakultúrán. Évről-évre megtettem, hogy különböző módokon tájékoztatást adtam orgonaépítésünk állapotáról és mindegyik alkalommal átéltem azt, hogy a történet vége ismeretlen maradt számomra. A hangszer már 15 évvel ezelőtt megszólalt bennem, de azt, hogy mi módon jön el a befejezés, nem tudtam. Egyetlen lehetőségem maradt, hogy Istenbe vetett hittel legyek bizonyos a megvalósulás felől. A fasori templom 2016-tól kezdve az orgonán keresztül is hirdeti ezt az üzenetet: hogy aki Istenre bízza előmenetelét, az áldást nyer. Ennek a gondolatnak szellemében a jövő évtől nem kérdés többé az sem, hogyan szolgálhatják a zenés alkalmak az evangélium ügyét. Az orgona megépülésének hosszú és nagyon kalandos története ugyanarra az Istenre mutat, akinek - Végh Tamás lelkipásztor szavai szerint - a templom a rendelője, amit érdemes felkeresni bármilyen életkorban, bármilyen élethelyzetben. A megfelelő orgona hiánya előnyökkel is járt, hiszen az elmúlt években előtérbe kerültek a kamarazenei estek és augusztustól egy kis bepillantást nyertünk a zongorával kísért istentisztelet szépségeibe is. A 2016-os év zenei programjában az új orgona különleges módokon mutatkozik be. Újdonságnak számít az istentiszteletet bevezető Bach-orgonamű, amely havonta változik majd. A hangszer orgonaavató Istentiszteleten, orgonaavató hangversenyen és orgonabemutató napokon jön közel ünnepélyesen az érdeklődőkhöz. Nemcsak olyan darabokat hallhatunk majd stílusos előadásban, amelyek megszólaltatására a magyarországi hangszerpark eddig alkalmatlannak bizonyult, hanem olyan külföldi orgonistákat is hallani fogunk, akiknek a játékáért sok ezer kilométert kellene egyébként megtennünk. Arról, hogy mi mindentől rendkívüli az új fasori orgona, megpróbálok kimerítően mesélni az orgonaavatáskor. Itt csak annyit emelnék ki, hogy a debreceni, nagykőrösi, kecskeméti és Budapest- Kálvin téri orgonákat követően újabb szép példája áll előttünk annak, hogy orgonaépítésben érdemes a szakmai megalkuvások nélküli utat választani és kilépni a talán félreértett kálvinizmusból, hiszen a puritán szemlélet soha nem az Istentől jövő és Istent dicsérő dolgok ellen lépett fel. Úgy érzem, ennek megértése is csak a méltóbb előkészületet segíti a reformáció 500 éves ünnepére, a 2017-es évre. Pálúr János I would like to welcome visitors to the new series of Fasor Music Events. The novelty of the year 2016 is already known to the Fasor congregation. This will greatly change the church music and organ culture of the reformed church. From year to year I have aimed to inform our visitors about the current state of the organ building process in our church experiencing the unknown ending of the story. This instrument had its first sounds in my thoughts even 15 years ago but I never knew how the ending would come. The only choice I had to place my faith in God about the fulfillment of this project. From 2016 on the Fasor church will proclaim the message through the organ too: those who trust their ways to God, they will be blessed. From the next year on it will no longer be a question how musical events can serve the gospel. The long and adventurous story of the building of this organ points to God who, according to pastor Tamás Végh, has his office in church and people of different ages can see him there any time and in any life situation. Lacking an appropriate organ has had its advantages as well. During the previous years we have had chamber music concerts and since August we have had the chance to experience the beauty of piano-led church singing. In 2016 the new organ will have special opportunities to show its qualities. A new feature of the service will be the introductory organ piece by Bach changed in a monthly order. Visitors can meet the new instrument in joyful occasions such as the inauguration service, in organ inauguration concerts and in organ demonstration days. We will hear pieces in stylistically appropriate performances which proved to be impossible so far on other organs in the country, and now the performance of foreign organists can be enjoyed in Hungary without having to travel lots of kilometres to hear them. I will talk comprehensively about the specialties of the organ at the inauguration ceremony. At this point I would only emphasize the fact that following the organs in Debrecen, Nagykőrös, Kecskemét and Budapet Kálvin square we can see another perfect example of how fruitful it is in organ building to choose uncompromising stance in professional questions and leave some aspects of misunderstood Calvinism behind since puritanism has never gone against gifts coming from or worshipping God. I believe that understanding it helps us worthily prepare for the 500th anniversary of Reformation in János Pálúr 3
