Lovasi Hírek IX. évfolyam. 6. szám A LOVASI ÖNKORMÁNYZAT HÍRLEVELE június
|
|
- Ede Kozma
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lovasi Hírek IX. évfolyam. 6. szám A LOVASI ÖNKORMÁNYZAT HÍRLEVELE június Újabb pályázatot nyert el az önkormányzat nyár végére megszépül a faluház Az elmúlt hetekben három testületi ülést is tartott a képviselő-testület. Döntés született arról, hogy mikortól kezdődjenek meg a csapadékvíz elvezetés munkálatai a Fő utcában, illetve örvendetes hír, hogy a faluház felújítására közel 5 millió forintot nyert el az önkormányzat. Legelőször a faluház udvarában épülő Közösségi Színtér pótmunkálatairól született határozat. Ádám László műszaki ellenőr ismertette ennek szükségességét, végül jóváhagyták a 312 ezer forintos beruházást. Átfogó gyámügyi értékelés keretében Tóth Gáborné aljegyző, és Bácsi Imréné családgondozó beszámolóját egyhangúlag elfogadta a képviselő-testület, mely a jegyzői hatáskörben lévő gyámügyi feladatok ellátásáról, és a Gyermekjóléti Szolgálat évi munkájáról szólt. Gondozást igénylő család egy volt a településen. A családgondozó a gyermekek súlyos veszélyeztetettségével szerencsére nem találkozott. A jelzőrendszer tagjai és a gyermekjóléti szolgálat között jó a kapcsolat, tőlük jelzés nem érkezett. A családgondozó az aljegyzővel jó munkakapcsolatot ápol, elmondása szerint nagyon segítőkész évben egy alapellátás keretében gondozott gyerek volt, kiskorúak által és kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmény nem fordult elő a településen. Elfogadták a Balatonfüredi Kistérségi Társulás szerződésének módosítását, illetve döntés született a tekintetben is, hogy a szabadon leköthető pénzeszközét kamatozó betétbe helyezi el az önkormányzat. Ádám Lászlót bízták meg a csapadékvíz elvezetés Fő utcai zárt szakaszának, kivitelezői árajánlatok bekérésére, valamint a faluház felújítási munkálatainak műszaki ellenőrzésére. Ferenczy Gáborné polgármester asszony itt jó hírekről tudott beszámolni, hiszen egy LEADER-es pályázatnak köszönhetően, 5 millió forint támogatást kapott az önkormányzat. Augusztus végéig megtörténik az akadálymentesítés, a nyílászárók cseréje, a külső homlokzatfestés, valamint az udvar térkövezése és parkolók kialakítása. A csapadékvíz elvezetés munkálatai előreláthatólag szeptember végéig befejeződnek. A falugondnoki szolgálat Államkincstári ellenőrzés lezajlott, az ellenőrzést végző szerv mindent rendben talált. Ezek után megtörtént a Lovasi Napok beszámolója, a programsorozatot Önök az újság hasábjain olvashatják. A szervezők igyekeztek valamennyi korosztályt megszólítani, a tervezett költségeket nem lépték túl, valamenynyi fellépővel megköttetett a szerződés. Szendi Péter
2 2 Lovasi Hírek NYÁRI LOVAS TÁBOR Lovason a huszárok bázisán általános-, középiskolások, bejárók és bentlakók részére, napi teljes ellátással! Lovaglás, kézmûvesség, természet, lovas és huszár történelem, kézmûvesség! (8228. Lovas, Huszárok u. 1.) A lovas tábor idôpontjai: Június 17-tôl - Június 21-ig Június 24-tôl - Június 28-ig Július 01-tôl - Július 05-ig Július 08-tól - július 12-ig A tábor részleteirôl telefonon, vagy benadunk részletes felvilágosítást! Kérésére a tábor feltételeirôl tájékoztatót küldünk! Minden érdeklôdôt szeretettel várunk! Baráti üdvözlettel: Abonyi Gábor Elérhetôségünk: 8228 Lovas, Huszárok u. 1. Tel.: Abonyi Gábor : gaborabonyi@gmail. com Gyereknap a faluházban A rossz időjárás ellenére több mint húsz család látogatott el