Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága"

Átírás

1 Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Az erdészeti hatósági ügyfajtákat, -típusokat a oldal tartalmazza, részletes leírással és ismertetéssel. Az ügyekben a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága (továbbiakban: Igazgatóság) Zala megye területén (kivétel Balatongyörök, Cserszegtomaj, Gyenesdiás, Keszthely, Rezi, Vállus, Vonyarcvashegy, Várvölgy, Zalaszántó települések közigazgatási területe) és Vas megyéből két településen (Magyarszombatfa, Velemér közigazgatási területe) bír illetékességgel. Külön fel nem tüntetett esetben az ügyekben az Igazgatóság bír hatáskörrel, az eljárást megindító irat postai úton, az ügyfélszolgálaton ügyfélfogadási időben személyesen, ill. ügyfélkapun keresztül nyújtható be, az ügyek az Igazgatóság általános ügyfélfogadási idejében intézhetők személyesen, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, többször módosított évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) szerinti az általános ügyintézési határidő (30 nap), a rendelkezésre álló nyomtatványok a címről tölthetők le, jelenleg nem vehető igénybe elektronikus program az ügyintézéshez, jelenleg nincs lehetőség időpontfoglalásra, az eljárásban az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló, többször módosított évi XXXVII. törvény (továbbiakban: Evt.) és az Evt. végrehajtásáról szóló, 153/2009. (XI.13.) FVM rendelet (továbbiakban: Vhr.), az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról szóló, többször módosított 40/2010. (IV.15.) FVM rendelet előírásai alkalmazandók, az ügyfelet a Ket. szerinti általános jogok illetik meg és a Ket szerinti kötelezettségek terhelik, ill. ezen jogokat és kötelezettségeket a fent hivatkozott ügytípus-ismertetések részletesen tartalmazzák. Az egyes ügyfajtákhoz, -típusokhoz tartozó ismérvek: Erdő, szabad rendelkezésű erdő nyilvántartásba vétele tulajdonosi hozzájárulás(ok) abban az esetben, ha külön tulajdonosi hozzájárulás is szükséges (ha nem a kérelmező a többségi tulajdonos) Szabad rendelkezésű erdő átminősítése nem szabad rendelkezésű erdővé tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft

2 abban az esetben, ha külön tulajdonosi hozzájárulás is szükséges (ha nem a kérelmező a többségi tulajdonos) Szabad rendelkezésű erdő átminősítése erdővé tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft abban az esetben, ha külön tulajdonosi hozzájárulás is szükséges (ha nem a kérelmező a többségi tulajdonos) Hatósági bizonyítvány kiállítása erdőről, fásításról művelési ág megállapítása céljából az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kérelem (nem kötött formátumú) az ügyintézés határideje: 10 nap az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: a hatósági bizonyítvány ellen fellebbezésnek helye nincs, de az ellenérdekű ügyfél a hatósági bizonyítvány felhasználása szerinti eljárásban bizonyíthatja, hogy a hatósági bizonyítvány tartalma valótlan Erdő rendeltetéseinek megállapítása tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft, alapdíj + 300,- Ft érintett erdőrészletenként abban az esetben, ha külön tulajdonosi hozzájárulás is szükséges (ha nem a kérelmező a kétharmados többséggel rendelkező tulajdonos) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdőterv rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II.4.) FVM rendelet Erdő üzemmódjának megváltoztatása tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft, alapdíj + 300,- Ft érintett erdőrészletenként abban az esetben, ha külön tulajdonosi hozzájárulás is szükséges (ha nem a kérelmező a kétharmados többséggel rendelkező tulajdonos) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdőterv rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II.4.) FVM rendelet Adatszolgáltatás az Országos Erdőállomány Adattárból és a nyilvántartó térképről

3 az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum), személyazonosságot igazoló okmány, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat (ha díjfizetés szükséges) igazgatási szolgáltatási díj: Adattárból, erdőrészletenként hiteles adattári teljes másolat 4.000,- Ft hiteles adattári szemlemásolat 2.000,- Ft nem hiteles adattári teljes másolat 3.000,- Ft nem hiteles adattári szemlemásolat 1.500,- Ft kutatási célra: az MGSZH Erdészeti Igazgatóságának jóváhagyása esetén ingyenes erdészeti nyilvántartó térképről 1:10000 méretarányú másolat (teljes szelvény) 5.000,- Ft 1:20000 méretarányú másolat (teljes szelvény) 7.500,- Ft A4-es méretű, 1:10000 méretarányú másolat (teljes szelvény) 1.000,- Ft egyéb térképi szolgáltatás: ráfordításos alapon, egyedi díjjal kutatási célra: az MGSZH Erdészeti Igazgatóságának jóváhagyása esetén ingyenes letölthető nyomtatványok: Adatszolgáltatás erdőállomány adattárból ill. Ellenszolgáltatás nélküli adatszolgáltatás iránti kérelem Erdőgazdálkodó nyilvántartásba vétele, törlése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum), az ingatlan-nyilvántartásból meg nem ítélhető használati jogosultság esetén a használati jogosultságot igazoló irat (szerződés), földrészlet/alrészlet részterületére vonatkozó kérelem esetén az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatán a kérelmezett terület feltüntetése, erdőgazdálkodói bejegyzéssel nem rendelkező, cégbírósági bejegyzésű szervezet esetén közjegyző által készített, eredeti aláírási címpéldány, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft, kivéve erdőgazdálkodó törlésének kérelmezése esetén, ha a törlési eljárás hivatalból is lefolytatható letölthető nyomtatványok: Erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel, Erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel pótlap Erdőgazdálkodó adatváltozásának átvezetése azonban teljes bizonyító erejű magánokirati (két tanúval) vagy közokirati forma szükséges Adatszolgáltatás erdőgazdálkodói nyilvántartásból az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum), személyazonosságot igazoló okmány, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: földrészletenként