4 Az istentiszteletet bevezető J. S. Bach orgonaművek Az összes zenei alkalom időrendben a füzet közepén tekinthető át. Decemberben: Hatszólamú Ricercare BWV 1079, Kánonvariációk BWV 769 Januárban: D-dúr prelúdium és fúga, BWV 532 Februárban: g-moll fantázia és fúga, BWV 542 Márciusban: Sei gegrüßet Jesu gütig partita, BWV 768 Áprilisban: G-dúr prelúdium és fúga, BWV 541 Májusban: Esz-dúr prelúdium és fúga, BWV 552 Júniusban: F-dúr Toccata, BWV 540 Szeptemberben: a-moll prelúdium és fúga, BWV 543 Októberben: C-dúr prelúdium és fúga, BWV 547 Novemberben: c-moll fantázia és fúga, BWV 537 Decemberben: Schübler korálok, BWV
5 November 1. vasárnap, 17 óra Draskóczy László műveiből Énekeljünk mindnyájan karácsonyi népdal énekhangra és zongorára: Hajdú Diána, Draskóczy László Négy tétel vonósnégyesre Epitáfium Kánon Scherzo Arioso: Draskóczy Eszter vonósnégyese Arioso és rondó zongorára: Belák Erzsébet Leánysirató Lajtha László szépkenyerűszentmártoni gyűjtéséből énekhangra és zongorára: Hantos Andrea és Berecz Mihály Kölkedi Zenei Hét egyesített gyermekkara, Draskóczy Balázs Régi magyar tánc dallamok fuvolára és csembalóra: Pálhegyi Máté és Horváth Anikó Jelige Máté ev. 11, 28 alapján vegyeskarra: Pasaréti Palló Imre Énekkar, Cseri Zsófia Que tu es belle, mon amie! Epithalamium az Énekek Éneke válogatott verseire, énekhangra és orgonára: Hajdú Diána és Pálúr János Győzhetetlen én kőszálom II. Rákóczi Ferenc bús éneke vegyeskarra: Psalterium Hungaricum énekkar, Arany János Arthur Honegger : 34. genfi zsoltár Draskóczy László orgonaátirata: Pálúr János Sanctus és Agnus Dei a Három szakrális tételből, vegyeskarra: Erkel Ferenc Vegyeskar, Cseri Zsófia 6 Három tétel gyermekkara Dicsérjétek az Urat! Jézus hív! Jöjjetek Krisztust dicsérni!: Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola, Kész a szívem, Istenem hatszólamú kánon az 57. zsoltár szavaira: egyesített összkar, Arany János 7
6 December 6. vasárnap, 17 óra Az adventi orgonaest 2003 óta a karácsonyi ünnepet bevezető zenei alkalom a Fasorban, aminek hagyománya amit egyre több koncertlátogatót vonz az adventi elcsendesedésre. Pálúr János adventi orgonaestje: az új hangszer első megszólaltatása Charles-Marie Widor Prélude a III. Szimfóniából, Op. 13 Olivier Messiaen Örök elhatározások (Isten) kiválasztott minket őbenne (Jézus Krisztusban) a világ teremtetése előtt, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, kegyelme dicsőségének magasztalására. Ef. 1:4 Eustache Du Caurroy Fantázia az Un jeune Fillette adventi énekre Improvizáció a Várj ember szíve készen dallamra Louis-Claude Daquin XI. Noël (en Récit en taille) 9. old. 8 Johann Sebastian Bach Schübler korálok adventi témára BWV Hatszólamú Ricercar BWV1079,5 9
7 December 10. csütörtök, 19:30 10 Olivier Messiaen Az Úr születése (1935) La Nativité du Seigneur 9 tételes karácsonyi orgonamű a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak előadásában, a szerző 107. születés napján A szűz és a gyermek / La vierge et l'enfant Ács Dávid László A pásztorok / Les bergers Gedai Ágoston Örök tervek / Desseins éternels Tüzes Marcell Sámuel Az Ige / Le verbe Túri-Nagy János Isten gyermekei / Les enfants de Dieu Hajnóczky Bence Az angyalok / Les anges Mészáros Zsolt Máté Jézus elfogadja a szenvedést / Jésus accepte la souffrance Schallinger-Foidl Artúr A napkeleti bölcsek / Les mages Papp Orsolya Isten közöttünk / Dieu parmi nous Lozsányi Soma 11
8 2016. január 3. vasárnap, 17 óra Pálúr János Improvizációk a Biblia lapjaira A zenés áhítaton egy hosszabb bibliai szakasz kerül felolvasásra, amit improvizált zenei illusztrációk követnek
9 Január 11. hétfő, 19:30 Maurice Duruflé összes orgonaműve a Zeneakadémia orgonaszakos hallgatóinak előadásában, a szerző 114. születés napján A Fasori Református Templom zenés alkalmainak vendégei voltak: Almásy László Attila, Balog Norbert, Bencze Bulcsú, Deák László, Fassang László, Horváth Márton Levente, Karosi Bálint, Király Csaba, Mali Katalin, Méhes Balázs, Pétery Dóra, Révész László, Ruppert István, Sárosi Dániel, Szabó András, Varga Petra orgona Erkel Ferenc Vegyeskar, KRE. Soli Deo Gloria énekkara, Kispest Központi Református Gyülekezet énekkara, Pasaréti Palló Imre Énekkar, Pesterzsébet Központi Református Kórus Fugue sur le thème du Carillon des Heures de la Cathédrale de Soissons op. 12 (1962) - Tüzes Marcell Sámuel Prélude, adagio et choral varié sur le thème du 'Veni Creator' op. 4 (1930) - Ács Dávid László, Méditation op. posth. (1964) - Papp Orsolya Csillagh Katalin, Kovalszki Mária, Mezei Pál zongora Banda Ádám, Kokas Katalin, Környei Zsófia hegedű Klucsik Anna cselló Fasangné László Éva, Fejérvári Zsolt nagybőgő Seres Dóra fuvola Frenczel Bertalan trombita Pétery Tibor, Szabó Csaba gitár 14 Prélude sur l'introït de l'epiphanie op. 13 (1961) - Kubík Tamás Scherzo op. 2 (1926) - Gedai Ágoston Suite op. 5 (1932) Prélude - Tabajdi Ádám Sicilienne - Vizi Dávid Toccata - Lozsányi Soma Prélude et fugue sur le nom d'alain op. 7 (1942) - Sárosi Dániel Avvakumovits Györgyi, Basky István, Faragó Laura, Kárpátiné Berkesi Boglárka, Rozsinszky Emília, Zádori Mária ének Carmine Celebrat kórus, Debreceni Kántus, Fidelissima Vegyeskar, Kardos Pál Nőikar Akadémia Vonósnégyes, Dordt College fúvós zenekara, Ewald Rézfúvós Kvintett, Soli Deo Gloria Kamaraegyüttes 15 15