a faluház nagytermébe. Szerencsére nemcsak a gyerekek, hanem az apukák, anyukák és nagyszülők is jól érezték magukat. A népi játékoktól kezdve a fajátékon át egészen a csúszdáig mindenki megtalálta a maga kedvelt játékát. Sajnos az időjárás nem tette lehetővé, ahogy tavaly, hogy a Millenniumi Parkban rendezzük meg a programot, de remélhetőleg így is mindenki jól érezte magát. Szendi Péter Biztosítás-biztonság! Jó időben készüljön fel a rossz időkre! Döntsön Ön is családja és otthona biztonsága mellett és kössön lakásbiztosítást a piacvezető biztosítónál! Ezt megteheti már helyben is! Tel.: 20/ Hirdessen a Lovas Hírekben! 1/8 oldal 600 Ft 1/4 oldal 1100 Ft 1/2 oldal 2000 Ft egész oldal 4000 Ft Információ: Lovas Teleház Tel.: 06/ Lovas Önkormányzat Tel.: 06/ Lovasi Hírek A LOVASI ÖNKORMÁNYZAT HÍRLEVELE Felelős kiadó: Lovas Község Önkormányzata Felelős szerkesztő: Szendi Péter ISSN Tel.: szendipeti@gmail.com Nyomtatás: OOk-Press Kft Veszprém, Pápai u. 37/A
3 Lovasi Hírek Jubileumi Jógahétvége Paloznakon Szeretettel várunk minden érdeklődőt július én, az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Jógahétvégére. A Jógahétvége Paloznak Község Önkormányzata és a Regionális Jóga a Mindennapi Életben Egyesület Érd közös rendezvénye, a Paloznaki Civil Egyesület és a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány, valamint magánszemélyek támogatásával, közös összefogással valósul meg. 3 A programról röviden: Július 12., péntek: Az V. Jógahétvége megnyitója. Örmény Szimbólumok és Miniatúrák Üvegre - Ermone Zabel Martaian munkáinak, valamint Nepáli Kolostori Mandalák kiállításának megnyitója, közreműködik: Mérey Anna hegedűművész. Esti hangverseny a Római Katolikus Templomban: Együtt Zengés Németh Ágnes Kyra, ének és Csipszer Dániel, zongora. Esti meditáció. Július 13., szombat: Jógafoglalkozások több időpontban és helyszínen, kezdőknek és haladóknak, gyerekeknek, felnőtteknek, szépkorúaknak egyaránt. Előadások: - A rejtélyes és elfeledett kolostori mandalák (Schvarcz Gabriella), valamint - Sri Jantra Az Isteni Anya (Kaderják Gyula). Gyermek és családi programok. Szombat esti műsor a Tájház udvar színpadán: Indiai versek és táncok. Előadók: Juhász Róza, a veszprémi Petőfi Színház színésze, Tóth Gabriella Garima, táncművész és tanítványai. Kishore Kumar indiai (Radzsasztán) ének-, gitárművész és Amrit Mishra indiai táblaművész előadása. Anantha Vrata szertartás az Isteni Anya tiszteletére a Majorudvarban. Július 14., vasárnap: Jógafoglalkozások több időpontban és helyszínen, kezdőknek és haladóknak, gyerekeknek, felnőtteknek és szépkorúaknak egyaránt. Előadás: Védikus építészetről mindenkinek (Titz Márta). Filmbemutató: A hatalmas Himalája A jóga eredete: Mezei Zoltán filmjének bemutatása és beszélgetés az alkotóval. Radzsasztáni ének-, és tánctanítás (Kishore Kumar, Amrit Mishra és Ábrahám Judit). Gyermek és családi programok. Délutáni műsor a Tájház udvar színpadán: Bharatanatjam, indiai táncelőadás fellépők: Somi Panni táncműhelyének táncosai Szűcs Judit vezetésével. A programokon a részvétel ingyenes. A rendezvény alatt jógabüfé működik vegetáriánus hideg és meleg ételkínálattal mérsékelt árakon. A gyakorlásokra jöjjön kényelmes öltözetben és ne tele gyomorral. Lehetőség szerint hozzon magával polifómot, vagy plédet. Szálláslehetőségek: Paloznak: fizető vendégszobák, bérelhető nyaralóházak. Alsóörs: Európa Kemping (saját stranddal), részletes információ a oldalon található. A szomszédos településekről (Lovas, Csopak): a www. balatonriviera.hu oldal ad tájékoztatást. További információ: a szervezőknél, a honlapon és a Teleházban. Minden segítséget és felajánlást szeretettel fogadunk. Ha pénzadománnyal támogatná rendezvényünket, akkor befizetését a számlaszámra tudja megtenni. Kérjük, a közlemény rovatba megjegyzésként tüntesse fel: Paloznaki Jógahétvége. Főszervező: Nagy Julianna Pushkar Jógaoktató Paloznak +36 (20) pushkarjuli@gmail.com Szervezők: Sári Annamária rendezvényszervező, Paloznak Önkormányzat +36 (30) , telehaz@paloznak.hu Bartl Betti Paloznaki Civil Egyesület, +36 (70)
4 4 Lovasi Hírek Tombold ki te özönvíz, tombold ki magadat... (Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger) Megszólalt a telefonom. Simon Robi polgárőr tárrsam telefonált. Ember kellene a gátra! Van-e időm a polgárőr társakkal vasárnap elmenni, hogy segítsünk a rászorulóknak? Ez nem lehetett kérdés! Vasárnap reggel hat órakor találkoztunk az önkormányzati hivatal udvarán, hogy falum buszával elinduljunk kilenc fővel Koroncóra segíteni a bajbajutottaknak. Az önkormányzat üzemanyaggal, a polgárőrség az ellátásunk költségével, a résztvevők a szokásos reggelivel járultak hozzá elhatározásunkhoz. Lapát, gumicsizma és az elszántságunk volt a társunk. Pontosan száz kilométer megtétele után érkeztünk meg a Győr melletti kisfalucskába, ahol a tűzről pattant polgármester asszony és a katasztrófavédelem megbízottja üdvözölt bennünket. Megtörtént a regisztráció és az eligazítás. Előkerültek az általunk hozott lapátok, homok volt rendesen és zsák meg még több. Közel száz önkéntes fő szorgoskodott a zsákok töltésével. A jó hangulat és a tenni akarás társak voltak. Miután közel öt köbméter homokot az előírásoknak megfelelően zsákba raktunk, jött az átvezénylés, deponált zsákok gépkocsira rakására. Ekkor vettük észre, hogy a gát, mely a Bakony-ér patakocskának adott helyet, a nyári szokásos harminc centiméteres vízmagassága, kétméteres szélessége helyett közel négy méter magas, és harminc méter széles lett. A feladatot végrehajtottuk, majd a negyven főre duzzadt önkéntes csapatunkat átvezényelték a gátra. Ez már nem volt játék. A víz szintje a falu északi részének lakott területét közel három méterrel meghaladta. A falu északi és déli részét összekötő híd alatt talán tíz centiméteres volt a távolság a víz szintjétől. A gát nem volt biztonságos, hiszen a gáton túl már megjelent a víz. Egy vízügyi szakember elmondta, hogy mi a feladat. Pilléreket kellett építenünk méteres távolságba, 150 méteres szakaszon, hogy az átázott gátat méterenként megtámasszuk közel három méter magasságig. Egy pillérbe kb, 150 homokzsák, darbonként kg súllyal került beépítésre. Ennél csak az volt súlyosabb, mely már el is ázott, vagy azt Ács Karcsi baráti alapon, szorgalmát bizonyítandó reggel rakott meg. Az ország több részéről reggel érkezett negyven fős csapatunk kitartóan tette a dolgát. Nem volt vita! Egy óra aktív munka, tíz perc pihenő. A pihenőt az szabályozta legfőképpen, hogy a gátra érkező helyi - három hete szolgálatba lévő - asszonyok és lányok mikor hozták a szendvicset, a kávét, a hideg ásványvizet, gyümölcsöt. A kiszolgálás példaértékű, melyben a kedvesség és a köszönet is benne volt. Vízből nem volt hiány. Volt a gáton belül, a gáton kívül, no és a palackokban is folyamatosan. A hőmérséklet napon C fok. Fázni nem fázott senki. A szinte teljesen átázott gát, mozgott a talpunk alatt. Ezért a homokzsákot szállító gépkocsik a gáttól számított ötven méterig boríthatták le terhüket. A depóktól aztán mindent kézi eszközökkel, láncban továbbítottunk! Dél körül megérkezett a következő ötven fős önkéntes. Egy kicsit felborították életünket, de komoly irányítás alá vettük őket, hiszen irányító nem volt, csak feladat meghatározás az elején. Dél körül mikrobuszos éttermi önkiszolgálós ebédre voltunk hivatalosak a gát tőszomszédságában lévő szilvás kert fáinak árnyékába, a közel négy méteres vízoszlop mellett. Gulyásleves, pogácsa, csokoládé, banán, kávé, ásványvíz és a kedves kiszolgálás volt a menü. Csapatunk bor és pálinkaszakértői szemlét tartva azonnal kiszámolták, hogy a szilváskert, - ami az éttermünk volt - az idei várható és megtalált termésből mi és mennyi lehetne a kifőzés hozadéka. Hiába, a szakember, az mindenhol szakember. Tele hassal nagyon nehezen lehet újra elkezdeni a munkát, de elindítottuk ismét a zsákokat, kézről, kézre. Közben folyamatosan jöttek kisebb létszámban a gátra. Voltak akik már több napja ezt csinálták. Asszonyok, urak, idősek, fiatalok. Jó érzés volt köszönni! Persze nem egész nap, de miden nap ott voltak ahol a baj jelentkezett. Hiába! Nagy bajban a magyar mindig összetart! Kár, hogy csak a bajban! Közel 2000 zsákot mozgattunk meg fejenként. Ez nem kevés! tonna súly, de senki sem panaszkodott. Tettük a dolgunkat és jól! Hiába, akkor és ott: A haza minden előtt! Bár mindig, mindenhol és mindenkor így lenne! Amikor végleg befejeztük a munkát, útközben megálltunk a hídon, és akkor volt látható, hogy:...alul a víznek árja, azért a víz az úr!... Hál Istennek nem lett igaza a költőnek! Jó érzéssel, a közös munkánkról beszélgetve, reggeli maradékunkat elfogyasztva tértünk haza kéttornyú falucskánkba, melynek nevét a gáton sokan megtanulták a lovasi polgárőröktől! Akikkel a gáton szívesen fogtak kezet: Sárdi Máté, Simon Róbert, Kovács Károly, Ács Károly, Csillag József, Szabó Miklós, Sólyom István, Bácsi Gyula, Abonyi Gábor. Ha hívnak és várnak, mi megyünk! Abonyi Gábor a gáton rangidős polgárőr
5 Lovasi Hírek Új Bűntető Törvény Könyvet fogadott el az Országgyűlés, amely július 1-től lesz hatályos, vagyis az utána elkövetett bűncselekményeket már aszerint ítélik meg, a büntetéseket aszerint szabják. Július 1-től hatályos az új Btk. Az új törvény szellemiségében és az egyes büntetendő cselekmények meghatározásában tér el a jelenleg hatályos törvénytől. Előtérbe helyezi, kiemelten kezeli a bűntett vagy vétség áldozatát, a sértett védelmét, az erőszak visszaszorítására törekszik. Ezzel összhangban elmondható, hogy szigorúbb, vagyis súlyosabbak a büntetési tételek, a szankciók. Szakmai szempontok érvényesültek, amikor a büntetendő cselekményeket jobban részletezi, pontosítja a jogalkotó, amikor a zárórendelkezésekben egyértelmű és minden cselekménynél azonosan értendő meghatározásokat, minősítéseket fogalmaz meg. A törvény célja az is, hogy az ítélkezés egységesebbé váljon, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek egyformán értelmezzék és minősítsék a cselekményeket. Az alapvető elkövetési formák mellett újak is bekerültek, pl.: kiszolgáltatott személy megalázása (pl.: hajléktalanok bántalmazása), gyermekmunka, bűnszervezetben részvétel, amely eddig minősítő körülmény volt. A tartalom és a megfogalmazás is változott: közlekedés biztonságának veszélyeztetése helyett a közlekedő személyek veszélybe hozása az emberközpontúságot tükrözi. Bővült az elkövetési lehetőségek köre: zaklatás esetében a szexuális indíttatást kiemeli (pl.: főnök beosztott viszonylatában). Megelőző jogos védelem, amit a köznyelv önvédelemként ismer, esetében csak az emberi élet kioltására nem alkalmas eszköz használható. Speciális esete, ha a személy ellen a saját lakásában történik a támadás, és a támadók csoportosan, fegyveresen/ felfegyverkezve, éjjel törnek a sértettre. A kábítószer terjesztők nem, de a fogyasztók eddig kis mennyiség esetén választhatták az elterelés intézményét tárgyalás helyett. Ennek a rendelkezés szerint előfeltétele lesz a hatóságokkal való együttműködés. Külön választották az ittas és bódult állapotban történő vezetést, és nem 5 szükséges a befolyásoltság ténye, maga a fogyasztás elég az eljárás megindításához. Az általános rendelkezések között szerepel: a vagyontárgyak lefoglalásának szorgalmazása, hogy az okozott kár megtérülésére minél nagyobb esély legyen, a büntetési tételek, vagyis a kiszabható büntetések felemelése, az elévülési idő növelése, a minimális 3 év 5 évre nőtt, a legsúlyosabb bűncselekmények esetén (emberölés, rablás, kifosztás, testisértés) a büntethetőségi korhatár 12 éves korra csökkentése, az ittas vezetés 0,8-ról 0,5 véralkohol ezrelékre csökkentése, a 12 éven aluliak ellen elkövetett bűncselekmények szigorúbb megítélése, a lefoglalt dolgok származását a tulajdonosnak kell igazolni, pl.: legális jövedelem nélkül hogyan tett szert értékes tárgyakra. Ezek az újdonságok az eljárásban mindenképpen a nyomozó és ítélkező hatóságok munkáját, a valódi igazságszolgáltatást szolgálják. Stanka Mária r. őrnagy Balatonalmádi Rendőrkapitányság BIO ELEMÓZSIA Bio Zöldség-Gyümölcs, Gabona, Öko és Bio termékek Házhozszállítás 2 hetente szombaton! Tel: 20/ Garantáltan hozamfokozó, vegyszer és műtrágya mentes bioelemozsia@gmail.com Alsóörs és 5 km vonzáskörzetében kiszállítás ingyen! Minimum rendelés Ft és 1 kg/tétel (Zöldség-gyümölcs esetében) Alma akció: 370 Ft/kg BÉRGÉP-KÖLCSÖNZŐ ALSÓÖRS 8226 Alsóörs Gárdonyi G. u. 6. Tel: 20/ ; Kisgép, Utánfutó, Takarítógép bérbeadás Földmunkagépek kezelővel, beton újrahasznosítás WEB: info@bergepkolcsonzo.hu Árak, Árlista, műszaki információk tekintetében keresse WEB oldalunkat, vagy hívjon bizalommal!
6 XV. Lovasi Napok július 5-6. Helyszínek: Lovasi Millenniumi Park, Lovasi Nagy Gyula Galéria Július 5. (péntek) óra: Hegyeshalmi László festőművész kiállítása a Lovasi Nagy Gyula Galériában óra: Csopak Táncegyüttes fellépése a Millenniumi Park óra: XV. Lovasi Napok rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója a Millenniumi Parkban. Ünnepi beszédet mond: Dr. Kontrát Károly a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára óra: Acro Dance (Balatonfüred) fellépése a Millenniumi Park óra: Korda György és Balázs Klári fellépése a Millenniumi Park óra: Utcabál a For-Group zenekarral Július 6. (szombat) óra: Pörköltfőző verseny a Millenniumi Parkban. A versenybe három kategóriában lehet benevezni: sertés-, marha- és vegyespörkölt. Nevezés a helyszínen vagy a weboldalon a Versenyek menüpont alatt óráig: Gyermekprogramok, arcfestés a Gyermekparadicsomban óra: A tulipánná változott királyfi a Mesetarisznya Bábszínház előadásában a Millenniumi Park óra: Lószépségverseny a Lovas Egyesület szervezésében a lovas akadálypályán óra: Főzőverseny eredményhirdetése a Millenniumi Park óra Polgármesterek fogathajtó versenye a lovas akadálypályán óráig: Pónilovaglás a Millenniumi Parkban. Jelentkezés: Nagy Zsanettnél
7 óráig: Vigyázz rám! nagyméretű környezetvédelmi társasjáték a Balatonról a Nők a Balatonért Egyesület részvételével a Millenniumi Parkban, közben környezeti tanácsadás, Balaton játszóház óra: Középkori lovagitorna a Pápai Lovasiskola közreműködésével a lovas akadálypályán óra: Lovas Élet Iskola bemutatója, természetes lóidomítással a lovas akadálypályán óra: Sforzátó Rézfúvós Zenekar örökzöld slágereket ad elő a Milleniumi Park óra: Tihanyi Asszony kórus fellépése a Millenniumi Park óra: Dávid Roland musicalest a Millenniumi Park óra: Zalatnay Sarolta fellépése a Millenniumi Park óra: Pap Kamilla orientális táncbemutatója a Millenniumi Park órától: Utcabál a Búgócsiga együttessel a Millenniumi Park Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Szervező: Lovas Község Önkormányzata Kapcsolattartó: Szendi Péter és A két nap során árusok, boros gazdák és vendéglátósok várják szeretettel az érdeklődőket, ráadásul ökopiacot is tartunk a parkban. Látogassák meg az egészségsátrat; üdítsék fel testüket-lelküket egy kellemes talpmasszázzsal. Lehetőség van kisvonatozásra, így megismerhetik a környék nevezetességeit. Ezúton is köszönjük támogatóinknak, segítőinknek, hogy hozzájárulnak a rendezvény létrejöttéhez, őket a honlapunkon tekinthetik meg.
8 8 Lovasi Hírek Ismét sok induló és jó hangulat a pünkösdi lovas versenyen Május 20-án, 13. alkalommal rendezte meg a Lovas Egyesület a hagyományos pünkösdi díjugrató és fogathajtó versenyét, melyre idén is szép számmal érkeztek versenyzők, és a nézőket is idevonzotta a környék szezonnyitó lovas eseménye. Póni díjugratással kezdődött a nap, melyben hat ifjú versenyző mérte öszsze tudását. Öten hibátlanul teljesítették az alappályát és az összevetést is, így a leggyorsabb - Farkas Boróka Masnival a nemesvámosi Pauer LK-ból - nyerte a versenyt. A nagylovak küzdelmében, kezdő kategóriában (80-90 cm) tizenhét indulóból tizenketten hibátlanul teljesítették a pályát, az összevetésben Berényi Krisztina Mylord nyergében (Balatonszőlősi LK) hibátlan lovaglással, és legjobb idővel nyert Speier Veronika -Lukab és Kránitz Csenge -Szikra előtt. A verseny érdekessége, hogy az első, és a harmadik lovas között csupán 0,5 mp különbség volt. A haladó ketegóriában, ahol már cm-es akadályokat kellett leküzdeniük a lovaknak és lovasoknak, tizenhárom indulóból, összevetés után, egyedüli hibátlan versenyzőként Marton Veronika nyert Kasperrel Kertáról, második Speier Viktória Lukabbal, harmadik Vámosi Lilla Kasusbellivel. A délutáni programban, a fogathajtáson belül akadályhajtásra és vadászhajtásra egyaránt tizennégy kettesfogat, és két egyesfogat nevezett. Az akadályhajtás vonalvezetése talán túlzottan nehéz volt, mivel hibátlanul senkinek nem sikerült teljesíteni a pályát. A kettes fogatoknál Kovács Tamásnak (Balatonalmádi) verőhibája nem volt, csak némi időtúllépése, így ő nyert Leitold Róbert és Penk Gábor előtt. Vadászhajtásban Maurer István (Nemesvámos) ismét nem talált legyőzőre, szoros küzdelemben Szentesi Vajkot és Szőlősi Józsefet utasította maga mögé. Az egyes fogatoknál, mindkét számban Szőke Tamás (Szentkirályszabadja) bizonyult jobbnak Pauer Imrével szemben. Kellemes időben, sikeres versenynapot zártunk, bízunk benne, hogy a következő alkalommal legalább ennyi lovas és néző megtiszteli rendezvényünket. Köszönöm az egyesület tagjainak, a támogatóknak és a versenybíróknak a segítséget, szeptember 15-én ismét várunk mindenkit a lovaspályára. Kis Áron
Jógahétvége Paloznak július 2-4.
Támogatók: Paloznak Község Önkormányzata Paloznaki Szlhegyi Egyesület Jógahétvége Paloznak 2010. július 2-4. Rendezk: Regionális Jóga a Mindennapi Életben Egyesület Érd Paloznaki Civil Egyesület (PaCi)
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
J e g y z ő k ö n y v
9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról
BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ
MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések
Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.
Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;
5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek
VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, 2015. november 28. Időpont: 2015. november
Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00
10:00 KEZDŐ ÜGYESSÉGI VERSENY Kezdő lovasok versenye, ahol különböző ügyességi feladatokat kell időre végrehajtani, minél kevesebb hibával.
NAGYCENKI CSALÁDI LOVAS NAP Helyszín: Gróf Széchenyi István Kastély, Lovas pálya Időpont: 2014. augusztus 9. 09:00 Ünnepélyes Megnyitó 09:15 FUTÓSZÁRAS VERSENY Kezdő gyermek lovasok futószáron mutatják
Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30
Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után
2014. július 10. csütörtök
2014. július 10. csütörtök A vendégdelegációk hivatalos fogadása A résztvevő testvértelepülések bemutatkozása A találkozó programjainak bemutatása A találkozó feladatainak és céljainak megbeszélése Közös
II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP
GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:
Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.
B E S Z Á M O L Ó. a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről. Tisztelt Képviselőtestület!
Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ 9090 Pannonhalma, Bajcsy Zs.u. 25. B E S Z Á M O L Ó a gyermekjóléti szolgálat 2015.évi tevékenységéről Tisztelt Képviselőtestület!
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az előterjesztést
VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Kötélugró Csapatbajnokság Időpont: 2016. december 10. Helyszín: Szolnoki Szent-Györgyi
JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés
Nyílt Kempo Világkupa
E M L É K V E R S E N Y Nyílt Kempo Világkupa Ideje: 2017 március 3-5. INFO: A Világkupán 8 éves kortól vehetnek részt a nevezők. A FULL A és a Kevert Küzdelem szabályrendszerben csak a már 18. életévüket
VERSENYKIÍRÁS. Résztvevő versenyzők: Felső-Dunántúli Fogathajtó Régió versenyzői
VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó
A Gubicza család találkozói, eseményei
A Gubicza család találkozói, eseményei GUBICZA CSALÁDOK ESEMÉNYEI 2006 évben I. Gubicza találkozó Bakonyszentlászló, 2006. augusztus 19. Szervező: Gubicza Ilona 2007 évben Családtörténeti kutatás, nemzetközi
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére
1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének
Tájékoztató. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének április 26-i ülésére
Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2012. április 26-i ülésére 1. 2012. március 31-én rendezték a Békés
Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/
A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban
február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet
XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére
Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Rábacsécsény Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Rábacsécsény, Deák tér 6. 15/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rábacsécsény Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 10-én
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL
BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 DECEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter
SZIGLIGETI HARSONA. Gólya liget. 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám
SZIGLIGETI HARSONA 2016. Április Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XV. évf. 4. szám Kettős ünnepre, faültetésre és névadóra gyűltünk öszsze április 23-án, szombaton délelőtt. Erre az
Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június ) programjáról
Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június 24. 15.00-24.00) programjáról Tervezett program: 15.00 Megemlékezés és emléktáblák koszorúzása a cipőgyár épületénél. Értékőrzés:
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
Csongrád Megyei Lovas Szövetség
Csongrád Megyei Lovas Szövetség Szabadidős lovas rendezvény versenykiírása Helyszín: Sándorfalva Dátum: 2015.augustus. 09. Rendező szervezet neve: Orion Sport És Kulturális Egyesület A versenyhelyszín
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya
VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya {picshadow}{/picshadow} Hagyományõrzõ Cseresznyefesztivál - 2007. június 9-10., Szomolya Noszvajtól nem messze található Szomolya, ahol idén 6. alkalommal kerül megrendezésre
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, június 23.
Sárkányhajó Roadshow 2018 Vásárosnamény, 2018. június 23. A Vásárosnaményi Roadshow állomás Időpont: 2018. június 23. Helyszín: Vásárosnamény Gergelyiugornya Tisza - part Kapcsolattartó: Lévai Csaba Elérhetőség:
XIV. évfolyam - 10. szám 2013. Október II.Furioso Emlékverseny és szakmai nap 2013. szeptember 21. folytatásaz első oldalról Balról a művész úr, aki a kopjafát készítette. Gumis kocsik versenyében Banka
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév
Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen
Tompaháti lovas nap 2011
á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs
Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával
Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Tel: 87/581-230 polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 367- /2015. Előkészítő: dr. Tósoki Csilla ELŐTERJESZTÉS a Képviselő
XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László
Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:
XVII évfolyam - 3 szám 2016 Március Rajzfilmek a '80-as évekből biztos van, amit még nem láttál! március 26 (szombat) 14:00 Kreatív Hobby műhely Programajánló Net-nagyi Folytatódik a számítógép használati
XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny. 2015. április 25. Budapest
XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny 2015. április 25. Budapest Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség GoldStarS Sportegyesület
BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE
2196/1/2011. BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. évi MUNKATERVE Elfogadta: a Társult Képviselő-testület 82/2011. TKt. számú határozatával. Bugac,
Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója
XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!
Eger, április 26.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság
XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,
DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy
DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Devianciák az átlagostól, az uralkodó normáktól, az elvárt és még tolerált magatartási formáktól eltérő viselkedések Fajtái - csavargás -
Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének május 29. (csütörtök) napján órai kezdettel megtartott testületi üléséről.
Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. május 29. (csütörtök) napján 16 30 órai
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Páros és Csapatbajnokság Időpont: 2018.02.10. (Szombat) Helyszín: - Mórahalom,
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az
X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT
2010. X. Gömör Tornai Fesztivál Tornabarakony X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT Tornabarakony 2010. július 30. 1/9 A végleges program a tervezetthez képest az időjárás (árvizek, súlyos esőzések)
BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE
1731/1/2014. BUGAC NAGYKÖZSÉGI ÉS BUGACPUSZTAHÁZA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT TÁRSULT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. évi MUNKATERVE Elfogadta: a Társult Képviselő-testület 77/2014. TKt. számú határozatával. Bugac,
Eger, május 21.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :
Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról
Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Palotási Polgárőr Egyesület Pályázó címe: 3042 Palotás Kossuth út 1. Ügyfél-azonosító: 1004795335 Támogatási
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-3/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. május 24-én 20,00
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve
Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 438/2012. (XII. 20.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2013. január 12-én 10.00 órakor
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli
ELŐTERJESZTÉS. Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 4/ 21- /2015. Tárgy: Vegyes ügyek. ELŐTERJESZTÉS Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő: Szabó László polgármester Az
Aszófő Község Önkormányzat évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Aszófő Község Önkormányzat 2018. évi beszámolója A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Tisztelt Képviselő-testület! A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló többször módosított
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás
2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
VERSENYKIÍRÁS. Császár CAN-B** 1-2-4, CAN-B*-2, CAN-C-1-2, CANP-1-2-4 Y, SZLV
VERSENYKIÍRÁS A versenykiírás célja: A fogatsport tömegbázisának megteremtése, egységes versenyrend és versenyszabályok kialakítása a nagy hagyományokkal rendelkező, rendszeresen megrendezett fogathajtó
2010. december 10 23.
2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek
Meghívó 2012. november 20.
Meghívó Tisztelt Természetjáró, Erdész, Vadász Kolléga! A következő oldalakon olvasható címmel és programmal a TESZ-TeSz 50 éves jubileumát üljük 2012. november 24-25- én. Hívunk, vegyél részt ennek a
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján
A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y
BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.
Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság
A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásában a rendeletalkotásra kijelölt Önkormányzat, Ábrahámhegy Önkormányzata.
4. NAPIREND Ügyiratszám: 2-140-6./2014. ELŐTERJESZTÉS A Zalahaláp Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 13. - i nyilvános ülésére Tárgy: A Tapolca Környéki Önkormányzati Társulás fenntartásában
Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése
Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül
Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években
Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási
Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK
Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa
2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
J e g y z ő k ö n y v
1/2014. szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 20-án az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni u.
Ikt.szám: /2014.
Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének