Szeged Strasshof Szeged
|
|
- Boglárka Kelemen
- 3 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szeged, VI/27. A Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszéke és a bécsi Wiesenthal Intézet közös kutatási programja azt a célt tűzte ki, hogy levéltári, múzeumi források, visszaemlékezések, hitközségi iratok, családi hagyatékok segítségével rekonstruálja a strasshofi deportálás folyamatát, továbbá feltárja a magyar zsidó kényszermunka helyszíneit Bécsben és környékén, illetve a felszabadulás és hazatérés történetét, és felkutatja az emlékhelyeket. E kötet mintájára a következő években újabb, hasonló felépítésű kiadványokkal kívánunk megemlékezni a Debrecenből és Szolnokról elhurcolt strasshofi deportáltakról is. Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett szegedi deportáltakról Csoportokban álltak és vártak ránk a munkaadók és vállalatok vezetői, akik munkásokat igényeltek. [ ] Valóságos rabszolgavásár volt ez. A gazdák munkaerős fiatal embereket akartak, ilyenek azonban nem voltak, mert hiszen a fiatal zsidó férfiak munkaszolgálatosok voltak. Ligeti Jenő, november Szeged Strasshof Szeged Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett szegedi deportáltakról tavaszán nyarán közel 9 ezer zsidót zártak gettókba Szegeden és környékén, majd a szegedi gyűjtőtáborból június utolsó napjaiban három szerelvénynyel deportálták őket. Kötetünk azoknak a szűk egy évét mutatja be, akiket a magyar és német hatóságok az ausztriai Strasshofba irányítottak. Az elhurcolt családok jellemzően anyák gyerekeikkel és idősebb rokonaikkal Ausztriában (akkori nevén Ostmarkban) több tucat munkatáborban végeztek legtöbbször igen megerőltető kényszermunkát 1945 tavaszáig. Az emlékkötet első része öt tanulmányt tartalmaz, melyek ezt a történeti folyamatot és a hazatérés nehézségeit mutatják be. A második rész a strasshofi deportálással kapcsolatos hivatalos és családi dokumentumokat, újságcikkeket tartalmaz öt tematikus fejezetbe rendezve, kezdve a deportálással, folytatva az emlékekkel, hazatéréssel, igazolóeljárással, és zárva a tömegsírok felkutatásával és emlékművek felállításával. Az utolsó lapokon fényképek, iratok, valamint a bécsi és Bécs környéki munkatáborok listája szembesítik az olvasót a magyar történelem e tragikus fejezetével. Szeged Strasshof Szeged június végén három gyűjtőtáborból (Debrecen, Szeged, Szolnok) több mint 15 ezer zsidót nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti elosztótáborba, Strasshofba irányítottak a magyar és német hatóságok. A jégre tett kényszermunkások története, útjuk Strasshofba, szétosztásuk munkatáborokba az ottani rabszolgapiacon Bécsbe és környékére ben, valamint hazatérésük körülményei máig meglehetősen elnagyoltan ismertek a magyar holokauszt történetében. Drága Apukánk! Innen a vagonból írok pár sort, hogy hova nem tudom lehet hogy Hódmezővásárhelyen keresztül. Minden alkalmat megragadok, hogy írjak. 3 napja utazunk. Jó lett volna, ha kaphattam volna postát, annyian kaptak, csak te nem írtál. A gyerekek is jól vannak és én is. Millió puszit küld anya, gyerekek Kadelburg Miksáné üzenete munkaszolgálatos férjéhez a szegedi, második deportálóvonatról Szerkesztők: Frojimovics Kinga Molnár Judit SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék Szegedi Magyar Izraeli Baráti Társaság
2 Szeged, VI/27. A Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszéke és a bécsi Wiesenthal Intézet közös kutatási programja azt a célt tűzte ki, hogy levéltári, múzeumi források, visszaemlékezések, hitközségi iratok, családi hagyatékok segítségével rekonstruálja a strasshofi deportálás folyamatát, továbbá feltárja a magyar zsidó kényszermunka helyszíneit Bécsben és környékén, illetve a felszabadulás és hazatérés történetét, és felkutatja az emlékhelyeket. E kötet mintájára a következő években újabb, hasonló felépítésű kiadványokkal kívánunk megemlékezni a Debrecenből és Szolnokról elhurcolt strasshofi deportáltakról is. Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett szegedi deportáltakról Csoportokban álltak és vártak ránk a munkaadók és vállalatok vezetői, akik munkásokat igényeltek. [ ] Valóságos rabszolgavásár volt ez. A gazdák munkaerős fiatal embereket akartak, ilyenek azonban nem voltak, mert hiszen a fiatal zsidó férfiak munkaszolgálatosok voltak. Ligeti Jenő, november Szeged Strasshof Szeged Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett szegedi deportáltakról tavaszán nyarán közel 9 ezer zsidót zártak gettókba Szegeden és környékén, majd a szegedi gyűjtőtáborból június utolsó napjaiban három szerelvénynyel deportálták őket. Kötetünk azoknak a szűk egy évét mutatja be, akiket a magyar és német hatóságok az ausztriai Strasshofba irányítottak. Az elhurcolt családok jellemzően anyák gyerekeikkel és idősebb rokonaikkal Ausztriában (akkori nevén Ostmarkban) több tucat munkatáborban végeztek legtöbbször igen megerőltető kényszermunkát 1945 tavaszáig. Az emlékkötet első része öt tanulmányt tartalmaz, melyek ezt a történeti folyamatot és a hazatérés nehézségeit mutatják be. A második rész a strasshofi deportálással kapcsolatos hivatalos és családi dokumentumokat, újságcikkeket tartalmaz öt tematikus fejezetbe rendezve, kezdve a deportálással, folytatva az emlékekkel, hazatéréssel, igazolóeljárással, és zárva a tömegsírok felkutatásával és emlékművek felállításával. Az utolsó lapokon fényképek, iratok, valamint a bécsi és Bécs környéki munkatáborok listája szembesítik az olvasót a magyar történelem e tragikus fejezetével. Szeged Strasshof Szeged június végén három gyűjtőtáborból (Debrecen, Szeged, Szolnok) több mint 15 ezer zsidót nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti elosztótáborba, Strasshofba irányítottak a magyar és német hatóságok. A jégre tett kényszermunkások története, útjuk Strasshofba, szétosztásuk munkatáborokba az ottani rabszolgapiacon Bécsbe és környékére ben, valamint hazatérésük körülményei máig meglehetősen elnagyoltan ismertek a magyar holokauszt történetében. Drága Apukánk! Innen a vagonból írok pár sort, hogy hova nem tudom lehet hogy Hódmezővásárhelyen keresztül. Minden alkalmat megragadok, hogy írjak. 3 napja utazunk. Jó lett volna, ha kaphattam volna postát, annyian kaptak, csak te nem írtál. A gyerekek is jól vannak és én is. Millió puszit küld anya, gyerekek Kadelburg Miksáné üzenete munkaszolgálatos férjéhez a szegedi, második deportálóvonatról Szerkesztők: Frojimovics Kinga Molnár Judit SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék Szegedi Magyar Izraeli Baráti Társaság
3 Szeged Strasshof Szeged Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett Szegedről deportáltakról
4
5 Szeged Strasshof Szeged Tények és emlékek a Bécsben és környékén jégre tett Szegedről deportáltakról Szerkesztők: Frojimovics Kinga Molnár Judit SZTE ÁJTK Politológiai Tanszék Szegedi Magyar Izraeli Baráti Társaság 2021
6 A kötet pdf formátumban szabadon elérhető az alábbi weblapon: A címlap és a hátsó borító képei megtalálhatók a Képek Iratok fejezetben. E-ISBN (pdf ) Szerzők, 2021 Szerkesztők, 2021 Olvasószerkesztő: Schmal Alexandra Tördelőszerkesztő: Kovács Ildikó Borítóterv: Müller Péter A kiadásért felel az SZTE ÁJTK Politológiai Tanszékének vezetője és a Szegedi Magyar Izraeli Baráti Társaság elnöke. Készült az Innovariant Kft.-ben Felelős vezető: Drágán György A kötetben közölt képek, iratok másolása, bármilyen felhasználása a szerkesztők, illetve a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött. A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (OTKA) által kibocsátott ANN számú és a Fonds zur Förderung der wissenschaftlichen Forschung (Austria) I 4666-G számú pályázata keretében valósul meg.
7 TARTALOM Bevezető TANULMÁNYOK Molnár Judit: Embermentés vagy árulás? A Kasztner akció szegedi vonatkozásai Molnár Judit: Véletlenek. 15 ezer főnyi munkaerő-szállítmány sorsa 1944 júniusában Frojimovics Kinga Kovács Éva: Holokauszt a császárvárosban. Városvezetés szennyezett tájban Frojimovics Kinga: Munkaszolgálat a császárvárosban és környékén szegedi vonatkozások Frojimovics Kinga: Tömegsírok exhumálása Ausztriában a holokauszt után. A szegedi zsidó áldozatok újratemetése DOKUMENTUMOK I. Deportálás Endre László és Baky László belügyi államtitkárok megtekintik a szegedi gettót és értekezletet tartanak a városházán a deportálásról Ferenczy László csendőr alezredes jelentése a szegedi V. és a debreceni VI. csendőrkerületek gyűjtőtáborairól és berakó állomásairól Finta Imre csendőr százados értesítése a szegedi polgármesterhez a deportálóvonatok indulásáról a szegedi V. és a debreceni VI. csendőrkerületekből Ferenczy László csendőr alezredes jelentése a szegedi V. és a debreceni VI. csendőrkerületek területéről történt deportálásokról a. Kadelburg Miksáné levelezőlapja munkaszolgálatos férjéhez a második, Szegedről indult deportálóvonatról b. Kadelburg Ervin a hódmezővásárhelyi munkaszolgálatból értesíti édesapját, hogy édesanyját és testvéreit hírek szerint Kecskemét- Kassa útvonalon szállították el II. Emlékek a. A DEGOB számú jegyzőkönyve Csillag Edit Csillag Edit visszaemlékezése b. A DEGOB 284. számú jegyzőkönyve Kohn Kató és Kohn Judit c. A DEGOB számú jegyzőkönyve Klein Ferencné d. A DEGOB számú jegyzőkönyve Bálint Imre
8 6 Tartalom 1.e. A DEGOB számú jegyzőkönyve Kármán Arnold f. A DEGOB számú jegyzőkönyve Pap Róbert g. A DEGOB számú jegyzőkönyve Löw Lipót h. A DEGOB számú jegyzőkönyve Ligeti Jenő Kasztner Rezső és a jégre tett zsidó sorsa. Részletek Kasztner 1946-ban írt jelentéséből Beszélgetések hazatérő strasshofi deportáltakkal Egy hódmezővásárhelyi család deportálásának története III. Hazatérés Szeged város és a szegedi egyházak összefogása a hazatérő deportáltak megsegítésére a. A st. peter-seitenstetteni helyi szovjet parancsnok Fuvarigazolványa 23 fő Szentesre utazásához b. Grüner Andorné DEGOB igazolványa a szentesi hazatéréshez Társadalmi akció Szegeden a hazatérő deportáltak megsegítésére Három deportált szegedi orvos hazaérkezése ausztriai kényszermunkatáborokból Emlékezés Lengyel Lajos szegedi bútorgyáros és bútorkereskedőre IV. Igazoló eljárás A Szegedi Zsidó Hitközség igazolóbizottságának felhívása A Szegedi Zsidó Hitközség igazolóbizottságának döntése Kertész Ernő ügyéről A Szegedi Zsidó Hitközségi igazolóbizottságának döntése Löw Lipót ügyéről Részletek a Szegedi Zsidó Hitközség igazolóbizottságának jegyzőkönyvéből V. Tömegsírok emlékművek A csehszlovák hatóságok értesítik a magyar kormányt szegedi deportáltak Mikulovban talált tömegsírjáról Szeged város tanácsának határozata 65 szegedi deportált hamvainak temetéséről A szegedi deportáltak emlékművének felavatása a zsinagóga előcsarnokában a. Schwarz Viktor értesíti a DEGOB-ot Bécsből 37 szegedi zsidó Tasshof melletti meggyilkolásáról április 13-án és a badeni zsidó temetőben történő elhantolásáról b. Schwarz Viktor levelének melléklete a badeni temetőben elhantoltakról
9 Tartalom 7 4.c. A Délmagyarország híre a Tasshof melletti sulzbachi kőbányában meggyilkolt szegedi deportáltakról a. A Randeggnél április 15-én meggyilkolt 99 deportált szegedi temetésének előkészítése b. A Randeggnél április 15-én meggyilkoltak névsora és hír a szegedi temetésükről c. A Szegedi Zsidó Hitközség híre a Randeggnél meggyilkoltak szegedi temetéséről d. A Délmagyarország híre a Randeggnél meggyilkoltak szegedi temetéséről e. Az Alföldi Újság híre a Randeggnél meggyilkoltak szegedi temetéséről 227 Képek Iratok Képek jegyzéke Munkatáborok Hadiüzemek Az ben Bécsben és környékén működő, magyarországi zsidó kényszermunkásokat foglalkoztató munka- és lakótáborok, valamint hadiüzemek címjegyzéke
10
11 Bevezető A német megszállást követően, május és július között a Horthy Miklós kormányzó által kinevezett Sztójay Döme kormánya közel 440 ezer zsidót deportált Magyarországról, többségében az auschwitz-birkenaui megsemmisítőtáborba. Június végén három gyűjtőtáborból (Debrecen, Szeged, Szolnok) több mint 15 ezer zsidót nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti elosztótáborba, Strasshofba irányítottak a magyar és német hatóságok. A deportáltak között nem csak e három város zsidó lakosai voltak, hiszen a gyűjtőtáborokba több tucatnyi környező településen élő zsidót is bezártak. A jégre tett 1 kényszermunkások története, útjuk Strasshofba, szétosztásuk munkatáborokba Bécsben és környékén ben, valamint sorsuk a felszabadulást megelőző hetekben, napokban, továbbá hazatérésük körülményei máig meglehetősen elnagyoltan ismertek a magyar holokauszt történetében. Strasshofban valóságos rabszolgapiac működött 1944 nyarán. A munkaerőhiánnyal küzdő osztrák vállalkozók itt pótolhatták a gyáraikban, kisüzemeikben és mezőgazdasági birtokaikon hiányzó munkáskezeket. A Magyarországról deportált zsidó családok főleg Bécsben és Alsó-Ausztriában dolgoztak a mezőgazdaságban és üzemekben, illetve Bécsben a hadiiparban és a város sűrű bombázása miatt a romeltakarításban. A Szegedi Tudományegyetem Politológiai Tanszéke és a bécsi Wiesenthal Intézet 2019-ben célul tűzte ki, hogy levéltári, múzeumi források, visszaemlékezések, hitközségi iratok, családi hagyatékok segítségével rekonstruálja a strasshofi deportálás folyamatát, feltárja a magyar zsidó kényszermunka helyszíneit Bécsben és környékén, illetve a felszabadulás és hazatérés történetét, és felkutatja az emlékhelyeket. Kutatási programunk legfőbb célja, hogy beemeljük azoknak az osztrák vállalatoknak és településeknek a történetébe a holokausztnak ezt a fejezetét, amelyek a kényszermunkásokat dolgoztatták folyamán. Továbbá a deportálás menetének pontos feltárásával integráljuk a jégre tett strasshofi deportáltakkal történteket azoknak a dél- és kelet-magyarországi településeknek a történetébe, ahonnan a deportáltak származtak. E törekvéseink egyik fontos mérföldköve a kötet megjelenése. 2 Olyan szegedi és Szeged környéki zsidók szűk egy évét mutatjuk itt be, akiket a magyar és német hatóságok 1944 tavaszán nyarán először gettókba zártak, majd a szegedi gyűjtőtáborból június utolsó napjaiban egy ausztriai elosztótáborba, Strasshofba deportáltak. 1 A kifejezést Adolf Eichmann találta ki, amikor Kasztner Rezsővel tárgyalt az emberéletalku során. Lásd II.2. számú dokumentum. 2 A projekt előzményeiről és eddigi eredményeiről lásd a bécsi Wiesenthal Intézet weblapját: ungarische-zwangsarbeit-in-wien.at/, letöltve október 18.
12 10 Bevezető Az elhurcolt családok jellemzően anyák gyermekeikkel és idősebb rokonaikkal Ausztriában (akkori nevén Ostmarkban) több tucat munkatáborban végeztek legtöbbször igen megerőltető kényszermunkát 1945 tavaszáig. A Szegedről deportáltak közel háromnegyede túlélte a megpróbáltatásokat, és nagy részük visszatért szülőföldjére. Ugyanakkor több százra tehető azoknak a Szegedről Strasshofba deportáltaknak a száma, akik során, a deportálást követően meghaltak. Egyeseket már az érkezés utáni napokban újra bevagoníroztak, és Auschwitzba irányítottak. Mások a kényszermunkát és a tábori életkörülményeket nem bírták, többen Bécs bombázásakor haltak meg, mivel a zsidó kényszermunkások nem használhatták az óvóhelyeket. Voltak, akik a táborok tavaszi evakuálása során, a Bergen-Belsenbe és Mauthausenbe tartó halálmenetekben estek áldozatul. Olyanok is akadtak, akik 1945 tavaszán Bécsből újra Strasshofba kerültek, ahol a tábor felszabadulásáig megközelítően egy hetet töltöttek, mialatt enni egyáltalán nem kaptak. Mások Bécsből Theresienstadtba kerültek, ahol a deportálás során legyengült emberek közül szintén többen életüket vesztették. Végül voltak, akik Bécsből egyenesen visszaindultak Magyarországra, az állandóan mozgó frontvonalakon keresztül. Ők sem értek haza mindannyian, az országutak bombázása, az ide-oda hullámzó front szintén sok áldozatot szedett. Az emlékkötet két részből áll. Az első rész öt tanulmányt tartalmaz Frojimovics Kinga, Kovács Éva és Molnár Judit tollából: ezek a strasshofi deportálás történeti hátterét, a deportált kényszermunkások munkakörülményeit és mindennapi életét, valamint 1945 tavaszán a náci koncentrációs táborokba tartó halálmenetek sorsát, valamint a hazatérés nehézségeit mutatják be. A tanulmányokban óhatatlanul előfordulnak kisebb ismétlések és átfedések, tekintettel arra, hogy a kötet az újabb kutatási eredmények beépítésével 2000 és 2020 között keletkezett írásokat és előadásokat tartalmaz. A második részben a strasshofi deportálással kapcsolatos hivatalos és családi dokumentumokat, újságcikkeket közlünk öt tematikus fejezetbe rendezve. A Deportálás című első fejezetben a szegedi gettóval és gyűjtőtáborral, valamint a deportálóvonatokkal kapcsolatos korabeli dokumentumok találhatók. Ezek az iratok rávilágítanak a deportálás szervezésének menetére. A két belügyminisztériumi államtitkár, Baky László és Endre László, valamint az összekötő tiszt az Eichmann-kommandónál, Ferenczy László csendőr alezredes utasításokat adtak a helyi közigazgatási és közbiztonsági vezetőknek, majd utóbbi később jelentésekben összegezte az államtitkároknak a tényleges végrehajtást. Finta Imre, az V. (szegedi) csendőrkerület nyomozó alosztályának vezetője helyi szinten értesítette a közigazgatási vezetőket a deportálóvonatok menetrendjéről. A hivatalos iratok és újsághírek mellett egy családi levelezés fennmaradt darabjaiból is válogattunk néhány levelezőlapot. A szabadkai Kadelburg család deportált, illetve munkaszolgálatra hurcolt tagjai értesítik egymást hollétükről. Ennek a családnak a története véletlenül kapcsolódik a Szegedről deportáltakéhoz, őket ugyanis a bácsalmási gyűjtőtáborból deportálták, és szerelvényüket ahhoz a második, Szegedről indított vonathoz csatolták, amelynek útirányát részben megváltoztatták. A vagonok egy része az eredeti célállomás, Auschwitz felé haladt tovább, másik része néhány nappal később Strasshofba érkezett. Kadelburgék az utóbbi vagonok egyikében utaztak.
13 Bevezető 11 A második fejezet Emlékek címmel a strasshofi túlélők tanúvallomásait, hazatérő deportáltak emlékeit feldolgozó újságcikkeket, valamint Kasztner Rezsőnek, a magyar cionisták egyik vezetőjének 1946-ban írt jelentése strasshofi deportálással kapcsolatos részleteit tartalmazza. E rész gerincét a Magyarországra visszatért deportáltak és munkaszolgálatosok segélyezésére és a velük történtek dokumentálására 1945-ben létrehozott országos zsidó szervezet, a Magyarországi Zsidók Deportáltakat Gondozó Országos Bizottsága (DEGOB) által felvett tanúvallomásokból közölt válogatás adja. A szegedi túlélők közül többek között Pap Róbert, a hitközség elnöke, valamint Löw Lipót, Löw Immánuel főrabbi egyik fia, a szegedi téglagyárban a strasshofi deportáltakat kiválogató Ötös Bizottság tagja is jegyzőkönyvbe mondta mindazokat az eseményeket, melyeken átment a holokauszt során. A leghosszabb DEGOB-jegyzőkönyv Ligeti Jenő hírlapíróval készült, aki részletesen beszámolt a szegedi gettósításról, a weitrai fűrésztelepen végzett munka körülményeiről, a mindennapi életről, a hazatérés nehézségeiről. Ugyancsak a DEGOB-jegyzőkönyvek között szerepel Csillag Edit tanúvallomása, aki Szolnokról került Strasshofba, és némettudásának köszönhetően a tábori adminisztráción dolgozott. Ő volt azoknak a deportáltaknak az egyike, aki kezelte a Magyarországról, így Szegedről érkezők személyi kartonjait. E munkát a későbbiekben Bécsben, a jégre tett magyar transzportért felelős Hermann Krumey SS-ezredes irodájában folytatta. Csillag Edit DEGOB-jegyzőkönyve mellett e részben első alkalommal jelenik meg nyomtatásban 1945-ből való rövid visszaemlékezése is. Írásából többek között megtudhatjuk, hogy Strasshofból egyenesen Auschwitzba került a szentesi fiúárvaházból deportált 12 fiú, akiket felügyelőnőjük magukra hagyott. A Hazatérés című harmadik fejezet 1945-ös újságcikkek mellett egy családi hagyaték néhány dokumentumát tartalmazza. A Délmagyarországban megjelent írások a Szegedre hazatérő deportáltak fogadtatását, valamint a hazatérés körülményeit mutatják be. A Szegedről deportált szentesi Grüner Andorné személyes iratai között fennmaradt, 1945 májusában keletkezett két dokumentum azt mutatja be, milyen nehézségekkel járt a hazatérés a háborút követő hetekben. A hazatérés egy másik aspektusára fókuszál a híres szegedi bútorgyáros és kereskedő, Lengyel Lajos sorsát bemutató írás. Lengyel 79 éves volt, amikor családjának több tagjával együtt Strasshofba deportálták. Túlélte a kényszermunkát, a munkatáborok megpróbáltatásait. Hazajutnia azonban nem sikerült. Az akkor már nagyon legyengült állapotban lévő Lengyel a soproni állomáson felrobbant kézigránát okozta sérülések miatt is a Budapestről Szegedre tartó vonaton halt meg. A kötet negyedik, Igazoló eljárás című fejezete egy egyedülállónak mondható forráscsoportból, valamint kapcsolódó újságcikkekből közöl válogatást nyarán a Szegedi Zsidó Hitközség követve a közalkalmazottakra vonatkozó országos rendelkezést vizsgálatot kezdeményezett azon hitközségi vezetői ellen, akik 1944 nyarán a szegedi téglagyári gyűjtőtáborban részt vettek a végül Strasshofba deportáltak kiválogatásában. Az igazoló eljárás során keletkezett iratok rendkívül alaposan dokumentálják a téglagyárban történteket, bepillantást engedve a deportálás megszervezésének és végrehajtásának olyan mélységeibe, amelyek az esetek túlnyomó többségében Európa-szerte a források hiányában nem rekonstruálhatók. A szegedi igazoló eljárásból fennmaradt dokumen-
14 12 Bevezető tumokból a jelen kötet csak rövid ízelítőt tartalmaz, a teljes anyagot külön kötetben tervezzük megjelentetni. A kötet ötödik fejezete Tömegsírok Emlékművek címmel újsághíreket és korabeli dokumentumokat tartalmaz azokról a tömegsírokról, amelyekben Szegedről és környékéről deportáltakat hantoltak el 1945 tavaszán. Őket a bécsi és Bécs környéki munkatáborok evakuálása során mészárolták le az SS emberei. A meggyilkoltak egy részét a háborút követő években exhumálták. Egy részüket Ausztriában temették el különböző zsidó temetőkben, például a badeni zsidó temetőben, másik részüket, így a randeggi mészárlás áldozatait, 1947-ben Magyarországra szállították és a szegedi zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra. A kötetben közölt írások és dokumentumok a tömegsírok feltárását, az áldozatok eltemetését és az emlékbeszédeket ismertetik. A többnyire jeltelen tömegsírok felkutatásának, a legyilkoltak beazonosításának nehézségeire világít rá igen érzékletesen a kötetben közölt egyik dokumentum. Ausztria-szerte több százra volt tehető a háború után azoknak a jeltelen síroknak a száma, amelyekbe egykori strasshofi deportáltak tetemét hantolták el náci gyilkosaik. Az egyik ilyen, a sulzbachi gránitbányában feltárt tömegsír kapcsán írja a DEGOB-nak 1947 októberében Schwarz Viktor, a DEGOB bécsi megbízottja a következőket: Az ausztriai Weissenbachban 40 strasshofi deportált, köztük 37 szegedi zsidó dolgozott április 12-ig. Ekkor egy nyolcfős német SS tábori csendőr egység érkezett a faluba, és evakuálta a tábort. Másnap a tábori csendőrök a közeli sulzbachi gránitbányához hajtották az embereket, majd a fal szélére felsorakoztatták őket, arccal a szakadék felé nézve, és katonai fegyvereikkel hátulról fejbe lőtték őket. A szerencsétlenek közül kettő a lövés után még elfutott, de 30 lépésre a helytől mégis elbuktak, és ott lőtték le őket. Az agyonlőttek tetemei lezuhantak a sziklafalról a mélységbe, ahol azután (a helyszínen kivágott) fenyőtörzsekből máglyát raktak föléjük és elégették őket, ill. holmijaikat. 3-4 héttel később, már a felszabadulás után, Weissenbach falu lakosai úgy-ahogy betemették a hullacsoportot kődarabokkal és földdel. Ez sem [volt] azonban annyira elegendő, hogy a rákövetkező télen a vadak ki ne kaparják őket. Ezáltal annyira feloszlottak a testek, hogy a mostani exhumálásnál egyáltalán nem lehetett agnoszkálni senkit. Az emlékkötetet az utolsó részben a közölt szövegekhez kapcsolódó fényképek (például az imént említett sulzbachi mészárlás áldozatairól, Liebmann Bélánéról és kislányáról, Flóráról korábban készült képek) és iratok zárják (például a rabszolgamunkások úgynevezett U kontóra utalt fizetésének fakszimiléje), valamint azoknak a bécsi és Bécs környéki táboroknak, lakó- és munkahelyeknek a listája, amelyeket eddigi kutatásaink során feltártunk. A lista nem végleges, a levéltári anyagok és személyes hagyatékok, visszaemlékezések szisztematikus feltárása során nyilvánvalóan bővülni fog.
15 Bevezető 13 A szövegközlés szempontjai A kötetben található dokumentumok lelőhelyeit az egyes iratok első lábjegyzetében adtuk meg. Az egyes szövegeket teljes terjedelemben közöltük, kivéve Kasztner Rezső jelentését, amelyből csak a strasshofi deportáltakra vonatkozó fejezeteket emeltük be. A dokumentumok szövegét a mai helyesírási szabályoknak megfelelően adjuk közre, a nyilvánvaló elütéseket javítva. Az értelemzavaró nyelvhelyességi hibák után [sic!] jelzést tettünk vagy pótoltuk a hiányzó betűt, szót szögletes zárójelben []. A tartalmi tévedéseket jegyzetekben korrigáltuk. A DEGOB-jegyzőkönyvekben olvasható német nyelvű idézetek magyar fordítását szintén jegyzetekben oldjuk fel. Amennyiben a dokumentumokban nem írták le valakinek a nevét, csak utaltak például beosztására, esetleg csupán a vezetékneve szerepel, ott a teljes nevet szögletes zárójelben megadtuk. Általában a nevek helyesírásánál az illető saját aláírását tekintettük alapnak, ha ez rendelkezésünkre állt. Az osztrák helyneveket a szövegben eredetileg szereplő formájukban hagytuk meg (például Wien és Bécs váltakozva szerepelnek). E kötet mintájára a következő években újabb, hasonló felépítésű kiadványokkal szeretnénk megemlékezni a Debrecenből és Szolnokról elhurcolt strasshofi deportáltakról. Nem titkolt célunk a megemlékezéseken és a strasshofi deportálás történetének bemutatásán túl, hogy a személyes forrásokkal interjúkkal, visszaemlékezésekkel, fényképekkel, levél- és naplórészletekkel bőségesen dokumentált kötetek inspirálólag hassanak újabb családi emlékek előkerülésére is. Köszönetnyilvánítás Sokaknak tartozunk köszönettel. Több évtizedes kutatómunkánk során számos külföldi és hazai történész, levéltáros, muzeológus, könyvtáros kolléga, hitközségek munkatársai, túlélők vagy leszármazottak, és sorolhatnánk még, ki mindenki segítette munkánkat, amelynek eredményeként megszülethetett ez a kötet. Mintegy két évtizedes, témához kapcsolódó kutatásaink és publikációink során egyre inkább erősödött bennünk az eltökéltség, hogy ne csak néhány tanulmányban dolgozzuk fel a Strasshofba deportáltak történetének egyes részleteit, hanem rekonstruáljuk a jégre tett, sokak szerint szerencsések sorsának teljes folyamatát. Kötetünk ennek a célnak az első állomása. A Szegedről deportáltakról született tanulmányainkat, valamint azokat a főbb dokumentumokat tartalmazza, amelyek a deportálás döntési folyamatával kezdődnek, folytatódnak a személyes emlékeken és egyéb dokumentumokon keresztül a végrehajtás és a rabszolgalét bemutatásának körülményeivel, majd a hazatérés nehézségeivel, és végül a tömegmészárlások áldozataira emlékezéssel zárul. Meggyőződésünk, hogy kötetünk fontos adalékokkal szolgál a magyar holokauszt történetéhez, amely nem jelenhetett volna meg az NKFIH (OTKA) ANN és az osztrák FWF Fund I 4666-G számú pályázatának támogatása nélkül. A pályázatban és egyben kötetünkben legfőbb szakmai segítőnk, munkatársunk Kovács Éva és
16 14 Bevezető Margittai Linda volt. Nekik köszönhetően több hiátust sikerült betöltenünk, a strasshofi deportálásnak és a bécsi munkatáborok működésének számos apró részlete az ő kutatási eredményeikkel vált teljesebbé. A közlésre szánt szövegek egy része olyan mértékben rongálódott vagy halványodott el az elmúlt évtizedek során, hogy fakszimile kiadásuk reménytelen volt. Molnár Sándorné megpróbálva a szinte lehetetlent legépelte ezeket a szövegeket. Molnár Katalin nemcsak a kötet kiadásának szervezését vállalta magára, hanem az orosz nyelvű dokumentumrészletek fordításában is segítségünkre sietett. Mindkettejüknek köszönjük. Schmal Alexandrának nem először mondunk köszönetet, amiért időnként csetlő-botló mondatainkat szebbé, gördülékenyebbé varázsolja. Kovács Ildikó nagy türelemmel fogadta, hogy részletekben kapja meg a kéziratot tördelésre, mindazonáltal egységes szerkezetet tudott kölcsönözni a kötetnek. A borító Erőss Zsolt és Müller Péter keze nyomát őrzi. Zsolt kicsit vonakodva előre figyelmeztetett bennünket, nem biztos, hogy olyan ihlete támad, amely számunkra is elfogadható. A kész kötet, melyet kezében fog az olvasó, bizonyítja, elfogadtuk az ötletet, és hálásan köszönjük mindkettejüknek a tervezést. Végül, de nem utolsósorban azoknak tartozunk hálával, akik családi, baráti hagyatékokból bocsátották rendelkezésünkre féltve őrzött fényképeiket, irataikat. Apró Ferencnek köszönhetően Liebmann Béla szegedi sajtófotós, fotóművész feleségének és kislányának eddig sehol nem közölt fényképét tettük közzé kötetünkben. Pető Katalinnak hála, személyesen soha nem ismert nagyapja és testvére, Lengyel Lajos és Pető András mosolyog ránk a deportálás előtti évekből. Itt kell megjegyeznünk, hogy ezen utóbbi képekre Dési János hívta fel figyelmünket. Fábián György nagymamája hagyatékából bocsátotta rendelkezésünkre azokat az iratokat, amelyekből megtudható, hogyan, milyen útvonalon tért haza Szentesre 23 strasshofi deportált. Lednitzky Andrásnak, Izrael Állam tiszteletbeli konzuljának, aki több mint húsz éven keresztül volt a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, egyedülálló fotóalbumot köszönhetünk, amelyben az egyik Bécs környéki munkahely, egy bőröndgyár képei láthatók. Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség jelenlegi elnöke igen gazdag családi hagyatékából néhány dokumentumot közlünk a második tanulmányban elhelyezve. Az ő családjának több tagját Szolnokról deportálták Strasshofba. Ezek az iratok következő kötetünknek fontos részét fogják képezni. Végül köszönjük kiadóinknak, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Politológiai Tanszékének és a Szegedi Magyar Izraeli Baráti Társaságnak, amiért vállalták a kötet kiadását. Bécs Szeged, október Frojimovics Kinga Molnár Judit
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS TARTALOM Bevezetés... 3 Sorstípusok... 4 Táborok... 5 Felszabadulás, hazatérés... 10 2 BEVEZETÉS 1945 kora nyarától kezdve a hazatérő deportáltak egy
Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 )
Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 ) A bal oldali oszlopban a teljes interjúból kiválasztott részletek és az egyes részletek megértését segítő, vágások közé illesztett feliratok (dőlt betűvel)
Táblázatok jegyzéke. Első kötet
Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország
Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa
Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890
Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz
Családfa. Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56. Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)? 1944. Fischer Péter 1888 1917
Családfa Apai nagyapa Kertész (Klein) József 1875 1957 Apai nagyanya Kertész Józsefné (szül. Klein Szeréna)? 1955/56 Anyai nagyapa Fischer Péter 1888 1917 Anyai nagyanya Fischer Péterné (szül Stein Rózsa)?
Családfa. nagyapa Marmorstein. Lorber Sámuel? 1933. Interjúalany. Bognár Pálné (szül. Mermelstein / Marmorstein/ Éva) 1929.
Családfa Apai nagyapa Marmorstein Herman?? Apai nagyanya Marmorstein Hermanné (szül. Gottesman Ilona)?? Anyai nagyapa Lorber Sámuel? 1933 Anyai nagyanya Lorber Sámulné (szül. Goldiner Ida)?? Apa Marmorstein
Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer
Családfa. Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Grósz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grósz??? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? 1956 Apa Gáti (Grósz) Dániel 1906 1967 Anya Gáti
Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921
Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?
Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947
Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,
Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.
Családfa Apai Apai Anyai Anyai nagyapa nagyanya nagyapa nagyanya Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Tevan Adolf 1854 1921 Tevan Adolfné (szül. Fischer Teréz) 1863 1944 Deutsch Béla 1850 1936 Deutsch Béláné (szül. Reis Nina) 1866 1944 Apa
Tömegsír exhumálások Ausztriában a Holokausztot követően A szegedi zsidó áldozatok újratemetése
DOI: http://dx.doi.org/10.17355/rkkpt.v24i2.110 FROJIMOVICS KINGA 1 Tömegsír exhumálások Ausztriában a Holokausztot követően A szegedi zsidó áldozatok újratemetése 1 947. január 19-én a a Magyarországi
A HOLOKAUSZT BUDAPESTEN A TÚLÉLŐK DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI ÉS ÁLTALÁNOS TAPASZTALATAI
A HOLOKAUSZT BUDAPESTEN A TÚLÉLŐK DEMOGRÁFIAI JELLEMZŐI ÉS ÁLTALÁNOS TARTALOM Bevezetés... 3 Sorstípusok... 4 Demográfiai adatok... 5 Nem... 5 Életkor... 5 Foglalkozás... 7 Születési és lakóhely... 9 Általános
Családfa. B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.-né (szül. L. A.)? S. G.? 1930-as évek eleje B. I Apa. Anya B. Á.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya B. I. 1855 1930 B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.? 1930-as évek eleje S. G.-né (szül. L. A.)? 1939 Apa B. Á. 1894 1944/5 Anya B. Á-né (szül.
Családfa. Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es évek. Gottesmann. Jakubovics Ignác? 1930 előtt. Ferenc?
Családfa Apai nagyapa Jakubovics Ignác? 1930 előtt Apai nagyanya Jakubovics Ignácné (szül.? Hani)? 1944 Anyai nagyapa Gottesmann Ferenc? 1944 Anyai nagyanya Gottesmann Ferencné (szül. Breuer Sári)? 1910-es
Családfa. Haskó Jakabné (szül. Hernfeld Amália) 1863 1942. Stern Sámuelné (szül. Klein Irma) 1884 körül 1944. Stern Sámuel 1879 1933
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Haskó Jakab 1850-es évek 1927 Haskó Jakabné (szül. Hernfeld Amália) 1863 1942 Stern Sámuel 1879 1933 Stern Sámuelné (szül. Klein Irma) 1884
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 4 Szolidaritás és embermentés... 6 I. szakasz: antiszemitizmus
Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.
Családfa Apai nagyapa Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Apai nagyanya Kohn Simonné (szül.: Smutzer Teréz) 1850-es évek 1890-es évek) Anyai Anyai nagyapa nagyanya Weisz Adolfné Weisz Adolf (szül.: Rosenstock
Családfa. Kohn Jakabné (szül. Spitz Róza)? 1890 Kohn Jakabné (szül. Ornstein Hermina) Ornstein Mór? 1938/39
Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa Kohn Jakab? 1930-as évek Kohn Jakabné (szül. Spitz Róza)? 1890 Kohn Jakabné (szül. Ornstein Hermina)? 1930-as évek Anyai nagyapa Ornstein Mór? 1938/39 Anyai nagyanya
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN HARC A TÚLÉLÉSÉRT: AKTIVITÁS, ÖNMENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS
HOLOKAUSZT BUDAPESTEN HARC A TÚLÉLÉSÉRT: AKTIVITÁS, ÖNMENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 5 Aktivitás... 6 I. szakasz: antiszemitizmus
Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948
Családfa Apai nagyapa Weisz Mihály?? Apai nagyanya Weisz Cecília (szül. Hopper Cecília)?? Anyai nagyapa Laufer Mór?? Anyai nagyanya Laufer Mina (szül. Smatana Mina) 1860-as évek 1938 Apa Weisz József 1893
Családfa. Dr. Glück Lajosné (szül. Pollatschek Katalin) 1860 körül 1932. Löbl Árminné (szül. Bernfeld Katalin) 1870-es évek vége 1921
Családfa Apai nagyapa Dr. Glück Lajos 1850-es évek 1891 Apai nagyanya Dr. Glück Lajosné (szül. Pollatschek Katalin) 1860 körül 1932 Anyai nagyapa Löbl Ármin 1857 1930 Anyai nagyanya Löbl Árminné (szül.
Családfa. Krén Jakabné (szül.? Rozália)? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? Huber??? Apa. Anya. Huber Jakab
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Huber??? Huber? (szül.?)?? Krén Jakab? 1935 Krén Jakabné (szül.? Rozália)? 1936 Apa Huber Jakab 1883 1944 Anya Huber Jakabné (szül. Krén
Családfa. Salamon Gáspárné (szül.?)?? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek. Salamon Gáspár?? Blum??? Apa. Anya. Blum Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Blum??? Blum? (szül.? Scheindl)? 1930-as évek Salamon Gáspár?? Salamon Gáspárné (szül.?)?? Apa Blum Móric 1888 1944 Anya Blum Móricné (szül.
Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925
Családfa. Kornfeld Lipótné (szül. Breuer Terézia)?? Grűnwald Izidorné (szül. Fleischmann Fanny) 1872 1944. Grűnwald Izidor? 1936
Családfa Apai nagyapa Kornfeld Hirsch Lipót?? Apai nagyanya Kornfeld Lipótné (szül. Breuer Terézia)?? Anyai nagyapa Grűnwald Izidor? 1936 Anyai nagyanya Grűnwald Izidorné (szül. Fleischmann Fanny) 1872
Családfa. Kohn Zsigmond. Fenyvesi?-né (szül.?)?? Kohn Zsigmondné (szül.?) Fenyvesi??? Apa. Anya. Fenyvesi Sámuel
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fenyvesi??? Fenyvesi?-né (szül.?)?? Kohn Zsigmond?? Kohn Zsigmondné (szül.?)?? Apa Fenyvesi Sámuel 1875 1944 Anya Fenyvesi Sámuelné (szül.
Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?
Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.
Családfa. Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né) (szül.? Regina)? 1944. Weinberger??? Hoffenreich Simon?? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Hoffenreich Simon?? Apai nagyanya Hoffenreich Simonné (szül. Spielmann Róza) 1867 körül 1944 Anyai nagyapa Weinberger??? Anyai nagyanya Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né)
Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895
Családfa. Friedman Izsákné (szül. Glück Regina) Fischer Ignácné (szül. Weisz Julianna)?? Friedman Izsák. Fischer Ignác?? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Fischer Ignác?? Apai nagyanya Fischer Ignácné (szül. Weisz Julianna)?? Anyai nagyapa Friedman Izsák?? Anyai nagyanya Friedman Izsákné (szül. Glück Regina)?? Apa Fischer Farkas 1878
Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Bernát 1871 1943 Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) 1867 1944 vagy 1945 Illés (Jajtelesz) Miksa 1883 1944 Illés Miksáné (sz. Stark
Karácsony József, csendőr alezredes
Karácsony József, csendőr alezredes Szül. Kékes, Szolnok-Doboka vármegye (Erdély), 1895.06.13. Édesapja Karácsony Sándor földbirtokos, 1840-ben Erdélyben született, ott is halt meg 1916. március 29-én.
Családfa. Schlesinger Mihály es Apai évek Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) Schlesinger József?
Családfa 1890-es Apai évek 1944 nagyapa Schlesinger József? 1920-as évek Apai nagyanya Schlesinger Józsefné (szül. Singer Malvin) 1864 1944 Schlesinger Mihály Anyai nagyapa Löbl Imre?? Anyai nagyanya Löbl
Családfa. Zelmanovits?-né (szül.?) 1850-es évek Sándor Arnoldné (szül. Klein Szerén)? Zelmanovits?? 1910-es évek. Gottlieb?? 1897.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Gottlieb?? 1897 Sándor Arnoldné (szül. Klein Szerén)? 1944 Zelmanovits?? 1910-es évek Zelmanovits?-né (szül.?) 1850-es évek 1941 Apa Gottlieb
Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010.
Szemle 105 Szabó T. Attila: Erdélyi Történeti Helynévgyűjtése 1 11. Szabó T. Attila kéziratos gyűjtéséből közzéteszi: Hajdú Mihály et al. 2001 2010. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 4236 lap +
Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp
Az elfelejtett esô nyomában A magyarországi zsidó kényszermunkások és kényszermunkásnôk története Alsó-Ausztriában*
Múltunk, 2006/3. 183 188. 183 [ ] PETÔ ANDREA Az elfelejtett esô nyomában A magyarországi zsidó kényszermunkások és kényszermunkásnôk története Alsó-Ausztriában* Miért lehet egy történeti folyóirat olvasóinak
Családfa. Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb /46. Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Grün János? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grün János? 1919 Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb. 1852 1945/46 Apa Grün
Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944
Családfa Apai nagyapa Katz Icik 1870-es évek 1939 Apai nagyanya Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944 Anyai nagyapa Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Anyai nagyanya Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es
Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950
Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon?
Családfa Apai nagyapa Mailender Lajos? 1936 Apai nagyanya Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905 Anyai nagyapa Lukács Simon? 1925 Anyai nagyanya Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária)
Családfa. Feith Péterné (szül. Feith Teréz) Back Jakabné (szül. Holstein Berta) Back Jakab
Családfa Apai nagyapa Feith Péter 1850 60-as évek 1921 Apai nagyanya Feith Péterné (szül. Feith Teréz) 1857 1944 Anyai nagyapa Back Jakab 1864 1952 Anyai nagyanya Back Jakabné (szül. Holstein Berta) 1874
Családfa. Mundszer Hedvig (szül.? Hedvig)?? Brandl Júlia (szül.? Júlia)? 1944. Mundszer??-? Brandl Heinrich? 1928 vagy 1929. Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Brandl Heinrich? 1928 vagy 1929 Brandl Júlia (szül.? Júlia)? 1944 Mundszer??-? Mundszer Hedvig (szül.? Hedvig)?? Apa Brandl Ferenc 1895
Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kovács (Kohn) Adolf? 1914 Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? 1906 Berger Adolf 1862 1939 Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) 1874 1944 Apa
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)
Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939
Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)
Családfa. Kohn Móricné (szül.? Vilma)? Grünbaum?-né (szül.?)? Kohn Móric? Grünbaum??? Apa. Anya. Grünbaum András
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünbaum??? Grünbaum?-né (szül.?)? 1945 Kohn Móric? 1918 Kohn Móricné (szül.? Vilma)? 1945 Apa Grünbaum András 1890 1951 Anya Grünbaum Margit
Családfa. Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza) 1874 1944. Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944. Schillinger Lipót 1864 1944
Családfa Apai nagyapa Steinberger Dávid?? Apai nagyanya Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944 Anyai nagyapa Schillinger Lipót 1864 1944 Anyai nagyanya Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza)
Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944
Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné
Dr. Kassai Miklós ( ) emlékére
Dr. Kassai Miklós (1934-2018) emlékére Mély fájdalommal vettük tudomásul a szomorú hírt, hogy Dr. Kassai Miklós főorvos életének 84. évében elhunyt. Búcsúztatásán 2018. január 13-án vettünk részt a hódmezővásárhelyi
Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
Családfa. Dormán Sámuelné (szül. Weisz Sáli) Nincs adat. Klein Károlyné (szül. Sáfrány Sára) Nincs adat. Dormán Sámuel? 1901
Családfa Apai nagyapa Klein Károly kb. 1827 1923 Apai nagyanya Klein Károlyné (szül. Sáfrány Sára) Anyai nagyapa Dormán Sámuel? 1901 Anyai nagyanya Dormán Sámuelné (szül. Weisz Sáli) Apa Klein Lipót 1866
Családfa. Újhelyi Józsefné (szül. Grosz Róza) Szőllős Samuné (szül. Král Irma) Szőllős Samu Újhelyi József. ? 1910-es évek.
Családfa Apai nagyapa Újhelyi József? 1910-es évek Apai nagyanya Újhelyi Józsefné (szül. Grosz Róza)? 1910-es évek Anyai nagyapa Szőllős Samu 1871 1942 Anyai nagyanya Szőllős Samuné (szül. Král Irma) 1868
Békéscsaba >> Auschwitz
Békéscsaba >> Auschwitz Hirsch Gábor Gábor Hirsch 1 Békéscsabáról >> Auschwitzba Családi háttér Gyerekkorom Békéscsabán, Magyarország, zsidó törvények Zsidóházak, gettó, deportálás Auschwitzról, megérkezés
Családfa. Anya. nagyapa. Östreicher Izrael 1860-as évek 1925. Interjúalany. Galló (Groszmann) Imréné (szül. Leimsieder Blanka) 1922.
Családfa Apai nagyapa Leimsieder Saul 1858 1944 Apai nagyanya Leimsieder Saulné (szül. Hammerman Taube) 1860-as évek? Anyai nagyapa Östreicher Izrael 1860-as évek 1925 Anyai nagyanya Östreicher Izraelné
Megoldási segédlet a feladatlapokhoz
Megoldási segédlet a feladatlapokhoz A kérdések, illetve a feladatok jellegéből következik, hogy nem minden esetben lehet megoldási javaslatot megfogalmazni, hiszen az adott kérdés sokszor elsősorban arra
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
YAD VASHEM The Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority
YAD VASHEM The Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority The International School for Holocaust Studies ביה"ס המרכזי להוראת השואה יד ושם רשות הזיכרון לשואה ולגבורה EMLÉKLAPOK YAD VASHEM A HOLOKAUSZT
Családfa. Klein Mózesné (szül. Rosenberg Hanna) Rosenberg Hermanné (szül.?)? Klein Mózes Rosenberg Herman? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Rosenberg Herman? 1882 Rosenberg Hermanné (szül.?)? 1882 Klein Mózes 1840 1931 Klein Mózesné (szül. Rosenberg Hanna) 1839 1921 Apa Rosenberg
Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926
Családfa Apai nagyapa Kauders Dávid 1854 1926 Apai nagyanya Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Anyai nagyapa Freiberger Mór? 1904/05 Anyai nagyanya Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937
Családfa. Rosenberg?-né (szül?)? 1922 elõtt. Roth Bernátné (szül. Reisenbach Záli) 1852 1934. Rosenberg?? 1910-es évek. Roth Bernát 1847 1903.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Roth Bernát 1847 1903 Roth Bernátné (szül. Reisenbach Záli) 1852 1934 Rosenberg?? 1910-es évek Rosenberg?-né (szül?)? 1922 elõtt Apa Roth
Családfa. Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek Név ismeretlen 1860-as évek Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Stern Nuhim 1860-as évek 1940 Név ismeretlen 1860-as évek 1939 Eisdorfer Kaszke 1850-es évek 1942 Eisdorfer Róza (szül.?) 1860-as évek 1942
Családfa. Anyai nagyapa. Kerekes (Kleinberger) Arnold Interjúalany. Bence (Braun) Miklósné (szül. Wechsler Vera) 1918.
Családfa Apai nagyapa Wechsler??? Apai nagyanya Wechsler?-né (szül. Spitzer Teréz)? 1880-as évek Anyai nagyapa Kerekes (Kleinberger) Arnold 1859 1937 Anyai nagyanya Kerekes (Kleinberger) Arnoldné (szül.
Családfa Anyai Apai Apai Anyai nagyanya nagyapa nagyanya nagyapa Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek
Családfa Apai nagyapa Grósz Jakab 1870? Apai nagyanya Grósz Jakabné (szül. Léhner Malvin)?? Anyai nagyapa Schiller Sándor? 1930 előtt Anyai nagyanya Schiller Sándorné (szül. Fischer Netti)? 1930 35 között
Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.
Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)
Családfa. Mermelstein Manóné (szül. Stern Netti)?? Herskovits Jakab kb.1860 kb.1895. Herskovits Jakabné (szül. Stern Júlia) 1861 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Mermelstein Manó?? Mermelstein Manóné (szül. Stern Netti)?? Herskovits Jakab kb.1860 kb.1895 Herskovits Jakabné (szül. Stern Júlia) 1861
Családfa. Lustig Jenőné (szül.? Ilona)? 1960-as évek. Rosenfeld Dávidné (szül.? Etelka)?? Lustig Jenő? 1970-es évek. Rosenfeld Dávid? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Rosenfeld Dávid? 1921 Rosenfeld Dávidné (szül.? Etelka)?? Lustig Jenő? 1970-es évek Lustig Jenőné (szül.? Ilona)? 1960-as évek Apa Rosenfeld
Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő?
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya D. Jakab D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Spitzkopf Jenő? 1943 Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek 1945 Apa D. Tibor
Családfa. Preisz Sománé (szül. Deutsch Berta) 1870-es évek 1944. Blum Mórné (szül. Klein Róza) 1870-es évek 1944. Blum Mór 1868 1944
Családfa Apai nagyapa Preisz Soma 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Preisz Sománé (szül. Deutsch Berta) 1870-es évek 1944 Anyai nagyapa Blum Mór 1868 1944 Anyai nagyanya Blum Mórné (szül. Klein Róza) 1870-es
Ifjú fejjel a hadak útján
Ifjú fejjel a hadak útján Szerző: Horák János ma 0 hozzászólás Egy könyvtáros, egy iskolaigazgató, és egy lakatos. Első látásra semmi közük egymáshoz. Azonban ha meghallgatjuk történeteiket, rájövünk,
Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Wagner Adolf? 1915/16 Anyai nagyanya Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül Apa S. (Sprerlinger) Jenő 1890 1941 Anya S. Jenőné
Családfa. Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944. Klein Izraelné (szül.? Gitta) 1854 1944. Klein Izrael 1852 1944. Hollander Jakab.
Családfa Apai nagyapa Hollander Jakab 1850-es évek 1933 Apai nagyanya Hollander Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944 Anyai nagyapa Klein Izrael 1852 1944 Anyai nagyanya Klein Izraelné (szül.? Gitta)
ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval
Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett
Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)??
Családfa Apai nagyapa Bauer Sámuel?? Apai nagyanya Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) 1857 1920 Anyai nagyapa Kellermann??? Anyai nagyanya Kellermann?-né (szül.?)?? Apa Bauer Izidor 1879 1944 Anya Bauer
A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon. Második kötet
A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon Második kötet RANDOLPH L. BRAHAM A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon Második kötet 2., BŐVÍTETT ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADÁS Belvárosi Könyvkiadó
Családfa. Singer Ignácné (szül.? Emilia)? 1930-as évek vége. Goldner Herman? Singer Ignác 1850-es évek 1910-es évek
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Ignác 1850-es évek 1910-es évek Singer Ignácné (szül.? Emilia)? 1930-as évek vége Goldner Herman? 1895 Goldner Hermanné (szül. Gutman
Tárgy: Bp. XVI. kerület sashalmi öreg temető (HRSZ:103739/2) ügyében kiegészítő adatok
Címzett: dr. Pál Szilvia Ügyiratszám: BPB/004/00570-3/2013 Tárgy: Bp. XVI. kerület sashalmi öreg temető (HRSZ:103739/2) ügyében kiegészítő adatok Tisztelt dr. Pál Szilvia! Köszönettel vettem a beadványom
Családfa. Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek. Fischer Árminné (szül. Schwartz Katalin) 1856 1925
Családfa Apai nagyanya Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek Apai nagyapa Hertelendy János? 1950-es évek Anyai nagyapa Fischer Ármin 1836 1900-as évek eleje Anyai nagyanya Fischer
Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára
Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Prof. Dr. emer. Anderlik Piroska előadása a SE Baráti Körén 2013 január 30. Preisz Húgónak, a hazai bakteriológia megalapítójának életrajza számos
Családfa. Schultheisz Kálmánné (szül. Weiner Róza) 1880 1958. Angyalosi?-né (szül.? )?? Schultheisz Kálmán 1877 1945. Angyalosi??? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Angyalosi??? Angyalosi?-né (szül.? )?? Schultheisz Kálmán 1877 1945 Schultheisz Kálmánné (szül. Weiner Róza) 1880 1958 Apa Angyalosi Béla
Tisztelt Felhasználó!
Tisztelt Felhasználó! A holokauszt Magyarországon című dupla multimédiás oktatási CD-ROM célja, hogy segítse a közép- és a felsőfokú oktatásban résztvevő pedagógusok és diákok munkáját a tanév során, illetve
Családfa. Kaufmann Jakabné (szül. Braun Hani) 1840-as évek 1920-as évek. Schöngut Jakabné (szül. Sternberg Jozefin)? 1905. Schöngut Jakab 1845 1931
Családfa Apai nagyapa Kaufmann Jakab 1830-as évek 1913 Apai nagyanya Kaufmann Jakabné (szül. Braun Hani) 1840-as évek 1920-as évek Anyai nagyapa Schöngut Jakab 1845 1931 Anyai nagyanya Schöngut Jakabné
Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. Schwarz Lipót 1865 1929
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa Schwarz Lipót 1865 1929 Anya Schwarz Lipótné (szül. Friedmann Regina) 1860-as évek 1944 Testvérek Schwarz Jenő 1891 1944 Markovics Ernőné
Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István
Az alábbi információ zömét Soltész Imre fivérének dédunokája, a mai Trvanában (Nagyszombaton) élő Boris Majerov szolgáltatta, amiért köszönetünket fejezzük ki. Soltész Imre csendőr ezredes 1877. február
Családfa. P. Ignácné (szül. Kohn Erzsébet) 1875 1931. Fk. Fülöpné (szül. Lőwinger Karolina)? 1920. P. Ignác 1867 1942/43. Fk. Fülöp? 1920. Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fk. Fülöp? 1920 Fk. Fülöpné (szül. Lőwinger Karolina)? 1920 P. Ignác 1867 1942/43 P. Ignácné (szül. Kohn Erzsébet) 1875 1931 Apa F. Hugó
Családfa. Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Krausz Adolfné (szül.?)?? Krausz Adolf 1836 1928. Lunczer Gyula? 1925/26. Apa. Anya. Lunczer Lipót 1871 1930
Családfa Apai nagyapa Lunczer Gyula? 1925/26 Apai nagyanya Lunczer Gyuláné (szül.?)?? Anyai nagyapa Krausz Adolf 1836 1928 Anyai nagyanya Krausz Adolfné (szül.?)?? Apa Lunczer Lipót 1871 1930 Anya Lunczer
Családfa. Gárdonyi (Grünberger) Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45. Gárdonyi (Grünberger) Dávidné (szül. Brauner Hermina) 1869 1943
Családfa Apai nagyapa Kinszki Ármin 1860-as évek 1910 Apai nagyanya Kinszki Árminné (szül. Schiller Paula) 1879 1944/45 Anyai nagyapa Gárdonyi (Grünberger) Dávid 1861 1914 Anyai nagyanya Gárdonyi (Grünberger)
United States Holocaust Memorial Museum, az AmerikaiEgyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Washington, D.C.
United States Holocaust Memorial Museum, az AmerikaiEgyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Washington, D.C. Registry of Holocaust Survivors Holokauszt Túlélőket Nyilvántató Osztály A jelen kérdőivet
Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908
Családfa Apai nagyapa Braun Ignác 1848 1929 Apai nagyanya Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Anyai nagyapa Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Anyai nagyanya Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) 1860
Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról
Kevés József csendőr főtörzsőrmester, vasúti őrsparancsnok Dr. Kevés István ny. honv. ezredes emlékezése Édesapjáról Lőrinci nagyközségben (akkor Nógrád megye) egy kisnemesi familia negyedik gyermekeként
Családfa. Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944. Feldmár József? 1914/18? Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Gross János?? Apa.
Családfa Apai nagyapa Feldmár József? 1914/18? Apai nagyanya Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944 Anyai nagyapa Gross János?? Anyai nagyanya Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Apa Feldmár Miksa
Családfa. Pardesz?-né (szül.?)? 1944. Nincs adat. Pardesz?? 1930-as évek. Lövith??? Apa. Anya. Lövith Max (1890 1934)
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Lövith??? Pardesz?? 1930-as évek Pardesz?-né (szül.?)? 1944 Apa Lövith Max (1890 1934) Anya Lövith Berta (szül. Pardesz Berta) 1896 1944
A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 18-án 1944 az elhurcolások éve. A kárpátaljai Holokauszt és a málenykij robot emlékei vidékünkön címmel tudományos konferenciát tartottak Magyarország