140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről. Általános rendelkezések 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről. Általános rendelkezések 1"

Átírás

1 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. a) és 3. (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva - a következőket rendelem el: Általános rendelkezések 1 1. (1) E rendelet alkalmazásában: a) vágósertés: az ex vámtarifaszámú, legalább 70 kg élősúlyú vágósertés egyed; b) tenyészkoca süldő: az elismert sertés tenyésztőszervezet igazolásával rendelkező egyed; c) termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján elismert termelői csoport; d) 2 negyedév: a vágósertéseknek, illetve a tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, amennyiben ez nem szerepel, úgy a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja szerinti naptári negyedév; e) 3 támogatási év: tárgyév január 1-től december 31-ig tartó időszak. (2) 4 (3) 5 E rendelet alapján - ha az e rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesülnek - a vágósertés és tenyészkoca süldő (a továbbiakban együttesen: vágósertés) tartása során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe a) az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely, b) a tartási rendszerben természetes feltétel, c) legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges fény, d) a verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek, e) a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz, f) az almozás, vagy g) a megfelelő mikroklíma biztosítására. (4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 állategységnek felel meg. (5) 6 A támogatásban részesülő vágósertések számát a sertések jelöléséről, valamint Egységes 1 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 11.. Hatályos: XII. 5-től. 2 Beiktatta: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. (1). Hatályos: IV. 5-től. 3 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. (1). Hatályos: XII. 5-től. 4 Hatályon kívül helyezte: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 11.. Hatálytalan: XI. 2-től. 5 Megállapította: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 6.. Hatályos: XI. 2-től. 6 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. (2). Hatályos: XII. 5-től.

2 Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet szerinti nyilvántartás (a továbbiakban: ENAR nyilvántartás) alapulvételével, az adott tenyészetből a támogatási évben közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre (beleértve az Európai Unió tagállamaiba) kiszállított vágósertések vagy tenyésztésre tovább értékesített koca süldők száma alapján kell meghatározni. (6) 7 E rendelet alapján támogatás adott támogatási évre vonatkozóan legfeljebb 9,1 milliárd forint összegig állapítható meg. (6a) 8 A támogatási évben rendelkezésre álló éves keretösszeg 9,1 milliárd forint. (6b) 9 Ha az adott támogatási évre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmekben foglalt összes jogos támogatási igény összege meghaladja az adott támogatási évre rendelkezésre álló támogatási keret összegét, akkor az adott támogatási évre az ügyfél részére legfeljebb megállapítható támogatás összege a túllépés mértékével arányosan csökken. (7) 10 Amennyiben az adott támogatási évre vonatkozóan a jogos igény a (6) bekezdés szerinti összeget meghaladja, úgy a támogatás összege a túligénylés által érintett negyedévre vonatkozóan benyújtott kérelmek között a túllépés mértékével arányosan csökken. (8) 11 A támogatás folyósítását a Földművelésügyi Minisztérium fejezeti kezelésű, számú Folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzat-felhasználási keretszámláról kell teljesíteni. Támogatási kérelem 12 1/A. 13 (1) A támogatási kérelmet a 2. (1)-(3) bekezdésében meghatározott feltételeknek megfelelő igénylő a támogatási évet megelőző év december 7-től december 31-ig a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített és a honlapján közzétett, az 1. számú melléklet I. pontjában meghatározott adattartalmú nyomtatványon nyújthatja be. Egy támogatási évre kizárólag egy támogatási kérelem nyújtható be. A határidőn túl benyújtott támogatási kérelem alapján az igénylő az adott támogatási évben támogatásra nem jogosult. (2) A támogatási kérelemben meg kell jelölni a támogatási évben vállalni kívánt, 1. (3) bekezdése szerinti jogcímet vagy jogcímeket, valamint az egyes jogcímekhez kapcsolódó állategységeket két tizedes jegy pontossággal. (3) Az adott támogatási évben a támogatási kérelemben megjelölt állategység száma nem haladhatja meg a támogatási évet megelőző év decemberében az ENAR nyilvántartás adataiban szereplő teljes férőhely kapacitása háromszorosának megfelelő állategységet. Amennyiben a támogatási kérelemben megjelölt igény magasabb állategységre vonatkozik, a különbözetet az MVH elutasítja. (4) A támogatási kérelemhez csatolni kell a) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének alkalmazásában a 7 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. (2). Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. a). 8 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. (3). Hatályos: XII. 5-től. 9 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. (3). Hatályos: XII. 5-től. 10 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. (3). Hatályos: IV. 5-től. 11 Módosította: 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 82. a), 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. b). 12 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 13.. Hatályos: XII. 5-től. 13 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 13.. Hatályos: XII. 5-től.