10 Február 7. vasárnap, 17 óra Március 4-8. péntektől-keddig Csákány Marianna Énekek a dunamelléki új énekeskönyvből Pálúr János improvizált feldolgozásaival. Csákány Marianna gyülekezeti kántor és zenetanár Kárpátalján. A fasori templom harangjai az ő szülőföldjéről, Kisgejőcről valók. Marianna gyönyörű énekhangját nem először hallhatjuk a Fasori Zenés Estéken. Az itt töltött pár napban, ez alkalommal lemezfelvétel is készül vele. Orgonaavató napok Március 4. péntek 11 órakor Szakmai orgonabemutató, a palur@fasor.hu címen bejelentkezett orgonaépítők, orgonaművészek és orgonista növendékek részére Március 5. szombat 10 órakor Orgonabemutató a palur@fasor.hu címen bejelentkezett zeneiskolások részére Március 6. vasárnap 17 órakor Orgonaavató istentisztelet Március 7. hétfő 9 órakor Orgonabemutató a Julianna Iskola részére Március 8. kedd 16 órakor Orgonabemutató a palur@fasor.hu címen bejelentkezett református lelkészek részére Március 8. kedd 18 órakor Orgonaavató hangverseny 16 17
11 Március 6. vasárnap, 17 óra Orgonaavató istentisztelet a debreceni kollégiumi Kántus, a pasaréti Palló Imre énekkar, a Psalterium énekkar és a pozsonyi úti Hálaadás kórus közreműködésével. Vezényel: Berkesi Sándor, Cseri Zsófia, Arany János és Berkesi Boglárka Pálúr János, orgona Igét hirdet: Szabó István a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke Kodály Zoltán : 114. Zsoltár Gárdonyi Zoltán : Az Úr szabadított meg César Franck : Dextera Domini 18 Pálúr János *1967: improvizáció Gárdonyi Zsolt *1946: Hálaadó ének 19
12 Március 8. kedd, 18 óra Orgonaavató hangverseny Pálúr János a Fasori Református Templom orgonistája a Zeneakadémia orgona- és improvizáció tanára a fasori orgona művészi tervezője Felix Mendelssohn-Bartholdy d-moll Szonáta Louis Vierne Choral a II. Szimfóniából Maurice Duruflé Prélude, Adagio és korálvariációk a Veni Creator dallamra Pálúr János *1967 Improvizáció 20 Gaston Litaize Lied Johann Sebastian Bach g-moll Partita - Sei gegrüßet Jesu gütig 21
13
14 Április 3. vasárnap, 17 óra Magyar orgonaművészek improvizációi húsvéti dallamokra Lantos István Király Csaba Pálúr János Fassang László Karosi Bálint (New York) Tóka Ágoston 24 25
15 Május 1. vasárnap, 17 óra Kovalszki Mária kamaraestje Farkas Kata (hegedű) Kovalszki Mária (zongora) Varga Oszkár (brácsa) Devich Gergely (gordonka) Fervágner Csaba (nagybőgő) Antonín Dvořák Rondó, g-moll (cselló-zongora) Reinhold Moritzevich Glière hegedű-nagybőgő Duó Franz Schubert A-dúr Pisztráng ötös 26 27
16 Június 5. vasárnap, 17 óra Karasszon Dezső orgona Jan Pieterszoon Sweelinck Úr Jézus, hozzád kiáltok Thema, Bicinium, In Basso, In Tenore, In Discanto Felix Mendelssohn-Bartholdy Dalok szöveg nélkül - E-dúr szvit Andante con moto, Op. 19, Nr. 1. Allegro vivace, Op. 103, Nr. 5. Andante sostenuto, Op. 85, Nr. 4. Andante espressivo, Op. 62, Nr. 1. Andante, Op. 103, Nr. 6. Presto e molto vivace, Op. 38, Nr. 3. Gárdonyi Zoltán Sonata tertia pro organo (1984) Sostenuto - Allegro appassionato Quieto Allegro impetuoso - Risoluto 28 29
17 Szeptember 4. vasárnap, 17 óra Versenyművek orgonára és zenekarra Liszt Ferenc Kamarazenekar Pálúr János orgona, vezényel: Dobszay Péter Szőnyi Erzsébet *1924 Concerto orgonára és zenekarra (1958) Allegro moderato, Andante, Allegro moderato Karosi Bálint *1979 Orgona concerto (2016) ősbemutató 30 31
18 Október 2. vasárnap, 17 óra 32 Orgonaszakértők játszanak az új orgonán Hajdók Judit Hock Bertalan Homolya Dávid Antalffy-Zsiross Dezső Felhők (Nuages) Játékos faunok Festa Bucolica Liszt Ferenc Szent Erzsébet legenda - bevezetés Charles-Marie Widor Allegro ma non troppo - a IV. Szimfóniából Felix Mendelssohn-Bartholdy B-dúr orgonaszonáta, Op. 65, No. 4. Johannes Brahms Herzlich tut mich erfreuen korálelőjáték az Op. 122-es Tizenegy korálból g-moll Prelúdium és fúga 33
19 Orgonafesztivál Október 4. kedd, 19:30 óra Jeremy S. Bruns Beverly Farms, Massachusetts Jeremy S. Bruns a whashingtoni Kennedy Center Bach versenyének és a Dallasi Orgonaversenynek díjnyertese, Beverly Farms Szent János Episzkopális temploma orgonistája és zeneigazgatója Boston közelében. Buffaloban, Bostonban, Pittsburgh-ben és New York City-ben töltött be orgonista állásokat, köztük a híres Szent Tamás templomban dolgozott John Scott mellett a Szent Tamás férfi- és fiúkórussal. 34 Johann Sebastian Bach a-moll Prelúdium és fúga, BWV 543 Felix Mendelssohn-Bartholdy D-dúr Andante, MWV W 32 Naji Hakim *1955 The Embrace of Fire (Triptyque orgonára) I-II-III. Liszt Ferenc B-A-C-H Prelúdium és fúga Louis Vierne Scherzetto (24 szabad stílusú fantáziadarab) Maurice Duruflé Szvit orgonára, Op. 5 Prélude, Sicilienne, Toccata 35