4 hiteles, teljes másolat 4.000,- Ft hiteles szemlemásolat 2.000,- Ft nem hiteles, teljes másolat 3.000,- Ft nem hiteles szemlemásolat 1.500,- Ft letölthető nyomtatványok: Adatszolgáltatás erdőgazdálkodói nyilvántartásból Erdőterv-határozat az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdő fekvése szerinti erdőtervezési körzet tervezési alapelveiről szóló miniszteri rendelet (jelenleg csak a Nagykanizsai erdőtervezési körzetre áll rendelkezésre a 96/2011. (X.17.) VM rendelet), az erdőterv rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II.4.) FVM rendelet Erdőterv módosításának engedélyezése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kérelem megfelelő indoklással (célszerű az Igazgatóságon elérhető formanyomtatványon benyújtani), a Vhr. 21. (3) és (4) bekezdése szerinti mellékletek jogosult erdészeti szakszemélyzeti ellenjegyzéssel, tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: ,- Ft alapdíj ,- Ft érintett erdőrészletenként letölthető nyomtatványok: csak részlegesen, Erdőrészlet leíró lap nyomtatvány kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdő fekvése szerinti erdőtervezési körzet tervezési alapelveiről szóló miniszteri rendelet (jelenleg csak a Nagykanizsai erdőtervezési körzetre áll rendelkezésre a 96/2011. (X.17.) VM rendelet), az erdőterv rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II.4.) FVM rendelet Átalakítási, ill. szálalási terv jóváhagyása az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kérelem, később megjelenő miniszteri rendelet szerinti mellékletek, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: ,- Ft alapdíj ,- Ft érintett erdőrészletenként kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: megjelenésre vár az Evt. vonatkozó végrehajtási rendelete, az erdő fekvése szerinti erdőtervezési körzet tervezési alapelveiről szóló miniszteri rendelet (jelenleg csak a Nagykanizsai erdőtervezési körzetre áll rendelkezésre a 96/2011. (X.17.) VM rendelet), az erdőterv rendelet előkészítésének és a körzeti erdőterv készítésének szabályairól szóló 11/2010. (II.4.) FVM rendelet Erdő telepítésének engedélyezése

5 a Vhr. 25. (1) bekezdése szerinti tartalommal elkészített erdőtelepítési-kivitelezési terv, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + 500,- Ft érintett földrészletenként letölthető nyomtatványok: csak részlegesen, Termőhely-vizsgálati jegyzőkönyv, Erdőrészlet leíró lap nyomtatvány kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól szóló 36/2010. (IV.30.) FVM rendelet Szabad rendelkezésű erdő, ill. fásítás engedélyezése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum), szabad rendelkezésű erdő telepítésének bejelentése esetén a Vhr. 26. (2) bekezdése szerinti egyszerűsített erdőtelepítési-kivitelezési tervdokumentáció, fásítás létesítése esetén tulajdonosi hozzájárulás(ok) (ha nem a bejelentő a bejelentéssel érintett ingatlanok kizárólagos tulajdonosa) és földrészlet/alrészlet részterületére tett bejelentéskor az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatán a tervezett fásítás feltüntetése, ha nem a bejelentő a bejelentéssel érintett ingatlanok kizárólagos tulajdonosa és a kérelem nem teljes földrészletre/alrészletre vonatkozik letölthető nyomtatványok: Bejelentés szabadrendelkezésű erdő létesítésére ill. Bejelentés fásítás létesítésére kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól szóló 36/2010. (IV.30.) FVM rendelet Engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően telepített erdő fennmaradásának engedélyezése az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + 500,- Ft érintett földrészletenként kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól szóló 36/2010. (IV.30.) FVM rendelet Előzetes bejelentés nélkül vagy az erdészeti hatóság bejelentésre tett korlátozó ill. tiltó rendelkezéseivel ellentétesen végrehajtott fásítás, ill. szabad rendelkezésű erdő fennmaradásának engedélyezése az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + 500,- Ft érintett földrészletenként kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti termőhelyfeltárás részletes szabályairól szóló 36/2010. (IV.30.) FVM rendelet

6 Tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum) az ügyintézés határideje: alapesetben 30 nap, 500 hektárnál nagyobb területet érintő bejelentés esetén 45 nap, a bejelentéssel kapcsolatban eljárás indításának szükségessége esetén az eljárás megindításától számított 30 nap letölthető nyomtatványok: Tervezett munkák bejelentése Természetes mag eredetű felújításhoz kapcsolódó véghasználat, valamint szálalás március 31. és szeptember 1. közötti végrehajtásának engedélyezése megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: ,- Ft alapdíj + kérelmezett erdőrészletenként 2.000,- Ft kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdő fekvése szerinti erdőtervezési körzet tervezési alapelveiről szóló miniszteri rendelet (jelenleg csak a Nagykanizsai erdőtervezési körzetre áll rendelkezésre a 96/2011. (X.17.) VM rendelet) Tarvágás erdőfelújítási biztosíték nyújtásához kötése tulajdonosi hozzájárulás(ok), az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + 300,- Ft kérelmezett erdőrészletenként abban az esetben, ha a kérelmet ügyfélkapun benyújtó tulajdoni hányada nem éri el a 25 %-ot az ügyintézés határideje: azonnal Műveleti lapok beküldése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú műveleti lap (kötött formátum) letölthető nyomtatványok: Műveleti lap Végrehajtott erdőgazdálkodási tevékenységek bejelentése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú bejelentés (kötött formátum) letölthető nyomtatványok: Végrehajtott munkák bejelentése

7 Erdészeti szaporítóanyag gyűjtésének engedélyezése megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: ,- Ft alapdíj + kérelmezett erdőrészletenként 2.000,- Ft Cserjék kivágásának engedélyezése vízgazdálkodási elsődleges rendeltetésű erdőben megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett erdőrészletenként 300,- Ft Eljárás jogosulatlan vagy szakszerűtlen erdőgazdálkodás esetén az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: bejelentés (nem kötött formátumú) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírság mértékének és kiszámításának módjáról szóló 143/2009. VII.6.) Korm. rendelet Erdőfelújítási határidők módosítása megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett erdőrészletenként 300,- Ft kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdő fekvése szerinti erdőtervezési körzet tervezési alapelveiről szóló miniszteri rendelet (jelenleg csak a Nagykanizsai erdőtervezési körzetre áll rendelkezésre a 96/2011. (X.17.) VM rendelet) Erdősítés befejezetté nyilvánítása az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú bejelentés (kötött formátum) letölthető nyomtatványok: Tervezett munkák bejelentése Fásításban, ill. szabad rendelkezésű erdőben tervezett fakitermelés bejelentése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú bejelentés (kötött formátum), tulajdonosi hozzájárulás(ok), amennyiben nem a bejelentő a bejelentéssel érintett ingatlanok kizárólagos tulajdonosa, használója, használó által tett bejelentéskor a használati jogviszonyt igazoló irat, ha nem a bejelentő a bejelentéssel érintett ingatlanok kizárólagos tulajdonosa

8 letölthető nyomtatványok: Bejelentés fásításból fakitermelésre ill. Bejelentés szabadrendelkezésű erdőből fakitermelésre Erdővédelmi jelzőlap megküldése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú jelzőlap az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a szükséges dokumentumok jellege és a befogadó szervezet miatt letölthető nyomtatványok: Erdővédelmi jelzőlap Eljárás túlzott vadkárosítás miatt az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: bejelentés (nem kötött formátumú) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló, többször módosított évi LV. törvény és az annak végrehajtásáról szóló, többször módosított 79/2004. (V.4.) FVM rendelet Tisztás, farakodó, erdészeti létesítmény, nyiladék és tűzpászta céljából erdő fátlan állapotban való tartásának engedélyezése megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + erdőrészletenként 300,- Ft Erdő igénybevételének engedélyezése a Vhr. 54. (1) bekezdése szerinti mellékletek, a Vhr. 54. (2) bekezdés szerinti indoklás a kivételesség és a közérdekkel való összhang fennállására, időleges igénybevétel és öt évet el nem érő rendeltetésszerű használat akadályozása esetén az igénybevétel kezdő és végző napjának megadása, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: érvényes elvi igénybevételi engedéllyel rendelkező esetekben: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft érvényes elvi igénybevételi engedéllyel nem rendelkező esetekben: alapdíj + kérelmezett földrészletenkénti díj erdő rendeltetésszerű használatának akadályozása ,- Ft Ft/földrészlet termelésből való kivonás időleges igénybevétel mezőgazdasági művelésbe vonás letölthető nyomtatványok: csak részlegesen, Erdőrészlet leíró lap nyomtatvány Erdő időleges igénybevételére vonatkozó engedély meghosszabbítása

9 megfelelő indoklással, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft Erdő igénybevételére vonatkozó elvi engedély kiadása a Vhr. 57. (1) bekezdése ill. (2) bekezdése szerinti mellékletek, a Vhr. 57. (3) bekezdés szerinti indoklás a kivételesség és a közérdekkel való összhang fennállására, időleges igénybevétel és öt évet el nem érő rendeltetésszerű használat akadályozása esetén az igénybevétel időtartamának megadása, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: alapdíj + kérelmezett földrészletenkénti díj erdő rendeltetésszerű használatának akadályozása ,- Ft Ft/földrészlet termelésből való kivonás időleges igénybevétel mezőgazdasági művelésbe vonás Szabad rendelkezésű erdő mezőgazdasági művelésbe vonására vonatkozó bejelentés az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú bejelentés (kötött formátum), az érintett ingatlan tulajdonosainak és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyonkezelői, földhasználati, haszonélvezeti, használati jog valamint teher jogosultjainak hozzájárulása, részterületére vonatkozó kérelem esetén az ingatlan-nyilvántartási térkép 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatán a kérelmezett terület feltüntetése, kivéve ha az érintett ingatlanok a kérelmező kizárólagos tulajdonában állnak és a kérelem nem teljes földrészletre/alrészletre vonatkozik letölthető nyomtatványok: Bejelentés szabadrendelkezésű erdő mg-i művelésbe vonásáról Felmentés engedély nélkül igénybe vett erdő helyreállítása alól a Vhr. 54. (1) bekezdése szerinti mellékletek, a Vhr. 54. (2) bekezdés szerinti indoklás a kivételesség és a közérdekkel való összhang fennállására, időleges igénybevétel és öt évet el nem érő rendeltetésszerű használat akadályozása esetén az igénybevétel kezdő és végző napjának megadása, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: érvényes elvi igénybevételi engedéllyel rendelkező esetekben: 6.500,- Ft alapdíj + kérelmezett földrészletenként 500,- Ft érvényes elvi igénybevételi engedéllyel nem rendelkező esetekben: alapdíj + kérelmezett földrészletenkénti díj erdő rendeltetésszerű használatának akadályozása ,- Ft Ft/földrészlet termelésből való kivonás időleges igénybevétel mezőgazdasági művelésbe vonás

10 letölthető nyomtatványok: csak részlegesen, Erdőrészlet leíró lap nyomtatvány Erdészeti létesítmények engedélyezésével kapcsolatos eljárások az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kérelem megfelelő indoklással (nem kötött formátumú), a Vhr. 4. (1) bekezdése ill. 6. -a szerinti mellékletek, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: erdészeti magánút 60.00,- Ft alapdíj ,- Ft/kilométerenként erdészeti magánút műtárgyának önálló engedélyezési eljárása ,- Ft alapdíj épített közelítő nyom ,- Ft alapdíj ,- Ft/kilométerenként egyéb létesítmény 6.500,- Ft alapdíj ,- Ft/kilométerenként Eljárás az erdőlátogatási, ill. a tűzgyújtás szabályait megszegővel szemben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: bejelentés (nem kötött formátumú) Eljárás az erdei haszonvételek gyakorlásának előírásait megszegővel, falopást elkövetővel szemben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: bejelentés (nem kötött formátumú) Lovaglásra, kerékpár-, ill. járműközlekedésre használható út kijelölése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: megfelelő indoklással ellátott kérelem (nem kötött formátumú) a kijelölésre kérelmezett út egyértelmű megjelölésével (szükség esetén térképen való beazonosítható feltüntetésével), az érintett erdőgazdálkodók (erdőgazdálkodó hiányában az erdő tulajdonosainak) hozzájáruló nyilatkozata, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj: 6.500,- Ft alapdíj ,- Ft kilométerenként, kivéve, ha a kérelmező egyben az érintett erdők erdőgazdálkodója Lovas, kerékpáros, ill. járműtechnikai sportverseny engedélyezése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: megfelelő indoklással ellátott kérelem (nem kötött formátumú) a megvalósításhoz szükséges terület egyértelmű megjelölésével (szükség esetén térképen való beazonosítható feltüntetésével), az érintett erdőgazdálkodók (erdőgazdálkodó hiányában az erdő tulajdonosainak) hozzájáruló nyilatkozata, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetését igazoló bizonylat igazgatási szolgáltatási díj:

11 lovas és kerékpáros technikai sportverseny ,- Ft egyéb jármű technikai sportverseny ,- Ft, kivéve, ha a kérelmező egyben az érintett erdők erdőgazdálkodója Erdő látogatásának korlátozására vonatkozó bejelentés az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: megfelelő indoklással ellátott kérelem (nem kötött formátumú) Mezőgazdasági területek erdősítésének támogatása hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: 73/2011. (IV.29.) MVH Közlemény szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához postai úton, május 1-től június 30-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) letölthető nyomtatványok: D Támogatási kérelem Főlap ( honlapon) D Támogatási kérelem Betétlap ( honlapon) G Ügyfél regisztrációs adatlap ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 88/2007. (VIII.17.) FVM rendelet 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyintézést segítő útmutató: 73/2011. (IV.29.) MVH Közlemény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik A kifizetési kérelemmel kapcsolatban: az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: a 88/2007. (VIII.17.) FVM rendelet 12. (6) bekezdése szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig, a kapcsolódó iratokat pedig a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához kell június 9-ig eljuttatni

12 kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a támogatás feltételeit, rendjét és összegét a 88/2007. (VIII.17.) FVM rendelet szabályozza Mezőgazdasági területek erdősítésének támogatása NVT (Nemzeti Vidékfejlesztési Terv) keretében indult erdősítések esetében A 2004-től 2006-ig terjedő időszakban kérelmezett és jóváhagyott erdőtelepítések kifizetési kérelmét a támogatási határozattal összhangban minden évben az egységes kérelem részeként igényelni kell. hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 132/2004. (IX.11.) FVM rendelet 22/2011. (III.25.) VM rendelet 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyintézést segítő útmutató: 65/2011. (IV.7.) MVH Közlemény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik Erdő-környezetvédelmi intézkedések, támogatások hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) október 1-től november 30-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 124/2009. (IX.24.) FVM rendelet (továbbiakban: EKV rendelet) 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet

13 MVH eljárási törvény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik A kifizetési kérelemmel kapcsolatban: az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: az EKV rendelet szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig, a kapcsolódó iratokat pedig a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához kell eljuttatni az EKV rendeletben megadott időpontokig letölthető nyomtatványok: EKV munkanapló ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a támogatás feltételeit, rendjét és összegét a 124/2009. (IX.24.) FVM rendelet szabályozza Erdőszerkezet-átalakítás végrehajtásának támogatása hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: - az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) október 1-től november 30-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 139/2009. (X.22.) FVM rendelet (továbbiakban: ESZÁ rendelet) 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik A kifizetési kérelemmel kapcsolatban: az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: az ESZÁ rendelet 6. (5) bekezdése szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig, a kapcsolódó iratokat pedig a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához kell június 9-ig eljuttatni kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a támogatás feltételeit, rendjét és összegét a 139/2009. (X.22.) FVM rendelet szabályozza

14 Agrár-erdészeti rendszerek létesítésének támogatása hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: 74/2011. (IV.29.) MVH Közlemény szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához postai úton, május 1-től június 30-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) letölthető nyomtatványok: D Támogatási kérelem Főlap ( honlapon) D Támogatási kérelem Betétlap ( honlapon) G015D Blokktérkép-igénylő lap ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 46/2009. (IV.16.) FVM rendelet (továbbiakban: AE rendelet) 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik A kifizetési kérelemmel kapcsolatban: az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: az AE rendelet 10. (2) és (3) bekezdése szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig, a kapcsolódó iratokat pedig a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához kell június 9-ig eljuttatni kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a támogatás feltételeit, rendjét és összegét a 46/2009. (IV.16.) FVM rendelet szabályozza Erdészeti potenciál helyreállításának támogatása Normatív, vissza nem térítendő EMVA támogatás igényelhető az erdőt ért természeti katasztrófa (tűzkár, széltörés, stb.) következtében kialakult erdőfelújítási kötelezettség vagy erdőfelújítási kötelezettség alatt álló erdősítésben történt természeti katasztrófa (50% feletti mennyiségi kár) esetén a keletkezett kár felszámolására és a másodlagos károk kialakulásának megelőzésére. Egy ügyfél egy évben csak egy támogatási kérelmet nyújthat be erdészeti igazgatóságonként. Jóváhagyott kérelem esetén a vállalt kötelezettség végrehajtását követően egy alkalommal az egységes kérelem részeként, elektronikus úton (ügyfélkapu) kell igényelni a támogatás kifizetését. hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága

15 az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: 166/2011. (X.21.) MVH Közlemény szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához postai úton, november 1-től november 30-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) letölthető nyomtatványok: D1500 Támogatási kérelem Főlap ( honlapon) D Támogatási kérelem Betétlap ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 32/2008. (III.27.) FVM rendelet (továbbiakban: EP rendelet) 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyintézést segítő útmutató: 166/2011. (X.21.) MVH Közlemény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik A kifizetési kérelemmel kapcsolatban: az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: EP rendelet 8. (3) bekezdése szerinti dokumentumok az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján ( elektronikus ügyintézés keretében (ügyfélkapu szükséges hozzá) április első felétől május 16-ig, a kapcsolódó iratokat pedig a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához kell június 9-ig eljuttatni kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: a támogatás feltételeit, rendjét és összegét a 32/2008. (III.27.) FVM rendelet szabályozza Erdőfelújítás támogatása hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: a 102/2008. (VIII.8.) FVM rendelet (továbbiakban: EF rendelet) 2. sz. melléklete az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához postai úton, november 15-től december 15-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) letölthető nyomtatványok: EF rendelet 2. sz. melléklete ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 102/2008. (VIII.8.) FVM rendelet

16 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik Nemzeti hatáskörben végzett erdőtelepítések támogatása Normatív támogatás igényelhető a május 31-ét megelőzően telepített erdők esetében az erdőtelepítés befejezéséig és a befejezést követő 10. évig az erdőnevelési munkákra. A támogatási jogosultság alapját az erdőnevelési munkák kivételével az erdészeti hatóság által tartott erdősítési műszaki átvételen készült jegyzőkönyv képezi, melynek tartalma határozza meg, hogy az adott évben az adott erdőrészletre igényelhető támogatás vagy nem. Egy ügyfél egy évben csak egy támogatási kérelmet nyújthat be erdészeti igazgatóságonként. A támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek minősül, így külön kifizetési kérelem benyújtására nincs szükség. hatáskörrel bíró szerv: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ténylegesen eljáró szerv: Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága az ügyintézéshez szükséges dokumentumok: a 122/2007. (X.19.) FVM rendelet (továbbiakban: ET rendelet) melléklete az eljárást megindító irat benyújtásának módja: a Zala Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóságához postai úton, november 15-től december 15-ig az ügyintézés határideje: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló, többször módosított évi XVII. törvény (továbbiakban: MVH eljárási törvény) szerinti általános ügyintézési határidő (három hónap) letölthető nyomtatványok: ET rendelet melléklete ( honlapon) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: 122/2007. (X.19.) FVM rendelet 23/2007. (IV.17.) FVM rendelet 256/2007. (X.4.) Kormányrendelet MVH eljárási törvény az ügyfelet megillető jogok és terhelő kötelezettségek: az ügyfelet a Ket. és az MVH eljárási törvény szerinti jogok illetik meg, ill. kötelezettségek terhelik (Lágy- ill. fásszárú) energetikai ültetvények támogatása Jelenleg ezen támogatások nem igényelhetők. A támogatások feltételeit, rendjét és összegét 71/2007. (VII.27.) FVM rendelet ill. a 72/2007. (VII.27.) FVM rendelet szabályozza. Erdészeti szakszemélyzet, jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vétele az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kitöltött, előírt formátumú kérelemnyomtatvány (kötött formátum), az előírt iskolai végzettséget igazoló okirat másolata, jogosult erdészeti szakszemélyzeti kérelem esetén az előírt szakmai gyakorlatot igazoló iratok, 3x4 cm méretű fénykép igazgatási szolgáltatási díj: nyilvántartásba vételi eljárás 6.500,- Ft szolgálati igazolvány kiadása 5.500,- Ft

17 szolgálati jelvény kiadása 4.000,- Ft letölthető nyomtatványok: Szakszemélyzet bejelentkezés nyomtatvány kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vételének és nyilvántartásból való törlésének, továbbképzésének, szolgálati tevékenységének részletes szabályairól szóló, valamint az erdészeti hatósági és igazgatási feladatokat ellátó személyek szolgálati tevékenységének egyes szabályairól szóló 71/2010. (V.13.) FVM rendelet Erdészeti szakszemélyzet, jogosult erdészeti szakszemélyzet törlése az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: kérelem (nem kötött formátumú) kapcsolódó jogszabályok jegyzéke: az erdészeti szakszemélyzet és a jogosult erdészeti szakszemélyzet nyilvántartásba vételének és nyilvántartásból való törlésének, továbbképzésének, szolgálati tevékenységének részletes szabályairól szóló, valamint az erdészeti hatósági és igazgatási feladatokat ellátó személyek szolgálati tevékenységének egyes szabályairól szóló 71/2010. (V.13.) FVM rendelet

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban

-Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a pont alá tartozó eljárásokban A 63/2012 (VII. 2.) VM rendelet alapján 15. ERDÉSZETI HATÓSÁGI ELJÁRÁSOK DÍJTÉTELEI 15.1. Helyszínelést nem igénylő eljárások 15.1.1. Alapdíj -Erdőterv határozat kiadása kérelemre induló eljárásban -a

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága... 4

Tartalomjegyzék. Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága... 4 Tartalomjegyzék Veszprém Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága... 4 Önerdősülés nyilvántartásba vétele az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 11.

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 54. szám 12857 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 54. szám 12857 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 40/2010. (IV. 15.) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének részletes szabályairól Az erdőről,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 99/2014. (VI.20.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete

A vidékfejlesztési miniszter. rendelete A vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014. (V.26.) számú KÖZLEMÉNYE az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2014.

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya

1. Értelmezõ rendelkezések. 2. A támogatás jellege és tárgya MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 51. szám 8813 A vidékfejlesztési miniszter 41/2012. (IV. 27.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdõterületeken történõ gazdálkodáshoz

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 150/2012.

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter../... (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter./.... (..) VM rendelete a nemzeti hatáskörben nyújtott egyes erdészeti támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2013.

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX. 21.) számú KÖZLEMÉNYE az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 149/2012. (IX.

Részletesebben

.../2010. (...) FVM rendelet

.../2010. (...) FVM rendelet .../2010. (...) FVM rendelet az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásról Tájékoztatás és

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség

ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség 6. Napirend Tisztelt képviselő-testület! ELŐ TERJESZTÉS Pályázati lehetőség Csizmár Gábor bánki lakos a tó feletti önkormányzati parkerdőben kiépíthető tanösvény és kilátóhely létesítésének gondolatával

Részletesebben

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek 2.2.1 Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)

Részletesebben

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban

8. a mezõgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban 13614 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 62. szám 7. a támogatás igénybevételével megvásárolni tervezett gép, berendezés 7.1. gépkatalógus szerinti 8 jegyû gépkódja 7.2. beszerezni tervezett darabszáma

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 182. szám 79771 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 101/2013. (XI. 4.) VM rendelete egyes borászati és egyéb agrártámogatási tárgyú miniszteri

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző

Részletesebben

Földhivatali szolgáltatások

Földhivatali szolgáltatások Földhivatali szolgáltatások 1. Betekintés a tulajdoni lap tartalmába: Az ingatlan-nyilvántartásba való betekintés céljából az érintett tulajdoni lap tartalmát számítástechnikai eszközzel, olvasható formában

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről

Részletesebben

Segédlet. Általános tudnivalók

Segédlet. Általános tudnivalók Segédlet az árutermő, törzs- és kísérleti borszőlőültetvény telepítési-, pótlási-, illetve fajtaváltásiengedély kérelemhez kapcsolódó a 37/2012. (III. 8.) MVH Közleményben rendszeresített, a 178/2012.

Részletesebben

Város Polgármestere. Tájékozató. az önkormányzati tulajdonú erdő művelési ágú ingatlanokról

Város Polgármestere. Tájékozató. az önkormányzati tulajdonú erdő művelési ágú ingatlanokról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/124, 125, 133 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám: Tárgy: Ügyintéző:

Részletesebben

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma

A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 166. szám 21405 1. melléklet a 71/2015. (XI. 3.) FM rendelethez A változásvezetési eljárás megindítására irányuló kérelem adattartalma 1. Az ügyfél azonosítására vonatkozó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala és az illetékességi területén működő járási földhivatalok

Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala és az illetékességi területén működő járási földhivatalok Veszprém Megyei Kormányhivatal Földhivatala és az illetékességi területén működő járási földhivatalok 1. Közszolgáltatás megnevezése: Ingatlanügyi hatósági ügyek intézése első fokon az ingatlan fekvése

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

Hatályos: 2014.04.12

Hatályos: 2014.04.12 Hatályos: 2014.04.12 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához

Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély

Részletesebben

Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály

Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály 1. Földművelésügyi Osztály Sorszám Adatbázis 1. Őstermelői Őstermelői igazolványok igazolvánnyal rendelkező személyek 2. Családi Családi gazdaságok gazdaságok személyi és területi a kezelése 3. Halászati

Részletesebben

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók!

Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Tisztelt Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók! Az ÚMVP Monitoring Bizottságának Erdészeti Albizottsága 2013. február 19-én ülésezett. Az itt elhangzott előadások között az MVH részletes tájékoztatást

Részletesebben

Erdőterv módosítás. 2. A kérelem benyújtásának módja (ideje, helye, módja) és a csatolandó iratok

Erdőterv módosítás. 2. A kérelem benyújtásának módja (ideje, helye, módja) és a csatolandó iratok Erdőterv módosítás 1. Az eljáró hatóság megnevezése, illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztály, a földművelésügyi hatósági

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről

71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=a0700071.kor HATÁLYOS: 2009.01.25. 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet a fás szárú energetikai ültetvényekről A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások igényléséről A Mezőgazdasági

Részletesebben

Új erdőtörvény. Kiss János Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

Új erdőtörvény. Kiss János Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Új erdőtörvény Kiss János Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti erdőprogram 2006-2015 A Nemzeti Erdőprogram egy országosan elfogadott, az ágazatok közötti tervezési folyamat eredményeként

Részletesebben

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Dr. Varga Tamás igazgató Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Környezetünk legösszetettebb

Részletesebben

Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése

Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése Jogosult erdészeti szakszemélyzet általános továbbképzése 2016. szeptember 20-21. Evt. hatálya, alapfogalmai és az erdőgazdálkodói nyilvántartás A törvény hatálya Nem terjed ki arborétum közpark Jegyzék

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza Ügytípus Elvi építési, építési, bontási, használatbavételi, rendeltetésváltozási, fennmaradási engedélyezési, továbbá az azokkal összefüggésben keletkezett ellenõrzési és kötelezési ügyek Az ügyet intézõ

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 40/2013. (II.12.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igényléséről Jelen közlemény az Európai Mezőgazdasági

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

1. Egységes területalapú támogatás. 2. Különleges tejtámogatás. 3. Záró rendelkezés

1. Egységes területalapú támogatás. 2. Különleges tejtámogatás. 3. Záró rendelkezés M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 134. szám 22661 A vidékfejlesztési miniszter 107/2012. (X. 11.) VM rendelete az egységes területalapú támogatás, valamint a különleges tejtámogatás összegének megállapításáról

Részletesebben

AZ INGATLANNYILVÁNTARTÁS ALAPJAI

AZ INGATLANNYILVÁNTARTÁS ALAPJAI AZ INGATLANNYILVÁNTARTÁS ALAPJAI Az ingatlan-nyilvántartási eljárás az ingatlannal kapcsolatos jogok bejegyzésére és tények feljegyzésére, illetve az ingatlan és a jogosultak adataiban bekövetkezett változások

Részletesebben

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN

ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ERDÕGAZDÁLKODÁS A DARÁNYI IGNÁC TERVBEN ADarányi Ignác Terv a Nemzeti Vidékstratégia 2012-2020 végrehajtási programja. A

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet

71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet 71/2008. (VI. 3.) FVM rendelet a szőlőtermelési potenciálra, a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és - átállítására vonatkozó szabályozásról szóló 7/2007. (I. 30.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági,

Részletesebben

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NAGYKANIZSAI JÁRÁSI HIVATALA KORMÁNYABLAK OSZTÁLY Ügy megnevezése és ismertetése: Útlevél kiállítása Az eljáró ügyintéző az arcképmás, aláírás, és ujjnyomat felvételezését a

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

5. E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti.

5. E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5685 A vidékfejlesztési miniszter 24/2011. (III. 28.) VM rendelete egyes nemzeti hatáskörben nyújtott állami támogatásokról szóló miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

Kitöltési útmutató. - Szaktanácsadás és a szakképzés jogcím tekintetében csak jogutódlás lehetséges.

Kitöltési útmutató. - Szaktanácsadás és a szakképzés jogcím tekintetében csak jogutódlás lehetséges. 2. számú melléklet Kitöltési útmutató a Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem egyes ÚMVP és HOP beruházási jogcímek esetében c. formanyomtatvány kitöltéséhez Fontos tudnivalók:

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. - mezőgazdasági termelőszervezethez, illetve újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezeteket

TÁJÉKOZTATÓ. - mezőgazdasági termelőszervezethez, illetve újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezeteket TÁJÉKOZTATÓ Megjelent a 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP )

Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP ) Az erdei ökoszisztémák ellenálló képességének és környezeti értékének növelését célzó beruházások (VP5-8.5.1-16) A pályázat célja a magasabb természetességi állapotú erdők és ezáltal jobb ellenálló képességű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

Erdészeti szakszemélyzet nyilvántart és

Erdészeti szakszemélyzet nyilvántart és Erdészeti szakszemélyzet nyilvántart ntartása, nyilvántart ntartásból l való törlése és tevékenys kenységének, nek, továbbk bbképzésének szabályai NÉBIH Erdészeti Igazgatóság Erdőfel felügyeleti és s Erdővédelmi

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

32/2008. (III. 27.) FVM rendelet

32/2008. (III. 27.) FVM rendelet 1 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól A mezőgazdasági,

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási

Részletesebben

alapján a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/51. szám Értelmezõ rendelkezések

alapján a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/51. szám Értelmezõ rendelkezések 2496 MAGYAR KÖZLÖNY 2008/1. szám Értelmezõ rendelkezések 2. A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 32/2008. (III. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető

Részletesebben

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

SEGÉDLET. Általános tudnivalók SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-02

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2

TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 2 2. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAÜGGYEL KAPCSOLATOS KÖZIGAZGATÁSI FELADATOKRÓL... 5 1. TÁJÉKOZTATÓ A MUNKAVÉDELEMMEL KAPCSOLATOS

Részletesebben

2013. október 4. Galambos Annamária

2013. október 4. Galambos Annamária Az ÚMVP 2007-2013 jelenlegi állása, 2014-ben megnyíló erdészeti jogcímek 2013. október 4. Galambos Annamária Agrárfejlesztési Főosztály Az ÚMVP erdészeti jogcímeinek 2007 2013 as felhasználása (forrás:

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I.

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. IKTATÓ BÉLYEGZŐ HELYE A vékony vonallal bekeretezett rovatokat a kérelmező vagy a nevében eljáró képviselő tölti ki. A kérelem kitöltésével kapcsolatban a kérelmező/

Részletesebben

38298 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 183. szám

38298 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 183. szám 38298 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 183. szám A Kormány 429/2012. (XII. 29.) Korm. rendelete a földhasználati nyilvántartás részletes szabályairól szóló 356/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

év (Az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év március 20-áig kell a kincstár részére eljuttatni.)

év (Az adatszolgáltatást a tárgyévet követő év március 20-áig kell a kincstár részére eljuttatni.) M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 161. szám 68153 4. melléklet a 43/2013. (X. 1.) NGM rendelethez A gyámhatóság adatszolgáltatása a 7. vagy 14. életévük betöltésének napján rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA

ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA Azok a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemélyek, akik a saját gazdaságában a meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet

Részletesebben

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.)

az eljárást megindító irat benyújtásának módja (helye, ideje) ügyfélfogadás ideje postai úton (3301 Eger, Pf.: 253.) ügy fajtája/ típusa Hatáskörrel rendelkező szerv Hatáskör átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv Az eljáró szerv illetékességi az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok i illetékek (igazgatási

Részletesebben

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet

28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 1. oldal 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám

26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26414 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám A Miniszterelnökséget vezető miniszter 12/2014. (XII. 30.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló

Részletesebben

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni?

5. sz. melléklet. 1. Ki jogosult kifizetési kérelmet beadni? 5. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján az Európai Unió által társfinanszírozott mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól

Részletesebben

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak

Részletesebben

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás

Ügytípus tájékoztató. általános igazgatás Ügytípus tájékoztató általános igazgatás Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1., tel.: (48) 574-140, fax: (48) 574-149 Ügyfélfogadás rendje: hétfő szerda péntek 13-16

Részletesebben