3 mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban, valamint a vidéki térségekben nyújtott támogatások bizonyos kategóriáinak a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, június 25-i 702/2014/EU bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott kritériumokat nem teljesítő vállalkozásnak (a továbbiakban: nagyvállalkozás) minősülő ügyfél esetében az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal által a nagyvállalkozás támogatás igénybevételével előálló és a támogatás igénybevétele nélkül várható helyzetére vonatkozó, az 1. számú melléklet II. pontjában meghatározott adattartalmú elemzés alapján kiállított igazolást arról, hogy részvétele a támogatási programban indokolt; b) az állattartó telep fekvése szerint illetékes élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal igazolását az ENAR nyilvántartásba bejelentett vágósertés férőhely kapacitása alapján megállapított maximálisan tarható vágósertés létszámról darabszámban kifejezve. (5) A támogatási kérelmet az MVH a kérelem benyújtására nyitva álló határidő utolsó napját követő hatvan napon belül bírálja el. (6) A támogatási évben az (1) bekezdés szerinti támogatási kérelemben megjelölt vágósertések vonatkozásában a támogatási kérelem benyújtása előtt megkezdett tevékenység nem támogatható. A támogatási jogosultság feltételei és a támogatás kifizetése (1) 15 E rendelet szerinti támogatásra az a jogi személy, egyéb gazdálkodó szervezet, valamint a személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény szerint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkező természetes személy - ideértve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvény pontjában meghatározott családi gazdálkodót is - (a továbbiakban együtt: igénylő) jogosult, aki vagy amely a) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. (3) bekezdése szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Tv. alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben, b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában ba) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt, bb) megfelel az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 50. (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek, bc) a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendelet szerint közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősül, c) nem címzettje érvényben lévő támogatás visszafizetésére kötelező olyan európai bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, d) eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet előírásainak, e) a támogatási alapot képező állatok nevelését, hizlalását, termelését saját kockázatára végzi, saját vagy integrátori finanszírozással a vágósertést közvetlenül vagy közvetve vágásra, feldolgozásra vagy külföldi értékesítésre, a tenyészkoca süldőt hazai vagy külföldi 14 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 14.. Hatályos: XII. 5-től. 15 Megállapította: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. (1). Hatályos: XI. 2-től.

4 továbbtenyésztésre adja át, és f) a b)-e) pontban foglaltakról a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik. (2) Az e rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely a) 16 vállalja a támogatási kérelemben megjelölt jogcím szerinti tevékenységnek a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át történő folytatását; b) a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal rendelkezik; c) eleget tesz a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet előírásainak; d) 17 a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat; e) 18 f) 19 g) 20 nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. -a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak. h) 21 (3) E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, akinek/amelynek jogerős határozatban megállapított, jogosulatlanul igénybe vett agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatásból eredő tartozása nincs. (4) 22 A teljes negyedévre vonatkozó támogatás kifizetése iránti kérelmet az ügyfél egy alkalommal, az MVH által a 3. számú mellékletben meghatározott adattartalommal rendszeresített és az MVH honlapján közleményben közzétett nyomtatványon a negyedévet követő hónap utolsó napjáig nyújthat be. A kifizetési kérelemben kizárólag a támogatási kérelemben megjelölt és a támogatási döntésben jóváhagyott tartási helyre, illetve tevékenységre vonatkozó igények szerepelhetnek. A támogatási kérelemben meg nem jelölt vagy a támogatási döntésben jóvá nem hagyott tartási helyre, illetve tevékenységre vonatkozó kifizetési igényt az MVH elutasítja. A benyújtási időszakot a vágósertéseknek, illetve tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, ennek hiányában a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja határozza meg. (5) 23 A kifizetési kérelemhez csatolni kell 24 a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat, b) a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát), c) a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolását, 16 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. (1). Hatályos: XII. 5-től. 17 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. (2). Hatályos: XII. 5-től. 18 Hatályon kívül helyezte: 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 5.. Hatálytalan: XII. 13-tól. 19 Hatályon kívül helyezte: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 11.. Hatálytalan: XI. 2-től. 20 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. (1). Hatályos: IV. 5-től. 21 Hatályon kívül helyezte: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 13.. Hatálytalan: III. 14-től. 22 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. (3). Hatályos: XII. 5-től. 23 Megállapította: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. (3). Hatályos: XI. 2-től. 24 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b).