20 Orgonafesztivál Október 11. kedd, 19:30 óra Frédéric Blanc Párizs Frédéric Blanc 1997-ben Párizs Városának Improvizációs Nagydíját nyerte meg, Madame Duruflé utolsó tanítványa, a Duruflé Alapítvány elnöke, a Duruflé életmű ihletett publikálója. Orgonista a párizsi Notre-Dame d Auteuil templom Cavaillé-Coll orgonájánál. César Franck a-moll Korálfantázia, No. 3 Cantabile (Trois pièces 1878) Gabriel Fauré Prelűd (Pélléas et Mélisande) Maurice Duruflé átirata Mélisande halála, Louis Robilliard átirata Frédéric Chopin e-moll Prélude, Liszt Ferenc átirata Liszt Ferenc Funérailles, Jeanne Demessieux és Frédéric Blanc átirata Camille Saint-Saëns Adagio a 3. orgonaszimfóniából Charles-Marie Widor Allegro a 6. Szimfóniából Louis Vierne Méditation improvisée, Maurice Duruflé rekonstrukciója Maurice Duruflé Andante (1924), budapesti bemutató Prélude a Szvitből, Op. 5,1 Prelúdium és fúga A.L.A.I.N nevére, Op Hector Berlioz Marche Hongroise, (La Damnation de Faust részlet), Henri Busser átirata Frédéric Blanc *1967 Improvizáció a 90. és 91. genfi zsoltár dallamaira 37
21 Orgonafesztivál Október 18. kedd, 19:30 óra Sietze de Vries Groningen (Hollandia) Sietze de Vries 15 versenydíjat mondhat magáénak, köztük a 2002-es Haarlemi Nemzetközi Improvizációs verseny első díját. A groningeni Orgona Képzési Központ művészeti igazgatója, a leens-i Petrus Templom Hinsz- és a uithuizeni Jakobi Templom műemlék hangszereinek orgonistája. Sietze de Vries *1973 Improvizáció a 81. genfi zsoltár dallamára Johann Sebastian Bach három átirat: Sinfonia a 29. Kantátából Wir danken dir Gute Nacht, o Wesen a Jesu, meine Freude BWV 227 motettából Ricercar à 6 BWV 1079 (a Muskalisches Opfer-ből) Sietze de Vries Improvizáció a 90. genfi zsoltár dallamára Felix Mendelssohn Bartholdy B-dúr Szonáta, Op. 65, Nr. 4 Allegro con brio, Andante religioso, Allegretto, Allegro maestoso 38 Sietze de Vries Improvizáció a 90. genfi zsoltár dallamára 39
22 Orgonafesztivál Október 25. kedd, 19:30 óra Olivier Latry Párizs, Notre-Dame Olivier Latry 23 éves korától a párizsi Notre-Dame orgonistája, 1995-től a Párizsi Conservatoire tanára. A magyar közönség 1996 óta ötödik alkalommal gyönyörködhet teljesen egyedi és felülmúlhatatlan orgonajátékában. Lemezei eleinte a BNL-nél, majd a Deutsche Grammophonnál jelentek meg, köztük Messiaen összes orgonaművével. Olivier Messiaen Az örök egyház megjelenése Gerald Levinson *1951 A világegyetem szívében (2012) Johann Sebastian Bach Dór Toccata és fúga, BWV 538 Charles Tournemire Offertoire de l office de l Assomption Jehan Alain Első fantázia Jean-Louis Florentz Mária hárfája 40 Marcel Dupré g-moll Prelúdium és fúga Olivier Latry *1962 Improvizáció a 90. és 91. genfi zsoltár dallamaira 41
23 November 6. vasárnap, 17 óra December 4. vasárnap, 17 óra Fasori Zenészek estje az új orgonával Pálúr János adventi orgonaestje Johann Sebastian Bach Pastorella BWV 590 Louis-Claude Daquin VIII. Noël Étranger, sur les jeux d anches sans tremblant et en Duo Olivier Messiaen Örök elhatározások (Isten) kiválasztott minket őbenne (Jézus Krisztusban) a világ teremtetése előtt, eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, kegyelme dicsőségének magasztalására. Ef. 1:4 Pálúr János *1967 Improvizáció egy adventi dallamra 42 Marcel Dupré Variációk egy karácsonyi énekre 43
24 Belépőjegyek helyett A hangversenyek rendezési költségeiben az ön adománya is segít, melyet elhelyezhet a perselyben, vagy hivatali időben név szerint is befizethet. Instead of tickets In order to make the concerts available to everybody we do not sell tickets. However we ask you to place your donations in the collecting box or make payments at the office to help us cover the expenses. AZ ORGONAÉPíTÉS TÁMOGATÁSA Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Fasori Orgona Alapítványt Az éves adó-1% felajánlásból származó támogatás a Fasori Orgona Alapítvány javára: éves adójának 1%-ával is támogathatja. Adószám: ben ft 2003-ban ft 2004-ben ft 2005-ben ft 2006-ban ft 2007-ben ft 2008-ban ft 2009-ben ft 2010-ben ft 2011-ben ft 2012-ben ft 2013-ban ft 2014-ben ft Bank számlaszám: , SUPPORT FOR THE ORGAN BUILDING Please remember that it is possible to offer the 1 % of your annual income tax to support the Fasor Organ Foundation. Tax registration number: Bank account number (IBAN): HU Művészeti vezető: Pálúr János Támogató: Plein-Jeux Bt, Folium Kft, Benczúr Hotel Kiadja: a Fasori Orgona Alapítvány,
25 w w w. f z e. h u K3
XI. é v f o l y a m. Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templom százegyedik évében: www. fze.hu
2014 XI. é v f o l y a m Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templom százegyedik évében: www. fze.hu CENTENÁRIUMI KIADVÁNYOK: A templomnál is nagyobb van itt. Gyülekezet és templomtörténeti
Kelenföldi. Barokk Esték. 20. évad. J.S.Bach. Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5.
Kelenföldi Barokk Esték 20. évad 2019 Kelenföldi Református Templom Budapest Xl. kerület, Október 23. utca 5. J.S.Bach Balog Endre csellómûvész Ábrahám Márta hegedûmûvész Ábrahám Consort Ella István orgonamûvész
Musical Events at the Budapest-Fasor Reformed Church www. fze.hu
Musical Events at the Budapest-Fasor Reformed Church www. fze.hu 2018 Templomunk megközelíthető a Földalatti Kodály köröndi megállójától a Felsőerdősoron, vagy 70-es és 78-as trolibusz Lövölde téri megállójától.
XIII. Országos Orgonaverseny március
XIII. Országos Orgonaverseny 2019. március 22 23. Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium, Budapest XIII. Országos Orgonaverseny 2019. március
Idopont: :00. Liturgikus orgonajáték. Típus: Dubois. Tocatta. Idopont: :00. Hangverseny. Típus:
Idopont: 2007.03.25. 10:00 Ave Maria Dubois Tocatta Idopont: 2007.05.6. 17:00 Anyák napi orgonakoncert!!! Dubois: Grand Choeur Bach-Gounod: Ave Maria Pachelbel: Canon in D Schubert: Ave Maria Lisznyai
IV. Dunántúli Orgonaverseny. Veszprém, február 7.
M Ű S O R F Ü Z E T IV. Dunántúli Orgonaverseny Veszprém, 2019. február 7. A V E R S E N Y Z S Ű R I J E Bán István orgonaművész, karmester, a Budavári Evangélikus Templom zeneigazgatója Dr. Kovács Szilárd
Haendel : Passacaglia ( g-moll )
Idopont: 2009.01.4. 9:45 Bach : Pastoral ( II. III. ) Haendel : Passacaglia ( g-moll ) Idopont: 2009.01.11. 9:45 Domenico Zipoli : Canzona in re minor Idopont: 2009.01.18. 9:45 Bach : F-dúr Preludium (8-ból)
ORGONAKONCERTEK A SZEGEDI DÓMBAN
ORGONAKONCERTEK A SZEGEDI DÓMBAN 2018 KöSZöNTő A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat az élménynek, szállni tanítja a képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek.
Kelenföldi Barokk Esték - 2015
Kelenföldi Barokk Esték - 2015 1685-1750 1750 születésének 330. évében a Kelenföldi Református Templomban Budapest Xl.ker., Október huszonharmadika u. 5. Soós Gábor orgonamûvész Vadász Attila orgonamûvész
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templom centenáriumi évében: www. fze.hu
2013 X. é v f o l y a m Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templom centenáriumi évében: www. fze.hu MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST-FASOR REFORMED CHURCH A CENTENÁRIUMRA MEGJELENŐ KIADVÁNYOK:
IV. Dunántúli Orgonaverseny. Veszprém, február 7.
M Ű S O R F Ü Z E T IV. Dunántúli Orgonaverseny Veszprém, 2019. február 7. A V E R S E N Y Z S Ű R I J E Bán István orgonaművész, karmester, a Budavári Evangélikus Templom zeneigazgatója Kovács Szilárd
AZ ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR. próbajátékot hirdet az alábbi állásra: KONCERTMESTER
AZ ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR KONCERTMESTER - J. S. Bach: Adagio és Fúga a g-moll szólószonátából (BWV 1001), vagy Grave és Fúga az a-moll szólószonátából (BWV 1003), vagy Adagio és Fúga a C-dúr szólószonátából
A 21. Budapesti Bach-hét részletes programja A 21. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan június 7-én hétfőn 19 órakor nyitjuk meg.
A 21. Budapesti Bach-hét részletes programja A 21. Budapesti Bach-hét eseménysorozatát hivatalosan 2010. június 7-én hétfőn 19 órakor nyitjuk meg. 2010. június 6, vasárnap 19 óra Kórusmuzsika Chormusik
2010 VII. é v f o l y a m
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban f z e. f a s o r. h u 2010 VII. é v f o l y a m MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST-FASOR REFORMED CHURCH 2010 Templomunk megközelíthető a Földalatti
BOJTÁR LÁSZLÓ SZERZEMÉNYEINEK JEGYZÉKE: 1: 1943. Ave Maria/szólóénekre és harmóniumra/ 2. 1945.09. g-moll prelúdium /harmóniumra/ 3. 10.
BOJTÁR LÁSZLÓ SZERZEMÉNYEINEK JEGYZÉKE: 1: 1943. Ave Maria/szólóénekre és harmóniumra/ 2. 1945.09. g-moll prelúdium /harmóniumra/ 3. 10. G-dúr postlúdium/harmóniumra/ 4. 11. d-moll postlúdium/harmóniumra/
Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette
Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának
&%# ' --- " # %( + www.ar tcraft.hu
www.artcraft.hu Honlap: www.kelenref.hu A.D. 2012 Orgonamûvészek:, Ella István, Hock Bertalan, Méhes Balázs, Pálúr János, Ruppert István, Sepsy Károly, Sirák Péter, Szabó Imre (Slo), Trajtler Gábor, Ursula
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST APEST-FASOR REFORMED CHURCH 2007 I V. é v f o l y a m Templomunk megközelíthetõ a Földalatti Kodály köröndi
SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27.
SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2014. szeptember 22 27. NEMZETKÖZI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL www.szentgellertfesztival.hu 2014. SZEPTEMBER 22. (HÉTFŐ) I. SZIMFONIKUS KONCERT Jótékonysági hangverseny a Korábban
ALMA MATER KONCERTEK A ZENEAKADÉMIÁN 2009 MÁJUSIG
ALMA MATER KONCERTEK A ZENEAKADÉMIÁN 2009 MÁJUSIG Április 8. 19:30 ~ Nagyterem Alma Mater Zenekar és a Zeneakadémia szólistái vezényel: Vashegyi György Prémium -Hérosz J. S. Bach: János-passió Április
Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel. 2012/2013 évad BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ
Somogyi-Tóth Dániel Bényi Tibor Pad Zoltán Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel 2012/2013 évad logó I kodály filharmonikusok I vip communications BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ logó I kodály kórus I vip
Templomunk megközelíthető a Földalatti Kodály köröndi megállójától a Felsőerdősoron, vagy 70-es és 78-as trolibusz Lövölde téri megállójától.
2012 IX. é v f o l y a m MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST-FASOR REFORMED CHURCH Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban www. fze.hu 2012 A címlapon a parókiaudvar rendezésére vonatkozó
SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED
SZENT GELLÉRT FESZTIVÁL SZEGED 2015. szeptember 21 27. NEMZETKÖZI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL www.szentgellertfesztival.hu 2015. SZEPTEMBER 21. (HÉTFŐ) ZENE ÉS TUDOMÁNY ELŐADÁSOK 17 00 Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17 A ZENÉNEK KI KELL FEJEZNIE MINDAZT, AMELYRE NINCS SZÓ, DE AMI MÉGIS KIKÍVÁNKOZIK A LÉLEKBŐL, AMIT MÉGIS EL KELL MONDANUNK, ÉS AMI ELŐTT AZTÁN MINT HANGZÓ, EMOCIONÁLIS
Collegium Musicum ORGONAHANGVERSENYEK október
DÓBISZ ÁRON orgonamûvész-tanári diplomáját az SZTE Zenemûvészeti Karán Dr. Csanádi László tanítványaként szerezte. Sikeresen koncertezik itthon és külföldön, legutóbb Krakkóban és Csíkszeredában szerepelt.
2011 VIII. é v f o l y a m
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban www. fze.hu 2011 VIII. é v f o l y a m MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST-FASOR REFORMED CHURCH 2011 Templomunk megközelíthető a Földalatti Kodály
Középméretű énekeskönyv
Az egyházi ének tanításához ajánlott énekeskönyvek és kórusgyűjtemények 1./ A Református énekeskönyv Magyarországon, 1948- ban jelent meg. Kiadja a Magyarországi Református Egyház. Több kiadást ért meg.
III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál
III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál 2017. február 17., péntek 14 óra Molnár Antal Zeneiskola Kocsis Zoltán terem 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. Program: 12:00 Érkezés regisztráció gyakorlási
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
Sample letter number 5. International Culture Festival PO Box 34467 Harrogate HG 45 67F Sonnenbergstraße 11a CH-6005 Luzern Re: Festival May 19, 2009 Dear Ms Atkinson, We are two students from Switzerland
MŰVÉSZETI SZEMLE ZONGORA, ORGONA
MŰVÉSZETI SZEMLE ZONGORA, ORGONA 2012. NOVEMBER 19. HÉTFŐ A TAGOZAT 13 óra Dinh Balázs Hek Szilvágyi Dorottya Hek Werner Mária Hek Almássy Máté 1.o. Bozzai Boldizsár 1.o. Caracciolo Lara 1.o. Fülöp Gábor
Idopont: 2015.01.1. 9:45 Liturgikus orgonajáték. Idopont: 2015.03.29. 11:45. Orgona + Énekkar. Megjegyzés: Passió
Idopont: 2015.01.1. 9:45 Widor : Toccata Idopont: 2015.03.29. 11:45 Orgona + Énekkar Passió Alexandre Gulimant : Paraphrase op. 90 Idopont: 2015.04.5. 9:45 Idopont: 2015.04.5. 11:00 Orgona + Énekkar Stanly
a 2013/14-es évad MûSoRa
Mindenki játszik. a 2013/14-es évad MûSoRa LiSZTFeReNC BéRLeT LiSZT FeReNC KoNFeReNCia- és KuLTuRáLiS KöZPoNT A 2013/14-es évad MûSoRa 2013. SZEPTEMBER 30., HÉTFÔ, 19 ÓRA A ZeNe ViLáGNaPJa G. ROSSINI:
Nemzetközi Nyári Akadémiája
Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Debrecen, 2014. július 18-27. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája Fővédnök: Prof. Dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora A Debreceni Egyetem
A zene mindenkié! Koncertek 2011/2012 évad. Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján 2011. október 1., 19.
Somogyi-Tóth Dániel Kodály Filharmónia évadnyitó hangverseny a Zene Világnapján 2011. október 1., 19.30 Bartók terem W. A. Mozart: G-dúr vonósnégyes K.156 vonószenekari változat F. Schubert: 5 Menüett
ÉVAD BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ. Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel. logó I kodály filharmónia I vip communications
Igazgató művészeti vezető: Somogyi-Tóth Dániel logó I kodály filharmonikusok I vip communications logó I kodály kórus I vip communications BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ logó I kodály filharmónia I vip communications
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
ZONGORA - KAMARA-ORGONA TANÁRI BÉRLET DEBRECEN
ZONGORA - KAMARA-ORGONA TANÁRI BÉRLET 1980-81 DEBRECEN ZONGORABÉRLET q ZENEMŰVÉSZETI FŐISKOLÁBAN 19.30 órakor 1981. január 12-én, hétfőn FAILONI DONATELLA CIMAROSA: Hat szonáta BEETHOVEN: C-dúr (Waldstein)
2018. szeptember 28. péntek szeptember 29. szombat szeptember 29. szombat 22.00
[18 19 műsornaptár] O9. Ránki Dezső Csibi Szilvia 2018. szeptember 28. péntek 19.30 BACH - BERIO Contrapunctus XIX (Die Kunst der Fuge) (2001) BACH g-moll zongoraverseny, BWV 1058 BACH A-dúr zongoraverseny,
NAGYZENEKARI A" ÉS B" BÉRLETI HANGVERSENYEK DEBRECEN
NAGYI A" ÉS B" BÉRLETI HANGVERSENYEK 1982-83 DEBRECEN A" sorozat A BARTÓK TEREMBEN ÉS A NAGYTEMPLOMBAN ESTE FÉL 8 ÓRAKOR 1982. október 1-én, pénteken ZENEI VILÁGNAP" DEBRECENI MÁV FILHARMONIKUS Vezényel:
Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap: 2011.12..31.
Kaposvári Szimfonikus Zenekar Alapítvány Fordulónap: 2011.12..31. EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG Adatok eftban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Előző év Tárgyév helyesbítése a b c A. Befektetett eszközök 64 49
Szarvas május
Szarvas 2017. május 13-14. 15 Műsor Kezdő ének: Erős vár a mi Istenünk - EÉ 254 Köszöntés 1. rész A KECSKEMÉTI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG GLÓRIA ÉNEKKARA Kaspar Othmayr: Erős vár a mi Istenünk Georg Philipp
Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam
Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás
EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész
A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
Mindenki. játszik. a 2013/14-es évad. MûSoRa és BéRLeTei
Mindenki játszik. a 2013/14-es évad MûSoRa és BéRLeTei NiKiSCHARTuR BéRLeT RiCHTeR TeReM, GYôR A 2013/14-es évad MûSoRa 2013. OKTÓBER 19., SZOMBAT C. M. von Weber: Oberon-nyitány A. I. Hacsaturjan d-moll
Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)
Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel
31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG
May 31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG HUNGARIAN REFORMED CHURCH IN PHOENIX Cím: 1822 W. Vogel Ave, Phoenix, AZ Postacím: P.O. Box 83625, Phoenix, AZ, 85071 Telefon: 602-943-2539, Email:
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
MELLÉKLET. 2008/2009-es évad. Legközelebbi hangversenyei. eink. nk: érletein. Új bérlete. ink, és a hozzájuk tartozó hangverseny-id.
MELLÉKLET 2008/2009-es évad Legközelebbi hangversenyei eink nk: Vendégszereplés Bécsben Wien, Musikvereinssaal 2008. október 26.,, 19:00 Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln Vezényel: Günter Knotzinger
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75
9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi
General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting
General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
RÉGI ZENE NAP A BARTÓK KONZIBAN. Johann Jacob FROBERGER ( ) emlékére, halálának 350. évfordulója. alkalmából
RÉGI ZENE NAP A BARTÓK KONZIBAN 2017. március 17-én, pénteken 10.00 és 16.00 óra között Johann Jacob FROBERGER (1616-1667) emlékére, halálának 350. évfordulója alkalmából a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium
Minta ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. Minta VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA II. A feladatsor három részből áll VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
FILHARMÓNIAI KONCERTEK DEBRECENBEN
FILHARMÓNIAI KONCERTEK DEBRECENBEN Bartók Terem Református Nagytemplom 2010/2011 ÖSSZESÍTETT PROGRAM 2010/2011 2010. október 5., 19.30 BARTÓK TEREM EGRI SZIMFONIKUS ZENEKAR NEMZETI ÉNEKKAR Mendelssohn:
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
Az Óbudai Kamarazenekar hangversenyei
Az Óbudai Kamarazenekar hangversenyei 2006-2012. 2012. Január 19. Óbudai Református Egyházközség gyülekezeti terme Zene és áhítat Bach: Korálok a János Passióból, Handel: Concerto grosso Op.3 No.2 Mozart:
XXV. CSONGRÁD MEGYEI KORTÁRSZENEI TALÁLKOZÓ EREDMÉNYEK
XXV. CSONGRÁD MEGYEI KORTÁRSZENEI TALÁLKOZÓ EREDMÉNYEK SZENTES, 2015. MÁRCIUS 4. TÁMOGATÓK: CSONGRÁD ÉS TÉRSÉGE GALLI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Hidas Frigyes: Négy
Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen
9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.
Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Mađarska-Srbija. IPA Program prekogranične saradnje WHOSEMUSIC HUSRB/1002/222/168
www.whosemusic.eu Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program Mađarska-Srbija IPA Program prekogranične saradnje WHOSEMUSIC HUSRB/1002/222/168 1 hidas frigyes: négyesfogat Dobi János
Samuel Scheidt vokális és billentyűs Magnificat-feldolgozásai
Magyar Egyházzene XX (2012/2013) 331 335 MESTERMŰVEK Varga László Varga László (1970) orgonaművész, egyházzenész 1970-ben Miskolcon született. Miskolcon végezte alapfokú zenei tanulmányait, majd ugyanitt
Órabeosztás és szülői értekezlet
Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)
30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT. A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN
30. évfolyam 2015. 4. sz. AETAS TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT A kiadványt szerkesztette: PELYACH ISTVÁN Tartalom Tanulmányok TAKÁCS TIBOR A Weidemann-ügy, 1961. Sport, hatalom és állambiztonság a korai Kádár-korszakban...
További szereplõk: Gaál István Énekkarnak- Mozer János karnagy úr vezetésével mezõkövesdi Jézus Szíve Templom Vegyeskarának- Török
Idopont: 2008.01.1. 10:00 Dubois: Pastoral Idopont: 2008.01.6. 10:00 Domenico Zippoli: Versettok Idopont: 2008.01.13. 10:00 Buxtehude : D-dúr Preludium és fúga Idopont: 2008.01.27. 10:00 J.Lemmens : Fanfare
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
Felvételi vizsgarend a 2014/15-ös tanévre
2014 Felvételi rend a 2014/15-ös tanévre A napja Időpontja Tanszék Szakirány Képzés Tantárgy A helyszíne Vizsgáztató Regisztráció ideje, helye Megjegyzés június 23 hétfő 9.00 Egyházzene Kóruskarnagy, Orgonaművész
14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea
Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea
a 2014/15-ös évad www.gyfz.hu Élmény a fülnek! M û S o R a é S B é R L e T e i Mindenki játszik.
Mindenki játszik. Mindenki játszik. Élmény a fülnek! TÁMOGATÓK: MÉDIATÁMOGATÓ: a 2014/15-ös évad M û S o R a é S B é R L e T e i www.gyfz.hu Mindenki játszik. Felelôs kiadó: Fûke Géza, a Gyôri Filharmonikus
Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)
PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),
A Ceglédi Erkel Ferenc AMI Minősítő Házi Zongoraversenyének
A i Erkel Ferenc AMI Minősítő Házi Zongoraversenyének ZSŰRI TAGJAI: Eckhardt Gábor zongoraművész Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa Liszt díjas zongoraművész Kőrösiné Belák Erzsébet zongoraművész
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR
HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését
MEFOB Párbajtőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokság Debrecen április 1.
MEFOB Párbajtőr Egyéni és Csapat Országos Bajnokság Debrecen 2016. április 1. Főbíró: HORVÁTH Attila Számítógépes főbíró: REHÁK András Versenyorvos: dr. ZSADÁNYI Judit Versenybírók: BABINSZKI Dorottya
Minden amerikanisztika szakos vegye fel az az alábbi elıadásokat (a
Frissítve: aug 29. Tanszéki honlap: http://elteal.ieas-szeged.hu/ Tájékoztató elsıéves BA angol/amerikanisztika és angol/amerikanisztika minor szakos diákoknak az ıszi félévrıl Elıadások: Minden angol
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
II. S.Pártai Félmarathon
1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26
Please stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?
Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
Jegyzőkönyv a 2013/14-es tanév jelentkezéséről Zubor Imre trombita Elisch Daniella furulya várakozó szolfézs előképző 2. felvéve
Jegyzőkönyv a 2013/14-es tanév jelentkezéséről Zubor Imre trombita Elisch Daniella furulya szolfézs előképző 2. Milbich Tamás furulya szolfézs előképző 1. Harmati Gáspár trombita 1.o. Sax Norbert harmonika
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
Új Szöveges dokumentum NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET
NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET 2007. október 15. 19.00 Mozart: Varázsfuvola-nyitány Mozart: A-dúr zongoraverseny K.488 Schumann: III. (Esz-dúr) Rajnai szimfónia Szegedi Szimfonikus Zenekar Zongora: Kassai
EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment
22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification
Légyavilágvilágossága évi karácsonyi kezdeményezés november 24. december 25.
Légyavilágvilágossága 2017. évi karácsonyi kezdeményezés 2017. november 24. december 25. MOTTÓ Amint követjük a Szabadító példáját, valamint úgy élünk, ahogyan Ő élt és tanított, akkor ez a világosság
Fasori zenés esték. a Városligeti fasori Református Templomban. V. é v f o l y a m
Fasori zenés esték a Városligeti fasori Református Templomban MUSICAL EVENTS AT THE BUDAPEST-FASOR REFORMED CHURCH 2008 V. é v f o l y a m 2008 Templomunk megközelíthető a Földalatti Kodály köröndi megállójától
NEMZETKÖZI BARTÓK FESZTIVÁL HANGVERSENYEK. Szombathely, Program 2001. július 8-20. július 8., vasárnap, 20.30 Bartók Terem
NEMZETKÖZI BARTÓK FESZTIVÁL Szombathely, Program 2001. július 8-20. HANGVERSENYEK július 8., vasárnap, 20.30 Bartók Terem Nyitóhangverseny Nemzeti Filharmonikus zenekar Vezényel: Kocsis Zoltán Kelemen
TestLine - Angol teszt Minta feladatsor
Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés
INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás
2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa
Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14
KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,
2013. tél. XVII. évfolyam 4. szám. Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak!
2013. tél XVII. évfolyam 4. szám Áldott karácsonyt kívánunk kedves olvasóinknak! Gondolatok egy kiállítás képrészlete alapján 2013 Ádventjén Megfürödve lelkileg Olescher Tamás Hiszek egy Megjelent nek,
Felhívás. érted is amit olvasol? (Apostolok Cselekedetei 8:30)
Felhívás Valamennyi Tiszáninneni református általános iskola és a miskolci egyházi iskolák 7-8. osztályosai részére meghirdetett Biblia-értő angol nyelvi versenyen való részvételre. érted is amit olvasol?
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport KEZDŐ fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Bibó István Gimn. 37,950 36,700 37,000 36,300 147,950 2 Kisújszállás Móricz Zsigmond Református Koll., Gimn., SzKI és Ált. Isk. 34,800 36,550 36,400 36,450 144,200 3 Nagykőrös
XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub
Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ
Gyuszi, Pirinyó és Marika
Édesapánk Skerlán Gyula emlékére, aki első magyar felolvasója volt e templomnak. Gyuszi, Pirinyó és Marika Isten áldja a Szent Imre Egyházközséget fennállásának 100-ik évfordulója alakalmából. László és
December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.
A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,
Bérletajánló.
Bérletajánló 2019 2020 www.zugloifilharmonia.hu www.facebook.com/zugloifilharmonia STEPHANUS BÉRLET 2019 I 2020 2019. november 17. vasárnap 18.00 Verdi: Quattro pezzi sacri Wagner: A Walkür III. felvonás
A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT
A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló
MVM KONCERTEK "
MVM KONCERTEK - 2018" 2018. december 4. (kedd), 18 óra Bartók Emlékház (1025 Budapest, Csalán u. 29.) MVM Koncertek Junior Prima Díjasok hangversenysorozata 3. Szabó Marcellzongoraestje Rachmanyinov: Válogatás
Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).
Pécsi Advent Info Állandó programok a Pécsi Advent ideje alatt Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség). Hétfõtõl szombatig este 6 órakor szentmise a Székesegyház
Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/
Különös közzétételi lista- Alapfokú művészetoktatási Intézmények / 11/1994. 8 VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet/ 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv
Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010.
Közhasznúsági beszámoló Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület 2010. Az Óbudai Jubileumi Zenekar Egyesület közhasznú működésének 2010. évi összesített mérlegkimutatása A Összes közhasznú tevékenység bevétele