Ízek, Vizek, Színek KULTURÁLIS KAVALKÁD A GYÓGYVÍZ VÁROSÁBAN, BÜKÖN
|
|
- Bence Varga
- 3 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Ízek, Vizek, Színek KULTURÁLIS KAVALKÁD A GYÓGYVÍZ VÁROSÁBAN, BÜKÖN BORITO A Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár és a Bükfürdő Thermal & Spa évi rendezvényei
2 ÁPRILIS Termelői piac megnyitó KÖSZÖNTŐ Szeretettel várjuk Bükön, Bükfürdőn a sokoldalú, 2022-ben jubiláló fürdővárosban, ahol a test és a lélek mellett a szellem is feltöltődik. Bük, Bükfürdő jubileumok egész sorát ünnepli ebben az évben. A gyógyvíz feltörését, a fürdő megnyitását, a település három részének egyesítését, várossá avatását, a településhez ezer szállal kötődő és Bükön eltemetett reformkori politikus Felsőbüki Nagy Pál születésének és halálának évfordulóját is. A Kultúr Wellness Büki Kultúr Kúra programsorozat a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár és az idén 60 esztendős Bükfürdő Thermal & Spa közös szervezésében valósul meg. A rendezvények minden generáció számára nívós kikapcsolódást kínálnak. Merüljenek el a hagyományőrző rendezvényeink színes forgatagában, ünnepeljék velünk a város neves napjait, kóstolják meg régiónk ízeit és lubickoljanak gazdag zenei kínálatunk hullámaiban. ÉLD ÁT, ÉLD MEG BÜKFÜRDŐT! Tóth Tamás Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár intézményvezető Gyógy-Bor-Tér-Zene koncertek: Marching Jazz Band M.É.Z. ír-skót népzene Minden pénteken termelői kóstoló a 60 éves Büki Gyógyfürdőben Helyszín: Bükfürdő Thermál & Spa ÁPRILIS Kiscsillag, Jóvilágvan, Meg Egy Cukorka koncert Belépő elővételben: Ft, a koncert napján: Ft ÁPRILIS Ki nevet a végén? társasjáték nap Helyszín: Büki MSK Könyvtár ÁPRILIS XII. Sok-szín-Feszt 15:00 Körmendi Kastélyszínház Társulat Humorrózsák Trunkó Barnabás Dácia Gyógyszertárban bohózat Szilágyi György Hófehérke és a hét elgyötört törpe 16:00 Vasvári Játékszín Csengey Dénes: A Tejút Lovasa 17:30 Sok-szín-pad Társulat Grimasz(k)ok 18:30 Fesztiválzárás A részvétel ingyenes! Helyszín: Büki MSK Színházterem
3 ÁPRILIS Ünnepi műsor a Magyar Költészet Napja alkalmából Tenger-szemben Kelemen Zoltán és Varga Richárd előadói estje. A részvétel ingyenes! Helyszín: Büki MSK Színházterem ÁPRILIS 11. A könyvtár költészet napi kísérő programjai Ablakversek - a könyvtár ablakaiban megjelenő óriás idézetek Múlt-kori poéma, avagy sztorizik a poéta (vagy mi) régi vers vidáman vagy érdesen, búsan vagy rémesen, filmen vagy élőben elsztorizva, s aki hallja, fejtse meg, küldje el! (online megjelenés a könyvtár közösségi oldalán) ÁPRILIS 13. A tavaszi tanítási szünetben animációs programok a 60 éves Büki Gyógyfürdőben ÁPRILIS Termelői piac Gyógy-Bor-Tér-Zene koncert: Peltzer Géza (harmonika) Húsvéti kézműves foglalkozás Helyszín: Bükfürdő Termál körúti park (Apartman Hotel parkolója melletti füves terület) Minden pénteken termelői kóstoló a 60 éves Büki Gyógyfürdőben ÁPRILIS Gyógy-Bor-Tér-Zene koncert Berki Vonósnégyes klasszikus zene, közismert dallamok Helyszín: Bükfürdő - Termál körúti park (Apartman Hotel parkolója melletti füves terület) ÁPRILIS Punanny Massif koncert Vendég: Veni Belépő elővételben: Ft, a koncert napján: Ft MÁJUS Büki Majális Vidámpark, kézműves foglalkozás, játszóház. Gyógy-Bor-Tér-Zene koncertek: Pannon Cigányzenekar kamaraegyüttese, Big Mouse Band. Jótékonysági főzés büki civil szervezetekkel és baráti társaságokkal. MÁJUS Csider Sándor Forrás c. verseskötetének bemutatója Helyszín: Büki MSK Könyvtár MÁJUS 22. Répcementi Férfikar ünnepi kórustalálkozója Helyszín: Büki MSK Színházterem MÁJUS 28. Vas Megyei Tűzoltó Találkozó és Tűzoltó Nap Büki Gyermeknap Családi program 100 Folk Celsius koncert 3. parkolója Gyermeknap a 60 éves Büki Gyógyfürdőben: kincskeresés
4 JÚNIUS 5. Térzene a 60 éves Büki Gyógyfürdőben A kicsengetéstől július 15-éig ingyen fürdőzhet minden kitűnő tanuló diák (6 18 év) a Büki Gyógyfürdőben! JÚNIUS 25. Szent Iván-éj Vakáció parti és tüzes-zenés esti fürdőzés a 60 éves Büki Gyógyfürdőben, Évfordulós kiállítás 8. Roma Gasztronómiai Fesztivál JÚLIUS 9. XXXI. Aratóünnep Ünnepi szentmise a Szent Kelemen Plébániatemplomban Ünnepélyes megnyitó Felvonulás hintókkal, lovas kocsikkal, kézi kaszás aratóbemutató Folklórműsor a Bagi Muharay Elemér Hagyományőrző Néptáncegyüttes közreműködésével Sztárvendég Aratóbál a Spontán Együttessel Kézműves vásár, kézműves- és történelmi játszóház, TOMA és Csapata történelmi játszóháza 20 éve barátságban fotókiállítás az Atriumban
5 JÚLIUSBAN Büki tekergő Kerékpártúra büki nevezetességek érintésével az újonnan megépült kerékpárutakon. A kerékpártúra résztvevőit kedvezményes fürdőbelépővel várja a 60 éves Büki Gyógyfürdő. A pontos időpontot keresse a következő weboldalakon: JÚLIUS Strandok Éjszakája Hétvége Intermezzo Latin Club M.É.Z. ír népzenei koncert sztepp-tánc show-val, az Erin táncegyüttessel Strandok Éjszakája a 60 éves Büki Gyógyfürdőben Carson Coma koncert AUGUSZTUS 6. Horvát Nemzetiségi Nap A tervezett kulturális program: Játszóház, családi programok, gasztrobemutató 16:30 Horvát nyelvű szentmise Bemutatja: Németh Antal kanonok, tb. esperes, Kópháza. Közreműködik: Danica Horvát Énekkar Bük, Židanske Zvijezdice gyermekcsoport, Horvátzsidány Helyszín: Bük Szent Kelemen Plébániatemplom 17:30 Kulturális műsor művészeti csoportok részvételével. A rendezvényt megnyitja: Popovits Ferencné Bük Város Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Dr. Németh Sándor Bük Város polgármestere Ünnepi beszédek, énekkarok és táncegyüttesek bemutatkozása Koprive koncert Bál, zenél a Pinka Band zenekar Bővebb információkat keresse weboldalainkon!
6 AUGUSZTUS éve város Bük ünnepi programsorozat Anima Sound System és 30Y koncert Pannon Cigányzenekar és az Orfeum Vándorszínpad műsora Tűzijáték Neoton koncert Államalapító Szent István királyunk és az Új Kenyér ünnepe Helyszín: Büki Közös Önkormányzati Hivatal (9737 Bük, Széchenyi u. 44.) Bükfürdő 60 Jubileumi ünnepség és éjszakai fürdőzés, koncert, DJ Bükieknek 60 százalék kedvezmény a 60 éves fürdőbe szóló teljes árú fürdőbelépőre. SZEPTEMBER 8. Petőfi emlékév nyitórendezvénye Szerelmem Júlia 175 éve ( ) házasodott össze Szendrey Júlia és Petőfi Sándor zenés verses előadóest dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel és a Weöres Sándor Színház művészeivel. Helyszín: Büki MSK Színházterem SZEPTEMBER Családi délelőtt Robot(oljunk)! interaktív családi délelőtt, ArTeC robotok építése Ki nevet a végén? Társasjáték nap Helyszín: Büki MSK Könyvtár, Előtér OKTÓBER 1. Szent Mihály-napi Civil Forgatag Időtálló ízek új köntösben főzőverseny a büki recepteskönyv alapján. Hagyományok és modernitás: az Ablánc néptánccsoport, a Keltike népdal együttes, a Tavaszi Szél citerazenekar és a Poppies énekegyüttes műsora Helyszín: Büki MSK Az őszi tanítási szünetben animációs programok a 60 éves Büki Gyógyfürdőben OKTÓBER 3 8. Országos Könyvtári Napok egy hetes könyvtári programsorozat Akik tollat fogtak Répce-vidék költőinek antológiája irodalmi est Emojikkal mondom el! állatos/könyves rejtvény nem csak kamaszoknak Kuckózz be! retro diafilmvetítés Mocorgó baba-mama foglalkozás Ki nevet a végén? társasjáték nap Könyvturkáló Milyen volt?...amikor megnyílt a büki fürdő fedett fürdője?...amikor megnyílt Bük első (Hotel Bük, mai Levendula Hotel) és második (a SZOT Szálló, a mai Hotel Répce) szállodája? Régi fotókat keresünk, várunk! Helyszín: Büki MSK Könyvtár OKTÓBER 22. Szivárvány Gyermek Néptánc Fesztivál A részletes programot keresse weboldalainkon! Helyszín: Büki MSK Sportcsarnok
7 OKTÓBER 23. Ünnepi megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulója alkalmából Helyszín: Városháza és parkja (9737 Bük, Széchenyi u. 44.) NOVEMBER 19. Torkoskodás a Torkos soron kisfarsangon Helyszín: Bük Koczán-ház Férfinap a 60 éves Büki Gyógyfürdőben NOVEMBER Családi délelőtt Robot(oljunk)! interaktív családi délelőtt, ArTeC robotok építése Ki nevet a végén? társasjáték nap Helyszín: Büki MSK Könyvtár, Előtér NOVEMBER 27., DECEMBER 4., 11., 18. Büki Advent A részletes programot keresse weboldalainkon! DECEMBER 7. Büki Regőstalálkozó DECEMBERBEN Mesélő képeslapok - kiállítás büki képeslapokból
8 JANUÁRTÓL-DECEMBERIG Évfordulók Idén is sok-sok híresség író, költő, sportoló, színész, politikus, büki vonatkozású személy stb. születésére, halálára vagy éppen jeles alkalomra emlékezhetünk. A Büki Városi Könyvtár közösségi oldalán indított online évfordulós játékában havonta feladvány jelenik meg. Öt helyesen megoldott feladványt követően ajándékok találnak gazdára. ÁPRILIS OKTÓBER Büki séták - havonta 1 alkalommal egy-egy helyszín/épületek/ korszakok/emlékművek megismerése vezetéssel. ÁPRILIS DECEMBER Minden hónap első hétfőjén ingyenes fürdőbejárás: ismerjék meg a bükiek és környékbeliek a 60 éves Büki Gyógyfürdőt! JÚLIUS 8., 15., 22. AUGUSZTUS 5., 12., 19. Mesevonat 6 alkalommal új útvonalon a településrészek jeles pontjainak érintésével, büki mesékkel és családi kvízjátékkal. SZEPTEMBER DECEMBER Filmklub a FunCityben Petőfi emlékév a korszak filmjeivel Térzene a fürdőn és és a fürdő körül Szeptembertől kedvezményes hétfők a 60 év feletti vendégeknek a 60 éves Büki Gyógyfürdőben. A téli tanítási szünetben animációs programok a 60 éves Büki Gyógyfürdőben NOVEMBER DECEMBER Kétfordulós levelezőverseny a Felsőbüki Nagy Pál nevét viselő iskolák között. Ajándék: 1 nap Bükön A pontos időpontokat, részleteket keresse weboldalainkon:
9
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére
Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014
A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.
1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
2011. évi rendezvénynaptár
2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi
VÁROSÜNNEP Rudabánya
VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap
Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja
ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés
Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok
Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária
Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.
KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program
KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István
Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok
Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.
XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:
2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-
Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -
Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-i ülésére
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26-i ülésére 6. Tárgy: A XXV. Lajosmizsei Napok programtervezetének és költségvetési tervének véleményezése Az előterjesztést
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének
Települési Rendezvény Naptár 2009.
Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező
A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA
Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája
Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok
2015. évi rendezvénytervezet
2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja
Visszatérő kulturális események:
Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.
Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei
Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés
Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:
Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,
Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. április 12.-i üléséről
26/2010. (04. 12.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság mai ülésének napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A 2010. évi kisebbségi
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.
X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.
X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív
Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata
Illatos Advent 2014 Áldott Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt kíván Veszprém Város Önkormányzata November 28. Péntek 13:00-17:00 A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület és a karácsonyi 15:00-18:00
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG
2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január
A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület
A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,
FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház
at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása
Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár
Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS
RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,
Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)
2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja
Muzsikál az erdő a Körösök völgyében
Muzsikál az erdő a Körösök völgyében a regionális Erdők Hete nyitórendezvénye 2019. szeptember 27 29. 2019. szeptember 27. Helyszín: Gyula Csigakert 15.00 Kiállítás a Muzsikál az erdő Gyermekrajzpályázat
18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.
2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés
i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés.
Egri programok 2013 Vásárok, fesztiválok forgataga, vidám diáksereg, kedves barátságos vendéglátó emberek, nemzetközi színvonalú szállodák, magánpanziók, háromszáznál több étterem, cukrászda, múzeumok,
Családok Európai Éve 2014.
A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év
KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése
8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS
8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra
Időpont 2014 évi rendezvény Település Helyszín 01.17. Vállalkozók újévi fogadása Sarkad Művelődési Központ 01.22. Kultúra napja Biharugra 01.22. Szép Magyar Beszéd verseny Sarkad Könyvtár 01.23. Szegedi
2018. évi Rendezvény naptár tervezet
évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb
Bogácsi programok 2014
Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába
OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM
OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című
A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.
A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom
Március 15 Ünnepi szentmise Ünnepi megemlékezés, centenáriumi megnyitó Kossuth Lajos park, Művelődési Ház 18-23 Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 22 Jubileumi Missziós Keresztút 13,00 Útvonal: Plébánia,
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu
8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,
536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása
536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV
BÜK, BÜKFÜRDŐ-
Aktuális programok, 2017 Október 4.heti BÜK, BÜKFÜRDŐ- http://www.visitbuk.hu/esemenyek/index.html Október 23. 19:00-21:00 Ünnepi Ismerős Arcok koncert Ünnepi Ismerős Arcok koncert Bükön a Művelődési és
RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1.
RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00006 Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. 2018. december PROGRAMOK 2019-BEN KAPUVÁR TELEPÜLÉSEN ELŐZMÉNYEK
2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ
2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap
Január. Február. Január 23. Képviselő testületi ülés, nyilvános Helyszín: Önkormányzat Hivatala
Január Január 23. Január 23. 2016/17 tanítási év II. félévének kezdete Január 27. 2016/17 tanítási év, élévi értesítők kiosztása Február Február Farsangi dekoráció, álarc és szemüveg készítése a könyvtár
DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra
Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2
Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,
Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez
KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május
Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
Elérhetőségeink: Tárt Kapu ingyenes sportolási, pályahasználati lehetőség a lakosság részére. Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417
Városi Sportcsarnok elől Zöld Ház tornaterem Széchenyi Ltp. Műfüves pálya Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417 Senior torna Könnyed, zenés torna szépkorúak részére Tárt Kapu ingyenes
Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása
Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából
ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.
4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2016. ÉVI MUNKATERVE Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető Január Január 1. Újévköszöntő ünnepség. Szerencsejegy- és városbögre árusítás.
2018. május 11. péntek - Maros megye napja
PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,
Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00
Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016
HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi
2014. ÉVI PROGRAMOK ÉS ESEMÉNYEK
GÖRÖG DEMETER MŰVELŐDÉSI HÁZ 4087 Hajdúdorog, Böszörményi út 5. Tel.:+36(30)237-7360 Telephelyei Tájház Mozi 4087 Hajdúdorog Jaczkovics utca 5. Rózsa utca 18. Böszörményi út 17. 2014. ÉVI PROGRAMOK ÉS
Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra
Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA
2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést
Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat
Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Bolgár gyermeknapi rendezvény. Magyar
JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására
JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke
MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK
MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési
www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.
SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március