5 d) 25 e) a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek igénylő általi teljesítéséről szóló igazolását, f) a megyei kormányhivatalnak az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok igénylő általi betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolását, és g) 26 (6) 27 Amennyiben az igénylő bérhízlalást, bérnevelést végez, úgy a kifizetési kérelemhez csatolni kell 28 a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat, b) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát, c) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló számla másolatát, d) a bérhízlaltató, bérneveltető által kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (a bérhízlaltatónál, bérneveltetőnél végrehajtott saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát, illetve a sertések leadásáról szóló szállítóleveleket), e) 29 a bérhízlaltató, bérneveltető nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaló, bérnevelő kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be, f) a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolását, g) 30 h) 31 a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolását. (7) 32 Amennyiben az igénylő bérhízlaltatást, bérneveltetést végez, úgy a kifizetési kérelemhez csatolni kell 33 a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat, b) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát, c) az általa kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát), d) 34 a bérhízlaló, bérnevelő nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaltató, bérneveltető kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be, e) a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolását, 25 Hatályon kívül helyezte: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. a). Hatálytalan: XII. 5-től. 26 Hatályon kívül helyezte: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. a). Hatálytalan: XII. 5-től. 27 Megállapította: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. (2). Hatályos: IV. 30-tól. Lásd még: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b). 29 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b). 30 Hatályon kívül helyezte: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. b). Hatálytalan: XII. 5-től. 31 Módosította: 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 82. c), 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. a). 32 Megállapította: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. (2). Hatályos: IV. 30-tól. Lásd még: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b). 34 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b).

6 f) 35 g) 36 a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolását. (8) 37 Az MVH a döntését az adott negyedévre vonatkozóan benyújtott összes kérelem ellenőrzését követően hozza meg. (9) 38 Az MVH a támogatási évet követő évben, a szükséges forrás igazolt rendelkezésre állását követően intézkedik a támogatás kifizetéséről. (9a) 39 A (9) bekezdéstől eltérően a év I., II. és - a évben elsőfokú döntéssel lezárt - III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére évben kerül sor. (9b) 40 A (9) bekezdéstől eltérően a I. és II. negyedévre, továbbá - a forrás rendelkezésre állásának mértékéig - a III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére évben kerül sor. (10) 41 A beérkezett összes igényről, a jóváhagyott igényekről és a kifizetett támogatásról az MVH havonta tájékoztatást küld az agrárpolitikáért felelős miniszternek. (11) 42 Az ügyfél kérelmére történő eljárás felfüggesztésnek helye nincs. (12) 43 A támogatás azonos elszámolható költségek fedezése céljából nem halmozható más helyi, regionális, nemzeti vagy közösségi támogatási programból kapott támogatással. Nagyobb férőhely biztosítása 3. (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely a vágósertés tartása során a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 2. számú melléklet pontjában meghatározott nagyságú férőhelynél (a továbbiakban: előírt férőhely) legalább 10%-kal nagyobb alapterületet biztosít, amely a) 110 kg alatti vágósertés esetén legalább 0,715 m2, b) 110 kg feletti vágósertés esetén legalább 1,1 m2 nagyságú férőhelyet jelent állategyedenként. (2) 44 A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszázharminc forint. (3) 45 Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását az állatállományt felügyelő kezelő állatorvos 35 Hatályon kívül helyezte: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. c). Hatálytalan: XII. 5-től. 36 Módosította: 70/2013. (VII. 31.) VM rendelet 82. c), 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. a). 37 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. (2). Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni. 38 Megállapította: 111/2012. (X. 29.) VM rendelet 6. (1). Hatályos: X. 30-tól. 39 Megállapította: 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 4.. Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. c). 40 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. (4). Hatályos: XII. 5-től. 41 Beiktatta: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. (2). Hatályos: IV. 30-tól. Lásd még: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet Beiktatta: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. (3). Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni. 43 Beiktatta: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. (4). Hatályos: XI. 2-től. 44 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 13.. Hatályos: IV. 5-től. 45 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. (4). Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

7 (a továbbiakban: kezelő állatorvos) a támogatási év január 1.-június 30., valamint a július 1.-december 31. közötti időszakában legalább egy alkalommal, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény alapján vezetett állomány-nyilvántartás szerinti állatlétszám és az engedélyezett építési engedély szerinti istálló méret alapján vizsgálja. (4) 46 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell: 47 a) a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretére vonatkozó alaprajz másolati példányát, és b) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatokról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát. Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben 4. (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely természetes feltétel biztosítása érdekében akként módosítja tartási rendszerét, hogy legalább az előírt férőhely 20%-ának nagyságában alkalmazott kifutó állagmegőrzéséről gondoskodik. (2) 48 A támogatás mértéke állategységenként négyszázhetvenegy forint. (3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja. (4) 49 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát. Fény biztosítása 5. (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m2) fényt biztosít a vágósertés tartási helyén. (2) 50 A támogatás mértéke állategységenként egyezeregyszázhuszonegy forint. (3) 51 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát. Verekedések, kimarások megelőzése (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely teljesíti a 46 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. (4). Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni. 47 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 48 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 14.. Hatályos: IV. 5-től. 49 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. (5). Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 50 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 15.. Hatályos: IV. 5-től. 51 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. (1). Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 52 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 16.. Hatályos: IV. 5-től.

8 verekedések, kimarások megelőzéséhez szükséges követelményeket, ezen belül gondoskodik a szakszerű apaállat-használatról. (2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszáznyolvanegy forint. (3) Az igénylő gondoskodik a sertések napi kétszeri ellenőrzéséről, és megteszi a szükséges intézkedéseket az agresszív állatok szétválasztására a 100 állatnál kevesebbet tartó telepek esetében is. (4) Az igénylő által tartott vágósertések vonatkozásában a fülroncsolás és farokrágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladhatja meg az 5%-ot, amelynek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévenként ellenőrzi. (5) A csoportosan tartott tenyészkoca süldők elkerülhetetlen újrafalkásítása esetén az igénylő a csoportosan tartott tenyészkoca süldők számára 1,72 m2/állat férőhelyet biztosít, amely teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévente ellenőriz. (6) A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell: 53 a) a kezelő állatorvos igazolását arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal tenyésztették, és b) a telepi állatjóléti felelős igazolását a (3) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről, továbbá c) vágósertések esetén a kezelő állatorvos igazolását a (4) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, illetve d) tenyészkoca süldők tartása esetén a telepi állatjóléti felelős igazolását az (5) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről. (7) 54 Az igazolásokon fel kell tüntetni azok felhasználhatóságának idejét. Az igazolás kiállításának időpontja legfeljebb fél évvel lehet korábbi a kifizetési kérelem benyújtásának időpontjánál. Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása 7. (1) 55 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) a vágósertés takarmányozásához - a 2. számú mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt - az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ. (2) 56 A támogatás mértéke állategységenként egyezerkilencszázhatvanegy forint. (3) Az igénylőnek az általa takarmányozáshoz használt víz (1) bekezdés szerinti feltételnek való megfelelését évente ellenőriztetnie kell ivóvízvizsgálatra akkreditált laboratóriummal. (4) 57 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a 2. számú mellékletben meghatározott dokumentumok valamelyikét. Almozás biztosítása 53 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 54 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b). 55 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. (3). Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni. 56 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 17.. Hatályos: IV. 5-től. 57 Megállapította: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. (4). Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d).

9 8. (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely alom alkalmazásával a vágósertésnek száraz, meleg tartási helyet biztosít. (2) 58 A támogatás mértéke vásárolt, illetve saját előállítású alom esetén állategységenként legfeljebb nyolcszázötvenhárom forint. (3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja. (4) 59 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell: 60 a) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel biztosításáról, és b) az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számlát. Megfelelő mikroklíma biztosítása (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely vállalja, hogy az istállóban szén-dioxid (CO2) esetében a 2850 mg/légm3-t, ammónia (NH3) esetében legfeljebb 9,5 mg/légm3-t nem haladja meg a gázkoncentráció. (2) A támogatás mértéke állategységenként egyezernégyszáz forint. (3) 62 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell az (1) bekezdésben meghatározott mikroklíma-paraméterek méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolatát. Záró rendelkezések (1) E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba. (2) 64 (3) 65 Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. (4) 66 E rendelet az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló, időszakra vonatkozó európai uniós iránymutatás I. és III. részének, illetve II. részének az állatjóléti kötelezettségvállalások teljesítéséhez nyújtott támogatásról szóló alfejezete végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg. 58 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 18.. Hatályos: IV. 5-től. 59 Megállapítva: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. (5) alapján. Hatályos: III. 14-től. Ezt követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni. 60 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 61 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 19.. Hatályos: IV. 5-től. 62 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. d). 63 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 16.. Hatályos: XII. 5-től. 64 Hatályon kívül helyezte: 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 13.. Hatálytalan: III. 14-től. 65 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 20.. Hatályos: IV. 5-től. 66 Beiktatta: 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 8.. Hatályos: XI. 2-től.

10 Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított rendelkezéseket a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet hatályba lépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel megállapított 6. (1), (3)-(7) bekezdését, 9. (1) és (3) bekezdését, valamint 1. számú mellékletét a év II. negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni E rendeletnek a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet, valamint a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról szóló 80/2015. (XII. 4.) FM rendelettel [a továbbiakban: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet] megállapított 1. (1) bekezdés e) pontját, (5), (6) és (6b) bekezdését, 1/A. -át, 2. (2) bekezdés a) és d) pontját, 2. (4), (5), (6) bekezdés e) pontját, (7) bekezdés d) pontját és (9a) bekezdését, 3. (4) bekezdését, 4. (4) bekezdését, 5. (3) bekezdését, 6. (6) és (7) bekezdését, 7. (4) bekezdését, 8. (4) bekezdését, 9. (3) bekezdését, valamint 1. és 3. számú mellékletét a IV. negyedévre benyújtott támogatási kérelmekre nem kell alkalmazni. 1. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez 69 I. A támogatási kérelem adattartalma 1. Az igénylő azonosítására szolgáló adatok. 2. A mezőgazdasági termelő vállalkozás mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti üzemmérete (KKV besorolása). 3. A tevékenységgel érintett tartási hely vagy helyek adatai. 4. A támogatással érintett öt évre vonatkozó tevékenység kezdő és befejező éve. 5. A tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalás és a hozzá kapcsolódó sertés darabszám, valamint állategység - két tizedes jegy pontossággal - megjelölése tartási helyenként. 6. A tevékenység megvalósításához szükséges, tervezett támogatás összege. 7. Nyilatkozatok. 8. Keltezés, ügyfél (cégszerű) aláírása. 9. Mellékletek 9.1. Nagyvállalkozás esetén az 1/A. (4) bekezdés a) pontja szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal igazolás egy eredeti példánya Az 1/A. (4) bekezdés b) pontja szerinti, a vágósertés létszámról szóló igazolás egy eredeti példánya. II. Az 1/A. (4) bekezdés a) pontja szerinti elemzés adattartalma A B C D 1. (3) bekezdés 1. (3) bekezdés 1. (3) bekezdés 67 Megállapította: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 21.. Hatályos: IV. 5-től. 68 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 17.. Hatályos: XII. 5-től. 69 Megállapította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 18. (1), 4. melléklet. Hatályos: XII. 5-től.

11 1. 2. Foglalkoztatottak létszáma fő 3. Támogatásban érintett állatlétszám ÁE 4. Üzemi tevékenység eredménye ezer Ft 5. a) minőségi adatok aa) férőhely mértéke; ab) természetes tartási feltételek javulása (%-ban); ac) természetes és mesterséges fény biztosítása (óra); ad) verekedés, kimarás gyakorisága (%-ban); ae) takarmányozáshoz felhasznált ivóvíz minősége; af) almozás gyakorisága; ag) gázkoncentráció szintje b) elhullások száma (ÁE) c) csökkent értékű értékesítés száma (ÁE) a)-g) pontja szerinti tevékenységek megvalósítása nélkül a)-g) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatás nélkül a)-g) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatással 2. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez 70 A takarmányozáshoz használt itatóvizet ivóvíz minőségűnek kell tekinteni, ha az igénylő a kifizetési kérelemhez csatolja: 71 a) 72 az akkreditált laboratórium vizsgálati eredményét tartalmazó dokumentum másolatát arról, hogy az itatásra használt víz az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében a víz nyerési módjától függően meghatározott határértékek tekintetében megfelel az ivóvíz minőségi követelményeinek az alábbi paraméterek vonatkozásában: 1. mikrobiológiai vizsgálatok: E. coli, telepszám 20 C-on, 2. kémiai vizsgálatok: szín, szag, nitrit, permanganát index, vezetőképesség, valamint az igénylő nyilatkozatát arról, hogy a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását, vagy b) a vízszolgáltató írásos nyilatkozatát arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű, ha a telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik. 3. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez Megállapította: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 3., 2. számú melléklet. Hatályos: IV. 30-tól. Lásd még: 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. b). 72 Módosította: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. e). 73 Beiktatta: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 18. (2), 5. melléklet. Hatályos: XII. 5-től.

12 A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek 1. Az igénylő azonosító-adatai Ügyfél-azonosító. 2. Támogatás jogcímének meghatározás A vágósertés vagy tenyészkoca süldő darabszáma Az igénylő meghatározása (alapanyag-termelő, bérhízlaló vagy bérnevelő, bérhízlaltató vagy bérneveltető) Tartási hely azonosító vagy azonosítók. 3. Az igényelt támogatás összesen (Ft). 4. Nyilatkozatok. 5. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása. 6. Az állatállományt felügyelő vagy kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott. 7. Keltezés, állatállományt felügyelő vagy kezelő állatorvos aláírása és bélyegzőlenyomata. 8. Mellékletek 8.1. A megyei kormányhivatal igazolása - bűnügyi személyes adat közlésének kivételével - a 2. (2) bekezdés d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről; 8.2. Bérhízlaló vagy bérnevelő esetén a 2. (6) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.3. Bérhízlaltató vagy bérneveltető esetén a 2. (7) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.4. Nagyobb férőhely biztosítása esetén a 3. (4) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.5. Természetes feltétel biztosítása esetén a 4. (4) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.6. Fény biztosítása esetén az 5. (3) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.7. Verekedés, kimarás megelőzése esetén a 6. (6) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.8. Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. (4) bekezdésében előírt dokumentumok; 8.9. Alom biztosítása esetén a 8. (4) bekezdésében előírt dokumentumok; Mikroklíma biztosítása esetén a 9. (3) bekezdésében előírt dokumentumok.

Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (5)1 A támogatásban részesülő vágósertések számát a serté

Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (5)1 A támogatásban részesülő vágósertések számát a serté Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 1. oldal 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 áll

Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 áll Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 1. oldal 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása 19846 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 137. szám A földművelésügyi miniszter 58/2015. (IX. 24.) FM rendelete a baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatásokat, valamint a Tanyafejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatások

Részletesebben

Sertés állatjóléti támogatás: Támogatási kérelem (N0672) Kifizetési kérelem (N0673)

Sertés állatjóléti támogatás: Támogatási kérelem (N0672) Kifizetési kérelem (N0673) A sertés ill. a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Ügyintézés helye Somogy Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Cím: 7400 Kaposvár, Petőfi tér 1-3.

Részletesebben

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 23492 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 189. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2015. (XII. 4.) FM rendelete a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások

Részletesebben

7/2015. (III. 11.) FM rendelet. a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. 1. Értelmező rendelkezések

7/2015. (III. 11.) FM rendelet. a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. 1. Értelmező rendelkezések 7/2015. (III. 11.) FM rendelet a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

Magyar joganyagok - 7/2015. (III. 11.) FM rendelet - a tenyészkoca állatjóléti támoga 2. oldal 8.1 jegyzőkönyv: az érintett tárgynegyedév megjelölését

Magyar joganyagok - 7/2015. (III. 11.) FM rendelet - a tenyészkoca állatjóléti támoga 2. oldal 8.1 jegyzőkönyv: az érintett tárgynegyedév megjelölését Magyar joganyagok - 7/2015. (III. 11.) FM rendelet - a tenyészkoca állatjóléti támoga 1. oldal 7/2015. (III. 11.) FM rendelet a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),

nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is), Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő

Részletesebben

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű

Részletesebben

38/2016. (VI. 6.) FM rendelet. az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről

38/2016. (VI. 6.) FM rendelet. az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 2. oldal 8. tartási hely azonosító: a tartási helyek, a tenyésze

Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 2. oldal 8. tartási hely azonosító: a tartási helyek, a tenyésze Magyar joganyagok - 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet - az étkezési tojást termelő tyúkál 1. oldal 38/2016. (VI. 6.) FM rendelet az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. december 4., péntek Tartalomjegyzék 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló

Részletesebben

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 13., csütörtök Tartalomjegyzék 241/2018. (XII. 13.) Korm. rendelet Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók

Részletesebben

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról

/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról /2014. ( ) FM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

A 23/2016. (IV. 5.) FM

A 23/2016. (IV. 5.) FM A földművelésügyi miniszter 23/2016. (IV. 5.) FM rendelete a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatáshoz kapcsolódó mezőgazdasági csekély összegű támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege

117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege Hatály: 2017.XI.7. - 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

117/2007. (X. 10.) FVM

117/2007. (X. 10.) FVM 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 33/2014. (IV. 4.) VM rendelete egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A vidékfejlesztési miniszter 33/2014. (IV. 4.) VM rendelete egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 4818 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 33/2014. (IV. 4.) VM rendelete egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtás helye: az igénylő lakhelye/székhelye szerint illetékes MVH Megyei Kirendeltség

Részletesebben

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll. SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 1. oldal 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás

Részletesebben

SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ SEGÉDLET a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Tisztelt Sertéstartó Partnerünk!

Tisztelt Sertéstartó Partnerünk! Tisztelt Sertéstartó Partnerünk! Jelen levelünk célja, hogy segítsük a 7/2015 (III.11.) FM rendelet tenyészkoca állatjóléti támogatás igénylésének folyamatát, értelmezését és elkerüljük azokat a hibákat,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről

139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről 1 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:

Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

4/2014. (IX. 1.) FM rendelet. a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról. 1. Értelmező rendelkezések

4/2014. (IX. 1.) FM rendelet. a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról. 1. Értelmező rendelkezések 4/2014. (IX. 1.) FM rendelet a meggyfeldolgozás általános csekély összegű támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

I. A támogatás jogszabályi alapja

I. A támogatás jogszabályi alapja A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a baromfi ágazatban igénybe 2. oldal l) növendék kacsa: nemre való tekintet nélkül, 3 hónapnál

Magyar joganyagok - 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a baromfi ágazatban igénybe 2. oldal l) növendék kacsa: nemre való tekintet nélkül, 3 hónapnál Magyar joganyagok - 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a baromfi ágazatban igénybe 1. oldal 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap

A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet. a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról

41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet. a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Magyar joganyagok - 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet - a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében nyújtott cse1. oldal 41/2008. (IV. 3.) FVM rendelet a rendezett piaci kapcsolatok kialakítása érdekében

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű

Részletesebben

13. Záró rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések. 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

13. Záró rendelkezések. 1. Értelmező rendelkezések. 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 4188 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 46. szám 13. Záró rendelkezések 29. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 30. Ez a rendelet a) a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a évi elõfizetési árainkra

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a évi elõfizetési árainkra LVIII. ÉVFOLYAM 25. SZÁM ÁRA: 882 Ft 2007. december 29. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra T A R

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

2. Az R. 14. melléklete B részének III. pontjában szereplõ táblázat a következõ sorokkal egészül ki:

2. Az R. 14. melléklete B részének III. pontjában szereplõ táblázat a következõ sorokkal egészül ki: M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 91. szám 25933 4. melléklet a 77/2011. (VIII. 3.) VM rendelethez 1. Az R. 14. melléklete B részének II. pontjában szereplõ táblázat a következõ sorral egészül ki: Dimetil-éter

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék

A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5679 1. melléklet a 23/2011. (III. 28.) VM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelõzésével, illetve

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 153. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 153. szám MAGYAR KÖZLÖNY 153. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. október 5., péntek Tartalomjegyzék 27/2018. (X. 5.) AM rendelet Az afrikai sertéspestis miatt a mangalicasertés-ágazatot sújtó gazdasági veszteségek

Részletesebben

Értelmezõ rendelkezések

Értelmezõ rendelkezések M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 113. szám 19343 A vidékfejlesztési miniszter 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelete a szõlõ- és gyümölcsös ültetvények mûveléséhez nyújtott csekély összegû (de minimis) támogatásról

Részletesebben

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé

Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások oldal 3. Termeléshez kötött közvetlen támogatás 3. (1) A termelé Magyar joganyagok - 51/2017. (X. 13.) FM rendelet - az egyes agrártámogatások 2017 1. oldal 51/2017. (X. 13.) FM rendelet az egyes agrártámogatások 2017. évi összegeinek megállapításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatás Wayda Imre vezető főtanácsos Agrárfejlesztési Főosztály Kaposvár, 2012. szeptember 21-22. Előzmények A 2007-2013. vidékfejlesztési program (ÚMVP

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

64/2008. (V. 14.) FVM rendelet

64/2008. (V. 14.) FVM rendelet 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet

112/2011. (XI. 24.) VM rendelet http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141630.573350 112/2011. (XI. 24.) VM rendelet Hatályos: 2011.11.25-2011.11.25 Jogszabálykeresı Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó

Részletesebben

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról

2013.07.30 2013.12.31 10. 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet. a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról 2013.07.30 2013.12.31 10 24/2010. (III. 19.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 4472 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 49. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 25/2016. (IV. 11.) FM rendelete az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek

Részletesebben

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás

Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás Állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás Megjelent a 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról

46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet. a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról 46/2008. (IV. 17.) FVM rendelet a szőlő- és gyümölcsös ültetvényekben felhasznált gázolajhoz nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint a halászati

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY évi 102. szám 17441

MAGYAR KÖZLÖNY évi 102. szám 17441 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 102. szám 17441 A vidékfejlesztési miniszter 77/2012. (VII. 27.) VM rendelete az egyes állatbetegségek megelõzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP2-6.3.1-16 Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása

5. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása 13312 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 20 évi 12 szám 4. Az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről szóló 25/200 (XI. ) SZMM rendelet módosítása

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 13328 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 7/2014. (IX. 5.) FM rendelete a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről szóló 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben